Békés, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-09 / 23. szám

23-ik szám

Gyula, 1895. junius 9-én

XIV. (XXVII.) évfolyam

M----------3 • m

Sz

erkesztőség:

Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési dij:

Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 »

Egyes szám ára 10 kr.

Társadalmi és közgazdászati lieti

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: üoTo&sr Tán.os.

lap.

Kiadó hivatal:

íj Főtér, Prág-féle ház, :

1 ’ 1 i

/ Dohay János könyvárus

|[ üzlete, hova a hirdetések ||

jí és nyilt-téri közlemények jj

I i küldendők. j i

v _ v

<i Hirdetések ji

ij szabott áron fogadtatnak ;'

1> el Gyulán, ] ’

a kiadó hivatalban. i > Nyilt-tér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein Bernát fQrdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. SOtö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza l, Beuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utcza 1.

Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon.

A nő a nemzeti nevelésben.

Ártatlan örömök, kedves aggódások, köny és mosoly, édes büszkeség: ah, mennyi árnyalata az érzésnek van az anyai szív boldogságában.

E boldogsággal kezdődik a női hivatás szebb része. Midőn a természet anyává tette a nőt, magasztos kötelmek betöltésére hívta föl; azon viszonynál fogva, melyet az anya és gyermeke között lótesitett, szent hivatást pecsételt meg. . •

És a nemzet, melynek leányai átérzik eme hivatásuk fenségét, nyugodtan nézhet az idők folyásába: nem fogja az elmosni nevét, dicsőségét.

„Szép hivatása a nőnek — irta egykoron Kossuth Lajos egyik levelében — megteremteni a családi boldogságot, de a magyar nőnek más hivatása is van, az, hogy őrangyala legyen a polgári bátorságban megfogyatkozó magyar hazában a hazafiui tettekre buzdító hazaszeretet meleg érzelmének . . .“

Bár megértenék intő szózatát a magyar nők, bár a próféta ihletett szava elhatna, visszhangot keltene az ország minden részén, a palotákban és kunyhókban. Az anyák szívéből, szivük dobbanásából sugárzik át gyermekeik keblébe az az ős erő, mely a lehullott virágok helyébe uj bimbók sarjadzására készti a fiatal hajtásokat; uj erényekre, nagy alkotásokra az ősök ivadékait.

Mindaz az óvó gondosság, táplálás és ápolás; mindaz a kimerülést nem ismerő szeretet és ragaszkodás, mely az anya kötelmeinek teljességét teszi, e szóba vonható: nevelés.

A nőnek e szent kötelmeit sem örömében, sem bánatában nem szabad elhagynia egy napra sem, mig anyai szeretetére szüksége van.

Már a természet úgy rendelé, hogy az anya legyen gyermeke első nevelője, mintha figyelmeztetné: Ne bizz idegen nevelőkben, első legyél te magad a nevelés művészetében.

t>

Erkel Ferencz szoborvázlata.

Scherer Benedek.

Kallós Ede kidolgozta Erkel Ferencz szoborvázlatát. Ötödrész nagyságban, viaszkból készült, mely^C-iíbsEZÍnü ásványfestékkel van ösz- szegyúrva és oly színű gipsztalpazaton áll, mely teljesen hasonló ahhoz a páti kőhöz, melyen az eredeti állni fog. A vármegyeház kistermében van felállítva, de nem épen szerencsésen. Vagy a földre kellett volna állítani, vagy mert kicsinységénél fogva a megtekintés kényelmetlen lehetett volna, az asztalra helyezni. De egy olyan keskeny álványon, mely alig szélesebb talapzatának alsó .részénél, csak veszthet az összbenyomás. Hanem ez lényegtelen. A kérdés az, hogy mint szobrászati műalkotás megfelel-e azon követelményeknek, melyeket egy ilyen munkához fűzni lehet és kell, vagy nem? Mielőtt e kérdésre felelnék beszéljünk a skulpturáról és annak elveiről általánosságban.

* * *

*

Sokan legmagasabb művészetnek a szobrá- szatot tartják és méltán. Czélja a teremtés koronáját, az embert idealizálni. Ez nem közhely; — az ember tényleg a teremtés koronája. Schelling nagyon szépen fejtegeti s közel jár az igazság, hoz mikor Naturphilosophie czimü munkájában azt mondja, hogy a natura naturans plausibilis czélja a teremtmények végtelen fokozatainak Utján oly lényt produkálni, mely önmagának és

A nevelés művészetének gyakorlatához azonban nem elég a szeretet, ép úgy bármely más dolog gyakorlatánál is nélkülözhet en, mint az elmélet, a tudomány.

A szeretet adja az ihletet, de emez az erőt.

Mint a szobrász, midőn egy fenséges mű megalkotására szentelte életét, nem végezhet tökéletes munkát, ha pusztán az önmagából folyó lelkesedésre bízza tehetségeit. A tanulmányra mindig készen kell lenni az anyai szeretetnek, hogy elősegítse, megkönnyítse munkáját. így gyermeke lelke nyitott könyvként áll előtte, melyből minden pillanatban olvashat és kell is hogy tudjon olvasni.

A fiatal anya, amint odahajol gyermeke' bölcsője fölé, boldogságot sugárzó könnyes szemekkel, megremeg a gondolatra, hogy gyermeke egykor megtévedten az erkölcsi sülyedség útjára léphet: mint felhő a tavaszi kék eget vonja árnyba derült tiszta homlo kát a féltő aggódás.

Érzi, hogy szüksége van biztató szóra, segítő karokra, mások tapasztalata és tudományára, mint a hajósnak, aki először szállott tengerre, hogy átvezesse hajóját a végtelennek tetsző Óceán zajgó hullámain. Ahol az anyaszeretet magárahagyottan, összetett kezekkel remeg, ott a lélektan és nevelés tudomány felfedezi előtte a helyes ösvényt, megszabja az irányt gondosságának; mintegy bevilágit fáklyafényévei gyermeke szivének titkos világába I e varázs fénynél legrejtettebb érzéseit, nyilatkozatait ismerheti fel a maguk igazi jelentőségében.

Nagy, nehéz e tudáshoz az ut, de lehet-e az anyai szívnek nehéz, nagy bármely fáradság, mely gyermeke boldogságát czélozza; mely megedzi erejét, hogy gyermeké jellemét mintegy müvészkezekkel domborítsa ki, hogy necsak testben, de lélekben is- széppé, kedvessé legyen az, hasonló mindenben az ő lelke nemességéhez, s úgy nevelhesse gyermekét, hogy legyen bár egykor hajléka szerény kis házikó, vagy büszke, fényes palota,

az őt környező világnak tudatával birjon, melynek lelke a mindenség tükre legyen. E lény az ember. És e lényt külső megjelenésében reprezentálni a szobrászat feladata. Ezen művészi feladat kivitelében kettős tendencziája van; vagy idealizál, vagy portratizál. Az előbbi nagyobb művészeti intuitiot, az utóbbi nagy technikát kíván. Mig annak princzipiuma a szépség és gráczia, addig ennek a hűség főkelléke.

Az emberi test nemcsak a legtökéletesebb organizmus, hanem egyszersmind a legszebb mindabból, amit ezen a földön látni lehet. Da a szépségnek különböző fokai vannak. A természet mindig az eszményi után törekszik, de nem képes azt elérni. Nem mintha szükségkép nem volna rá képes, hanem mert a rokonszervezeteknek a létért való ádáz és örökös küzdelme, alkotásainak művészeti kivitelében szüntelenül zavarják, vagy legalább is hátrányosan befolyásolják. De hát ha a természet nem hozhatja létre az ember ideálját, ki fogja azt velünk megismertetni P A művész. Ez teszi épen a művészt azzá. Az emberi test szépségének typusa, mint homályos anticipatio mindenkiben él, de a mester művészeti intuitiojánál fogva úgyszólván félúton elébe jön a természetnek, megérti szándékát, köbe vési és azt mondja: „íme ez azon eszmény, mely platói ideaként alkotásaidban vezérel"; és a tömeg ajkáról visszhangzik: „ez az" — „igy gondoltam én is“.

Majdnem hihetetlen, hogy a művész aesthe- tikai értelemben szebbet és tökéletesebbet képes nyújtani, mint maga az anyatermészet, pedig úgy van.

Az emberi szépség canonját Phidias és

egyként boldog tudjon lenni, boldog és megelégedett. Hogy munkája jutalmát mindenkor öntudatában keresse csupán. Hogy szive lángjánál kigyujtsa keblében a hazája iránti szeretet szent érzelmét, a szabadság vágyát . . . Ha az igaz művészet szent hevével teljesítette a nő hivatását, nem lesz hatalom, mely megváltoztassa valaha gyermeke jellemét, mely eltántorítsa a becsület útjáról, mely homályt borítson lelke tiszta zománczára.

Ép marad örökre az a lelki szépség, melyet csak az anyaszeretet alkothat ilyen tökéletessé.

S érezni fogja, mint bontakozik ki az ő szivében is gyermeke erényeivel az erény kedves illata; mint nő anyai szivének büszkesége.

Mily lélekemelő az anya dicsősége, mely koszorút fon gondterhes homlokára, amint lehanyatlik gyermeke hálás szerető szive fölé.

És ő megérdemli ezt a dicsőséget; szent hivatást töltött be, mint az állam, férfi, a hadvezér, ha erkölcsi kötelességét teljesítette egy nagy eszme s hazája szolgálatában.

Az aDyai hivatás nemzeti fontosságából önként következik, hogy leánynevelő intézeteinkben sokkalta több időt kellene szentelni a nevelés tudományának, mint amennyit úgy Isten nevében szántak neki.

Hol mindenre és mindennek nevelik a nőt, csak épen női hivatásának nem.

A modern korban talán inkább mint valaha rászorul az anya a nevelés mestereinek tudományára, tanácsára, a lélektan ismeretére, hogy félelem nélkül tegye meg az első lépést gyermekével s megnyugodva, aggodalom nélkül tárja utánna karjait, ha elbocsájtja őrködő szeretettnek védő szárnyai alól a nagy világba, hol ezer kisértés állja útját.

És mily szívesen cserélheti föl a nő nagyvilági szerepét az anya szerepével.

Lehet-e valami, melyre oly lelkesedéssel gondolhat, mely annyi gyönyört okoz egész valójának, mint gyermeke szerelme?

Praxiteles állították fel és ha Can’ova vagy Thor waldsen alkotásaikban e kétezer évescanont el nem fogadva koruk legszebb alakjait utánozták volna, messze elmaradnak vala a görög szobrászok remekműveitől. Igaz ugyan, hogy egyszer- kétszer életünkben találkozunk oly alakkal, a mely modellül szolgálhatna, de azok a művészek, a kik tényleg élő minta után dolgoztak, mindannyiszor kénytelenek voltak munkájukat egyes részletedben átdolgozni. Az is igaz, hogy Buona rotti Mózese a St. Pietro da Vincoliban nem készült Myron méretei után, de Michelangelo a szenvedélyek embere és művésze volt s ezért öntudatosan alárendelte a szépséget a grácziának, mit különösen bizonyít világhírű Pietája a St. Péterben.

Az ember nemcsak térbeli jelenség, hanem időbeli is; — a növény csak térbeli, habár élete időhöz van kötve. A térbeli ember alakításának princzipiuma a szépség, de ez nem elég; kifejezést kell hogy nyerjen az időbeli, a cselekvő ember is. Azért a művész mindig adaequat pózba helyezi alakjait; megörökíti egy jellegzetes mozdulatban. Az ebben érvényesülő tökéletességet grácziának nevezzük. Ha nagyon sok a cselekvést az érzelmeket kifejező gráczia, az könnyen a plastikai proportioknak rovására eshetik, azért csak a legnagyabb szobrászok fejeztek ki nagy szenvedélyeket a nélkül, hogy ez a szépség hát rányáralett volna.

Mindezekben, habár inkább csak jelezve, mint körvonalozva, megemlítettem azt, amit annak, a ki szobormüvet megérteni akar, tudni kell. Da mindez csak azon műfajokra vonatkozik, melyek idealizálnak. A porträtre ebből kevés vonatkoAzokban a szép ragyogó szemekben egy egész tündérvilág tárja felé kincseit; a remegő ajkak mosolya, szava, édes sejtésekkel, gondolatokkal rezeg át lelkén. Közelebb emeli imáját az éghez.

Alkothat-e művész képet, szobrász márványalakot, vagy a költő éneket, mely képes vérgyujtó, gyönyörteljes érzést fakasztani, hasonlót ahhoz, melyet az anyai szív érez, midőn odavonja keblére gügyögő, picziny magzatát, midőn ráleheli csókját apró kezecskéire, gödrös, rózsás arczára.

Árvának nevezi a társadalom azt a szerencsétlent, aki elvesztette gondviselőjét. És nem oly szánandók-e azon szerencsétlen árvák, kiktől oly messze ragadta a nagy világszelleme az édes anya szivét, kiknek szülője idegen személyeket állított a maga és gyermeke szive közzé; megtagadva magzatától az anyatejet, az az anyai szív melegét leggyámoltalanabb korában. Ob, ezek a szegény gyermekek ép oly joggal nevezhetők árváknak, mint ama lelenczházba taszított szerencsétlenek !

Valahányszor egy-egy szép regéjét olvasom — a ködös múltból — a „hegedűsök“ lantján megénekelt magyar nők erkölcsi fensége, hazaszeretetének, mindig eszembe jut: ha ilyen anyák nevelnék a jövő nemzedéket talán hatalmassá, nagygyá, csodálttá lehetne tenni még egyszer ezt a szép hazát s büszke birtokosát, a magyar nemzetet.

Az anyatejből átszivárogna szivünk vérébe az a lángoló hazaszeretet, mely annyiszor áldozta életét az ősök örökéért s szent lelkesedéssel rajongott minden nagyért, dicsőért; mely leomlott az ősök megszentelt poránál; mely hitvány, mocskos érzelmeket nem ismert szivében; mely tisztelni s hódoló imádattal illetni tudta az erényt, nem megvásárolni.

zik. Winkelmann azt mondja ugyan, hogy még a porträt is az egyéniség ideálja legyen, de ez nem mindig keresztül vihető a nélkül, hogy a főkellék, a hűségnek rovására ne essék.

#

* *

A porträt tehát elsősorban hü legyen. Olyan legyen, hogy az, a ki ismerte azon embert, kit a porträt ábrázol, rögtön ráismerjen. Ezenkívül, ha lehetséges, legyen valami arczkifejezésében és egész lényegében, a mely emlékeztessen indi' vidualitására.

Én Erkel Ferenczet csak futólagosán láttam, de igen gyakran láttam arczképét és .igy nem felejtettem el vonásait. Kallós, szerény nézetem és emlékezetem szerint, tökéletes hűséggel port- rätizalt. Megengedem, hogy azok, kik mindennap látták és érintkeztek Erkellel, hivatottabbak ezt bizonyítani. De van egy olyan momentum is a fentebbiek szerint, melynek elbírálására szükségtelen, hogy őt ismertük legyen. Mindenki tudja, hogy Erkel E. compositeur volt. Váljon leolvassa e ezt mindenki a szobormintáról ? Én nem. Daczára annak, hogy Európa nagyobb glypto- thekáit alaposan ismerem és nagy érdeklődéssel viseltettem mindig a skulptura iránt, egy perczig sem hittem, hogy én már most fel vagyok jogosítva szobrászati mükritikusnak felcsapni. Nem akarok semmiféle praerogativákkál élni és s;nkj Ítéletének praejudikálni. E sorokat is csak a szerkesztő úr ismételt kérésére írom. Meglehet, hogy mások leolvassák azt, a rri nekem értelmetlen hieroglyph ; és ha ez igy volna, akkor babérkoszorút Kallósnak. De ha nem is volna így, akkor is, tekintve a sajnosán csekély összeget, mely e