Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-08 / 14. szám

Melléklet a „Békés" 1894.14-ik számához. meg az egész nemzet. Haza hozták. Útközben koporsójának tiszta fekete posztójára sok felka­vart por ülepedék. Az a por csak kellemetlen, de a kegyeletnek hangját el nem fulaszthatja. E kegyeletünkben nem is okoskodunk. Mi csak szeretni tudunk. A szeretetnek hitében, álmodo­zásában magunk előtt látjuk a békének képét, amint a munkálkodó jelen kezet nyújt a jogaiért küzdött, útegyengetö múltnak; amint a szabad­ság kivívásának szelleme és az állami alkotmá­nyosságnak lelke ölelkeznek. Ó az álmot kisem tilthatja meg, az álom magától is rászáll a lélekre. Nincs az a bölcseség, amely joggal mondhatná bűnnek egy nemzet álmát. A történet: a nép eszméit kifejező tettek és szavak; az álmodozás: a nép szívének meg nem valósult érzése. Az érzés mindig mélyebb, mint a tett és mint a szó — a népnek álma a valóságnak fogyatkozásait egészitené ki, a történetnek ellentéteit egyeztetné össze, mert vak szeretetében lehetőnek tartja az életnek lehetetlenségeit is. Aki pedig nem hiszi, hogy a népszerelem egyszerre feltudja ölelni az állami életnek legszélsőbb ellentéteit is: az nem tudja, mi a szeretet; mire képes a nép ; az nem tudja, hogy a magyar nép szeretete végtelen és mindenható. A régi népek félistenekké tevék hőseiket, tisztelték őket; mi szeretjük a mieinket. A mai nagy nemzetek, a régi eszme folytatásaként, tem­plomcsarnokokat emelnek hallhatatlanjaik szá­mára; a magyarság semmit-semmit — mert min­den igaz magyarnak szíve egy-egy pantheon, a hol minden nagyunknak emléke örök változat­lanságban, megeszményitve él. A hallhatatlan­ságnak legszentebb csarnokába, egy nemzet szí­vébe, jutott most be Kossuth Lajos is. Együtt vannak újra a hármak: a legnagyobb magyar, a haza bölcse és ez a legmagyarabb szellem, a magyar nép-lelkiismeret ösz'ökélője, a magyar •alkotmányosság megalapítója és a magyar sza­badság szervező Mestere. * Az isteni küzdelmeknek e korszakát és e kornak vezéralakjait mind ösmeritek. Én újat nektek nem mondhatok sem a korról sem Kos- suthról. De ha mégis szólanom kell, mint Izrael papja, aki hitet és lelkesedést a hitnek és lel­kesedésnek örök élő kútfejéből Izrael prófétáiból meritek; mint magyar rabbi im azt mondom, hogy az ősi próféták egy álomrészletének meg­valósítóját és az emberiség egyik legmagaszto- sabb eszméjének, a messiási eszmének, pillanat­nyi életre hívóját látom én Kossuth Lajosban. Az emberiség szabadságáról jósolgattak azok aZ örök álmadozók, de mosolygó ábrándjuk álom maradt; Kossuth a magyar nemzet számára kö­vetelte égtől-földtől a szabadságot, és korunknak fellendült szabad élete az ö igéi tetté válténak tanúsága. A magyar szabadság e prófétájának életé­ről mint megoszlott, kettős életéről szoktak be­szélni. Pedig egy élet volt az; rajta a szentség­nek egysége, valami szokatlan, csodás, nem e világba való egység; az, a amelylyel prófétáink az emberiség szabadságának fölkentjét, az eljö­vendő messiást jellemezték. És Kossuthnak éle­tében, ebben a kettősnek mondott életben szinte megdöbbentően igazult meg a prófétának, a messiásra vonatkozó, és látszólag szintén két életet, két lelket rejtő jóslata: Ezáiás n. fej. 4. és 5. v. Velnkka érecz besehet piv. u’beruach szefátliav iámith rasa. Megüti a földet szája vesszejével és ajkai lehelletével megöli a gonoszt. Lelkét önti be a szóba, és e szó, mint az égnek menny­dörgése, felriasztja az alvókat; lelkének lángját viszi be a szóba és e szó, mint az égnek villáma, lesújtja a szabadság elleneit. Ez Kossuth életé­nek első fele. Ezt követi a másik jóslat: Vehájá czédek ézór mothnav vehacmúna ézór haláczáv az igazság lészen csípőjének öve és a hűség leszen derekának öve; az igazság, mely nem ismer te­kintélyt : az elvhüség, mely nem ismer megalku­vást. Ez az egyezség jellemzi a világszabadság messiása és a magyar szabadság messiása életé­nek második felét. ♦ Megüté Kossuth e haza földjét szája vesz- szejével; az ütésre megdobbant a föld és sírjá­ból föltámadt a magyar szabadság. Szép kor volt az, szent kor volt az, ma már szinte csodás tün­dérrege ; és e kornak Kossuth szava, ez élő szó volt a lelke. Ötven év előtt ott állót! Magyarország tár­sadalma, a hol a szabadságnak akkori nemzete másik félszázaddal azelőtt. Ez a nemzet a kiví­vott népszabadság szellemében átalakitá minden állami intézményeit. A fokonkénti fejlesztésnek ez útjára akarta félszázaddal később a magyar­ságot terelni a legnagyobb magyar; a mig ez a most elköltözött legmagyarabb szellem, prófétai ihlettől áthatva, rendíthetlen hittel népének cso­dás erejében, egyszerre ötyén, évnek átugrásával a lassú fejlesztés mellőzésével akarta a szabad­ság népével egymagasba emelni az ö népét. Akarta és tudta is. Itt rejlik Kossuth működé­sében a csodás elem, Mindig veszélylyel járó kí­sérlet volt, a szolgasághoz szokott lelkeket hir­telen felszabadítani: azok a rablánczok nem egy­szer zúzták már be a felszabadítók fejét. Kos­suthnak végtelen volt hite, jutott abból minden magyarnak, Próféták, rajongók országává lön e haza. Miként a Szinaji hegy lábánál Mózes ajká­ról Izráel a vallási-erkölcs törvényeit, azonképen fogadta és értette meg a magyarság egyszerre előkészítés nélkül, a hármashegy lábánál, Kos­suth ajkáról a szabadság törvényeit; ahol egy­forma lett minden magyar a jogokban és teher­viselésben; a hol a haza csak egyenlő polgáro­kat ismert gyermekeiben; a hol a polgárnak ér­tékén mitsem emelt a születés s mitsem csök­kentett a vallás ; ahol a prófétának lángoló szava, sugárzó lelke megtisztítá a nehéz, fojtó párákkal teli légkört, hogy abban később kihajthatott a magyar zsidóság szabadságának fája, mint a mely­nek hiányzását, a magyar czimerre tapadó szenny- foltnak hirdeté ő hangos szóval. Fölléptének hatása nem emberi volt népére, és szellemének e korlátlan befolyásával egyaránt vezethette népét a halálba és az életbe, ó az életbe, a fejlődés meg szabadság világába emelte nemzetét. Csakhogy hajh, a szabadságnak ezen, Kossuth által elültetett plántáit vérrel kellett élőbbén megöntözni, hogy virágok a mai alkot­mányosság, és gyümölcsük a mai tudományos, ipar- és kereskedelmi föllendülés legyen. Szomorú szent emlékezet: magyar szabad- ságharczl Ezeréves nemzeti létezés befejezésévé válhatott vón’; és tartalmának dicsőséges volta ma és mindig azt hirdeti, hogy ily végért érde­mes egy nemzetnek élnie, küzdenie és véreznie. Am a gondviselés kegyelméből nem vég volt az, hanem egy uj korszak hajnala. Vértengerből kelt föl a magyar szabadságnak napja. Ez a fájón szent korszak a mi emlékünkben elvegyiilése annyi sok, parányiságában is magasztos esemény­nek — ahol a gyermek férfiúnak született: ahol az anya maga küldte csatamezőre fiát, a mátka meg jegyesét; ahol a liliomnak vér volt a har- matcsepje, gyöngyeit meg aczélra cserélte be a honleány; ahol a szolgaságtól irtózó és a szabad­ság lehelletétől megérintett magyar szellem egy uj világot, hatalmas, ellenpusztító világot tudott teremteni a semmiből. És mindez az emlék egy fogalomba olvad össze; hatásukban egynek lát­juk mind a részleteket, mint napsúgárban a szí­neket. És az a fogalom, a mely egymagába*! ki­fejezi mind e nagyot és eszményit; a mely ma­gyarázó szó nélkül is a magyar örökkévalóságot jelenti, az a fogalom csak egy név: Kossuth La­jos neve. Szent, szent marad e név előttünk! * A küzdelemnek végét ismeritek. A magyar­ság összeroskadt. Teste ezernyi sebből vérzett. Az iszonyú támadásnál a rajongás csak a megha- lásra adott erőt, de nem az életre is. Mintha a világ megérezte volna, hogy valami évezredekre szóló alkotás omlott egyszerre össze. Valami ré­mes halálkiáltás ütötte meg a füleket, A nemze­tek össze néztek és igy szólották: Nagy halott van; egy nép halt meg, kit nem ösmertünk, csak hősi halálvivódásakor tudtuk meg, hogy létezik. Itthon is, a külföldön is azt mondották: meghalt a magyar nemzet. Halottak mindenfelé. Halotti csend az életnek tűzhelyein. Sirt nem ástak, koporsó nem kellett. A nemzeti eszme volt a halott, a haza földje a sír meg a koporsó. És ott a szent koporsó lábánál, ott lenn Orsovánál, megállt egy férfiú, megállt a prófáta és elbúcsú­zott szentséges halottjától. A halál meg feltámadás ölelkező fogalmak; Hathichjénó haáczamóth haeleh és amikor a gyá­szoló lélek pillanatnyi hitetlenségében azt kérdé: hát föltámadhatnának még e csontok? az időkön túlemelkedő prófétai szellem megszólalt a nagy halottbúcsúztatóban : háaczámóth hajjebbésoth . .. . hinné a’ni mébi bachem mach, ti kiszáradt cson­tok, hazám megölt testének csontjai, lelket ho­zok én még belétek; neked élned kell*hazáiul Mint a népszabadságnak szemrehányó lel­kiismerete jelent meg Kossuth mindenütt a sza­badság nemzeteinél:_ és lelkesítő és lángoló be­szédjeinek hatása alatt a szabad világ a szabad­ság- halálát látta a magyarság elnyomásában. Feltámasztására fogadkoztak a szabad népek. Nem a pró fétán, hanem a viszonyokon múlt, hogy érzésbe átment igéi alakot is nem öltöttek. A próféta csalatkozott, elcsüggedve visz- szavonult. Jóslata azonban megvalósult. Alkot­mányos királyt kapott a szabad Magyarország, Vattikrabnó aczámóth, eczem el aczmó a nemzet testének tagjai, az állami aszme tényezői — ki­rály és nemzet — újra egymáshoz illeszkedtek; tnearba rűchóth búi haruach a nemzeti élet lelkei, a nemzeti eszme hordozói, a kibujdosott és el­vonult fölkent nagyok mind visszatértek a négy világtájról, u’fechi baharúgim hae'le ve-jichju és újra életre támasztották a megölt nemzetet. És ez az új élet, ez a magyarságnak részéül jutott ólam habba mint a néphitnek feltámadási világa, szebb, termékenyebb és hatalmasabb volt, mint a régi, halálelötti élet. Megváltozott a világ arczulatja, csak Kos­suth nem változók meg, vehájá czédek ézór stb. Az igazság marad tovább is csípőjének öve, az elv­hüség maradt élte fogytáig derekának öve. Ez az ősi jóslat, ő tovább is eszményeiben élt. És mert álmainak kútfeje a legigazabb érzés, a tiszta honszerelem vala, az igazság és honszere- lem nevében tiltakozók a dolgok új rendje el­len. így lön Kossuth rabja lelke álmainak, Jákob pátriárka az ég angyalával küzdött, Kossuth a történet szellemével; ló a’salléchakha ki-im bérakh- tani és mint amaz isteni harczos, ő is büszke daczczal szólt az ellenfélhez : el nem állok, az én eszméimben van az áldás nemzetemrel .Szédületes gondolat: egy ember, aki erőt érez magában arra, hogy a történetet feltartóz­tassa folyásában ; hogy nemzetének legdicsöbb korszakánál megállítsa az időt. Szédületes gon­dolat; a mely, ha a sokaság lelkét fogja el, vér­rel áztatja a földet, új válság elé viszi a feltá­madott nemzetet és az égből is poklot csinál­hat; amiglen igy, benne egymagában, nagy át­alakulások öntudatos megteremtőjében, a végzet emberében öltvén az eszme formát, a föld fiát égostromló, regebeli óriásokhoz tette hasonla­tossá. Os regéknek ez óriásait csak a megtáma­dott pogány istenek büntethették; a Végzet, mely nem ismer kíméletet — de az ember, az ember vagy csodálja tisztelő hódolattal a nagy­ságot, vagy — megdöbbenve egy embebren fel­halmozott ennyi erő láttára — hallgasson .... nagyoskodó birálgatásra senkinek nincs joga. * Meghalt a próféta, Meghalt idegen földön. Azt nem tudjuk, hol szállott föl lelke — de a lélekből kivált két tovasuhanó árnyék: egyik széles, sötét, izmos szárnyú, a másik gyöngéd, vakítón hófehér; egyik sas volt, a másik ga­lamb. A sas az erő, a harag, a meggyőződés kíméletlensége; a galamb az imádkozás, a béke, a szeretet. Merész suhanással vitte szárnya a sast, az égbe hatolt; a menny a múlté; az erő, a harag, a meggyőződés kíméletlensége a tör­téneté. A galamb nem követhette, el-elmaradt, kifáradt és lassan, lágyan leereszkedék a földre. A galamb a miénk maradt. . . Kossuth leiké­ből miénk a szeretet, miénk a szabadság. Szeretet istene, szabadság istene: fogadd Kossuth felszállt lelkét szereteted árnyékába, hadd álmodja ott tovább élte szent álmait. Sze­retet istene, szabadság istene: add, hogy a leg­első magyartól a legutolsóig mindenkit áthasson a magyar haza szeretete; hogy ez a nép szaba­don szerethessen és tudja mindig szeretni el- holt nagy fiát; hogy e szeretetben ne legyen legutolsó magyar; hogy e szeretet, hogy e ke­gyelet senki szemében bűnné ne váljék. Szeretet istene, szabadság istene: fogadd Kossuth felszállt lelkét szereteted árnyékába, hadd álmodjék ott a mi szabad, fejlődő Magyar- országunkról ; mi pedig hódolva az élő legelső magyarnak és hódolva az elhalt legmagyarabb szellemnek, kérünk téged: áldd meg a mi ma­gyar hazánkat; áldd meg alvó porában is, áldd meg halott porában is a magyar szabadság meg­teremtőjét, a magyar nép apját, Kossuth Lajost. Amen. A pathosszal előadott és szónok által is ész- revehetőleg mélyen átérzett lendületteljes szép be­széd leírhatlan hatást keltett a hallgatóságra; a gyönyörű befejező réBz alatt hangos zokogás volt hallható, és amidőn a derék lelkész mintegy át­szellemülve, kétszeres „Amen“-nel befejezte sza­vait, mellette álló Dombi, Lajos ref. lelkész zoko­gástól elfojtott, hangos „Amen“-je volt a minden­kit megrendítő hatásnak legszebb, legméltóbb echója. A hitközség főkántora s az általa betanított gyermekkórus megkapó egyházi gyászéneke után az egész közönség Csiszár Sámuel és a széphangú Csete György várii rektor intonácziójára rázendí­tette a „Szózat“-ot, majd körmenetet tartva a vá­rosban, felváltva felhangzott Kölcsey-Erkel hym- nusza, a „Kossuth nóta“ „Esik eső karikára, Kos­suth Lajos sírhalmára l“ s ezzel a Gyula városa hazafias érzelmeit méltán manifesztáló kegyelet­teljes gyászünnepélyek véget értek. A gyászlobogók azonban a temetést követő nyolcz nap alatt, tehát ma estig az épületek túlnyomó részén kitűzve maradnak. Békésen. A nagy halott iránti kegyeletének méltó kifejezést adott városunk is. Az ünnepélyek sorát a múlt szombati gyer- mek- gyászünnepély nyitotta meg. A református egyház összes népiskolái a tizenkilencz tanító ve­zetése alatt több mint ezerötszáz gyermek vonult fel a ref. templomba, méltó kifejezést adni Kossuth Lajos nagy hazánkfia iránti kegyeletének. Nem fogják o gyermekek feledni azt az ün­nepélyt sohal Mikor majd öreg emberek lesznek : akkor is megemlékeznek arról, hogy ők még ott voltak Kossuth Lajos gyászűnnepélyén. Kegyelettel fogják őrizni azokat az emléklapokat, melyeket az egyház ez alkalommal közöttük szétosztott, I bizo­nyosan meg fogják tartani az intést: „Kossuth nevét fiam el ne feledd ?“ A gyermeksokaság a templom földszintjét, a felnőttek a karzatokat töltötték be. A kilenczvenedik zsoltár 1. és 2. versének eléneklése után T. Kecskeméti Ferencz lelkész imája nyitotta meg az ünnepélyt, Az írna után a Hynmust énekelte el a gyermeksereg. Azután Jámbor Lajos tanító tartott beszédet Kossuth gyer­mekkoráról, mintaképül állítva őt a gyermekek elé. A programm 5. száma gyanánt a „Tied va gyök, tied hazám“ czimü dalt énekelte el a IV. osztályú fiúiskola, mely után Vaday József tartott beszédet Kossuth életéről és jelleméről. Azután a lányok éneke következett, a 221. dicséret 4-ik verse „9irjatok Sión leányi.“ T. Paulinyi Károly „Kossuth nevét soha el ne feleddc ozimü költeményt szavallta. Végül a „Szózat“-ot énekelték el a gyermekek. A valóban impozáns és lélekemolő ünnepély bizonyára mély benyomást tett még a jelenvolt felnőttekre is. Vasárnap délután 3 órakor a felnőttek nagy­szabású ünnepélye következett. Már egy órakor telve volt a templomudvar néppel, kik kérve kér­ték az ajtók kinyitását. Mire az összehívó haran­gok megcsendültek, már mintegy nyolczezer ember szorongott a zsúfolásig telt templomban. Ennyi népet talán Boha seiu látott a ref. templom Még a karzati ülőhelyek háta mögött is telve volt közön­séggel, felekezeti különbség nélkül. Az imát nt. Szegedi Károly, a beszédet T Kecskeméti Ferencz lelkészek tartották. Emelkedett hangulatban folyt le az egész ünnepély, a mikor a tisztes ősz lelkipásztor mély hangon kezdett imája végigrezgett a templom hajóján, mikor fokozatos emelkedéssel szállt az ég felé a gyönyörű ima: sok szem telt meg könnyekkel, erős férfiak is könnyeztek a sokaságban. Majd a beszéd, mely méltó folytatása volt az imának, betetézte a gyász­nap lélekemelő ünnepélyét. * Békésen. A békési ev. ref. népiskolák számára a tanítói kar Bzombat délután 3 órakor az összes elemi iskolák ezerhatszáz növendékkel felvonultak a gyásszal bevont ref. templomba. Itt az XC. zsol­tár 1., 2. verse eléneklése után Kecskeméty Ferencz ref. lelkész tartott gyászimát és megnyitó beszédet, mire a központi fiu-iskola növendékei a Hymnuszt elénekelték. Jámbor Lajós tanító Kossuth gyermek­koráról mondott épületes beszédet, aztán a IV. osz­tályú finövendékek a »Tied vagyok, tied hazám“ czimü dalt énekelték. Vaday József tanító Kossuth életéről jelleméről mondott lelkesítő beszédet, azu­tán a felső leányiskola növendékei énekelték.el a 221. dics. 4-ik versét „Sírjatok Sión leányai.“ Pau­linyi Károly lelkésztanitó a „Kossuth nevét soha el ne feledd“ czimü költeményt szavalta el, mire az összes gyermekek elénekelték a Szózatot. Ma­gasztos és lélekemelő volt ez ünnepély lefolyása melyen a karzatok zsúfolásig megteltek felnőttekkel, mig a gyermekek nagy serege a földszintet foglalta el. A ref. egyház ez ünnepélyről emléklapot osztott ki minden gyermek számára. ♦ Szarvason az evaug. templomban április hó 1-én Kossuth Lajosért istenitiszteleten jelen voltak gyászlobogóikkal az iparos-kör, az ipartestület és a fogymnásium ifjúsága. Ezeken kívül részt vettek még a társulati leányiskola tantestülete és növen­dékei és a magyar népiskolai növendékek, valamint óriási gyászoló közönség Templomi Bzent énekül ez alkalommal Benka Gyula főgymnásium igazgató két gyászénekét zengette el a gyászgyülekezet. Az alkalmi beszédet Tiszt. Lányi Gusztáv magyar lel­kész tartotta. Az isteni-tisztelet végén a közönség felállva Kölcsey „Hymnus“-át énekelte el, mely után a gyászoló közönség az összes harangok zúgású mellett hagyta el a templomot. A Szarvasi izr. hit. község meghatóan gyászolta hazánk nagy halottjá­nak Kossuth Lajosnak áldásos emlékét. Vasárnap április 1-én a hitközség összes tagjai a gyászjelvé­nyekkel pazarul díszített templomba gyűltek, ahol tisztelendő Reichhardt Márk rabbi ur remek gyász­beszédet tartott, élénk színekben festve a tőlünk elköltözött legnagyobb magyarnak halhatatlan érde­meit és a hontalanság szenvedését. * Gyoma hazafias polgársága is impozáns módon vett részt a nemzet nagy fiának elhunyta felett megnyilatkozó országos gyászbau. A szomorú hir vételének első óráiban megje­lentek az épületeken a gyászt hirdető fekete lobo­gók, s így marad nálunk f. hó 8-ig, a mikor a ref. templomban lesz a nagyszabású isteni tisztelet. Már- czius 28-án a városi képviselő-testület rendkívüli gyűlést tartott, melyre a képviselők gyászkeretes meghívóval lettek összehíva. E gyűlés elhatározta, hogy Kossuth dicső emlékét jegyzőkönyvében meg­örökíti, a temetésen a községet küldöttség képvi­seli, mely a ravatalra díszes koszorút helyez. A Kossuth szoborra éjs alapra két-kétszáz frtot szava­zott meg­A vasárnapi temetésen községünket 50 tagú küldöttség képviselte Barabás Béla orsz. gyűlési képviselő vezetése alatt. Gyomán vasárnap d. e. 9 órakor az ág. ev. templomban gyászünnepély volt. Az oltár, a szószék, az orgona és a khorus fekete lepellel volt bevonva. A mint egy 1200 embert befogadó templom zsúfo­lás g meg volt tömve, de künn legalább is négy­szer annyi nép állott és várta végig a szertartást, a 48 aB honvédek Nagy Gusztáv nyug, főmérnök, volt honvédszázados vezetése mellett és gyászlo- bogó alatt zeneszóval jelentek meg. Úgyszintén tes­tületileg, gyászlobogó alatt vonultak be az öbszos egyesületek, testületek és foglalták el kijelölt he­lyeiket a templomban. A gyülekezet alkalomszerű gyász énekének elhangzása után Schulcz Jenő lel­kész megható imát és gyönyörű alkalmi beszédet mondott, melyben Kossuthot az ős Izrael nép ve­zéréhez, Mózeshez basonlitá, ki csak a távolból lát­hatta meg hazájának virulását. Az istentisztelet után a testületek, a mint jöttek, gyászzászló alatt zene­szóval vonultak el a templomból. Az általános hangulat a nagy gyásznak meg­felelő, megható csönd, impozáns hallgatagság az em­beriség ezrei között. Vasárnap f. hó 8 án lesz megtartva az ev. ref. egyház ünnepélyes emlék istentisztelete, mely olyan­nak ígérkezik az előkészületekből ítélve, minőt Gyoma még nem látott soha. Garzó Gyula, a ref. egyház ékesszóló első lelkésze fogja a gyászbeszé­det tartani. A város intelligecziájából ez alkalomra alakított vegyes kar gyászénekeket fog ölőadni, melyre a próbák már nagyban folynak. * Szeghalom- községét sem hagyta a nagy or­szágos gyász érintetlenül, bár tagadhatatlan, hogy egy ily népes és kevés kivétellel ev. ref. község, különösen a külső gyász tekintetében impozánBabb kifejezést is adhatott volna a legnagyobb magyar hazafi halála fölött való gyászának. A legelső halál­hírt a Polgári olvasó egylet kapta, mely sietett azonnsl kitűzni a gyászlobogót; majd gyászlobogót tűztek: a kaszinó, járásszolgabirósági hivatal, köz ségháza, róm. katb. iskola, és a ChrÍ6zto ház. A turini temetés napjától gyász lobogó tűzetett az ev. ronyba és papiakra és az összes harangok napjában kétszer meghuzattak. Vasárnap d. e. 10 órakor a* ev. ref, templomban gyászistenitisztelet tartatott,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom