Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-25 / 12. szám
12-ik szám. G-yulsL, 1894. márczlus 25-én. XIII. (XXVI) évfolyam. m » Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak viasza. Előfizetési díj: | Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » j Évnegyedre .1 » 25 » I Egyes szám ára IQ kr. mAt rJ.--TJ--rf-_TjL-_LJi- rJ. Társadalmi és közgfeLzclászati hetilap MEGJELENIK MINDEN1 VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoToa,^ Táinos. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. t Nyílt-tér sora 10 kr. Bfc *2 Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Ggula Váczi-utcza 11., Eckstein Berndt fúrdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. SOtő-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza 1., Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utcza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-utcza 7., Dannenberg J. Deák Ferhncz-ulcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. 9) Husvétot, a keresztyénség magasztos ünnepét értük meg ismét, midőn mintegy hallani véli lelkünk ama szavakat: „Mit keresitek a holtak között az élőt, nincsen 0 itt, feltámadott!“ De ma még a feltámadás ünnepén keblünket áthatni szokott öröm erzete sem űzheti tova szivünkből a nehéz bánat égető fájdalmát, nem törülheti le szemeinkről a bánat könnyeinek záporát. Jézus feltámadásakor a husvét első reggelén felkelt nap enyhe sugarai a Messiás üres sírboltjára hintettek fényt, s ezáltal az előbb csüggedt lelkek örömre éledtek; a halált élet, a bánatot vigasztalódás váltotta fel. Most, a husvét reggeli nap sugarai azon gyász koporsón törnek meg, melyben hazánk szellem óriása, szabaditója, jóltevője Kossuth Lajos alussza a halál almát .....................„Lement a nap. De csillagok nem jöttének. Sötét az eg . Kgy ország öltött gyászt, milliók szemében ül könny s szivében fájdalom .....................Tudjuk ugyan, hogy „nincsen itt maradandó városunk“ s „a z ember napjainak száma, ha ugyan sokak is, száz esztendő“ s mégis a szeretet kútforrásából fakadt önzésünk még soká óhajtotta volna látni, tudni az élőknek földén ama nagy férfiút, kinek minden szava, lelke minden gondolata, szive minden dobbanása — sokat szenvedett Magyar hazánk javának, boldogságának .előmozdítására volt. irányozva* ki a távolban is mindég magyar maradt ...... Midőn jött a szomorú hir, hogy betegen fekszik hazánk „Mózese“; midőn olvassuk a szenvedőnek ajkairól ellebbent ama szavakat: „Nagyon beteg vagyok!“: megfagyott ereinkben a vér; bánat sötét felhője ült. életünk egére; milliók ajkáról szállt fel az imádság az élet és halál Urához, hogy jöjjön szabadulás, gyógyulás..................Nem segíthettünk.....................Bekö vetkezett a mitől féltünk, rettegtünk: „Elesett a mi fejünknek koronája, siralomra fordult a mi örömünk, jaj minekünk !“...... Könyveket Írtak, könyveket fognak Írni bizonyára kötet számra, melyekből századok múltával is ismerni tanulhatja a késő nemzedék, hogy mi volt Kossuth Lajos a magyar hazának, nemzetnek; nevét fenntartja a történelem, melynek lapjaira arany hetükkel jegyezték fél azt tényei; mig csak lesz e haza földén egyetleu egy olyan, ki érteni s átérezni képes a szabadság, testvériség, egyenlőség magasztos eszméinek igaz jelentését, s kellően mérlegelni azoknak horderejét: nem mehet feledésbe Kossuth Lajos neve, mert, habár századunk meglehetős gazdag a hősökben, szellemi nagyokban, a nagyok között is messze kimagasló alak Kossuth Lajos, ki „követendő példa volt azok .előtt, kik egykor közelében éltek, varázsos szavait hallhatták; mindigre utolérhetetlen eszménykép lesz azok számára, kik lelkesülni fognak ama szentségek után, melyeket a hazaszeretet magasztos fogalma oltárképekül fog felállítani a jók, a nemesek elébe. Törhetetlen az akaratban; szilárd meggyőződéseiben; önfeláldozó nemzete és a népek szabadságáért,“ ki nem törődött az akadályokkal, midőn arról volt szó, „hogy betöltse hivatását nem önmagáért, Hanem a szenvedőkért, az elnyomottakért: az emberi jogok elévülhetetlen szent tízélja érdekében.“ Midőn ily vezércsillag tűnt le hazánk egéről, midőn ily férfiú pihen í'avatalon : indokolt lelkünk gyásza, szivünk fajdalma!................. „K inek egész élete nemzetének nagy küzdelmei között folyt le, s ki bizodalmát nem vesztve, azon meggyőződéssel néz a jövőbe, hogy az ügy, íhelyért küzdött, győzni fog, s hogy akkor a jövő nemzedékek, ha majd azokra, kiknek jólétüket köszönik, visszaemlékeznek, hálával mondják el az ő nevét is az bár mennyit áldozott, s bármi kevés elismerést talált életében, nem panaszkodhatok sorsa ellen.“ Ha valakinek, úgy bizonyára Kossuthnak élete nemzetének nagy küzdelmei között folyt le. Bizodalma rendületlen volt még akkor is, midőn milliók léikén a kétségbeesés sötét borúja ült; remélte, hogy „még jönni kell, még jönui fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság cpedez százezrek ajakán.“ „Magyarország közjogának történelmében legfontosabb korszakot képez azon átalakulás, mely 1847/8-ban tétetett, mert e nélkül korunk igényei és a fejlődő eszmék hatalma rég elsöpörték volna alkotmányunkat. Ezen átalakulást össze fogja kötni a történelem azon férfiúnak nevével, ki azt 48-ban megindította s ernyedetlen erélylyel keresztül vitte. Daczára a bekövetkezett szerencsétlen eseményeknek, művének azon része fenmarad és fenn fog maradni, mig nemzetünk éí és országunk áll s ahhoz a nemzet emléke és hálája lesz mindig csatolva.“ Csak a szóban szegény emberi nyelv mondhatja azért, hogy Kossuth Lajos meghalt; csak a kétségbeejtő fájdalom súgja azt minekünk, hogy elvesztettük Ót! . . . Nem, nem halt meg! . . . Halhatatlanság virágaiból font koszorú övezi halántékát, poraiból uefelejts nő s fog virulni állandóan sírján; neve felett virraszt az áldott emlékezet, milliók hálája.............. Je rtek tehát, hullassuk bánatkönnyeinket, sirassuk meg a nagyok között is a legnagyobbat, most midőn gyászba borult a magyar Sión! De könnytelt szemeinket emeljük Eg felé s a bánat gyászéjjelet világítsa meg a hit, remény ragyogó csillaga! . . . A nagypénteki gyászt húsvéti megvigasztalódás váltotta fel a keresztyénség történetében. A mi lelkünk egén sem ülhet örökös fajdalom sötét éjjele. Öröm és bánat, fény és árny gyakran váltakoznak az életben, de azért kétségbeesésre ok még sincsen! Higyj, remélj, szeress Nemzetem! csüggedés lelkeden erőt sohse vegyen. Te pedig szellemóriás! kinek porrészedet szülőfölded hantjai fogják takarni: pihenj csendesen az anyaföld ölén, lelkednek üdv az örök boldogság hajlékában! . . . Te pedig, ki most, vagy a jövőben magyar földön élsz — bárminő nemzetiségű s vallásu — honpolgár: „Kossuth Lajos nevét el ne feledd! Dombi Lajos. f Ilii Kossuth halála. Vitaztak : Kossuth az övék-e még ? — S már magáénak vallá őt az ég. Hazát nem mertek néki adni újra, — S az ég adott hont neki. Haliéiba. Oh nem tiétek, nem tiétek ő. — Az örök üdv honáé a dicsői Mig . élt, e nemzet rútul megtagadta, Miért is ölt hát mostan gyászt miatta. Az üdvözültért köoyje ne peregjen, Inkább saját romlásán keseregjen. Önvád emé8zsze és gyötörje szívét, Hogy legjobb fiát számkiüzte innét. Sírjon gyalázatának tudatában, Hogy nagy számára nincs hely é hazában. Honunktól távol élt: — a mi hazánk, 0 . nélküle lelketlen test valánk. 'S mi lélek nélkül tudtunk élni itt 1 ' Lelketlen ország, példád‘mit tanít? Tanítod ifjad, hogy ne törjön nagyra, Mert egykoron majd népe kitagadja. És ne legyen honát szeretni kedve, Nehogy bú bántsa majdan számkivetve 1 Borulj le, nemzet, bűnbánón a porba, Hálátlanságod bánd meg, könybe fulva. És imádkozzál urához az égnek, Hálátlanságodért ne sújtson téged. Adja vezérül leghívebb Ki, bár száműzöd, — szeret, áld, imád. Palágyi Lajos. Visszaemlékezés Kossuthra. Scherer Benedek. Kétszer voltam Kossuthnál; először 87-ben s akkor a magán érintkezésben Ismertem mag, másodszor 89-ben egy 850 emberből álló társaságban s ekkor megismertem a nyilvánosság előtti Kossuthot. Első látogatásomról annak idején részletesen referáltam a „Békésben“, a másodikról annyi tudósítás jött a fővárosi napila pókban, hogy feleslegesnek tartottam róla Írni s most-is csak a t. szerkesztő urnák fölszólitá- sára teszem. Bizonyára sokan fognak emlékezni, hogy az 1889-ki párizsi világkiállításra egy 850 tagból álló magyar társaság utazott, a társaság útját, nagyot kerülve, Turinon keresztül vette, hogy Kossuthnál tiszteleghessen. E látogatásról akarok egyet-mást elmondani. Julius 4-én este 10 órakor érkeztünk meg és olyan lelkes fogadtatásban részesültünk, melyre valóban senki sem számíthatott s melyről Kossuth egy későbbi levelében igy emlékezik meg: »Nagyon ügyes intézkedések történtek; ámde a turini ifjúság s nyomukban az ezer meg ezernyi nép határtalan lelkesedésében, mint ellenállhatatlan görgeteg rohanta meg a vasútállomást, midőn a kirándulók hosszú vonata érkezőben volt; kiszállás közben az együvé tartozókat egymástól elválasztotta a mint szél a polyvát, úgy elseperte nemcsak a rendőröket, hanem a rend fentartasára kirendelt hatósági közegeket is. A lelkesedés e kitörése, melylyel a magyarok fogadtattak oly kitüntetése volt a rokonszenvnek és barátságos indulatnak nemzetünk iránt a minővel teljesen ismeretlen idegenek csupán nemzeti minőségük folytán idegen országban hasonló mértékben aligha valaha találkoztak. Tökéletesen értik itt azt, hogy e látogatás tüntetés s hogy ez a tüntetés a múltak emlékei iránt a magyar nemzet szivében áhítattal ápolt kultusnak volt nyilatkozata s hogy a lelkesülten kitüntetett kegyelet nem névnek, nem személynek, hanem elveknek szólt, elveknek, melyek — bármit negélyezzenek is a röppenő perez pártosai — a magyar nemzet ki- .rthatatlan aspiráczióját képezik. Az olaszok saját tapasztalásukból tudják, hogy az ily aspirá- cziókban erő van, melyet sem erőszak nem törhet meg, sem ámítások el nem mállaszthatnak és ennek tudata az olaszokat azon meggyőződésre vezette, hogy a mely nemzet daczára az actuális viszonyok zsibbasztó nyomásának, igy tud lelkesülni az emlékek iránt, melyeknek ke- gyeletes kultusa történelmének hagyományaiban s logikájában gyökerezik, az a nemzet, a mint számított a múltban, úgy hivatva van számítani a világtörténet jövőjében is. Fog is, ha jellemét, melyben erő van, megőrzi es történelmi emlékeihez hű marad.“ Da nem lehet szándékom Kossuthnak fogadtatásunkra vonatkozó levelét egész terjedelemben közleni, mert az magában véve is túlhaladná egy tárezaczikk szűk keretét. Hanem a fogadtatás titeieg voltának további illustrálására megemlítem, hogy az indóhazzal szemben 80 100 Xiapuuls mai szétmálioz fél iv melléKlet van csatolva.
