Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-01 / 26. szám

w 2G-ik száiii. Gyula, 1894. julius 1-én,. XIII. (XXVI.) évfolyam. Szerkesztőség: Főtér, Dobay János ke­reskedése, hova a lap szellemi részét illető köz­lemények intézendők. Kéziratok nem adatnak viasza. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Eyyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDÉIT VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Táltos. M Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. t Nyílt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11, Eckstein Bernát fürdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utoza 8., Blockner J. IV. SOtö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza /., Reuter ügynökség és a Magy. Tévir. Iroda Granátos-utcza 1 Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Dannenberg J. Deák Ferenoz-utcza 14. alatti hirdetési Irodáiban, a szokott előnyős árakon. Nehány szó iskoláink érdekében. Megjött az iskolákra a szorgalomszak vége, a közvizsgálatok befejeztettek e héten, megkezdődött a tanférfiak szünete a tanítási munkától, melynek megérdemelt főjutalma bent a szivek mélyén van. Nagy szerencse ha e jutalom valóban meg van érdemelve azonban nem együnknél felhangzik a szózat többet is lehetett volna ! Ezt el kell ismernünk, hogy nagyon igaz; de a gátló akadályok elhárítása nem mindenkor sikerül ám, nem esnek .közel kéz ügyben. Számtalanok azok, számtalanszor el lőnek mondva a hírlapok tágas mezején Megbénítja a tanítás menetét, koczkáztatj; sikerét annyi sokféle akadály, hogy azok kifáraszthatják csaknem a legjobb akaratot is Tanítottunk tíz hónapon át, megpróbál tűk azt mind, a mi emberi erőtől kitelhe tett; csakhogy első akadályul feltűnt az is- kólái élet munkamezején az iskolai év rend szertelen kezdete. Szó se lehet a szept. l éi való megkezdéséről a tanításnak, mivel ma guk a szülék nem tartják be ezt, ki egy, ki más, ki alapos, ki alaptalan okokból. De maga a népiskolai törvény is ád utat, hogy meg ne tartsák, mivel a mulasztókat is csak okt. vagy nov. hóba rendeli bejelenteni, úgy hogy valójában csak 8 hónapot tesz a tanítási idő. Hasztalan hosszalják a két havi szabott szünidőt a szülék nagy részénél, a szept. hó is csaknem belevész a nagy szünidőbe. En­nek következése azután az, hogy némely szegényebb sorsú gyermek elesik a könyvek kel való ellátástól is, mivel a könyvvétel ide jén nem lévén még feljáró, azután vagy tel jesen könyvek nélkül marad, vagy alig tud egy kettőhöz jutni. De van tehetősebb szüle is, a ki elégnek tartja egy-két könyvvel látni el gyermekét. A második akadály a könyvekkel el nem látása a gyermeknek • ezt aképen ér­tem, hogy mivel tetemes a kiadás a köny­vekre, főleg ott, hol 3—4 gyermeknek is kell, hogy vegyen a szüle könyvet, ott forin­tok szükségesek, hogy kiadassanak, az a —10 darab könyv, kivált már a 3-dik és -dik osztályban, csak harmadolja némelyik szüle. Nem egy azt kérdezi: melyik könyv legszükségesebb? Azt akarja megvenni. Hát ki tudna erre a kérdésre megfelelni ? A hazai történelem, földrajz, természet­rajz, leányiskolákban a nőtan és konyhai kertészettan, egészségtan, bibliai történet, yelvtan, bizon ezek csaknem egyformán szükségesek, mivel a tanítási rend egy nap egyiket, másnap másikat véteti elő. Sok szüle gyátalán nem képes azt megérteni, miért kell, ez vagy az a könyv, miért nemcsak —2 a sok közül ? És e tekintetben sok szülét magát is nevelni kellene, hogy meg érthesse, miszerint egyik úgy, mint a másik szükséges részint szellemi elme gyakorlóul észint az ismeretek szélesítése, a szív ne mesedése czéljából. Nagyon kezdenek az er kölcsök vadulni, durvulni, a szivek pedig fásulni. Ennek egyik oka sok helyen a rövid deig tartó iskoláztatás; elég ha Írni, olvasni számolni valamennyire megtanul, azután — mondják — a többi nem szükséges. Mire való azzal a sok könyvvel a gyermekeket gyötörni ? Pedig hát gyötrelem nélkül ugyan mire mennénk? Fáradsággal és arczod verejtéké­vel egyed kenyeredet, ebben befoglalva van a törődés, küzdés, iparkodás, testi-lelki erő­feszítés. Ezek nélkül nyert-e valaha valamit? Vagy tudta-e a nyertet megbecsülni? Fel lett volna-e Amerika fedezve gyötrődés nél­kül? Maga Jézus is nem gyötrődött-e, hogy váltságot szerezzen ? Hiszen a mihez köny­nyeú jutunk, azon könnyen is túladunk,! számtálaf példák bizonyítják ezt. De meg! azt be kell látnunk, hogy ma, ugyan ki kell fejtenük testi-lelki erőinket, hogy valamire mehessünk, hogy valamit szerezhessünk és azt folytonosan bírhassuk is, sőt gyarapit hassuk. Az emberiség széles útain nagy a ver senjf, a kínálat, ugyancsak fel kell készűl-1 nünk erre az útra, hogy csak valamennyire is megállhassunk a sikerrel működők köze­pette, mert különben elmaradunk úgy a ké­rését, mint az ismeretek sikerétől. így és ez által — ezt nem tudva — alakúinak a szám­talan csalódottak, zúgolódók táborai, mivel kellő alap nélkül ödöngenek a munkahelye­ken, hol nem elég csak az ép kéz, de kell hozzá ügyes, képzett, fegyelmezett elme is nem elég csak a jóakarat, de kell hozzá még megerősödött, mívelt tehetség is, ezek nélkül könnyű, sőt biztos az elbukás. A harmadik akadály az, hogy a szülék és tanítók nem törnek egy czélra, illetve a szülék nem eléggé buzgók gyermekeik isko Ián kívüli idejénék hasznosításában. Ez a legfőbb ok, mondhatnám! Van olyan szüle is, a ki azt mondja, elég, ha gyermeke az iskolában tanúi. Igaz, de hát elég-e, ha csak az iskolában jó? Nem elég, hogy csak i tanítójának, de a szüléknek is szót fogad jón. Szem előtt kell azokat ott és akkor i tartani, sőt barátjaik megválasztásában is figyelmeztetni, jó társaságba helyezni, az el lenkezőket eltávolítani még erőszakkal is Hány szüle van olyan, a ki annyira is ér deklődik gyermeke előhaladésáórt, hogy még tudakozódjék személyesen is annak előhala dúsáról; nem ezt, hanem csak azt is meg tegye, hogy néha, maga mellé híván, meg kérdezze előhaladása felől tettleg is? Ha szüle nem törődik gyermeke előhaladásával t Visszaemlékezés Carnotra. Az 1889-iki párizsi világ-kiállítás alkalmáv több ízben láttam Carnot-t, de hogy alakja hosz- szabb időn át megmaradjon emlékezetünkbe szükséges is volt őt többször látni, mert nem tartozott azon emberek közzé, kiknek sajátságos és határozott arczvunásaik mindjárt az első látás alkalmával eltörülhetlen benyomást gyakorolnak az emberre, mint pl. Bismark, vagy XIII. -Lep pápáé. Sadi Carn->t tipikus franczia volt mindé feltűnőbb individuális momentumok nélkül. Kö zéptermetü, fénylő fekete hátrafésült haj, fekete bajusz és rövidre nyírt f* *kete szakái. Arczkife jezése kellemes és nyájas volt, de jellemének belső értékének kifejezését nem lehetett róla le olvasni. Elegáns franczia, de semmi egyéb. Mo dóra azonban nagyon megnyerő volt. Mindenki vei szivesen beszélt és akivel beszélt annak ren desen kezét is nyújtotta. Fönhéjázás vagy sértő leereszkedés, mint a hogy az nálánál sokkal k' sebb uraknál igen gyakori, nem volt nála con statálható. Valószínül ;g ennek köszönhette, hogy rang és korkülömbség nélkül mindenki őszinte tisztelettel párosult szeretettel viseltetett irány ban. Voltak olyanok, államférfiak, kik néha ki fogásolták gyengeségét és a kik nagy atyjának erélyét szerették volna benne látni, de nem volt széles Francziaországban ember, ki ne lett voln meggyőződve erényeinek megbízhatóságáról. In teger jellem, mély tudomány, fényes név és utol érhetién modor emelték és tartották meg a leg magasabb állásban, melyet ember elérhet. Először azon a bálon láttam, melyet ő 1889. évi julius 10-én a kiállításra jött magyarok részt nem vesz annak gyermeki örömében, ne csodálkozzunk, ha a gyermek sem sokat törődik szüleivel. Nem kellene igy gondol­kozni, hanem igenis, elő-elővenni a gyerme­ket néha-néha, örülni annak előrehaladásán, vagy serkenteni őt elmaradása esetében. Szinte hallom ezekre a feleletet, hát mi is tanítók legyünk, mi is tanítsunk? Igenis, szüle és tanító egy czélra kell, hogy törje­nek; ha a czél egy, a mi bizonyos, az esz­köznek is meg kell egyezni, tanítani otthon vagy legalább ügyelettel lenni arra, hogy tanulás végeztessék, otthon is foglalkoz­zék a gyermek, ne az úteza ölelje keblére az iskolából hazatérő gyermeket, hanem a szüle és a szülei ház udvara. Nagyon igaz, hogy ma, a terhek vál- lainkon megnövekedése miatt ugyancsak fut­nunk, fáradnunk kell, hogy megszerezhessük gyermekeinknek ■ nemcsak a táplálékot, ru­házatot, hanem a lelki kenyeret is; de épen ezekre való tekintetből kétszeresen megfe­szített erővel kell azon lennünk, hogy test­ek, léleknek egyaránt munkálkodhassunk. Ha munkálkodunk a testi eledelért, mely elvész, sokkal inkább munkálkodjunk a lelki eledelért, mely megmarad, amely teszi az embor valódi értékét. .Műveletlen föld is vadul, jó pap kezdi, holtig tanúi,“ azt mondja a szójárás nagy igazán. Együtt kell tehát fogni tanítónak és szüléknek a tanítás dolgát, akkor lesz el­érve a kívánt siker. A negyedik akadály a szegénység: szá­mosán vannak, kik ezen okból nem járat­hatják vagy egyátalán, vagy csak hiányosan gyermekeiket rendesen iskolába. Itt fájda­lommal kell kijelentenem, miszerint felette baj az, hogy nincsen egy szegény gyerme­keket ruházó és egyébbel is segítő egyle­tünk, mint van sok szerencsésebb helyen. iszteletére a Palais de 1’ industrie 192 méter osszú és 48 m. széles termében rendeztetett, s melyre a 850 magyaron kívül még 35000 franczia. többnyire Írók és művészek, hivattak meg. Este io óra után érkezett meg Carnot nejével karján egyszerű fekete ruhában, minden rendjel és fel tünés nélkül, úgy mint Párizsnak bármely más tiszteletre méltó polgárembere és anélkül, hogy jelenlétéről a több colonban külön-külön zene­karok mellett tánezoló közönséget a legcseké­lyebb mértékben feszélyezte volna. Mielőtt a számára fentartott erkélyt elfoglalta volna, vé­gig sétált néhányszor az óriási termen az ismer­teket megszólítva és az ismerősöktől hol csende­sebb, hol élénkebb ovácziókban részesítve. A vive Carnot, melybe többször a vive Madame Carnot vegyült, a teremnek hol egyik, hol má­sik végén hangzott fel, de a túlnyomó többség és azok, akik már egyszer látták és megéljenez­ték, sans géné tovább tánczoltak. Az embernek éreznie kellett, hogy abban a városban, abban az országban van, hol először Írták ki szent jel­szó gyanánt e szép frázist: égalité. * * * Mert ez a szent jelszó a két másikkal együtt frázis volt. Egyike azon fatális frázisoknak, me­lyek vérbe fojtanak nemzeteket és lángba borít­ják az egész világot, csak azért, hogy a kiábrán­dulás annál keserűbb legyen. Az emberiség azon végzetes tévedésből indulva ki, hogy a végső czél a boldogság, tapogatódzik e chaotikus világ­ban, mint egy a sötétben botorkáló részeg em­ber, egy biztos támasz, egy nyugodalmas rév után. Néha felvillan e sötét éjnek boltozatán czi- kázó villámként egy uj eszme, melyet aztán két­ségbeesetten megragad, szeretettel ápol és ter­jeszt, bízva csalhatatlanságában, bízva abban hogy ez végre az igazi, mely elvezeti az Ígéret földjére, a megelégedés honába. Testvér kész a testvért, fiú az atyját föláldozni érte, pedig ami lyen lehetetlen a testnek a repülés, olyan lehe tetlen a léleknek a megelégedettség, a boldogság La mórt sans fräse I mondá Sieyes abbé, És ezen mondásával nemcsak Lajosra mondott ítéletet, lianem egy több századra terjedő egész korszakra, annak társadalmára és minden intéz rr.ényére La mórt sans fräse 1 hangzik most issza as anarchisták ajkairól és félek, hogy egy ép oly latalmas, ép oly önhitt társadalom fog összeomlani, mint a milyen volt az, melyet porba döntött az újkor szentháromsága. Uj és szebb eszmények vezérelték az államférfiakat; bizto- sabb és emberségesebb fundamentuma van szá­zadunk összes politikai és társadalmi intézményé­nek, De azért ki mondhatná azt, hogy századun «legelégedettebb, mint a 18. vagy mint bármely más siázad, mióta századok egyáltalában léteznek És ez az emberrel veleszületett, kritériumát k pező elégedetlenség, szülte a munkásosztály na gyobB felvilágosodottságánál fogva az anarchis must, mely nem egyéb mint tulhajtása a socia listikis és communistikus tanoknak; a czél kö­zös ; lerombolni és ujjáalkotni, hát ha jobb lenne Prófétáik, martyrjaik és ők valahányan szentül meg \knnak győződve, mint egyáltalában mind azok, tik eszményekért harczolnak, hogy jobb lesz, eb mi, a kik hasonló küzdelmeket láttunk és ereíményöket ismerjük, — mi, a kik tudjuk hogy a communistikus institutiokkal bíró Peru az In kik alatt ép oly kevéssé volt megelégedett mint a feudalistikus spanyol uralom vagy a mos­tani auonomikus köztársasági államforma alatt mi, akii megtanultuk, hogy a boldogság olyan mint a délibáb: előttünk lebeg, de nem lehet megfogd, — mi azt hisszük, hogy az uj rendet mely hí az államok összhangzatos praeventiv intézményekkel meg nem előzik, erőszakosan győ zedelmeikedni fog, nagyon drágán és túlságos sok véráián vásároljuk majd meg. És éppen ezért gondolkoznunk kellene néha azon pana- ceák felett, melyekkel a meglevő bajokat, ha nem is gyógyítani, mert erről szó sem lehet, de leg­alább enyhíteni lehetne, socialis és politikai in- stitutioink azon fogyatkozásai felett, melyek szem­beszökő módon kihívják a kritikát s melyeken segíteni nem volna épen emberfeletti munka. Két irány ötlik első tekintetre szemünkbe, melyen haladva valami kézzelfoghatót lehetne tenni. Az első a vagyonszerzés szabályozása, a másik az állami jövedelmek helyes felhasználása. A vagyonszerzést progressiv adórendszerrel lehet és kell szabályozni, ha azt akarjuk, hogy az a tátongó mélység, amely azon milliók között van, akiknek semmijük sincs és azon százak kö­zött, kik mindenben bővelkednek, némileg egali- záltassék. Már Solon belátta, hogy ezen adórend­szer a legbiztosabb, sőt az egyedüli eszköz, mely által a vagyonszerzési szélsőségek enyhithetők. Igaz ugyan, hogy a modern államokban már is vannak egyes adónemek, melyek, ha nem is ki­fejezetten, de indirekte egészen a soloni reform jellegével bírnak, csakhogy ez az egész irány nem elég intensiv és speczialiter Magyarországban, melynek földmivelő népe földet akar szerezni, semmi tekintetben sem kielégítő. A szegény em­bernek meg kell könnyíteni a vagyonszerzést, a gazdagnak meg kell nehezíteni. Megengedem, hogy ez nem tökéletesen igazságos elv, de minden­esetre méltányos. Lehetővé kell tenni, hogy a szegény napszámos szerezhessen 5 hold földet és lehetetlenné, hogy egyesek 50,000 holdat bírja­nak és akkor a magyarországi szocziálistáktól néhány évtizedre megvagyunk mentve és nyu­godtan alhatunk. Ha lehetetlenné tettük a szó- czializmust, legyőztük az anarchismust is. Az állami jövedelmek helyes kezelésére és értékesítésére csak egy alapos kifogásunk van és ez az, hogy az összes bevételek felét teljesen inproduktiv és felesleges habár sajnos, e pilla­tapuulc mai szAmAAoz fél iv melléUlet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom