Békés, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1892-05-15 / 21. szám
21-ik szám Gyula, 1892. május 22-én, XI. évfolyam Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Eyyes szám ára 10 kr. * Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: üoToa/y János. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. | Nyílt-tér sora 10 kr. !Í Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. szám, Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. szám, Eckstein Bernát fűrdö-utcza 4. szám, Haasenstein és Vogler (Ja/ulus Gyula) Dorottya utcza 8. szám, Blockner J. IV. kér. Sütö-utcza; Fischer J. D. IV. kér. Hatvani-utcza 1. szám alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon A munkás kérdés. i. A csanádmegyei gazdasági egyletnek lapunkban is közölt tanácskozása s rezolú- cziója olyan fontos, olyan nagy horderejű cselekvény, hogy azzal a munkás kérdés tárgyalására s megoldására hívatott minden tényezőnek okvetlenül számolnia kell. Mert nem szegény munkások, nem vagyontalan napszámosok gyülekezete, hanem túlnyomó részben nagybirtokosok, nagybérlők, tehát elfogultságot és önérdeket inkább lekiizdő, sem mint tápláló gazdaközönség az, amely kimondotta, hogy „a munkásmozgalomnak az uzsora s angária mértéken túl kihasználásában rejlő helyi oka volt.* Ezt a kijelentést, vagy mint a békésmegyei gazdasági egylet érdemes titkára Zlinszky István,- czikkünkra irt válaszában, elismerjük, hogy helyesen — korrigálja ezt a „beismerést“ lehet talán inopportu- nusnak tartani, lehet talán kárhoztatni, de nem lehet igazságát megtagadni s még kevésbé lehet egyszerűen ignorálni s fölötte napirendre térni. A csanádmegyei gazdasági egylet sem állította s mi sem mondottuk, hogy a napszámosok elégületlenségének, az uzsorán kívül, más és mélyreható okai is nem volnának. Tisztán elégületlenséget keresve, ezt nemcsak a napszámosok, hanem a kereskedők, iparosok, hivatalnokok, sőt még a mágnások körében is feltaláljuk, mert nincsen olyan társadalmi osztály, amelynek ne volnának orvoslást kereső sérelmei, ki- . elégitésre törekvő vágyai. Azt tehát nem mondottuk, és nem is mondjuk, hogy azesetben, ha uzsora nem lett volna, hogy akkor a napszámosok eléf ÁRCZA. A megölni való ember. (Gyilkos történet.) Szép, urasan berendezett szobában látjuk Evelinet, aki csak nem régiben tartotta tizenhatodik születésnapját. Milyen boldog volt ő azon a napon 1 Sok, sok ajándékot kapott apjától, anyjától és a számos rokontól. De legkedvesebb ajándék volt a — hosszú ruha: ez, az Evalinek legszebb áhrándjainak tárgya. Ez nyitja meg előttük az életet, ennek fölvételétől a nagy lányok közt tesznek számot, a kik már udvaroltathatnak is maguknak. Áldott légy, tizenhatodik születésnap; áldott légy, sziveket fölszabadító hosszú ruha! Azonban még a hosszú ruhának sem örült úgy Evelin, mint annak, hogy e napon szabadult fel a tanár ur igája alól. A mama ugyanis kijelentette, hogy a nagy leány már nem fog többet tanulni, s a tanár úr a kisebbikkel, Jolánnal fog ezentúl vesződni. Hogy örült Evelin 1 — Jolánnak bezzeg irigykedni lett volna kedve, ha oly nagyon nem szeretné testvérét, kivel együtt szenvedé annyi éven át a betünyelés kínjait. Evelin tehát fölszabadult. Használta is szabadságát. Az első ifjúnak, ki keze ügyébe került, odaadta — szivét. Különben azt meg is érdemelte az a szép, barna fiú, a kit Ödönnek hivtak s a ki épen tavaly végezte a jogot. Hanem most Ödön is ott van Evelinnel a szobában, még pedig úgy fölindulva, hogy Evelin alig ösmer reá. — Igen; köztünk vége mindennek, Evelin. gületlenséget egyátalában nem táplálnának, más szóval élve, hogy az uzsora megszűntével minden ábrándjukról lemondanának. Elismerjük és azért nyitott ajtót törne reánk, aki a felől bennünket kapaczi- tálni akarna, hogy a munkások élégület- lenségének mélyreható közgazdasági okai is vannak, de tovább megyünk, és azt is elismerjük, hogy vágyaik egy része, mint például az évtizedek óta állandóan lappangó s olykor-olykor politikai tekintetekből is mesterségesen szított földosztás, olyan ábránd, mely egyszerű utópia számba jöhet, amit a mai társadalmi s közgazdasági alakulás mellett figyelemre méltatni és komolyan tárgyalni, sem gazdasági-egyletnek, sem kormánybiztosnak, sem magá- nák a kormánynak, de még a törvényhozásnak sem lehet. De nemcsak nem lehet, hanem nem is szükséges. Azok a fantasztikns ábrándok a mi népünkben ép úgy megvoltak negyven egynéhány évvel ezelőtt, mint most megvannak. Sőt ha igazságosak akarunk lenni azt is el kell ösmernünk, hogy ezek az ábrándok az Alföldön és különösen Békésvármegyében, még élénkebben nyilvánultak néhány évtizeddel ezelőtt, mint a munkásmozgalmak tavalyi esztendejében ; azért nagyon félremagyarázza az, a múlt esztendei mozgalmakat, aki azok közvetlen, ismételjük és hangsúlyozzuk hogy közvetlen okait, a napszámosok érzületében régóta szunnyadó, de csak is szunnyadó ábrándokból származtatja. A csanádmegyei gazdasági egylet, csak gyakorlati érzékének adja tanujelét akkor, amidőn nem esik ebbe a hibába. Nem huny ugyan szemet, sőt rámutat ő is a napszámosok szunnyadó ábrándjaira, hanem helyes érzéke megóvja tőle, hogy ezzel Maga hütelen, csapodár, ki engem csak nagy- lányoskodó szeszélyének áldozott föl. Ez a szó, hogy nagylányoskodó szeszély, nagyon fáj Evelinnek; a többi még csak nem is igen fájt. — Uram! Ha vége köztünk mindennek, hát legyen vége, de sértegetéseit tartsa meg magának I Ödön most már megbánta, hogy ilyen kegyetlenséget követett el. Zavardottan, pirulva kért bocsánatot a szép leánytól, ki így indulatosan még százszor szebbnek tűnik fel előtte. — Hiszen nem akartam sérteni. De hogyan tűrhetném szó nélkül, ha legszebb reményemben csalatva érzem magamat. És a hűtlenséget — teszi hozzá keserűséggel — úgy sem lehet ám elütni egy kis sértődéssel 1 — Kis sértődés ! . . . De ne legyen hát bolond s mondja meg legalább, hogy honnan vette gyanúsításait ? — Gyanúsítás I Avagy nem tisztán áll-é előttem az egész ? Nos, hallja tehát ! — Hallom, csak mondja. Kapusuknak, az öreg Péternek, oda adom a csokrot, melylyel magának kedveskedni akartam nevenapjára. És ez a becsületes öreg ember egész dühvei támad rám: „Az úr elakarja kisasszonyunkat csábítani. De én hü cseléd vagyok 1 Van a mi kisasszonyunknak régóta szép szerencséje. — Nem szorult ő az úrra 1* Csititom, hogy hisz Eveline csak engem szeret, azonban szülei előtt nem akarom elárulni a dolgot, mig az ügyvédi oklevelet meg nem kapom. „Ezt mind könnyű mondani“ — vág szavamba — „csakhogy én jól ismerem azt az urat, ki már három év óta jár a házhozza okozati összefüggésbe a napszámosok mozgalmát. Keresi azt a közvetlen okot, mely a lappangó elégiiletlenség érzületét a mozgalom tényébe belésödorja. Keresi, megtalálja és meg is nevezi eme közvetlen oknak az uzsora s angária mértéken túl kihasználását. Megtalálta azt megelőzőleg a soczialis- mus is, mely a maga czéljaira pompásan kizsákmányolta. A szoczialista apostolok — amint kiderült — nem az ő általános tantételeikkel hódították meg az alföldi munkásokat, hanem előzetesen megfigyelték, hogy tulajdonképen mi is az ő közvetlen sérelmük: és feltalálták az uzsorában. Erre az uzsorára építették agitácziójukat, de a szegény népnek nyugalom és béke- szeretete mellett, még ekkor is csak úgy tudták az elégületlenséget mozgalommá változtatni, amidőn naiv hiszékenységével •félreélve, elhitették vele, hogy az uzsorát a kormány eltörölte, de ezt a rendeletét a földbirtokosokkal összejátszó hatóságok nem adják ki. Szóval: uzsora nélkül is megvolt és fennállott volna a munkás elégületlenség, de megmaradt volna az elégületlenség szenvedőleges formájában, amint fenáll évtizedek és századok óta, de azt a tényt, hogy az elégületlen érzület egy sajnos akczióba volt sodorható, mint közvetlen tényező, maga az uzsora idézte elő. Épen azért nemcsak a mozgalom tu- lajdonképeni okának felismerésében, hanem a tagadhatlanúl létező baj orvoslásában is helyes érzéket tanúsít a csanádmegyei gazdasági-egyesület akkor, amidőn a mozgalom közvetlen okát megnevezve, egyúttal annak megszüntetéséről is gondoskodik. Rezolucziójának ide vonatkozó részét hoz. Nem egyszer láttam, ahogy nap mint nap együtt ültek a verandán, vagy a kisasszony külön szobájában és a legszebben beszélgettek. „Nem jól tudja azt maga, öreg!“ — mondom neki. „Nem jól tudom ? Hát azt is nem hal- lottam-é egyszer, hogy szívről, a szív érzelmeiről, szépségről, szerelemtől szólották ? S milyen szépen 1 A magam együgyű eszével föl se birtara fogni azokat az édes szavakat ! Hát a kis kefetartót, melyet a kisasszony készített, nem én «vittem-é el, annak az urnák ? És azt a szép képet, melyet a kisasszony festett, s amely azt az urat ábrázolta, meg a két kisasszonyt ?“ — Hahahahaha I kaccan az előadásba Evelin, ki immár nyitjára jött a dolognak, de legalább boszút akar állani a meggondolatlan Ödönön. — Mi nevetni való van ezen ? kérdi Ödön megütközve a szívtelenségen. — No, semmi. Csak azt kacagom, hogy ily ügyetlenül elárultattam magamat. Ödön most végképen kétségbeesve, dühösen kiáltja! — Tehát igaz, tehát nem tagadja I — Hát mit tagadnék rajta ? — Igaza van. Én azonban tudom, hogy az ember most, ez órában ide jön. És én itt maradok, megismerem és megölöm őt. Érti ? — veti utána sziszegve — megölöm őt 1 Evelin csak mosolyog. — De csak nem ezen a szent helyen ? kérdi csintalan gúnyolódással. — Provokálom. És ha vér van benne, kiáll. — Nem fog kiáltani. — Akkor gyáva. E perczben kopogtatás hallszik s az ajtón is feltétlenül helyeseljük. A gazdaságiegylet nem hatóság ugyan, és határozatait illetőleg nincsen parancsoló, executiv joga, mindazállal, vagy — bármily paradoxonnak lássék — ép ennék folytán hisz- szük és megvagyunk róla győződve, hogy határozatának meglesz az üdvös hatása. Ugyanis ép ama körülménynél fogva, hogy egy, túlnyomólag földbirtokosokból álló testület az uzsora szedést, ha nem is deklarálta törvénytelenségnek, — amihez különben nem is volna joga, sajnos, hogy a fennálló törvények szerint nem is az, — de ehelyett, nem is önérdekből, hanem bizonyos fokig önérdeke ellenére, nem ugyan a most megnevezendő szóval, hanem megfelelő körülírással : tisztességellenesnek bélyegezte : azt hisszük, sőt megvagyunk győződve, hogy egyszerűen ezzel a tényével, tisztán ezzel a kijelentésével, a gazdasági-egylet, a munkásmozgalom közvetlen okát, a lelketlen uzsorát már meg is szüntette. Hogy mire alapítjuk eme hitünket azt lapunk jövő számában írjuk meg. A vármegye közgyűlése május 16—20 Reiszig Ede főispán hétfőn reggel 9 órakor a közgyűlést megnyitván, sajnálatát, fejezi ki, hogy a bizottsági tagok nem nagyobb számban jelentek meg; (lehettek 70—80-an) sajnálja annyival is inkább mert a tárgysorozat több fontos ügyet tartalmaz. Elnöki megnyitó beszédében megemlékezik, az állandó választmánynak — úgy a 25 éves koronázási jubileum, valamint Boros miniszter elhunyta feletti részvét nyilvánítása ügyében hozott s az alispáni rendszerinti havi jelentés tárgyalása alkalmával felolvasandó határozati javaslatáról, — melyek mindenikét melegen ajánlja elfogadásra, — s felemliti, hogy a törvényhatósági bizottság utólagos jóváhagyásának reményében, a vármegye alispánjával egyetértő- leg s együttesen — Baross Gábor elhunyt mibelép — a megölni való. Ödön a kielégített bosszú előre élvezésével mondja: — Ah 1 Az a megölni való pedig elég udvariasan ugyan, de sehogy sem szerelmeshez illő hangon köszönti Evelint s rögtön utána veti: — Jolán hol van? S a feleletet is alig várva, újra az ajtó felé indult. Evelint visz- szatartja. — Tessék itt várni pár perczig, majd én előkeresem. („Ümm, !gondolja Ödön, ugyan fordított viszony, ahol | lány udvarol az ifjúrnak!“) Hanem már most tanuk nélkül, szemtől szembe áll a gyűlölt vetély társsal, aki teljes otthonossággal ül egy zsölyeszékre s Eveline rajzait kezdi bámulni, mihtha Ödön ott sem volna. Ez a fölsemvevés mégis csak boszantó. — Uram, én Hidváry Ödön vagyok. — Örülök. És én Kaposi Dezső. Azzal újra csak a rajzok közé temetkezik ; ha valamelyik.tetszik neki, arra a fejével bólint, a melyik pedig nem tetszik, annál előveszi az irónját és megjegyzéseket ir vele a rajz alá. Látszik rajta, hogy nem akarja folytatni az ismeretséget. Annál inkább akarja Ödön. — Uraságod szintén ért a festéshez ? — Amennyit minden müveit embernek értenie kell. — De uram 1 én egy cseppet sem értek hozzá s azért mégis müveit embernek tartom magam 1 szól Ödön élesen. Az a megölni való pedig nyugodt flegmával, nagy lassan emeli rá szemeit s hidegen felek: — Ön még ráér tanulni; különben is én csak azt mondtam, hogy müveit embernek kell IMhI azáimunklioz egy ív xuelléKlet vau csatolva.