Békés, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-11 / 51. szám
é ki azlelőztók meg. A közgyűlésről kimerítő s terje er_|delmes tudósítást lapunk más helyén közlünk, aló Tallián Béla főispánnak, beiktatása ünne Jpélye alkalmából lapunkban említett ötszáz fo f a|rintos adományáért a vármegye közgyűlése kö 3SZ|szönetet szavazott, az alapítványt pedig a megye \közmüvelődési alaphoz csatolja. A törvényhatósági bizottságból év végéve Ikilépő s lapunk múlt heti számában közölt tagol £"[ helyére a választás deczember 28-ikára, szerda á-[napra tűzetett ki. g-| A képviselő testület, Dutkay Béla polgár ntlmester elnöklete alatt folyó hó 13-ikán közgyü- illést tartott, melyen a város atvái nem ugyan tel- Ijes, hanem meglehetős számban vettek részt. 3D|EIső tárgy az artézi kút létesítése volt, mely arra la polgármesteri előterjesztésre, hogy van rá fe- a Idezet és pedig úgy, hogy nem kell miatta adót ^.[kivetni, vagy ami azzal majdnem egyérteltnü, ladóságot csinálni, Gondöcs Benedek apát és lel- Ikésznek hódmező vásárhelyi élményeit és tapasz eJtalatait felölelő ajánló beszéde után, egyhangúlag [■-[elfogadtatott. A határozat ugyanis az, hogy a [- [városi tanács megbizatik, a város belterületén lé- i.jtesitendő ártézi kút tervét és költségvetését a [földmivelésügyi miniszter által ajánlott szakközeg [közreműködésének igénybe vételével elkészíteni, [annak alapján az ártézi kút fúrására nézve ár- iflejtést tartani, vállalati szerződést kötni s azt jó- -1váhagyás czéljából a képviselő testülethez beter- . Ijeszteni. Az ártézi kút helyére nézvo a képviselő ■ [testület nem hozott határozatot, de hallgatagon [elfogadtatott, jobban mondva köztudattá válik, [hogy az első ártézi kút helye a vármegyeház [előtti promenád lészen. Alig hisszük, hogy a [szakértő geológusnak e hely ellen kifogása lo [gyen ; maga a promenád, noha évek óta be van [kerítve és az ültetett fák kellőleg védve voltak [rongálás ellen, sehogy sem Ígérkezik sétánynak, [amihez különben is nagyon kis területű, de ha [kivágják a tovább fejlődni úgy sem képes fákat, Jártézi kút térnek nagyon be fog válni. A legtöbb \adót fizető képviselők névjegyzékének kiigazitásá- jval Dutkay Béla polgármester elnöklete alatt J&jI Sebesteny és Léderer Lajos képviselők bizat- Itak meg. — József főherczeg engedélye, hogy az |uj honvéd laktanya nevéről neveztessék el, éljenzések közölt örvendetes tudomáséi vétetett, a de [czember 17-ikére kitűzött honvéd-laktanya felavatást ünnepély alkalmából felmerülendő költsé [gek fedezésére pedig 150 forint utalványoztatok I [ki. A törvény értelmében névszerinti szavalással 1 [fogadtatott el, hogy a városi árvatári s egyéb ? [községi pénzkészletek felerészben a békésmegyei, 1 [felerészben pedig az I. Gyula városi takarék- 1 [pénztárban helyeztessenek el. A körgát költség ! [kivetése, Ludvig Mihály és érdektársai kérvénye [ folytán, újólag hosszas vitát, helyesebben írva ' magyarázati kötelezettséget idézett elő. A képvi- * selő testület tudvalevőleg azt a határozatot hozta, ' hogy mindaddig mig az egész város, tehát a ház- 5 tulajdonosok is fizetik a körösszabályozási költ- 1 ségeket, fizetik pedig a Gyulára esedékes résznek 1 40 százalékát, addig a körgát kölcsön évi tör 1 [lesztési járulékát az egész városra, az összes adó- ^ nemekre, tehát az úgy nevezett első csoportra r veti ki. Mihelyt azonban az ártérfejlesztési mun- j kálat be lesz fejezve, s a házak a külső Körös ' költségek fizetési kötelezettsége alúl fel lesznek ’’ mentve, (ami zárjel közt Írva aligha nem csak ^ 1894-ben fog bekövetkezni, de akkor biztosan, mert az ártérfejlesztési munkálatot nem szabad, t de nem is lehet tovább huzni halasztani) akkor é a körgát költséget a földadó nem, és csakis a g többi adónemek, tehát az úgynevezett harmadik 1 csoport fogja viselni. Ezt a határozatot, melyet i mellesleg mondva közbevetett felebbezés daczára í a belügyminiszter is jóváhagyott, a képviselő tes- s tület annyival inkább kellett hogy változatlanul s fentartsa, mert jövő évi költségvetése is ezen a f bázison alapszik. Nem kisebb vitát keltett a vá- t rosi tanács előterjesztése a „Lúgos“ erdő részle- Ü ges kisajátítása tárgyában. A nevezett erdőből, i mely a Fekete-Körösön történt átmetszés folytán s most a bihari oldalon van, és csak hijón köze- íj üthető meg, a hosszúfoki társulat mintegy 7 kát. t holdnyit kényszerül ujabbi átmetszés készítés r miatt kisajátítani. A gazd. szakosztály a 7 hold f nyi területen levő fákat 700—800 forint, mig a 1 városi erdész 1300—1400 forint értékűnek be v csülte, \ egyébkint a fák már irtás alatt vannak j és a képviselő testület a tanácsot utasította tu- I domás szerzésére, hogy a kiirtott fákért mennyi t fog befolyni, amennyiben ez az összeg lényege- f sen befolyásolandja a képviselő testületet, hogy á a kisajátítandó területért mily összeget igényel- | jen. Érdemleges határozat hozatala ezúttal nem ' volt lehetséges, mert törzsvagyon eladásáról lévén szó, a képviselő testület tagjai határozatképes számban nem jelentek meg, és igy újabb közgyűlési napul január 16 ika tűzetett ki. A „ Kossuth Lajos-tér“ közvetlen belső kőhidon túli része a vármegye által eszközölt útépítés folytán fenmaradt kőmennyiség felhasználása mellett ki- köveztetett, az e őzéiből felmerült 737 frt 60 kr. költség a regále pénztárból kifizettetni rendeltetett. (Jó lesz csínján bánni azzal a regále pénztárral I Sze?’k.) A városi tanács a járda szabály- rendelet módosítását tartotta szükségesnek, különösen ama irányban, hogy a talicskázás úgy a beton, valamint a tégla s palló járdán egyaránt büntetés terhe mellett eltiltassék. Az előterjeszti ilyen szellemben nem fogadtatott el. A ta- licska tilalom alól ugyanis kivétetnek a palló és téglajárdák akkor,-amidőn sár lévén, a talicská val való közlekedés a koosiuton vagy a járda melletti folyókában lehetetlen. A betonjárdán azonban a talicskázás feltétlenül tiltva van. Károlyi János hirdető vasoszlopai felállítására vonatkozó ajánlata sem fogadtatott el azon okból mert az ajánlat nem ád a városnak számbave bető jövedelmet, mig másrészről hátrányos az iparosokra s kereskedőkre. Az alsó-fehér-körösi ármentesitő társulat októberi ülésének jegyző könyve, Keller Imre képviselőnek, a társulat leg utóbbi ténykedését méltató s felvilágosító előle Mojsza a v. képviselői állásról lemondván, helyére a következő póttag Ucza Mojsza hivatik be. Több pénztár vizsgálatról felvett jegyzőkönyv terjesztetett még be s ezzel a közgyűlés délután 4 órakor szétoszlott. Vasúti közigazgatási bejárás volt tegnap délelőtt Csabán dr. Fdbry Sándor főjegyző elnök lete alatt, ama iparvasut érdekében, amelyet kaszárnya építők anyag szállítás végett 5 kilo méter hosszban terveznek, s amely iparvasut kaszárnya telken kívül a két téglagyárat és a ho mokbányát is érinteni fogja. Gyula városa által a helyben állomásozó két honvéd gyalog zászlóalj részére épített lakta nyának ünnepélyes átadása tegnap délelőtt 10 órakor ment végbe. Az átadáson megjelent városi polgármester az egész tanácscsal és több érdeklődő városi képviselő; jelen volt más rész ől a honvéd tisztikar Fürdők István ezredessel élén. A laktanyában most elhelyezett legénység, fegyverben a tágas földszinti folyosókon állott megjelentek úgy a földszinten, mint az emele ten az összes helyiségeket megtekintették s mi dőn azok kifogástalan állapotát konstatálták mely eljárás közel másfél órát vett igénybe, az átadást illetőleg átvételt befejezettnek nyilvánít ván, a legénység szobáikba vonult. Általában az egész laktanyában a példás rend és tisztaság volt felismerhető. A megtekintés befejeztével Dutkay Béla polgármester a tisztikar és jelen volt tanács tagok körében lendületes szavakkal nyilvánitá. hogy örömének adhat kifejezést az iránt miszerint a m. kir. honvédség megkeresésére a múlt évben Gyula városa közönsége áldozatkészségének sikerült a laktanyát a kor kívánalmainak megfelelően felépíteni és azt a mai napon rendeltetése czéljának átadni; örömének ád kifejezést, hogy e város közönsége a hazafias czéloknak egyik leg- jelesebbikét készségesen teljesitve a m. kir. honvédségnek biztos otthont nyújt; és különösen hangsúlyozta, hogy e város közönsége büszke arra, hogy ő fensége József -főhorczeg megengedte, hogy a laktanya az ő nevéről neveztessék el kívánja hogy ez intézményünk, melyre mindnyájan büszkék vagyunk sokáig virágozzék. Fürdők István ezredes meleg szavakban adott kifejezést az őszinte köszönet és elismerésnek, s kötelességének nyilvánitá a város közönségének ez alkotást tanúsított jóakarói tevékenységét legfelsőbb helyre juttatni. — Mindkét beszédet éljenzéssel fogadván az összes jelen voltak, ezek befejezte után a szomszédban levő állami laktanyába ment küldöttség, a hol a felhatalmozott ruha és felszerelvényeket az ezredes bemutatá, és a hol mindnyájan azon meggyőződést szerezték, hogy a példás rendben a két zászlóalj részére felhalmozott szerelvények a zászlóaljak bármikori harcz- képességét biztosítják. A laktanya a városnak megvett két telekkel és előzőleg tett építésekkel együtt 113,000 forintba került s abban ösz- szesen különféle használatokra 90 helyiség van, melyek teljesen czélszerüen és szakszerűen vannak elhelyezve, ugy*hogy mint az ezredes magát kifejezé: díszesebb és nagyszerűbb építkezésű laktanya az országban van, de kényelmesebb, czélszerübb és igy a szükségletnek megfelelőbb : alig létezik. Tegnap a legénységet a város közönsége a laktanyában megvendégelő, ste pedig a tisztikart a „Magyar Király“ szállodába szerény magyaros bankettre hivá meg. Meghivó. Az alsó fehér-körösi ármentesitő társulat 1892. évi deczember hó 29-én d. e. 10 órakor saját helyiségében Gyulán rendkívüli közgyűlést és ezt megelőzőleg d. e. 9 órakör választmányi ülést tart, melyre a választmányi, lletve társulati tagok tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. A jóváhagyott 1893. évi költségelőirányzat előterjesztése. 2. A társulat mű szaki ártérfejlesztési munkálata ellen beadott panaszok tárgyában az ötös bizottság által hozott határozatoknak a közgyűléshez tudomásvétel és kihirdetés végett bejelentése. 3. Az 55/1892. sz. g. választmányi határozattal kiküldött bizottságnak javaslata a nyilvántartási teendőknek kinek a munkakörébe és miként leendő beosztása tárgyában. 4. A XXXVI./1892. k. gy. sz. határozattal kiküldött bizottságnak javaslata egy gátfelügyelői állásnak beszüntetése tárgyában. 5. Társ. igazgatónak jelentése a 68./1892. sz. ig. választmányi határozattal történt kiküldetés alapján a József Nádor-malom vizi müveinek igazo- ása és vizikönyvbe való bejegyzése végett tartott tárgyaláson követett eljárásáról. 6, Társ. főmérnöknek jelentése a fekete-körösi társulat által tervbe Vett belvíz rendezési munkálatoknak közszemlére kitétele alkalmával a tervek megtekintése után benyújtott észrevételeiről. 7. Társ. gazgatónak jelentése, hogy az elsikkasztott 7752 frt 32 kr. kezelési költség a Nagyméltóságu m. ir. pénzügyminisztériumnak 35540./1892. sz. rendeletével a társulatnak kiutalványoztatott és a társ. pénztárba bevételeztetek. 8. Társ. igazgatónak jelentése a védtöltésekbe befészkelődött hörcsögök és egyéb férgek kipusztitása iránt tett ntézkedéséről és az elért eredményéről. 9. A Tiszavölgyi társulat központi bizottságának 1892 évi november hó 5-ón és november hó 9-én tartott üléséről felvett jegyzőkönyvek elterjesztése. 10. Pénztár vizsgálatáról felvett jegyző könyv beterjesztése. 11. Az 1892. év julius hó 20-án tartott rendkiáüli közgyűlés XXVI. számú határozatával kitűzött t. elnök választás. 12. Időközben érkező tárgyak és netaláni indítványok. Gyula 1892. deczember 14 én. Keller Imre, társ. alelnök. Eljegyzés. Göllner Antal dobozi urad. gazdatiszt Nagy-Váradon eljegyezte özv. Voit La- josné kedves leányát Emmát. DÍSZ68 esküvő volt hétfőn délután 2 órakor a ref. templomban. Dr. Ladies László, az ügyvédi karnak egyik rokonszenves fiatal tagja vezette oltárhoz városunk hölgykoszorújának egyik díszes virágszálát Kliment Margitot, Kliment Gyula m. pénztárnok kedves és szép leányát A násznép a menyasszonyi háztól gyalog vonúlt az Isten házába, molyét az érdeklődő közönség, közötte a helyi intelligentzia csaknem teljes számban, zsúfolásig megtöltött. Nászasszonyo^ özv. Csausz Istvánná és Szlojanovics Gyulane, násznagyok Mikolay István és Csausz Lajos, ® szorúleányok Ladies Irén, Ladies Margit, Klimen Gabriella, Novak Iza, Csausz Jenny, Csausz Elza, Szto/anovics Erzsiké s Sztojanovics Ilona; — vőfélyek Kliment Ferencz, Ladies Gyula, Sikerdy Rezső, Ireysinger József honvédfőhadnagy, Szalag József, Benkö Sándor hadnagy, Erdélyi Endre s Reck Géza voltak Az iQú párra Domby Lajos lelkész magasröptű igen szép beszédben kérte az Ég áldását. A szerelem kötötte házassági frigyhez legjobb szerencsekivánatainkat fűzzük. Dr. Bleyer Izidor, Bleyer Adolf kereskedő polgártársunk széptehetségü fia, ki a múlt években mint igen avatott műfordító tette lapunk olvasó közönsége előtt nevét ismeretossé, a na* pókban sikerrel tette le a fővárosban az ügyvédi vizsgát. Kinevezések. Tapolcsányi Imre kir. törvény- széki jegyző Szarvasra kir. aljárásbírónak neveztetett ki. Bodoky Kálmán sogédmérnök pedig kir. mérnöknek léptetett elő. A tehetség es szorgalom által jól ki érdemelt mindkét kinevezéshez szívünkből gratulálunk. A körvadászat fáradságos mulatság egyáltalában véve; az idén pedig nem is kedvező rá idő. Mindazonáltal az eredmény ha nem is pá- ratlanúl fényesnek, de m ndonesetre kielégítőnek mondható mindenfelé. B.-Megyeren folyo hó 13 14-ikón volt a vadászat, melyen résztvettek Gull- ner Gyula, Lies Gyula, Terényi Lajos, Beöthy Algernon, Prónay Mihály, Cziffra Imre, Vareágh Béla, Gaszner Pál, Beliczey Géza, Beliczey Tibor, Beretvás J. s a házi gazdák Kárász István és Kárasz Imre. Lőttek 1306 nyulat, 139 fáczánt, 1 foglyot és 1 rókát. Békésen a Geiszt Gáspár által bérelt községi vadászterületen elesett 770 nyúl, 193 fáczán és 2 őzbak. Kígyóson folyó hó 2., 13., 14-én volt a körvadászat, melyben észtvettek: gr. Wenckheim Frigyes, gr. AWenck- heim Géza, gróf Wenckheim Dénes, gróf Al- másy Dénes, gróf Dessewfy Aurél, gróf Ester- ázy László, gróf Cziráky Béla, báró Vécsey Miklós, báró Trautenberg Frigyes, Inkey Antal, Szegedi György és Wioland Károly. A vadászat eredménye összesen 7 őz, 3749 nyúl, 931 fáczán, 46 fogoly, 2 vadgalamb és 1 kánya. A vörös-kereszt egylet Orosházi fiókja, Oros házán az „Alföld“ szálló nagytermében deczember 31-én tombolával és tánczczal egybekötött szilveszter estélyt rendez. Belépti dij személyenként 1 frt. Egy tombolajegy 20 kr. Kezdete 8 és fél órakor. Öcsöd és Szent-András községek képviselő testületéi elhatározták, hogy a két község közös mérnököt fog tartani. ■ A nevezett két község ebbeli elhatározása mindenesetre derék dolog, de ellentétben van a vármegye alispánja által készített tervezettel, mely a mérnökökkel nem rendelkező megyei községeket két kerületre czélozza beosztani, amint azt egyszer már megírtuk, amely tervezet különben közelébb konkrétebben is nyil- vánúland. A járványok krónikájából. A járványok uralkodó planétája fájdalom még mindig a roncsoló toroklob. E héten új megbetegülési esetről Uj- Kígyósról jött hivatalos jelentés a vármegye alispánjához, ki a difteritesz járványnak minden módon leendő s lehetőleges elfojtása érdekében körrendeletét küldött a vármegye minden községébe. Roncsoló toroklobbon kivül K.-Ladány vörhenyt is jelent. Megkerült rablógyilkos. Még emlékeznek olvasóink azon szörnyű rablógyilkosságra, melynek Pákozdi Lajos öcsödi gazember esett áldozatúl. A rémes eset sok ideig tartotta-izgalomban Öcsöd és környékének lakóit és ezt az izgatottságot csak fokozta azon körülmény hogy a gyilkost. Babos Sándort, a c<endőrség legszorgosabb kutatás daczára sem volt képes kózrekeriteni. F. hó 4-én a pancsovai főkapitányi hivataltól távirat érkezett a szarvasi főszolgabíróhoz, melyben arról értesíti a főkapitány a főszolgabírót, hogy a f. évi szeptember 26-án Öcsödön elkövetett gyilkosság tettese Babos Sándor ott önkényt jelentkezett. Erős fedezet alatt kisérték a gonosztevőt Szarvasra, hova csütörtökön érkezett meg. Másnap Török Károly kir. albiró vallatóra fogta Babos Sándort s a gyilkos az eddig felmerült 'súlyos s nagyszámú gyanús körülményeket töredelmes vallomásával beigazolta s bevallotta, hogy Pákozdi Lajost ő gyilkolta meg ; bűntársai nem voltak, lega'ább ilyenekről egy szóval sem tett említést. Bevallotta hogy az estén Pákozdi lakásán volt, együtt pálinkoztak az öreggel, s pálinkázás közben pénzt kért tőle, mit az megtagadott s ekkor fogamzott meg benne a szörnyű gondolat, hogy megöli Pákozdit és elrabolja pénzét. Két fejszecsapással leteritette az öreget s mintegy 150 frtot vitt magával a véres tett színhelyéről. Másnap Öcsödről elszökött, Mezőtúr felé véve útját, hon- nét csakhamar elvándorolt Pancsovára az ott folyó földmunkálatoknál dolgozott egyideig, a hol aztán önként jelentkezett. A vizsgálat befejeztével Gyulára szállítják a gonosztevőt — a kin egy cseppet sem látszik meg, hogy milyen szörnyű bűn terheli lelkét. Utonállás. Folyó hó 4 — 5-iki közöti éjjel az öcsödi és K.-szt.-mártoni tanyák között egy Jordán. András nevű e-tibért támadtak meg és vertek félholtra Kántor és Kiss nevű öcsödi lakosok egyszersmind elrabolván tőle az általa szállított „szűz" dohányt. Azon hiszemben hogy Jordán meghalt, az utón hagyták. Jordán András idővel magához tért s volt annyi ereje, hogy a legközelebbi tanyáig vánszorogjon, ahol megnevezte támadóit. Á Szarvasról kirendelt csondőrök a támadókat elfogták és a vizsgálatot megindították. Nulla dies sins linea. P.-Földvár község i megirigyelte a szomszéd községek vásári, s heti - vásári versenyzését. Végre is miért legyen ő jobb vagy rosszabb a többinél ? Nem is vádolhatjuk, hogy mindent kór; ellenkezőleg olyan szorcny, hogy megelégszik hetenkint egy hetivásárra), amire a vármegye révén engedélyt kér a kereskedelmi minisztertől. vaszra maradt. A Yasszerkezet szereléséhez t állvány készítés megkezdetett. Maga a vasszei kezet a gyárban elkészült, s a helyszínére val kiszállítása I napokban megkezdetik, úgy hogy hid remélhetőleg január hónapban átadható les a forgalomnak. IV. Vegyesek. A múlt hóban az orosházi, szarvasi és szeg halmi járások községeinek, valamint ezen járá sok főszolgabírói hivatalainak ügykezelését meg vizsgáltam. A tapasztalt hiányok eloszlatása irán rendeletileg intézkedtem. Megvizsgáltam további a vármegyei pénztárakat is s azokat teljesei rendben találtam. A járási főszolgabirák jelentéseik szerint í községeket a múlt hóban it beutazták, s az ügykezelést megvizsgálták. Orosházán a főszolgabíró kezdeményezésére az értelmiség egy része a köznépnek ismeretterjesztő felolvasásokkal való képzését tűzte ki feladatául. A felolvasások a téli hónapokban ingyenesen fognak tartatni, s remélhetőleg kedvezően fognak hatni a köznép művelődésére. A szeghalmi járás főszolgabirájától a havi, jelentés — bizonnyal hófúvás miatt beállott közlekedési akadályok folytán be nem érkezvén — jelentésem a szeghalmi járás közállapotára ki nem terjed. Gyula, 1892. deczember 11. iancsovics Pál, BékésVármegye alispánja. I Hírek. Lapunk mai számához a gróf Esterházy Cognac nagy hirdetése van mellékletként csatolva. lljabb megyei közgyűlés lesz e hó 30-ikánl és pedig értesülésünk szerint azon okból, hogyl a központi választmány, melynek megbízatása ezl év végén jár le, újra megalakítható legyen. Aj központi választmány megalakítását a belügymi-|, | niszter rendelte el, és pedig a törvény értelmé-L ben, ami ellen természetesen nem lehet legkis-|j sebö észrevételünk sem, csak is azt sajnáljuk,|| hogy miért nem jött meg a belügyminiszteri ren-|j delet hamarább, hogy a múlt heti közgyülésn tárgysorozatába lett volna felvehető. Nem hagy-|| hatjuk azonban észrevétel nélkül ama állitólagosU szándékot, nu-ly szerint a deczember 30-iki köz- j gyűlésen, a közigazgatási bizottságból kilépő 5|| tagnak helye is be fog töltetni, amit, ha megva-L lósúl, határozottan helytelennek kell nyilváníta-L nunk. A megyebizottság tekintélyes részének meg-|[ bízatása deczember 31-ikéu lejár. A mai megye- L bizottsági tagoknak tehát nem állhat jogábanL saját kebeléből a jövő érre terjedő mandátum- ]§ mai közigazgatási bizottsági tagokat választani.|] Ez a jog a megválasztandó megyebizottsági tago-|n kát is illeti, épen úgy mint általános tisztújítá-|v sok alkalmával — melyek tudvalevőleg rende-Jk sen az ó év végnapjaira szoktak esni — mindig az új megyebizottság volt az, amely a választó- n sokat megejtette, s melesleg írva nem csak an tisztviselőket, hanem az akkor kilépett közigaz-|Q gatási bizottsági tagok helyeit is az töltötte be. M A praecedens tehát a mellett szól, hogy közi-L gazgatási bizottsági tagokat nem a régi, hanem hj a már törvényesen megalakult új törvényhatósági|c bizottságnak kell választani. Nem hányunk aze-|n met ama tény előtt, hogy a mostani kivételest helyzetet, t. i. hogy a megyebizottsági tag vá-Lj lasztások ilyen későre esnek, és hogy a törvény- f( hatósági bizottság jogerős megalakúlása — ami L, másszor november végéig megvolt — ezúttal csak|ri január derekán fog megtörténhetni, vis major,L nevezetesen a lapunkban már méltatott szeren-|Q csétlen törvény okozta s elismerjük annak az ál-|n láspontnak a jogosultságát is, mely a közigazga-||j tási bizottsági tagok helyére azon okból akarjaji, a választást már e hó 30-ikán megejtetni, mertjn a kilépő bizottsági tagok mandátuma deczember|Q 31 én tényleg lejár. Elismerjük még azt is, hogyL áz így beállott „vis major“ folytán a helyzet[c olyan, hogy vagy az egyik vagy a másik irány-L ban okvetlenül a törvénybe kell ütközni. De ilyenje f kényszerhelyzetben is, szerény nézetünk szerintlf, a józan észhez, a logikához kell folyamodni, melyu bizonyára azt javasolja, hogy prolongáltassék in-L kább a kilépő 5 bizottsági tagnak működési man I dátuma január 13—15-kóig, a mikorra az új tör- ^ vényhatósági bizottság remélhetőleg törvényesen v meg lesz alakítható, és ameddig a prolongált r mandátum különben is hihetőleg csak eszményi J lesz, mert aligha fog addig bizottsági ülés tar tatni I ismételjük ha már valami szabálytalanság- J nak okvetlenül kell történnie, inkább ez, mint az f az abszurdum, hogy a megbízatását vesztő tör- j vényhatósági bizottság válassza a jövő közigaz- j gatási bizottság tagjait, és bekövetkezzék az az t eset, hogy a közgyűlés esetleg olyanokat válasz- ( szón a közigazgatási bizottságba, akik a törvény- , hatósági bizottságból kiesnek, másrészről pedig le- , hetetlenné tegye olyan bizottsági tagok beválasz- | tását, akikkel az új törvényhatóság magát képvi- | seltetni óhajtaná. Ismételjük, nem tudjuk, hogy a közigazgatási bizottsági tagok választása is ezé- loztatik e már a 30 iki közgyűlésen ? A tárgysorozat, illetőleg a meghívó még nem küldetett szét; talán nem leszünk szerénytelenek, ha az elmondottakat a tárgysorozat sorsa fölött disponáló fő- I alispán urak jóindulatú figyelmébe ajánljuk. A vármegye közgyűlése — mint különben előrelátható volt — igen gyéren volt látogatva 1 egy délelőtt be íb volt fejezhető. Csupán két tárgy nál volt némi vita, nevezetesen a községi gyámpénztárak leszámolásánál és a központi kezeli személyzet szaporításánál, mely szaporítás — a kónygzerből kifolyólag — el is fogadtatott, de a határozat kimondását nem érdektelen felszólalások'