Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

Hírek. A közigazgatási bizottság junius havi ren des ülését folyó hó 8-án fogja tartani. Reiszig Ede főispán és kormánybiztos, mint már lapunk múlt heti számában megírtuk, május hó 29 ón Kolozsváry min. titkár és dr. Fábry Sándor főjegyző kíséretében Orosházára utazott. Itt kezdette meg az egész vármegyére terjedő körútját 8 ünnepélyesen fogadtatott Oláh György t. főügyész, mint a járás mostani vezetője s a községi elöljáróság részéről. A főispán megérke­zése után azonnal összehivatta a községi képvi­selő testületet, hogy a munkászavargás mibenlé­téről a község képviselőitől is felvilágositást nyerjen. Vangyel Szilárd közs. főjegyző szerint Orosházán mintegy 2000 munkás van (azok túl­nyomó része természetesen maga is há/. és kisebb földbirtokos) és legfeljebb 200-ra megy azok száma, kikről mondható, hogy télen nincsen ke­nyerük. Orosházán szerinte nem olyan rósz a helyzet, mint hiresztelik. Példa erre az is, hogy sok orosházi vállalt a csorvási határban tengerit, a miért a csorvásiak meg is haragudtak. A baj inkább a környék falvaiban van. Mikolay István Yangyelnál sokkal aggasztóbbnak tartja a hely­zetét. Orosháza körül van véve nagy uradal­maktól s ezeken orosháziak nem akartak muukát vállalni, úgy hogy az uradalmak kénytelenek voltak idegen helyekről hozni munkásokat. A nép félre van vezetve a féktelenül izgató szo- czialisztikus lapok által s kérése az, hogy bo­csásson ki a főispán egy kiáltványt, mely felvi- lágositsa a tudatlan népét tévedéséről, hogy a „Népszava“ és „Orosházi Ujság“-féle lapoknak es rosszakaratú izgatóknak ne higyjen, ne hagyja rnagat általuk félrevezettetni. Erre a főispán ki­jelentette, hogy már foglalkozott egy kiáltvány eszméjével. Különben Mikolay előterjesztése nagy ban egyezik a megyei főügyész jelentésével. Veres Jozset országgyűlési képviselő szerint a hírlapok közleményei túlzottak. 0 sűrűn érintkezik a néppel és mondhatja, hogy a baj oka a téli ke- resechiánybau van es így szükséges oly módokat találni, hogy a nép télen is kapjon munkát. Fe­leslegesnek, szüksegtelennek tartja a katonaságot, melyet vissza kellene vonni; azt pedig, hogy mint hallatszik, lovasság váltaná fel a gyalogsá­got, elhibázott dolognak tartja, ez csak terhet róna a népre, de hasznot nem hozna. 0 máskép járna el. itt a főispán Verest erélyes hangon félbeszakította azzal, hogy tanácsot nem kért senkitől. Neki megvannak a kellő utasításai, fel­adata és kötelességének is teljes tudatában van. Nagy fontossága van annak, hogy a ki munkát vállal, az azt teljesítse is. Gondja lesz rá, hogy a munkát vállalt munkások kötelességük teljesí­tésében ne akadályoztassanak meg. 0 barátja a népnek s igen fog örülni, ha boldogulását elő­mozdíthatja s a helyes útra terelheti. 1 képvi­selő testület tagjait pedig kéri, hogy ezen minő­ségükben hassanak a félrevezetett munkásnép felvilágosítására. A főispán erélyes fellépése, egyenes és nyílt modora a jeleuvoltakra legjobb benyomást tette. Este Reiszig Ede főispán va­csorára hívta meg a község előkelőségeit, kiknek körében újólag megbeszeles tárgyát képezték az orosházi viszonyok, melyekről így a főispán le­hetőleg teljes informácziót nyert, úgy hogy szom­bat délután vissza is érkezett kíséretével Gyulára H Vasárnap délben egy sürgöny folytán, mely azt tartalmazta, hogy az orosházi járás vezeté­sével megbízott főügyész ellen szombat délutáni órákban Csorváson merénylet követtetett el, a fő ispán újra elutazott, azouban még akkor nap kiderült, hogy a felteves, melyre a tiszti fő­ügyésznek a kocsi bakján ülő najdúja ijedelme adott okot, alaptalan volt. Ugyanis Oláh György főügyész, Csorvásról Orosházára ment kocsin. A községtől alig pár száz lépésnyire a temetőn túl a« ut irányábau lövés dördült ei. A nyomozásból kitűnt hogy a lövés egeszeu ártatlan czélból történt a szólocsosz szaikat akait lőni Ebből a lövésből a I Magyar Hírlap“ orosházi „saját külön“-je már nem is a főügyész, hanem maga a kormánybiztos főispán elleni merényletet akart kisütni, holott az csak egyszerű s még hozzá: nem is sikerült merénylet volt egy szegény madár ellen> __ a főispán f. hó 4-én körútját folytató­lag C sabára utazott. Kisereteben volt Jancsovics Pál kir. tanácsos alispán, a főjegyző s titkára. Csabán nagy üunepelyességekkel akarták fogadni, de Reiszig Ede ép oly erelylyel, mint finom ta pintattal visszautasított minden zajos ovácziót. Csabán is képviseleti közgyűlést hívott össze s ott is a munkásmozgalom okairól tájékoztatta inasát. A képviselők egyórtelmüleg konstatálták, hogy a csend és rend, mely csak két napon át volt megzavarva s amit külsőleg jött izgatásnak tudtak be, teljesen helyreáilott. Közgyűlést kö- vetőleg a főispánnál tisztelegtek az egyhazak elöljárói s másnap délelőtt a Csabán állomásozó cs. és kir. tisztikar. Csütörtök este Reiszig Ede a kaszinó volt helyisegében a csabai notabilitá sókat vacsorával megvendégelte es pénteken dél­előtt körútját folytatva az alispán kíséretében Gyomára utazott el. A városi képviselő választások f hó 8 ára vannak kitűzve. A belvárosban választási elnök Moldooányi Gyula, h. elnök : ifj. Kohlmann Fe- rencz, választ 9 rendes képviselőt és 4 póttagot; választási hely a városház terme. A nagymagyar- városban választási elnök Hoffmann Mihály, h elnök Kukla Ferencz, választ 10 rendes képvi­selőt és 4 póttagot; választási hely a nagyma gyárvárosi olvasó—kór. A kosaiddal, kisváros es kisoláhvároson választási elnök Dobay János, h. elnök Gombos György, választ 6 rendes képvi­selőt és 4 póttagot; választási hely a kereske­delmi csarnok (Magyar király vendéglőben.) A németvároson választási elnotr dr. Follmann Já­nos h elnök Sál Sebestyén, választ 6 rendes képviselőt és 4 póttagot, választási hely a né­metváros! olvasó-kör. Az újvároson választási elnök Jantsooits Emil, h. elnök Sánta János, vá­laszt 8 rendes képviselőt és 4 póttagot; válasz­tási hely az újvárosi olvasó-kör. A nagyoláh- városon választási elnök Csausz Lajos, h. elnök ifj. Miskucza György, választ 8 rendes képviselőt és 4 póttagot; választási hely a nagyoláhvárosi olvasó-kör, A városi képviselő választásokkal szemben, a nagy közönség tájékoztatása czéljából nem tartjuk feleslegesnek választókerületenként kö­zölni úgy a testület tagjaid megmaradt tehát választás alá nem eső, valamint a testületből ki­lépett és új választás alá eső képviselők jegyzé­két. A belvárosban képviselők maradtak : Uferbach József, Cziffra Imre, Chriszto Miklós, Dobay János, ifj. Huszka János és Gallacz János; ki­léptek : dr. Kovács István, Sál József, Nagy Károly, Szénási József. Másik János, Bauer Lipót és dr. Follmann János. A nagy magyar városon képviselők maradtak : Seres József, Jámbor József, Hegyi József, Felföldi Lipót, Kukla Fe­rencz, Gergely János, Cs. Demkó József, Szőke Péter és Hegyi István; kiléptek: Mondák György, Petik Ambrus, Uferbach Rezső, Bálint Antal, Balog György, Kis József, Szénási György, id. Merza Mihály, Stefánovics Ferencz és Sebestény Mihály. A kosároldalon, -kisváros és kisoláhváro­son képviselők maradtak : Steigerwald János, Schmidt Antal, Pozsár György, Alb Péter, Körösi János, Csőke Péter és Najraann János ; kilépnek: Schmidt József, Czinczár Adolf, Argyelán István, Körösladány Péter, Gazsó, Ferencz és Prekup Illés. A németvároson képviselők maradnak: Eisele József, Múlt József, Endrész Mihály, Múlt György, A. Schriffert József, K. Ludwig Ferencz, J. Schriffert Mihály, Tőkés Sándor, Ulich Antal, Exner Mátyás, Kern Márton és Múlt Jakab; ki­lépnek : Hoffmann József, Sál Sebestény, Kis István, ifj. Schriffert Antal, Metz Antal és Scheer Konrád. Az újvároson képviselők marad­nak : Szünteti Imre, Nádházi István, Kis János, Finta Ignácz, Gy. Nagy János, Bordé János, Erdős György, Pikó Imre és Fábián Ferencz, kilépnek Junászka Sámuel, Dömény Lajos, Rozsos György, ifj. Gombkötő István, Varga Lajos, Rostás János és ifj. Tokaji Gyargy. A nagy- oláhvároson képviselők maradnaa : Körösladány Lázár, Szabó Mojsza, Vladucz Péter, Cs. Tóth József, Rozsos Gábor, Kalló István. Marján Illés, Domokos Ferencz, Stír Györgyéé Erdei Sándor; kilépnek Rusz Demeter, Pap Demeter, Styr János, VoDyiga Illés, Kövér László és Argyelán György. A tanács tagjai s igy választás alá nem eső kép viselők: Dutkay Béla, Popovics Jusztin, Hoffmann Alajos, dr. Bodoky Zoltán, Japport Simon, Oláh György, ifj. Góg Mihály, Balog József, Rusz Miklós, Gróh Jakab, Varga Lajos. Szikes József. Mundruczó Demeter, Schröder Kornél, Asbóth Kálmán, Kocsis Károly, Ricsek János, Diósi József, Uzon Ferencz, dr. Kovács Károly, Ujfa- Ius8y Gyula s Januschkovecz Mór. Végül neiti esnek választás alá a virilis névjegyzékben foglalt ama legtöbb adót fizetők, akiknek 1890. éviállam adójuk 162 frt 2 krnál több volt. Ezen virilis jegyzéket lapunkban annak idejében egész ter­jedelmében közöltük volt, Reményi Ede hírneves hazánkfia múlt szom­bat esti hangversenye, anyagi és művészi szem­pontból egyaránt féuyesen sikerült. A pavilion terme zsúfolásig megtelt előkelő közöuséggcl, mely mindvégig áhítattal és élvezettel hallgatta a művész játékát, minden darab végével valósá gos tapsviharral adva kifejezést elragadtatásának. Reményi játékának részletezésébe s bírálatába nem bocsátkozunk. Ritka zeneművész az, akiről annyi ellentétes kritika volna hallható s olvas ható mint épen ő róla. Vannak akik azt állítják róla, hogy játékában nyoma sincs a művészet­nek, és ezekhez tartozik az úgynevezett „szak­értők“ táborának zöme, mig a laikus közönség­nek, különösen a magyar közönségnek nem volt és egyhamar, nem is lesz olyan kedvencz zené­sze, kit oly szívesen hallgatna s tapsolna, mint Reményi Edét. És annyi tagadhatlan, hogy a ma­gyar darabokat annyi temperamentummal és oly szép technikával mint ő, senki sem játsza. A hi­res „Repülj fecském“-mel, és az „Ugyan édes komám asszony“-nyal Gyulán frenetikus hatást keltett. Lehet, hogy szigorú műkritikus keresett és talált ezekben is hibát; lehet, hogy tényleg volt is benne hiba, de magyar közönségnek eze­ket a darabokat az úgynevezett műértök által ki­kiáltott első zeneművésze a koutinensnek sem játszaná úgy el kedvére, megelégedésére • I lej- kesitésére, mint ahogy Reményi eljátszotta. És ilyen hatást elérni, már maga a legnagyobb mű­veszet Bodó Alajos kísérte zongorán, s úgy kí­séretével valamint az általa külön eljátszott inű- darabokban olyan szép jelét adta kiváló zene- izlésének, szédületes technikájának és kiváló ere­jének, hogy a szó szoros értelmében meglepte vele a közönséget. Liszt 15-ik rhapszódiájának előadása után a közönség valóságos tapsorkán között háromszor hívta vissza a színpadra, úgy hogy a művész a közönség ováczióját prog- ramrnon kívüli műdarab eljátszásával kellett hogy viszonozza. Annyit mondhatunk, hogy Gyulán régóta nem keltett zongoraművész olyan effek- túst, aminőt Bodó Alajos, ki soká fog a gyulai közönség legjobb emlékében megmaradni. — A nőegylet — hálából is, hogy Reményi Ede a hangversenynek 150 írton felüli nyers bevételét — a nőegylet pénztárának ajánlotta fel, igen dí­szes szalagos babérkoszorúval rótta le elismeré­sét Reményi művészete iránt, Bodó Alajosnak is igen szép virágcsokor jutott osztályrészül. Hogy hírneves hazánkfia a konczert előtti s utáni ide­jét jól eltöltse, erről gondoskodott Göndöcs Be nedek apát és lelkész páratlan vendégszeretete, mely ugyan most erős próbára volt kitéve, mert Reményi Ede először is bornemisza, másodszor meg vegetarianús is, már pedig az apát úr pin- ozóje s konyhája épen nem „a fenforgott körül­ményre valódi figyelemmel“ van berendezve; annál nagyobb az érdeme s dicsősége tehát, hogy en nek daczára is úgy gondoskodott a jeles mü vészről, hogy hasonló kiszolgálással akár a ve- getarianismussal is ki lehetne békülni. Az apát — felesleges hozzá tennünk — hogy a konczert; utáni vacsorán és a másnapi dejeuner-n, különösen pedig az utóbbin, egész vendég koszorúról még pedig női koszorúról is gondoskodott az asztal díszéül és ez még nehezebbé tette a válást Re­ményinek, ki nyilatkozata szerint az ország ke­vés városában érezte magát oly otthonosan, mint Gyulán, melytől fájó szívvel vált el, hogy va­sárnap délben Mező-Túrra utazva, még akkor este ott is hódítson, lelkesítsen játékával, mű­vészetével. A gyulai nöegylet javára Reményi Ede ál.al rendezett hangverseny bevétele 883 frt; kiadású Reményi Edének 150 frt és rendezésre teremmel együtt 105 frt, összesen 255 frt, s igv úszni jö­vedelem 130 frt. — Felülfizettek: Gróf We.ic;- heim Frigyesné 40 frt, gróf Almásy Dénes 10 frt, kiknek e helyen a nőegylet választmánya őszinte hálás köszönetét mond; — valamint köszönettel tartozik Furka és Kocsis divatárú ezégnek, mely szívós volt a díszítéshez szükséges függönyöket díjmentesen, a hangverseny tartamára rendelke­zésre bocsátani. Kereszt megáldás. Múlt számunkban emlí­tettük, hogy a nómetvárosi templom előtt párat­lan szép keresztet állíttatott fel Kneifel János földész polgártársunk. E keresztet ma egy hete áldotta meg Göndöcs apát; minthogy a n -váradi püspök, — ki személyesen akarta e szertirtást végezni, — uem szakíthatta meg bérmálási kör­útját. A főtemplomból regeli 8 órakor indult meg a tengernyi nép, hogy — mint Űrnapját követő vasárnapon nagy idő óta szokás, — a német városon is megülje sátoros ünnepét. Az itt fényes segédlettel tartott szent mise után Göndöcs apát a kereszt előtti szabad téren csinos alkalmi beszédet tartott; még pedig a Kneifel János kérelmére magyar nyelven! Szívből fakadt szava a szivekig hatott, s az ő megnyerő mo­dorával szépen buzditá hallgatóit, hogy mily ne­mes cselekedet az, midőn az ember, — kit Isten egy kis felesleggel áldott meg, — vissza is ád valamicskét abból, mit Tőle ingyen kegyelemből kapott. Vajha mások is követnék az egyszerű iöldész áldozatkészségét, ki szorgalma gyümöl­csét ily nemesen értékesíti, kamatozás vegett az Urnák szenteli! Hányán vannak jómódúak, és még is áldozatot az Ur oltárára mily kevesen hoznak? — E szertartáson leendő megjelenését Ígérte gr. Wenckheim Krisztina is két leányával, de mivel pár nap óta gyöngélkedik, személyes megjelenésével nem emelhette az ünnepély fé­nyét. — Este nagy vacsora volt Kneifel házánál, melyre hivatalos volt a többek közt gr. Wenck­heim Frigyes, gr. Almásy Dénes és Reiszig Ede ujj főispán is; de gr. Wenckheim Fr. Budapes­ten, az uj főispán Orosházán lévén elfoglalva, gr. Almásy Dénes pedig saját vendégei által lé­vén igénybe véve, ezen nem jelenhettek meg; s részint sürgöny, részint levélben, sőt gr. Almásy Dénes személyesen jelenvén meg Ladies György kíséretében az egyszerű földész lakásán, — sze­mélyesen mentette ki magát, hogy abban nem vehet részt. — Jelen voliak: Göndöcs apát se­gédlelkészeivel ; Popovics Jusztin, Hoffmann Alajos városi jegyződ, Sághy százados, Szénásy József, Niedermayer Antal stb. stb. szép számmal úgy a magyar, mint a német jobbmódu és elő kelőbb földészek közül. Orom volt nézni a Kuei- fel és neje arczárói lesugárzó boldogságot; édes öröm járta át szívókét, hogy e régi vágyukat tel­jesíthették, vallásos érzületük sugallatára ily szép áldozatot hozhattak. Örök időkig szóló emléket állítottak, másoknak jó példát adtak és nevöket a legnemesebb jelvénnyel örökítették meg. A szives házigazda gondoskodott mindenről, hogy vendégeinek kedves estét szerezzen; volt étel ital, köszöntő bőven, és minden a legkiiünőbb minőségben. A mindig csak jót tenni szerető apát úr ez alkalmat is megragadta, hogy áldott jo szivének újabb tanujelét adja. Szent beszédét kinyomatta, az uj keresztet képbe levétette s a legszebb imahátirattal ellátva a nép közt nagy mennyiségben kiosztatta, hogy megörökítse az áldozat hozatal e nagy napját s hogy minél töb­ben szemlélhessék a legnagyobb Jótévőt, a szere­tet istenét a kereszten elvérzett Üdvözítőt. „Bz.“ A körgát építési költségeinek fedezésére pénztszerző Küldöttség a polgármesterrel e héten járt Budapesten, a hol Széli Kálmánnal a jelzá­log-hitelbank igazgató elnökével lépett érintkezésbe I i7l),OU0 frtig terjedő kölcsönügyletre nézve; beható tárgyalás után a kölcsön nagyobb nehéz­ségek nélkül megköthető 50 évre 5 30 tőke és kamat törlesztéssel 95'/4 árfolyamú papirokbau, mely 5’52 kamat és tőke törlesztési összegnek felel meg, s igy teljesen egyenlő a megye által miniszteri jóváhagyással felvett 400,000 frtos sár réti vasúti kölcsönnel. — A küldöttségnek erre vonatkozó kimerítő jelentése a legközelebbi köz gyűlésre be fog terjesztetni. Házasság. Dr. Kocsis Elemér fővárosi orvos, városunk szülötte, folyó hó 2-án délben vezette oltárhoz Székes-Fehérvárott az ottani polgármes­ter Havranek József kedves szép leányát Idát. Az esküvőn és az azt követő pazar nászlakomán, nagyszámú előkelő közönség vett részt, üdvözlő táviratok egész halmaza jött, mely legjobb sze- rencseidvánatokat fíute az iljú boldog pár sze­relemkötötte házassági frigyéhez. Szívünkből kí­vánunk mi is nekik hosszantartó zavartalan bol­dogságot. Eljegyzés, özv. Féhn Jánosáénak szeretetre méltó kedves leáuyát Karolinát folyó hó 2-án je­gyezte el Gubicza János n.-szaloutai ezukrászda tulajdonos. A jegyospár fogadja őszinte szeren- csekivánatunkat. A vagyonbukott csabai népbank ügyében Bcdlay Jenő kir. törvényszéki bíró mint csődbiz­tos vezetése alatt május 25-ikétől junius 4-ikéig volt a felszámolás A népbank ellen 653 beje­lentés érkezett 816,053 forint követelés erejéig, melyből valódi s nem kifogásoltatott 622419 frt, kifogás alá esik 194,634 frt bejelentés. — Ha a részvény dij hátralékok mind befolynának — amire nincsen remény, — a népbank aktívája leg­feljebb 150,000 irtot tenne ki, s igy a fedezetlen hiány vagyis elsikkasztott érték öt—hatszázezer forinton felül áll. A csődválasztmány következő tagokból alakult meg: dr, Seiler Vilmos, dr. Ko­rányi Soma, Szeberénvi József, dr. Fái Samu s Urszinyi János mindnyájan csabai ügyvédek. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Jákó Zoltán joggyakornokot a békési kir járásbíró­sághoz aljegyzőnek nevezte ki. A járványok krónikájából. A vármegye al­ispánjához érkezett hivatalos jelentés szerint Gyo­mén az iskolás gyermekek között kanyaró jár­vány lépett fel. Állategészségügy. Mező Berényben és Vész­tőn a sertés állományban orbáncz járványszerü- leg mutatkozik. Az állategészségügyi óvintézke­dések megtétettek. Tombola. A pénzügyminiszter a csabai nőr egyletnek megengedte, hogy junius, julius és au­gusztus hónapokban tartandó mulatságain 900 drb 30 kros tombolajegyet árúsithasson el. Állandó rovat. Ismét lemondott egy köz­ségi állatorvos. — A variaczió kedvéért ezúttal Vésztőn, a pályázat ez állásra tehát újra ki van hirdetve. Kérvények az ismert feltételek mellett e hó 30-ikáig adandók be a szeghalmi járás fő­szolgabírójához. • Jászay Mari Gyulán. Csóka Sándor színigaz­gató pénteken délelőtt Zomborból távirati kér­dést tőn a polgármesternél, hogy váljon kap­hatna e engedélyt társulatával és körúton levő vendége Jászay Marival e hét végén Medea s \ Elektra előadására. A polgármesteri hivatal az engedélyt illetőleg természetesen igenlőleg vála­szolt, de megsürgönyözte azt is, hogy díszletek nincsenek Gyulán rendelkezés alatt. Bármeny­nyire örvendenénk rajta, ha a hírneves tragikát a művészet történetében csaknem korszakolkotó alakításában nekünk is volna alkalmunk csodál­hatni, egyelőre le kell mondanunk a műélvezet­ről, már csak azért is, mert az aradi színtársu­lat, Reményi konczert, és sok egyéb rövid egy­másután nagyon igénybe vette közönségünket, úgy hogy kénytelenek vagyunk türelemmel várni, mig jeles tragikánkhoz egy rendes színi saison- ■ban mint vendégszereplő művésznőhöz leend sze­rencsénk. Reiszig Ede főispán, a szembetegsége foly­tán gyöngélkedő Kovács Mihály főszolgabíró he­lyett, Ambrus Sándor gyulai szolgabirót bízta meg a szeghalmi járás vezetésével ; dr. Bartúky József békési szolgabirót pedig Bánfaivára ren­delte ki. Súlyos és megérdemelt büntetést vonna maga után, ha a vizsgálat bebizonyítaná Kuszenda János állami állatorvosnak a vármegye alispán­jához intézett panaszát, hogy Vésztőn állítólag veszettségben elhullott ökör húsát mérték volua ki Kiss Mihály vésztői volt bírónak kóti tanyá­ján ugyanis még február hóban két kutyája meg­veszett, és az egyik kutya két ökröt megmart, mely marás következtében az egyik ökrön kitört a veszettség, úgy hogy az elhullott és el is ásták. A másik ökröt a gazda be akarta hajtani a fa­luba, de a marha, hajtás közben oly beteg . lön és úgy kimerült, hogy a gazda jobbnak találta |már az úton levágatni. Noha igy az ökör több mint gyanús körülmények között vágatott le, a gazda a marha búsát a község mészárszékében jrészben mégis elmérette, tudniillik addig, mig a községi állatorvos, ki az esetről értesült, a még meglevő húst el nem koboztatta. Ez ügyben az alispán az állami állatorvos közbenjöttevel szi­gorú vizsgálatot rendelt el, és a vizsgálat meg- ejtésével a szeghalmi főszolgabírót bízta meg. A phylloxera lassan ugyan, de fájdalom, szívósan mindinkább terjed mindenfelé. Leg- lutóbb Dobozon észlelték az ottani kertekben a szőlő pusztulását, miről az elöljáróság jelentést tett, és kéri a gyanús területek szakszerű meg­vizsgálását. Népkert megnyitás. Huszka János a népkert bérlője mai napon tartja a népkert megnyitási ünnepélyét, s ez alkalomra, hogy a közönségnek minél élvezetesebb estét szerezzen, költséget nem kímélve, clhozatta Aradról a cs. és kir. 33. gya­logezrednek kitünően szervezett zenekarát, mely a következő műsort adja elő: 1. Magyar koro­názási induló, Dubeztól. 2. Nyitány, „Üdvöske“ operettből, Audrantól. 3. Császár keringő Straus- tól. 4. Részletek a „Bánk-bán“ dalműből, Erkel Ferencztől. 5. Kakuk-polka, Lecoqtól, 6. Éljen a király, dísz-induló, Huberttől. 7. Pharapras „Loreley“-bői, Nesvadbától. S. „Üllő“, rezgő, Parlovtól. 9. „Vidám és kedélyes“, egyveleg, Hulka karmestertől. 10. A vendégek bevonulása Wartburgba, Wagnertől. — A műsor befejezte után még változatos darabok fognak előadatni. — Bővebb ismertetés a falragaszokon nyerhető. — Kezdete esti 6 órakor. Halálozás. Szenes Elek, a b. Königswarter- féle csabacsüdi urodalomnak széles körökben is­mert igazgatója, május 26 án este szívszélhüdés következtében hirtelen meghalt. A boldogult férfiú 65 évet élt, és özvegyén kívül 6 gyermek fájlalja elhunytát. Múlt csütörtökön temették el nagy részvéttel. Béke hamvaira. Szeghalom községe a Soós József nyugdí­jazása folytán üresedésbe jött első jegyzői állásra három pályázó közül egyhangúlag Kovács Gyula k.-tarcsai jegyzőt választotta meg. Betörés. Pecsenyét akart enni e héten egy jómadár; s hús beszerzése czéljából a Stark Sámuel mészárszékét fel is törte; azonban oly vigyázatlauul végezte munkáját, hogy a szomszéd cselédség a zajt észrevette, mire a pecsenyére éhezett deliquens szerszámainak hátrahagyása mellett elpárolgott; a rendőrség már nyomá­ban van. Vészharang kondult meg tegnap délután 1 órakor, tüzet jelezve a kastélyban. Szerencsére nem volt semmi komolyabb baj, mindössze a kastély alatti jégveremben levő füledt szalma gyuladt meg és a jókora füst egy nyíláson ke­resztül a szabadba hatott fel, de a tüzet a cse­lédség észrevette, s mielőtt a tűzoltók a hely­színére érkeztek, el is fojtotta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom