Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

23-ik szsiiii.

G-yula, 1891. junius 7-én.

X. évfolyam.

1^’

Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap i l szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 »

Egyes szám ára 10 kr.

i.

Társadalmi és közgazdászati hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: ZDo"ba.3r Tán.os.

Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban.

Nyílt-tér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: G-oldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. sz. Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. sz., — Bécsben: Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési

irodáiban, a szokott előnyös árakon.

A belügyminiszter — Békés- vármegyéről.

I

Ép oly csodálkozással, mint a minő meglepetéssel olvasta vármegyénk közönsége gr. Szapáry Gyula miniszterelnök és belügyminiszternek, Ugrón Gábor országgyűlési képviselő interpellácziójára mondott válaszát, melyben Bókésvármegyére olyan sújtó kritika foglaltatik, hogy — noha nem szívesen tesszük — hírlapírói kötelességünk mulasztása nélkül nem térhetünk ki a miniszterelnöki nyilatkozat kommentálásának kötelezettsége elől.

Alantabb egész terjedelmében közöljük úgy az interpellácziót, valamint a kormányelnöknek arra adott válaszát. Ezen körülmény lehetővé teszi, hogy jelen czik- künk keretében a hosszas idézetektől tartózkodjunk.

A miniszterelnök a munkászavargá- soki’ól — mint mondá — „nem akar bővebben nyilatkozni“ mert épen ez a kérdés felvilágosítandó és ennek kiderítése a kiküldött kormánybiztosnak egyik feladata. Ezzel a thémával aztán többé nem is foglalkozik a miniszter, ami bennünket is felment attól, hogy ezúttal a zavargás okainak bírálatába bocsátkozzunk.

De annál inkább provokálja a kritikát a következő bekezdés. Szapáry Gyula gr. belügyminiszter — úgymond — azt észlelte, hogy „Békésmegyében a sikkasztások és a korrupczió oly nagy mértékben terjedt el, hogy nincs párja az országban.“

A miniszterelnök ugyan bizonyos kedvteléssel szereti s szokta a szuperlati- vusokat használni, midőn egyes emberek, vagy vármegyék viszonyairól vagy cselekményeiről, vagy helyzetéről nyilatkozik, a mi ennélfogva meglehetősen devalválja biv

Én és te.

Nem tudom én, hol és mint volt ....

Elém szállt egy angyal-alak;

Ez egyszeri találkozás

Elég volt, hogy imádjalak.

Nem tudom én, hol és mint volt ....

Hozzám szólt egy égi szózat;

És azóta örök-éltig

Elhallgatnám édes szódatl

Nem tudom én, hol és mint volt . . .'.

Egy édes csók ajkam érte;

S bár azóta csókban fürdetsz:

Majd meghalok mégis értté 1 —

Nem tudom én, mikor s mint lesz,

Hol ér véget éltem útja;

De hogy mi ott el nem válunk:

Azt a szivem s Isten tudja 1

Jámbor Lajos«

Fürti Adolár tragédiája.

Irta: Ruduyáuszky Gyula.

Ki volt, vagyis helyesebben mondva, kicsoda Fürti Adolár ?

Oh minő kérdés ! Hát nem ismernétek nevét ? Nem olvastátok müveit ? Fürti Adolár : költő még pedig a javából. Mert haja kóczos, szemei savószinüek és folyvást a csillagokat keresik, arcza sápadt és himlöhelyes, fülei nagyok és fejétől messze elállók, ruhája kopott, nyakkendője nincs, zsebei mindig tele vannak — legújabb költeményeivel . . . szóval, Fürti Adolár született költő.

De a világ oly nyomorult és az emberek oly gonoszak és irigyek, hogy a nagy szellerálata súlyosságát. Hogy közeli példára hivatkozzunk, alig pár hete történt, hogy ugyancsak a képvíselőházban, ugyancsak Csongrád vármegyére csaknem azonos szavakat, csaknem azonos kritikát mondott, mint aminőt most Békés vármegyére, akkor abban talált olyan korrupcziót, melynek nincs párja az országban.

Mindazáltal sokkal magasabb helyről jön a lesújtó bírálat, semhogy egyszerűen megnyugodhatnánk és megelégedhetnénk azzal a tudattal, hogy az, egy igen igen nagy urnák talán nem is annyira «meggyőződése». mint egyszerűen «szava járása», melyet — az interpelláczióhoz képest — tegnap Csongrádra, ma Békésre, holnap Biharra, s holnapután talán Vas vármegyére fog alkalmazni.

Nem szépitgetjük a békésmegyei viszonyokat. Elismerjük, hogy három rendbeli sikkasztás bűnténye pattant ki rövid egymásután Békésvármegye területén. E három sikkasztás közül kettő, nevezetesen a csabai népbank és a gyulai kir. adóhivatali sikkasztásért sem közvetlenül sem közvetve a legkisebb felelősség sem terheli a megyei adminisztrácziót, mely lehetett volna igazán minden kritikán alúli rósz, vagy lett legyen a mintaszerük közt leg- mintábbszerü, de azt megakadályozni, meg uem történtté tenni, nem állott módjában, nem állott hatáskörében. Ezért a két sikkasztásért a békésmegyei adminisztráczió ép oly kevés joggal vádolható, mint ahogy nem vádolható a volt kereskedelmi s iparbank bukásáért az arad megyei s aradvá- rosi, a Kókán-féle sikkasztásért pedig a fővárosi adminisztráczió.

Marad a Viskovics-féle szarvasi községi (jól jegyezzük meg : községi, s nem megyei) árvatárnál felmerült sikkasztási eset, mely valóságos pszihológiai probléma volt és marad, hogyan történt és hogyan

történhetett. Egy dolog azonban tény, és ez az, hogy a sikkasztás — mint a vizsgálatból kiderült volt — a hatvanas évek közepén kezdődött, végig húzódott a hetvenes és nyolczvanas években, olyan esz- tendőköu, amikor nem a mi hiúságunk, hanem kormány nyilatkozatok szerint a békésvármegyei közigazgatás, igazán „mintaszerű“ -nek volt proklamálva.

Talán az ingatta most meg a békésmegyei közigazgatás mintaszerű renommé- ját, hogy a községi gyámpénztárakra három év előtt olyan szigorú vizsgálatot rendelt el, maga a vármegye, mint aminőhöz fogható egyetlen vármegyében sem volt, és ez úton pattan tóttá ki a „mintaszerű8 múltnak szarvasi garázdálkodását ?

De ha a szarvasi sikkasztási eset (mert a másik kettő, mint amely az adminisztrácziót nem terheli, elesik, több pedig nem volt) jogczimül szolgál arra, hogy a vármegyére a sikkasztás és a korrupczió „páratlan8 jelzőjét vonja, akkor minek jellemezzük az ország más helyein, nevezetesen a Pozsonyban, Győrött, Félegyházán stb. felmerült árvatári sikkasztásokat, melyek pedig mint a bűnügyi vizsgálatok szintén demonstrálták, sokkal inkább terhelik az ottani közigazgatást, mert ott a sikkasztok, vagyoni helyzetükkel, hivatali fizetésükkel arányban épen nem álló pazar életmódot folytattak és szinte provokálták a felettes hatóságok gyanúját, ami Szarvason nem történt, mert a csa- ládtalan Yiskovics valódi asketa életet élt, abszolúte nem voltak költséges passiói, úgy hogy örök időkre szóló rejtély marad, hóvá fordította az ötvenezer forintra rugó sikkasztott pénzeket? Annyi tény, hogy soha senkivel szemben sem volt és nem lesz annyira menthető, mint épen Viskovics- csal szemben, ha az ellenőrzésre hivatott felsőbb közegekben nem keletkezett gyanú

az árvatári pénzkezelés hűségére nézve. Ez a körülmény ugyan nem menti fel az ellenőrzésre hivatott közegeket a mégis bekövetkezett sikkasztás hivatali felelőssége alúl, de — ismételjük — felmenti attól, hogy azért erkölcsileg is felelősök legyenek, mert olyan körülmények között, amint történt, Szapáry Gyula gróf miniszter- elnök sem felelhet magáról, hogy a Viskovics-féle sikkasztás az ő esetleges szarvasi főszolgabirósága alatt is meg nem történt volna.

A korrupczió, a „páratlan8 korrupczió vádját pedig, tekintet nélkül a hely magasságára, ahonnan reánk zúdittatott, a legerélyesebben és a leghatározottabban visszautasítjuk.

Nem szépítjük a helyzetet. Épen mi voltunk azok, akik soha 6em tartottuk a békésmegyei adminisztrácziót a „minta- 8zerü“-nek; megyénk egyetlen egy orgánuma sem képviselte annyira a vármegyével, annak egyes közigazgatási ténykedéseivel szemben az oppozicziót, mint épen mi tettük; szerettük volna, ha egynémely dolog nem úgy történt volna, ahogyan megtörtént, de azt be kell ösmernünk, hogy mindig csak tárgyi és soha személyi dolgok ellen lehetett kifogásunk; hogy ha nem is helyeseltük sok ízben az adminisz- traczió egyes tényeit, de soha még kivételesen sem fordúlt elő, hogy annak jóhiszeműségében, becsületességében egy pillanatig is kételkedtünk volna.

E részben önérzettel merjük mondani vármegyénk adminisztrácziójáról, hogy becsületességét tekintve, igazán mintaképe lehet a többi törvényhatóságoknak, és — a példák gyűlöletesek lévén — példára nem hivatkozunk hogy hol, de annyit mondhatunk, hogy nem egy vármegye lakossága irigykedve és méltán irigykedve áhítozik csak ilyen adminisztráczióra is. * S

meket elfojtják, üldözik, megtagadják. — És mert „a költő és sorsharag egy-egy anyaméhből született,8 — bizony szegény Fürti Ado- lár kénytelen éjjeli álmát és a hajnal bíboros órait megrabolni, hogy lantját pengethesse, nappal pedig hogy a hitvány gyomor örökös korgását megszüntesse, bojtárkodik egy uzsorás ügyvéd irodájában.

Kívüle még négyen dolgoznak az irodában. Köznapi, földhöz ragadt, ösztövér lelkek mind a négyen, egyebet se tudnak a paragrafusoknál és az ő magasan szárnyaló szívét egyátalán nem képesek megérteni.

Nem is igen érintkezik velők. Ha elvégzi dolgát és várakoznia kell újabb munkára, nem áll össze „kollégáival

8 (oh, mily profanálása e szó költői hivatásának !) hanem felborzolja haját, homlokára teszi bal kezét és várja az ihlet perczét. Ilyenkor szeme homályosul és lelke megvilágosodik. S midőn érzi a múzsa közeledését, és ujjait versláb mérésre csucso- ritja, ah még egy pillanat és a múzsa csak ott égne homlokán, ha közbe nem szólna az irodavezető :

Fürti úr, kapja le gyorsan ezt a visszkereseti viszonválaszt.

Óh átkozott végzet 1 Visszkereseti viszonválaszt kell másolnia, midőn talán lírai költészetünk egy remek gyöngyével gazdagíthatná az irodalmat 1

De az irodalom és még inkább a divatlapok szerkesztőinek végtelen szerencséj ^re, a hivatalos órák nem tartanak örökké. Fürti Adolárnak „üt8 a „szabadulás percze, midőn lerázza a hétköznapiság porát és oly helikoni gyöngyörök rózsás felhőibe merülhet, mely gyöngyörök megédesítik életének „keserű poharát8 és elűzik leikéről az öngyilkosság eszméjének sürő ködét.

Mindenek előtt haza rohan és leírja legújabb költeményét, melyen a hivatalos órák alatt folyvást vajúdva kotolt. Azután hangon fí»lnlva«sa. msaiH tftlesftdVÖ ßlsZäVäliä 3,

tükör előtt, szíve fölé rejti a többi kiadatlan gyöngyszem közé és megy a színházba. Tulajdonképen csak a színház elé; de képzelődése oly élénk, hogy annyi, mintha ott benn lenne s páho'yból nézné az előadást, bátran mondhatom tehát, hogy a színházba megy.

Rendesen a legelső vendég. Oda áll ahhoz a hátulsó kapuhoz, melyen a művészek és művésznők járnak föl az öltözőjükbe, oda áll és várja őt.

Igen — őt, lelke ideálját az égi lényt, a világ legszebb asszonyát, a legtökéletesebb nőt, a kihez költeményeit irja. Mert hát ez az „ö8 senki más, mint a színház ünnepelt primadonnája, Rózsalánczi Amanda, a ki különben egy öreg mágnásnak a kedvese, fényes palotájában lakik és a holdvilágfaló diur- nistát soha észre nem veszi. De ez Fürti Adóiért csöppet se zavarja abban, hogy ne álmodozzék „róla8, ne irja „hozzá8 dalait és ne legyen boldog „vele8.

Mikor a szép „ö8 egy-egy gavallér karján kaczérkodva belebeg a színház kapuján, Fürti áhítattal rebegé.

£ kék szemek, e sárga haj,

£zek szülik zöld gondolatimat

Mert a színek törvénye az

Hogy kék és sárga együtt zöldet ad.

És mikor az imádott ideál tán épen valamelyik szerencsés dandynek osztogatja csókjait, öleléseit, Fürti a befüggönyözött ablakok alatt ácsorog és „érzi az ő szenvedélyes csókjainak bűvös nektárját ajkai epedé tüzével összetörni; keblének havára hajtja ábrándos fejét és mig a zefir bájoló tündérregéket suttog, örök szerelmet esküsznek egymásnak a föléjük hajló rezgő lomb alatt, és a csillagok miriadjai áldást hintenek platonikus frigyükre.8

Igaz ugyan, hogy pocsék idő van oly- bokáig érő sárban kell a „költőnek lukot, a hó keblet és a költemények egyéb rek- vizitumait illeti, hát bizony ö még soha se melegítette a körmeit Amanda hó-keble tü- zénél, hanem azért csak zengi tovább „kristály hab—gyöugyök szivárvány — sugarain átszűrt költői szerelme láng szárnya dalait.8

S „üdvének e hetedik egében ringatózva8 Fürti Adolárnak nincs is más vágya, csupán az, hogy egyszer, oh csak egyszer bejuthasson, „hozzá

8 és elszavalhassa neki lángoló szerelmet lehelő legújabb költeményét 1

Oh, ha ezt elérhetné, — költészete bizonyára meghódítaná „őt8.

F.z volt mindennapi ábrándja, óhajtása. Ha főnöke (az uzsorás ügy véd) külön munkát ád vala neki, s miután három nap, három éjjel körmölt, azt kérdené tőle :

— Nos, Fürti úr, minő jutalmat kiván e fáradságáért ?

Habozás nélkül igy felelne 1

— Főnök úr, engedje, hogy Rózsalánczi Amanda lábaihoz borulhassak és elzenghessem előtte legújabb költeményemet, melyet „hozzá8 írtam 1

Ilyen gondolatokon tépelődve lépett be rendesen az irodába s kelletlenül végezte gépies munkáját. Irtoztató sokat szenvedett és rőfös sóhajtásaival gyakran meglebbentette a poros aktákat.

Égy napon valamivel korábban érkezett az irodába. Kemény hideg volt, verset akart Írni, otthon elfelejtett befűteni, azért sietett be nem is sejtve mily végzetes lesz reá nézve ez a lépés. Ott találta főnökét az irodában. — Amint Adolárt megpillantotta kiderült arcz- czal kiállta :

— No jó hogy bejött. Fél órája várok már valakire. — Menjen azonnal Rózsalánczi Amandához.

— Fürti Adolárnak minden csép vére a szívébe szökkent. A boldogságtól reszketve hebegé :

— Oh főnök úr köszönöm 1