Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-05 / 14. szám
A szonbat esti revanche piknikre nagyban folynak az előkészületek és mint most már bizton megállapítható, az méltó viszonzása lesz a jósikerű négy tiszti estélynek. A negyvennyolczas kör által rendezett táncz- mulatság, a kedvezőtlen idő miatt nem volt túl- népes mulatság, egyébként elég jól sikerült. A bruttó bevétel 142 frt, melyből csinos összeg jut a gyűjteni kezdett házvételi alapra. Nyilvános számadás. A „gyulai 48-as kör“ f. évi márczius 30-dikán a házvételi alap javára mulatságot rendezett, melynek összes bevétele volt: 142 frt, jösszes kiadás volt: 59 frt. Tiszta haszon 83 frt. Felülfizettek : Csatár Zsigmond 4 frt 50 kr. Seres József 1 frt, ifj. Kohlmann Fe- rencz 1 frt, Bessenyei Vendel 1 frt, Hegyi József 50 kr, Balogh János 50 kr, Schmidt Gyula 50 kr. Összesen 9 frt. Fogadják a szives felülfizető.: a kör hálás köszönetét. Császár Gyula, a rendező bizottság elnöke. Népgyíilés. Csat,ár Zsigmond országgyűlési képviselő ünnep másodnapján délután 4 órakor a városháza előtt összegyűlt néhány száz főnyi hallgatóságnak az ő speczifikus és utánozhat- lan modorában fejtegette az uj közigazgatási törvényjavaslatot. Fejtegetése s kritikája kizárólag a tisztviselők kinevezési tervére vonatkozott, amiről ő természetesen hallani sem akar. Any- nyira nem, hogy — úgy mond — ő feltette magában, miszerint megkérdezi választóit, ha váljon helyeslik e a kinevezési rendszer behozatalát, mert ha igen, ő az esetben rögtön lemond mondatúmáról és nem akar egy pillanatig sem képviselő maradni. Midőn ily kategorikusan feltette a kérdést, konstatálhatjuk, hogy néhány másodperczig siri csend uralkodott és csak azután volt néhány bátortalan hang hallható, hogy „nem akarjuk“ ; a hallgatóság nagy zöme mindvégig hidegen hallgatta Csatár fejtegetéseit. — Egyébként Csatár most is meglepő objektivitással s minden személyeskedés nélkül beszélt, s épen ezért nem tudott nagyobb hatást elérni, az lévén neki tragikuma, hogy mihelyt kissé higgadtan beszél, és a személyeskedéstől tartózkodik legfanatikusabb párthiveit idegeníti magától el, mert azokat csak a gyűlölet folytonos szitásával tudja magához bilincselni. Ily körülmények között ha nem is helyeselhetjük, de megtudjuk érteni, hogy az önfentartás ösztöne s kényszere vezette s vezeti őt a személyeskedés és gyűlölet szitás sivár terére. Az állami közigazgatás behozatala ellen, s a tisztviselők választási rendszerének fenntartása mellett egyébként kérvény mintákat hozott le Csatár, amely kérvénynek a nép tömegesen irt alá a negyvennyolczas körben. Csatár Zsigmond még akkor éjjel vissza utazott a fővárosba. A járványok krónikájából. A vármegye alispánjához érkezett hivatalos jelentés szerint K.-Ladányban a roncsoló toroklob és vörheny megszűnt, ellenben Mező Berényben a vörheny fellépett. Mértékletessógi és ifjúsági egyesületek alapitói számára az orsz. erkölcsnemesitő egyesület pályázatot hirdet s azokat, kik e téren legtöbb buzgalommal és legnagyobb sikerrel működnek I azt elöljáróságaik útján, vagy közvetlenül magák hiteles okiratokkal f. é. deczember végéig igazolják, 100—100 forint jutalomban részesíti, vagy elismorő oklevéllel fogja kitüntetni. Kívánatra utasítást és kész alapsz ibályokat szívesen küld az „orsz. erkölcsnemesitő egyesület“ elnöksége (Budapest, Vili. kópviselőház), hová a pályázatok vagy bejelentések is küldendők. — Mi csak azt teszszük hozzá, hogy valóban kívánatos ily egyesületek alapitása, mert a szükséges társadalmi reform csak ez utón kezdhető meg legbiztosabban. Házasság. Özv. Szmetán Fülöpné kedves leányát Etelt márczius 30-án délelőtt 10 órakor vezette az oltárhoz az izr. templomban Lefkovics Fülöp szabadkai telekkönyvi hivatalnok. Az ifjú házasok a déli vonattal elutaztak. Szivünkből kivártunk nekik hosszan tartó zavartalan boldogságot. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Mezey Lajos békési jegyző kérvényének, melyben az Békésen egy magánjellegű polgári leányiskola felállításának engedélyezését kérelmezte, nem adott helyet, és pedig azon indokból, mert kérvényező nem igazolta mint engedményes, szak- képzettségét. A miniszter egyébként eme megtagadó leiratában élénken hangsúlyozza Békésen egy maga-abb fokozatú leányiskola felállításának szükségét és a vármegye alispánját az ide vonatkozó lépések megtételére fel is szólítja. Halálozás. Malesay Kálmán szeghalmi kir. járásbirósági Írnok, márczius 26-án élete 24-ik évében, hosszas kinos szenvedés után meghalt. Husvét másodnapján temették el nagy részvét mellett. Neje, özvegy édes anyja s nagyszámú rokonság fájlalja a korán elhunyt fiatal ember halálát. Béke hamvaira. Panoráma jött a húsvéti ünnepre Gyulára, mely azonban érezhetőleg sínyli, hogy a photop- lasztikum volt közvetlenül előtte, melynek látvá-» nyosságaival ez természetesen nem veheti fel a keztyüt. Egyébként pedig a panorámának Gyula kikiáltott eldorádója volna. A mostani panorámának olcsósága mellett az az előnye mégis meg van a photoplastikum mellett, hogy minden belépő nyerhet valamit, és ha a látványosságok kedvéért nem is, de ezért mégis csak akadnak ,.pártfogó“-i. Ellopott pénz. Novotny Antal nyugalmazott uradalmi kertész furminczkerti lakából, hol egyedül maga volt otthon, folyó hó 2-án azalatt, mig ő alig nehány perezre kiment az udvarra, kétszáznegyven forintot loptak el. A tolvaj bement a szobába s a ládában levő pénzestárczát magával vitte. A káros kertész senkire som gyanakszik, mely körülmény a rendőrség nyomozását is nagyon megnehezíti. ..Jó lenne ha a rendőrség“ .... A gyulai vasúti állomáshoz vezető dobozi országútra — közvetlen az állomás közelében oly nagy meny- nyiségben eresztetik az állomási vizházból az elhasznált viz, és egy közeli istállóból ugyanott a ganajlé, hogy az országúinak egy részét feneketlen sártengerré teszi, hol a kocsik rendesen elakadnak s teherrel ott az állomásra átvergődni teljes lehetetlenség. Miután azon hely különben is rendkívül lapályos fekvésű, tisztelettel bátorkodunk annak feltöltéseért e helyen szót kérni, hogy az országút ezen egyetlen sárfeszkétől a közlekedő közönséget az intéző kezek megszabadítani ne terheltessenek. (Több dobozi és gyulai elakadt és hátramaradt ember) „Igaz jószág nem vész el.“ Sz. L. tanítónál múlt őszön szüretelés közben a taposónak egy | forintosa, melyet fia szolgálati bérébe ép aznap, fiának arra járó gazdájától kapott, taposás közben a zsebkendő sarkából, hova a szegény ember bekötötte, véletlenül a kádba esett s mire sokára észrevette, eltűnt már a pénz, — elveszett. Most, egy fél év múlva, a borhúzáskor bedugult egy 12 akós hordó alsó csaplyuka, s midőn "a gazda óvatosan megpiszkálta, a kifolyó borseprö között azonnal kizöldült egy 5 forintos bankó összehajtva, teljesen sértetlen állapotban. A bankó esővízben megmosatott és árnyékos helyen megszárittatott, és sem a papírnak, sem a festéknek legkisebb hibája vagy fakosága nem volt. A pénz tehát a taposókádba esett, onnan a dézsán, fertályoson, tölcséren keresztül a hordóba került s itt 6 hónapig pih-ut, mely körutazás befejeztével tulajdonosának azonnal visszaadatott s oda éppen legjobbkor érkezett, mert rögtön egy zsák lisztté változott. íme egy bizonysága, hogy a közösügyes osztrák-magyar bankó nem fuiad a borba, lett volna csak tisztán magyar bankó Péky Antal köztiszteletben álló csabai apátplébánost múlt hó 25 én csaknem végzetessé válható baleset érte. Haldokló betegnél volt és attól kijövet, kocsira akart felülni, fel is lépett a vas- felhágora, de a síkos vason elcsúszva egyensúlyt vesztett és hanyatt esett, lába a felhércz közé szorult s a már megindult lovak jókora helyen tovavonszolták. A kocsis szerencsére nem veszítette el lélekjelenlétét, hanem az úgy sem fékezhető megvadult lovak közé dobva a gyeplőszárat, urának segélyére sietett s oly szerencsésen, hogy sikerült az elalélt agg lelkészt a kocsira felsegítenie, kit igy, a jelentéktelen zuzódások leszámításával a biztos haláltól mentett meg. Időközben az elősiető emberek a lovakat megfékezték, s midőn azok lecsendesedtek, a plébános a kocsiról leszáll ott s gyalog folytatta útját hazáig. A kétegyházi csuda. Kétegyházán, a babonás nép között nagy szenzácziót okozott egy beteg asszonynak megszólalása. Kerekes Zsuzsán- na, egy földhöz ragadt szegény napszámosnak, Lupás Györgynek a neje, hat év óta oly beteg, hogy alig tud megmozdulni ágyában ; ez idő alatt beszélő tehetségét is teljesen elvesztette, úgy hogy egy szót nem volt képes kiejteni. — Hozzátartozóival csak jelek által tudta magát úgy a hogy megértetni. Férje gondosan ápolta s helyette minden házi és női munkát végzett: sütött, főzött neki. Mnlt hó 20-áu magához intette férjét s tudtára adta jelekkel, hogy készítsen neki valami tésztafélét. A hű férj azonnal hozzáfogott s tésztát kezdett gyúrni, s a mint épen javában dolgozott, neje nevén szólította s tudakozódott : hol vannak gyermekei ? A férjet neje hangja hallatára, melyet már hat év óta nem hallott, iszonyú rémület fogta el, s mint maga beszéli, minden hajszála az égnek állt s csak nehezen tudott magához térni. — Mikor a falu asszonyai meghallották a „csudát*, hogy Lupásné megszólalt, seregestül látogatták s látogatják most is a csudás beteg asszonyt. A napszámosok között levő szoczialis irányú mozgalomról már említést tettünk. Eme mozgalom Csorváson oly dimmensiókat öltött, hogy az orosházi főszolgabíró a vármegye alispánjához intézett jelentésében sürgős intézkedéseket kér a különben miniszteri jóváhagyást nyert „csorvási munkáskor“ haladéktalan feloszlatására. A nevezett munkáskor elnökét Horváth András, ki 48 éves napszámos, nős, 9 gyermek apja, féktelen agitácziója miatt, mint Csorváson települési jogot nem nyert egyént, a főszolgabíró kiutasította a községből. A munkáskor alapszabályaiban körvonalazott hatáskörét teljesen negligálta, alapszabálya egyszerű köpeny volt, mely alatt a legféktelenebb szocziális agitáczió folyt a tulajdonjog és pedig első sorban az uradalmak, másodsorban a módosabb parasztgazdák ellen. Az agitátorok szerint addig is, mig az uraságoktól és gazdagabb földművesektől a földet elveszik és egyenlően felosztják, a munkáskor czélja a napszámosokat kötelező szövetkezetbe toborzani, hogy téli hónapokban óránként 10, nyári hónapokban pedig óránként 20 krnál olcsóbban senki se merjen munkát vállalni. — A mozgalom — mint lapunk múlt heti számában jeleztük — az egész megyére kiterjedő s azonos jelszavai igazolják, hogy egyöntetűen történik, és mennyire nem kicsinylendő, azon körülmény is bizonyítja, hogy a békésme- gyci gazdasági egylet választmánya kizárólag eme mozgalommal szemben teendő sürgős teendők megbeszélése czéljából ma délelőttre, ülésre van összehiva, mely ülésre a választmányi tagokon kivül a községi megbízottak is meg vannak híva.Az ipartestület létesítése érdekében Dutkay Béla polgármester által összehívott iparos értekezlet ma délelőtt 10 órakor lesz a városháza termében. Mulatságos fogadás. Utóbbi időben egy hét köböl álló játék gyakran fogadásra adott okot. A múltkor is egy asztaltársaság öt perez alatt nem volt képes a fejettörő köveit a skatulyába visszarakni és egymásután elvesztették fogadásukat. A fejettörő játékhoz mellékelt füzet oly alakokat tartalmaz, melyek legtöbbje valódi fejtörést okoz. A veres horgonynyal ellátott fejettörő darabonként 35 krba kerül és a legtöbb játékszer kereskedésben kapható. Mi ezen rendkívül mulatságos játékot nagyon ajánlhatjuk. Irodalom. „Két élű bárd“ czimmel egy. igen érdekes s társadalmi köreinkben feltűnést keltő regényt irt Tolnai Lajos a „Képes Családi Lapok* számára. E kitűnő szépirodalmi lapunk ezen regénynyel fogja Dr. Várady Antal-nak a „Hazajáró lelkek“ czimü és Dr. Prém József-nek a „Váratlan vendég“ czimü elbeszélésével együtt f. é. áprilisi negyedét megkezdeni. — A három neves írónak nagybecsű müvére ezennel felhívjuk az olvasó közönség figyelmét. „Mátyás Diák'. Ez a czime annak az általános közkedvelségben részesülő, tartalmas élcz- lapnak, amely nemcsak a legmagyarabb, nemcsak a leggondosabban szerkesztett, hanem a legolcsóbb illusztrált élezlap is. Előfizetési ára egy évre 4 forint, negyedévre pedig egy forint, tehát éppen felényi, mint a többi hasontartalmu lapoké. A „Mátyás Diák“ úgy szövege, mint rajzai tekintetében nem hagy fenn semmi kívánni valót s teljesen arra való, hogy kiszorítsa az országból a nemet elczlapokat. A nagy közönség, a mely a „Mátyás Diák“-ot támogatja, legilletékesebb kritikáját képezi a lap életrevalóságának. Valóban örömmel konstatáljuk a „Mátyás Diák* nagy elterjetségét és azzal ajánljuk olvasóink figyelmébe, hogy e lap kiadóhivatala (Budapest, Sarkantyus-utca 3) ingyen és bérmentve küld mutatvánvszámot bárkinek, ha e végből egy levelező lapon hozzá fordul. 2ST 3rilt-tér. Budapestre rándulóknak! különös figyelmébe ajinjuk Dt. Keresztély Sándor amerikai foginüterinét, hol egyes fogak és fogsorok csodaszerü pontossággal és ügyességgel eszközöltetnek. Szegények gyógykezelése igen mérsékelt. 83. 2 — 2. A műterem Károly-körút 3-ik SZ. a. van. Újdonság! Csak 4 frt 50 kr. Cs. és kirszabadalom MOSO-GEP. Vulcauizalt, melegnek ellenálló reezés gum mi lap. — Igen gyors kezelés, nem fárasztó, a leggyengébb egyén gyorsan és könnyen kezelheti.— Olcsó ár felülmulhatlan. — Egy háztartásban sem szabad hiányozni, minden eddigi készítményt felülmúl. Jó gazdasszony 50%-ot megtakarít a mosásnál. Drbja i frt 50 kr. Küldi postáu utánvétellel vagy a pénz elöleges beküldése mellett KLOSS újdonságok szab. raktára 3. Brünnben (Morvaország). 90. 1—5, Árlapok ingyen és bérmentve. Bármily állású, széleskörű ismerettség- gel bíró megbízható személyek, kik igen előnyösen ismert sorsjegy-társaságok létrehozásához tagok szerzésével foglalkozni akarnak, szép jövedelmet nyerhetnek. Ajánlatok intézendő): a Magyar általános takarék-pénztár részvény-társasághoz Budapesten. 91. 1—3. wwwwwwt A magy. kir. államvasutak gépgyára legújabb szerkezetű, a gyakorlatban legjobbnak bizonyult felülmulhatlan kitünőségü, fa-, széli- és szalma* fűtésre berendezett pr 6-, 8- és 10 lóerejü locomobiljait IÜÉffeill nagy tüzszekrénynyel, szab. szikrafogó al valamint a hazai viszonyokhoz alkalmazott és számtalan versenyen eddigelé legyőzhetlen maradt. 48, 54 és 60 láb széles vaskeretti m ziy L f működik az országba gőzszabad, megbosszakbitott rázóasztallal és sajátos szerkezetű szabad, nagy törekfarostával, mely rendkívüli előnyöket nyújtó újításokkal immár közel 1000 drb a a legfényesebb sikerrel; úgyszintén a locomobil hátsó futókerekén könuyen és kéuyelmesen alkalmazható, uj találmánya Stlbor-féle szabadalmazott körfűrészeit, melyek egyszerűség és czélszerüség tekinteteben az eddigi szerkezeteket messze felülmúlják. Továbbá a legcsekélyebb vonóerőt igénylő, leggyorsabban dolgozó és mégis legbiztosabb kötést végező Massey Torontó kévekötő aratógépeit, mely a múlt évi párisi világkiállítás alkalmával Noisielbeu rendezett nemzetközi versenyen a világ leghíresebb készítményeivel síkra szállva a „Grand Ob jet D’Art“-* nyerte; a/, egyetlen kitüntetés, mely egy önálló üzemképes és áruba bocsátható kévekötő aratógépet érhet; végül a legkitűnőbb gyártmányú 2, 23 és 4 lóerejü gőzcséplogarnlturált és legszolidabb szerkezetű jirgányos eséplokészleteit, valamint mindennemű mezőgazdasági gépeit ajáulja kedvező fizetési feltételek mellett " , a magy. kir. állam-vasutak gép-gyára vezórügynöke BUDAPEST, Ülloi-út 25., „Köztelek“. Arjegyzélc ingyen és bermentve. Fehér » Árverési hirdetményi Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. 103. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a b.-gyulai tok. kir. törvényszék 4866/1890. sz. végzése által Moritz Deutsch & Söhne bécsi ezég végrehajtató javára Weisz Miksa gyulai lakos ellen 160 frt tőke és ennek járulékai erejéig elrendelt biztosítási végrehajtás alkalmával biróilag felül foglalt és 432 írtra becsült házi bútorok és berendezési tárgyakból álló ingóságokra folyó hó 31-re kitűzött árveré felfüggesztetvén, újabb határidőül a helyszínén vagyis Gyulán Róth József kápolua-utezai házánál leendő eszközlésére 1891. év április hó 11-ik napjának délelőtt 9 órája kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezúttal is oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. törvény- czikk 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek beosáron alul is készpénz fizetés mellett eladatni fognak. Mindazok, kik elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni, kereseteiket vagy szóbeli bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt bir végrehajtóhoz adják be. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-oz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt B.-Gyulán, 1891. évi márcz. 28-án. Tar Gyula, 92. 1—1. kiküldött bír. vé^rh,