Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-21 / 25. szám
25-ik szám Gyula, 1891. junius 21-én X. évfolyam. Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vistza. Előfizetési dij : ; l Egész évre . 5 frt — kr. \ [ Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. m Társadalmi és közgazdászaid hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Tá,n.os. Kiaió hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyílt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bér mit fürdő-utcza 4. sz. Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. sz., — Bécsben: Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Előfizetési felhívás a »§ i @ i r 1891. évi második télévi folyamára. A félév befejeztének közeledtével tisztelettel kérjük lapunk pártolóit, kiknek előfizetése e hó végén lejár, annak mielőbbi szives megújítására. Az előfizetési ár lapunk homlokzatán olvasható, s az legczélszerübben posta utalványon tehető meg. Gyulán, junius 18. 1891. A „BÉKÉS“ kiadó-hivatala Gyulán. A sajtótermékek elárusitása. Ugrón Gábor országgyűlési képviselő interpelláczióját, melyet a belügyminiszternek nem ugyan érdemleges válaszával, mert az csak későbben fog megtörténni, hanem előzetes megjegyzésével együtt, alantabb egész terjedelmében közlünk, már csak azért is, mert mindkettő Békésvármegye területén felmerült cselekvénynyel foglalkozik, mint megyei helyi lapnak, lehetetlen észrevétel nélkül hagynunk. Bocsássuk előre, hogy igen is tény az, és nekünk is tudomásunk van és volt róla, hogy Reiszig Ede főispán és kormánybiztos, felelevenítve br. Wenckheim Béla volt belügyminiszternek egy 1867-ik évben kelt s joghatályát most sem veszített rendeletét, az izgató lapok és proklamácziók terjesztését lehetőleg korlátozandó, elrendelte, hogy lapkiadó hivatalok és könyvárúsok kivételével, ha valaki hírlapokat akar pél- dányonkint elárusítani, tartozzék erre vonatkozólag bejelentéssel élni, illetőleg a Gróf Wenckheim Károly. 1811—1801. Gróf Wenckheim Károly, nagybirtokos Gerlán, folyó hó ió-án délután 2 '/„ órakor meghalt életének 8i-ik évében. Nagy kort ért el, ami nem sok embernek jut osztályrészéül, s ha a magas kort az ég kedvezésének tekinthetjük, úgy igazságosan elmondhatni, hogy e kegyet a boldogult gróf teljes mértékben megérdemelte. Vele sirba szállt az eddig legmagasabb kort ért Wenckheim a régi jó földesuraknak egyik most már oly ritKa alakja. Gazdatisztjeit, cselédjeit, családjához tartozónak tekintette, azért azok állandó gondoskodásának voltak tárgyai. Mig gazdaságára maga ügyelt lel, minden évben farsang utolsó napján tisztjeinek és cselédjeinek külön külön mulatságot rendezett. Ezeken családjával együtt megjelent s legnagyobb öröme az volt, ha látta, hogy azok jól mulatnak. törvényhatóság engedélyét erre nézve kikérni. Azt hisszük, hogy helyesen interpretáljuk a kormánybiztos-főispán intenczió- ját, midőn nemcsak feltételezzük, de határozottan állítjuk róla, hogy eme intézkedésével esze ágában sem volt a sajtószabadságon a legkisebb csorbát is ejteni; amit bizonyít azon körülmény is, hogy a bármely pártárnyalathoz tartozó, de különben komoly és tisztességes lapok elárusitása addig sem volt akadályozva, míg a rendelet által érintett kisebb kereskedők és szatócsok a bejelentést meg nem tették ; és hogy mennyire nem czéloztatott a leg- kissebb akadékoskodás sem, illusztrálja az, hogy az összes jelentkezőknek a hirlapeláru- sitási engedély — kivétel nélkül --a bejelentés megtörténtét követő postával rögtön meg is küldetett. A sajtószabadságnak vagyunk olyan lelkes hivei, mint azt bárki elmondhatja magáról, de azt ismételten konstatáljuk, hogy a főispán rendeletének vérehajtási módja — mert a szószerinti szöveget nem ösmerjük — egyáltalában nem szolgált legkisebb gyanuókul arra, hogy a sajtószabadság legkisebb korlátozásáról lehetne szó ; mert ha úgy történijs, akkor mi sem hallgattuk volna el és megtettük volna rá észrevételünket már az Ugrón Gábor interpel- lácziója előtt. Egy ténynyel azonban számoljunk le. Nevezetesen azzal, hogy aki komolyan akarja azt, hogy Bókésvármegyében, sőt azon túl is, — mert a mozgalom nem respektálja a vármegye demarkaczioualis vonalát, — az anyagilag és szellemileg alacsonyabb színvonalon álló népréteg körében a még mindig tagadhat 1 au ul nyilvánuló forrongás megszűnjék, annak okvetlenül foglalkoznia kell azzal az eszmével is, hogyan lehetne a féktelenül izgató némely lapok és sajtótermékeknek korlát nélküli terjedését ha nem is teljesen megakadályozni, de legalább megnehezíteni ? Ha pillanatnyi s biztos eredményt akarnánk elérni, és eme czélnak alárendelhetnénk az eszközöket, annyit merünk állítani, hogy az elégületlenséget ugyan nem szüntetnénk meg, — mert annak mélyrehatóbb közgazdasági indokai vannak — de a közrendet és köznyugalmat — a mennyiben az fenyegetve volt és lenne — Ieghathatósabban akkor találnánk biztosítva, ha a „Népszava“, „Közjóiét“ féle lapokat és egyébb szoczialistikus nyomtatványokat egyszerűen a vármegye területéről ki lehetne tiltani. És bizony, bizony, az opportunitás ezt is javasolná. Legalább ezt az impressiót merítettük mi, és merítette valószínűleg a főispán is mindama községekben, hol kisebb-nagyobb mérvű forrongások mutatkoztak, hogy ezen forrongásoknak kizárólagos szitája és oktatója a soczialis sajtó, mely valóságos méreghatással van alföldi munkásokra; nagyobb és rombolóbb hatással, mint a gyáriakra, és pedig azért, mert a mi népünk fogékonyabb az impressiókra s vakon elhiszi, ha szája ize szerinti dolgokat hall és olvas, mig a gyári munkás értelmesebb, bizalmatlanabb és nem megy rögtön tüzbe az első kedvére stilizált izgató czikkre. — Akárkivel beszéltünk és akárkivel érintkezünk most is, a kinek alkalma van! a népforrongást (mely azonban sehol sem öltött veszélyes dimmenziókat és azt mindig fenntartjuk, hogy túlozták) közvetlen forrásból megismerni, összebeszélés nélkül mindenki azt mondja s hirdeti, hogy annak a soczialis sajtó az oka, mely sajtó termékeivel különösen az orosházi járás volt elárasztva. Elárasztva — mondjuk, mert a „Népszava“ „Közjóiét“ és egyes izgató czikklevonatok százával lepték meg a kisebb községeket is, és pedig oly források utján, melyekről a hatóságnak csak nagy utánjárás mellett lehetett tudomást szereznie. Ámde a sajtó szabadsága olyan kincs, melyet a sajtó visszaéléseivel szemben sem szabad koczkára tenni. Nem szabad a fenszen fiatal korában lép itt a katonai pályára s ott gyorsan emelkedve mint Radeczky huszár százados, Gróf Radeczky tábornagy hadsegéde lett. Ezen minőségben vette nőül 1838- ban Radeczky Friderika grófnőt, ezután a katonaságból csakhamar kilépett s i848-ban bátyjával Józseffil már mint nemzetőr szolgálta hazáját. A szabadságharcz utáni gyászos időszakban menhelyet, védelmet és segélyt nyújtott bujdosó honfiainknak, s a menhely félreeső fekvésénél, és a birodalom akkori legjelesebb hadvezéréveli közvetlen rokonságánál fogva annyira biztos volt, hogy számosán áldhatták szabadulásokért. Házasságából 4 gyermeke született: Gróf Wenckheim Frigyes a dúsgazdag főúr, az országgyűlésen a mérsékelt ellenzék tekintélyes tagja, — gróf Wenckheim Géza a szakavatott gazda, — gróf Wenckheim Borbála a nemrég elhunyt báró Walterskirchen Ernő, a magyar rokonszenveiröl ismeretes osztrák főúr özvegye és gróf Wenckheim Matild apácza. Élete nem volt ment a tragikus vonásoktól, de őszinte vallásossága és gyermekei iránt érzett igaz szeretete elviselhetőkké tették azt neki. — Évtizedeken át gróf Wenckheim Géza családjával lakott Gerlán, hol a kastélyt ő építette, s amely helyet anynyira szerette, hogy még árvíz idején sem tudott kedves otthonától megválni. Halála előtt pár nappal Budapesten volt, forgó esetben sem, pedig elismerjük, hogy egy kis résütés, kivált amidőn olyan sajtótermékeket sújtana, melyekért különben sem volna kár — momentán, megfizethet- len szolgálatokat tehetne. Nem szabad mégsem, mert a pillanatnyi opportunitás olyan lejtőre vezetne, ahonnan szédítő mélységekbe juthatnánk. A főispán rendelete azonban nagyon ártatlan természetű; nagyobb sajnálattal konstatáljuk ezt mint aminő megelégedéssel. Aki ezután is olvasni akarja a „Népszavát“ „Közjóiét“-et, az előfizethet rájuk és példányon kint hozzájuk juthat; ezt a főispán rendelete nem akadályozza meg, de talán nem is ez volt intencziójában. De ha mégis annyit elért, hogy a hirlapelárusitás bejelentési kötelezettsége — mely a legkisebb mértékben sem érinti vagy sérti a komoly lapok érdekeit — némileg gátul szolgái arra, hogy a féktelen izgatás ne oly kényelmesen férkőzzék és terjedjen, mint ahogy eddig történt, és pedig történt a valódi sajtószabadság legkisebb sérelme nélkül, akkor a főispáni rendelet praktikusabbnak bizonyult, mint ha némely községet katonasággal árasztanánk el a közrend és a nyugalom őrzése végett. Ennyit jó lélekkel elmondhatunk. A sajtószabadság1. Ugrón Gábor országgyűlési képviselő, a képviselőház junius 17-iki ülésében a sajtószabadság állítólagos korlátozása miatt és pedig békésmegyei tényálladékból kifolyólag interpel- lácziót intézett a belügyminiszterhez; az országgyűlési tudósítás ide vonatkozó részét egész terjedelmében átvesszük : Az új békésmegyei főispán rendeletet bocsátott ki, mely legjobb mód volna a félhivatalos lapok kényszer-terjesztésére. Nem szabad megengedni, hogy a hírlapok elárusitása hivatalnokok öukényétől függjön. Ezért a következő interpellácziót intézi a belügyminiszterhez : Tekintve, hogy a sajtószabadság a sajtó termékeinek szabad elárusitásáva! összefügg; Ziapunk mai azétméthoz egy Ív melléklet van csatolva Utazásaiból soha sem tért meg anélkül, hogy hozzátartozóinak egyet-mást ne hozott volna. Alig is akadhat valaki tisztjei és cselédjei közt, ki egy-egy tőle nyert emléket ne őrizne. Hiszen jellemének alapvonása volt a jóság, Senkit sem bocsátott el magától, hogy rajta ne segített volna. Sokszor érdemtelent is részesített kegyeiben, de azért mindvégig jóságos és jótékony maradt. Titokban adakozott, hogy még sokszor a hozzá legközelebb állók sem tudták. Vendégszerető volt, de nem nagyúri kedvtelésből , hanem magyar gondolkozásánál fogva. Mágnás volt, de ezen társadalmi előkelőségét érintkezéseiben nem éreztette senkivel, úgy hogy körében mindenki otthonosnak érezte magát, — sőt vendégeit azzal szokta volt elbocsátani, hogy máskor is látogassák meg. S azért nem tartotta ám őt senki kevésbé mágnásnak, mint kortársait. . Igazi ember volt, ki nagy vagyonát csak ( eszköznek tekintette, hogy másokkal jót tegyen. S gazdagsága, s gondtalan élete nem akadályozta abban, hogy megbecsülje a be- csületes munkát. A politikába nem avatkozott, de azért jó hazafi volt s gyermekeit is azoknak nevelte. Edesatyja gróf Wenckheim Ferencz és ( édesanyja Pálfy Borbála grófnő volt. Ezen házasságból származott 4 fiú közül ő volt a * ... 1 második. ÍJ lofaM tQtt fpKniar m-Pfi KcfP. s onnan .uemoergDe Keszuic, női apacza leanya Matild grófnő van; azonban családjának aggódó gondoskodása folytán dr. Korányi Frigyes egyetemi tanár haza küldötte. Csak 2 napig volt fekvő beteg, s oly csendesen halt meg, hogy közvetlen közelében levők sem vették észre, hogy halála mely perczben állott be. Hogy mily igaz tiszteletnek és szeretetnek örvendett gróf Wenckheim Károly, legnagyobb bizonysága f. hó 18-án d. u. 4 órakor végbement temetése. Legkevesebb ioo kocsi foglalta el a kastély melletti nagy gazdasági udvart, amelyeken jöttek mindazok, kik utolsó utján kisérni akarták a jó és mindenkitől szeretett főurat. Volt ott minden rangú és rendű ember. Ott volt a nagyszámú családtagokon és rokonokon kívül Reiszig Ede vármegyei főispán, Terényi Lajos és Beliczey István, Vittman ános az eleki kerület országgyűlési képviselője, Jancsovics Pál alispán, Novák Kamill tszéki elnök, Dutkay Béla Gyulaváros polgármestere, Békés, Csaba, Doboz, Elek, Vésztő és Kígyós községek elöljárói élükön a főszolgabíróval, s Gyuláról a honoratióroknak és iparosoknak számtalan tagja, annyian, hogy Gyulán már kocsit sem lehetett kapni. A temetést Göndöcs Benedek apát, gyulai plébános végezte ió plébános és lelkész segéd- ete mellett, ugyan ő tartott a sírnál az el- íunyt iránti őszinte ragaszkodásról tanúskodó is vallásos érzéstől áthatott beszédet, mely a elenvoltak szemeit könnyekkel borította.
