Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-09-22 / 38. szám
A vallás és közoktatásügyi miniszter kimondta már régebben, hogy az iparos tanulók közül azok, kiknek a tanszerződésben kikötött tanidejűk még le nem járt, azonban a mesterinas iskola harmadik osztályát jósikerrel elvégezték, a mesterinas iskola rendes látogatására, illetőleg a harmadik osztály számára megszabott átalános ismeretek tantárgyainak ismétlésére tovább nem kötelezhetők, mert e részben az isko lai járás czélja eléretvén, az illető jó sikerrel tanult tanulókat ugyanazon elméleti tananyagnak ismétlésére nem kell szorítani. Ellenben a rajz- tanitásnál az ipartörvény 82. §-át szigorúan kell venni a rajztanulásra kötelezett minden tanulónál, mert a rajzolásban minden tanuló folytonosan nyerhet magasabb kiképeztetéBt és szükséges, hogy rajzolni tanuljon tanidejének egész tartama alatt. A színészek elmentek, a népkerti pavilion újra üresen áll, egyhangú magányosságában várva, remélve, hogy valamely társadalmi mozgalom kerül felszínre, amidőn tágas helyisége egy pár órai, vagy kedvező esetben egész éjjeli időszakra benépesül. A színészek itt léte alatti tapasztalatokon okulva, bizony bizony kevés illu- siónk maradt fen ama kevésből is, amennyit a csarnokhoz kötöttünk. Arról most nem beszélünk, hogy a pavilion mint ilyen alkalmas-e színi előadások tartására ? annyi bizonyos, hogy a régi színházi közönség zöme neiu akczeptálta annak, és csaknem tüntetőleg kerülte elejétől kezdve az előadásokat, aminek szegény színészek adták meg az árát. De a színi előadások közben még arrój is meggyőződtünk, hogy a terem téli tánczvigalom helyiségül nem használható addig, raig a folyosót be nem üvegezik és mint zárt folyosót nem fogják füteui. Mert még nyáron is érzékenyen észlelhető a külső levegő behatása a terembe, télen pedig nemcsak kiállhatatlanná hanem valóságosan életveszélyessé válnék különösen bálok alkalmával a lenge ruhában öltözött női közönségre nézve, már pedig téli tánczvigalom helyiségül — úgy látszik — a pavillonra kell szorulnunk, mert a „Komlóban“, épen a pavillonra való tekintettel tánczterem nem is fog épülni. A pavilion folyosó beüvegezését mint a cs.rnok téli használhatóságának feltételét, teljes lehetetlen elkerülni. Gyula-Váriban folyó hó 9-én tűz volt, mely alkalommal Török Ferencz földmives házának nádfödele elégett. Az épület biztositva volt. Majdnem áldozata lett jószívűségének egy orosházi ember. Az eset a következő: Egy gazda a mint jött hazafelé tanyájáról, egy asz- szonynyal találkozott, a ki egy nagy batyut emelt. Az asszouy felkéredzett a kocsira s a sarogjában meghúzódott. Alig ment azonban a kocsi 20—25 lépést, fínánczok tartottak a kocsi felé s az asz- szony leugrott, futásnak eredt, a batyut azonban a kocsin hagyta. A fínánczok megnézték a batyut s mivel dohány volt benne, kijelentették a gazdának, hogy lovaival tovább nem rendelkezhet. Hiába hivatkozott a gazda arra, hogy a batyu nem az övé stb., mind nem ért semmit a lovait elvették. Emberünk Orosházára érve, azonnal a községházához ment s Vangyel Sz. jegyzőnek elmondta panaszát. A panaszt végig halgatt-t az éppm Orosházán időző Gaszner Pál pénzügyigaz- gató is, a ki akkor éppen Vangyeluál volt. — Gaszner a szemlészt rögtön felbivatta s meghagyta neki, hogy az ártatlan embernek azounal adassa ki 500 forintot érő lovait. — így jutott emberünk lovaihoz: írja az „Orosházi Újság“. — Mezö-Berénybeu a második személyes jogú gyógyszertár (elállításáért Belenta Gábor békési okleveles gyógyszerész is folyamodott. A mező-herényi közegészségi bizottság és községi képviselő testület azonban a folyamodványokkal szemben oda nyilatkoztak, hogy Mező-Berénynek mai viszonyai között még nagy időre nincs szüksége második gyógyszertárra, mert a mostani teljesen kielégíti a lakosság igényeit. Öcsödőu Suhajda Antalnak koudorosi jegyzővé történt választása folytán megüresedett másod, esetleg harroadjegyzői állásra pályázatot hirdet a szarvasi járás főszolgabirája. A pályázati kérvények október 5-i kéig adandók be, a választás október 7-ikén lesz. Haltnay Imre színigazgató társulatának tagjai, e napokban kezdenek Orosházán játszani. A törekvő társulat tagjai következők, és pedig: Halmayné Emma, első népszínmű és operetta énekesnő. Nógrádyné Bodrogi Lina, drámai szende és naiv színésznő. Kissné Breznay Anna fiatal hősnő és társalgási. Kőmivesné Anna, anya színésznő. Béthiné Szécsényi Erzsi, népszínmű énekesnő és soubretto. Szekulics Ida, másod énekesnő. Szabóné Eszti, komikánó. Tájkerti Berta, társalgási színésznő. Tóth Teréz, Mészáros Mariska, Deákné Gizella, Huber Anna, Jeney Vilma, kar- dalosnők és segédszinésznők. Bagi Gyuláné, pénz- tárosnő. Férfiak : Halmay Imre, igazgató és jel- lemsziuész (reudezö.) Kiss Pista, első népszínmű énekes és operetté baritonista. Nógrády János, tenorista. Szilágyi Dezső, bonvivant és operette buffó. Bagi Gyula, lyrai és hős szerelmes. Deák Péter, operette komikus és buffó, kedélyes apa, (titkár és rendező.) Mátray József, drámai apa Színész. Földváry József, másod bariton és szerelmes. Boro8s Pál, segéd komikus. Szabó Dani, Nagy Gyula, Balogh Pista, Veress Sándnr, Ku- nossy Ernő, kardalosok és segéd színészek. Súgó: Réthy László. — Szabó: Tantosy Ferencz. — Díszítő: Kies Sándor. Karnagy: Donáth Lajos, és 8 zenész. Szinre kerülnek: Nebántsvirág, Suhancz, Királyfogás, Titkos csók, Kiss hadnagy, vagy : A francziák Oroszországban, Kertészleány. Olivette lakodalma, Hoffmann meséi, operettek; — Rezer- visták, Charlotte kapitány, Tyukodi Lörincz famíliája Budapesten, Kisvárosi hírességek, Eltévedt bárányka, énekes bohózatok ; — Válás után, Egér, Svihákok, legújabb vígjátékok; — Ingyenélök, Magduska öröksége, Czifra Juczi, Koudorosi szép csaplárné, legújabb népszínművek ; — Hitves, Cle- menceau. Thurán Anna, legújabb drámák. Az ellenőrzési szemlék Gyulán a következő időkben fognak megtartatni : A katonai ellenőrzési szemle a gyulai illetőségű katonákra nézve október 1-én; — a szemlén megjelenni kötelesek mindazon szabadságolt állományú, úgy a 101. gy. ezr, a 68. gy. ezr., valamint a különböző csapattestekhez besorozott katonák, kik a folyó évben fegyvergyakorlatra beidézve nem voltak. — A honvédellenőrze'si szemle október hó 25-én fog megtartatni, — a mikor mindazon közvetlenül | honvédséghez besorozott egyének, kik a folyó évben beidézve nem voltak, — valamint az 1878-ik évben a közös hadsereghez besorozott 8 1888. deczember 31-én a honvédséghez áthelyezett ogyének kötelesek megjelenni. Az ellenőrzési szemle helye Gyulán a városháza; — kezdete reggel 8 órakor. Tercnyi Lajos főispán megyei körútját befejezvén f. hó 19-ikén Gyulavárosa közigazgatási hivatalait vizsgálta és a közigazgatási ügyvitel nem különben a tisztviselők kifejtett munkássága fö lőtt teljes megelégedését nyilvánította annyival is inkább, mert Gyula városa rendezett tanácsa létére a többi megyei községekhez képest sokkal kisebb tisztviselői apparátussal működik és a hivatali személyzet fizetésre is kisebb összeget fordit, mint a megyei nagy községek, nevezetesen Békés, Csaba stb. Csaba városa képviselő testületé a több hazai városok és legutóbb Orosháza község pél dóján felbuzdulva, tegnap tartott közgyűlésében Kossuth Lajos hazánk nagy fiát díszpolgárává választotta. Tegnap este nagy bankett is volt a vigadóban, mely az előkészületekből következtetve, igen népes volt és lelkes hangulatban folyt le. A csabai regále ügyében a hét folyamán ismét fordulat állott be. Már jeleztük volt, hogy a közbirtokosság nem fogadta el ama módosítást, melyet a vármegye közgyűlése az egyezségen tett és ezzel az egész egyezség meghiúsult. A megye közgyűlésének határozata azonban Csaba városa képviselő testületének 16-iki gyűlésében is előterjesztetvén, ez a megye általi módosításokat 17 szóval 4 ellenében elfogadta s egyidejűleg elhatározta, hogy a közbirtokosságot a megye határozatának ujabbi tárgyalására felszólítja, — A közbirtokosság f. hó 19-én délután hosszas, szeuvedélyes vita után elfogadta a megyei közgyűlés hatarozatá: kivételével ama pontnak, meiysterint a vagyon a megyei határozat jogerőre emelkedése után azonnal a város birtokába által menjen, a vagyon átadás határnapjául a közbirtokosság fix napot, 1890. évi január 1 et óhajtván kitűzni; a kegyúri teher viselésére húszezer s az eddigi fedezetlen kiadás 4200 Írtnak a 329,814 írtból leendő előzetes levonásába a közbirtokosság beiéuyugszik. Ily körülmények között az egyezség újból a megyei gyűlés elé kerül, mely — reméljük — nem fogja jóváhagyását megvonni a különben is nem nagy jelentőségű módositványtól. Egyébként még nincs kizáiva az sem, hogy több tekintélyes csabai lakos, kik az egyezséget Csaba varosára sérelmesnek tartják s ezek élén tudvalevőleg a vármegye volt főispánja Beliczey István áll, a megye határozatát megfelebbezik a minisztériumhoz. Az aradi kir. közjegyzői kamara Sípos Sándor elhalálozása folytan Védel Karoly gyulai kir. közjegyzőt rendelte ki Szarvasra ideigleues minőségben, míg az állás be log töltetűi. A „Korouáuak“ péuzügyigazgatósági átalakítási munkálataihoz a vállalkozó múlt héten hozzá togott, az étterem és kávéházi helyiség már a rombolás jeleit viseli magán, etkezo helyiség nek a volt sport klub van berendezve, természetesen ideiglenesen, csakis e hó végéig, amikor Mészöly Lajos, ki Békésen a „Dobogót“ bérelte ki s odaát fog a békési igényeknek mindenben megfelelő vondéglőt berendezni, a Koronából végleg kiköltözik, s az átalakítási muukalatok még serényebben lesznek folytathatok. A szőlősgazdák nagy része nem nyugodott meg a városi tanács határozatában, mellyel szüreti határidőül folyó hó 23-ika tűzetett ki s másodfokú alispáni határozatot provokált, hogy a szüret már 16 ikára engedélyeztessék. A szőlő nagy részepedig ma sincs megérve; az igaz hogy olyan időjárás mellett, mint aminübeu egy bét óta gyöugyörködünk, három hét múlva sem érnék meg, ba ugyan egyáltalán megérne. Érés helyett folytonosan rohad a leszüretetlen részeken, most már nem a hatóság, hanem a folytonos eső akadályozza a szüretet. A termés mennyiségileg ugyan meghaladja a múlt évit, de minőség tekintetében messze mögötte marad a tavalyinak. Pár hét elölt a szárazságok alatt épen megfordítva goudoltuk. Eljegyzés. Bauer Márton iparos polgártársunk kedves leányát Minkát eljegyezte Bglog Károly gyulai születésű budapesti bádogos mester. Az ifjú jegyesek fogadják szerencsekivánntunkat. Dobos Lej OS elhalálozása folytán üresedésbe jött endrődi rom. kath. lelkész! hivatal vezetésévé ®c^au°k Lörincz nagy-váradi püspök Bedák, Mátyás csabai segédlelkészt bízta meg.- ® héten is regisztrálnunk, alig par. hét óta hetedik tűzesetet, mely városunkban előfordul. Pomucz Janos szatócs és kőműves nagy. oláhvárosi háza folyó - hó 16-án éjjel bárom óra tájban és pedig a nádtetőnek ulcza felöli része kigyuladt és az egész tető leégett. Az épület 300 forintra volt biztositva. „Azienda-Phöuix.“ Az e hó 3-án megtar lőtt közgyűlésekben igen fontos és örvendetes határozatok hozattak. A tűz biztosi tó „Azienda“ egy beolvadt^a cs. és kir. szabadalm. Pbönix-xel, Bár a két intézet eddig is külön-külön igen jelentékeny üzlettel rendelkezett, de az egyesülés folytán évi körülbelül 8 millió frtnyi díjbevételnek megfelelő biztosítási állomány keletkezett. Ha meggondoljuk, hogy a nagy díjtartalékok is egyesit- tettek, és liógy a részvénytőkét felemelték készpénzben fizetett 2 millió forintra, akkor méltán mondható e társulat, mely jövőben csak a „Phönix“ nevet fogja viselni, a hazai legbiztosabb s legnagyobb intézetek egyikének és úgy a feleket mint az ügynököket üdvözölni lehet e transactió miatt. Az Azieifda életbiztosító társaság is nevét „Phönix, cs. kir* szabad, életbiztosító'társaságra“ változtatja át, egyebekben azonban teljesen változatlanul megmarad. Az Azienda budapesti üzletvezetősége jövőre is túlnyomó mértékben log résztvenni a nevét „Phöuix-re“ megváltoztatott intézetek üzemének vezetésében, és a legjobb biztosítékot képezi hz iránt, hogy aí régóta gyakorolt méltányosság. ezentúl is ufndig szem előti fog tartatni. Az .intézeti vagyon nagy része — a mint ösmeretes — magyar állampapírokba van befektetve, és czen';kivül a társulatnak Budapes ten 2 palotája van. 1 Í87. 1 — 1. A Kisbirtokosok országos földhitelintézetéről ujjabban oly örvendetes hirt adtak a fővárosi napilapok, a melyet, az érdekelt kisebb birtokosok figyelmébe ,mclegen ajánlunk. Eszerint ugyanis a nevezett intézet szeptember l-étől kezdve kölcsönöket áy^/j-os kamatozású zá'og- levelekben is fog engedélyezni. Az uj kölcsönök 50 évi törlesztésre fognak szólni s járadékul — a melyben a kamaton kívül az igazgatási költség és a tőketörlesztésre szolgáló részlet is bennlog- laltatik — a kölcsöntőke évi 5ya°/0'a lest fiz® tendő, tehát minden 100 f^t. ilyen záloglevelekben adott kölcsöntőke után félévenkint mindössze 2frt. 75 kr. E kölcsön — mint egyáltalán az intézet egyéb kölcsönei is — a kikötött feltételek pontos teljesítése esetén az intézet részéről felnem mondható, de a kölcsönvevő fél az. alapszabályok értelmében jogosítva van azt bármikor akár részben akár egészben visszafizetni és az intézet köteles az ily soron kívül eszközölt rész- vagy egész visszafizetést bármikor elfogadni. E 4y„°/0-os kamatozású záloglevél-kölcsönök mellett 5°/0-os kamatozású kölcsönöket is ad az intézet; sőt 1000 frton aluli összegekben egyáltalán csak ily 5°/0-os kölcsönöket engedélyez, inig azon felül a lelek szabad tetszésére bízza a kettő közt valő választást. Ez 5°/0-os záloglevelekben kapható kölcsön 33Vj évi törlesztésre félévenkint minden 100 Irt. záloglevéltőke után 3 frt 30 kr ~ évi 6’6°/0, 17 évi törlesztésre félévenkint minden 100 frt záloglevél töke után 4 frt 75 kr zz. évi 9-5°/0, 15 évi törlesztésre félévenkint minden 100 frt záloglevéltőke után 5 frt “ évi 10°/o járadék fizetése mellett, egyebekben ugyanoly feltételek alatt, mint a fentemlitettek. E rövid közleményből magunk is örömmel constatáljuk, hogy a Kisbirtokosok országos földhitelintézete sikerrel igyekszik megvalósítani kitűzött czélját, azt t. i., hogy a kisebb birtokosoknak olcsó kamatozású és könnyen, tör- lesztheíő kölcsönöket adjon. Bizton reméljük, hogj az intézet kedvező feltételeivel mindinkább tér fog fióditani s ezt magának a kisbirtokos osztálynak érdekében is kívánatosnak tartjuk. 188. 1—1 Irodalom. A Pesti Hírlap, demokratikus irányú politikaij Inapilap, kbzkedveltségenél fogva valóban nem szorul: dicséretre vagy ajánlgatásra. Az uj évnegyed küszöbén nem mulaszthatjuk még sem el, hogy meg ne említsünk! egyet-mást abból, mit e lap szerkesztősége velünk közöl. A Pesti Hírlap különös súlyt helyez a hir-szolgálatra mit bizonyít az is, hogy e lapnak van leggazdagabb hir- és távirat-rovata> Napi híreinek nagyobb részét is vidéki tudósítói sürgönyileg küldik meg, mert a levólbeli tudósítást ma már nem tartják elég gyorsnak. S az is érdekes adalék a hírlapirodalom rohamos fejlődésének történetéhez, hogy — a mi szintén unikum, a Pesti Hírlap immár rendes havi fizetésben részesíti a nagyobb vidéki városokban lévő rendes tudósítóit, Fz a fizetés 25—30 frtig terjed s tudósítókat még folyton! szerződtet. így eléri a lap, hogy eredeti tudósítások dolga-i ban egg más újság sem versenyezhet vele. Három előkelő bécsi lappal (Neue Freie Presse, Neues Wiener Tagblatt és Presse áll olyatén összeköttetésben, hogy azok szerkesz- j tői a saját külföldi eredeti távirataikat megsürgönyzik a Pesti Hírlapnak is, s igy a legérdekesebb politikai híreket a legelőkelőbb külföldi lapokkal egyidejűleg hozhatja. Belmunkatársai a legjobb nevű politikusok,! publiczisták, tarczairók s a legkipróbáltabb journalistak. j Hogy tárczái a legjobban megválogatvák, közismertj dolog. Negyedévenként több regényt és novellát közöl. Ad kéthetenkint zenemellékletet és sorsolási tudósítót is, (két oly melléklet, melyet egyedül a Pesti Hírlap nyújt előfizetőinek.) Szerkesztői üzeneteinek mindig élénk és tartalmas rovata máris országos hírre s kedvességre kapott. Mutatványszámokat egész hétig küld ingyen a kiadóhivatal (Budapest, nádorauteza ő. sz.), hova az előfizetési |pénzek iz küldendők, még pedig negyedévre 3 frt 50 kri9 egy hóra I frt 20 kr. A Singer és Wolfher könyvkiadó ezég kiadásában immár 4 év óta megjelenő „Egyetemes Regénytár“ legújabb két kötete Lettnejf P. .Anjuta ezimü regényét tartalmazza Sasvári Ármin jeles fordításában. A minden részletében kitűnő jellemfestés, a szép nyelvezet, az élétnek átalában és különösen az orosz nép- és főrangú életnek hü ecsetelése és az a páratlan ügyesség, mely- ivei szerző a meseszövés egyes szálait a legérdekíeszi több módon kuszálja össze, hogy aztán m eglepő éleslátással bonyolítsa le, méltán az újabb regényirodalom egyik legkiválóbb helyét biztosítja Letlneff ezen regényének. — F két kötettel az „Egyetemes Regény tár* befejezte pályafutásának IV. évfolyamát. Kötelességünket teljesít» jük nemcsak olvasóinkkal, de a magyar irodalommal szemben is, a midőn ez alkalomból újólag is felhívjuk minden irodalomkedvelőnk figyelmét, ez ép oly olcsó, mint válogatott tartalmánál fogva minden családi könyvtár díszét képező vállalatra. Az V. évfolyam — ép ügyi mint az eddigiek — 18 kötetet fog adni 3—4 heti idő-! közökben; minden egyes kötet csinos vászon kötésben és 60 krajezárnyi fölötte olcsó árban jelenik meg és a ha* zai s külföldi irodalom legjelesebb termékeit fogja hozni. Az .Egyetemes Regénytára kiadó-hivatala (Andrássy-út 10. sz. a.) előfizetéseket is elfogad és pedig bérmentes megküldéssel együtt 20 kötetre 10 frt, 10 kötetre 5 frt és 6 kötetre 3 frtjával. Jókai Mór újabb regényeinek Révai testvéreknél (Budapesten IV. Váczi-utcza 1.) megjelenő füzetes kiadásából most kaptuk a 102. és 103. füzeteket, illetve az e vállalatban most folyó és Jókainak legújabb regényét képező : „A lélekidomár“-ból a 26.. és 27. füzeteket, melyekkel immár ez a regény is véget ért. — Révai testvérekkel együtt mi is büszkén tekinthetünk ^ vissza az e vállalatban megjelent regényekre, mert 9fA lőcsei fehér asszony" e vállalatnak 24 füzetét képezik. „A kis királyok“ 26 füzetet, — «A három márványfej* 20 füzetet és a most befejezett legújabb regény összesen 27 20 kros füzetet adott. Alig 22 írtért tehát Jókainak 18 kötetet képező regényei, —— melyek más regény kiadásokkal összehasonlítva, olcsóság tekintetében is páratlanul állanak a magyar könyvpia- ezon. Magáról : ,,A lélekidomár“-ról kevés most már a mondani valónk. A mit az egyes füzeteknél elmondottunk, azt ismételhetnénk most is. Jókai lángszelleme nyilvánul e regényből is és tolla ennél hatalmasabbat keveset alkotott. Mintha megifjodott volna kiapadhatatlan phantasiája, mintha a 60-as évek Jókaiját olvasnánk e regényben is. Hatalmas eszmék, gyönyörű gondolatok, felruházva a legszebb ékességgel, mit egy, a 'múzsáktól megáldott toll megteremthet Nem ajánlhatjuk eléggé a — hála istennek — nap nap mellett gyarapodó és magyarul olvasó közönségnek, hogy tömeges pártolással mozdítsa elő Révai testvérek hazafias törekvését, mert csak tömeges pártolás biztosíthatja a vállalat fennmaradását, milyenhez hasonlóra magyar könyvkiadó ed- digelé vállalkozni sem mert. Most a legjobb ideje az Iegész gyűjtemény megrendelésének, melyet tetszés szerint időközben és anyagi forrásaihoz mérten hozathat meg magának a legszegényebb ember is, mert midőn 20 krt költ egy Jókai füzetre, ezzel kifogyhatatlan élvezetet szerzett magának. A színkörből. Szombaton a kedves naivának a társulat legügyesebb és legtehetségesebb tagjai egyikének \Angyal Húsnak volt jutalomjátéka. Három egy felvonásos darab töltötte be a repertoárt. A közönség az előző napokhoz mérteD meglepően szép számban volt jelen úgy, hogy a ház középen felülinek volt mondható. „A kolostorból“ Szigethy- nek székfoglalója képezte az első számot. Angyalt (Coralia) kiléptekor zajos hosszan tartó tapssal s virág csokorral fogadták. Ez, s azon körülmény hogy a szerep teljesen ganereben való s temperamentumának tökéletesen megfelelő okozták talán a jutalmazott teljes fellendülését, de határozottan mondhatjuk, hogy a kisasszony várakozásunknak nem csak megfelelt de játéka és tehetsége iráot táplált eddigi reményeinket a legmagasabb fokra — s teljes joggal — csigázta fel, de a hatás mit játékával aratott „A virágfaka- dás„-ban (Nelli) érte el koronáját úgy, hogy a közönség többször egymásután hívta lámpa elé \Csiszér (Oszkár, Laczi) érezte, hogy Angyalnak remek játékához szép ^kíséret kell s teljesen igénybe vette alakitáai képességéi, sziupadi rutinját úgy, bogy a legméltóbb társ volt a duettbeu. „Fipsz a hires nőszabő“ Mikey (Fipsz) teljes sikert aratott, cuplettjeit tapsviharral fogadták s számtalanszor meg kellett ujráznia. Takács Jolán (Liza) kedves sziopadt alak, s ha behízelgő hangjához behizelgöbb játékot szerez, úgy pár év múlva mint honor szereplővel találkozhatunk* Ez estéről véleményünket összegezve elmondhatjuk, hogy az évad legsikerültebb estéje volt. Vasárnap „A vöröshajuban“ búcsúzott gj a társulat közönségünktől vasárnapi ház előtt. Most miután eltávoztak, miután a közönség nem vádolhat bennünket azzal, hogy korteskedni akarunk most nyiltau és őszintén mondjuk el, hogy kö- zöuséguuk kevés kivétellel, oly túlságosan hideg magaviseletét tanúsított, mi sem régi hírnevének, sem azon műveltségi nivóunak — mit magának joggal arrogal — nem felelt meg. Ma pedig, midőn a reálismusuak káros tulterjengését látjuk mindenütt és mindenben nyilvánulni, nemcsak erkölcsi kötelessége, de létkérdése, legalább szellemi világát illetőleg minden helyesen organi- Isált társadalomnak — minden eszközt megragadni, mi a túlfeszített betegségnek ba nem is vágja úját, de legalább hatásában meggyöngiti. S ennek egyik kedves és hatásos módszere a színház : hol a lélek egy psrezre levetkőzve, a iniáj dennapiasság gőzét eltelejti, a társadalmi jelszót a péQzt, s ettől az impulsustól felébred rugé- konyságot uyer. De ne tekiotsük a lélektani oldalt, a színházba járásnak aQnyi practicus haszna van, hogy az általános túlterhelés mellett is óhajtanok, ha a kormány a bajorok, olaszok mintájára művészi czélokra adót vetne ki, raog- könnyitendö mindenkinek a színházba járást. De van nekünk könnyebb és közelebbi utuuk s ez az, hogy szerveztessék nálunk is, mint más, mindeu számotj tevő városban van, teljhatalommal felruházott „Szinügyi 'bizottság.“ Ez, azt hisszük, a mi speculativ szellemű városunk indulatával is megegyezik, mert hasznos és pénzbe nem kerül. Különben ez eszmére még 1 hasábokon visszatérünk. ■ F. L. HIRDETÉSEK. gyes jobb munkák, valamint egééz könyvtárak készpénzen megvételnek. . Ajánlatok Dobrowsky Ágost könyvkereskedőnek Budapest, IV. egyetem u. 2. küldendők. 193 1—1 ________ Egy jó. karban levő pF* ZONGORA jutányos ároiAeladó. Értekezhetni a tulajdonos mi-i, öze Szíber Níndornsval.