Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-12 / 19. szám

Melléklet a „Békés“ 19. számához. fogva, teljesen megérett és képes arra, hogy a haladó kor követelményeit örömmel üdvö­zölje, — kulturtörekvéseknek e hazában mintegy zászlóvivője legyen s a helyes közigazgatás tényezőinek törvényes eljárá­sainál akadályul ne szolgáljon; s a másik az, hogy nagyrabecsült elődöm a helyes kormányzásnak oly talajt egyengetett, a mely talajon való haladást nem a található akadályok, hanem csakis az azon járó egyén gyengesége nehezítheti meg. Ezek azon tényezők, amelyek a gyen­gébb tehetségnek is önbizalmat kölcsö­nözhetnek s a melyek mellett a jóakarat könnyebben érvényesülhet, — s ezek azon tényezők, a melyek nekem bátorításul szolgál­hatnak feladataim teljesítésénél. A tek. törvényhatóságnak kétségtele­nül a legnagyobb érdeme és része van abban, hogy vármegyénk az ország legjob­ban administrált vármegyéi közé számitta- tik s én hatáskörömben minden módon és eszközzel oda fogok hatni, hogy e jó és dicséretes véleményt továbbra is fenntart sam! A helyes administráció a közérzület állandó megnyugtatását vonja maga után — biztos jelensége a közszellem ébrenlé téuek s a közügyek felett folytatott tanács kozmlnyok komolyságának és bölcses ségének. A helyes administráció egyik életere a társadalom nagy feladatát képező nemes nagy mozgalmaknak s mondhatnám kel lemes árnyékot nyújtó fája a nyugodt mun kának. A vármegyét a társadalomtól elvonni nem lehet. Karöltve halad e két tényező a köz- és államélet változatos utain, kar­öltve képesek és tudják elérni a legneme­sebb czélt — az állam polgárok nyugalmát s megelégedését — karöltve képesek és tudják létre hozni a humanismus örök be­csű müveit, s karöltve képesek csak a korszerű eszmék megvalósítására. A reform-törekvések idejét éljük ; — lehet, hogy vármegyei intézményünk ősi jellegéből veszíteni fog, de az nem képzel­hető el, hogy az érintkezési pont a ható­ság és közönség között végleg eltöröltessék s hogy a társadalom hatása a vármegyére viszont elenyésztessék. Egyik fő czélul tűztem ki magam elé, a bennem-megérlelődött eszmék hatása alatt, hogy a társadalom nemes nagy moz­galmait e teremben istápoltatni fogom és viszont a törvényhatóság üdvös törekvé­seinek a társadalomban is szives fogadta­tást biztositok. S ha ezt Isten segedelmé­vel elérhetem, egyik büszke reményemet valósítottam meg. A jelenkor egyik hibájaként gyakran halljuk említeni a közszellem hanyatlását s ily alkalmakkor szeretjük fellebbenteni a múlt fátolyát és szeretünk lelkesen él- delegni elődeink zajosabb összejövetelei és méltóságteljes tanácskozásai felett. Tek. Bizottság! Nézetem szerint a közszellem nem hanyatlott, a közszellem él és uralkodik hatalmasabban, mint valaha, s annak csak nyilváriulásai változhattak meg. A közszellem ma rohamosan haladó korral lépésttartó állandó munkában nyil vánul. A szabadság, melynek fényében már hosszú évek óta sütkérezünk, — a de mokratikus eszmék diadalra jutása, a libe ralizmus akadálytalan haladása szükségte lenné tették a közszellemuek a múlthoz hasonló nyilvánításait, mig ellenben a kulturállamokkal való együttes haladás nemzetgazdaságunk virágzása s kulturtö- rekvéseink fejlesztése s érvényesitése azon térre vezették a közérzületet, a mely téren haladva s munkálkodva nemzeti szabad ságunk ragyogó napja mellett hazánkat nagygyá és boldoggá tehetjük. És mindezek mellett is nem képzelem tek. bizottság, hogy akkor, midőn komo­lyan tenni kell, a közszellem az erkölcsi ténykedés mezején a legimpozánsabbul ne nyilvánuljon. Hiszem Istenem és ismerem nemze­tem fiait, hogy folytatott munkájától tes­tileg tilán fáradtan, de lelkében a legne­mesebb fellángolással mindenkor és min­den alkalommal ott lesz, hol tenui, hol a jóra, nemesre erkölcsileg is munkálkod­ni kell. Ez az igazi közszellem, ezt óhajtom én, hogy éljen és diadalmaskodjék. Vármegyénkben éppen úgy mint szerte e hazában, nagy feladatok várnak teljesülésre, a közoktatás fejlesztése, a viz szabályozás sikeres és megnyugtató meg­oldása, a közlekedés biztosítása, a közgaz­dasági állapotok szilárdítása s emberbaráti ntézmények létesítése. Mindezek nemzetiségünk szilárdításá­nak, szellemi és anyagi érdekei emelkedé­sének hathatós a mondhatnám talán egye­düli kellékei. Teljes erőmből fogok e most jelzet­tem feladatok megvalósítására közreműködni liszem, hogy a tek. közönség nagybecsű támogatásával czélt is érhetek. Tek. bizottság! e vármegyének szü­lötte vagyok, e vármegye az én kisebb hazám, itt nyerhetek tért működésemnek tt tárhatom fel telkemet, ismertethetem gondolkodásomat s első sorban is itt lelem igazságos bírálóit tényeimnek. E vármegye községei és lakói között külömbséget tenni nem tudok, — egyen lő a szeretet, melylyel irántuk viseltetem egyenlően hő a vágy bennem, a mely lyel működésükhöz tehetségem szerint hoz zajárulok. E kisebb hazámban, ezen zöld aszta lesz tűzhelyem s ha azt a tek. bizottság becses bizalmának melege fogja elönteni teljes erőt és egy percre sem csökkenő bizalmat érzek magamban e tűzhely tisz tességéuek fentartására, jótékony melegének árasztására s e vármegye polgárai ja vának előmozdítására. Működésemet a hazafiság s igazságos ságfogják jellemezni, se tekintetben is köny nyebb feladatnak nézek elébe, mert nem hiszek e vármegyében oly egyént, ki sze retet hazáukért ne lángoljon, nem hiszek olyant sem, ki az igazság előtt készség gél meg ne hajolják. Ezen állással én nem tündökölni hiún ragyogni, de segíteni és használni akarok, ez állás, a polgár erények megbe csülésére, a bűnök, törvénytelenségek kér lelhetlen elfojtására s büntetésére, a jók és igazak gyámolitására s az elvetemedet tek sujtására fog kezemben szolgálni ; hatalom nem elbizakodottá, nem idegenné de igaz baráttá teend, e hatalom nem el tántorodásommá, de hazaszeretetem erős bülésére vezet s e hatalom legszilárdabban akkor fog állani midőn azzal szeretett vármegyém s polgárainak javát elömoz dithatom. S most, mielőtt elnöki székemet el foglalnám, még egyszer kijelentem, hog mindazt mit mondottam szilárdan és fér fiasan megfogom tartani: Isten engem úgy se géljen ! A főisp.ini székfoglaló beszéd többször inegszakittatott zajos éljenzésekkel, mig végez tével a harsoaa éljen szűnni nem akart, ezzel az uj főispán székét elfoglalta. Fololvastatott Beliczey István volt főispán nak — Békésmegye törvényhatósági bizottsága hoz intézett búcsúzó levele, a mely egész térj delmében következő : Tekintetes törvényhatósági Bizottság! „ö császári és apostoli királyi Felsége f. évi ápril hava 25-án kelt legfelsőbb elha tározásával engem Békésvármegyében tizen három éven át viselt föispáni állásomtól saját kérelmemre felmenteni méltóztatott. Ezen alkalomból nem mulaszthatom el tekintetes bizottságnak hivatalos működésem alatt állandóan tapasztalt nagybecsű támo gatásáért legszívesebb köszönetemet kifejezni Hivatalos állásomból kifolyó működé semnél szeretett vármegyém érdek einek meg óvása, a lakosság jóllétének emelése lebege mindég szemem előtt, s ezen czélok elérését szerény tehetséggel bár, de soha nem gyen gülő jóakarattal igyekeztem biztosítani. Kormányzásom eredményét megbiráland ják az arra hivatottak s legyen a bírálat bárminő, nyugodt lelkiismerettel fogadom azt, mert minden léptemnél a szülő várme gyém iránt bennem meggyökeredzett jó érze lem vezérelt. A hajlottabb korral a testi és lelki rugé konyság egyaránt gyengülvén, nem akartam bevárni, hogy ezen természetszerű követkéz mények esetleg tetteimben legyenek, és pe dig hátrányosan felismerhetők, — lemondáso mat benyújtottam, a mely el is fogadtatott. Most visszatérve a magán életbe, en gedji meg a tekintetes bizottság, hogy hiva taloskodásom legszebb emlékéül azon tudat tál távozhassam a közjóért lelkesülök tábO' rába, hogy a tekintetes bizottságnak évek hosszú során át tapasztalt jó hajlamai irá nyomban továbbra is fennmaradnak. I Utódom, ki ifjabb lelkesedéssel és a vár- c megye iránt nem kevesebb szeretettel fog-lj [alja el helyemet', s kihez gyengédebb kötr;-| lékek által is fűzve vagyok, — bizonyárai megbecsülendi a széket, melyét elfoglal, —I felemelt fővel hordoz.indja továbbra is a jó-| zan haladás zászlóját s követendi azon elve-j két, a melyek alapján előd gj e vármegyét] emelni és erősíteni igyekeztek. Engedje meg ezeknél fogva a t-kintetes bizottság, hogy öt szives hajlamaikba ajánl­jam és nagybecsű támogatásukat részére is kikérjem. Fogadja a tekintetes törvényhatósáei bi­zottság mély tiszteletemet, melyei maradok Csaba, május i-én 1889. Alázatos szolgája Beliczey István, s. k.“ a Lipótrend lovagja. Ezen búcsúzó levél elolvasása után a vár­megye alispánja a következő s a közgyűlés által egész teljességében elfogadott iuditványt tette : „Ismerve azon szívélyes benső viszonyt, mely a főispáui díszes állástól önszántából meg­vált vezérfórfiu és a vezérletére bízott törvény­hatóság közt évek hosszú során szakadatlanul fennállott, — meg vagyok győződve, hogy a most lelovasott átirat, melyben ö Méltósága, szeretett volt főispánunk a vármegyétől elbúcsúzik, fáj­dalmas benyomást gyakorol a törvényhatósági bizottság tagjaira, — mert a vármegyének érde­mekben gazdag oly kiváló kormányzótól kel megválnia, kinek bölcs vezérletére még biztosat számított, és a ki eddigi üdvös alkotásaival 1 vármegye közönségének szeretetét, tiszteletét él bizalmát kiérdemelte és bírja. Szeretett volt főispánunk kora távozása két ségkivul oly veszteség vármegyénkre nézve, : mely veszteség okozta fájdalmat egyedül azoi remény képes enyhíteni, hogy Ő Méltósága ne mes lelkében, a közügyek iránti érdeklődésénél tüze ki nem alszik soha, és forrón érző szive imá dott hazánk ét szeretett vármegyénkért dobogc meg nem szűnik. Fokozza e reményünket azon hit, hogy ( méltósága utódjául oly kitűnő férfiút nyertüuk, kiről meg vagyunk győződve, hogy elődje nyom dókáin haladva, gondjaira bizott vármegyéül közügyét gondosan ápolni, tevékenyen támogat! és erélyesen vezetni legnemesebb feladatánál tartja. Ily érzelmektől áthatva, tisztelettel indil ványozom, hogy szeretett volt főispánunk búcsú levelét fájdalmas tudomásul véve, 13 éves bölc és üdvös kormányzatát mogköszönni, érdemei el ismerését jegyzőkönyvileg megörökíteni, s e ke gyeletes határozatról 0 méltóságát átiratilag tv ' dósitam méltóztassék.“ Ezen indítványt a közgyűlés lelkes éljen zés melleit határozattá emelte, s ezen indítván értelméken hozott megyei határozat volt else melyet Terényi Lajos föispáni székéből ki mondott. ' Ezután következett még ugyancsak a me gye alispánjának indítványára, — hogy a bihai megyei — mint szomszédos törvényhatósági kü I döttek — megjelenéséért, — mely a szomszédé törvényhatóságok között fennálló barátságos v szony fényes és kedves bizonyítéka — a megy közönsége köszönetét jegyzőkönyvileg kifejezi hajtja. Ezzel a közgyűlés a főispán'lelkes éljenzé sével berekesztetett. 1 Tisztelgések. Beiktató közgyűlés után a különböző egyhí zak, hivatalok és társadalmi testületek tisztelgéi következett a föispáni lakosztályban. A tisztéig« sek közel harmadfél órai időt vettek igénybe; küldöttségek szónokai majdnem miudenike host szasabb üdvözlő beszédben tolmácsolta érzelmei mely üdvözletekre Terényi Lajos föispáu szívóly< sen válaszolt, válaszaiban sokoldalú képzettségi nek, tapintatosságának és mindenre kiterjedő b< ható figyelmének annyi s oly szép tanujeleit adv hogy lehetetlen arról nemcsak elismeréssel, bane ’ őszinte örömmel és csodálattal meg nem emlékezn Nagyon sajnáljuk, hogy a magvas üdvözlő beszi deket és tapintatos válaszokat ra^r csak térszük folytán sem regisztrálhatjuk terjedelmesebben < hogy kénytelenek vagyunk a csupáu tisztelgő kü dött8égek megnevezésére szorítkozni. A tisztelgések a következő sorrendben tö téntek: Biharvárraegye törvényhatóságának fenek 1 megnovezett tagokból álló küldöttsége Radnt - Farkas kanouok vezetése, — a gyulai róna. kát ■ egyházé Göndöcs Benedek apat és lelkész, a gyi . Iái két gör kel. egyházé Popovics Jusztin hitkö ségi elnök, a gyulai helv. hitv. egyházé Doml ■ Lajos ref. lelkész, a gyulai izr. hitközségé Léd rer Lajos, a mezőberónyi magyar és tótajku evan ■ egyházé ifj. Jeszenszky Károly lelkész, a Gyűli ■ állomásozó m. kir. honved tiszti karé Lukassievi l Guidó ezredes, a gyulai kir. törvényszéké Növi ■ Kamill elnök, a gyulai kir. ügyészségé Cziffi Imre kir. ügyész, Békósvármegye tisztikaráé Jai csovics Pál alispán és kir. tanácsos, Bókósvármi ■Igye közigazgatási bizottságáé ugyancsak Janes ics Pál alispán, — a gyulai m. kir. pénzügyi úvataloké Kaczvinszky Kálmán kir. adófelügyelő, — am. kir. posta, távírda s vasúti tisztviselőké Juszka László posta fŐDÖk, — am. kir. folyam- nérnökségé Szent-Mibályi Lajos, kir. mérnök, Bé- (ésvármegye összes községei s Gyula rendezett ;anácsu város elöljáróságaié Jancsonfcs Pál alispán, i békésmegyei községjegyzői egyleté Szemián Sá­muel főjegyző, — a kétegyházi gör. kel. egyházé Argyelán József lelkész, a gyulai polgári iskola­szék és tantestületé Ladies György elnök, — a gyulai ügyvédi karé Jantsovits Emil ügyvéd, Osz- terlamm Ármin nagyváradi kir. erdöfelügyelő, — a békésmegyei orvosi karé dr. László Elek tb. m- főorvos, — az alsó fehér-körösi ármentesitő tár­sulaté Zöldy János elnök, a gyulai ipartanodái bizottságé Göndöcs Benedek elnök, a gyulai ipa­ros ifjúsági egyleté Sál József elnök, a negyven- nyolczas olvasó köré Tinta Ignácz jegyző, a ma- jgyar és németvárosi földész társalatoké Göndöcs. Benedek elnök, a gyulai csizmadia ipartársulaté Junaszka Sámuel elnök, a gyulai I. ipartársu­laté Dobay JánoB, kisoláhvárosi olvasó köré Chrisz- ío Miklós elnök, a kereskedők egyletéé Czinczár Adolf, a m.-herényi ipartestületé Dobozy János I vezetése alatt. E helyen még felemlítjük, hogy megelőző nap [délutánján a rom. kath. esperességi kerülethez tartozó lelkészek tisztelegtek és Radnay Farkas I kanonok a megyés püspök Schlauch Lőrincz sze- Irencse kívánatét és szívélyes üdvözletét tolmácsol- Ita a főispán előtt. A tisztelgő küldöttségek üdvözlő beszédei IközUl mint kiváló figyelemre méltókat és sok tekin- Itetben elvi jelentőségüeket szabad legyen kettőt, [nevezetesen: ifj. Jeszenszky Károlyét a m.-herényi [magyar és szlávajku evang. egyház és Jantsovits I Emilét a gyulai ügyvédi kar képviseletében egész Iterjedelmében megörökíteni: Ifjú Jeszenszky Károly : Méltóságos Főis- Ipán ur 1 A mező-berényi ágost. hitvallású l| evangélikus tót-magyar egyház raegbizásá- ■jból és képviseletében bátorkodtunk Méltó­ságod színe előtt megjelenni, hogy Méltósá- Jgodnak Békésvármegye föispáni székébe lett ■ünnepélyes beiktatása alkalmából, Méltósá­godat küldőink nevében mély tisztelettel üd­vözöljük. Az örömnek és hódolatteljes tiszte-. Iletnek amaz általánosan osztott érzelmein ki- Jvül, melylyel Méltóságodnak vármegyénk fő­iispánjává lett-kineveztetését Békés vár megye [összes polgárai, felekezeti és rangkülönbség '■nélkül velünk együtt mindnyájan fogadták, I— egyházunkat még különös erkölcsi indokok ■lis késztették arra, hogy itt megjelenve, Mél- Jtóságod iránt való mély tiszteletünknek kifs- Jjezést adjunk. Békésvármegye volt ugyanis ■ |az, mely egyházunknak arra irányult hazafias [törekvéseit, hogy egyházi intézményeit, ma- . gyarosodás tekintetéből a haladó kor igény éj­ivel összhangzásba hozza s ennek megfelelő .[intézmények biztosítékok alkotása által egy ,1 határozottan nemzeti irányú fejlődésnek útját egyengesse, — figyelmére méltatni s külön- ,1 féle támadásokkal szemben, a legközelebbi j| múltban is hathatós erkölcsi támogatásában Irészesiteni s ez által jelzett irányú törekvé- . lseink sikerét biztosítani kegyeskedett. Oröm- Itöl dagadó és hálatelt szivvel jelentjük ki I Méltóságod előtt, miszerint egyházunkban a Ijelzett irányban eddigelé elért azon eredményt, [mely szerint 700 született tót gyermekkel, a *1 gyermekek nagy örömére s a szülök fokozódó ^érdeklődése mellett, hetenként magyarnyelvű • gyermekisteni tiszteleteket tarthatunk — sa- Mját hiveink önelhatározásán kívül, leginkább •[azon tényezők hazafias érdeklődésinek és er- '■|kölcsi támogatásának köszönhetjük, mely té- "Inyezőkn ek Méltóságod, mint Békésvármegye •|volt főjegyzője, eddig is úgyszólván lelkét ké- •[pezte s melyek ezentúl Méltóságodban irányt- ')|adó vezérüket fogják tisztelhetni. — Ezeknél a|fogva engedje meg Méltóságod, hogy most, • [midőn Méltóságodat, mint Békésvármegye -Irégi magyar hazafias sz ütemének s nemes Mtraditióinak méltó örökösét és hivatott képvi­selőjét, — vármegyénk élén tisztelhetni sze- -|rencsénk van, — azon százezrekkel, kik ma I Méltóságodat örömmel üdvözlik, mi is kifeje- -Izést adhassunk abbeli imánknak : áldja meg [Méltóságodat a magyarok istene hosszú bol- Jdog élettel, hogy magas és díszes uj állásá­éiban, fényes tehetségeit, vármegyénk és sze- (Iretett magyar hazánk üdvére, — évtizedeken I keresztül áldásosán érvényesíthesse. I Jantsovits Emil. Méltóságos főispán ur 1 „ Az ügyvédi kar is elhozta a tisztelet adóját . I Méltóságodnak. Az ügyvédi karnak, minden egyebektől d eltekintve, kétszeres oka van örvendezni «[Méltóságodnak Békésvármegye főispánjává ti történt kineveztetése felett. Egyik, hogy Mél- altóságod is karunknak tagja ; ismeri hivatá- -Isunkat, megérti törekvéseinket és méltányolni -[tudja küzdelmünk nehézségeit, a mi ránk -|nézve igen megnyugtató. — Másik, hogy az (

Next

/
Oldalképek
Tartalom