Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-04-21 / 16. szám
Melléklet a „Békés“ 16-ik, 1889. ápr. 21. számához. mazásnak törvényhozási utón leendő felemelése iránt az országgyűlés képviselőházához intézett felirata, — kellően indokolt hasonszellemű felirattal leendő pártolása elhatároztatott.-Most következett a csabai regále ügy, azon tárgy, a melyért tulajdouképen a rendkívüli közgyűlés egybehivatott, látszott is az egyes arczokon, hogy mennyire készen vannak a vélemény harcsában megküzdeni, csak a perezre várnak, mikor a szóllásra feljegyzettek névéit vezető jegyző megadja a jelt, hogy most ez, majd az következik ; a tárgyhoz szó!lók sorrendje n következő vdftí' Oláh György megyei tiszti fő ügyész ezen ominosus ügyet — jogi szempontból igen ügyesen ,és nagy részletességgel fejtegntó; igyekszik kimutatni, hogy Csabán az úgynevezett közbirtokosság, — jogszerzésre nem alkalmas alany, nem bir a törvényes kellékekkel, — s bebizonyítja, hogy a szerződés tárgyát képező kir. kisebb haszonvételi jogok jogos tulajdonosa Csaba város közönsége, — inig az ugyuevezett közbirtokosság, ezen jogok kezelésével a város közönsége által megbízott egyik tekintélyes része a város összes lakosságának, — és hogy ez esetben a mikor Csaba város — a közbirtokossággal ily nemű szerződés kötésbe bocsátkozik, határozott jog feladást tesz, a mit pedig a törvényhatóságnak engedői nem lehet, ajánlja, tehát az állandó választmányi vélemény eltogndásátj -— Schröder Kornél szintén hason értelemben szóllak fel röviden. Keller Imre m. bizottsági tag is az előtte szólókkal egyet ért, s azt kezdi fejtegetni, hogy ez ügy feletti tanácskozásban a közvetlen érdekeltek részt nem vehetnek,- mire . Oláh György t. főügyész felolvassa a törvény vonatkokatos szakaszát, a melynek alapján Elnöklőalispán,.a szóllásra jelentkező Szucsu, Béla m. bizottsági tagtól a szót megvonja, a mire nagy zúgás és chaos támad a teremben, '— és Szucsu Béla in. bizottsági tag vezetése alatt, kő- rülbolöl 20—25 bizottsági tag (mind csabai közbirtokosok) a. termet elhagyják, — arczukról lelehetett olvasni az apprehensiót, hogy : „menjünk, nekünk itt nincs mit keresni 1“ Dr. Kovács lstvátö\ m. főorvos a tőle mogJ szokott higgadtsággal és*szónoki vervvel lép a so rompóba az előtte szóllottak előadásai alapján azon következtethet vonváu ki, és- pedig- uagy alapossággal, hogy mi fog. törtéuni;;.i-.hái ez úgy, eldöntése csak ugyan perre keiről, szellő szerint nem történhetik más, hogy mindjárt az első bíróság’azt fogja kérdeni, hogy boj az,alperes, aki,; val Csaba városa perelui ak*r, mert az-úgy nevezett'csabai közbirtokosságot — mely a jogászok1 véleménye szerint jogszerzésre 'képtelen alany — a bíróság — perlekedő félnek; nem tekintheti,; miért-is az állaudó választmány véleményétől el- térőleg azon iuditványt teszi, — högy a közgyű lés kebeléből küldessék ki egy uZ ügyben indif- feivn* egyénekből álló küldöttség, — amely Csaba város közönsége és a csabai közbirtokosság közt a" barátságos egyezséget kísértse meg; — meg is uévezi a kiküldendő bizottság egyes tagjait, de ez -indítvány a határozat kimondásával tárgytalanná vált. Dr. Rajnai István m. bizottsági tag igen szépen ecseteli, miut bein jogász ember, hogy még és különös, hogy a vármegye csak nem két év tized óta nem tartotta érdemesnek figyelemre azon körülményt, hogy a csabai közbirtokosság, jogi-, lag | Csaba város közönségének tulajdonát képező kisebb kir. haszon vételi jogokat, s az azzal járó hasznokat évek óta, raiutegy bitorolja, s ma annyi évek eltelte után látja ezt meg, s inti Csaba városát jogainak tol nem adására, ez különösen tűnik fel szóló előtt, miért is az ügynek megvilágítása nem tiszta előtte, | maga részéről jóváhagyatni óhajtaná a bemutatott szerződést. Tatay János, Göndöcs Benedek és Janvso- vics Peter in. bizottsági tágok szóllaltak még fel, az állaudó választmányi javaslat mellett, — mig a tanácskozás alatt szólni akaró Szemián Sámuel, Urszinyj és Bartóki bizottsági tagoktól — mint közvetlen érdekelt közbirtokosoktól a szót, az elnöklő: alispán megvonta, és igy az italmérési jogért nyerendő kárpótlás felett Csaba város közönsége és a csabai közbirtokosság között kötött egyezséget a közgyűlés jóvá ueai hagyta, sőt felhívta Csaba városa közönségét, bogy eme jogainak megvédése érdekében a pert indítsa meg. Ezutáu következett, a gyulaiakra nézve, nem kevésbbé érdekes ügy feletti tanácskozás, amely nem várt eredménynyel - csakhamar véget ért ; — Gyula rendezett tanácsú város polgármesterének választása ellen Kádár Henrik gyula/árosi képviselő által beadott felebbezés egész terjedelmében felolvasva lett, miután pedig, az, különösen — a választást vezető megyei alispán! eljárás ellen vau irányítva, s miután a tanácskozást vezető ugyan azou megyei alispán -— miután nincs jelen sem főispán, sem főjegyző, sem árvaszéki, elnök, — magát nem helyettesítheti, ő maga pedig a személye illetve eljárása ellen irányult fe ebbezés feletti tanácskozásban — mint közvetlen érdekelt — nem elnökölhet, az ügyet leveszi a napirendről 8 elhalasztja a májusi rendes közgyűlésre. Kétegyliáza község Il-od jegyzőjének vá'asz- tása újból' meg -lett semmisítve, mert az újból megválasztott íl-od jegyző, a választás előtt épen megválasztatása érdekében, törvényellenes egyezséget kötött és írt alá ; — énnél lógva ismét utasittatik, a gyulai, járás .főszolgabirája — újabb választás megejtésére. Az arad-mezöltegyesi élővíz csatorna ügyé • ben. Aradra kitűzött tárgyaláson megjelenéssel, — Békésvármegye képviseletében a vármegye alispánja, esetleg helyettesé bízatott meg. Vésztő község elöljárói által a körgát költségeinek " fedezése, '— valamint Csaba község elöljáróinak körgátjukra szükségelt s egyezség utján kisajátított földterületeknek telekkönyvi át- kábelezéséhez, valamint az egyezségi árnak kiűzetéséhez szükséges;: hatósági eugedély megadása iránti — kérelmüknek hely adatott. ■ Ezzel a közgyűlés----folyton a megye alispá njának elnöklete alatt még az első nap d. e. 3/4I2 órákor bevégződött; — másnap 16-án d. e. 10 órakor hitelesítési közgyűlés tartatott. Nevelésügyi dolgozatok. , .. Bemutatja: Rácz János. A fenti czím alatt égy füzet hagyta el a sajtót, a teljes cziin ez : Nevelésügyi dolgozatok a család és iskola köréből. Évkönyv gyanánt. Saját könyvtára javára kiadta a békésmegyei tauitó-egyesület békésvárosi fiókegylete. Igen szép díszes kiállítású füzet 149 lapon, Kner Izidor uyotndája Gyomán. — Sajtóhibáktól meglehetős tiszta. — Ára 80 kr. Ajánlás : Nagys. Báubegyi István királyi tanfelügyelő urnák, a nevelésügy lelkes apostolának, a békósvárinegyei tauitó-egyesület tiszteletbeli elnökének, fiókegyletünk buzgó pártfogójának, szeretetteljes bizalma jeléül ajáulja a bé- kósvárosi tanítótestület. ’ Itt áll tehát előttünk egy fiókegylet munkásságának tüköré, a. nagy egészből. ogy részlet, je csíra képes mag egy szelete. Fiókegyl.ete egy időben Gyulán is volt a békósvármegyei tanítóegyesületnek ; de fájdalom I erőt vett rajta a sorvasztó betegség, mely halálra kisérte, azonban a halál oka felekezetieskedésre is terelhető visz- sza. Túl sok uii. bennünk az önállóság, auuyira, hogy másoknak nem is engedünk részt abból, másökuak sem adunk, de maguuk sem kérünk, holott keresztelő János megadta jó régen az idevágó'utasítást: (Luk. I1L 11.) „a kinek két köntöse vagyon, közölje azzal, a kinek nincsen. ób a kinek vagyon eledele, hasonlatosképeu cselekedjek." A gyulai tanitóogylotuck is volt egy ízbeD rendes, majd tiszteletbeli elnöke a tanfelügyelő ur, de ez sem mentette ■ meg a vég, dicstelen pnsztuláBtól. Azt hittük, hogy egykor Phőnix- ként fog kikelni hamvaiból, ambitionatus váltakra helyeztetvén az elnökség, haj 1 de „elhamvadt a magzat hő szerelme, nincs magasra vívó gerje-j dőlnie, jégkebelbe fásult szívet zár!“ Tartalma e műnek : I. Bevezetés. A békési tanítóegyesület az 1887/s-ik évben. E bevezetés szavai szerint a békésvárósi tanitóegyiet a békésvármegyei tanitóegvletnek fiókegyietr, kifejezi, hogy érdekközösségnél fogva náluk az együttes haladás eszméje soha sem szenvedett felekezeti differentiák miatt, és a testvéries ragaszkodás mint nem volt, úgy nem is lesz megingatva. Igen derék, de kevés helyről hallható nyilatkozat ! Okszerű szervezetet állítottak fel, a munkafelosztás elve vezérelte őket együttesen, ennek következtében szép számmal produkált elméleti dolgozatok létesültek az egylotben, melyek gya- korlatiasitva még nem valának; holott exerci- tium facit omnia. így a gyakorlati dolgozatoknak nagyobb mérvű fejlesztésére komoly tárgyalások folytak, egyöntetűség létesült; rendeztetek úgy elméleti mint gyakorlati oldalról a teendők ügyköre, keresvén kollegiális egyetértéssel a czélszerüt s a miben felfedeztetett, alkalmazva lett mindnyájától egyszerre. Létesült egy indítvány a közgyűlés aszta Ián, Vaday József által kezdeményezve 1887: okt. 20. Igen helyoseu és szépen meg van okolva, hogy az egyetértés ad erőt a munkára, do a munka czélszerü módja megkétszerezi az erőt, tehát felényi lesz a teher, két váll helyett elég egy is. Bizonyára a tanitóegyletek hivatása emelni a tanügyet, hatást gyakorolni az iskolára, lökéletesbitéui az iskolai nevelést és tanítást a módszerek (helyes) fejlesztése (uem hatásvadászat) által. Egyik legfoutosabb elve volt : öszhang az iskolai működésben. Az iudilváuyozó sajátságos mogkülőnbözte tést végez a 12—14. lapon, fejtegeti a különbséget a gyakorlati és a mintaleczke között ; szerinte a mintaleczke eszméuyies oldalú tanítás, a leghelyesebbnek ismert módszerek alapján, (én ezt elméleti mintatanitásuak nevezném el), gya korlati tanításnak pedig a uövondékek közreműködésével történő előadást nevezi, (ezt én gyakorlati mintatanitásnak uovezuém el), hiszin haszon uélkül tartani minta leczkót uem képzelek, maga a minta szó magyarázza, hogy oly előadás tartatik a leczkéböl, melyet képül vegyünk s ahoz hasonlólag igyekezzünk tanítani az iskolában, elsőben elméletét vegyük s aztán azt tegyük szemmel láthatóvá, szóval a mintához hasonlót létesítsünk, valósítsunk meg. Az elméleti mintaleczke a ruhaanyag, a gyakorlati mintaleczke pedig a már ruhává alakított anyag. Nem tudom, elég világos voltam-e? Egyébiránt fejtegetése csak tisztázza felfogásunkat. Négy működő osztályra különültek el a tagok, az első osztályt képeztek az osztatlan is- kolatauitók, a másodikat az I—2. osztályok tanítói, a 3-ikat a harmadik elemi, e 4-iket a negyedik elemi osztályok tanítói. Ezek időszakonként ülést tartottak kétha- voukint. Elméleti dolgozá'ok 18 darabot, gyakorlati előadások és minta leczkék 22 darabot tüntetnek tel. A tagok száma 23 volt, tiszteletbeli tag a tisztes agg Karacs Teréz egykori nevelőnő, ki azonban szintéu munkálkodott az egyletben tényleg isLegmunkásabb tagja volt az egyletnek Vaday József egyleti jegyző és köuyvtáruok, azután Jámbor Lajos, továbbá Király Dávid, Szabó Albert és Bányai István, Forgács Lajos pénztáruok. II. Ezutáu van ily czim: Kérdezősködő gyermek, irta Bányai István, 8 lapon, — Vaday Józseftől : Iskolai uevolés 21 lapon, — Karacs To- réztöl; a fogalmazás tanításának egy könnyű módja, ajánlva különösen a leánytanitók figyel mébe, 4 lapon, — Vaday Józseftől: Gyermek életből (helyesebben : A gyermek életből), 8 lapon, — Jámbor Lajostól : Miként neveljük leányainkat? 15 lapon, — Bányai Istvántól; a term, rajz népisk. tanítása, mint a vallásos érzelem ébresztője és ápolója, 4 lapon, — Vaday Józseftől t Családi nevelés 24 lapon, — Jámbor Lajostól : Az iskolai életből, 11 lapon, — Tassy Sán- dór elnöktől : Tanítói mizériák, egy vén kosta siralmai, versben, lő lapon. Elég gazdag tartalmú füzet ez 1 A kérdezősködő gyermek ez. csikkben Bányai István egy óvatos apatanitó szakavatottságá- val ir, de a hozzá hasonló gondolkozásu apata- uitók nem minden bokorban találhatók fel; sok oldalú megfigyelésre vall e czikk, mert a kíváncsiság csakugyan sok nemes és bámulatra méltó eredményeket szokott szülni, csak igazitó kulcsát kell megtalálni mindenkor, annyi különféle „szellemi és erkölcsi tökéletesbűlésünk lényeges előmozdítójaként szerepel." A családi boldogság legfőbb tényezői a gyermekek. Ezek testi és szellemi fejlődése, öntudatlan ragaszkodása belső örömmel jutalmazza a szülék fáradozásait. Igazi aranyszavak ezek. Csakhogy a mai fejlett és túlzott igényű korunkban szánni szokták az oly családapát, kinek gondjára gyermekek nevelése néz. Ez nyűgnek tekintetik ma tokáknál, oly nyűgnek, melyet még vétkezés áráa is el lehet tüotetni, sok téves szabadságnak szár- iyát szegheti, bűnre oly igen hajlandó korunkban, dók anyának teendőit az egyletezés képezi, vagy Másoknál a hiú világias természet olcsó dicsősége, szépsége állandóbb megtarthatásának botor gondolata, óh de térjünk el az eféle fogalmak s gondolatoktól, bálásabb mezőre, virulóbb térre. A kérdezősködő gyermeknek mindig igazat s a valóval megegyezőt kel) nyilvánítani; hogy ezt tehessük, ne legyünk egy oldalúak, mert igazi oldala minden tárgynak van, csak kissé körül tekiutőnek kell lennünk. Ezt pedig annyival inkább nem Bzabad cselekednünk, mert koczkáztat- juk a kinem elégítő vagy vigyázatlan felelettel a gyermek erkölcsi érzületének helyes irányban fejlődését. "Az egész czikk summája ez; „Vigyázzunk nagyon a kérdezősködő gyermekekre, nem kell elhallgattatni őket, vagy azt mondani : te azt nem érted, ahoz semmi közöd, — ha kérdez a gyermek, mégis érti, ha értelmi tokához mérjük a feleletet. Itt. A második czikk Vaday Józseftől I. sz. a Iskolai nevelés. Az önállóságra nevelés a családon és az iskolán áll. Társadalmilag csak az lehet önálló, a ki elégséges anyagi javakkal rendelkezik, szellemileg is önálló az lehet, ki bizonyos ismeret anyagokkal bir. Az iskolai nevelésnek ki ll adni a tanulásban, gondolkozásban, cselekvéuyekben való önállóságot. Ezeknek megszilárdításában csak a tanító gondos ellenőrzése háríthat el nagyon sok akadályt. Mint a levegő emeli a madarat, de az ön erején repül, ehez hasonlít a nevelő és növendék működési viszonya. A helyesen gondolkozás és a szerint cselekvés eszközük az ember boldogságát. „Boldog csak az lehet, ki ugyanazt cselekedte, a mit az igazság és erkölcsiség szerint lelke juoak látott, erre pedig csak az képes, ki szellemileg ónálló.® Mind igaz, csakhogy ma a megvesztegetett gondolkozásnak és cselekvésnek oly eklatáns példáival találkozunk, a melyek az emberiség nagy részének önállótlanságát visszataszítóan tüntetik elő. Vajbal kedvezőbbé lenne a jövő nevelést II. A kötelességérzet neveléstant fontossága, iskolai ápolása. Nem ritka eset, hogy valamely növendék igy szól, magát mentegetve: nem tanulhattam meg a leczkét, — és a tanító eluézi e mulasztást. A gyermek kell, hogy kötelességből ta- uuljou. Mint a tápszer a gyomornak, olyan kell, bogy legyen a tanulás a tanítványnak. Rendeltetésünk a tápszer bevétele által éhségünket lecsillapítani és a testet fentartani, képessé tenni a további munkára, igy kellene épen táplálni a lelket az aunak szükséges ismeret megadása által. Amaz is, ez is kötelesség. „A társadalom anyagi és szellemi hőmérőjét a kötelességtudó emberek száma teszi, ez eszmén alapszik a kötelességérzet neveléstam fontossága.® Mint az óramüvek közül többre becsülünk egy pontosan járó ezüst- órát, még a nagyobb értékű, de kevésbé jól járó aranyóránál, épen igy vagyunk uz emberekkel is, rnindeu ember az egyenlőeu járásra Istentől elég alkalmas szervezettél van ellátva; de a nevelés az órás, mely azt képesíti a pontos járásra, a nevelés felelős arról, hogy minő polgárokat ad a társadalomnak, a hazának, hogy a kötelességérzet minden egyes 'ugban uralkodó legyen. Az idő egy óriási könyvvezető, egy naplót vezet, mioden ember életéről, mennyi üres napló lebet I Mily szépen nézhet ki egy kötelességtudó ember naplója, élete végén I A szülők élete oly nyitott könyv a gyermekek előtt, a melyből legkönnyebben tudnak tanulni és olvasni. Vajba inindenik csak javára olvashatna abból I íme, a kötelességérzet ueveléstani fontossága erkölcsi tekintetben. De hát mint ápolhatja az iskola azt? Legyeu az iskolának teendője már az első évben bevésui a gyermek leikébe, hogy neki bizonyos teendői vannak, a miket elmulasztani nem lehet, nein szabad, — megszerettetni vele a munkát, hogy igy a munka aképen tűnjék fel előtte» mintha az az embernek elválbatlan sajátsága volna, mely nélkül az ember, nem ember, a mester- térség a nemeslevél. A tanító jó példája mindenesetre a lehető legjobb mód a kötelességérzet kifejtésére épen úgy, mint a szülék jó példája. (Vége köv.) Sírok. Lapunk tisztelt olvasóinak boldog fttt* uepet kívánunk. A feltámadás napja ez évben is a legkis- sebb társad .Imi mozgalom nélkül vouul el telettünk. A társadalmi élet már évek óta erősön pang Gyulán, de az utóbbi időben a teljes disaolutió tünetei mutatkoznak. Senki, aki valami iránt érdeklődjék, még kevésbé aki kezdeményező ambiczióra hivatást ápolna, igy azután nem csoda, ha a társadalmi összetartás eszméje mindinkább háttérbe vonul. De nem akarunk most recriminacziókba bocsátkozni, reméljük, hogy a folyton épülő népkerti pavilion közhasználatra bocsátása után a mai tarthatatlan helyzet is jobbra fog fordulni. volt,, frakk, fehér' keztyii, bebocsátott és tovább vezetett, mért bizony ebben a n,ooo szobás palotában, melynek kerekszám 22 udvara yan, bizony soká kellene keresni a privát kápolna után. ' A 2-ik pádban foglaltam helyet. XIII. £ Xj50 pontos és lelkiismeretes. Oly mértékben t emelté a pápaság Szellemi halaln'.át, mint an- d nak idején III. Incze a világit. Nem képzel- u hető Pontifex Maximus, kinek alakja jobban t megfelelt v,alna magas állásának mint L,eoé. Egész megjelenése ,üz áhitat kristálizácziója. j. Ügyi mádkozik, a' hogy Christus tanitolta alj samariai asszonyt Jákob kútjánál: szívből. És j( mikor megáldja hiveit, földöntúli ihlettel teszi, j melyet lehetetlenség utánozni. A házi kápol- |< nában felocsúdunk azon nyomasztó érzés alól, melyet; a nagyhét keltett bennünk. Két mi- sét kellett végig várni. Az elsőt ő Szentsége ;0 mondta a keresztyén közönségért, a másodí- j( kát 1 udvari káplánja az egyház fejéért, l.ep ■ ez alatt egy arany fauteuillben imádkozott. ^ Azután megáldotta azon tárgyakat, melyeket 1 ■ ajelen voltak magukkal hoztak — szent képeket és olvasókat. ^ A privát audiencziára már nem mentem u él. — Megtudtam ugyanis, hogy papucscsókra h «em érdemesítenének, másrészt, hogy Vulkán ii — égy, a föld alá rejtőzött görög isjten, K megint dologhoz fogott Nápoly melletti mii- ó helyében. Oda siettem. I< Még egy utolsó látogatás a sixtini kápolnában és — Isten hozzád Róma, sokára, r talán örökre. Cl u . 4 P