Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-20 / 3. szám

A kir. államépitészeti hivatal ügykörébe tar­tozó elöadmányok. A kir. államépitészeti hivatal főnökének rendszerinti havi jelentése tudomásul vétetett. Azon gőzkazán tulojdonosok a kiknek ka­zánja o f. év folyamán esik vizsgálat alá felhi­vattak, miszerint kazánjok kipróbálásáért, kellő időben folyamodui el ne mulaszszák. Vári Kovács János orosházi, br. Königsvar- ter Mór csaba-csüdi, Lambach Pál és Cs. Kovács Sándor szeghalmi, végre a m.-berényi gőzmalom részvénytársaság tujajdönát képező gőzkazánok részére a hatósági használhatási engedély okmá­nyok kiadattak. Gyomán Szilágyi Lajos 3 frt, Heiler Mátyás 1 frt 50 kr., Kruchio Dániel és Tardi Lajos 4--4 fr«, 1888. évi m. közmunka váltsági tartozásaik töröltettek; ugyszinte Gyomán. Vertán Józsel után 30 frt és Serkédi Sándor után 30 frt 1889.1 évi m. közmnkunka váltsági terheik a meunyibenl nevezettek összes lóállományaikat eladták, törölveJ lettek. A gyulavárit', gyulai, dobozi és békési hidak elé épített jégtörők felülvizsgálati jkve helyben ha­gyatott. Striffler József és társai eleki lakosok és uj- kigyósi bérlők 1889. évi 64 frtnyi m. közmunka váltsági tartozásaik, a mennyiben Elekeu is felvéve vannak, töröltetett. Csaba község 1887. évi m. közmunka vált- sági hátraléka ügyében megtartott vizsgálati ösz- szeirások, valamint a Békés községi 1886. évi leíratni kérelmezett m. közmunkaváltsági hátra­lékra vonatkozó összes ügyiratok, felülvizsgálás és előadás végett a vármegye tiszti főügyészének ki­adattak. Szarvas község 1888. évi ni. közmunka tar tozásából 83 forint, behajt.iatlanság czimen töröl­ve lett. Vésztő község 1887. évi m. közmunkavált­sági tartozásából még fennálló 32 frt 50 kr, hát­ralék törlése iránt ismételve beadott kérelmének, hely nem adatott. Salacs Ferencz szarvasi főszolgabíró részé­re, a szent-andrási ut első szakaszának kiszélesí­tésére kiutalt 270 frt felhasználásáról szóló szám­adása 240 frt 31 kr. kiadással, úgyszintén Haviár Lajos kir. mérnök részére kavics szállításra ki­utalt 790 frt 30 kr. felhasználásáról szóló szám adása 740 frt 30 kr. kiadással, s ugyancsak az ő részére kilométer oszlopok beszerzésére kiutalt felhasználásáról szóló számadása 43 frt 37 kr.ki­adással helyben hagyattak. Pürcsi Ferencz makói lakos, a Csaba köz sége által 1888. évben teája kirovott m. közműn ka váltsági tartozása ellen beadott felfolyatuodvá- nya, a csabai járás főszolgabírójának vélemény es jelentés tétel végett kiadatott. Á vártnegye tulajdonát képező épületeknek 1889. évi helyre állítására vonatkozó élőmére) költségvetései, a vármegyei építkezési bizottságnak megbirálás és véleményes előterjesztés végett ki adattak. Az orosházi^csabai és békési kőutak' foly­tatólagos kiépítésére vonatkozólag 63964 frt 18 kr erejéig kötött szerződést jóváhagyó vármegyei közgyűlési' határozat- tudoíDásul - vétetett. ■ Békés községe utasittatik, bogy a körgátja bekötési pontjai között levő balparti vódtöltést mulhatlanul kiépítse ; — a kir. állam építészeti hivatal pedig felhivatik, hogy a dobozi és békési hidak hosszabbítására és átalakítására vonatkozó tervezetet, a kir. folyammérnöki hivatal közben jöttével készítse el és ide mielőbb mulassa be, utasittatik továbbá az államépitészeti hivatal, bogy a kilométer oszlopokat a békési járás főszol- gabirájának elhelyeztetés végett, —• az itteni raktáritól küldje ki. Végre a Déva-Ványától K.-Ladányon Szeg­halmon át F.-Gyarmatig, illetőleg K. Ladányiéi Vésztőn át a bihari.vasutak köti állomásáig ve telendő, s f január hava 28—30-ig megtartandó közigazgatási bejárásánál, a Békésmegyei közigaz­gatási bizottság képviseletével Haviár Lajos a kir állam építészeti hivatal főnöke bízatott meg. . Ezzel az ülés, melyen mind végig a megye főispánja elnökölt, még az első nap délután 4 órakor bevégzödött. Alispán! Jelentés. Méltóságos főispán url Tekintetes közigazgatási bizottság 1 A közigazgatási ágak múlt deczember havi állapotáról szóló rendszerinti jelentésemet az 1876. évi VI. t. ez. 15. §-ához képest tisztelettel a kö vetkezőkben terjesztem elő: 1. Közegészségügy, A hidegebb évszak beálltával felmerült ra­gályos kórok a közegészségügyi állapokat kedve­zőknek jelezni ez idő szerint sem engedik s több helyen még mindig aggodalomban tartják a köz­ségek lakosságát. E kórok közzül a vörheny roncsoló torok­lobbal párosulva Csorváson és Tót-Komlóson, a jelzett ragályos kór nélkül Öcsödön s szórványo­san B.-Csabán és M.-Rerényben uralkodik, ezeken (elül a roncsoló toroklobnak B, Gyulán és a ho­ilyagos himlőnek Uj Kígyóson merült fel egy-egy esete. — A Doboz községben uralkodott hagy­más immáron szűnő félben van, — a kaoyaró pe­dig Füzes-Gyarmaton teljen megszűnt. A járási főszolgabírók és B.-Gyulaváros pol- [gármesterének jelentesel alapjan meguyugtatólag ás köteles tisztelettel hozom a tekintetes bizott­ság tudomására, hogy a köztisztaság fenntartása és az élelmi szerek és italok vizsgálatara kellő figyelem gyakoroltatik. A hasznos házi állatok egészségi állapota több helyen lett ragályos betegség által veszélyez- Itctvo és pedig a lovak között B.-Gyulan a takony- Ikórnak 2, és Uj-Kigyóson 1 esete, Békésen pedig la lépfonének egy esete merült fel, — ezeken te­lül B.-Csabán Kocziszki Mihály oda voló lakos juhai között a körömfájás uralg,—Gyula-Váriban pedig’Gróf Almásy Kálmán juh nyájábau a lópfene terjedt el. Ezen utóbb jelzett helyen a lépfene kiirtása végett az u. nevezett Pasteur-féle védol- tás is megkiséreltetett; azonban az oltó anyag rosszasága miatt kielégítő eredményre nem ve­zetett. Egyébként ezen felemlített állat járványok tova terjedésének megakadályozása iránt a kellő orvosrendóri intézkedések mindenhol a legsürgő- sekben foganatba vétettek. A közegészségügyi állapotok 1887. év deczem­ber havában tapasztaltakhoz viszonyítva az embe- Irekre nézve örvendetesen javultaknak jelezhetök laz állatok között azonban hanyatlást mutatnak. II. Közbiztosság. A személy biztonság egy esetben sem lett, megtámadva, a vagyon biztonság néhány tol vaj lás. esettel háborittatott meg. Közvetleu tapasztalat utján megyőződést sze­rezvén, arról hogy Gyulán az éjjeli rendőrség egyáltalján hiányzik, — felhívtam Gyulaváros pol­gármesterét, hogy a személy és vagyonbiztonság megóvása miatt feltétlenül megkívántaié éjjeli rendőrség életbe léptetése iránt a szükséges lépé­seket a legsürgősebben megtenni s eljárása ered­ményét bejelenteni él ne mulaszsza. Öngyilkosságot követtek el: B.-Csabán a múlt hó 7oén Jagyugy Mihály 75 éves vén ember, Békésen a múlt hó 6-án Mu esi Sán lorné Püspöki Zzuzsauna 31 éves nő, s ugyanott a múlt hó 20-án Hídvégi Mihályné szül- Sebestény Eszter 25 éves nő, Öcsödön a múlt hó 26-án Szente Dávid gaz­da fiú — kik mindannyian felakasztották ma­gukat. Véletlen haláleset egy esetben sem fordult elő. Tűz 9 esetben volt, a leégett épületek köz­zül biztosítva volt 6, s nem volt biztosítva 3. A közbiztonsági állapotok az 1887. év de­czember havához viszonyítva — a tüzesetek ki­vételével, mely a múlt hóban 6-taI több volt álta­lában javuknak jelozhetők. Utak, hidak és yédtöltések.------^__________________ • i A közlekedési utak az utkaparók állandó munkálkodása mellett a múlt hóban teljesen jó karban voltak. A hidak kifogástalan állapotban vannak. A védtöltéseken' észlelt rongálások lagnagyóbb részt kijavitattak, s illetve azok javítási munkála­tai fogauatba vannak. Ezen alkalomból kifolyólag a midőn tiszte­lettel tudomására hozom a tekintetes bizottságnak hogy legutóbb a f. hó 7-én M.-Berény községben a vasúti indóházhoz vezető kőutou az utkaparók által letisztított s a közlekedésre akadályozólag ható sár kúpokat találtam, hogy azok eltávolítása iránt a község elöljárósága azou indokból, hogy a vármegyei vámolt utak. jókarban tartása a vár- inagye költségén eszközlendő — a község költ­ségén intézkedni vonakodott, — egyidejűleg tekin tettel arra, hogy a köutakról letisztittatott föld mennyiség a vizládák betöltésére, s általában az ut mellett levő egyenlőtlen földterületek kiegyen­lítésére czélszerüen felhasználható lenne, — te , kintettel arra, hogy az akadálytalan közlekedés biztosítása a község belterületén első sorban is a község érdeket képezi, s' tekintettel végül arra, hogy a vármegyei útalapot a kőutak fenntartása terheli, a sárdombok elszállítása pedig ezen czim alá nem vonható, — felkérem a tekintetetea bi­zottságot, bogy a vármegyeboli azon községeket és Gyula rendezett tanácsú várost, a melyekben a kőutak kiépítve vannak kötelezui métóztassék, h<gy a köutakról letisztított ^anyagokat anyagok* nak a helyszínéről leendő elhordatása iránt min­denkor sürgősen intézkedjenek. IV. Vegyesek. A vármegyei pénztárak véletlen viszgálata általam a múlt hó folyamán is megejtetvén a pénzkezelés rendben és a pénzkészlet meglevőnek találtatott. A tekintetes vármegyei törvényhatósági bi­zottság a múlt hó folyama alatt rendkívüli köz­gyűlést tartváu, több lontos ügy. elintézése roellott a tek. bizottságból kilépő 5 tag helyét is betöl­tötte. A vármegyében több helyen mutatkozott phylojtera terjedéséről s az okozott károk mérvé­ről biztos jelentést ez alkalommal sem tehetek, _ mer t ezen rovar terjedését s az általa okozott károkat illetőleg a téli időszak alatt tapasztala­tok egyátalján nem szerezhetők. B.-Gyulán 188B. január 13-án. Jfenoidvies Pál, ______ alispán. Hi rok. ÖókésVáfütegyébeü folyó évben megtar tandó fősorozás működési tervezete következő i \SzttrvasOn mártius 1. 2. 4. 5. 8 7. és 8 án ; a sorozó bizottság polgári tagjai: Terényi Lajos m. főjegyző s dr. Kovács István m. főorvos. Gyomán mártius ll. 12. 13. és 14-én; a sorozó bizottság polgári tagjai: Jancaovics Pál alispán, és dr. Ko­vács István m. főorvos. Orosházán mártius 16. 18 19. 20. 21. 22. és 23 -áu ; a sorozó bizottság pol­gári tagjai: Terényi Lajos m. főjegyző s dr. Ko­vács István ra. főorvos. Szeghalmon mártius 20. 21. 22. és 23-án; a sorozó bizottság polgári tag­jai : Jancsovics Pál alispán és dr. Chrisztó Pál tb. főorvos. Békésen április 1. 2. 3. 4. 5. 6. s 8- áu; a sorozó bizottság polgári tagjai: Jancsovics Pál alispán és dr. Kovács István főorvos. Csaban április 10. 11. 12. 13. 15. 16. és 17-én; a sorozó bizottság polgári tagjai: Terényi Lajos főjegyző és dr. Kovács István főorvos. Gyulán: (a járás­ra nézve) április 24. és 25-én (a városra nézve) április 26. 27. 29. és 30-án; a sorozó bizottság polgári tagjai: Jancsovics Pál alispán és dr. Ko­vács István főorvos. Eljegyzés. Lavatka József békési kereske­dő, tart. honvédföhadnagy jegyet váltott Wagner János gyula-eperjesi földbirtokosnak szeretetre­méltó kedves leányávál Saroltával. Gratulálunk 1 Kétegyhazau a másodjegyzői választás megsemmisítése folytán f. hó 14-én volt az ujab- bi választás. A pályázók közül kandidáltalak Popovics Vazul székudvari. Teucsán Jusztin nagy­laki jegyzői írnokok s Kriszt Mihály makói szám­tiszt gyakornok, akik közül utóbbi szavazattöbb­séggel választatott meg. A választás ellen újólag kérvényezni fognak, mert Kriszt állítólag jogtalan előnyöket ígért volna a közönségnek, sőt hallo­más szerint Írásban is kötelezte magát eme Ígé­retei megtartására. — Kívánatos volua pedig, ha a két választás okozta izgatottság lecsillapulna és az uj jegyző akadá ytalanul megkezdhetné hiva­talos működését. Eljegyzés. Fekete Kálmán kondorosi gaz­datiszt eljegyezte Bajcsy János csabai földbirto­kos kedves szép leányát Ilonát. Az ifjú jegyesek fogadják szerencse kivánatunkat. A békési ipartestület f. hó 26-án táucz- vigalraat rendez a Lánczosiné féle vendéglőben. — Ugyancsak a békési ipartestület elhatározta, hogy házat fog vásárolni. Tót-Kumlóson az ipartestület a „Komló“- ban f. hó 26 án pénztára javára zártkörű táncz vigalmat fog rendezni. Salacz Ferencz szarvasi főszolgabíróról megírtuk, bogy lemondott a közbirtokosság elnö­ki tisztéről. A közbirtokosság azonban a regálé megváltás és kárpótlási eljárás küszöbén a köz­birtokosság ügyeit' legjobban ösmerő főszolgabíró visszavonulását nagyon megsínylette volna, és is mételten felkérte Salaczot lemondásának vissza­vonására, és pedig ezúttal is sikerrel. Az orosházi kaszinó f. hó 6-án tartotta tisztujitó rendes közgyűlését. Megválasztattak el­nöknek Horvát Károly, alelnöknek Harsányi Sán­dor, pénztárnoknak Sperlágh Ignácz, ügyésznek dr. Haasz Soma, könyvtárnoknak Bertalan István, titkárnak dr. Singer Béla, gondnoknak Vidovich József. Ugyanakkor délután a polgári olvasókör is tisztújító közgyűlést tartott és megválasztotta elnöknek Horvát Sándort, alelnöknek Szabó Mi­hályt és Jankó Ferenczet, jegyzőnek Kún Fereo czet, könyvtárnoknak Szabó Györgyöt. Gyula-Váriban a közbiztonság sohasem volt valami tulerős lábon, de az utóbbi időkben már aggasztó mérveket is kezd ölteni. E hó 3-án hajnali négy óra tájban Kovács Mihály ottani ~ tál embert véresre verték „ismeretlen tettesek", i akikben a közvélemény Tót András és társait véli felfedezni, mint akik- a korcsmában veszélyes fenyegetésekkel illették a későbbi szerencsétleu áldozatot, kinek megmaradásához alig VAn remény. A járványok krónikájából. A várme­gyéhez érkezett hivatalos jelentés szeriut Oroshá­zán a vörheny szórványosan fellépett, ellenben Dobozon a hagymáz teljesen megszűnt. Alapszabály jóváhagyás. A belügymi niszter a békési kaszinó alapszabályait jóvá­hagyta. Az országos vásárnak egyik említésre méltó jó oldala, hogy nagyobb bűntény épen nem, sőt rendőri kihágás is alig fordult elő benne. Ki­véve egy tolvajlást, mely Budai Tódor kisbiró kárára követtetett el, kiuek kisoláhvárosi házá ba folyó hó 17 én ösmeretlen tettes behatolt és az almáriomból 80 forintot lopott el. A rendőr ség körözi, Tüzek a megyében Mezó-Bcrényben f. hó 5-én F. Balog Andrásnak egy melléképülete gyuladt ki és egészen leégett. A hatóságilag fel­becsült kár 60 frt, nem volt biztosítva. Szarva­son ugyanekkor özv. Fecska Sámuelné báza égett le, — a kár becsértóke 550 frt, az épület 40ü forintra volt biztosítva. A vásárra meglágyult az idő, de mi- u’án az utak járhatók, eme körülmény inkább emelte mint csökkentette a forgalmat, különösen a sertéseket illetőleg, melyeket könnyebben le­hetett behajtani. A sertésvásári forgalomról la­punk más helyén adunk részletes tudósítást, e helyen csupán annak említésére szorítkozunk, hogy sok oldalról hallottunk panaszt, miszerint a vásári szabályrendelet, mely a vásári napokat szerdára s csütörtökre szorítja, teljesen illuso- riussá válnék, amennyiben a sertések nagy kon­tingense már kedden sőt hétfőn eladatik. Nem áltatjuk magunkat vele, hogy ily visszaéléseket — melyek végkövetkezmányileg egyaránt sértik az eladók és vevők érdekeit — teljesen meg le­hessen valaha akadályozni, de a visszaélések szá­mát redukálni lehetne és kellene is. Egyik módja — amit a hatóság most meg is cselekedett — hogy vasárnaptól kezdve kedden estig nem kell engedni a sertések feladását a vasúti állomásnál; másik módja volna, bogy necsak a vasúti rako­dóra terjedjen ki a figyelem, hauem az ország­utakra is, hol szintén nem kellette a sertések v sszahajtását eugedui. Harmadik hathatós módja volna a vásárnapok előtt kiderülő adás-vételek utáni büntetéspénz felemelése, mert a mostani bírság,] melynek maximuma 20 frt, nem riasztja vissza a korábbi eladás illetőleg vételtől a vásári publikumot.' Ez porsze csak a vásári szabályren­delet ide vonatkozó szakaszainak módosításával történhetnék meg, és ha a szabályrendelet revi- siója felszínre kerülne, czélszerűnek tartanék, ba az is kimondatnék, hogy a sertóseladási s elszál­lítási tilalom a vásári napokat megelőzőleg hány napra terjed ki. Azt gondoljuk, hogy e tilalom négy napra volDa megállapítandó; vásár előtti négy napon túl nem szükséges semmi korlátozó rendszabály, sőt a korlátozás határozottau sér­tené a kereskedőin kívül magát a helyi érdeke­ket is. Az ősz folyamán el kellett hajtani a mak­kon levő sertéseket a környékbeli, különösen az arad- és bibarmegyei erdőkből, mert korán le­esett a hé; ezek a sertések túlnyomó része feltételesen a gyulai vásárra volt szánva, s tulaj­donosaik azért még november hóban behajtották Gyulára s itt tartották heteken keresztül, A kis­városi akiok egy része megtelt, ami ama város­rész lakóinak szép jövedolmet hozott, a kuko- rtcza pedig heteken keresztül pesti áron kelt a gyulai piaczon, ami a gazdaközönségre haszon, Ha kimondatnék, bogy absolute nem szabad vá­sár előtt — tehát már január első napjaiban vagy pláne dcczemberben sem — sertéseket eladni Gyulán, csak azért, mert az ide behajtott falka utolsó sorban vásárra volt szánva : ennek csak az volna a következménye, hogy ily tilalom tu­datában egyáltalában nem hoznának Gyulára sertést, azt pedig a város közgazdasági érdekei sinylenek meg. Ellenkezőleg oda kellene a vá­rosnak törekedni, hogy mennél több sertés haj­tassák ide, mert a sertések tömeges hizlalása s vásárra előkészítése hathatósan emeli a helyi forgalmat. Nem volna helyes dolog a kereskedőt azzal elriasztani, hogy bármily fényes árt kapjon vásárt előzőleg hetekkel: nem szabad sertéseit semmi szia alatt elhajtani. De négy nappal vásár előtt bátran be lehet hozni a tilalmat, sőt be is kell, mert azt a vásári érdek parancsolja, hogy az adás-vételi jogügyletek a meghatározott vá­sári napokon köttessenek. A vásárteret pedig jö­vőben úgy kell a városnak bérbe kiadni, hogy a téren való etetés ne legyen korlátozva vagy díj­hoz kötve. A gyulai vásárok — sok félszeg és a közel múltat illetőleg sok erőszakos intézkedés folytán — különben is nagyon diskretitálva van nak, a Tanácsnak hivatása s kötelessége minden megfelelő intézkedést megtenni, bogy a vásári szabályrendelet a közönség és forgalom érdeké­ben módosittassé'-, azután szigorúan végrehajtas­sák de úgy, hogy a vásárosokat semmiféle fe­lesleges szekatúra ne érje. Néhány szomszédváros — közötte Nagy-Várad, Szeged — úgy is-na­gyon sokat áldoznak érte, hogy sertésvásáraikat emeljék, és pedig a gyulai vásár rovására; ed- digelé eredménytelenül, mert még most termelő, vevő egyaránt ide van szokva, de kérdés, hogy sikerül-e a gyulai vásár országos hírnevét jövőre is fentartani, ha a hatós g nem foglalkozik ko­molyan a vásári közönség valódi érdekeit meg­oltalmazni 8 kielégíteni ? A polgári kör tisztujitó évi közgyűlését folyó hó 27-én; jövő vasárnapon délután fogja megtartani. Könnyelműsége áldozata lön Oltyán Tódor 12 éves fiú a napokban. A Blahó féle szárazmalomban vigyázatlansága folytán elsodor­ta az orsó, s oly sérüléseket okozott rajta, hogy a szerencsétlen pár órai súlyos kínok után beléhalt. Házasság. B é h Adolf kereskedő folyó hó 15-ikén délután vezette oltárhoz kedves szép aráját Fogl Fannyt. Az esketési szertartást Kóhn E. csabai rabbi végezte, nagy közönség előtt, mely szinültig betöltötte az izr. imaházat. Az ifjú házasoknak szivünkből kívánunk bol­dogságot. Vésztőn önkéntes tűzoltó egylet alakult, mely a napokban tartotta alakuló gyűlését. El­nöke az egyletnek Kún Béla helv. hitv. lelkész, ki minden szép és nemes eszmének nemcsak elméletben hanem gyakorlati támogatója is. Az egylet alapszabályait jóváhagyás végett felter­jesztették a belügyminisztériumhoz. A békési kaszinó Békésen, a városi bér- ház termeiben február hó 2-án zártkörű tánozvi- galmat rendez. A rendezőség tagjai; Jantso- vits Pál biz. elnök. Konkolyi Jenő biz. alelnök. Timáry Alajos biz. pónztárnok.Bányay Imre biz. jegyző. Ifj. Bányay Imre, Borsitzky Lajos, Be* reczky Sándor, Hegedűs Lajos, Igaz Pál, Kabós Bálint, Kratochwill Gyula, Olchváry Zoltán, PŐtz János, Veres Vinoze, b. b. tagok, Belépti dij személyenként 1 frt karzat jegy első sorban 2 frt, a többi sorokban 1 frt. Kezdete fél 9 óra­kor. Karzat jegyek előre válthatók Lavatka Jó­zsef ur kereskedésében, A nagy oláh városi kör múlt vasárnapra hirdetett közgyűlése nem volt megtartható mert a tagok nem jelentek meg az alapszabály által kívánt számban. Miután a vásár közbe jött a tisztujitó közgyűlés megtartása f. évi január hó 27-ére délutáni 2 órára halasztatott el. Jég. Volt, nincs, lesz, legalább ezzel vigasz­talják magukat a korcsolya sport kedvelői, Ah ujjounan alakított korcsolya egylet múlt vasárnap megtartott megnyitási ünnepélye minden tekintet­ben fényesen sikerült, kivéve a jeget a mely már ekkor olvadásnak indult, A németvárosi zenekar s a fellobogózott pálya sok kiváncsit hozott ös­sze, mintegy 2000 ember nézte a jégen tova sikló alakokat. Mint curiosumot jegyezzük fel egyik polgártársunk fájdalmát, a ki látva e nagy parádét, igy sóhajtott fel „most már tudom, hogy mire szedik a városi pót adót." A megyei nyugdíj intézet a bál elma­radása daozára is részesül némi haszonban, Ugyan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom