Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-31 / 13. szám

13-ik szánt

Gyula, 1889. márczius 31-én

VIII« évfolyam

Szerkesztőség:

1

Fő-utcza 39. szám a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények

küldendők.

Kéziratok nőm adatnak visaza.

Előfizetési díj:

Egész évre..............5 frt — kr.

Félévre ..............2 „ 5° »

Év

negyedre .. .. 1 „ 25 „

Egyes szám ára 10 kr. )

___________A

L.

r~

Társadalmi és közgazdászat! hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: DDr. E3od.olZ37- Zoltán.

: 1

Kiadó hivatal: |

Főtér, Prág-féle ház Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők

Hirdetése k

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban.

L

Nyilttér tora 10 kr.

J

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fúrdö-utcza 4. sz. - Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. - Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa

hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon

Olvasóinkhoz.

Több mint két éve szerkesztvén e lapot, akkor a midőn a szerkesztőségtől megválók, kötelességemnek ösmerem nyilvánosan köszönetét mondani úgy barátaimnak kik szellemileg, mint az olvasóközönségnek kik anyagilag támogattak nehéz és fárasztó munkámban.

Nem szokásom recriminatiókba bocsátkozni, ezúttal sem teszem s igy nem hozom fel az okokat a melyek arra kényszerítenek, hogy e laptól megválva a „Békésmegyei Közlöny“ szerkesztőségébe menjek át.

Toliamat mindég az igazság vezette s ezt nem tagadhatja meg még legnagyobb ellenségem sem s az fogja vezetni ezu tán is.

Bizony kényelmesebb lett volna strucz politikát folytatni Sok ellenségtől megmenthettem volna magamat, de lelki . ösmere- tem megnyugtat, hogy amit teltem az az igazság érdekében volt téve.

Tudom, hogy sokaknak fájt az igazság, mert hej rosszul esik az ha hibáik megmondatnak, de nekem az igazságta lanság fájt s ezt gyógyítani az igazsággá lehet.

Ez lesz, ez marad továbbra is zász lóm, a melyet követek, én eleshettem a küzdelemben, de a zászló akkor is büszkén íog lobogni.

A „Békésmegyei Közlöny“-ben kizárólag gyulai ügyekkel fogok foglalkozni s az lesz ott is feladatom, hogy városunk és annak polgárait igazságos követeléseiben támogassam, működési terem tehát megmarad s igy nem búcsúzom el, — ott a

z>

Gryula száz év múlva.

— Felolvastatott Gyulán 1889. márczius 24-én. —

Hogy felolvasásom egész terjedelmében igaz történeteket ábrázol, arról önök mindjárt az elején meg fognak győződni. Különben is én csak egyszer hazudtam életemben, a sorozó bizottság előtt, mikor azt kérdezték tőlem, hogy hány nyelvet beszélek és én azt válaszoltam : hármat. Félelmemben eltagadtam, hogy az arabus, phöniciai és chinai nyelveket is értem.

Ez az egy hazugság azóta már sokszor megkísértette lelkiismeretemet. Nem szép az, ha az ember valamit eltagad. De-most helyrehozom hibámat és őszintén megvallok mindent.

Először is bevallom, hogy heverő töké- mot nem tudván máskép értékesíteni, nagy birtokot vásároltam a gyulai határban. Minthogy a telekkönyvi átíratásnál személyesen akartam jelen lenni, a reggeli vonattal személyesen jöttem át Gyulára. Hűvös, nedves tavaszi regg volt, a holdvilág álmosan búcsúzott a nyugoti égbolton, félni látszott, hogy valami fűzfapoéta még ilyenkor is megzengi.

Az Űtszéli petroleum lámpák fázékonyan pislogtak és én tisztán hallottam, hogy az egyik igy sóhajtott fel : mikor kerülünk mi szegény lámpák egymáshoz közelebb, olyan unalmas ilyen messzire egymással társalogni.

Megsajnáltam a szegény sóhajtozó lámpát és siettem a következő szavakkal megvigasztalni :

— Ne szomorkodj jámbor lámpása a pet- joleumnak, jegyezd meg magadnak, hogy a

hol népünk jólétéért s az igazságért kejl liarczolni ezután is mindég az első sorban fognak találni.

B.-Gyula, 1889. márcz. 30.

Dr. Bodoky Zoltán.

A lap eddigi t. szerkesztőjének fentebbi búcsú nyilatkozata után, ma még csak annyit jelzek, hogy jövő számtól kezdve e lap szerkesztését és kiadását magamra vállaltam ; — és felkérem megyénk és városunk t. közönségét, hogy valamint a múltban, midőn igénytelenségem volt e lapnak szerkesztője, azt szellemilei és anyagilag elég mérvben támogatta, úgy jövőben is bizalomteljesen támogatni szi veskedjék,

Dobay János

Tekintetes Nagy Károly árvaszék elnök ur közmegbotránkozása.

A „Békés“ legutolsó számában „Uj csudaszülött“ czim alatt megjelent vezér- czikk felett tekintetes Nagy Károly árvaszéki elnök ur, —.elfelejtve a szentirás ama szavait, hogy „jaj a botránkozoknak“ — közmegbotránkozott s egy körlevélben felhívta vármegyei tiszttársait arra, hogy ők is segítsenek neki közmegbotránkozni.

Úgy tudjuk, hogy a tisztikar nem ment bele a mivel sem indokolt heczcz csinálásba, mert ez irányban semmiféle nyilatkozatot nem kaptunk s igy a leg- nagyobb valószínűséggel bir, hogy napi rendre tértek az indítvány felett, ehhez tehát nincs szavunk, mert már előre feltettük s ezzel még csak megdicsérni sem akarjuk a .vármegye tisztikarát, hogy ilyen félszeg helyzetbe sem az alispánját, sem maga-magát nem fogja hozni a vár- megyei tisztikar csupán azért, hogy az árvaszéki elnök ur főnöke iránt érzett szívből jövő jóindulatának tolmácsa legyen, — de annál több szavuk van ahhoz a köröző levelhez, a melyet Nagy Károly irt alá s a melyben az foglaltatik, hogy a „közmegbotránkozást keltő iusultusért s jogtalan megtámadásért elégtételt szerezzenek az alispánnak.“

Ezekért a kraft ausdrukkokért számoljunk egy kicsit tisztelt árvaszéki elnök ur.

Két eset lehetséges, vagy személyében volt az alispán, mint id. Jancsovics Pál megtámadva, s ekkor csakugyan in- sultus kö vettetett-el rajta, ez az egyik eset; vagy pedig hivatalos cselekményeiben volt megtámadva, és nem mint id. Jancsovics Pál, hanem mint Békés vármegye alispánja.

A nélkül, hogy erre valaki felszólított vagy reá kényszeritett volna, — a mi különben a lehetetlenségek közé tartozik —- kötelességünk kijelenteni az igazság érdekében, a mely folyton vezet bennünket, hogy mi soha, még csak czélzásképpen sem akartuk s nem akarjuk id. Jaucsovics Pált megsérteni, mert őt mint embert, mint családapát megtanultuk és tudjuk tisztelni és becsülni és tudjuk őt tetőtől talpig becsületes embernek, és sokkal jobban tiszteljük és becsü'jük id. Jancsovics Pált, mint az érdekében fellépő Nagy Károly, murt mi tudjuk és hisszük, arról az id. Jancsovics Pálról, hogy ha ő sértve érezte volna magát személyében, bizonyosan

helyt állott volna magáért s nem szorult volna rá annak a Nagy Károlynak védelmére, a kinek annak idejében volt része az alispán személyes megtámadásában, s a kit az ilyen hol hajsz, hol csálé eljárásában csak az menthet, hogy akkor is és most is a szív vezette eljárásában, a szív érzelmei pedig tudjuk hogy változók, s az ilyen ügyekben sokkal tanácsosabb az észre hallgatni.

Máskép áll azonban a dolog az alispán megtámadásával, vagy mint Nagy Károly ur mondja, jogtalan megtámadásával, hát igenis, az alispán hivatalos intézkedéseit már több Ízben megtámadtuk, és valahányszor a törvénybe ütközőnek találjuk, meg is fogjuk támadni mindég és következetesen, és meg fogjuk támadni jogosan, mert nekünk, kik a közvélemény tolmácsai vagyunk, ez határozottan jogunk és kötelességünk, lehetséges, hogy igazságtalanul támadjuk bizonyos esetben az alispánt, mert hisz az ember tévedhet, de mindig jogosan, s a ki olyan nagy fába vágja a fejszét mint Nagy Károly árva- széki elnök ur, annak azt is tudnia kellene, hogy a jog és igazság nem mindég együttes fogalmak, mert például kétségtelen dolog az árvaszéki elnök ur előtt is, hogy a közigazgatási bizottságnak joga van ő ellen fegyelmi eljárást elrendelni, s ha ezt teszi, jogosan jár el, nem követ el jogtalanságot, de lehet hogy nem lesz igaza s igazságtalan volt intézkedése s ha Nagy Károly ur fellebbezése folytán felsőbb hatósághoz kerül a dolog semmi esetre sem mondhatja az a felsőbb hatóság, hogy a közigazgatási bizotság jogtalanul rendelted a fegyelmi vizsgálatot hanem mondhatja azt, hogy nem volt igaza

ki világosságot gerjeszt, annak minden időkben mostoha sorsa volt. És örülj annak hogy nem Pestre kerültél a kerepesi útra, mert ott a demonstrálók már tízszer beverték volna fényességben szűkölködő ábrázatodat.

A lámpa egy néma fejbólintással jelenti hogy beletörődik sorsába és én nyugodtan folytattam utamat. Alig értem a gyulai gyufa gyár elé, hol teli tüdővel szívtam magamba a phosforos lég orrcsiklandó illatát, midőn ,gy sajátságos látvány bilincselte le figyelmemet. Egy női alakot látok magam felé közeledni; hab termetének kecses bájait köny rtyü, lenge öltözék fedé, olyan római ing féle minőt a színpadokon látunk. Sajátos kellem ömlött el rajta, légiesen könnyű léptei mintha -lem is érintették volna a földet, szép szőke aaja dús hullámokban omlott alá s kaczér átékszerül kínálkozott a szélnek. Tudja isten nekem is kedvem lett volne e szép szőke lajjal játszani, hisz a szőke hajban annyi köl- észet van, hogy nem csoda, ha Sok nő szőrére festi fürtéit. De arczát nem láthattam Jja, hiába, igaza van annak a becsületes petróleum lámpának, nagyon messze áll a collegájától, nem képesek együttes mükö- lésre.

Ki lehet e nő, és mit keres ily korán, ly szokatlan toiletteben az utczán? Már-már :rkölcsi oldaláról kezdtem mérlegelni a dol- rot s valami bukott angyalt sejditék benne, nidőn hirtelen megered az eső. E körülmény smberbaráti hajlamokat ébresztett fel ben- lem, csak nem engedem megázni, kolosssá- is náthát kaphat szegény. A nátha pedig lem jól áll a nőknek.

Mint gentleman kinyitom esernyőmet és legudvariasabb attitüdedel feléje nyújtom :

— Parancsoljon, nagysád.

— Köszönöm, felesleges.

— Hogyan, hiszen csurog az eső, s Nagysád a mint látom, mantillját otthon feledé.

— Nekem se otthonom, se mantillom nincs.

Kimondhatatlan tnelancholiával ejté ki s szavakat, még most is hallani vélem azt a bús akkordot, mely szavain végig rezgett e mantillom, se otthonom. Tessék ■— gondolám magamban — hogy fáj az úrnőknek ha valami toilette-darabjuk hiányzik.

— De hát akkor annál inkább szüksége lehet esernyőmre.

— Én nem ázom meg soha,

— Bocsánat, már azzal sokszor hallottam férfiakat dicsekedni, hogy ők nem áznak el, bár mennyit igyanak is, de azt még soha sem hallottam nőtől, hogy szakadó esőben nem ázik meg.

— Ennek egyszerű oka az, hogy én nem vagyok nő.

— Nem nő ? No pedig én ruhája és termete után azt hittem volna,

— Csalódott, ennyi az eg-'sz.

— Különös. Tehát kisasszony — kér- dém egész megzavarodva — a férfinemhez méltóztatik tartozni ?

— Egyikhez sem.

j— Egyikhez sem ? No ilyet még nem hallottam t azaz hogy hallottam beszélni hyp- nothikus médiumokról, exaltált lelki állapotokról s más eféle különösségekről, de itt igazán megáll az eszem.

A hölgy HI a ki se fiú se leány — ezüst csengő hangon vidáman felkaczag s igy szól :

— Kár ha megáll az esze, mert ön kénytelen az után élni,

— Micsoda? Hát ismer?

— Nagyon jó.

— Különös, talán a telekkönyvben dolgozik, vagy nyilvántartási hivatalnok?

— Hivatalnok ? brrr — milyen prózai feltevés 1

— Bocsánat, de egész meg vagyok zavarodva. Azt hiszem álmodom, ha pedig álmodom, akkor alszom, ha pedig alszom, akkor nem szállhatok ki Gyulán a vasúti kocsiból s a vonat egész Nagyváradig visz.

— Ne féljen semmit, ön ébren van és Gyulán van.

— Hála istennek, de bocsánatot kérek, ha nem tolakodás a kérdésem: kihez van szerencsém ?

— Nevem, az nincs.

— Furcsa, se neve, se mantillja, se otthona, hát Ugyan mije van, ha szabad kérdeznem ?

— Tengernyi fájdalmam és maró bánatom.-—- No az is valami, de azt hiszem, abból nem lehet megélni, hát micsoda foglalkozása van ?

— Én tündér vagyok.

— Ez a privát foglalkozása?-- Igen.

— Hivatásból vagy mesterségből?

— Végzetemnél fogva.

— De ha szabad szerényen megjegyeznem, a tündérek igen jól szituált lények. \Zoknak mindenük van, és adót se fizetnek.

Az én tündérem olyan lemondásbeli mozdulatot tett, mint a kit már megexekvál- ak adóért s komor szótlansággal nézte a gyufagyárat. Ismét én kezdtem meg a társalgást :

— Aztán kérem, a tündéreknek is megvan a maguk rendes foglalkozása. Az egyik hegyi tündér, a másik Duna tündér — ezeket Pesten hordároknak nevezik, a harmadik ró-