Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-11-17 / 46. szám
46-ik szám Gyula, 1889. november 17-én Vili. évfolyam. f------------I Szerkesztőség: Főtér Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre...........5 írt — kr. Félévre ...............2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 * Egyes szám ára 10 kr. J __________Á i Társadalmi és .közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tnlajdonos: üo’foa.y Téuia.os. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. NylIHér tors 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. az. Eckstein Berndt fűrdö-uteza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon A megyebizottsági tagok választásához. A törvényhatósági bizottság 1883-ik évben választott tagjainak megbízatása ez év végével lejárván, a választott tagok felére vagyis az egész vármegyében 107 megyebizottsági tagra a választási határnap f. hó 19-ére tűzetett ki, a mely napon minden polgár, a ki a folyó évben országgyűlési képviselőválasztásra jogosítva van, választási jogát gyakorolhatja. Nem tulajdonitank lapunknak fontosságot arra, hogy az egész megyében történendő választásokra irány adó legyen, mert a választásra befolyással biró községeknek saját lapjuk lévén, ha érdeklődést akarnak kelteni, azt kiki saját körében megteheti; annyit azonban magunkkal együtt állíthatunk, hogy az érdeklődés az uj megye bizottsági tagok választása iránt nemcsak a megyei lapok hasábjain volt közönyös, de közönyös a választó közönség körében is; mert bizony itt semmiféle mozgalomról eddigelé nem értesültünk, és úgy hisszük, hogy a közügyek érdeklődése iránti letbargia annyira vitte, hogy jelszavunk : „a hogy esik, úgy puffan.“ Mi tehát jelen rövid czikkünkben nem is a megye választó közönségéhez, hanem közvetlen Gyula városa választó közönségéhez szólunk, nyíltan és őszintén, a nélkül azonban, bogy bármi igényt táplálnánk, vagy „én“-ünket előtérbe óhajtanánk tolni. E várost, mint ősidőktől, fogva megye székhelyt, értelmisége zöménél és történelmi múltjánál fogva is, megilletné az irányadó vezérszerep ; és ezt ép ő, ki a megye közönsége részéről elég figyelemben részesül, ignorálja legjobban, mert v .A. rang fokozat. (Ffeffel.) Az ágon a veréb elfogta A kövér legyet. Önvédelem S jaj daczára tartotta fogva. „Ah, esd az könyörögve, hagyj élnem!* „Nem, szól a gyilkos, te enyém, Mert te kicsiny vagy és nagy én.“ Karvaly éré őt vendégségnél, Mint verebünk oly könnyen soha Más nem lön zsákmány. „Engedj, igy kér, Hagyj szabadon, vétkem micsoda ?“ „Nem, szól a gyilkos, te enyém, Mert te kicsiny vagy és nagy én.“ Egy sas a karvalyt meglátva, rá Rohant s felszaggatá gerinczét Amannak. „Engedj uram király, Esd ő, ne tépj darabokra szét.“ „Nem, szól a gyilkos, te enyém, Mert te k;csiny vagy és nagy én." ó még vendégeskedék, midőn Nyílvessző repüle mellébe. „Zsarnok, vadászhoz szava igy lön, Kézived megölöm miért leve ?* „Ej, szól a gyilkos, te enyém, Mert te kicsiny vagy és nagy én.* Fordította : Dombi Lajos. A kishivatalnok szerelme. (Rajz.) Irta: Sipos Sándor. A ragyogó födelü templom tornyában reggeli 7 órára harangoznak. Vidám verebek csiripelnek a fák gályáin, csapatostól le-Iesaját kebeléből vezérhangot bizony ritkán hallunk, a megye javára kiható életre való eszmék ritkán kerülnek ki. A képesség megvan, de nincs senki, ki elég erőt érezne magában, síkra szállva a világitó szövétneket kezébe venni. S ez az oka, hogy egy ily fontos megyei önkormányzatunk jövőbeni megóvására kiható ténynél, mint a minő a f. hó 19-ki választás is, csak a tizenkettedik órában szóllalunk fel, talán hivatás nélkül — de kénytelenségből. Minduntalan olvassuk az irányadó hazai nagy lapokban, hogy a megyei szervezet úgy a mint az eddig állt és ma áll, nem tartható fenn; — a bürokratizmus hívei igyekeznek minden esélyt és alkalmat felhasználni, hogy dogmává vált tanuknak érvényt szerezzenek, és éppen e czélzatos működésüknek kellene a szabad választás és önkormányzat híveit oda ösztökélni, hogy a közügyek iránti érdeklődéssel ennek ellenkezőjét bizonyítsák. Idő kérdése csak, hogy meddig tart még a törvényhatósági tisztviselők szabad választása ; az előjelekből Ítélve, nagyon is utolsónak látszik az ez év végén megejtendő választás, s ha ez csakugyan bekövetkeznék, közönyünk hozzájárulása volt életre hívója, egy oly jog eltörlésének, mely a nemzet czivilizátiójával vette kezdetét, évszázadokon egy kiváltságos ősz tály kezében fennállott, de midőn az egész nemzet közkincsévé lett, saját maga és a kiváltságos osztály örökét megvédeni, fen- tartani képes nem volt. Mi az uj választások bekövetkeztével is azon álláspontot foglaljuk el, melyet most három éve foglaltunk el, attól eltérni okunk nincs, s ép azért azon szava kát ismételjük, melyeket akkor mondottunk, hogy helyben legalább tájékozzuk a választó polgárokat. .Rendkívül fontosak, nagy felelősséggel járók azon kötelmek, melyek a megyebizottsági tagokra nehezednek, s e kötelezettségek, hogy lelkiismeretes, a köz- ügyekért érdeklődő polgárokra bízassanak: közérdek. Azt hisszük, megyénk értelmes polgárai jól tudjak, hogy megyei közügyeink vezetését a megye bizottsága gyakorolja s e bizottság fele részben a közteher vi selés, az adózásból nyeri jogait; másik fele része pedig választás atján képviseli a megye közönségét. Nem lehet megtagadni, hogy azokat, kik nagyobb mérvű adóval járulnak a közterhek viseléséhez, igen fontos érdekek indítják a közügyek intézésére való befolyásra, az ellenőrködésre; de ezen érdekek az alapot tekintve — lehet mondani — egyéniek; mig a választottak a nagy közönség által nyújtott jogok alapján vevén részt a közügyek intézésében s ellenőrzésében, tevékenységüknek — szükségkép — a nagy közönség érdeke s akarata szab irányt Mindenekelőtt tehát a törvényhatósági bizottsági tagok választásánál az lehet irányadó, hogy olyanok érdemesittessenek a fontos megbízatásra, kik fel tudják fogni a közérdeket, s el tudják különíteni azt egyéni érdekeiktől. Oly egyéneket kell küldenünk a törvényhatósági bizottságba, kik a megbízatást nem csak czimnek s olyannak tekintik, mely egyéniségüket kiemeli, mely tekintélyüket fokozza, hanem kik híven s önzéstelenül teljesitik a reájuk ruházott kötelességeket, s a nyert jogokkal nem szolgálják egyeseknek a közével ellentétes érdekeit; kik jobb meggyőzódésüket nem viszik vásárra, s nem adják el a nyájas, leereszkedő szóért. Olyanokat kell választanunk, kik kellő értelemmel bírnak arra, hogy a törvényhatósági bizottsági tagság a vármegye önkormányzati jogának gyakorlásában találhatja fel létfeltételét; ki a szép jogokat gyakorolni rest, nem érdemes a közbizalomra. A vármegye s a községek önkormányzata azok bizottsága s illetőleg képviselő testületé által gyakoroltatik s úgy a vármegye, mint a községek ügyeinek helyes — vagy helytelen vezetése nagyrészben attól függ, kiket fog a választó közönség megbízni azzal, hogy nevében igazgassanak, intézkedjenek a vármegye és község ügyeiben — megvédjék és előmozdítsák a nagy közönség szellemi é9 anyagi érdekeit.“ Ezen nézeteket váltottuk ezelőtt három évvel, s ezen nézetektől eltérni ma sincs oknnk. Gyula városa választó közönségétől függ, hogy a bizottsági tagok megválasztásánál oly álláspontot foglal-e el, mely még meglevő jogait, ha nem is növeli, de legálább fentartja, vagy eme jogokról lemond, mire, hogy nézetek vaunak, például befejezésül előhozom: Egy bizonyos alkalommal, midőn egy eléggé értelmes és jóakaró városi képviselőt figyelmeztettem, hogy az ő általa követni megkísérelt ut, különösen a tisztviselők fizetéseinek megröviditése, és munkakörük bővitése tekintetében nagyon könnyen a kinevezésre fog vezetni, s akkor majd sem fizetést nem határoznak, sem nem választunk ; röviden azzal rep- licázott : „most még jógánk van, s ezt gyakoroljuk, ha elveszik tőlünk a jogot, akkor hallgatunk.“ röppenve az utczán elhullott magra, meg visz- szariadva, ha egy-egy lompos kuvasz közelit feléjük. — Kocsit vagy embert keveset lehet látni az utczákon; a szorgalmas föld népe kivonult a tanyákra, benn csak a honoráczior népség maradt. Szegények! Egy a ti sorsotok a világvárosban és az isten háta mögötti községben. Czifra nyomorúság 1 — Jó évben, rósz évben egyforma a fizetés. A nőtlen ember még csak meg van, úgy a hogy a hónap közepéig, hanem a vége felé! . . . Hát még a családos hivatalnok I . . Nyomorúság, igazán nyomorúság 1 A gyönyörű tavaszi reggelen szokásos sétájára indul Harcsa László adóhivatali gyakornok. Ide Bodzásra küldötte őt a „felsőbb hatalom,“ s ö, megadva magát sorsának, immár a hetedik éve tapossa itt részben a deszka pallókat, részben pedig, a hol ezek sincsenek,! a szűz anyaföldet. De nem lemondó csügge- déssel, hanem bátor reménykedéssel tapossa ő Bodzás utczáinak földjét. Hogy is ne I Közel kell már lenni az időnek, midőn kifogják nevezni hatodosztályu adótisztnek. Egy pár évig várni ? Mi az 1 Hisz ő még nem öreg, csak éves; ő várhat I Hosszú, nyurga termete szinte fél akkorával nő, ha arra gondol, bogy már talán a jövő hónap elején megkapja a kinevezést. De nem mutatja, hogy valami nagyon vágyako- dik ez után. Nem, ö nagyon megelégedettnek látszik a világ folyásával. Egykedvűen savanyu arczán soha elégedetlenséget nem lehet észrevenni. Vágyak és szenvedélyek sohasem csillannak föl szemeiben. Komolyan ül az irodában, komolyan ebédel a „Vörös ökörnél“ és komolyan hallgat a társaságban. Különösen halig a t n i nagyon komolyan és kitartóan képes. E tekintetben a legszellemesebb bodzási hölgyek sem bírtak rajta kifogni, mert a bálákban sohase n voltak képesek belőle társalgás közben „igen“ és „nem“-nél egyebet kipréselni. De ő ezért nem jött butaság hírébe. Savanyu komolysága, arcza minden ellene irányuló élczet megsavanyitott. Igaz, hogy láng észnek nem tartották őt a bodzásiak, de igy legalább közelebb állónak tekintették magukhoz s nem volt névnap, disznótor, lakodalom és temetés, a honnan Harcsa László barátunk kimaradhatott volna. A kisvárosiak előtt nincs is valami ki- állhatatlanabb, mint a közönségesen fölüiálló ember. — Jaj annak, a ki közébük vetődik s nem érdeklődik az ő hízóik, tenyész-kanczáik, repcze vetéseik, istálló-épitéseik iránt. Jaj annak, a ki kiakarja őket mozditani tunya egyhangúságukból s ujitásokat merészel görgetni. Szemben talán meg is dicsérik nagy terveit, de érezni fogja nemsokára, hogy elhagyatottakban áll a Sahara sivatag eltévedt vándoránál. Harcsa László barátunk az évek során keresztül tartott makacs hallgatásána k immár élvezte gyümölcseit. Ha végig gombolt kabátjában, czingár termetét egyenesen tartva, keservesen savanyu ábrázattal végig ment az utczákon, mindenfelől nyájas üdvözlésekkel fogadták. A jómódú szatócs, Mákos Rezső, szívesen látta boltjában délelőttönként, a hol a város notabilitásai rendesen összejöttek papramorgóra, hogy a napi pletykát leőröljék. A város „mindenhatója“, a főjegyző, leereszkedőleg fogott vele kezet, sőt abban a kimondhatlan kegyben is részesült, hogy a leggazdagabb birtokos, Gereblyés Antal urnák legutóbbi szoaréjára meg volt híva. Ez a tánczestély volt Harcsa László barátunk nyugalmának elrablója. Gereblyés Antal ur híressé vált nemcsak gazdagságáról és zsugoriságáról, hanem arról is, hogy három leánya ékesítette tágas lakását. Igaz, hogy ezek közül a legifjabb is úgy ió és 35 év között lebegett, de azért valamennyi vidéki bálreferens kötelességének tartotta, neveik után a „báj, kellem és szellemgazdag* epitheton szókat odacsatolni. — Hogyne 1 Egyre-egyre 200 hold kitünó minőségű tanyai föld nézett. Harcsa László a tánczestélyen, a menynyire csak czingár termetének erejétől telt, minden tánczban végig hurczolta a három grác/iát — s bár hagyományos némaságának nagy bankóját most sem váltotta fel a ledér beszédesség aprópénzére, jutalmul mégis mind egyik kisasszonytól azt a nyájas bókot nyerte, hogy ő valóban megszégyeníti a többi fiatalokat úgy társalgásbeli kellemeivel, mint tánczbeli szorgalmával. Ezen a sok dicséreten kívül még egy különös eset végkép megzavarta Harcsa fejét. Zenóbia (a legidősebb kisasszony), a ki Döngö János földbirtokossal tánczolta az utolsó négyest, a hatodik figura egyik fordulója alkalmával, valószínűleg abban a tévedésben, hogy Döngő áll mellette, hamarjában oly forrón szoritotta meg Harcsa László kezét, hogy ez a táncz végén alig bírta föl viharzó érzelemhullámait az ebédlőben fölhalmozott tömérdek sonka szelettel és még számosabb pohár borral lecsöndesiteni. (Vége köv.)
