Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-10 / 24. szám

V A közigazgatási bizottság fegyelmi vá­lasztmánya f. hó 4-éo tartott ülésében Dr. Veres József és Dr. Nagy János Gyoma községi orvo­sok fegyelmi ügyét tárgyalta- Az alispán tudva­levőleg mindkét orvosra nézve hivatal vesztést mondott ki büntetésül, — a fegyelmi választmány még most csak a felfüggesztéshez járult és ér­demleges határozat hozatala előtt felterjeszti az összes iratokat az országos közegészségügyi ta­nácshoz annak véleményezése végett, hogy az or­vosok eljárása mily fokú beszámítás alá esik. A Pfiffner Paulina síremléke már nem sokára díszíteni fogja a nagymagyar városi teme­tőt, a bizottság ugyanis mint értesülünk Rosenbaum J. és fia csabai jónevü sirkö kereskedővel — kinek Gyulán fiók telepe van s a ki Papp Mihály és Toroczkai síremlékét készítette, — megegyezésre jutott hogy augusztus havában felállítja a 400 frtos dísze semlókkövet. A hazafias kereskedő az emlékkő felállításához 20 frttal járult hozzá mit e helyen nyugtatunk s mit ő már át is szolgáltatott a bizottság pénztánokának, az emlékkő leleplezése valószínűleg augusztus havában lesz, hiszük hogy a bizottság gondoskodni fog róla, hogy a megfe­lelő ünnepélyességgel történjék. Térzenék. Nem lehet többé arról panaszkod­ni, hogy Gyulán nincs mulatság; mikor csak a tér­zenékből négyet lehet hetenkint élvezni. Szomba­ton este a népkert megnyitása volt diszes közön­ség jelenlétében s a fiatalság tánczra perdült, va­sárnap délután pedig ugyan csak a népkertbeD volt térzene. Hétfőn és csütörtökön a megyeház előtti promenadon válogatott közönség hallgatta Rácz Jancsi és Badé Pista zenéjét a kik ha job­ban játszanának szívesebben lennének meghallgat va, de meghallgatjuk mi akár hogy muzsikál s megjelenünk telyes számban, jeléül annak an­nak, hogy mily nagy szükség van az ilyen össze­jövetelekre, Rózsa kiállítás. A békésmegyei árvízká­rosultak javára a gyulai rom. kath. belvárosi ele­mi iskola földszinti nagy termében vasárnap, jú­nius 10-én Göndöcs Benedek indítványára rózsa kiállítás lesz, melynek megtekintésére, a t. közön­ség a jótékony czél iránt való tekintetből felhi- vatik. A kiállítás megnyittatik reggeli 9 órakor s bezáratik a rózsák elárverése'vel, mely esti 7 óra­kor veszi kezdetét. Bemeneti dij 10 kr. □ Iskolai vizsgák. Ez úton is van sze­rencsém tudatni az érdeklett szülőkkel és tan- ügybarátokkal, miszerint az ev. ref. egyházunk által fentartott központi fiúiskola növendékeinek zárvizsgája, az iskolai épület javítási és átalakí­tási munkálatainak azonnal leendő megkezdetése miatt a szokottnál előbb, nevezetesen : a Rácz Já­nos rektorunk által vezetett III-ik és IY-ik ősz tály növendékeinek vizsgálata f. hó 10-én délután 3—6-ig, a Kincses DánieLtanitónk vezetése alatti I és Il-ik is Osztályú pedig f. hó 11-én délelőtt 9—12-ig fognak a templomban megtartatni. Tisz­telettel:.Kutas Bálint mint az iskolaszék elnöke. Kinevezés. A debreczeni m. kir. pénz- űgy igazgatóság által Fejes István békési kir. adóhivatali tiszt saját kérelmére a nyíregyházai adóhivatalhoz helyeztetvén át, a békési adóhiva­talnál ekép üresedésbe jött VI. oszt. adótiszti állomásra Hídvégi István adóhivatali gyakor­nok neveztetett ki. Csabán nagy tűz volt folyó hó 4-én, mely a szeles idő és ama körülmény következtében, hogy a toronyőr késön jelezte a lángokat veszé­lyes dimensiókat őlthetett, és egy egész város­rész leéghetett volna, ha a maroknyi tűzoltóság a legnagyobb buzgalommal és odaadással nem működik a lángok megfékezésén. A közönség, különösen pedig a pórnép botrányos indolencziá- val nézte a veszedelmet a nélkül, hogy az oltás­ban közreműködött volna, Ily körülmények között valóságos szerencse, hogy csak három ház lett a lángok martaléka, nevezetesen a Micbnay Já­nos 16 ól, Pusztai Tamás szintén 16 öl és Michnay Gusztáv 9 öl hosszú épülete. A hatésá gilag felbecsült kar 1880 forintra rug, a házak biztosítva voltak. Körös-fül'dö Herberth Alajos a Körös csatornán épített fürdőjét a múlt héten ismét a közönség rendelkezésére bocsátotta; tekintettél a beállott nagy bőségre, a fürdő jutányosságára és különösen ama körülményre, hogy a Körös felső torkolati zsilipje nyitva van és a mederben tiszta élőviz folyik, az áldozatkész fürdőtulajdo- nos méltán számíthat a közönség pártfogására. A katonai felülvizsgálat a békésmegyei összes sorozó-járásokból utalt hadkötelesekre nézve f. hó 4- és 5-én ejtetett meg Gyulán a város háza termében Ehrenheimi ÍSchyttra István minisz­teri osztálytanácsos elnöklete alatt. Az eredmény, mondhatni még sokkal silányabb, mint aminő a iösorozásé volt, — a felülvizsgálatra utalt hadr kötelesek alig ő—10 százalékát találta a bizott­ság alkalmasnak, noha szemre nézve túlnyomó rész a mértéket megütni látszott. Alapszabály-megerősítés. A belügymi­niszter a mező-berényi polgári kör alapszabályait jóváhagyási záradékkal ellátva, le küldte a vár­megye közönségéhez. Szabályrendelet jóváhagyás. A belügy miniszter Endrőd község szervezeti szabályren­deletét megerősítette. Halálozás. Schröder Kornél ügyvédet és kedves nejét Rombay Ilonát fájdalmas csapás érte, 9 hónapos kis fiacskájuk Barna, a vör- henyjárvány áldozata lön. A mennybe visszaszállt kis gyermek temetése f. hó 6-án volt nagy rész­vét mellett. A járványok krónikájából. Dobozon — a vármegyéhez érkezett hivatalos jelentés szerint — a veres himlő járványszerüleg fellépett; — a vármegye többi községeiben uralkodó járványok is nagyobb mérveket öltöttek, különösen az ár- és belvízzel sújtott helyoken, hol az inficziált le­vegő egyik oka a kór terjedésének. Eljegyzés. Reisner József regalebér- lönek kedves leányát Gizellát f. hó 3-án jegyezte el Farkas Elek fiatal aradi kereskedő. — Gratulá unk | Polémia helyett. Lapunk valamelyik szá­mában kifogásoltuk Békésvármegye közönségé­nek egy határozatát, a melyben Csabán 16 disznó tartását engedélyezte, mert az indítvány a tárgy- sorozatba felvéve nem volt, ezért minket megtá­madott a Békés megyeitlen |Békésmegyei Köz­löny" (ad nótám békótlen Békés), mi védtük álláspontunkat, s erre a múlt vasárnap kegyet­lenül nekünk ront a kedves kollega, hogy mért akarjuk mi a vármegyét kikerekiteni I | tör­vényszéket Gyulán tartani; mi nem tudjuk a lo­gikai összefüggést | 16 disznó, a vármegye kikerekités és a törvényszék között megta­lálni, s igy erre nem is reflectálunk; ha harag­szik a kedves kollega, hát öntse ki a mérgét, de engedjen meg: a tanácsát, hogy a magunk háza előtt seperjünk, nem fogadhatjuk el s vissza- ajánljuk, mert az nagyon szerény hivatás lenne egy h'rlapra, nekünk éppen az a kötelességünk, hogy a közügyekben seperjünk mindenütt, a hol seperni valót találunk, legyen az akár Gyulán, akár Csabán, akár Orosházán, s ezt a kötelessé­günket teljesíteni fogjuk ezentúl is, a mint telje­sítettük eddig is, még azon az áron is, hogy kedves kollegánk különben nagyrabecsült tetszé­sét nélkülöznünk kell. Türelem és gomba. Nem valami uj étel­ről van szó, a hol a türelem gombával garniroz- tatik, hanem éppen ellenkezőleg, most az egy­szer a gomba lett türelemmel garnirozva. A mi áldott jó földünkben, a mely ellen annyit pa­naszkodunk, a tégla alatt is megterem a gomba s az egy kissé felemeli a téglát, a gourmandok azután felemelik a téglát s kiveszik alóla a gom­bát s a hálátlanok a szegény téglával mitsem törődnek, ott hagyják s igy ezután a foutczán végig meglepő változatosság tárul el, egy lyuk, egy tégla, felváltva követvén egymást, ami ameny- uyire szórakozást nyújt a szemnek, annyira ve­szedelmes a lábnak; sokan panaszkodtak már nekünk, hogy a lábuk keservesen szenved ezen a változatos kövezeten, de türelemre intettük őket, várjanak mig az egész gombatermés fel­szedetik, de most már a mi türelműnk is el­fogyott, a gombatermés is elfogyott, s a lyuk és tégla még mindig ott díszeleg utcza hosz- szant s epedve sóhajtunk fel, vajh’ ki fogja ezt megcsinálni, a várostól aligha várhatjuk, mert az roppant szereti az árkokat; a Deutsch bolt és Winkler gyógyszertár közötti átjáró előtt már hónapok óta tátong egy ür várva a modern római hőst, a ki bele ugorjon, de hogy igaz­ságosak legyünk a magaslatok iránt is, nagy a rokonszenv egész hegyek meredeznek a télen ósszefagyott göröngyök és piszokból, melyeket most a por kedélyesen belep, de hát a szép iránti érzék azt kívánja, hogy a város hegyes- völgyes legyen, tehát türelem, várjuk meg a jövő évi gombaterroésti Adomány az árvízkárosultak részére. Békés várni egye alispánjához folytatólag következő könyöradományok küldettek be : Földvár községe 15 frtot, Orosháza 109 frt 34 krt, Kondoros 69 frt 75 krt, P.-Sz,-Tornya 32 frt 16 krt. Aradi Gerö színtársulata a héten jón Csabára Makóról, hol a közönség élénk part­fogása mellett tartott pár hét óta színi elozdá- sokat. Az első előadás — miután Aradi holnap játszik utoljára Makón — valószínűleg csak szer­dán lesz, „Nebántsvirág“ a cziraszerep Orley Flórával, ki a társulat népszinmüénekesnoje s Ope­rette primadonnája. Jelesebb tagok még Küke- mezey Vilma, Follinuszné, Sz. Németh József, Vendrey, Mikey. Csiszár stb. Csabán mindössze hat előadást terveznek, melynek folyama alatt csupa újdonságok, nevezetesen Nebá'ntsvirágou kívül Uff Király, A suhancz, Constantin abbé, Francillon, Bolondok grófja kerülne színre; ge ha pártfogolják ökot, tovább is szívesen ma­radnak. A gyulai r. k. hitközség egyháztauácsa folyó hó 10-én délután ‘/s4 órakor a belvárosi leányiskola helyiségében ülést tart. Tárgy : Az egyházi épületek kijavítására megkivántató pénz­összeg megszavazása. Szarvason nagy mozgalom volt egy har­madik gyógyszertár felállítása érdekében. Rétszáz­öt városi polgár kérvényezte a gyógytár felállítás engedélyezését, de a képviselő testület szava­zattöbbséggel kimondotta, hogy elégnek tartja a két gyógyszertárt. Az uj gyógyszertárra aspiráló meglelebbezte a képviselő testület határozatát a vármegye alispánjához. A vármegye alispánja — Gyula városa közegészségügyi bizottságának véleménye alapján — tokintettel ama körülményre, hogy a két gyógytár a Körösön innen van, a B o d o k y Mihály által^ felállítandó harmadik személyes jogú gyógytárt a Körösön toli nagymagyar- város résznek kápolna terére jelölte ki. Öngyilkosságok. K.-Ladányban m. szomba­ton egy öreg ember öngyilkossági szándékból a Körösbe ugrott és nyomtalanul eltűnt a hullámok között. Kilétét nem lehet tudni, a parton csak egy tarisznyát hagyott vissza. Csabán Ro 1 k ó Je­nő czukrász inas a temetőben testvérnónje sírján főbe lőtte magát. Békésen Kiss Erzsébet férjezett Szabó Mihályné férjével való békétlen élete miatt a ház padláson felakasztotta magát. Végszükségben. A gazdaközönség aggo­dalma tetőpontra hágott és már-már fásultság kezdett rajta erőt venni, midőn mondhatni a ti­zenkettedik órában megkönyörült az ég és szer­dán délután két óráig tartó hatalmas zápor ke­rekedett, uj életet öntve a már végképen eltik­kadó növényzetbe. A búza most már megéri ez­zel az esővel, a tengeri is lehetőleg kiheveri az eddigi szárazságot, kivált ha még újabb eső éri, a vetemények máris gyönyörű fejlődésnek indul­tak, de a tavaszi árpára általában véve az eső elkésettnek jelezhető. — A zápor kiterjedt az egész vérmegye s a közeli vidék területére, he­lyenként jég is volt, mely azonban jelentéke­nyebb kárt nem okozott, Eljegyzés. Székács István orosházi ura­dalmi igazgató s megyei közgazdasági előadónak a gyulai elite bálokból is ösmert kedves szép leá- uyát M e 1 i n d á t f. hó 3-án jegyezte el H un­fa 1 v y Géza közmunka- és közlekedésügyi mi­niszteri fogalmazó, Hunlalvy János jeles tudósunk fia. Az ifjú jegyes pár fogadja legjobb szeren­cse kivánatunkat. A szarvasi főiskola tanulói az évzáró vizsgák alkalmából f. hó 19-én este 8 órakor hangver­senyt rendeznek a főiskola dísztermében következő müsorozattal: 1) A tanulói dalkar előad több mű­dalt. 2) Szavallanak Berthóty István és Lakatos Sándor VII. osztály tanulók. 3) Zongorán játszik Salacz Ferencz VI. oszt t. 4) Zongorán négykézre játszanak Oláh Antal V. és Horváth Sándor, VII. oszt. t. 5) Czimbalmon játszik Ebner Jenő V. oszt. t. 6) A tanulói dalkar előad népdalfüzért. 7) Sza­vallanak Tbaisz Géza és Mayer Vilmos VIII oszt. tanulók, 8) Zongorán játszik Lauko Dezső V. oszt. tanuló. 9) Hegedűn zongorakiséret mellett játszik Béndek Árpád V. és Horváth Sándor VII. oszt. t. 10) Czimbalmon játszik Purcsi János V. oszt. t 11) A tanulói dalkar előad induló féléket. Belép- ti-dij személyjegy: 30 kr. A tiszta jövedelem a hangverseuy-zongora részletfizetésére fordittatik. Csaba városa képviselő testületének több­sége, Fabinyi Theophil igazságügyminiszternek a gyulavárosi küldöttség tagjainak tett enuntiátiója utáu, melyről különben tudomása van a csabaiak­nak, hogy t. i. a törvényszéki székhelyek végle­ges elhelyezésére vonatkozó programúiban egyál­talán niucsen kombinaczióba véve új törvény- széki székhelyek alkotása i igy ki van zárva a kir, törvényszéknek Csabára való áthelyezése, ama állás pontra helyezkedve, hogy Csabának nincs mit vesztenie, — f. hó 3-án tartott közgyűlésében, B e I i c z e y Rezsőnek tárgyilagos érvei daczára, ki a nagy kiadások miatt is elejtendönek tartotta az ügyet, és helyesen demonstrálta annak lehető­ségét, hogy Csaba ily versengő mozgalma folytán a törvényszéket igazán eltehetik Gyuláról nem ugyan Csabára, hanem a szomszédvármegyék va­lamelyikébe, ami azután Csabára is veszteség len­ne, elhatatározta, hogy mégis küldöttséget meneszt a miniszterhez és pedig miután dr. Szeberényi Gusztáv püspök megbízatását nem fogadta el S s a 1 a y József és S z e m i á u Sámuel főjegy­ző fognak csak felutazni. Hogy méltányosak és igazságosak legyüuk, tartozunk kijelenteni, hogy nemcsak a köznép, mely elejétől kezdve nem ra­jongott a törvényszék átviteléért és épen nem akar ezért százezreket áldozni, de a vármegye érdekeit szivén hordó csabai értelmiség tekintélyes része sem helyesli a további mozgalmat, mert azt a miniszter nyilatkozata után czéltalanuak és kizá­rólag Gyula ellen irányzottnak tartja. Tánczmulatság Csabán. A „békésme­gyei gazdasági-egylet által a megyei árvízkáro­sultak javára f. hó 3-án Csabán rendezett bál minden tekintetben fényesen sikerült, a miről legjobban tanúskodik a résztvevők névsora, mely a következő : Albrechtovics Ilonka, Badics Ilonka, Csermák Margit (Tót-Komlós), Czeller nőverek (Gerla), Fejér nővérek (Kondoros), Félix Mariska, Frnda Gizella, Gärtner Erzsiké, Ha- binay Krisztin (B. Gyula), Horváth Ilonka, Hanal Margit (Uj-Kigyós), Küzdényi Bella, Ku- bek Erzsiké, Kristóffy Matild, Krassovácz nő­vérek, Kiss Emma (Kétegyháza), Lisztay Lenke, Moczkovcsák Zella, Miavecz Margit, Nemes Irén, Nagy Aranka, (Gyula), Novák Iza( Gyula) O mázt a Vilma, Papp nővérek (Vésztő), Rácz nővéreit (Csorvás), Ribjanszki Ilonka (Pálma­tér), Remenyik Ételka (Dobsina), Stark nő­vérek, Simay Emilia, Szeberényi nővérek, Sze­berényi Olga (Bécs), Szemian Gizella (Szarvas), Sztampa nővérek, Uhrinyi Erzsiké (Uj-Kigyós), Urszinyi Margit, Unger Mariska, Vangyel Jolán (Orosháza), Grumann Matild (Orosháza), Vámos Laura (Kádár), Zilahy nővérek (Békés) kisasszo­nyok ; menyecskék: Chile Kárólyné, Fábry Ká- rolyné, Dr. Haviár Gyuláné (Szarvas), Jantsovits Emilné (Gyula), Jancsovics Pálné (Békés), Kiss Lászlóné, Molnár Antalné, Szentmiklósi Novák Kamillné, Nagy Károlynó (Gyula), Kövér Lász- lónó, Novák Lászlóné (Bodzás), Ormay Gézáné Omazta Gyuláné, Páva Emilné, Sohár Kálmánné (Szt.- Miklós), Seiler Elekné, Szarvassy Arzénné (B.-Gyula), Szmetana N-né (Bécs), Ungváry Ot- tóné,Veress Lajosné, Zlinszky Istvánná, Zsilinszky Endréné úrnők. A bál a jótékony czélra 140 frt 26 krt jövedelmezett. A négyeseket 70 pár tánczolta s a mulatság kitűnő jó kedvbeu reg­gelig tartott. Lóverseny. A csabai turfon diszes közön­ség jelent meg e hó 3-án a békésmegyei gaz­dasági-egylet által rendezett lóversenyen, a vár­megye csaknem minden községéből jelentek meg érdeklődők s várakozásukban nem csalódtak, mert a verseny igen érdekes lefolyású volt: a mezei gazdák és a nyertes lovak versonyén a dijat Zsíros Pál vitte el, a második futamban Baló Albert s a vigasz-versenyben Zsíros Mihály lovai lettek az elsők. A legnagyobb érdeklődést ter­mészetesen az urlovarok versenye keltett, me­lyen hat úri lovar állott a síkra. Úgy az első 40 arany dijjat, mint a második dijjat Geiszt Gáspár csákói birtokos lovai nyerték. — Az első dijjat nyert lovat maga a tulajdonos lovagolta, diada­lát azon nomes tettel örökítette meg, hogy mind­két dijjat a megyei árvízkárosultak részére ado­mányozta. Meghívó. A gyulai iparos ifj önképző és be- tegsegélyzö egylete 1888. évi junius hó 23-án a su- gár-ut melletti „Népkert“-ben könyvtára javára forditandó tiszta jövedelemmel zártkörű nyári tánczmulatságot rendez. Belépti dij : személy-jegy 1 frt, család-jegy 2 frt. Felülfizetések — a czél iránti tekintetből — köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. ízletes ételekről és ita­lokról Huszka János vendéglős gondoskodik. Kez­dete este 8 órakor. Jegyek előre válthatók Do- bay János ur papirkereskedésében, tánczvigalom estéjén a pénztárnál. Kedvezőtlen idő esetén a tánczvigalom junius 30-án fog megtartatni. Bécs közeli gyógyhelyei „Salzer-Kleinzell*- Hainfeld mellett Alsó-Ausztriában (Kis Carlsbad), mely a llainleldi vasútállomástól (St-Pölten-Leobersdorfi vonal) egy órányi távolságban van és gyönyörű tenyvesek közt fekszik, oly ásványvízforrásokkal bir, melyeknek hatása olyan iniut a karlsbadi, marienbadi, franzensbadi, kissin- geni, merge.itheimi, homburgi stb. Úszó-, melegvíz és kádfürdőkkel van ellátva és olcsósága miatt is mindenki­nek ajánlható. Bővebb felvilágosítással és prospektusokkal szívesen szolgál a fürdőkezeloség: Währing, Bécs mellett Zimermanngasae 10. 102. 1—1. Irodalom. Ifjúsági gyermeklapok. Dolinay Gyula „Hasznot Mulattató* czimű ifjúsági gyermeklapjainak utóbbi füzetei beküldettek szerkesztőségünkhöz. £ lap már 26 év óta áll fenn, pompás költeméuyeiben, szép képeiben a serdülő fiuk és láoyok egyaránt örömüket találják. Melegen ajánl­juk. Megjelenik szép, diszes kiállításban egy fél iv külön melléklettel havonkint kétszer. Előfizetési ára: negyedévre 1 frt félévre 2 frt. A közeledő uj félévvel uj lapszámozás­sal gj kötet kezdődik. Ifjú lányoknak. Dolinay Gyula másik vállalatát a „Lányok Lapját' is vettük. Fiatal lányok számára van szerkesztve s már 14 éve hogy teljesíti szép feladatát. Számos jeles Írónő támogatja, kiállítása fényes. Megjele­nik képmelléklet s külön fél iv melléklettel havonkint kétszer. Ajánljuk a müveit szülőknek. £ lapban a legbiz­tosabb tanácsadót és oktatót adják féltett kincsük, ifjú leá­nyok mellé. A közeledő uj félévvel uj kötet kezdődik, előfizetési ára: negyedévre 1 frt, félévre 2 frt, Kiadóhiva­tal Budapesten, kecskeméti u. 13. szám. IS 3Z. . 98 2—2 Grimm A. József üzleteiben és pedig „Anfang“, Fischer-féle házban és a „Sóház“ melletti depóban kapható : I palaczk friss kőbányai sör 22 kr. üveg nélkül. I üveg fehér ó hegyi bor 22 kr. „ „ I üveg vörös ó hegyi bor 35 kr. „ „ Valamint különféle csemege és aszuborok. Mindennemű bel- és külföldi likőrök úgymint: amsterdammi és valódi Wynaud Focking X X X X X X X X X X X X 106 1—2 Üzlet megnyitás. Van szerencsém a n. é. közönség becses tudo­mására juttatni, hogy a nagykőhid melletti Schweitzer- féle házban egy kellő csínnal berendezett BOR és SÖR CSARNOKOT nyitottam, hol is a legjobb italok és ételek a t. kö­zönség rendelkezésére állanak a legelőzékenyebb ki­szolgálás mellett A n. é. közönség becses pártfogását kérve, tisztelettel: Fáskerti István, vendéglős. X X X X X X X X X X X X X

Next

/
Oldalképek
Tartalom