Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-16 / 51. szám

51-tk szám

Gyula, 1888. deczember 16-án

VII. évfolyam

Szerkesztőség:

Fő-utcza 39. szám a. házban, hova a lap szellemi részét ‘ illető közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési díj:

Egész évre .. .. .. 5 frt — kr.

Félévre ..............2 »5° »

Év

negyedre .. .. 1 » 25 „

ív

Egyes szám ára 10 kr.

Társadalmi és közgazdászaid hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Dl Bod.ols37- Zoltán..

r

Kiadó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban. Nyllttér tora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utoza 6. sz. Schwarz Gyula Váczl-utoza 11. az. Eckstein Bernút fűrdö-utcza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa

hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon

Az önkormányzat ma.*

ii.

Hazánkban mint tudjuk a középfokú hatóságot szintén önkormányzati testek a törvényhatóságok képezték, ma már túl vagyunk azou, hogy a vármegyéknek azon fontos jelentőségét tulajdonítsuk, a mivel hajdan valóban bírtak az alkotmány megvédése és oltalma tekintetében, ma már vissza lettek szorítva a vérmegyék tulaj donképpeni határaik közzé, a közép fokú közigazgatás terére, ma már nem várunk a vármegye ház termében ékes szónoklatokat, nem látjuk a hazafias lélek nemes fellobbanásait, ma már nem képezik a vármegyék büszkeségét,; ha egyik másik kormányrendelet ellpn demonstrálnak, ma már a vármegyét culturális feladatok megoldásában keresik hivatásukat.

S a törvényhozás mindinkább belátja, hogy ennek a vármegyének már nincs szüksége önkormányzatra s úgy szólván évenkint nyirbál le annak jogaiból, nem birva — mondjuk — elég bátorsággal, hogy a mindenesetre a nép szivébe gyö kerező intézményt. egy toll vonással megsemmisítsen, hanem várja mig az a természet czáfolhatlan törvényeinél fogva, mint elavult intézmény magától összedől s csak néha néha húz ki egy egy téglát a roskadozó épület falából, elősiettettvn ez által annak romba dőlését, itt ott tata- rozgatja néha a választás ma már nagyon is ritka malterjával, de a törekvés a rombolásra van irányítva s a hiba nem ez, a hiba nem itt van. — A hiba az, hogy nem épit egy uj stylszerű s a modern kivánalmaknak megfelelő közigazgatási hatóságot, a mely hivatva volna, a már már ázsiaivá váló állapotokból, — melyet a folytonos habozás és ingadozás teremtett meg, — a magyar közigazgatást felemelni arra a magaslatra, a mely annak úgy múltjánál, mint a szolgálatára álló erők nagyságánál fogva praedestinálva van, s a melyet ha el nem ér, egyedül annak tulajdonitanunk, hogy az emberek szolgáivá lettek az elavult intézményeknek, s nem akarják belátni, hogy őseinknek rozsdás kardja helyett ma már az ásó és kapa van hivatva megállapítani hazánk önállóságát és boldogságát.

S hogy az a mi törvényhatósági ön- kormányzatunk nem önkormányzat, s hogy az önkormányzati jogok lassan de biztosan confiskáltatnak ek az állam által, arról legott meggyőződhetünk, ha egy pillantást vetünk az 184S előtti s az 1886. év utáni vármegyére.

Az 1886-ik évi törvény volt az utolsó szerves és öntudatos alkotás, mely a törvényhatóságokat rendezte; az úgy rendezett törvényhatóságokat kell tehát össze- hasonlitanunk az 1848. előtti vármegyével, ka a haladást látni akarjuk.

' Hosszadalmas lentie a törvényhatósági jogok mindegyikével, s különösen felesleges azokkal foglalkoznunk, a melyek az adminisztratio körébe tartoznak vizsgáljuk tehát csupán a vármegyék legfontosabb jogait, nevezetesen : 1. a pénzügyi önállóságot; 2-szor a felirási jogot; 3-szor a kijelölési jogot és végül 4-szer a tisztviselők választását.

Talán indokolnunk sem kell, hogy a vármegyék követválasztási jogát nem- is említjük, hisz ez a viszonyok által annyira

* Az első közieméiig lapunk 46-ik számában jelent meg, de közbe jött akadályok miatt nem volt ez ideig folytatható.'

túlhaladott dolog, hogy méltánytalanság lenne, ezen jog elvesztését hátrányul hozni fel a mai önkormányzattal szemben, már osak azért is, mert ennek az elvesztése, bár mily paradoxonnak látszik is csak nyereség volt a vármegyére s a közre nézve.

Kezdhetjük az önnálló pénzügyeknél.

Kétségtelen dolognak tetszik előttünk, hogy egy önkormányzati testnél, ahhoz hogy önállóságát megőrizze, ahhoz hogy a szó valódi értelmében antonomikus legyen, első kellék az, hogy kormányzatának költségeit ő maga viselje, s ezen elv az 1848. előtti vármegyékben keresztül volt vive, a házi adóval fedezvén költségeiket a vármegyék, a mai vármegye azonban, az önállóság ezen feltétlen kellékétől meg- fosztatott s költségeinek fedezésére az állami subventió szolgál s maga a vármegye eltekintve a nagyon is kétes értékű tiszteletbeli hivataloskodástól semmivel sem járul hozzá az önkormányzati költségek viseléséhez, a mi nézetem szerint helytelen, mert a mig egy részt az önkormányzat azon előnye, hogy az állami igagzatás az alsóbb fokon olcsóbbá tétetik ez által teljesen megsemmisül, addig másrészt az önállóság is elvész s a függés a kellő mértéken túl terjesztetik annak irányában, a kitől a fentartáshoz szükséges pénz nyeretik, s habár helyeselhető lenne is az, hogy az állami igazgatás közvetítéséért segélyben részesüljenek, ha igazán czélszerünek tartanák az önkormányzatot mi sem állott volna útjában annak, hogy a mint községi igazgatás költségei a községi pótadóval, úgy a törvényhatósági önkormányzat költségei törvéuyhatósági pótadóval fedeztessenek .

Azt hiszem felesleges is tovább bizonyítanom, hogy az önállóság első kelléke az, hogy a költségek megállapításáról, megszavazásáról és behajtásáról maga az önkormányzati test gondoskodjék, — felesleges annyival is inkább, mert maga a törvényhozás is beismerte ennek igazságát azzal, midőn a vármegyéket feljogosította, hogy kulturális czélokra 5°/o pótadót szavazhatnak meg, tehát az adómeg- szavazási jog, mint az autouomia kelléke elösmertetett, csak hogy nagyon kis mértékben, és előállott épen az az eset, a mi a többi önkormányzati jogoknál, hogy a pénzügyi önállóság elvevésével az épületnek kihúzatott egy alapköve, de az 5% pótadó megszavaznatási joggal egy kis malterral kireperáltatott a homlokzat, hogy a jövő-menők előtt ne tűnjék fel a rombolás, hanem inkább megőriztessék a látszat, hogy az állam nem nyúl hozzá az önkormányzati jogokhoz, pedig a körültekintőnek az épület megrokkanásából a külső dísz daczára észre kell vennie, hogy az alapjában támadtatott meg.

A második az alkotmány megvédése szempontjából bizonyára a legnagyobb jelentőségű joga volt a vármegyéknek a felírás, s miután az 1848 előtt korlátolva nem volt, valóságos ellenállási joggá nőtte ki magát, a mely csak az erőszaknak engedett, ily mértékben természetesen parlamentáris kormányforma mellett a felirási jog nem gyakorolható, de tagadnunk kell azon állítást, hogy a felirási jog egyáltalán nem fér össze a parlamentáris kormányformával, összefér s össze is kell férnie s biztosítva kell ezen jognak lenni, ha igaz önkormányzatot akarunk, hogy miképen és mily módon, meglátjuk később ; lássuk előbb, mi történt e tekintetben

1848 előtt s mi történik ma, vájjon kor- látoltatott-e ezen jog, és helyesen koriá- toltatott-e ?

1848 előtt, ha a kormány valamely rendelete ellen felirás történt, sürgetés, párttoborzás által az ellenzéket vagy kifárasztani, vagy leszavaztatni törekedett, s ha ez nem sikerült, legtöbb esetben királyi biztos, gyakran karhatalom, sőt nélia ágyúkkal vitte keresztül akaratát, nem hagyva a megyének egyéb vigasztalást, mint az óvástétel meddő cselekményét, s ha ez ellenállásra talált rendelettel, saját érdekei nem mozdittattak elő, egyszerűen félretette a rendeletet s igy mig valóban törvényellenes rendeletek keresztül erőszakoltalak, addig a közjó előmozdítására czélzó s a törvény korlátain belül levő rendeletek teljesitetlenül maradtak.

Ezen javitani kellett, s mi történik ma az 1886, évi XXI. t. ez. szerint?

Bizonyos ügyekben a feltétlen végrehajtás kötelezettsége van kimondva (a mi kétségtelenül jogcsonki t ás) a kormány rendeletek legtöbbjére nézve a közgyűlés egyszer felírhat (eltekintve az alispán fel Írási jogától) s ha ennek daczára a minister a rendelet végrehajtását követeli, vagy valamely határozat foganatosításától a törvényhatóságot eltiltja, a kormány- rendelet azonnal és feltétlenül végrehajtandó.

Tehát 1848. előtt királyi biztos és ágyú, ma ministeri rendelet és fegyelmi vizsgálat, ez kétségtelenül kevésbbé veszélyes ; de azért az önkormányzat nem csekélyebb csorbítása azon egyszerű és világos intézkedés helyett, hogy mindenesetre szabályoztassék e felirási jog s a felelősség czélszerüen íelosztassék és egy alkotmányos intézmény léptettessék életbe, a melynek utján a kormány és megye között netán létre jöhető összeütközések minden zavar és haladék nélkül elintéz- lietők legyenek.

Figyelembe kell itt venni természetesen azt is, hogy a felrási jog, parlamenti felelős kormány mellett soha sem fog annyira elfajulni, mint amennyire az a collegialis kormány forma mellett tényleg elfajult, mert a biztonság, hogy elveinket keresztül vihetjük, ha többséget tudunk szerezni, az elkeseredést megszünteti s a dolog élét elveszi. S ha csakugyan az önkormányzat erősítése s nem gyengítése lett volna a czél az uj törvény megalkotásánál, akkor bizonyára nem habozott volna a törvényhozás, s nem habozott volna maga Tisza Kálmán megvalósítani azon irány elveket, melyeket ő ezen kérdés megoldásánál a „parlamentáris felelős kormány és megyei autonómia* czimü müvében lefektetett.

Első sorban is különbséget kellett volna tenni a rendeletek és rendeletek között, a szerint a mint azok törvényesek de ozélszerütlenek, vagy czélszerüek bár, de törvénytelenek s a megoldás nagyon könnyű lett volna, a vármegyék az általuk czéltalanuak felismert, de törvényes rendeletek ellen jogosítva lettek volna egyszer felérni, de ha ennek daozára a minister követelte volna a rendelet végrehajtását, úgy tartoztak volna azt végre- tiajtani, máskép áll azonban a dolog azon rendeletekkel, a melyeket a vármegyék törvénybe ütközőknek találnak.

Ez esetben lenne hivatása egy államtanácsnak vagy valamely fórumnak, — nem tartozik a dologra ezúttal, hogy mikép neveztessék, vagy alakíttassák az

meg, — igazságot tenni, a kormány és törvényhatóság között.

Ekkor lenne igazi önkormányzat, a mely minden tekintetben képes lenne feladatát teljesiteni s megmaradtak volna a vármegyék az alkotmány őrei, a melynek biztosítására nem szabad semmit figyelmen kívül hagyni.

De hát ez sem történt meg, megnyirbáltatok a felirási jog s ezzel is elő lett mozdítva az épület roskadozása.

Egy harmadik joga van most a vármegyének, a mi eddig nem volt, s ez már a tisztviselők választására vonatkozik, nevezetesen a kijelölés joga. Igen nagy fontosságú jog, a mely kihatással van az egész intézményre, mert hisz az intézmények sorsa is emberek kezébe van letéve s a legnehezebb feladat, megválasztani az embereket; később szólunk arról, hogy e tekintetben a választás vagy kinevezés-e a helyesebb, ezúttal maradjunk a kijelölésnél,

Ezelőtt a kijelölés jogát korlátlanul a főispán gyakorolta, a kinek az arcza nem tetszett, nem jelölte ki s ez ellen orvoslás nem volt s ez végzetessé válhatott volna a megyei tisztikar mikénti megalakításában ; ezen tehát segíteni kellett, mert nem szabad tűrni tovább, hogy a megyei tisztikar összeállítása egy ember szeszélyén álljon, a ki kénye kedve szerint jelöli, vagy választathatja meg azt, a kit akar.

S hogy segített ezen az 1886. évi törvény? úgy, bogy kimondja miszerint a kijelölést egy bizottság gyakorolja, a mely áll a közgyűlés által választott 3, s a főispán által kinevezett 3 tagból a főispán elnöklete alatt s miután a főispán nagyon természetesen azokat fogja kinevezni, a kik hajlandók az ő jelöltségét kijelölni, s miután ő, az elnök, a ki dönt, a szavazatok egyformasága esetén, aequale, hogy megint csak a főispán gyakorolja a kijelölési jogot, csak hintetett egy kis por a világ szemébe, s oda állítottak hat embert coulissának, hogy azoknak a hátától ne lássák s ne tudják meg, hogy mit csinál a főispán.

És végezetül marad az autonómia legmarkánsabb jele, a tisztviselői állások betöltése, ez meghagyatik a törvényhatóságoknál, s igy miként az előtt, most is a kijelölési jog fentartásával s szabadon választhatják tisztviselőiket, e választásban találják a tisztikar függetlenségének biztosítékát, álom kép ! — A független tisztikar természetes atributuma az autonómiának, hát független nálunk a tisztikari biztositják-e a választások a tisztikar függetlenségét? s váljon ez a függetlenség nem lenne jobban biztosítva a kinevezés által ?

Függ bizony ez a tisztikar lefelé és felfelé egyaránt, ha a nagy közönség érdekében s illetve, hogy helyes kifejezést használjak a választásokat vezető corifeu- sok érdekében oselekszik, fegyelmi vizsgálatot indít ellene a felettes hatóság, ha uem úgy cselekszik, kibuktatja a kortes had, s valóban szánalmas képet nyújt az a vergődés, a hogy egyes tisztviselőknek az államhatalom és népszerűség Scylla és Charybdissa között kell átbalancirozniok létfentartásuk hajóját.

S itt fekszik a rósz administrate gyökeres hibája, mert megkövetelni a qualificatiót s nem nyújtani a megélhetés biztonságát a qualificált egyénnek, nanem kitenni azt a hat évi választás esélyeinek, ez az oka, hogy a vármegyéhez, vagy