Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-09 / 50. szám

káposzta pulyka, sertés, liba, rucza és kap- pan sültek, fánk, különféle sajtok, vegyes gyümölcs és fekete kávé. Ebéd alatt a szeg­halmi első zenekar játszott, A jubiláns asztalánál a család tagok foglaltak helyet; — jobbján a község bírája ült. A közigazgatás ez idő szerinti feje más asztalhoz került. Nem tudjuk, szándékosan-e, vagy a rendezőség elnézéséből. A negyedik fogásnál először Tatár J lelkész emelkedett fel s poharát a 4o évvel ezelőtt trónralépett királyért és családjáért ürítette. Szépen kidolgozott és átérzett tost- jában megkapóan vázolta a dicsőségesen uralkodó, rajongva szeretett királyunk népe érdikében tett atyai intézkedéseit. A nagy tetszéssel találkozott beszédet az ünneplő közönség állva hallgatta végig és lelkesen megéljenezte. Utána Hivesy Károly szolgabiró meg hatott hangon a vármegye alispánja nevében köszöntötte fel a jubilánst. Majd Chriszto M. tostozott, poharát az ünnepekre, nejére és a jelen volt hölgyekért ürítvén. Beszéltek még : Turóczy Endre lelkész. Szilágyi Antal k.-ladányi jegyző, Czeglédi Lajos és Koncz Bálint megyebizottsági tagok Az ebéd 4 óráig tartott. Ezután a fiatal ság tánczra perdült és a legkitűnőbb hangú latban n óráig áldozott Terpsychorénak. Egy jelen volta Hírek. Rendkívüli megyei közgyűlés lesz folyó hó 17-ikén, melynek meghívóját és számos érdé. kés és fontos tanácskozási tárgyat felölelő soro zatát lapunk más helyén egész terjedelmében kö zöljük. Az állandó választmány közgyűlést meg előző ülését t. hó 15-ikén tartja. Esküvő. Inczédy László jeles fiatal költő hírlapíró, megyénk szülötte a napokban esküdött örök hűséget a fővárosban Rónyai Mariskának Boldogságot kívánunk az uj frigyhez. A gazdasági egylet igazgató választ inánya ma d. e. 9 órakor Csabán a casino he hyiségében ülést tart Tárgysorozat: 1. A szar vasmarha tenyésztés és tenyészbika vásárlás ügyé ben érkezett m. miniszteri leirat folytán beérke zett községi ajánlatokhoz az egylet részéről tör ténendő anyagi hozzájárulás iránti határozat. Az ugyanez ügyben tartott bizottsági ülés jegy zőkönyvének tárgyalása 3. A dohánybeváltási ha­táridőnek meghosszabbítása, és egyéb a dohány termesztők érdekében teendő intézkedések iránti kérelem feletti megállapodás, valamint a „Felső tiszavidéki gazdasági egylet“-nek a dohánypaj ták ügyében érkezett megkeresése tárgyában való határozat. 4. Egyéb folyó ügyek. A kultuszminiszter Szarvason. Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi miniszter va­sárnap d. u. 2 órai vonattaj érkezett Szarvasra. A pályaudvarban nagy számú közönség várta minisztert, ki ezúttal nem hivatalos minőségb csak mint szarvasi földbirtokos rándult ki rokoni körben töltendő pár napi idézésre. Négy órakor Tomcsányi Károly kastélyban Salacz Ferencz fő­szolgabíró vezetése mellett egy küldöttség kivánt tisztelegni a kiváló vendégnél, ki azonban sürgö- nyileg előre tudatta, hogy — családi körben — ez alkalommal nem kíván semminemű fogadtatást, mire a tisztelgők elálltak szándékuktól. Hajtóva­dászat volt a di'csi pusztán, melyen a rokonokon kívül részt vettek Salacz főszolgabíró Pól Dani főjegyző, Benka Gyula gimn. igazgató és Dózsa mérnök is. Halálozás. Dombay József ügyvéd folyó hó -ikén éltének 67-ik évében meghalt. Az a nyo mór, elhagyottság, szenvedés, melyben a boldogúlt végnapjaiban sinylett, nemcsak részvétet, hanem borzalmat keltő; a legelhagyottabb koldus sorsa sem volt hozzá hasonlítható, a halál talán még soha nem volt oly kegyelmes senkihez, mint öhoz zá, hogy megváltotta leirhatlan szenvedéseitől. — boldogúlt nem volt tehetség nélküli ember, az ötvenes években mint békési gyakorló ügyvédnek oagy kiterjedésű praxisa s igen szép jövedelme volt; mi volt későbbi elzüllésének indító oka, azt zárkózott jelleme folytán nem lehetett kitudni de annyit konstatálhatunk, hogy elzüllése csa anyagi viszonyaira állott, jellemét és büszkeségét mely utóbbi sodorta legkétségbeejtöbb nyomorba sors csapásai nem törték meg. Agglegény volt, utóbbi években meghasonolva élt az egész társa sággal, intelligentiával és a köznéppel egyaránt Zárkózottságát jellemzi, hogy halála után nem tudták, hogy milyen hitfelekezetü pappal kelljen eltemetni, mig Nagy Ivánból nem konstatálták hogy római katholikus vallásu volt. Nyugodjék bé kével I A hét elejéu pár napra beállott esők után, melyek azonban nem áztatták meg annyira a szántóföldeket, mint ahogyan kellett volna — újra hideg, noha változatosság okáért most már nem derült, hanem ködös, zuzmarás napok követ keitek, a hó leszámításával, mely azonban nem sokáig Ígérkezik késni, a legpompásabb téli táj kép az alföldi róna. Az útak kitüuő karban van nak, a közlekedés ép oly jó s könnyű, mint akár nyár derekán. Az erdöhátiak szállítják is folyto nosan a tűzifát, melyet igy a közönség tetemes része sokkal jutányosabban szerezhet be, mint járhatlan utakban, noha más részről a hideg mi att nagyobb mérvben is fogyaszt, mint ez időtáj ban szokta. A kétegyházi gyilkossági ügyben oly tér belő gyanú okok merültek fel a szerencsétlen ál dozat férje Paúl Tógyer ellen, hogy a hatóság vizsgálati fogságba letartóztatta. Maga a vizsgá lat a gyilkossági ténykörülmény felderítése érdé kében a legnagyobb buzgalommal folyik. A békés-földvári vasútvonalon a köz munka 8 közlekedésügyi minister rendelkezése Békés városa kérelme folytán az október óta szü netelt éjjeli személyvonatközlekedés újólag meg nyílt. A szarvasi reménybeli harmadik gyógy szertárért folyamodtak Bodvai Lajos és Boros Gyű la okleveles gyógyszerészek is. Hasztalan I a mi niszter néhány esztendőre döntött e kérdésben. Ott volt a harczolók közt Kakatos Károly megyei esküdt, a gyomaiak vezetője is, de nem volt szükség a biztatására, elég volt gyomaiaknak, hngy köztük volt, neki mele gedtek aztán azok ugyancsak a harcznak. Két ember vált ki különösen a gyo­maiak közül, Szűcs dános és Kruchió Ferencz, Nagyerejü volt mind a kettő s hatalmas csa pásaikkal bámulatot keltettek s iszonyú vér­ontást vittek véghez. Annyira bele melegedtek versengve egy­mással a vitézségben, hogy bundát ködmönt elhánytak magukról egy ingre vetkezve szór ták halálos csapásaikat. November 18-áról írja Lakatos Károly vármegye közönségének: „Álólirott, gyomai lakos Szűcs Jánosnak hozzám intézett azon folyamodása folytá miszerí t f- évi okt. hava 21-én az angyalkuti csatába elveszett bundája és ködmöne ára ki fizetését valami utón eszközölném, ezennel je lentem a bizottmányi ülésnek, miként Szűcs Jánost, ki az érintett csatában, miről többen s magam is mint szemmel látott tanú bizony ságot tehetek, igazán oly bátran, s elszántan harczoit, hogy elragadtatott hevében bundá­ját és ködmönét is elhányván magáról, önma ga két uhlánt megölt, s a vállán Ulhán pika ál tál eszközlött szúrást is kapott, érdemesnek találom arra, hogy elveszett bundája és köd möne ára a megye által kifizettéssén, annális inkább, minthogy egészen vagyontalan, sze gény, családos ember. Arra való nézve pedig Imre Mózes, Sütő Ferencz és Béres József ta nuit állította elébem, kik hitök letételével erősítették azt, hogy bundája s ködmöne va lósággal a csata alatt veszett el s azokat; mint még egészen újakat 9 ezüst frt 30 krra becsülték“. Méltányolta is a megye közönsége vitéz­ségét Szűcs Jánosnak, búndája s ködmöne árát kifizettetvén. Szűcs János az angyalkuti csatából, mint látjuk nehéz sebbel ugyan, de szerencsésen megmenekült, Kruchió Ferencz azonban vi­tézségének áldozatául esett. Halva maradt csatatéren. Vitézül harczoltak még a gyomaiak kö zül Lakatos Károly jelentése szerint Magcsa- li József és Nagy István kik nehéz sebeikből kiépültek, N. Gál Sándor azonban hosszas szenvedés után a csatában kapott nagy sebe áldozata lett. A gyomaiak között alig volt olyan, ki csatában tevékeny részt ne vett s kisebb na­gyobb sebesülést ne szenvedett volna. A békésiek és gyomaiakon kívül még k.-tarcsai nemzetőrök vettek tevékeny részt az angyalkuti ütközetben. A csabai föszolgabjró Kiss Péter nov 5-ről jelenti a vármegye közönségének, hogy „a Körös-Tarcsa községből kiindult lakosok Lippára, onnét Angyalkutra rendeltetvén, ottani ütközetben tettleges részt vettek, egyedül nemzetközi kapitány Papp Istvén volt szerencsétlen ágyúgolyó által találtatni; de élete már veszély nélkül, roppavf sebe gyógyu­ló félben van; mások sérelmet nem szen­vedtek.“ Midőn az ellenség közeledésének hirére az aradi védbizottm^ny küldöttei megyénk népesebb községeiben megjelentek Orosháza, Tót-Komlós községek lakossága szétett első sorban a vész színhelyére. Az orosházi járás szolgabirája Jugovics József nov. 18-ról kelt jelentésében ezeket írja: „A tót-komlósiak közül eléstek az an- gyalkuti csatában Velkovits András házas zsel­lér, feleséges és négy árvának atyja, — to­vábbá Tólh István, kit egy kartács golyó sziv- felett talált, haza felé jövet, az útban elhalt. Ez fiatal, 26 éves földes gazda lévén, két ár­vája maradt hátra; a harmadik Moranszky Mihály, zz éves, szerény, ház és föld nélküli lakos, gyermektelen. Ennek a bal karja golyó által zuzatott össze, —- melyet az elöl­járók jelentése szerint levágni kelletik; ez utóbb nevezetten kívül megsebesültek még öten kiknek neve meg nem íratott; de ezek már kigyógyultak, részint gyógyulásuk rövid na­pok után elkövetkezik. A történelmi adatok világánál mily más színben t ünnek fel nemzetőreink, mint a mi­lyennek a vitéz debreczeni önkéntesek kapi­tánya s jelentése alapján mások is lefestették. A képviselő testület folyó hó 3-án DobayI János polgárm ster elnöklete alatt rendkívüli köz-1 gyűlést tartott, melynek egyik főtárgya az 18841 —1888 ik évi körösszabályozási költségeknek az al l ispáni határozat értelmében leendő kivetésének kér-1 dése volt. A visszamenőleges kivetés elleu oly —I részben elvi — nehézségek merültek fel, melyek R elbírálása elodá-hatlan szükséggé vált. A városit tanács egy kivetési javaslattal fel is lépett, de a| képviselő testület többsége azt nem fogadta el,I sőt határozatét sem hozott az egész ügyben, ba-l nem visszautalta az egész ügyet a tanácshoz, bogy] az azt saját hatáskörében és felelősségére hajtas-l *a yégre, Körös szabályozási költségről lévén szó] felesleges hpzzá tennünk, mert önként értetődik I hogy a vita hosszas, szenvedélyes és — eredmény nélküli volt; igy volt ez eddig, igy lösz ezután is mindaddig, míg a műszaki ártérfejlesztési mun­kálat el nem készül. Második tárgyul az idei még fedezetlen árvízkárok és körgátjavitásokra vouatko zó költségvetés terjesztetvén elő, az 9800 forint fedezendő összeggel elfogadtatott, mely összeg minden államadó forint után kivetendő tiz és fél ; krajezár százalékban lesz kivetendő. (Reméljük, ; hogy pótköltségvetésben az 1889-iki községi adó- i val együtt és nem külön bárczákon és külön ösz- , szegben, mint ahogy — eléggé helytelenül — s , tüzörségi adó vettetik ki, mely körülmény légin . kább népszerütleniti el a tűzoltói intézményt/ . Előterjesztetett a közigazgatási bizottságnak ha- i 'ározata, mely szerint a vágóhídnak jelen állapot i ban való fentartása iránti felebbezésének hely nen ■ adatott. Ennélfogva megbizatott a tanács, hogy i . vágóhidat tüzetes vizsgálat tárgyává tévén szak értők közbenjöttével állapítsa meg a fenforgó hiá í nyokat s az ezek elenyésztésére vonatkozó költ a ségvetést terjeszsze a képviselő testület elé - Amennyiben pedig a vágóhidra fordítandó költse r gek annak jövedelméből kell, hogy fedeztessenek megbizatott a tanács, hogy e czélból a szedeud i vágatáéi dijakra vonatkozólag is készítsen javas | latot. A városi előfogat bérbeadására vonatkoz i. árlejtési jegyzőkönyv — mely szerint as előfoga r tok kiszolgáltatására B'eyer Elek 1889 évi ja . uuár 1-től 1894 év végéig évi 500 forin , fizetés és a teljesítendő fuvarok utáni 5°/( lt nak a közpénztár javára leendő levonása melle vállalkozik — helybenhagyatott, mire a közgyü • lés feloszlott. Tüzek a inegyében. Füzes-Gyarmaton f. hó r- 3-án gr. Wenckheim Antal örököseinek egy 11 Öl l- bosszú magánosán álló épülete leégett. Csabán it ugyancsak e hó 3-án két tűz is volt. Kora reggel i- Kovács P. Mihály háza égett le, a hatóságilag >- felbecsült kár 417 frt, a ház 400 írtra volt biz­tosítva, délután 4 óra tájban pedig Lsszki Jakab kereskedő házának nádtetözete hamvadt el; az ág okozott kár 280 irt, az épület 300 írtra volt biz- i- tositva. Endrödön. november 29-én Pohorlecz Jó- t. zsef szőlőbeli háza lett a lángok martaléka; az okozott kár hatósági becslés szerint 154 frt, a ház .. 300 frtra volt bjztositva. l’ A töltésbelebbezés ügyében njabbi ren- 1 delet jött a közmunka s közlekedésügyi miniszter­től, melyben Békés városát a körgátnak a fekete ” körös holt medrétől a hídig leendő mielébbi tel jes méretben való elkészítésére, a vármegyét pedig a töltésbelebbezés folytán a dobozi s békési hi­dalnak a hullámterület igényelte nagyságban és psdig járom nélküli uj szerkezettel való építésére felhívja. Az iiradi ügyvédi kamara értesítése sze­rint dr. Nagy Elemér ügyvéd Tót-Komlósról Orosházára költözött át s ügyvédi irodáját ugyan­ott nyitotta meg. öngyilkosság. Szántó Sámuel kétegyház vasúti pénztárnok lolyó hó 4-én éjjel lakásán ópiummal megmérgezte magát, reggel halva ta látták ágyában. A szerencsétlen ember pár hó óta lel volt függesztve állásától, még pedig szép lőtlen emlékének tartozunk konstatálni, hogy nem csalásért vagy sikkasztásért, hanem kizáró­lag ama okból, mert képtelen volt éjjeli szol gálati kötelezettségének megfelelni. — Mikor a pénztárt megvizsgálták, mindent a legnagyobb rendben találták volt. Fegyelmi ügye — miután semmi terhelő körülmény nem volt ellene — való­színűleg áthelyezéssel oldatott volna meg, de az önérzetes embert nagyon bánthatta a felfüggesz­tés és valószínűleg ez kergette öngyilkosságba. Halálát mindenki őszintén fájlalja, mert nagyon rokonszenves, derék ember volt, temetése is nagy részvéttel ment végbe. — Béke hamvaira 1 Eltűnt fin. ó Kígyóson Pál vik Jánosnak örök be fogadott jl éves fia Ferenc; még november 20-ikán nyomtalanul eltűnt hazuról. Megyesserte körözik. Magánkisdedóyoda. A vallás és közokta­tásügyi miniszter Seh érti Róza okldveles kis­dedóvónőnek megengedte Orosházán egy kisded óvoda nyitását. A körvadászatok megindultak, de ez év ben nagyon sokat vesztenek jelentőségükből, mert a nyulakra nem tartható vadászat, helyes is, hogy! kieméük őket, küldőben teljesen kipusztulnának. A békési városi erdőben hol a vadászat f. hó -2-án. volt, mindössze 30 darab nyulat lőttek le és 120. áczánt, Dobozon Wenckheim Rudoli gr. ura- lalmában 324 fáczán, 1 vadmacska, és 1 róka a vadász zsákmány. Brutális félj. Évtizedeken át szenvedte eze- -encaétleo Csikós Istvánnéférje kegyetlen bánásmód át, mely kivált ha térj uram leitta magát, ami gyak­ran megesett rajta, tettJLsgességekbep is nyilvá­nult. Tűrt, szenvedett éveken át panasztalanúl, sze­rencsétlen nő martyriuma azonban nem hatott a gonosz férjre, ki e hó 5-én oly brutálisán megver­te a sokat szenvedett, szerencsétlen asszonyt, hogy az két nap múlva a súlyos báotalmakba belehalt. Egész testét belepő kékes szederjes foltok halált oko;ó súlyos testi sértés alapos gyanúját keltvén fel, a hullabonczolás elrendeltetett. Az arad-békésiqegyei egyesített ármen- tesitö é* belvízié vezető társulat decz. 13-án d. e. 10 órakor Gyula városa házánál közgyűlést tart. Tárgy: 1. A nagyra, közm. és közlekedési min. urnák 49754. sz. leirata folytán a társulat kere­kébe tartozó két őblőzetnek külön társulatokká |való megalakítása iránti intézkedés. 2. Az alsó- | fehér körösi öbl. 1887. évi számadásainak felül- [vizsgálata. Ruha kiosztás. Folyó hó 2-án a nőegy- Ilet a legnemesebb hivatást teljesítette, a midőn |23 szegény oskoláé gyermeket tetőtől talpig fel- | öltöztetett valláskülönbség nélkül. Jelen volt ez lalkalommal az egyletnek több választmányi tagja, I kiknek meleg szavakban mondott köszönetét a [jelen volt szegény gyermekek szülei nevében iGöndöcs Benedek apát ur. I Az egészség ápolása — legfőbb törek- ,|vése minden gondolkodó embernek ; arra kell I tehát irányítani minden család gondozójának Ifigyeimét, hogy mindig készletben tartassanak loly házi szerek, melyek úgy az egészség ápo­lására, mint a keletkezett bajok megszüntető- .lsére alkalmasak. A leggyakrabban előforduló j|bajok, a csúzos szaggatás, fog és fejfájás, mig- Irain, szomgyengeség, fagyás, bénulás és szám- _| tálán szenvedés enyhítésére és megszüntetésére t| legjobb hatásúnak bizonyult háziszer Brázay -|Kálmán sósborszesze, miért is annak nem volna t|szabad hiányozni egy háznál sem, annál is in- | kább, a mennyiben az egyszersmind fogtisztitó szerül, valamint fejmosásra a hajidegek erősité- Isóre 8 a fejkorpa eltávolítására biztos hatású. Bankiroda áthelyezés. Pénzkölcsö- o ö k. Azon kis és nagybirtokosok, háztulajdono­sok, vagy egyéb fekvőségek birtokosai, kik 5 szá­zalékos kölcsönt törlesztésre óhajtanak felvenni forduljanak Lőviuger J. János irodájához (Nagy­várad,) zöldfauteza dr. Mayer-báz 33. I. emelet.) Ugyanaz értesíti a t. közönséget, hogy a trölcsö- uök 300 írtéi kezdve bármely összegig vehetők tel. Minden a bankszakmába vágó tárgyak nálam kaphatók. 203. 2 Irodalom. Slikszáth Kálmán összes müvei füzetek­ben. Mikszáth Kálmán nevét, akárcsak Jókaiét^ széles e hazában mindenki ismeri, mindenki tud­ja, hogy a humornak nem akadt még nálunk hi- vatqttabb tolmácsolja, mint e gyorsan hírnévre emelkedett iró, kit mindeuütt szívesen, lelkese­déssel fogadtak be, még ott is, hol • legszigo­rúbb kritika szokott törvényszéket ülni. Előttünk egy remek leállítása füzet fekszik, a legfinomabb velin papíron nyomva, kitűnő illnsztráciiékkal díszítve és az egésznek ára csak 35 kr. Valóban nem tudjuk, e csekély árral mi vau megfizetve, mert ha a szellemi élvezetet nem is számítjuk, és ezt jóformán nem is számíthatjuk, mert Mik­száth műveinek olvasása megbecsülhetetlen gyö­nyör, — maga a könyv olyan kiállítású, milyen­nel ilyen ár mellett semmiféle külföldi könyvpi- acz nem dicsekedhetik. — Amit Mikszáth eddi* gelé megirt, az ő gyönyörű beszélykéi, regényei, rajzai, miket néhány sorban csak ő tud megírni, — karczolatai, molyekuek tárgyai az életből van­nak ellesve, mindezek most egyforma kiállításban sűrű egymásutánban, 36 kros füzetekben fognak megjelenni. Ismételt alkalommal megemlékeztünk már, hogy jeles müveknek füzetes kiadása által az anyagi előnyöket messzire túlhaladó erkölcsi érték az, mit kiemelnünk, hangsúlyoznunk és méltányolnunk kell. É9 a midőn olyat) író művei jelennek meg füzetekben, mint Mikszáth Kálmán, kit a szegényébb emberek, de a kik ép oly lel­kes tisztelői, eddigelé esak asért nem szerezhet­tek meg, mert a kötetes kiadás túlságosan drága, — nem lesz könyvkedvelő, ki e vállalatot meg­szerezni nem sietne. Nemes és szép olvasmányok egész tárháza gyűlik össze a füzetekből, egész könyvtára a humor és derült kedély nyilvánulá- sának sorakozik egymás mellé, — néhány hónap alatt befejezett kötetek gyűlnek sorra és alig számbaveljető áldozatok árán Mikszáth Káltpáp müvei a nemzet közkincsévé lessnek. Magát a vállalatot méltányolva, Révai testvérekről is csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom