Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-16 / 3. szám
3-fk szám* Gyula, 1887. január 16-án VI. évfolyam f---------------^ Sz erkesztőség: Magyar-utcza ug. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak viasza. Előfizetési díj: Egész évre..........5 írt — kr. Fé lévre ..............2 „ 50 „ Év negyedre .. .. 1 „ 25 Egyes szám ára 10 kr. W f Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Dr. Kovács Istváíi, segéd szerkesztő: Bodoky Zoltán. r Eiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. L Nyilttér tora 10 kr. J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. sz. — Bécsben: Schalék Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon „Személyi vagy egyszersmind dologi szolgálmány-e az egyházi adó?‘ A kifejtettek után önkényt vetődik fel a kérdés, mi vezethette czikkiró urat vegyesnek elnevezett azon elméletére, hogy a protestánsok egyházi adója, „egyszersminc dologi szolgálmány“ is ? Mi vonzotta ez elmélet fonalán odáig, hogy a személyi adóval ellentétben dologi terhek közé vegye fel a zsidó egyház önkormányzati hatáskörében megállapított gabella adóit ? Nem más, mint az általa különös előszeretettel hangsúlyozott „birtokaránylagos adóztatás“ kifejezés. Pedig ez elv — mint a „birtokaránylagos“ szó maga is tanúsítja — nem az adó alapjára, jogi eredetére s ebből folyó- lag az adófizetés helyére vonatkozik, de csupán az adózás mérvét, kulcsát, határozza meg. Helyesen felfogva nem jelent egyebet mint azt, hogy kiki birtokai arányában más kifejezéssel, vagyoni viszonyaihoz képest járul többel vagy kevesebbel az egyházi közterhekhez, — ép úgy mint a gabella sem egyéb, mint indirekt megadózta- tási mód a czélból, hogy kiki a szerint a mint módos vagy szegény, tehát nagyobb vagy kisebb adóképességgel bír, —a szerint amint kiterjedt vagy szttkebb családdalié vén megáldva nagyobb Vagy kisebb mérvben veszi igénybe az egyház személyzetét és intézményeit, többet vagy kevesebbet legyen kénytelen az egyház pénztárába szolgáltatni. Hogy különösen a gabella menynyire van azon községhez fűzve, melynek az adózó lakója, mennyire követi a személyt, nem szorul magyarázatra ha tudjuk, hogy ez adó főleg a fogyasztás czél- jából leölt baromfi után fizettetik, tehát ott merül fel, hol az adózó tartózkodik. A t. szerkesztő ur által összehasonlitás- kép felhozott példa is mutatja tehát, hogy a birtokaránylagos adózás elvének értelmét félreismerte. Könnyen lehet, hogy az emlitett kifejezés fenti magyarázatával a békési egyházközség pártján állók azon ellenvetését idézem fel, miszerint a birtokaránylagos adózás értelmét az illetékes egyházkerületi közgyülésl862-ik évben 95. szám alatt, a Bordé-féle ügyből kifolyólag az orosházi egyházközség irányában hozott határozatával, melyet az 1864. évi 37-ik, az 1866 évi 47-ik s végre az 1880 évi 160-ik számú határozatok követtek akkép állapította meg, hogy a „birtoktóljáró egyházi adó azon egyház adója alá fizetendő, melyhez területére nézve a birtok _ tartozik.“ E magyarázatot azonban az egyházi hatóságok iránt érzett legélénkebb tisztelet mellett is tévesnek nemcsak, de erőszakoknak kell nyilvánítani, miután az sem a birtokaránylagos kifejezés értelmének, sem a reformált egyház adója már kifejtett jogi jellegének nem felel meg, sőt ez utóbbival homlokegyenest ellenkezik. De ellentétben áll as egyházi és országos törvényekkel is. Az egyházi törvények ugyanis a mint azok a zsinati határozatok alakjában megerősítést nyertek, sehol sem mondják ki azon, az egyházkerületi közgyűlés által hangsúlyozott elvet, hogy az egyházi adó (birtokaránylagos adózásról meg, habár azért is, mert az adókivetés, — hivatkozással a törvényes gyakorlatra — a presbyteriu- mokra van bizva, éppenséggel nem szólnak !) ott fizetendő, hol az adózó birtoka fekszik. Még tovább megyek, az egyházi törvények ép oly értelmet tüntetnek fel, mely szerint az egyházi adó személyi s azon egyházközséghez fizetendő, mely az egyháztag lakhelyén létezik. A 15. §. szerint ugyanis „Magyar- ország minden reformált vallásu lakosa azon helyen tekintetik az egyházközség rendes tagjának, a hol tagja a polgári községnek. Ha pedig az ilyen helyen ref. egyházközség nincs : tagja azon ref. egyházközségnek, melynek területéhez lakóhelyét az egyházmegyei hatóság beosztja.“ A személyi kapcsolatnak az illetékesség szempontjából való ily döntő jelentőségét egybevetvén az egyházi törvények azon rendelkezéseivel, melyek szerint az egyházközség adóinak kivetése és behajtása ugyanazon község illetve pres- byteriumának feladata kiviláglik, hogy a helyi kötelékre fektetett önkormányzati közegeknek nincs joguk egymás elkülönített hatáskörébe avatkozni, vagyis egyik egyházközség, illetve presbyteriumának a másik egyházközség tagjait megadóztatni. Hogy az illetéktelen kiterjeszkedés, illetve a dologi teher elmélete mily jogellenes következményekre vezetne, csattanósan igazolja a következő eset : Az egyházi törvények 18-ik §-a szerint ugyanis az egyháztag nemcsak anyagi, de szellemi szolgálattal is köteles az egyházközség fen- tartása érdekében közreműködni s különösen „az egyházközség s presbyteriuma bizalma által ráruházott hivatalt elvállalni“. így teliát dr. Kovács ur elmélete folytán megtörténhetnék, hogy a békési egyházhoz adózó mezőberényi lakos a békési egyház község vagy presbyterium által valamely állással tiszteltetvén meg, a teherviselés kényszere alatt télviz idején járhatná zarándok útját a szomszéd városba, nem kis dicsőségére a reformált egyház önkormányzatának. De az anyagi teherviselés is képtelen elfajulásokra vezetne az egyházkerületi közgyűlésnek illetve czikkiró urnák elve alapján. Ugyanis oly egyháztag, ki 8 vagy 10 politikai község határában bir ingatlannal, mind e helységekben létező egyiiázközségekhez tartoznék adózni. Vagy teszem azt, egy polgári helységben két reformált egyház-község állván fenn (mi a nálunk uralkodó sok nyelv s nemzetiség avagy egyes egyházközségek túlnagy terjedelme mellett nem épen valószínűtlen,) megtörténhetnék, hogy egyik egyház-község tagja az ugyanazon helységben levő másik ref. egyházközség tagjának ingatlanát vásárolván meg, egyházi adóját nem a saját egyházközségének, de a helyben lévő másik egyházközségnek esz kénytelen fizetni, miután az általa vett ingatlan előzőleg oda adózott. Az egyházi törvények s azok szelleme lattározottan tiltakoznak ily elvek s eredmények ellen. Áttérve ama kijelentésemre, hogy az egyházkerületi közgyűlések határozatai az országos törvénybe is ütköznek, első sorján az 1868. XXXVIII. t. ez. 11. §-ra hivatkozom, mely általánosan a hitfelekeze- tekről szólván a ref. egyházra is vonatkozik s világosan kijelenti, hogy „a hitfe- ekezetek mindazon községekben hol híveik laknák, saját erejükből tarthatnak fenn s ál- ithatnak föl nyilvános népoktatási tanintézeteket ; az ily intézetek felállítására és fenntartására híveik anyagi hozzájárulását a saját képviseletük által meghatározandó módon és arányban igénybe vehetik“ stb. A törvény e szakasza kifejezetten az egyházközség és az ott lakó hívekről szólván, az egyházi és iskolai adó fizetését ama feltételre alapítja, hogy az adózó az egyházközség ott lakó hive legyen, nem pedig más község lakosa. Továbbá a mezőberényi ref. egyház község a békési határban birtokos tagjait, kik az egyház intézményeit s szolgáltatásait Berényben veszik igénybe s természetszerűleg ott kénytelenek igénybe venni az egyházi adó — még pedig vagyoni viszonyaikhoz arányított egyházi adó alól fel nem menthetvén, ez egyének kétszeres megadóztatásnak lennének kitéve, mi pedig egy jogállam sarkalatos alapelvét sértené meg. mely elv a mi hazai törvényeinkben is szentesítve van. Ezekből következik, hogy a békési egyház, ha csak nem kivánja alkotmányunk egy lényeges jogelvét megtagadni, a mezőberényi s a Mezőberény- ben megadóztatott egyházközségi tagra egyházi adót ki nem vethet. E tételes jogi elveken kivül észjogi alapon is lehetetlen a békési egyház eljárását igazolni, amennyiben minden adó csak a közület által nyújtott szolgálatokért való visztehert képezhetvén, nem követelhető, hogy a Berényben lakó egyén, a ki a békési egyháznak semminemű szol- gálmányaiban nem részesül, oda ingyenes adózást teljesítsen. Mindezen érveket nem némithatja e dr. Kovács István urnák még azon példája sem, mely szerint a birtokaránylagos adózás elvének személyi szolgálmányként való magyarázása mellett bekövetkezhetnék az, íogy Nagyfáivá és Kisfalva lassú ex- propriatio folytán vagyont cserélve lakóik menekülnének a birtokaránylagos adók fizetése alól. E példa nemcsak az életből nincs merítve, minek folytán általános szabály alapjául nem szolgálhat, de azt is tanúsítja, hogy ily anomalia csakis az esetben következhetik be, ha összetévesztve az adózás mérvét az adófizetés íelyével, a birtokaránylagos adózásnak, dr. Kovács ur dologi teherelméletével egybehangzóan azon helytelen értelmet tulajdonítjuk, miszerint a birtok utáni egyházi adó azon egyházközséghez fizetendő, melynek határában az fekszik — Az általam képviselt álláspontot t. szerkesztő ur olybá tűnteti fel, mint a mely absolut jogi elveken nyugodhatik ugyan, de a mely által az egyházak létele van veszélyeztetve. Ez ítélet a mily sújtó, ép oly tartha tatlan. Mert nézzük csak a békés-berényi conflictust, váljon az ő elmélete érvényesülése esetén, ha t. i. azon 44 herényi egyén, kik a békési határban vásároltak Ibidet, ez után a herényi egyházhoz adózni megszűnnének, nera-e ép a herényi ref. egyházközség fennállása ren- dittetnék meg ? Bizonyára, — és pedig a r. Kovács ur által pártfogásba vett „re- ativ igazság“ megsértésével, mert mig a 44 — földje szerint — kisajátított békési latos ingatlanáért megfelelő egyenértéket kapott s vagyona, habár megcserélt alakban Békésen maradt, addig a kisajátító mező-berényi egyháztag pénze, (mely esetleg Berényben volt s más hitfele- tezetü egyénnek eladott ingatlana vétel árát képezte) a békési egyháztag birtokába jutván s ujjonan vett ingatlana is a békési latárban feküdvén, a mezőberényi egyház- község ha nem a személyt, ennek vagyoni viszonyaihoz képest s tekintet nélkül a vagyon fekvésére adóztathatja meg, adóalapjaitól megfosztva a reá jogtalanul, de biztosan bekövetkező összeroskadásnak kénytelen eléje menni. Nem-e a t. szerkesztő ur elvei alapján áll azon csodálatos jelenség elő, hogy nem a szerint fog az egyházközség adóbevétele növekedni a mint személyekben meg szaporodik s ezek és családjaik nagyobbodó egyházi és oktatási szükségleteit kielégíteni lesz kénytelen, — de az egyházi adó szaporulatra döntő jelentőséggel a polgári község határának kiterjesztése lesz irányadó ! 3 És mégis Ön vádol másokat az egyház- községek létalapjainak megtámadásával! Végezetül, hogy kárpótolja a protestáns egyházakat a dologi teher elmélete által alkotmányukon ütött ’ csorbáért, beáll dr. Kovács István ur az önkormányzat szószólójának s a közigazgatási bizottság határozatában a ref. egyház autonómiájának megtagadását látja, a világi hatóság beavatkozását jogtalannak nyilvánítja s úgy véli, hogy ez által az állam és egyház között veszélyes súrlódás alapja van letéve. Kénytelen vagyok beismerni, hogy ezen érv lesz bizonyára legnépszerűbb a békési egyház pártfogói előtt, — ezen érvhez fognak az egyházi tekintélyek leg- szivesebben csatlakozni. Pedig az önkormányzatra való hivatkozás sincs helyén ez esetben. Készséggel elismerem, hogy a ref. egyház autonómiája, a mint az az országos és az ő egyházi törvényeikben körülírva van az államhatalomnak az egyház belügyeibe való közvetlen beavatkozását nem köteles tűrni, s ha a közigazgatási bizottság ez elv ellen vétett volna, első lennék a kárhoztatok között. Ámde a jelen eset távol áll az ily jogsérelemtől. — Mert legyen szabad figyelmét felhívnom arra, hogy a ref. egyház zsinati határozatai, a kormánynak ő Felsége által elfogadott észrevételei folytán csak azon változtatás mellett erősittettek meg, miszerint a hazai országos törvények, jelesen az 179°/i XXVI. t. ez. intézkedései épségben tartása a 3-ik §-ba világosan be- czikkelyeztetett, — s a miniszteri leirat által megjelölt helyeken, különösen pedig az iskolaügy s az iskolák fölötti hatóság s ennek gyakorlása tekintetében az „országos törvények korlátái között“ maradás feltétele határozottan kifejeztetett. Mit tanúsít mindez? Azt, hogy mint az állam és egyház között képzelhető egészséges viszony s érdekalakulat természete magával hozza : az egyházi autonómia nyilvánulásai nem terjeszkedhetnek odáig, a hol már az ország tételes törvényeibe ütközés jelensége áll elő. S ha az egyház mégis elmenne e jontig, ngy a legkevesebb, a mit az állam tatalom tehet az, hogy a törvényeivel el- entétben álló egyházi határozat végrehajtásától a jogsegélyt megtagadja. Minthogy pedig a békési egyház, il- etve egyházkerületi közgyűlés határozataiban az országos törvényekben lefektetett azon jogelvnek, miszerint ugyanazon adótárgy csak egyszer vonható adófizetés alá nyilvánvaló megtagadása foglaltatik; de az ismertetett békési egyházi és iskolai adókivetés tényeés az egyházkerületi közgyűlésnek a birtokaránylagos adózásra vonatkozólag tifejtett magyarázata a népnevelési törvény 11. §-ába is ütközik és annak szándéklata és szellemével ellentétben áll, ugyannyira, íogy megczáfolja a debreczeni zsinat szervezeti szabályzata kisérő levelében tett Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva.