Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-04-10 / 15. szám
15-Ik szám. Gyula, 1887. április 10-én TI. évfolyam r~ Szerkesztőség: Magyar-utcza 119. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Köziratok nem adatnak vlaaza. Előfizetési dij: Egész évre ...........5 írt — kr. Fé lévre ................2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 „ \ Egyes szám ára 10 kr. # &S_________________Á Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁENAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Dr. Kovács István, segéd szerkesztő: Bodoky Zoltán. r — Ziadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Sirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. L Nyilttér aora 10 kr.-A Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon A keresztyénség legnagyobb, mert legmélyebb jelentőségű ünnepe, a hallhatatlanság emléknapja virradt ma újból reánk a husvéttal. Az emlékezet felidézi a lezajlott századokat s keresi azokban az első husvét történelmi jelentőségét, oki viszonyát a keresztyén polgáriasodás és mivelődés nagyszerű folyamatához, mind e mai napig. És a felidézett századok, bármit mondjon a rideg bölcselkedés merev scepticismusa, — egyhangúlag bizonyságot tesznek arról hogy a keresztyénségben élő isteni eszmék világmegváltó és hóditó utjokra mind ama „nagykő“ alól keltek ki, a mely írás tanítása szerint „elvétetett a simák szájáról“. (Márk. XVI. 3, 4.) E nagy kő a bűnös emberi ellenhatás végső erőfeszítését jelképezi, a mely rendesen csak akkor tud megnyugodni, ha ellenfelét eltemetve, összezúzva, lezárva tudja s a mely ma is örömest állítja oda a nemes eszmék és elvek útjába az akadályok súlyos köveit, saját önössé- gének eme hideg bizonyságait. Bizony ma is sokszor ember feletti erő kell ahhoz, hogy e kövek elmozdittassanak az igazság sírjáról, hogy az elvégre győzelemmel, dicsfénnyel övezve álljon elénk, mint egykor é napon az Idvezitővel történt. Az Idvezitő élete felséges példányképül és tanulságul szolgálhat nekünk mindenha. De e nagyszerű élet története sehol sem oly megragadó, sehol sem oly isteni, mint végső tragikus felvonásában, midőn az emberi rut hálátlanság és konok gyűlölet ádáz tetteivel szemben is a kiolthatatlan emberszeretet és rendíthetetlen lélebnyuga lom ama fenségét tárja élénkbe, a mely csakugyan több volt, mint a mennyit mi gyarló emberek még kevésbbé súlyos helyzetben is megvalósíthatnánk. A nehány nappal előbb hozsánnázó, majd „feszítsd megu-et kiáltozó néptömeg; a papi fejedelmek, a farizeusok és írástudók sötét üzelmei; a mesterét csókkal eláruló Judás kétségbeesése; — a felismert igazságot védeni nem merő, hanem a helyett kezeit mosó ingatag Pilátus; a gyilkos Barabás párhuzamba állítása és szabadon eresztése; az emberi szivtelenség ama szomorú nyilvánulásai, a melyek a golgotái utón a keresztfáig, sőt magán a kereszten is oly megdöbbentően érvényesítették magokat, — megannyi tragikus részletei a drámának, melyhez hasonlót a világtörténet nem ismer. Hanem, ha ezekkel szembe állítjuk a nagy szenvedő isteni képét és látjuk őt a hozsánnák közt is könnyezni, a szerencsétlen nép előre látott balsorsán; ha látjuk, miként tűri békén az Istennel való életközösség törhétlen tudatában a megaláztatás, a gúny, a kínzásnak annyi leleményességgel kigondolt gyötrelmeit; ha látjuk és halljuk, hogy midőn már mindenki elhagyja s égető fájdalmaival egyedül függ ég és föld között a kereszten, midőn senkinek nincs az ő számára egyetlen vigasztaló, egyetlen résztvevő szava; midőn szemeire a halálos kínok felhője immár homályt készül borítani, — ő ekkor is szívtelen ellenségeiért imádkozik s bocsánatot esdekel számukra az Atyától, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek; óh ekkor bizonnyal érezzük, éreznünk kell sziveinkben a feltámadás hitének boldogító erejét, mert ennyi szeretet, ennyi léleknagyság csakugyan nem maradhatott a koporsóban s be kell vallanunk nekünk is, mint a pogány századosnak: „bizony ez az ember Istennek fia volt“. Ne is engedjük elraboltatni magunktól e hitet soha! A mely napon az emberiség elvesztené a feltámadás hitét, — elvesztené a jobb jövőhöz, az előhaladáshoz való szent jogát; hiú ábránddá válnék minden nemes törekvés, jog és igazság, szabadság és ember szeretet, hála és elismerés. Óvjon .meg minket ettől a gondviselés! íme, a tavasz első bűvös lehelletére a tél sírjában szendergett nagy természet is uj életre kelt. Elvétetett a kő az ö sírjának szájáról. Nem ember cselekedte, Isten munkája volt. S mikor körültünk milliárd lények mozdulnak meg s kelnek ki sírjaikból egy titkos erő intésére, s a feltámadást tagadó ember sírján is kihajt a leszúrt füzkaró : vájjon szabad-e kételkednünk a gondviselő Isten mindenhatóságában, s van-e okunk arra, hogy a feltámadás hitét csak puszta ábrándnak tekintsük? És ha a természet háztartásában megengedjük, mert meg kell engednünk egy felsőbb titkos erő csodás lüktetését, sót vezetését: vájjon mire alapitnók e felsőbb titkos erő kizárását az emberiség történelméből, avagy saját egyéni életünkből is? Valóban vastag materializmus kell ahhoz, hogy ezt valaki megkísértse. Sajnos, hogy sokan megpróbálták s megpróbálják ma is. Ám számoljanak önmagoknak érte! Mi azonban, a kik többnek nézzük az embert a puszta anyagok vegytani folyamatánál, a kik még hiszünk az igazság, az eszmék és élveit diadalában, s e diadal érdekében küzdeni is készek vagyunk, — mi zárjuk őszinte húsvéti örömmel sziveinkbe a halhatatlanság hitét, s őrizzük meg azt híven életünk alkonyáig, hogy nyugodtan elmondhassuk akkor ama szép ének szavaival: Nincs már szivem félelmére Nézni sírom fenekére ! Homolya István, V Mese. Irta Coppöe Ferenci. Fordította Bogdénffy Lajos. Repkény a csalogányt szerette lángolón — Boosánat asszonyom, hogy ily viszonyba fon Madarat és növényt, a költő képzelet. — Hol illanó patak hulláma reszketett, Mosolygó park ölén, befolyva bús romot, A repkény zöldelőn, ágazva sápadott, S gyakran elhallgatá lázban epedve, hőn Hogy zeng egy kis madár a szomszéd hárBtetőn. Merengve hallgatá s vágyott elérni őt; Szívós indáiban érzett elég erőt Bátran felkuszni, fel a zengő fészekig. Szerette lázasan b azt hitte, — dőre hit; — Hogy van közős vonás, — hogy van, mi össze köt Magasban trónolót s magasba feltörőt. — Ön tudja asszonyom; ki szeret balgatag S egy szóért, egy dalért cserébe éltet ad — Mint a görög vadász, nagy erdő mélyiben, Viszhangzó kürt szavát követve szüntelen, Szép Artemisra lelt bolti vés tölgy alatt: A repkény is hiven a dal felé haladt, S egyetlen vágya volt: elérni, kit szeret I Riasztá száz veszély. — Tovább 1 — Nem csüggedett. . . De fogyni kezd a nedv, mely eddig élteté, S már csak lankadva tőr a büszke czél felé. Szép, sima lombjait befutja száz redő, Véznuló karjait elhagyja szín, erő ; S szegény, kit még alant melengetett a föld, Most fenn, hol hüs az árny, s hol tépő szél süvölt, S hol még a mókus is vigyázva, félve jár: Szédül, megtántorog s nem mer föl nézni már. Reménye mégse tűn 1 — Ki szeret, mind ilyen I — Erőtlen, fél halott, — s tőr feljebb szüntelen. Egy reggel, végre, hogy fői a fészekhez ért, El nem viselhető a csípős, durva dért, És meghalt szótlanul a kis madár előtt, Ki vígan énekelt és meg se látta őt. — Ön sóhajt s szép fejét lehajtja aszszonyom ? . . . . Repkény a csalogányt imádja lángolón. Fővárosi levél. Nem tudom mire van legkevésbbé szüksége tisztelt Szerkesztő urnák? Versben irt próza, prózában irt vers, vagy tárczában irt vezérczikk s vezérczikkben irt tárcza kell-e inkább a húsvéti számra ? írok hát egy levelet innét a fővárosból, a mit egyaránt használhat vezérczikknek és tárczának is. Egyforma rósz lesz mindakettőnek. Persze igy husvét vasárnapján az volna a legindokoltabb, ha valami húsvéti tojásról Írnék változatos történetet, vagy sorba járva a templomokat, touristai leirását adnám a szent síroknak s ez talán élvezetesebb olvasmány is lenne, de hát lehetetlen itt ájtatosnak lenni, a hol mindenki azon sajnálkozik, hogy vége van a böjtnek s nem lehet több böjti mulatságot rendezni. Tessék a mulatság szempontjából ítélik meg a böjtöt, na itt bizonyosan sokat imádkozhattak a farsang alatt. De hogy a tulajdonképeni tárgyamra térjek, itt már rég megszűnt az embereknek az a régi divatu osztályozása a melyszerint polgárok, nemesek, bárók, grófok és hercze- gek külömböztettek meg, s e helyett más osztályozás lépett életbe, vannak gyalogosok, om- nibuszosok, egy lovasok, kétlovasok és népfelkelők. — A sorrendből éppen nem következik, hogy a gyalogos lenne a legutolsó sa népfelkelő az első osztály. A gyalogosok és népfelkelők között a lényeges külömbség tulajdonképpen csak az, hogy a népfelkelők le ;vannak photographirozva élükön az ipar gróffal Közigazgatási bizottsági ülés. (Ápril 4.) A közigazgatási bizottság ápril havi rendes ülését a közbejött ünnep miatt a hét első hétfőjén tartotta meg. Az ülésen Beliczey István főispán elnökölt. Az alispáni jelentés — melyet lapunk múlt heti számában egész teijedelmében közöltünk — tudomásul vétetett. A közérdekű ügyekben hozott határozatokból közöljük a következőket: Tárgyaltatott az orosházi járás főszolga- birája által beterjesztett kérvénye Orosháza községének, a szentesi ut kikővezésére vonatkozólag, tárgyaltatott továbbá a márczius 7-ki megyei közgyűlés határozata, melyei K.-T a r c s a községének a mező-berény-körös-tarcsai kőut mielőbbi készíttetését kérő folyamodványát érdemleges határozat hozatal végett átteszi; — és tárgyaltatott végre az államépitészeti hivatalnak jelentése, mellyel a csabai vasútállomáshoz vezető kőut külső szakaszának kiszélesítésére vonatkozó költségvetési műveletet beterjeszti. — A bizottság teljes méltánylattal fogadja ugyan az Orosháza és Körös-Tarcsa községek kérvényeiben előadottakat s a közlekedési igények iránt támasztott kívánalmakat kielégíteni óhajtja, ép igy szükségét látja annak is, hogy Csaba városa közlekedési eszközeit fejleszsze, mindazonáltal jelen esetben, a midőn a vasutak segélyezésére megszavazott 440 ezer forintnak mily módozatok mellett való felvétele iránt még intézkedés nem történt, s midőn a közmunka-alap a folyó évre teljesen ki van merítve, a következő négy évre pedig már az említett 440 ezor forint járadéka nélkül is 62,523 frt 83 kr, 54,614 frt 72 kr, 51,750 írt és 51.120 frt összegekkel van terhelve, a fenforgó körülmények között újabb útépítés iránt nem hozhat érdemleges határozatot. Az építészeti hivatal utasittatik azonban, hogy e kérdéseket tegye különös tanulmánya tárgyává, s a jövő évi előirányzat tárgyalása alkalmával tegyen javasa ki most ujj czimhez jutott, lévén ő a népfelkelésnél „járat őr parancsnok“ (ugy-e szép czim?) s azt mondják a feletti elkeseredésében állott be népfelkelőnek, hogy a gyulaiaknak ipariskolára 500 frtot Ígért s nem tudva most Ígéretét beváltani megijedt a Domonkos czik- keitől. így lehet még a népfelkelést is ipar- szerüleg űzni. S a külömbözö néposztályok két jelszó alatt élnek, reggel 9 órakor a jelszó a hivatal, délután 4 órakor a városliget. Reggel gyalog, omnibuszon, confortab- lin, fiakkeren és equipageon mindenki irodába megy, kivéve azokat a kik máshová mennek s ez nem is alkalmas idő a külömbözö osztályok megfigyelésére, hanem ha délután végig sétál az ember a sugár utori, bő alkalma van ismereteket szerezni. A kinek tehát úgy tetszik jöjjön velem sétálni a sugár útra, talán esik olyan kellemes séta, mint a gyulai sugár utón. Ha képes újság lenne a „Békés“ itt következnék az Andrássy-ut képekben, de igy csak írásban lehetne bemutatni, ebből pedig elég annyi, hogy nagyon szép és se gyufagyár se gőzmalom nincs rajta. Túlnyomó számmal a gyalogosok vannak s bizonyára ez a legérdekesebb osztály, nem szerénytelenségből mondom, mert magam is szerencsétlen vagyok ehhez az osztályhoz tartozni, hanem, mert a gyalogosok gyakorolják a kritikát. Sürü tömegben hullámoznak kifelé és befelé, vizsga szemekkel nézve a mellettök elbi- czegő omnibuszba, megtudni, hogy látható e abban egy csinos arcz, lenéző megvetéssel tekintve az elballagó egy lovas kocsiba, ki lehet az a vakmerő a ki komfortablin mer végig menni a sugár utón (mert a bon ton azt hozza magával, hogy inkább gyalog mint egy lovas bérkocsin); irigy szemmel tekintve a vágtató fiakkerre s büszkén a magánfogatokra, mintegy mondva, „mennyivel külömben ülnék én abban a fogatban“ s mikor megjelenik két szürkével az aranyos Iluska, hogy csinál frontot az egész embertömeg s néz hátra a ki elől megy s előre a ki hátul megy. Hullámzó ember tömeg, robogó fogatok, ügető fiakkerek s jámboran koczogó omnibuszok ez a sugár-ut képe négy órától hatig, Tel ér egy gyulai vásárral), azután eltűnnek a fogatok, megritkulnak az omnibuszok, fel- gyulnak a lámpák, lassanként fogy az embertömeg s io órakor már alig egy pár ember zavarja a csendet, hazasiető szerelmesek, egy- egy színház látogató s elkésett vacsoráid; ennyi az egész. Szép verőfényes tavaszi napon végig sétálni az Andrássy utón, ez az általános élvezet a mit senki sem tagadhat meg magától s ezenkívül a specziális élvezetek légiója kínálkozik. Emlitsem-e a Bach-féle állatsereglet elárverezett oroszlánait, a színházakat, az or- pheum törpéit s az alpesi havasokat, minek, ezt látni kell; — hát a kirándulások, a miket most nagy veszély fenyeget; ezek az ünnep napok kizárólagos mulatságai, ezren és ezren számolnak a husvét vasárnapra, de hát hiába, öles plakátok hirdetik, hogy jön Stuwer, már pedig valahányszor még Stuwer tűzijátékot hirdetett, szakadt az eső. Husvét vasárnap tehát biztos az eső, s igy beláthatják, hogy nem irhatok tovább, mennem kell esernyőt venni. Csintalan.
