Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-11 / 50. szám

nek harczias vitézségéről, ne felejtkezz meg drága hazádnak gazdag földjéről, emlékez gyermekeidre és unokáidra. Szívesen halok meg értetek és mindnyá junkért (mert én menni fogok hová a köte lesség int) ha hasznot tehetek, örömmel bo rulok a föld kebelébe, ha ti és köztetek az ínyimek mentve leendnek, de a gyalázat át­kával fogom bezárni ajkaimat, ha vesznem kell, és veszni a haza jobbjainak, csak azért mert veszni hagyátok minket, magatokat és hazát. Még egyszer gondoljátok meg jól, ki köz veszedelem idején semmit nem tesz, éppé annyi, mint a ki az ellenséggel egyetért, — ügyünk igazsága szerint nékünk múlhatatlanul győzni kell, de a győzelem után nehéz szám­adásra legyen kész, ki lanyhán tudta nézni véres eseményeket, s kinek a hazafi vagy ide gén győzelme mindegy volt, mert a ki minket nem segít, az ereje megtagadásával az eile séget segíti, azaz: „hazaáruló.“ Látni fogjuk ennélfogva egymást Kom lóson mi számosabban, mi lelkesebben a bi zottmány ülés végzése szerint julius 12-én, addig is „Isten óvja hazánkat 1“ Kelt Gyulán i848. julius 7-én. Békésmegye első alispánj Szombathely Antal, mp.“ (Folyt, köv.) O. Gy, 5. ugyan annak rendelete a vármegye lat orvosának a tavaszi lóvizsgálatok al- almával viszgálati díjban való részesítése iránt; 6. ugyan annak rendelete a gyomai ev. gyház-község részére templomának leégése által szenvedett kár enyhítéséül megszava­zott 50 frtnyi pénzsegély kiutalványozása iránt ; 7. a közmunka és közlekedési m. kir. miniszternek rendelete a közmunka vált­sági árak megállapítására vonatkozó hatá­ozatok közhírré tétele, azoknak, nemkü- önben az útfentartási számadási kivona­toknak közgyűlésileg leendő tárgyalása iránt; 8. ugyan annak rendelete a vármegyei közmunka szabályrendelet tárgyában ; 9. a m. kir. honvédelmi miniszter ren­delete Jóavató bizottságok alakítása iránt; ' 10. a földmivelés-, ipar- és kereskede- emügyi miniszternek rendelete, a b.-csabai sőmüves és ács segédek munkarendje meg­állapítása iránt. VII. A vármegye alispánjának előter­jesztései : 1. B.-Gyula rendezett tanácsú város tanácsa ellen az 1886. évi költségvetés be nem tartása miatt lefolytatott vizsgálatról. 2. A b.-csabai dohánybeváltó helyen a . évre szükségelt politikai biztos kinevezése iránt; 3. A vármegye tulajdonát képező épü- etekről; 4. A vármegyei közmunkaváltsági pénztár irányában 1885. és 1886. évről még fenn levő hátralékos tartozások tárgyában megejtett vizsgálatról. VIII. Törvényhatósági levelek: 1. Beregvármegye átirata a kedvezőt- enebb helyzetben lévő törvényhatóságok tisztviselői nyugdíj alapja javára jövedel­mezendő állami sorsjáték rendezése iránt. 2. Ugocsa vármegyének hason tárgyú átirata. 3. Vasvármegye átirata a kisdedóvó íötelező kimondása tárgyában. IX. Pénztár ügyek. X. Az állandó választmány előterjesz­tései : 1. A vármegyei építkezési szabályren­delet tárgyában. 2. A vármegyei tüzrendőrségi szabály­zat felett. 3. B.-Gyula rendezett tanácsú város­ban egy újabb orvosi állomás rendszere­sítése tárgyában. 4. B.-Gyula rendezett tanácsú város szervezési szabályrendeletének módosítása iránt. 5. Endrőd községben újonnan szerve­zett adóvégrehajtói állomás tárgyában. 6. Gyoma község képviselő testületé­nek a Mayer-féle ház tetőzetének kijaví­tására szükséges 1135 frt 16 kr. költség előlegezésének engedélyezése iránt. 7. Endrőd község képviselő testületé­nek a vármegye bizottsága 516/887. bgy. sz. határozata megváltoztatása tárgyában. 8. Doboz községnek a képviselő tes­tületi közgyűlés ügyrendjének megállapí­tása iránt alkotott szabályrendelete felett. 9. Csorvás községnek a községi elöl­járók, kezelő és szolga személyzet fizetése és napi dijairól alkotott szabályrendelete tárgyában. 10. Bánfalva község szervezési szabály- rendeletéről ; 11. ugyanannak a községi kötelékbe való felvétel alkalmával fizetendő dijak tárgyában bemutatott szabályrendelete fe­lett ; 12. ugyanannak a községi elöljárók, kezelő és szolgaszemélyzet fizetése és napi dijairól szóló szabályrendelete tárgyában; 13. ugyanannak a napszámosok meg­adóztatásáról szóló szabályrendelete felett. 14. Sámson község szervezési szabály- rendeletét illetőleg. 15. N.-Szénás községnek ugyanily tár­gyú szabályrendelete felett; 16. ugyanannak a települési és lakosi- tási dijakról alkotott szabályrendelete tár­gyában ; 17. ugyanannak a községi elöljárók, kezelő és szolgaszemélyzet fizetése és napi dijai iránt alkotott szabályrendeletéről. 18. P.-Földvár község szervezési sza­bályrendelete tárgyában. 19. ugyanannak a községi elöljárók, kezelő- és szolgaszemélyzet fizetése és napi dijjai tárgyában alkotott szabályren­delete felett; 89 írt 94 kr., Dr. Berényi Ármin 189 frt két- zeres, Kimpián János 185 írt 55 kr., Kádár g lenrik 185 frt 02 kr., Mogyorossy János 182 frt iO kr., Schuch János 181 frt 01 kr., T. Szilágyi i i'erencz 180 frt 65 kr., Deutsch Jakab 175 frt, Uh György 173 frt 48 kr., Kampf József 173 frt ( 16 kr., Özv. Uferbach Antalné 170 frt 70 kr., ■ donori Mihály 167 frt 48 kr., Csausz Lajos 164 j rt 67 kr., Braun Dávid 163 frt 20 kr., Gróh j Járton 162 frt 14 kr., Szverle János 161 frt 47 ír., Góg Mátyás 160 frt 15 kr., Popp József 159 ^ rt 22 kr., Miskucza Illés örökösei 157 frt 96 kr.) ■Schriffert Mihály 157 frt 43 kr., Wieland Károly 1 154 frt 06 kr., Gör. kel. Egyház 153 frt 97 kr., ■ Dobay János 152 frt 10 kr., Dobosffy Alajos 151 \ frt 70 kr. kétszeres, Jancsovics Pál 151 frt 40 kr., . kétszeres, Moschkovicz Hermann 151 frt 02 kr., Dr. Stiassny Miksa 150 frt kétszeres, Kozics Pál 147 frt 92 kr., Szabados József 146 frt 08 kr., Goldstein Mór 146 frt 05 kr. — Póttagok. Borbély János 145 irt 24 kr., Styr Pál 143 frt 25 kr., Wenckheim Család 142 frt 74 kr., Mon­dák György 140 frt 92 kr., Philipp testvérek 140 frt 50 kr., Dr. Hoffer Samu 140 frt 50 kr kétszeres Sz. Nagy János 138 frt 88 kr., Pettner Ferencz 138 frt 85kr., Exoer Mátyás 138 frt 19 kr., Deutsch József 137 frt lő kr., Japport Si­mon 135 frt 19 kr., Kutschera Jakab 134 írt 61 kr., Temovszky Mihály 132 frt 36 kr., Dr. Bár­dos Arthur 132 frt 30 kr. kétszeres, Zöldy Já­nos 132 frt kétszeres. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága f. évi deczember hó 19-ik és kö­vetkező napjain délelőtt 9 órakor rendkí­vüli közgyűlést fog tartani, melynek a tárgysorozata a következő: I. A vármegye igazolási választmányá­nak jelentése a f. évben választott várme­gye bizottsági tagok igazolása tárgyában­II. A vármegye közigazgatási bizott­ságából ez év végén kilépő következő 5 tag u. m. Hoffmann Mihály, Kalmár Mihály, Szucsu Béla, Keller Imre és Mikolay Mihály helyeinek titkos szavazás utján leendő be­töltése és a vármegyei tiszti ügyészi he­lyettes megválasztása. III. A község jegyzői vizsgáló bizottság­ba két tag választása. IV. A vármegye igazoló választmá­nyába 5 tag választása. V. A vármegyei tisztviselők és kezelő személyzet nyugdíjazása tárgyában fenn­álló szabályrendelethez képest a munkakép telenség beállását vizsgáló szakbizottságba 2 orvos kijelölése. VL Ministeri rendeletek. Jelesül: 1. m. kir, belügyminiszter rendelete a vármegye 1888-ik évi költségelőirány- zatatárgyában; 2. ugyan annak rendelete a vármegye nyugdíj szabályzat tárgyában; 3. ugyan annak rendelete a betegség vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképtelenné vált tisztviselővel, segéd- és kezelő személyzet tagjával szemben kö­vetendő eljárásról szólló szabályrendelet tárgyában; 4. ugyan annak rendelete a szarvas- marha és sertés tenyésztés érdekében szük­; séges apa állatok, valamint a lótenyésztés . tárgyában alkotott szabályrendelet felett; cet e tekintetben példák gyanánt szoktak ennen emliteni. Addig is pedig, mig ez idő bekövetkez­ték, igyekezzünk, igyekezenek mind azok, kik iivatva vannak reá, köznépünk félrevezetett <■észének jó útra térését, az egyetértés s köl­csönös bizalom azon fokát lehetővé lenni, mely mindennemű czél elérésére föltétlenül szük­séges. Vetkőzzük le azon hálátlan sőt veszélyes tétlenséget, mely nagy részt okozója a közéle­tünkben felmerült viszás jelenségeknek. Haladjunk előre a mivelődés nemes pályáján. A munka becsületes ösztönében a kölcsönös támogatásban, a törvények tisz­teletében s önzetlen hazafiság érdemében ne hagyjuk magunkat felülmúlni: ezekben keressük a demokratia felvirágzását hazánk­ban s ily értelemben legyünk demokraták. Gyula városa legtöbb adófizetői névjegy­zéke az 1888-ik évben. Békésmegyei takarékpénztár 4374 frt 22 kr., gróf Wenckheim Antal örökösei 3826 frt 83 kr., I, Gyulavárosi takarékpénztár 2131 frt 88 kr., gr. Almássy Kálmán 1763 frt 56 kr., gr. Wenckheim Károly 1273 frt 57 kr., Göndöcs Benedek 939 frt 90 kr. kétszeres, Rom. kath. egyház 733 frt 21 kr., Wagner János 705 frt 67 kr., Ferentzy Alajos 693 frt 12 kr. kétszeres, Végh József 628 frt 01 kr., Deutsch Mór 593 frt 10 kr., Lux Gyula 582 frt 06 kr. kétszeres, gr. Wenckheim Frigyes 530 frt 80 kr. kétszeres, Ifj. Kohlmann Ferencz 516 frt 12 kr. kétszeres, Keller Imre 489 frt 70 kr. kétszeres, Lederer Lajos 482 frt 116 kr. kétszeres, K. Schriffert József 1000. 469 I írt 09 kr., Winkler Lajos 452 frt 88 kr. kétsze- Ires, N. Szabados Antal 452 frt 55 kr., Ifj. Mis- Ikucza György 449 frt 29 kr., Czinczár Józsel 1442 frt 93 kr., Özv. Schriffert Józsefné 1001. 1421 frt 47 kr., Lukács Károly 417 frt 54 kr.. iSzikes Márton 389 frt 19 kr., Bochdaneczky Ig- Ináczné 378 frt 18 kr., Ifj. Endrész András 361 190 kr., Ladies György 360 frt 68 kr. kétszeres, Dr. Erkel Rezső 354 frt 80 kr. kétszeres, Szilá Igyi István 352 frt 95 kr., Vedel Károly 341 frt I kétszeres, Winkler Ferencz 333 frt 78 kr., Reis- Iner Zsigmond 324 frt 88 kr., Ludvig Mihály 323 I frt 97 kr., Kalmár Mihály 322 frt kétszeres, Özv Illlich Andrásné 312 frt 30 kr., Özv. Prág Albinná 1305 frt 45 kr., Löffler Mór 304 frt, Özv. Jontz iFerenczné 302 frt 35 kr., Braun Mór 296 frt 1£ I kr., Bogár Lázár 294 frt 75 kr., Hoffmann Mihály 1289 frt 68 kr. kétszeres, Ambrus Sándor 281 fr 109 kr., Sánta János 276 frt 53 kr., Démusz Jó Izsef 274 frt 76 kr., Özv. Nuszbeck Józsefné 261 I frt 52 kr., Ifj. Szabó András 255 frt 28 kr. jSchriffert József 1077. 253 frt, Helv. hitv. egyhá: 1249 frt 32 kr., Bak Lajos 248 frt 52 kr., Bezsát I József 239 frt 66 kr. kétszeres, Reisner Emánue |236 frt 13 kr., Gergely Pál 234 frt 69 kr., J»n Icsovics Emil 228 frt 78 kr. kétszeres, Szentmi- ilhályi Lajos 223 frt 66 kr. kétszeres, Stetanovici IPóter 215 frt 51 kr., Mogyorossy Ferencz 208 fr :|74 kr., Özv. Reinhardt Józsefné 207 frt 06 kr. .1 Biró Ferencz 204 frt 91 kr., Illés József 202 fr JöO kr., Moldoványi Gyula 202 frt 46 kr. kétsze :|res, Gombos György 202 frt 12 kr., Novák Ka slmill 201 frt 30 kr. kétszeres, Herodek Lipót 191 llfrt 90 kr., Schriffert István 196 frt 07 kr., Bang -IJános 195 frt 21 kr., őrley Mária 194 frt 90 kr nScbmidt Gyula 194 frt 51 kr., Özv. Bodoky Ká tlrolyné 193 frt 46 kr., Névery Albert 193 frt 3 -Ikr., Pettner János 192 frt 08 kr., Wallner Káról Az egyszerű foldmivesnek nagyon ke-|] vés kell, hogy a helyzet felöl zavart fo |i galmat alkosson magának. Alig tette őtl szabaddá a törvényhohozás, a hosszú szá-li zadokon át viselt nyomás súlya alól, aligl lett a haza egyenjogú polgárává: a felkor-1 bácsolt szenvedélyek a védelmi s polgár-1 háború viharos tengerén találta magát. Alig! múltak el a vihart követett önkény mind-l nyájunkat lesújtó évei; alig kezdett ha­zánk addig borús láthatárán az ujra-ébre-| dés első hajnalpirja derengeni: a kiküzdött! nemzetjog diadalát maguknak a haza fiai-l nak egymásközti meghasonlásával kellett! elhomályosítva látnia. Két tábort látott egymásai szembe állani. Deák- és balpárt-l nak nevezte el őket a közvélemény. Mind! kettő harczolt: egyik diadalt aratott elvei fennmaradása, másik elvei diadalra jutta­tásáért. A harcz erős, szenvedélyességbe átcsapó volt, s máig is tart. A gyanúsítás piszkos fegyvere is felemeltetett e harcz- ban: az egyik párt egyik árnyalata a haza-\ árulás rut bélyegét igyekezett rásütni ellen-l félére, a nemzeti jogok szándékos féláldozáA sával vádolva azt. A honfiérdemek magas polczán álló férfiak köztiszteletben része­sülő nevei sárba tapostattak; s mindez még azzal is tetéztetett, hogy a törvény-\ hozó testület nagy többségének politikai iránya gyanusittatott, s ékként közvetve a törvény­hozó testület mindenekfelett álló tekintélye is megsértetett. (Nem ez történik-e ma is?) És a gyanúsító mivel sem törődő kí­méletlen politika némely emberei mind ezen üzelmeket részben a demokratia lep­lébe burkolni s a demokratiai törekvések­kel identifikálni igyekszenek! íme ezek azon jelenségek, melyek a józan értelemben vett demokratiának ha­zánkban érvényrejutását kétségessé teszik. Sok nagyobb és kisebb rendű fonákság van még ezeken kívül, mely méltán foglal helyet a felsoroltak között; de sem a tárgy maga nem annyira vonzó, hogy hosszasabb ideig foglalkozzunk vele, sem pedig e la­pok szüktere ezt tennünk nem engedi. Talán azt fogják Önök mondani: na­gyon sötét szemüvegen nézzük az esemé­nyeket ; a rajz s az aggodalmak túlzottak. Adja az ég, hogy úgy legyen ; részünkről azonban megjegyezzük, hogy a rózsaszínű szemüveget sokszor szemünk elé illesztet­tük már akkor is, midőn csak fekete tár gyak állottak előttünk. Az Optimismus töb­bet ártott már nekünk a pessimismusnál. s az előbbeni inkább gyöngeségünk mini az utóbbi. S így minden optimismustól menten megvagyunk győződve arról, hogy ha a: átmenet ideje véget ér; ha rendezett, bensf viszonyainknak szilárd alapokat kölcsönzi állapotba jutunk, midőn részint a törvény hozás üdvös működése, részint a jobbal erősebb sorakozása napjaink vajúdó kér déseinek biztos megoldását eredményezve a féktelen s kicsapongásra hajló elemei hatásának határt szab, — szóval, ha a: átmenet vajúdásain szerencsésen keresztü estünk : a józan democratiai haladás ná lünk is ép úgy megfogja teremni áldáso gyümölcseit, mint a mint megtermé az már azon alkotmányos államokban, melye sére. A községekhez intézett rendelete kő­vetkező : „Az istenre és mindenre a mi szent a hazának, gyermekeinknek és utódainknak fen- maradhatása nevében intem és parancsolom, legyen a nép engedelmes, higyjen a becsüle­tes szónak, még nem késő. Épen e pillanatban veszem Torontálme- gye alispánjának vészt hozó tudósítását, mely­ben tudtul adja, hogy az eddig veszteglő rácz csoportok fészkeikből felkerekedtek és 8 hely­ségnek ártatlan lakosai, kedves véreink föl­dön futóvá lettek, nevezetesen Szent-Mihály nevű ó-hitü községet több helyeken felgyúj­tották, 70 házat porrá égettek, marhájukat, lovaikat elhajtották, és minden valamit érő javaikat szekereken hordták el. Mindezeknek oka nem egyéb, mint a visszavonás, bizodalmatlanság, melyet ellensé­geink népünkbe észrevesznek, s mely által annyira gyengék vagyunk. Magyarországnak országgyűlése együtt van, képes lesz teremteni erőt, mely semmivé tegye a gaz pártütők istentelenségét, mert hi­szen mi őket nem bántottuk, mi az egész vi­lágnak békét és szabadságot hirdettünk, — fog teremteni mondom erőt, de most arról van szó, hogy egy szivvel-lélekkel útját álljuk a felbőszült vakmerő csordának, különben még erő érkezik, átkos hiedelmetlenségünk miatt, mielőtt észrevennénk, határunkra érkeznek, letarolják előttünk istennek szent áldását, s legfeljebb boszura tárhatjuk ki erővel eléggi megáldott karjainkat. Egyetértés tehát, lelkesedés és bizodalon és nincs hatalom e földön, mely semmivé te hessen bennünket, ugyan azért nem a bizott mány utóbbi rendelkezése szerint 3000-en, ha nem annyian a mennyien csak lehet, keljünl fegyverre, verjük vissza elleneinket férfia bátor szívvel) hiszen nem áldozunk semmi másért, mint önmagunkért, gyermekeinkért kinek isten élettel kedvezend, jövő nyugal műnkért. Ne kecsegtesse magát senki, hogy mej kérlelheti gyáva esdeklésével vagy hazaáru lássál dúló ellenségeit, tudják azok azt, hog' itt maradandók nem lesznek, s nekiek tökéle tesen mindegy akárki, mert nékik minden czél juk rablani, mitlden hasznuk rablás és gyil kolás kincse. Azt se vélje senki, hogy itt talán bízó nyos halálnak megyünk ellenébe, összetart nagy erőnek csak hírére is meg fognak futa modni, ám hiszen nem első példa hazánk tör ténetébe, sőt igen gyakori, hogy az emlitet miveletben durva nép beütésekkel kisért meg szerencséjét országunkba, és csak add! tartott mindig, mig a magyar elhitte, hog baj van, — de fájdalom, régi időkben épei úgy mint most, mikor a szomszéd háza égeti Még egyszer kérlek tehát bennetekei megyém lelkes népe, ne felejtkezz meg őseid

Next

/
Oldalképek
Tartalom