Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-25 / 39. szám

mán készítsék el, oly. kellő időben, hogy az a f. évi deczember havában megtartandó rendkívüli közgyűlésen tárgyalható legyen, de sőt, hogy e javaslatok — többszörösitve — ezen rendkívül közgyűlést megelőzőleg — még minden egyes megyebizottsági tag részére is szótk ügethessenek ; —- az alispánt jelentés különben egész terjedel­mében tudomásul vétetett. A közigazgatási bizottsági félévi jelentése —• a mennyiben lapunk által egész terjedelmében közölve lett — felolvasása mellőztetvén, tudomásul vétetett. A számoukérö szék f. hó 18-án tartott ülésének jegyzőkönyve, mely a tisztviselők tevé­kenységéről megnyugtatókig szól — tudomásul vétetett. Az állandó választmány előterjesztése alap- ján, ■— a mennyiben a megyei nyilvános beteg- ápolasi alap pénztári állaga ma már annyira le­apadt, hogy a szükségletek fedezésénél akadály merülhet tel — az l°/0-nyi — na. pótadó kiveté­sét névszerinti 43 szavazattal a megye közönsége elrendelte, s ez érdemben alkotott és felolvasott szabályrendeleti javaslat egész terjedelmében el­fogadtatott. Az 1888. évi katona-elszállásolási pótadó kivetése — az állandó választmány előterjesztése alapján, két nemmel szavazó ellen 34 igen sza­vazattal elrendeltetett, melynek kivetésével a me­gye alispánja lett megbízva; ugyancsak ennek tárgyalása során határoztatok el, hogy leiirat in- téztessék a honvédelmi miniszterhez az iránt, hogy a katona elszállásolás tekintetében úgy Bé­kés városa is mint Gyula és Csaba, a 6-ik osztályba vétessék lel, illetőleg hogy a 6-ik osz­tályba sorozását jóváhagyni roóltóztatnék. Dr. Schlauch Lörincz nagyváradi püspök levele, melyben értesíti a megye közönségét, hogy a nagyváradi latin szertartási! egyházmegye kor­mányzását 1. évi augusztus hó 24-én történt be- igtatásával tényleg átvette — tudomásul vétetett és egy üdvözlő válaszirat átküldése elhatároztatott. Békésvármegye 1888 ik évi költségvetése elfogadtatott, és a belügyminiszterhez jóváhagyás végett lelterjesztése elrendeltetett, A legtöbb adót fizető és választott megye­bizottsági tagok 1888. évi névjegyzékének kiiga­zítása tárgyában, — a bíráló választmány véle­ményével egyezöleg a felszólamlásoknak hely adatván, az ekként kiigazított és felolvasott név­jegyzék — Weisz Ede nevével bevégezve — hely­ben hagyatott; az elhalálozás folytán pedig idő közben megüresedett bizottsági tagsági helyek vá­lasztás utjáni betöltésére — (Gyulán, Csabán, Szarvason, Szeghalmon), választási napul novem­ber 21-ike tűzetett ki; — B.-Gyulán a III-ik al- kerületben elhalt Szigeti Lajos választási elnök helyébe Schröder Kornél gyulai lakos ügyvéd lett megválasztva; — ezen ügy tárgyalása során tett indítványra elhatároztatott, hogy egy feliratban a pénzügyminiszter ur felkéretik — miszerint a Békéamegye területén levő adóhivatalokat utasítani kegyeskedjék, hogy a törvény értelmé­ben különben minden év aug. bő 31-ig a megye aliapánjához beküldendő — legtöbb adót fizetők névjegyzékét, jövőben ne — augusztus 31-ig, de már augusztus bava 1-re átküldjék. A m. kir. belügyminiszter urnák — a tf sti betegség vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképtelenné vált s munkaképességűket egy év alatt vissza nem nyert tisztviselővel, kezelő- és segédszemélyzet tagjaival szemben követendő eljárás tárgyában alkotott megyei szabályrendelet módosítása iránt leérkezett rendeletére, a szabály- rendelet azon lényegesebb módosítással, hogy oly tisztviselő vagy segéd-személyzeti tag, ki egy évi szabadságolás után sem nyerte volna vissza mun­kaképességét, — az a megye közöusége, illetve m. főispán által hivatalától felmentetik, s ha az illető a nyugdíjra jogosult még nem volna, szol­gálati évek száma után — melybe betudandó lesz az egy évi szabadságolási ideje is, — mely idő alatt teljes fizetését élvezni jogosult, — kivetendő 4—4°/o nyugdíj élvezetében lesz részesítendő. A megyei szolgáknak a megyei tiszti nyug­díjintézet keretébe leendő felvétele tárgyában el­határoztatott, hogy egy szolgálati pragmatica lesz készítendő a megye állandó választmánya által, 8 ennek alapján a megyei szolgák is nyugdíjban fognak részesittetni, még pedig azon megjegyzés­sel, hogy ezen intézkedés, a jelenleg szolgálatban levőkre nem bir kötelező erővel, szabadságukban állván azonban a nyugdíjintézetbe belépés, — de az ezentúl felfogadandó szolgák belépésre köte lesek lesznek. A gyomai és szarvasi rendőrség fizetésének megállapítása tárgyában az állandó választmány véleménye elfogadtatott. A m. kir. belügyminiszter urnák a gyomai szolgabirói lak és hivatalos helyiség felépítése tár­gyában olvasott rendeletére — az állandó választ­mány véleményétől eltéröleg az ügyben ezúttal érdemleges határozat nem hozatott, hanem a 2000 frtnyi telek vételár betudásával — egyelőre 10.000 írtig terjedhető költséggel leendő felépítéssel a közigazgatási bizottság megbizatik. Ugyancsak a belügyminiszternek a vásártar­tási megyei szabályrendelet módosítása iránti ren­deletére, a miniszter egy feliratban felkéretni ha- tároztatott, miszerint a vásárok megtartási nap­jaira vonatkozólag kívánt módosítástól állana el, s engedné meg, hogy azok a régi gyakorlat sze­rinti napokon tartathassanak meg, mig a szabály- rendelet többi részeiben a miniszteri rendelet sze­rint módosítva elfogadtatott. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miuiszter urnák rendelete értelmében, a vármegye közön­sége által a vakok budapesti országos intézete javára tett alapítványról, — az alapitó levél kiál­líttatott, mely szeriot az egyedül a kitűzött czélra lesz fordítható, hol esetleg egy békésmegyei ille tőségü világtalan — ingyen ellátás és gondozásban részesülhessen. A m. kir. közmunka-és közlekedésügyi mi­niszter urnák az utfentartási költség előirányzat, — valamint a megyei közmunka váltsági árak megállapítása tárgyában olvasott rendeletére, a mely szerint a fent említett ügyek feletti intézke­dés — a megyei közgyűlésnek bagyatik meg, fel- iratilag felkéretni határoztatott a közmunka mi­niszter ur, hogy addig, mig a közmunka ügyek törvény által szabályozva nem lesznek, kegyes­kednék a régi állapotot fenntartani, az az hogy a megyei közmunka ügyek feletti intézkedés jö­vőben is mint eddig a közigazgatási bizottság hatáskörébe maradhasson, — és csakis a váltsági egységi árak megállapítása legyen a megyei köz­gyűlés feladata. A közmunka- és közlekedési m. kir. minisz­ter urnák a békési és orosházi vasút állomáshoz vezető kőuton szedendő vámdijak tárgyában kelt, s a közigazgatási bizottságnak f. havában meg­tartott üléséről a lapok hasábjain részletesen kö­zölt rendeletéi, valamint a sárréti községekben létesítendő vasút ügyében olvasott rendelete is tudomásul vétettek ; mig ugyancsak e miniszter urnák a Kis-Uj-Szálláson, Dévaványán át Gyomáo vezetendő helyi érdekű vasút létesítése czéljából a vármegye által megszavazott 40.000 frt jóváha­gyása tárgyában kelt rendeletére érdemleges ha­tározat, csakis az ügyben folyamatban levő tár gyalások befejezése után fog hozatni. Zólyom vármegyének — a tárgysorozatban részletesen közlött mindkét rendbeli átirata, tu­domásul vétetett. Úgy a megyei házi pénztár, mint a megyei közmunka pénztárból a legközelebb múlt rendes közgyűlés óta felmerült több rendbeli kiutalványo­zásokat a közgyűlés jóváhagyta, a megyei pénztárak havonkénti vizsgálatairól bemutatott jegyzőkönyvek tudomásul vétettek. — A megyei közmunka pénz­tárról szóló — pénztári tisztségi jelentés szerint mutatkozó nagyobbmérvü hátralékok behajtására nézve a megye alispánja a szükséges intézkedé­sek megtételére utasittatott. A tárgysorozatban részletesen közölt több rendbeli községek szervezési és egyéb irányú sza­bályrendeletei az állandó választmány előterjeszté­sei alapján, kisebb-nagyobb módosításokkal jóváha­gyattak, különösen kiemelendő Békés nagyközség szervezési szabályrendeletében tett azon módosí­tás, hogy a régi gyakorlat szerint még máig is alkalmazott 10 éjjeli kerülő töröltettek, s ennek helyében a gyalog rendőrség száma 10-re emelte­tett, — a lovas rendőrség száma pedig 2-ben álla­píttatott meg. A közmunka- és közlekedési m. kir. minisz­ter urnák, Thaly István kir. mérnök és a békés­vármegyei államépitészeti hivatal főnökének har­madosztályú kir. főmérnökké lett kinevezése s Barsmegyóbe lett áthelyezése tárgyában olvasott leirata, azzal vétetett tudomásul, hogy nevezett kir. főmérnöknek kellő szakértelemmel párosult ügybuzgó munkálkodásáért, a közönség jegyző­könyvileg elismerését nyilvánítja. A megyei közegészségügyi bizottság előter­jesztése és véleménye alapján a Szarvason kérel­mezett harmadik személyes jogú gyógyszertár fel­állítása nem engedélyeztetett; mig ellenkezőleg a Békés városában kérelmezett harmadik személyes jogú gyógyszertár felállithatása a megyei közegész­ségügyi bizottság véleményétől eltéröleg névsze­rinti szavazással 36 szavazattal 21 ellenében meg­szavaztatott. — Uj-Csabán úgynevezett Jaminán — vagyis Csaba nagyközségében kérelmezett 4-ik személyes jogú gyógyszertár felállítása — mint felesleges, szintén nem lett engedélyezve. Csabán, a népfelkelői hadszerkészlet elhelye­zése czéljából megvenni szándékolt Kaisch György féle telek és lakbáz megszerzése czéljából, a leg­közelebb tartott rendkívüli közgyűlésből kiküldött szakbizottság véleményes jelentése olvastatván és tárgyaltatván, határozatiig kimondatott, hogy Kaisch Györgygyel a végleges szerződés megkö­tendő és jóváhagyás végett a belügyminiszhez felterjesztendő lesz. Kondoros község képviselő testületének, a községi pénzek kezelése, ellenőrzése tárgyában alkotott megyei szabályrendelet 1 §-ának módo­sítása iránt hozott határozata elutasittatott. Rátz Mátyás megyei központi kiadónak je­lentése és a vonatkozatos állandó választmányi javaslat alapján megbizatott a megyei alispán, hogy a megyénél az eddig alkalmazott sokszoro­sító másológép helyett—az 1887. ó/i házipénz­tári megtakarított összeg terhére — egy sokkal czélszerübbnek s kevesebb költséggel járónak bi­zonyult horganytáblás sokszorozó másoló gép beszerzése iránt, a szükséges lépéseket te­gye meg. A gyulai m. kir. folyammérnöki hivatalnak a Körös folyó 28. és 29. számú Eudrőd község melletti átvágásainak szabályozása folytán, holt­mederré változott endrödi kanyaróknak élővízzel leendő ellátásá folytán keletkező költségek, ki által leendő viselése iránt kelt átirata tárgyában, az állandó választmány véleményétől eltéröleg, mindaddig érdemleges határozat nem hozatik, mig az ott folyamatban levő szabályozási műve­letek teljesen befejezve nem lesznek. Gyomai járási főszolgabíró írásban beadott indítványára, Gyoina községében f. hó 2-án leégett evang. egyház temploma és tornya újra felépítési költségeire, a megye közönsége, a f. évi költség- vetés megtakarítási összegének terhére 50 frt se­gélyt szavazott meg. Körös-Ladány község és Bak Imre s társai között létrejött adásvételi szerződés, az állandó választmány véleményétől eltéröleg — jóváha­gyatott. Palotás Imre és társainak az ugar rendszer általánosan kötelező fenntartása tárgyában beadott felebbezésére hozott megyei tiszti főügyészi elő ­visszaélve az állással, mely egykor oly mélló- ságos volt, s mely természeténél fogva párt feletti, beleavatkoznak politikai pártok ala­kításába, s pártjuk erejének öregbítésére ki­zsákmányolnak mindent, mi nekik magas hi­vataloknál fogva szolgálatukra áll, felhasz­nálják hivataluknak nemcsak jogait és hatalmát, hanem magát hivataluk méltóságát is, mit pedig féltékenyen örizniök, legszentebb kö­telességük volna. — És mi még legszomoritóbb e hatalom nekik minden felelősség nélkül van átadva. Minden felelősség nélkül mondom, mert ha a megye akarja számadásra szorítani, azt felelik, hogy ők csak a kormánynak tar­toznak felelőséggel, a kormány pedig vagy nem kér számot, vagy ha kér, a számadás végeredménye soha sem jut a honpolgárok tudomására; mert nem tudunk példát, hogy ilyetén eljárásért valamely főispáni helyettes hivatalától elmozdittatott, vagy csak meg is róvatott volna, pedig csak egy tagja is van-e a táblának, ki állitani merné, hogy e hatalom körül legközelebbi időben visszaélések ne tör­téntek volna. Ha mindezeket pontosan egybe vetjülf, nem tagadhatni, hogy e felismert tényeket nem veres, hanem más valami szinü fonal fűzi egybe, s ezen fonál azután az, mit némelyek rendszernek neveznek, mi azonban, nekem mindegy akár rendszer, akár nem rendszer lesz belőle, én csak azt tudom, hogy ez egy át­gondolt tervet eláruló nagyszerű sérelem, mely az eddig oly féltékenyen őrzött megyei szer­kezet testületét halálosan sebzi. O. Gy. (Folytatása következik.) terjesztés és állandó választmányi javaslat mellő­zésével, ez ügyben mielőtt érdemleges határozat hozatnék, az ügy azzal adatik vissza, hogy Körös- Tarcsa község lakosságának birtokos osztálya vé­lemény adásra felhívandó, ha váljon óhajtja-e fen- tartani továbbra ib az ugar rendszert avagy uem, A „pancsovai Gromon Dezső magyarnyelv terjesztő egyesületinek anyagi támogatása tár­gyában olvasott megkeresésre a megye közönsé­ge a megyei közművelődési alapból egyszer s mindenkorra 20 irtot utalványozott. Lackenbacher Károly és társai szeghalmi iparosok kérelmeinek, — mely szerint Szeghalom községénél levő ipar-pénztár terhére a szeghalmi iparos-tanonczok részére egy külön ismétlőiskola felállítását kérik — boly nem adatott. Gyoma község képviselőtestületének 122 frt 207s kr. községi pótadó törlése felett hozott ha­tározatra utasittatott nevezett községi képviselő­testület hogy ezen törlendő pótadóra nézve rész­letes kimutatást készítsen, melynek egyes részle­tei okmány által igazolva legyenek s az igy kel­lően felszerelt határozatát ide legkésőbb (. évi november hava 1-éig újból terjessze be. Orosháza községe és Palóczi Lajos orosházi lakos között létre jött bérleti szerződést a megye közönsége jóváhagyta, — nem különben a Vesztő községe és a Gróf Wenckheim család között létre jött adásvételi szerződést is. Bajcsi Gusztáv megyei állatorvos kérelmeiuek részben hely adatott, a mennyiben engedélyezte­tett hogy a tavaszi lóvizsgálatok alkalmával vizs­gálati dijakat szedhessen, de kérelme azon részével melyben hivatalos utjai alkalmából díjtalan fuvarral leendő ellátás iránt folyamodik, elutasítva lett — eme határozatok azonban jóváhagyás és megerő­sítés végett a földművelésügyi miniszterhez felter­jesztetni határoztatott. Braun Adám és társai mezőberényi lakosok és Békés község határaiban is birtokosok kérel­meinek, — melyszerint Békés községet utasítani kérik, hogy a községi költség előirányzat, velők is mint határbeli birtokosokkal mindenkor közöl­tessék — hely nem adatott. A vármegye alispánjának a vármegyei szék­ház udvarából a „Hajnal“ utczába vezető kijárás mikénti eszközlése tárgyában kelt jelentésére el­határoztatott, hogy a szomszédos reformált egy- házköszégtől egy 65/,0 méter szélességű egyenkö- zü beltelek lOou frt árban kisajátittatik, s hogy ugyancsak a szomszédos Kovács Károly télé bet- telkes lakház mintegy 940 Q öinyi területtel — a megyei székház beltelek kibővítésére 4000 forint összeggel örök áron megvétetik, mely határozat jóváhagyás végett a belügyminiszter úrhoz ielter- jesztetm határoztatik. Bodoky Zoltán b.-gyulai lakos és Gyulavá­rosi képviselőnek a Gyulavárosi képviselőtestület uorfogyasztási adóügyben 51/887. kgy. sz. a. ho­zott határozata ellen beadott felebbezésének hely adatik, 8 úgy a megyei tiszti főügyész előterjesz­tése mint az állandó választmány véleményével egyezöleg — a nevezett képviselőtestület által megszavazott úgynevezett kaparendszer — mint törvénybe ütköző töröltetni határoztatott, utasi­tatván Gyulaváros képviselőtestülete, hogy ez ügyben a vonatkozatos törvény és miniszteri ren­delet értelmében hozzon újabb határozatot. Saj­nálattal tapasztaltuk, hogy ezúttal Gyulaváros polgármestere a kaparendszar érdekében szól- lőtt iel. Márki Lajos m. főjegyző, valamint Dr. Du- bányi János megyei alorvos részére — egészségük helyreállítása végett kérelmezett egy-egy évi sza­badságidőt a megye közöusége megadta; — De- imel Lajos m. alszámvevő részére, kérelme folytán az állam számviteltaui vizsga letebetése czéljából 6 heti szabadságidő engedélyeztetett. Élénk vitát keltett a közgyűlésen B.-Gyula rendezett tanácsú város számadásainak ügye, mely­nél az derült ki bogy a város a múlt évben a költségelőirányzatot tetemes-u túllépte, ugyanis több mint 6 ezer forint túl kiadás tett s ezen fe­lül 3380 frtot megközelítő összeget nem a költ­ségvetésben előirányzott hanem más egyébb elő- nem irányzott kiadásokra fordított, igy nem fizette ki a polgár iskola részére előirányzott 1000 frtot s a világításnál használt petróleumot stb. s ma­gánál az előre nem láthatókra előirányzott 3800 frt tételnél több mint 2000 frttal lépte túl a költ­ségvetést. Ez ügyhöz bővebben más helyütt szó­lunk hozzá. — Az állandó választmány véleménye amellyel elrendelte a vizsgálatot melynek lefo­lyásához képest lesznek esetleg a fegyelmi vizs­gálatok eirendelendők — a közgyűlés által el­fogadtatott. Ezen közgyűlési értesítőben nem érintett, s úgy a rendes mint a póttárgysorozatbau még fel­sorolt — nagyobbára magán érdekű, — ügyekben hozott kedvező és méltányos határozatok után ez őszi rendes nagy gyűlés, melyen az utolsó nap kivételével folyton a megye főispánja elnökölt pén­teken végződött be. Hírek. Lapunk inai száma a harmadik év- egyedben utolsó lévén, tisztelettel felkér­jük mindazon olvasóinkat, akiknek előfi­zetése e hó végével lejár, hogy előfizetése­iket e hét folyamán újítsák meg. — Kár­uk egyszersmind lapunk barátait, miszerint a „Békés“-t minél szélesebb körben ter­jeszteni s annak előfizetőket toborzani szí­veskedjenek. Előfizetési dij az október — doczemberi évnegyedre 1 frt 25 kr, mely összeg vidékről „a Békés kiadóhivatalának — Gyulán“ czim alatt postautalványon küldendő be. A megyei közgyűlés. M á r k y Lajos m. főjegyzőt és dr. D u b á n y i János m. alorvost betegségük folytán még egy évre szabadságolta, na az eiozmenynei iogva meg ismerem is azt hogy ezen helyzet megzsibbasztja a tevékeny ség terére lépett magyar kormányt cselek' véseiben, azaz: ha meggátolhatja is mindazon positiv cselekvéseket, melyeket a magyar kor­mány alkotmányos utón talán kivívni szándé­kozik, és igy megakadályozhatja is alkotmá­nyos haladásunkat, — nem terjedhet e hely­zet hatása addig, hogy kormányunkat alkot­mányellenes positiv tettekre kényszerítse. — Ilyen mindjárt először az úgynevezett admi­nisztrátori rendszer, vagy azon törvényhozás­nélküli, egyoldalú, törvényellenes intézkedés, mely a múlt országgyűlés óta a megyei szer­kezet körül tétetett. Az adminisztrátori rendszer taglalásába nem ereszkedném, ha Mosony követe azt nem mondja, hogy az adminisztrátorokra nézve, csak a quantitás aggasztó; — de igy köteles­ségemnek ösmerem a qualitást is felmutatni, Azonban, midőn e tárgyról szólok, előlegesen megjegyezni kívánom, hogy e sérelmet megyém rendei csak mint testvérmegyékben elköve- tettet érzik, mert Békésnek alkotmány szerű főispánja van és olyan, kit az általam előter­jesztendő vádak közül egy sem, és ezt kérem jól megjegyezni, hogy egyetlen-egy sem illet. Létezik-e utasításukban valamely kifejtett rendszer, nagy nem ? annak diplomatikai be­bizonyítását magamra vállalni nem merem, — habár szembeszökő eseményeknél fogva állít ható is, hogy mindaz, a mi történt, nem lehet csupán egy szerencsés, vagy szerencsétlen vé­letlen szüleménye, annyival inkább, nem, mert abban bizonyos concatenatio eszméji, egy bi­zonyos nem veres fonál nyíltan felismerhető. Hg nem is szükséges nekem egy bizonyos rendszer valóságos létét bizonyítanom, mer lehetnek egyes törvénytelen események, min­den rendszer nélkül is aggodalmasak, és éi épen e sérelmes eseményeket kivánom orvo soltatni, bármily névre kereszteltessék azutát — az nekem mindegy. — Az első szembe' szökő esemény tehát az, hogy Magyarország' ban és kapcsolt részeiben jelenleg 31 főispán helyettes van, és ezek közt 26 megye var olyan, melynek valóságos főispánja van, i hogy legnagyobb része azon főispáni helyet­teseknek, nem mint az előtt a főispánok ké relmére, hanem azok mellőzésével s meg seri kérdezésével neveztetvén ki, az eddigi való' ságos kormányozhatással felruházott főispánok a kormányzástól elmozdittattak, s előbbi mél­tóságukból czimükön kívül semmi sem hagyat­ván meg, minden vétség s minden felmutat­ható ok nélkül hivatalaiktól megfosztattak. Második szembeszökő esemény, íhogy a: ekképen kinevezett főispáni helyettesek, s megyei törvényszékekeni elnökösködésre uta- sittattak, s ezáltal azon törvényszékbe, melj nem egyéb, mint egy megye összes közönsé­gének kifolyása, s hol annál fogva más részi nem vehet, mint az, kit azon megye összes közönsége azon joggal felruház, — egy egé­szen idegen s a megyék felibe állított kor­mány orgánum tolatott be, hogy azon orgá­num, a megye bele nem egyezése, sőt ellen­mondása mellett is, ugyanazon megye nevé­ben szolgáltasson igazságot. Harmadszor: ezen idegenszerü orgánu­mok a kormány által oly fizetésekkel láttat­tak el, melytől az administratorok nagy ré­szének existentiája feltételeztetik. — Éhez járul végre, hogy azon ekkép ellátott urak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom