Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-23 / 4. szám

lomány meg sem közelítette ft két-három évvel előttit, a sertések utórészét még pénteken sem tudták a vasútnál átvenni. Igaz, hogy a mostani vásárra felhajtott állomány az utolsó falkáig el­kelt, és ennek túlnyomó része a vasúton lett el­szállítva, de az 'áremelkedés s ennek folytán a tömeges eladás megtörténhetik máskor is, és az esetben a mai felszerelés mellett egy hét is kevés lesz a sertések vasúti elszállítására. Baross Gábor közm. és köziek, miuiszter az országos költség- vetés általános vitájában tartott beszédében erélye- seu hangsúlyozta, hogy az államvasutak nemcsu- pán fiskális, hanem első sorban nemzetgazdászati szempontból kell, hogy elbírálás tárgyát képezzék és igy legyen szabad remélnünk, hogy a minisz­ter, ha tudomására jő, mily rendkivüli fontos a sertéstenyésztésre és kereskedelemre nézve a ha­zai s részben külföldi sertésárakat regulázó gyu­lai pálnapi vásár, melyen a sertésforgalom hason- lithatlanul nagyobb, mint az országban bárhol, nem fog garaskodni a különben is elenyészően csekély költséget ráfordítani az itteni állomás ki­egészítésére; nagy hiba, hogy ez eddig is nem történt, mert talán épen eme mulasztásnak lehet betudnunk ama körülményt, hogy a nagyobb fir- máju sertéskereskedők ösmerve a gyulai vasút­állomás forgalmi mizériáit, nem is várják be, hogy a környéken levő legtekintélyesebb fajú s számú sertést produkáló urodalmak a sertéseket Gyulára behajtsák, hanem a helyszínén veszik meg azokat és más állomásokon adják fel; igy történt ez al­kalommal is, s ha ez még többször is fog ismét­lődni, félhető, hogy a gyulai vásár mai tagadhat- lan jelentőségéből igen sokat fog vesziteni, s ez azután nemzetgazdászati szempontból véve ezer- szerte nagyobb bajt fog képezni, mint ama igazán Csekély kiadás, amelytyel a forgalmi bajokon se­gíteni lehetne és kellene. A város képviseld testü­leté hivatásszerű kötelességét gyakorolná, ha s megye utján feliratot intézne ez ügyben a köz­munka 8 közlekedésügyi miniszterhez. Ha a nagytudományu Scheutbauer egye­temi professor theóriája, mely szerint a kolera terjesztő commabacillusok 10 fok hidegben el­pusztulnak, a /alóságnak megfelelő, az esetben nincsen okunk a félelmes járványtól tartani, mert a hét utolsó napjain virradóra a Beaumur-fóle hév mérő mindig alábbszálott volt tiz fok hideg­nél, s a kommabacillusok egész bátran elpusztul­hattak benne. De ha ez örömünk csak hypothézis volna is, az egy heti állandó hideg és fagyok annyit legalább mégis eredményeztek, hogy a jég­vermeket városszerte meg lehetett tölteni. Azután a korcsolya sport kedvelőinek is meg van az örö­mük, hogy — amire alig mertek már számítani — Halifaxnak is áldozhatnak ; a homokgödör jég­pályája délutánonként egészen be van népesülve, hogy a korcsolyázók tekintélyes kontingensét a szép nem adja, azt felesleges meg is említenünk. A vármegye báljáról lapunk múlt heti számában hozott tudósításunkba — amint azt a legkompeteosebb kritikus közönségnek még a bál folyamán volt alkalma megállapítani — az a hiba csúszott, hogy a lady patroness bájos lánykájá­nak neve Gróf Almássy Emma k. a. sajtóhibából gróf Almássy Erzsinek szedődött. Továbbá a bál­téréül szépeinek egyik legszebbike Uferbach Bóza k. a. a közölt névsorból egészen kimaradt. Amit noha a névsor teljességét illetőleg, előre éltünk a mentális rezervátával, bűnbánó szívvel sietünk helyreigazítani. A polgári kör ez évi tisztújító közgyűlé­sét a mai napra eső országos vásár miatt, jövő vasárnapon folyó hó 30-án délután fogja tartaui. Ugyanekkor fog a házvételi alapra kibocsátott részvények közül ismét tiz darab kisorsoltatni. * A b.-gyulai nö-egylet f. évi február hó 5-én tartnndó báljára a meghívók szétküldettek, a kik netalán tévedésből nem kaptak ée arra igényt tartanak, szíveskedjenek ez iránt az egy­let jegyzőjéhez fordulni; — egyidejűleg köztu­domásra hozatik, miszerint a karzati jegyek — nem miként a meghivóu jeleztetett — Ferentzy Alajos ur kereskedésében, hanem február 1-én 9 órakor az egylet jegyzője által a megyeházánál árusittatnak el. Gyula varos képviseletében levő viritis jogaik gyakorlására megbízottakul megnevezték a megye alispánjánál Wenckheim Antal gróf fiörökösei, Kalmár Mihály urad. igazgatót és özv. Illich Andrásné, Tőkés Sándort. A belügyminiszter a nagyoláhvárosi ol- vasó-kőr alapszabályait jóváhagyási záradékkal ellátva leküldte a megye közönségének. Az uj községi törvény mindenütt ra­dikális változást idézett elő a községi legtöbb adót fizetők névlajstromában. A radikális változás abban gyökerezik, hogy jogi testületek és öz­vegy asszonyok is felruháztattak ama joggal, hogy mint legtöbb adót fizetők, képviseltethetik magukat a községi képviselő testület kebelében, a hogy megbízottjaik ép oly jogot gyakorolhat­nak, mint bármely virilis vagy választott kép­viselő. — A csabai takarékpénztár és b.-csabai népbank, továbbá a békési népbank felebbezést adtak be a megye alispánjához a csabai, illető­leg a békési képviselőtestület legtöbb adót fizető tagjainak lajstroma ellen, mert eme lajstromban nem lettek felvéve, s igy állítólagos virilis jogai­kat nem gyakorolhatják. Az ügy a legközelebbi közigazgatási bizottság ülésén fog tárgyalás alá kerülni. A belügyminiszter a megye tiszti nyug­díj szabályrendeletet oly irányú módosítás czél- jából küldötte le a megye közönségének, hogy a nyugdíj szabályzatba a szolgák is bevonassanak. A járványos betegségek a változott idő­járás daczára is mindinkább terjedőben vannak. A múlt hét folyamán vett jelentések szerint Szarvason a hólyagos himlő, Gyulán a német­városi iskolában a veres himlő ütött ki, Szent- Andráson a vörheny grassál, Hajas Lajos tanító 3 gyermeke, úgyszintén Bakos tanitó gyermekei is beleestek, amiért az ottani iskolák hatósági intézkedés folytán bezárattak. — Uj-Kigyóson, továbbá az ó-kigyósi József-majorban a kanyaró szed áldozatokat. Nyilvános számadás az 1887. január 15-én tartott megyei tiszti bál bevételeiről és kiadása­iról. Bevétel készpénzben 862 frt 90 kr, kiadás 560 frt 09 kr, maradvány mint tiszta jövedelem 302 frt 81 kr. Bevétel adományokból: Almásy Kálmán gróf 100 frt, Gr. Almásy Kálmánná szül. Wenckheim Mária grófnő 100 frt, Wenckheim Frigyes gróf és neje 25 frt, Wasraer Adolf báró 5 frt, Hoffmann Alajos 2 frt, Ferenczy Alajos 5 frt, Kaczvinszky Kálmán 2 frt, Thaly István 5 frt, Kóhn Márton 5 frt, Szentandrásy István 1 frt, Szalczer Nándor 2 frt, Schvarcz Ferencz 5 frt, ifj. Sternthal Adolf és Arthur 10 frt, Dobay János 10 frt, Márky János 2 frt 50 kr. Felülfize- tésekböl: Gróf Almásy Kálmánné 38 frt, Székács István 5 frt, Dr. Berényi Armin 1 frt, Haviár Lajos 3 frt, Korda János 1 frt, Dr. Hajnal István 5 frt, Márky Imre 3 frt 40 kr, Lux Gyula 1 frt, Nagy Károly 2 frt, Védel Károly 2 frt, Ladies György 3 frt, Szarvasy Arzén 1 frt. Dr. Hoffor Sámuel 1 frt, Göndöcs Bene­dek 3 frt, Chriszto Miklós 2 frt, Hirt Antal 1 frt, Magyar Gyula 1 frt, Dutkay Béla 1 frt, Szánthó Albert 5 frt, Schvarcz Sámuel 2 frt, Beck József 2 frt, Csausz Lajos 1 frt, Popjel Vincze 3 frt, Schartner N. 3 frt, Gr. Almásy Dénes 8 frt, Szekér Mihály 8 frt. Mely szives adományokért és felülfizetésekért hálás köszöne­tét nyilvánítja : Gyulán, január 21-én 1887. A rendező bizottság. Az Endersz czirkuszára ránehezült az idők járása. Mióta a derék lovartásulat előadásait megkezdette, az időjárás egészen megváltozott, az esős enyhe napok helyett állandó erős fagyok álltak be, ami a czirkuszban pár óráig való tar­tózkodást a tagadhatlanul szép és ügyes produk- cziók daczára is nagyon problematikus értékű mulatsággá devalválja. Nagyobb közönség csak va­sárnap este volt, egynéhány előadás pláne rész véthiány miatt nem is volt megtartható. Azt hisz- szük, hogy ha az idő némileg enyhül, közönsé­günk is tömegesebb részvétet fog a czirkusz iránt tanúsítani. Megérdemlik. A kereskedő ifjúság bálja folyó hó 29-én szombaton este lesz a „Koronádban. Az ügy- buzgó rendezőség hatáskörében minden lehetőt elkövet arra nézve, hogy a tánczvigalom eddigi elődjeihez méltó sikert arasson. Gyula városa a kir. kisebb haszonvételi jogokat az uradalomtól megvásárolván, azok a f. hó 6-án kifizettetvén, azóta a város tulajdonába jöttek át: a szabadrendelkezési jog azonban csak is f. évi julius hó 8-án lép az italmérésre és hely­pénz szedésre a város javára életbe. A regálék mikénti kezelésének javaslatba hozatalával meg­bízott küldöttség első sorban is azon nézetből in­dul ki, hogy az italmérési jog élvezetét minden­kinek hozzáférhetővé tegye s e czélból felhívja mindazokat, a kik italméréssel, úgymint bor, sör, pálinka és egyéb szesz mérésével kisebb mennyi­ségben foglalkozni kívánnak, hogy ez iránti aján­lataikat 1887, julius hó 8-tól deczember végéig és az 1888-iki egész évre, a mellékelt ajánlati minta betöltésével, a f, évi január hó végéig, alól- irott polgármester hivatalos helyiségébe zártaján- latkép múlhatatlanul adják be, mert későbbi bea­dások figyelembe vétetni nem fognak. A beadandó ajánlatok lelkiismeretes betöltése mindenkinek szabad tetszésére bízatván, az érdekeltek jól fel­fogott érdekében becsületérzésüktől elvárom, hogy oly ajánlatot tesznek, mely a város köteles kia­dásait fedezni fogja, mert ellenesetben a jog ér­tékesítése végett oly módról kellene gondoskodni, melyek a város érdekeinek ő nélkülök is meg fognak felelni. Kelt Gyulán, 1887. január hó 18. Dobay János, polgármester. A regále jogban való részesülésre vonat­kozó önkéntes ajánlat minta — mint az szőve gezve szótküldetett — következően .szól: „Alul­írott ezennel kijelentem : hogy a Gyulavárosa ál­tal megváltott italmérési jogot élvezni kívánom és pedig annak élvezéséért a következő ajánlatot teszem : 1) Az 1887-ik évi julius 8-tól deczember hó végéig fizetek, negyedévi részletekben, elöle- gesen bormérésért... frt. . krt, sörmérésért . . frt . . krt, pálinka s egyéb szeszes italok méré­séért . . frt , . krt. Összesen: . . . irt . . krt. 2) Az 1888-ik évben gész évre bormérésért . . frt . . krt, sörmérésért . . frt . . krt, pálinka s egyéb szeszes italokért . . frt . krt. összesen . frt . . krt. Kötelezem magam egy alkalom­mal, kogy ha az italmérési jogot, fenti árban, elnyerendem, biztosítékul fél évi haszonbért helye­zek el a városi regále-pénztárnál, a mely részemre 5°/0-tólival kamatozandó lesz. Kelt Gyulán, 1887. január . .Aláírás :“. A megye alispánja a közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. t. ez. 19. §-a alapján a megyei in. kir. adóhivatalok székhelyén az 1887. — 1889-ik években mükődő adóhivető bizottságok­hoz a kövekező rendes és póttagokat nevezte ki. 1. A gyulai m. kir. adóhivatal területére : rendes tagokul ifjú Mogyoróssy János éa ifjú Koblman Ferencz. — póttagokul Fikker Ferencz és Hoff­man József b.-gyulai lakosokat. 2. A békési m, kir. adóhivatal területére rendes tagokul : Hege­dűs Mihály ügyvéd mezőberényi és Farkas József békési és póttagokul: Jantyik Mihály és Skultéti Bafael békési lakosokat. 3. A csabai m. kir. adó­hivatal területére rendes tagokul: Gärtner Adolf és Badics Elek, póttagokul Havran Pál és Milyo Mátyás b.-csabai lakosokat. 4. A szarvasi m. kir. adóhivatal területére: rendes tagokul Vitályos Márton öcsödi és id. Kollár János szarvasi, — póttagokul : Viskovits Ignácz és Povázsay János szarvasi lakosokat. Eljegyzés. Unger Péter aradi vasúti tiszt a napokban tartotta eljegyzését Csabán néhai Félix Ákos volt kir. közjegyző szép és kedves leányával Ilona kisasszonynyal. Nyilvános elismerést érdemel — amit e sorokban le is rovunk — Czimmerman Simon ungvári illetőségű pinczár, a ki a vásár folyamán a „Magyar Királyiban kisegítőnek van alkal­mazva. Senki nem vette észre, midőn egy asztal alatt két darab ezer forintos bankjegyet talált és a teljesen vagyontalan, de becsületérzésben gaz­dag fiatal ember pillanatig sem habozott az ér­tékes leletet gazdája fiának bejelenteni s átadn. A pénzt — mint csak később derült ki — Ko- tolyár György székes-fehérvári lakos ejtette ki vigyázatlanságból, midőn a „Király“ vendéglőben egy megbízottjának tárczájából 200 frtot adott át. Kotolyár később észrevette ugyan a pénz eltűn­tét, de nem tudott magának számot adni, hogy hol és mikor veszthette el, s megbízottja révén derült ki, hogy ez a „Király“ vendéglőben tör­tént. Kotolyár igazolta a két ezres bankjegyhez való tulajdonjogát, vissza is adatott neki s hálája jeléül 50—50 forintot ajándékozott a becsületes pinezérnek és a vendéglős fiának. A hadsereg mozgósítása esetén műkö­désre hivatott lóavatási bizottságok az 1873. évi XX. t. ez. alapján az 1887. évre a következőleg alakitattak meg : 1. A 43 számú polgári és 199 számú katonai bizottságnál, mely­nek működési köre a csabai és szarvasi szolga- birói járásokra terjed ki, — elnök : Winternitz Arnold jószágfelügyelő Szarvason; becslők: Fejér Béla B. Csabán, Lepény Pál B.-Csabán, Ponyiczki Máté Szarvason, állatorvos: Bajcsi János B.-Csa­bán. Állítási helyek : B.-Csaba és Szarvas járási székhelyek. 2. A 66-ik számú polgári és 5. számú katonai bizottságnál, melynek működési köre az orosházai szolgabirói járásra terjed ki, elnök: Székács István jószágfelügyelő Orosházán ; becs­lők : Mikolay István Orosházán, Bokor Mihály Orosházán és Lehóczky János Tót-Komlóson, — állatorvos : Kunoss István Orosházán. Állítási hely: Orosháza, járási székhely. 3. A 99-ik számú polgári és 20 számú katonai bizottságnál, melynek működési köre a békési, gyulai, szeghalmi és gyomai szolgabirói járásokra és B.-Gyula városára terjed ki, elnök : Wieland János nyug. tiszttartó Békésen; becslök: Lukács Károly B.-Gyulán, Megele Bertalan Mező-Beréuyhen és Fejér Imre Körös-Ladányban, állatorvos Bajcsy Gusztáv me gyei állatorvos. Állítási helyek: Békés község, B.-Gyula rendezett tanácsú város, Körös-Ladány és Gyoma községek. . Elöljárók választása az orosházi járás­ban : Sámsonban bíró Bingelheim Gyula, törvéuy- biró Kovács János, pénztárnok Kovács András. — T.-KomIó*on biró Lehóczky János, törvénybiró ifj. Lehóczky János, pénztárnok Nalya György, közgyám Benyó Pál- — Földváron biró N. Mislay János, törvénybiró Kunoss Ferencz, közgyám Bolla István. — P. Szt.-Tornyán biró K. Horváth János, törvénybiró Hajdú István, pénztárnok legifj. Jankó Ferencz. — P.-Szt.-Tornyáu biró öreg Fa­zekas István, törvénybiró Zalay István, pénztár­nok Kertész Antal, közgyám Koncseg Pál. — Bánfalván biró Görbics János, törvénybiró Pap István, pénztárnok Pongrácz Lajos, közgyám Ora- vecz László. — Szénáson biró Schikk Emil, tör vénybiró Márton Zsigmond, pénztárnok Pusztay Adám. — Csorváson biró Zalay Mihály, törvény­biró Dán Mojsza, pénztárnok Szikora Antal, köz gyám Kovács Károly. Orosházán — mint már jeleztük volt a — korcsolyázó egylet tagjai ez évi báljukat február hó 19-én tartják meg. A rendezőség az előkészü leteket serényen folytatja. Az idei bál fényes sike­rére a legjobb kilátást nyújtja ama körülmény, hogy a rendezőségnek sikerült ez évben Jurenák Imrénét lady patronesse-nek megnyerni. A meg­hívók e hét folyamán fognak szétküldetni. Érdekes asszony. Gazdag Imréné, az oly nagy szenzácziót keltett Gazdag-féle pör hősnője — örökölt. Atyja Simon Károly Békés Szent- Andráson a múlt hót elején meghalt. Utazás köz­ben kocsin szélhüdés érte. Leánya Gazdag Imréné Simon Mária most Szarvasra megy lakni, mert ott atyjától egy házat örökölt. A békési legközelebbi községi tisztuji- tás ellen, a fő- és alispánhoz közvetlenül, külön két rendbeli felebbezés adatott be. Nem akarunk azokról az illetékesek döntő határozása előtt nyilatkozni, de sajnálatunkat kell ki fejeznünk a felett, hogy pár nyughatatlan, nagyravágyó lélek­nek sikerült Békésváros közbékéjét felbolygatni. Az aradmegyei Gyorok községben a marhaállományban fellépett volt körömfájás telje­sen megszűnt, a miért is a zárlat feloldatott. A csabai önkéntes tűzoltó-egylet alap­szabályai a belügyminiszter által megerősítve le- küldettek a vármegye közönségéhez. Névváltoztatás. Stark Izsák (Ignácz) bé­kési lakos, vezetéknevét belügyminiszteri enge­déllyel „Erős“-re magyarosította. Az arad-békésmegyei egyesített ármen- tesitő- és belvizlevezető-társulat 1887, január 28-án d. e. 10 órakor Gyula városházánál rend­kívüli közgyűlést tart. — A közgyűlést 9 órakor választmányi ülés előzi meg. Tárgy : Az arad- raegyei ármentesitő-öblözet 1887. évi költségelő­irányzatának felülvizsgálása. Indítványok. Gyula, 1887. január 12. Ladies György, társulati alelnök. Követésre méltó példa. A „békési nép­bank“ ez évi január l-től a kamatlábat, úgy a váltó mint a jelzálogos kölcsönöknél 7°/„-ra szállította le. — Ezen szolid pénzintézet január 16-án tartott közgyűlésében az 1886-ik évi osz­talékot részvényenként 4 frt ő krban (91/2°/0) állapította meg. Csabán a községi elöljáróság választás f. hó 17-én ejtetett meg a választók tömeges rész­véte és Sztraka György főszolgabíró vezetése alatt. Az egész elöljáróság egyhangúlag lett meg választva és pedig bíróul: Kliment Sz. János, al- biróul Áchim János kigyósi, közgyám Bogár Dá­niel, gazda Kovács György, iskolai esküdt Saguly János, törv. esküdtül Bolkó Sándor, katona-elszál­lásolási esküdtül Lóczy Mihály, vásári esküdtül Jenei Mihály. Tizedbeli esküdtek lettek: Mázán Ma- czák János, Kovács Fáber János, Kazár Mihály, Achim L. András, Laurinyecz János, Koszecz Pál, Pataj András, Yidovenyecz Márton, Kliment György és Zsilinszky György. Békésen a kaszinó február hó 12-ikén könyvtára javára forditandó tiszta jövedelemmel tánczvigalmat rendez a városi bérház villannyal világított dísztermében. A meghívók a napokban küldetnek szét. Szarvason Salacz József adóügyi jegyző megrongált egészsége miatt beadta lemondását és nyugdíjazása iránt kérvényt adott be a me­gyéhez. Tót-Komlóson a kincstári apáczai föld­birtok vételére nagy mozgalom indult meg. Mint­egy 2000 holdra vannak már előiratkozva. — A meggyesi telepítésre szintén nagy vállalkozással iratkoznak, eddig 539 polgár van beírva 576 házhely terület és 7600 hold föld területtel. Szeghalmon a kaszinó február hő 8-án ad tánczvigalmat. A polgári kör ez évben is tart bálát február hó 19-én. — így határozta el a választ­mány folyó hó 19-én tartott ülésében. — Noha sorrendben a legutolsó, de kedélyesség tekinteté- beu az időn is bizonyára első mulatsága lesz a gyulai Carneválnak. Békésen f. hó 16-án délután 6 órakor Szabó Gábor iparos hatházi tizedben fekvő há­zánál tűz keletkezett, mely két mellékhelyiséget hamvasztott el. A tűzfecskendőkben a víz be volt fagyva és azok nem is voltak használhatók, Házasság. Békésen f. hó 18-án délután vezette oltárhoz a reform, templomban Durkó Gábor békési uradaln-i ispán menyasszonyát, Török Bóza kisasszonyt, Török Gábor békési gymnásiumi igazgató kedves szép leányát, őszinte szerencsekivánatunkat füzzük a boldog fiatal pár szép házassági frigyéhez. A mezőberényi ifjúság február hó 2-án Flóra János csabai zenekara közreműködésével a nagyvendéglő termében jótékonyczélra zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépti dij személyenként 1 frt, családjegy 3 frt. Jegyek előre válthatók Go;> many József urnái. Pfiffner Paulina (Ligeti Kálmán) sírem­lékére pótlólag befolyt: io-ik számú gyüjtőiv: (Gyűjtő: Blascsok Gyuláné) W. J. I frt, No- vák Ferencz i frt, Bender i frt, Jette i frt, Pallaghy i frt, Soltész i frt, B. i frt, összesen ii frt. — 13-ik sz. (Gyűjtő: Uhrinyi Erzsiké.) Horvát Mihály 1 frt, Szokolovics György 1 frt, Govrik János 1 frt, dr. Hajnal Albert 50 kr., Banner B. 50 kr., Czenk Károly 50 kr., Sze- benyi Kázmérné 1 frt, Hóza János 1 frt, Rim- ler Lajos 50 kr., gr. W. K. 5 frt, W. F. 2 frt, Wenckheim Rika 2 frt, Wenckheim Krisztina

Next

/
Oldalképek
Tartalom