Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-26 / 52. szám

san Pál. VIII. kerületben elnök Bartóky László (2246—2423. hsz.) megválasztatott Mázán János IX. kerületben (Jaminai-szőlők) elnök Kvasz Sán dór meg választatott Gajdács János; X. kerület ben (pusztaiak ás szőlőbeliek), elnök Fehér Bála megválasztatott Ando János. Az eredmény jellem zéseüi elég, ha utalunk arra, hogy Zsilinszky M hály, Varságh Béla, Vidovszky János stb. kima' radtak a képviselőtestületből; helyükbe egészen jy elemek lettek beválasztva. Oka ennek, hogy az intelligenczia a választásnál nem fejtette ki szükséges erélyt és különösen az, hogy nem kö vetett egyöntetű eljárást, de a gazda-osztály is közérdek szempontjából veszélyes eljárást követ, ha a szavazásnál éppen azon férfiakat mellőzi, kik gvek hosszú soráu át dolgoztak a képviselő-tes tületben. Kiváncsiak vagyunk, hogy az uj elemek hogyan fognak majd munkálkodni a bizottságokban Kimaradtak még az értelmes előkelő gazdák kö zül Kliment Sz. János és Ónodi János, kik éve ken át szorgalmas tagjai voltak a képviselő-tes tüíetnek. A mulató Békés. Békésről vesszük a kö­vetkező sorokat: „Békésen is megindult az álta' János mozgalom, kihasználni a farsang szabadni mait. A békési fiatalság 30 tagú bizottsága az njonnan épült díszes városi bérház pompás dísz­termében, mely parketirozva és villanyvilágítás­sal van ellátva, s mintegy 200 tánczos pár befo­gadására képes, január bó 8- és 9-én bált rendez, melyre az 1000 meghívó közelebbről szétküldotik, s melyen katonai és czigány zenekar fog játszani. Megelőzőleg a város fényes bankettet rendez. Az endrődi és beréuyi községi kép­viselő választásokról a következő tudósítást kaptuk: Mező-Berényben községi képviselőkké megválasztattak : Horvát János, Imre József, Fe­hér Albert, Hegedűs Mihály, Nemecz János, Kis Sándor, Wagner József, Verbaczky János, Velke János, Endrődön pedig községi képviselők lettek Uhrin József, Tímár István, Gubucz Gy. József, Uhrin Lajos, Uhrin István, Kuritha Pál, Hidli András, Joczó József, Hunya Pál, Dávid István, Szujó András, Girist Imre és Balta Mihály. A vésztői községi választás. A községi képviselők választása csekély érdeklődés mellett ejtetett meg. Legtöbb szavazatot'nyertek: N. Fazekas Sándor, Marbás Gy. Sándor, B. Turbucz Ferencz, ifj. Marhás András, Kis B. Mihály, Molnár Ferencz, itj. Krucsó Ferencz, ifj. Balog Imre, id. Krucsió Gergely és Fazekas Gy. Imre. Körös-Ladánybaü felállítandó személyjogi gyógytár jogának adományozásáért Szeiler Dénes csabai illetőségű oki. gyógyszerész is folyamo­dóit. A békésinegyei gazdasági egylet az „Aranka“ kiirtására vonatkozólag szabályrendele­tet készített s azt a megyéhez beterjesztette. Lemondások. Ifj. Kalocsa Lajos gyomai járási állandó gazdasági tudósító tisztéről le­mondott. Popovits György volt kétegybázi ovvos, a megyebizottsági tagságról lemondott, a pót­választás legközelebb ki fog tűzetni. A népfelkelés, A honvédelmi miniszter elrendelte a népfelkelésben résztvenni kötelesek összeírását. Uj posta a megyében. Csaba-Jamina óhaja végre teljesült, mint a nagy-váradi posta igazgatóság értesít, 1887. év január 1-én meg nyilik a postahivatal Csaba-Jamina városrészben Postamesterré Droppa Gyula csabai tanító ne' veztetett ki. A negyedik korosztály. A honvédelmi miniszter a negyedik korosztálybeli hadkötelesek kivételes felhívásának alapjául szolgálható kimu tatás felterjesztését elrendelte. mutatványszám. A „Szarvasi Lapok“ szer kesztését mint már említettük, dr. Zsilinszky índre vette át, s e hó 16-án mutatványszámot adott ki, mely ügyesen és változatos tartalommal jelent meg. Az előfizetési felhívás igy szól Előfizetési felhívás a „Szarvasi Lapok“ czimü társadalmi, közgazdasági s vegycstartalmu heti lapra. Midőn alulírott vállalkozott a „Szarvasi apók“ szerkesztésére, első sorban az lebegett szemei előtt, hogy ez utón is alkalma nyilik a agyar közművelődés ügyét szolgálni; a mellett azonban olyan orgánumot akar alkotni, melyben Szarvas városának, környékének és Békésvárme­gyének mindnyájunkat érdeklő ügyei függetlenül és tárgylagosan megbeszéltothessenek. Ezért la- puuk keretét, a régi czim megtartása mollett, ki­szélesítjük s ezentúl nem fogunk csupán helyi érdekű kérdésekkel foglalkozni, hanem ha szük­ség lezz rá, hozzászólunk a megyei ügyekhez is. A politikát kizárjuk lapunk hasábjairól, mert úgy tapasztaltuk, hogy ez a vidéki városok megölő betűje; ez szítja a folytonos versengést, pártos- kodást s a községok haladásának, fejlődésének épen az a legnagyobb akadálya, hogy a politika és a pártszenvedély mindenüvé beférkőzik. De ezen kívül a társadalom száz és száz kérdése, az anyagi érdekek, a mezőgazdaság, ipar, kereske delem, közlekedés, vizszabályozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás, közegészségügy, tanügy elég sok anyagot fog szolgáltatni lapunknak, hogy ezek megbeszélésével úgy vidékünknek, mint egész ben nemzetünknek is hasznos szolgálatokat te gyünk. Hogy lapunkról képet nyújtsunk, röviden közöljük' azon rovatokat, melyeknek keretében kívánjuk lapunk feladatát megoldani: 1. Vezér czikkek: társadalmi és közgazdasági napi kérdé sek, megyei é3 községi ügyek. 2. Kisebb jelentő ségü kérdések, helyi érdekek megbeszélése. 3, Tárcza: Szépirodalmi közlemények, eredetiek és fordítottak; rajzok, csevegések; útleírások; napi események könnyed mulattató modorú tárgyalása költemények. 4. Újdonságok. A megyei és községi élet krónikája. (Levelezőink majd minden község bői vannak.) 5. Hazai hírek, röviden. 6. Külföldi hirek röviden. 7. Mindenféle. Ritkaságok, különös­ségek, furcsaságok (a napi lapokból.) 8. Közgaz daság. Kisebb értekezések a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem köréből; apró gazdasági és ház­tartási közlemények; piaczi árak. 9. Meteorologiai éezleletek, az államilag berendezett csabai és szarvasi észlelő állomások hivatalos adatai alap ján. Ezekben ajánljuk lapunkat a t. közönség szives figyelmébe — Szarvas, 1886. decz. 14-én. — Dr. Zsilinszky Endre, felelős szerkesztő. — A „Szarvasi Lapok“ ezentúl nagyobb alakbaa bővebb tartalommal fognak megjelenni, mig az előfizetési ár marad a régi, u. m. egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr., negyedévre 1 frt 25 kr. — Gyűjtőknek 5 előfizető után egy tiszteletpéldány- nyal szolgálunk. — Szikes Antal, kiadó. A megrendszabályozott kutyák. A gyu­lai kutyák eddig tudvalevőleg köztársaságban él­tek s mindegyik azt tette, a mi neki éppen tet­szett, de az emberek megirigyelték töllök azt nagy szabadságot s készítettek egy ebtartási szabályrendeletet, a mely most a belügyminiszter által megerősítve leküldetett. Vége van tehát a nagy szabadságnak, de a kutyák néma megadás­sal fogadják a sötét reakezió fellépését (milyen alkalmas tárgy egy hangulatleljes vezérczikk rására), s nem készülnek forradalmat csinálni s összes fájdalmuk csak abban nyilvánul, hogy búsan kullognak az utczán, most ebben a szi­gorú időben, ezentúl még a kutyáknak sem lesz szabad kutyálkodni. A németvárosi olvasó-kör elnökké Ha- jóssy Ottó ügyvédet választotta meg. Eljegyzés.'1 Vangyel Sándor orosházi szolga- biró, eljegyezte Mihályi Rózsi kisasszonyt. Szarvasi hír. Onódi Géza és Szemnecz Emil antisemita képviselők lent jártak Szarvason pártalakitás végett. — A szarvasi közbirtokosság a 40000 frt tiszta jövedelmet szét osztja a tagok közt, jut mindegyikre 10 frt. Anélkül, hogy Szarvas dolgába be akarnánk avatkozni, önként felmerül a kérdés előttünk, hogy valljon Szarvas városa talán közczélra nem venné-e nagyobb hasznát a 40000 frtnak, mint az egyes tagok a 10 frtnak? Irodalom és műrészét. A „Pesti Hírlap“ újévvel fennállása 9-ik évfolyamába lép s nem egészen egy évtized alatt annyira meghódította a magyar olvasóközönséget, hogy ma a legkedveltebb s legelterjedtebb lap Magyarországon; amit első sorban változatos, ritka bőségü tartalmának, melyben a komoly a tréfással, a hasznoz a mulattatóval váltakozik; másodsorban pedig Ízléses, szép és mindenekfiölött czélszerü kiállításának köszönhet. Nyomdászati kiállítása, — minden nap 16 oldal, melyet föl­vágva kap az olvasó, — újévtől kezdve lehetőleg még tökéletesebb lesz, mert egy Würzburgban egyenesen a „Pesti Hirlap“ számára készített, Európában eddig páratlan oly rotácziós gépen fogják előállítani, mely óránkint húszezer példányt képes kinyomni. A lap meg is ér­demli ezt a páratlan elterjedést, mert mig vezér- czikkeit, tárcsáit legjelesebb íróink szolgáltatják, politikája minden párttóLfüggetlen magyar nem­zeti politika, a közhasz * közlemények egész tár­házát nyújtja a „Tanügy", „Kertészeti és Gazda­sági Újság“ s „Házi Tanácsadó“ czimü heti mel­léklapjaiban s mindezt még egy heti zenemellék­lettel szerzi meg válogatott jó zenedarabokkal, úgy, hogy ma nincs lap, mely ennyit nyújtana előfizetőinek havi 1 frt 20 krért s negyedévi 3 frt 50 krért, mely előfizetési összeg a „Pesti Hír­lap“ kiadóhivatalába (Budapest, nádor-uteza 7.) küldendő. Azoknak, kik a lap irányával és szel­lemével megismerkedni óhajtanak, levelezőlapon kifejezett óhajra egész hétig ingyen mutatvány- számokat is küld a kiadőhivital. H i n JDE T E S E Kl­Legelterjedtebb s legolcsóbb magyar napilap, külsejében a legszebb, tartalma szerint a legélénkebb. Előfizetési árak: Egész. évre..,. 14 frt — kr. Félévre....... 7 > — » Negyedévre ... 8 | 50 » Egv hóra ........ 1 > 20 » Egy es szám Budapesten 4 kr. Vidéken 6 kr. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., földszint, . hová az előfizetések és a lap szélkíildésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. .. Előfizetés legcélszerűbben pos- tautalványnyal eszközölhető. Mutatványszámokat levelező-lapon nyilvánított- kí­vánatra egy hétig ingyen és bérmentve küld a kiadóhivatal. Előfizetések a hó bármely nap­jától kezdhetők. A magyar olvasó közönséghez! A „Pesti Hírlap“ immár a kilencedik évfolyamát éli. Fényes írói kör csoportosul körülötte s a legújabb rendszerű rotációs gép nyomja, mely a lapot óránkint IS ezer példányban teljes 16 oldalon és már fölvágva állítja • elő, mi nagy kényelmére van az olvasónak és egész Európában eddig egyedül a „Pesti Hírlap“ dicsekedhetik ez újítással. S méltán büszke lehet a Pesti Hirlap arra, hogy ma a legkedveltebb s legelterjedtebb lap, de még inkább arra, mint lett azzá? Nem hizelgett soha a közönség hullámzó í szeszélyének, hanem becsületesen és lanka­datlanul, gyakran az áramlat ellen is lobogtatta a zászlót, melyet kitűzött. Pedig erre a zászlóra rossz idő járt, mert a liberalizmus a mi zászlónk. Magyar- ország újabb állami életének a liberaljzmus a gyö­kere. Magyarországon csak egy hazafias programúi lehet hát: e gyökereket kímélni. Ez volt, ez lesz a mi irányunk, melyet csak azzal toldottunk meg, hogy függetlenek vagyunk s leszünk a pártoktól. A „Pesti Hírlap“ nem hajlik sem ide, sem oda, nem ösmer pártokat és gyűlölködést; az Igazságot keresi mindenben s mert csak az igazságot nézi, me­lyik oldalon van, meg nem nézi.- Politikai programmunk tehát: erélylyel és igaz­sággal szolgálni aj nemzeti politika, szabadelvű hala­dás és magyar demokrácia érdekeit, kormánytól és pártoktól egyaránt függetlenül. Vezérolkkeinket különböző pártállást! jeles publicisták s politikai tekintélyek írják: Fulszky Ferenc, Horváth Gyula, gr. Bánffy Béla, Eötvös Károly, Beírató* Gusztáv, Tors Kálmán, Pesty Frigyes, Borostyánt Nándor, Kenedi Géza (felelős szerkesztő) stb, A t. Házból cim alatt országos hírűvé vált karcolatokban az újabb írói nemzedék legkitűnőbb s legnépszerűbb tagja Ulkszáth Kálmán humorizálja az országgyűlési pártok és notabilitások ferdeségeit, párttekintet nélkül. Tároarovatnnk a legváltozatosabb, legélénkebb s oly gazdag, hogy nem ritkán három-négy tárcát is közlünk egyszerre; legjobb nevű s a közönség előtt legkedveltebb Íróink gazdagítják a „Pesti Hirlap“ e rovatát, kiknek sorából legyen elég kiemelnünk a következőket: dr. Ágat Adolf (Porzó, Csicseri Bors), Bartók Lajos, Benlozkyné Bajza Lenke, Boros­tyánt Nándor, dr. Kenedt Géza (Quintus), Ktlrthy Emil, Mikszáth Kálmán (Scarron), Marat Károly, dr. Sohwaroz Gyula, Sebők Zsigmond, Szemere Attila, Széosl Ferenc, Tábort Róbert (Columbus) stb. A többi rovatokra is a legnagyobb gondot fordítják rovatvezető munkatársaink: Antallk Ká­roly, Barabás Albert, Xiuby Sándor, Somogyi Ede, Schmittely József (segédszerkesztő), stb., — Csupa kipróbált journalistikai munkaerő, — úgy, hogy jól értesilitség, élénkség, a tartalom gazdagsága és válasrickossága tekintetében a „Pesti Hit-lap“-pal alig vetélkedhclik még egy lap. Távirati rovatunk mindig a leggazdagabb s kiállja a versenyt- bát-mely európai nagy lappal, ügy a vidékről, mint a külföldről saját tudósítóink látnak el eredeti táviratokkal s mikor az események úgy kí­vánják, belmunkalársaink sorából külön tudósítót is küldünk az események színhelyére, mint legutóbb Bulgáriába. Heti melléklapjaink — mint Kertészeti Újság, Házi Tanácsadó, Gazdasági Újság, stb. — kivívták a nagy közönség hálát elismerését közhasznosságukkal. non ION A ““í kösz vény 6» o»tz ellet ajánlott számos 11 háziszerek között még is csak a valódi 1 Horgony - Pain - Expeller a leghatásosabb ■ j és legjobb. Ez nem titka-szer, hanem egy teljesen megbízható, o-vosilag kipróbált készítmény, mely miijjn betegnek teljes megnyugvással ajánlható. 4 Pam-ExpeUer teljes bizalmat érdemel, legjobban kitűnik abból, hogy sok beteg, a ki nagy garral feldicsért más gyógyszereket próbált meg, negint csak a rég jónak bizonyult Pain-Expelierhez tárt vissza. Épen az összehasoditás által győződ­tek meg arról, hogy úgy a csiizta fájdalmak, tag* szakgatások stb., mint a fő-, fog- és hátfájás, oldalnyllalások stb. a Pain-Expellerrd eszközölt bedörzsölések "^al leggyorsabban szüntethetők meg. A 40 kros, 70 kros ^p^.20 olcsó ár a szegényebbeknek is hozzá&ha^é teszi, mig másrészt a számos siker a felől kezeskedik, hogy a pénz nincs kidobva. A káros utánzatoktól azonban óvakodni kell, s csak a „horgony“*Jellel ellátott Pain-Expellert fogadjuk el mint ““ valódit. Központi-raktár: Gyógyszertár az arany oroszlánhoz Prágában, Niklas- platz 7. Kapható a legtöbb gyó szertárban.*) 1 ( 1 I s I 1 i Kapható B.-Gyulán: Örley István utódai I és özv. Winkler Ferenczné gyógyszertárában, I Budapesten: Török Józsefnél. ■i*2-16’ ' h*hI 2744. 1886. Pályázati hirdetmény. Békésmegye szeghalmi járáshoz tartozó | 6473 lakost számláló Füzes-Gyarmat községben üre­sedésbe jött községi orvosi állomásra pályázat hir­dette tik. A községi orvos hivatalos teendői és köte­lességei az 1876. XIV. t. ez. 145. §-ában szabályoz­va lévén, — javadalmazása a következő : 1. Évi fizetése 600 frt. 2. Évi lakbér illetménye 60 frt. 3. Látogatási díj — a második látogatás ki­vételével, mely ingyen teljesítendő — nappal 20 kr., éjjel 30 kr.; — a határbeli tanyákon 7-6 kilo meter távolságig előfogaton kívül 2 frt, azontúl 4 frl Annak kijelentésével, hogy orvostudori okle véllel biró pályázónak előny biztosittatik, — fólhi vatnak mindazok, kik ezen állomást elnyerni óhajt ják, hogy szabályszerűen felszerelt folyamodványai kát folyó évi decz. hó 28-ik napjáig hozzám any- nyival inkább adják be, mivel a kitűzött időn túl érkező pályázatok figyelembe vétetni nem fognak. Szeghalom, 1886. noy. 30. 180.3—3. Kovács Mihály, főszolgabíró. .B.-Gyulán, 1886. Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában, JL

Next

/
Oldalképek
Tartalom