Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-26 / 52. szám

rényi Lajos; a megyei igasoláai választmányba pedig; Göndöcs Benedek elnök, Keller Imre. Party Perencz kinevezett és Ladies György, Zöldi János, Ferentsy Alajos, Fábri Károly, Oláh György választott tagök. A község-jegyzői nyugdijintézeti választmány maradt a régi, kivéve Party Ferencz helyett Bandhauer György lett megválasztva.

Az építkezési felügyelő bizottságba Dömény Lajos, az árlejtezö bizottságba pedig Party Ferencz lett beválasztva.

A közegészségügyi és statistikai bizottságok ban elhalálozás folytán megüresedett helyre Schmidt József gyulavárosi takarékpénztári könyv vezető megyebizottsági tag választatott meg.

Simor János bibornok, Magyarorszag her czeg-primásának a megye alispánja által hozza intézett jubileáris üdvözlő levelére megküldött válasza egész terjedelmében felolvastatván tudó másul vétetett.

Iparkamarai tagokul Ferentzy Alajos, ifji Kohlmann Ferencz, Bán Károly b.-gyulai keres kedök és Sail József, Kóth János s Berndt Károly b.-gyulai iparosok választattak meg.

A dohány beváltáshoz politikai biztosul Fehér Béla csabai m. bizottsági tag lett kiküldve.

A m. kir. belügyminiszternek a megye 1887 évi költségvetése, valamint a katona beszállásolási pótadó kezelése és behajtása ügyében leérkezett rendeletét jóváhagyólag tudomásul vétettek s végrehajtás végett a megye alispánjának kiadattak

Idegen törvényhatósági levelek tudomásul vétettek ; míg a brassói kereskedelmi és ipar- egyesület kérelme a hadsereg és honvédség szükségletei szállításának decentralizatiója iránt az országgyűlési képviselő házához felteijesztett kérelmének pártolása iránt, hason szellemű felirattal pártoltatik.

A megyei pénztári ügyekre vonatkozó összes pénztári tisztségi jelentések, illetőleg kiutalványozási kimutatások jóváhagyólag tudömásul vétettek.

Vidovszky János és társai b.-csabai lakosok által a Csabán felépíteni szándékolt lóvonatu helyi érdekű vaspályára, az engedélyt a megye közönsége 60 évre megadta, a többek közt azon feltételt is kikötve, hogy a 60 év elteltével, a lóvonatu vaspálya, teljes felszerelvényeivel, használható jó állapotban, a legutolsó leltár szerint a megye tulajdonába lesz átadandó.

Gyula városa és a gróf Wenckheim család között — a regale megváltása iráut 250 ezer forintban kötött adás-vételi szerződés jóváhagyatott;

— s Gyula városa által e czélra 300 ezer forint költsön felvételére is az engedély megadatott.

A községi pénzkezelésről, a kiküldött bizottság által alkotott s az állandó választmány által némi részben módosított szabályrendelet jóváhagyatott.

Békésmegye törvényhatóságánál a központi nyilvántartói állás külön rendszeresítésének fizetését fedezendő alap hiánya miatt ezúttal a megye alispánja, hogy úgy a pénztári könyvvezetői, miDt központi nyilvántartói ügyek kellő ellátása érdekében, — a már ott meglevő munkaerők felosztásával, — a központi nyilvántartói ügyekben aegédkezésül, a megyei központi irodából egy írnokot alkalmazzon.

Gyula városának szervezeti szabályrendelete, az állandó választmányi javaslat mellőzésével, eredeti szövegébnn lett jóváhagyva.

Móricz Pál és társainak mint a biharmegyei vasút engedményeseinek, a Békésmegyében létesíteni szándékolt helyi érdekű vasutak kiépítése, illetve az erre nyerendő concessio esetén, Békésmegye törvényhatósága által 280 ezer forint áru törzsrészvényeknek átvétele iránt benyújtott kére! me, tanulmányozás és javaslattétel végett egy bi zottságnak adatik ki, melynek alapján lesz ho zandó — e fontos ügyben — az érdemleges határozat; ez ügyben a bizottság következőleg lett megalakítva: Alispán elnöklete alatt dr. Hajnal István, Székács István, nagy tiszteletű Szabó János k.-tarcsai esperest, Hegedűs Mihály m.-herényi Rosenthal Ignácz, Keller Imre, Thaly István, Te rényi Lajos, Ladies György, Kornis Gyula, Péter András és Tatár János, annak megjegyzésével ogy e bizottság tárgyalásaira, a békésmegyebeli érdekelt közönség elöljárói mindenkor meg fog ak hivatni.

Békésmegye több községei által beterjesztett a tárgysorozatban elősorolt több rendbeli köz ségi szabályrendeletek, az állandó választmány által egy-némelyiknél tett csekélyebb módosítások kai jóváhagyattak, mig egyes községek által beterjesztett azon szabályrendeletek, melyekben a megyebizottsági tagok részére, különösen közgyü lések alkalmával — napidijat állapit meg - mellőztettek.

A tárgysorozatban mindezeken kívül — felsorolt, úgy községi mint magán jellegű kérvé- yekre kedvező határozat hozatott, — kivéve .-Tarcsa község gyógyszertári jog engedélyezése iránti kérvényének — mint rendkívüli közgyűlésen nem illetékesnek tárgyalása, a legközelebbi rendes közgyűlésre halasztatott. — Ezzel a köz gyűlés 22-én délelőtt 11 órakor bevégzüdött.

egy része az egyház belhivatalnokait egyenlő mennyiségben; egy része pedig szegény sorsú, de jó igyekezető árva gyermekek ruházattal ellátá sára fordittassék. Mind ezek elég nemes lelkűiét ről tesznek tanúbizonyságot.

Alólirott, mint egyik részese az Ö hagyó mánya töredékének, nem lehet, hogy a nagy kö zönség előtt róla meg ne emlékezzék; minthogy nemsokára el fog következni halála évfordulati napja. Hadd világítsam meg azért az ő emléke tét egy parányi fénynyel, mely telkemből az < emlékén széjjel árad, mint esti alkonyaton a vissza néző nap piros sugár tengere.

Jelen karácson ünnepe az emberiség legna gyobb jóltevőjének születése ünnepe, illőuek ta láloin, hogy e mi szükebb körű jóltevőnknek is innepeljek nehány halvány sorral e becses lapok íjain, hát ha szikrát gyújtana! De ha nem gyújt is, legalább azon czélom el lesz érve, hogy emlékét felnyissam s talán szélesebb körben körül hordozzam. Tetemes vagyonnal nem bírt ugyan de a megtakarított kevés vagyonból a közjó ol tárára készséggel felajánlott annyit, a mennyi áldozatul elszakítható vala. Nem kevesen vannak kik sokkal többet áldozhatnának ; de nincs meg hozzá megkivántató lelki felmagasztosulás, legtöbb esetben, a mely nélkül kétségen kívül semmi nemes tett, áldozat, meg nem születhetik 1

I-i©T7-el0zés.

Tekintetes Szerkesztő Úr! Mielőtt e már végére hajló

esztendő megtérne őseihez, nálunk csak emlékét hagyva, s mielőtt be végezné a „Békés“ pályafutását, eddigi jeles szerkesztése alatt s nyilvánosan is elismerést szolgáltatnék a velem egy nézetüek nevében a rögös pályán bár, de a közügy érdekében tett viselkedéséért: engedje meg nekem, hogy a következő pár sorral bekopogtassak ajtaján és — még nem késő az ilyenkor főként összetóduló anyaghalmaz miatt — közlését tisztelettel kérjem. Boldog ki éltében annyi jót tehete,

Hogy vele ki nem hal szép emlékezete I

E pár sor igen szép költemény jutott eszem- azonnal, a mint egyházunk érdemes gondnoka Kertész András a napokban felhivatott, hogy a Toroczkay-féle alapítvány kamatainak kiosztási deje már itt van. Sokan ismerik Toroczkay-féle nevet; de a jövőben még többen s fokozott me legséggel fogják emlegetni.

Ki volt ez a Toroczkay Pál? A reform, gyház községnek számos éveken át ékes hangú kántora és orgonistája, igazi kántortypus, kinek nem fog egyhamar kihalni emlékezete s az egyház igazi jól tevői között nem utolsó helyen fog emlittetni.

Keresztyéni nemes lelkületétől vezéreltetve, halálakor, — mely 8 évvel ezelőtt történt 80 éves szép korában — az egyháznak kántori lakul egy házat s e mellett egy ezer frtot hagyományozott, oly kikötéssel, miszerint ez a kamat egy részével növeltessék 50 éven át 3 ezer frtra s akkor fele tökén a ref. egyház fekvőséget vásároljon; a tőke megmaradt fele ismét kamatoztassák, mignem 3 ezer frtra ér újra el; akkor megint fele tőke ugyanoly czélra használtassék fel. A kamatok egy része az egyházé legyen a felügyelet és kezelés némi dijául, egy része a házi szegényeket illesse,

idő haladékra, becses engedelműkkel nyilatkozatukra nem 1887. ápril 6-án, — az önök nézete szerint ekkor kellett volna válaszolni — hanem azonnal válaszolunk!

Áttérve magára a nyilatkozatra, az két részből áll. Az egyik és pedig a terjedelmesebb rész vonatkozik a „Békés“ 35-ik, a másik a 49-ik számában megjelent czikkre, az utóbbira nem feladatunk válaszolni, majd megadja a feleletet azon ozikk Írója, de az előbbire vonatkozólag észrevételeinket megtenni; kötelességünk s hogy mindjárt kezdetben ne adjunk alkalmat félreértésre, sietünk kijelenteni, hogy a válasz 3 havi késadelmezésének sokallá- sával egyáltalában nem azt akartuk kifejezni, mintha Önök nem lettek volna képesek, mondjuk egy óra alatt is, sokkal jobb nyilatkozattal válaszolni, hanem felírni ittettük csupán azért, hogy Önöknek demonstrálhassuk, hogy most egyszerre két hibát követtek el.

Hadd éljen hát neve közöttünk, Mely halhatatlanságra vall;

Az a név, mely jótékony fénynyel Századokon át meg nem hal. Porladó test, mely békén pihensz Önválasztott nyughelyeden;

A hantok alatt, — nem felednek, Hálánk fellángol melegen,

S rajta fris koszorút nézhet, Jusson eszébe, hogy nem dúsé Az el nem mnlás, enyészet.

Hi a léleknek vetél ideien,

Arass jutalmat ott fent, végtelen.

Rácz János.

?

Kelt tanári gyűlésünkben. .

Az 1886. év augusztus bő 26-án minden gyűlés nélkül kelt, s a „Békés“ 35. számában „a gyulai polgári iskola“ czim att megjelent czikkre 1886. decz. 16-án tanári gyűlésben kelt egy nyilatkozat, ely a „Békés“ mait számában látott napvilágot.

Ha össze hasonlítjuk a két dátumot, több mint 3 havi időt állapíthatunk meg mely alatt a tan ári kar, — gyűlésen vagy azon kívül — meggondolta, vagy galább meggondolhatta volna, hogy mit válaszol, s úgy látszik még akkor is szük- ég volt egy másik sokkal erősebb czikkre — melynek hatása alatt készült a nyilat cozat, — hogy a polgári iskola tanári tara nyilatkozzon egy negyed évvel előbb megjelent közleményre, s ha elolvassuk a nyilatkozatot, önkénytelenül azt a kérdést sell feltennünk, hogy vájjon nem lett vol na-e jó a tanári karra nézve bevárni még egy harmadik czikket? akkor egy füst alatt reflectálva mind a három czikkre, talán szerencsésebb lett volna a válasz! ?

Miután mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, bogy gyűlés nélkül is megtehetjük megjegyzéseinket, s igy nincs sem okunk, sem szükségünk bárom havi

Vagy nem voltak igazak azok a panaszok és állítások, melyet czik künkben 'elhoztunk, s szükséges volt azokra válaszolni, s akkor nem lett volna szabad há- ■om hónapig hallgatni, vagy igazak voltak s opportunus volt nem válaszolni _ akkor nem lett volna szabad most vá- aszolni; most, mikor a polgári iskolaszék vizsgálatot rendelt el.

Hiba volt tehát hallgatni akkor, és liba volt megszólalni most, be nem várva a felettes hatóság határozatát.

S áttérve most már a nyilatkozat tar- ;almára, valóban az ember egy tanári gyü- ésben kelt nyilatkozattól nem azt várta volna, mint a mi abban foglaltatik; mert röviden összefoglalva a nyilatkozat tartalmát, mi van abban a nyilatkozatban? mivel foglalkozik a tanári gyűlés?

Egy, néhány hónappal ezelőtt megje- ent czikkből — a melyet az alatt a hosz- szu idő alatt még azok is elfelejtették a tik nem olvasták, hát még azok a kik olvasták? — ki kapkod egyes helyeket s azokat majd elölről majd hátulról igyekszik egymással szembeállítani s levonja a conclusiot, hogy a czikkben nincs logika.

Hát mi készséggel beösmerjük, hogy czikk logikája nem állja ki egy tanári gyűlés kritikáját, de hát mi nem is azt átütöttük abban a czikkben, hogy kitűnő ogikánk van s jól írunk, hanem azt, hogy önök rosszul tanítanak .... és a menynyire törekedtek önök bebizonyítani annak tarthatlanságát a mit nem állítottunk, any- nyira nem igyekeztek megczáfolni azt a mit állítottunk, megengedjük, hogy volt erre okuk, de önök is engedjék meg, hogy nyíltan adjunk kifejezést azon véleményünknek, hogy mi igenis helyén valónak látjuk az ilyen polémiát hirlapirók vagy magán emberek között s jól tudunk mulatni azon, ia — legyünk bár mi a passiv szereplők — szellemesen bebizonyittatik valakire, hogy nincs helyes logikája, hanem mikor egy tanári testület, tanári gyűlésből kelt nyi- atkozat kiadását látja szükségesnek, állítólag „jogos és észszerű határokat túllépő, dméletlen tendentiosus és alaptalan“ birá- atokkal szemben a tanári reputatio és az

Szolgái azonnal mellette teremtek s midőn érzéketlenségét látták, szivszakgató jaj- veszéklésre fakadtak. Abulfatah pedig szerfeletti szomorúságot tettetett, köntösét meg- szakgatá s sírv^ borult Abul Kezemre. Majd parancsolá, hogy koporsót készitsenes s míg azon dolgozának, elfoglalta Abul Kazem vagyonát s elhordatá a király palotájába. Gyorsan ekerjedt hire Abul-Kazem halálának. Az egész város gyászba öltözött. Öregek, ifjak, nők, férfiak könyözönre fakadtak s eltölték a várost jajjaikkal. Szegények, gazdagok egyaránt bánatba merültek halálán.

A szerencsétlen Abul-Kazem koporsóba tétetett s a vezir parancsából, a városon kívül egy sírterembe vitetett, hol már a vezír atyja s a város legelőkelőbbjei nyugodták örök álmukat. Itt egy sírboltba tették, a koporsót, s az áruló vezér a kétségbeeső bánat minden tettetett jeleivel siratta őt. A ki látta a bánatos vezírt megsajnálta s vigasztalást esdekle számára az égtől.

Alig következett be az éj, a bánatos nép visszatért a városba. A vezír magára maradt, tüzet gyujta s a koporsót felnyitván, Abul-Kazémet erős illatú folyadékkal kéné meg. Az ifjú lassanként magához tért. A mint szemeit felnyitá, a vezír kegyetlen tekintetével találkoztak azok.

— Kezeim közt vagy nyomorult-,— szólt a vezír. Tudni akarom, hol vannak elrejtve kincseid. Ezer kínokkal gyötörlek mindaddig, tnig’ fd nem fedezed a rejtek helyet.

— Tégy mit akarsz, — felelt nyugodtan az ifjú — kívánságod nem teljesítem.

Alig végzé szavait, a gonosz vezír rabszolgákat hivott elő s kegyetlenül verette a szegény ifjút, s midőn az kimerülve a szenvedésektől, elájult, visszatéteté a koporsóba. Másnap újra kezdé a kínzást, de a kincsek rejtekét még sem tudhatá meg. Az újabb kínzás fokozásáról gondolkozva, távozott a vezír s biztosan hitte, hogy másnap czélhoz ér.

Midőn az est elkövetkezett, kínzó eszközökkel felszerelve, tért vissza a sírboltba, felnyíttatá a koporsót s eltántprodva a földre rogyott, midőn látta, hogy az üres. Erőt vett magán, gyorsan kirohant s minden irányban katonákat külde szét, hogy elfogják. Abul- Kazemet, mert sejtette, hogy valaki megsza- baditá őt börtönéből.

Valóban úgy is volt. A szép Balkisnak feltűnt, hogy atyja esténkint eltávozik s reggel tér haza. Követte őt s látta, hogy Abul- Kazem sírboltjába megy. — Egy mélyedésben elvonult s látta a kegyetlenkedést, melylyel atyjh, gonosz tervét kivinni törekedett. Idejekorán elhagyva rejtekhelyét, felkereste Ally királyfit s közölte vele azt, mit a sírboltban látott. A jószivü királyfi kész volt azonnal Abul-Kazem megmentésére sietni, s mielőtt még az esthomály leszállt volna, feltörte hív szolgáival a sírboltot, felnyitá a koporsót s a Balkis által atyjától elhozott illatos szeszszel felébreszté Abul-Kazem et s megszabaditá.

Abul-Kazem útját egyenesen Bagdadnak véve s a sötét éj fedezése mellett szerencsésen meg is érkezék. Itt legelső dolga volt vendégét felkeresni; de hiába járt-kelt, nem talált senkit, ki hozzá hasonló lett volna, — Kimerülve a fáradságtól, egy utcza szegletkövén megpihent; alig nehány perez múlva egy ifjút látott közeledni, ki előtte igen ös- merősnek tűnt fel. Midőn egész közel jött, megösmerte a kis apródot, kit ö vendégének ajándékozott. Megszólitá őt. Ez alig hisz szemeinek, midőn az elhagyatottban előbbi urára ismert. — Abul-Kazem vendége után tudakozódott. Az apród elbeszélte, hogy vendége maga a hívők ura volt.

— Jer velem, — szólt a kalifa — rendkívül fog örülni látásodon, nagy volt a bánata halálod hírére.

Abul-Kazem alig bírta követni az apródot. Remegve lépdelt a palotába. A kalifa fényes trónján ült s midőn belépett Abul- Kazem, felkelt trónjáról, felemelte a földre- boruló ifjút s melegen a szivéhez szoritá, s nem tudott szóin*, az örömtől; — végre midőn felindulásából magához tért, trónja zsámolyára ülteté az ifjút s kérte, beszélje el a vele történteket.

Abul-Kazem meghatva beszélte el a szomorú eseményeket, a kegyetlenséget, melylyel őt megkinozák,

A kalifa haragra lobbant s Grafárnak megparancsoló, hogy a hűtlen basrai királyt

s vezérét azonnal lánczra verve, hozza szigorú ítélő széke elé,

— Felejtsd el ifjú szenvedéseidet, boldoggá teszlek én, kit te oly nemes szivüen fogadtál, mint ismeretlen idegent. Jer termeimbe, öltözz át s elvezetlek nőmhöz, ki téged rég ismerni vágy.

A szultánná arany királyi székben ült, előtte két sorban fényesek öltözött nők álltak, kezeikben kis dobokat, flótákat s hárfákat tartottak. — ők nem zenéltek, hanem nagy figyelemmel hallgattak egy leányra, ki szépségben mindeniket felülmúlta. Elragadóan énekelt ez bűbájos hangon — az édes szerelem gyönyöréről,

Mihelyt Zobeis a kalifát jönni látá, leszállt székéről s eléje sietett.

— Asszonyom, — szólt a kalifa, — ime lásd a nemes szivü Abul-Kazemet.

Az ifjú a földre borult, midőn éles sikoly hangzott fel a teremben. A hölgyek megrémülve tekintének az énekes leányra, ki ájultan rogyott a földre, A kalifa s Abul- Kazem segélyére siettek, de alig pillantá meg az ifjú a leányt, szemeire homály borult, remegés fogta el, halálos sáppadtság terjedt el arczán, mig szemeiben könyek csillogtak s kebléből a boldog szerelem sóhaja tört ki:

— Oh édes szerelmem, Dardaném 1