Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-28 / 48. szám

48 ik szám

Gyula, 1886. november 28-án,

V. évfolyam.

Szerkesztőség:

Újváros, 1301. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési dij:

Egész évre

.........11 írt — kr

Fé

lévre ..............2-. „ 50 „

Év

negyedre .. .. 1 „ 25 |

Egyes szám ára iO kr.

U

Társadalmi és közgazdászati hetilap

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság.

Felelős szerkesztő: Oláh Ccyörgy, munkatárs: Bodoky Zoltán.

Eiadó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők

Hirdetése k

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban.

Nyilttór tora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 71. sz. a.; Lang Lupét Dorottya utcza 8. sz. a., Bécsben. Gppelik A.f Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes 3T. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon

és 500 írtig terjedő . "pénzbüntetéssel büntetendő/

Panasz és közöny.

Ha valaki felszólítana, hogy mondjam meg röviden : mi a mai kor legjellemzőbb vonása, ismertető jele?— minden habozás nélkül e két szóval felelnék: panaszkodás és közönyösség.

Ritka ember az ma napság, akivel ha találkozunk, csakhamar át ne térne a bőbeszédű panaszkodásra, mely aztán kényelmes mederben folyik, úgyszólván a végtelenségig. Emberi gyarlóságunkkal született közös tulajdonunk ugyan, hogy mindig jobbat kívánunk a létező viszonyoknál, s igy a panaszkodás forrása : az elégedetlenség többé-kevésbbé megvan mindeni- kőnkben, — de ha természetünk egyéb gyarlóságait, hiányait, oly szorgosan igyekszünk takargatni a világ szemei elől, ha sok tekintetben áltatni szeretjük még önmagunkat is : váljon hát mi szükségünk van arra, vagy mi hasznunk van abból, hogy mindennapi egyéni bajaink megszokott jeremiás siralmaival untassunk boldogboldogtalant, mint ahogy a kitanult vásári koldus, sebeit mutogatja, mely legtöbb esetben undort szül, részvét és szánalom helyett.

„A kedvezőtlen politikai és társadalmi viszonyok, alig elviselhető terheket rónak, egyesekre úgy mint a társadalomra“, — „semmi sem úgy van, mint ahogy lennie kellene“, — „a megélhetés anyagi gondjai, küzdelmei, háttérbe szorítanak minden egyéb kérdést, s megkötik, lenyűgözik, elzsibbasztják a szellemet“, - ezek és ilyenek a leggyakrabban ismételteim szokott szóllamok, s nem tagadható, hogy bizony sok igaz van mondva bennük, — de azért szükséges és észszerü-e, hogy minden alkalommal ugyanezeket ismételjük? — és csak elmondjuk, a helyet hogy kiki igyekeznék a hatalmában levő módon segíteni, javítani, saját egyéni helyzetén.

A panasz és elégedetlenség oka, mint mondani szokták, a köz-elszegényülés. Pedig dehogy az ! — Megmondta Jókai, nagy igazán, a tavaszszal az országgyűlésen, hogy mi a forrása a mi bajainknak,

— az, hogy „nagyon jó a konyhánk, nagyon szépek az asszonyaink, s nagyon hamar kezdjük el ezt a jó életet!

A létező egyéni és társadalmi bajokon nem szóval, hanem tettel segíthetünk.

Hagyjunk fel tehát már egyszer az örökös hiábavaló sopánkodással, a munkakedvet lehangoló, önmagunkat kétségbeejtő üres panasszal, — se helyett ragadjunk meg minden eszközt, minden alkalmat, minden tért, ahol kilátásunk lehet boldogulni, jobblétünket előmozdítani, ahol munkánk és időnk nem vész kárba, s a lábrakapott hirtelen meggazdagodás rögeszméjének koczkáztatott vállalatai, nem sodornak a nyomor és tönkrejutás örvényébe

Ne panaszkodjunk, hanem dolgozzunk!

— s ne a kényelem, és az élvezetek haj- hászása, hanem az okos takarékosság legyen életelvünk!

A munka, a folytonos tevékenység vidámmá, elégedetté tesz, mert br. Eötvös Józsefként: „minden megelégedés csak munkásságunk eredménye, s a legboldogabb az, kinek legtöbb dolga van a világon! — mig másrészt a munka és szorgalom legjobban megtanitnak a takarékosságra is mert igazán mondja Széchenyi, hogy: „amihez könnyen jut az ember, azt közönségesen nem becsüli, — s másként bánik azon javakkal, mélyeket önmaga szerzett, mint a mélyet világba léptékor már készen talált!“

És mit mondjak társadalmi életünk másik kórtünetéről, a közönyösségről! . .

Nagyobb rósz, az emberiségre ’ nézve az, amit a közöny fogalma alatt értünk, a nyomornál, a dögvésznél, az ellenségnél,

— mert ez nem ismer kíméletet, ez előtt nincs kivétel, ez előtt nem szent semmi sem.

Nem látjuk-e, hogy mindjobban befészkeli magát a nyilvános és a magán élet minden viszonyaiba, — elfásitva a kedélyt, megölve a szellemet, s lehetetlenné téve még azon kevesek nemes buzgalmát is, akik egy vagy más téren, ön- zéstelenül, nemes elszántsággal, küzdésre kelnek vele, a nélkül azonban — hogy legyőzni, kiirtani tudnák.

Lehet-e a legszentebb közügy, a leg- magasztosabb eszme, a legéletbevágóbb kérdés szőnyegen: bir-e állandó érdeket kelteni 1 — Ideig-óráig, hetekig-hónapokig, talán egy-két évig is, amíg az eszme vagy intézmény uj: lesznek kevesen, de mindig kevesebben, akik önkényt, szívesen, buzdítás nélkül is, csupán lelkök nemes érzelmétől indittatva, a közreműködők közé állanak, — de általános és állandó érdeklődésről, pártolásról hiában reménykedünk, — a mindennapi tapasztalás ar- czul veri az ily tulbizalmat. A mai társadalmat alkotó elemek, sőt igen gyakran még azok is, kik — érdemmel vagy a nélkül — mintegy kimagasulnak, vezér szerepet játszanak a tömeg felett, mihelyt egyéni érdekök, hiúságuk ki van elégitve, mihelyt áldozatkészségre kerül a dolog, mihelyt feltűnés nélkül visszhuzódhatnak: bizony kivonják magukat minden közczé- lu, egyetemes törekvésből. — Súlyos és nehéz vád ez, de — tisztelet a kevés kivételnek! — fájdalom, általánosságban véve igaz!

Talán az emberi természet közös vonása ez Í3, hogy lassanként megununk mindent, ha többé nem bir az újság ingerével hatni ránk; — talán az egy idő óta mindinkább terjedő szélső anyagelvi- ség (materialismus) mindent tagadó, (negativ) mindenben kétkedő (skeptikus) világnézetének visszhatása ez a szellemi let- hargikus állapot; — de legyen bármiként, jele annak; hogy — a társadalom beteg.

Tévednek ugyan, kik a pessimismus sötét szemüvegén át nézve a világot, megszokták napjainkat az erkölcsi, társadalmi és politikai sülyedés folyton növekvő és minden szellemi erőt lenyűgöző, elzsibbasztó idejéül bélyegezni, — akik kétségbe estek már egy nemzeti jobb idő elérhetése iránt, s duzzogva hajtják meg fejőket a kérlelhetlen végzet kényszer igája alá, — ennyire még nem vagyunk; de, hogy társadalmi életünk beteg, az kétségtelen — s hogy önmagunkban van a kóranyag, valamint a gyógyszer.

De csak akarni kell, s mindez jóra fordul!

Vajha eljönne már egyszer az a pünkösd, midőn az igazi felvilágosultság szentlelke szállana meg mindnyájunkat, hogy belátnók úgy az egyéni, mint a társadalmi kóros bajok miben létét, kútforrását,

— felismernők azok veszélyességét, — el- tökélnők kiirtását, — s megkezdenők — első sorban önmagunkon azok orvoslását !

A mü-bor gyártás.

Elkészült a törvényjavaslat a műbőr gyártás ellen.

Az a bizottság, mely a törvényjavaslatot alkotta, hosszas és beható tanácsko zás után abban állapodott meg, hogy mü- bornak csak azt lehet tekinteni, melyben szőlőből került boranyag nincsen, a törkölyre töltött vízzel előállított bort másodsornak nevezi el. Ezen másodbor lőre el-|sal nevezés alatt nálunk általában ismeretes, íüsitő, de nem erős tartalmával a népnek tedvencz itala. Ezt tehát eltiltani nem lehetett.

A törvényjavaslat tilalom tárgyává tette a vízből, boranyag nélkül, vegyi alkatrészek által előállított bort vagy inkább bornélküli kotyvalékot, melyet sok lelki- ismeretlen borkereskedő a magyar bortermelés kárára, agyonnyomására, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is áruba bzo- kott bocsátani.

Hazánkban, hol a bortermelésnek oly nagy tere van, dezert borokat állítanak elő ilyen módon, és tokaji asszu, vagy más cziin alatt bocsátják áruba azok számára, kik a borhoz nem értenek, s a hangzatos czimet megfizetik.

Emlékezetes marad az is, hogy a boszniai foglalás alkalmával a hadsereg számára Csehországból szállított bort a Szávába kellett önteni, és Berlinben a gyógytárak- ban árult, ugynevezettmagyarországi gyógy- borok ellen valóságos hajtóvadászatot indítottak a doktorok, mivel épen a boranyag volt bennük a legkevesebb.

Ezek által hazánk egyik főjövedelmi ágát nemcsak rosszhirbe hozták, hanem egyenesen megtámadták és a bortermelőknek óriási károkat okoztak.

Elismerjük, hogy a vegyészeti tudomány fejlődése idővel a bort is elő fogja állítani az emberi egészség hasznára, de most még nincs odáig fejlődve, hogy minden értelmetlen ember kezében káros eszközzé ne váljék.

Nem csodálkozunk tehát, hogyha a bizottságban a müborgyártásnak is akadnak szóvivői, kik leginkább a felsővidéki borászok közzül kerültek ki.

A törvényjavaslat a következő:

1. §. Szöllőnedv nélkül, vagy ennek részbeni felhasználásával, viz s különféle más anyagok összekeverése által borhoz hasonló folyadékot, azaz mesterséges bort előállítani és forgalomba hozni tilos.

2. §. A törköly kivonása utján okszerűen készült ital csak másod-, vagy kis- bor (petit vin) elnevezése alatt és a termelési hely jelzésével hozható forgalomba.

3. §. A must és bor, valamint a másodbor vegytiszta czukor, legalább 90°/0-os vegytiszta szesz, nemkülönben cognac vagy töppedt szöllővel megjavítható. Bor és másodbor kezeléséhez keményítő czuk- rot, melasset, szörpöt, nalopot, glycerint és egyátalában az egészségre ártalmas anyagokat éppúgy, mint a vizet használni feltétlenül tilos.

4. §. A borok házasitása (coupage) a kereskedelem igényelte egyenlő jelleg elérése czéljából megengedtetik. Kivételt képeznek a Tokaj-Hegyalján termelt asszu- és szomorodni borok, melyek különleges jellegüknek megóvása végett más borokká össze nem keverhetők.

5. § Tokaj-Hegyaljai asszu, Tokaj- Hegyaljai gyógybor, vagy szomorodni bor elnevezés alatt csak a Tokaj-Hegyalján termett szőllő és ott termett szőlőből szűrt asszu és szomorodni borok hozhatók forgalomba. Magától értetődik, hogy ezen bo rok és aszók javíthatók.

6. §. A ki a fenti §§-ok bármelyike ellen vét, kikágást követ el és közigazgatási utón, a mennyiben a büntető törvény avagy a közegésségről szóló törvény értelmében súlyosabb büntetés alá nem lenne vonható, a folyadéknak elkobzásán kivü 300 írtig terjedhető pénzbüntetéssel, visz- szaesés esetén 2 hónapig terjedő elzárásTovábbi visszaesés esetén, a mennyiben az utolsó büntetés kiszabása óta két év még el nem telt, hat hónapig terjedő elzárással, 1000 frttig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő, ezenfelül az illető elárusítótól az elárusitási jog elvonandó.

A pénzbüntetések behajthatlansága esetén öt forint pénzbüntetést egy napi elzárás helyettesit.

Ezen szakasz értelmében hozott marasztaló ítéletek, az elmarasztalt fél költségére hirlapilag közzéteendők.

7. §. Ezen törvény elleni kihágásokban azon hatóságok járnak el és azon eljárás szerint, melyet az 1880. XXXVII. t. ez. 42. §-a alapján, a kihágásokra nézve a bel- és igazságügyi miniszterek állapítottak meg.

8. §. Az eljáró bíróság határozata hozatalánál meghitelt gyakorlati szakértőket, erre tudományosan képesített vegyészeket köteles meghallgatni, kiket a kormány időről-időre nevez ki, kik egyszersmind az elkobzott bor mikénti felhasználása iránt véleményt adnak.

9. §. A jelen törvény alapján kiszabott pénzbüntetés 3 negyed részben a köz- gazdasági alap, 1 negyed részben azon község javára esik, a melyben a kihágás elkövettetett.

10. §. Az orvosi szerekkel kezelt gyógyborokra, pezsgőkre és gyümölcsborokra a jelen törvény határozatai nem alkalmazhatók.

11. §. A jelen törvény végrehajtásával a belügyi és a földművelés,- ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszterek, Hor- vát-Szlavónországokra nézve a horvát- szlavónországi bán bízatnak meg.

A szerkesztőhöz.

Azon lapunkra nézve valóban kellemetlen helyzetre vonatkozólag, melybe a „B.-Gyulai Híradó“ lovagiatlan támadásai a. kotőzködése.folytán jutottunk, megyénk egy kiváló férfiától kaptunk közleményt. — Örömmel közölnénk egész terjedelmében a czikket, mely tárgyilagosan foglalkozik a „B.-Gyulai Híradó“ irányával, szellemével, s őszintén s igaz szavakkal bírálja meg a — Hiradónak lapunkkal s munkatársunkkal szemben tanúsított magatartását; de nem akarunk úgy feltűnni, mint a kik a már elintézést nyert ügyeket bolygatjuk. Közöljük azonban a czikknek a „B.-Gyulai Híradó“ legközelebbi számában lapunk munkatársa ellen irt s közmegbotránkozást szült megtámadására vonatkozó részét.

— „Figyelemmel kisértem — igy hangzik a czikk

— a „B.-Gyulai Híradó“ szerkesztőjének magatartását különösen azon esemény óta, midőn a „Békés“ munkatársa „Csintalan“ s a „Híradó“ szerkesztője közt felmerült sérelmek lovagias utón nyertek elintézést; figyelemmel kisértem szintúgy a „Békés“ magatartását is, és úgy tapasztaltai^ ho“y a „Békés“ következetesen tartózkodott a Híradót bármi tekintetben is érintő közlemények közzé tételétől, bár megvallom, a hírlapírói feladat kötelességszerüleg parancsolta volna nem egy esetben, a Híradó közleményeit, azok irányát megjegyzésekkel, helyreigazításokkal kisérni, s ezzel szemben a „Hiradó* szerkesztője nem tartózkodott a lovagias utón elégtételt adott ellenfelet folytonosan támadni. Oly csekély jelentőségű kérdésekben, melyek a „Híradó“ szerkesztőjének osak hiúságát érintették, de rá nézve egyáltalán köztudomásszerüleg nem vonatkoztak: meglepő kíméletlenséggel intézett támadást. Sajnálat, tál tapasztaltam ezt hétről hétre, annyival is inkább, mert habár a „Hiradó“ szerkesztőjét nem tekintettem egy pillanatig sem hivatottnak arra, mire vállalkozott; de tekintettem lovagias egyén-