Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-02-08 / 6. szám
ugyancsak f. hó 15-én tartja, mindkettő saját helyiségeiben. A meghívók már mindkét részről azétküldettek. Vettük a kővetkező meghívót : A b.-gyulai „Polgári-kör* könyvtára javára f. 1885-ik évi február hó 14-én saját helyiségében zártkörű tánczvigalmat rendez. Az ig. választmány megbízásából : Szénássy József, ig. vál. elnök. Kis Béla, jegyző, Finta Ignácz, rendező biz. elnök. Dióssy József, Domonkos János, pénztárnokok, Bak József, Bek- ker Endre, Chrisztó Miklós, Dióssy Béla, Fábry Sándor, Féhn József, Fóhn István, Fojtyn János. Follmann Lajos, Haviár Lajos, Karácsonyi Károly, Kocsis László, Jontz Ferencz, Kiss Béla, Lázár Sándor, Rannik Kornél, Stéger Gyula, Scberer Benedek, Szénássy János, ifj. Schriffert Mátyás, Sztaril Lajos. Ventilla György, Winkler Rudolf. Belépti-dij : szemólyjegy 1 frt, családjegy 2 frt. Felülfizetések a jótékony czél iránt való tekintetből köszönettel vétetnek s a „Békés*-ben nyilvánosan nyugtáz tatnak. Kezdete 8 órakor. A b.-gyulai iparos ifjúság önképző és betegsegélyző egylete által f. hó 1-én a „Korona* vendéglő nagytermében rendezett tánczvigalom ujjabb bizonyítéka az egylet életrevalóságának, valamint a rendezőség éberségének és ügyességének. Népességre és ennek folytán anyagi jövedelem tekintetében jóllehet az egyletnek az elmúlt években rendezett tánczvigalmainál jóval hátrább áll, azonban aZ egyszerűség és fesztelen jó kedv a farsang egyik legsikerültebb tánczvigalmai közzé sorozta. A tour és csárdás tánczokat a fiatalság ritka jókedvvel tánczolta és különösen reggel felé annyira belemelegedtek, hogy még a hajnali harangszó sem volt kép es nekik ebben határt szabni ét csakis a derengő hajnal folytán kénytelenittet- tek azt — az anyáknak már meg nem indítható könyörtelensége folytán — abban hagyni. — Az egész tánczmulatságon át mutatkozó fesztelen és őszinte jókedvnek oka nagyrészt abban keresendő, bogy a bálázó közönség — mint az egylet táncz- vigalmának várt és kedves vendégei — túltette magát a feszélyező idegenkedésen és már javarészben bizalmas ismerősök. Az első négyest egy coionba 42 pár tánczolta. A jelenvoltak névsorát a következőkben adjuk: Ábrahám Róza, Balog Józsefné, Benkó Tercsi, Burda nővérek, Dávid Róza, Démusz Józsefné, Dobay Jánosné, Dundler Fefenczné, Dundlnr Istvánná, Exner Szidónia, Farkas ZsigmonJné, Fridrich Mariska, Gombkötő Kornél, Huszka Jnlcsa, Hegyi Teréz, Jeszenszki Béláné, Kálió Mariska, Kapus Lujza, Kiss Er nesztné, Kiss Etelka, Kohn Fánni és Regina, id. és ifj. Lindenberger Istvánná, Lindenberger Linka, Lindenberger Károlyné, Lindenberger Rudolfné, Mondorf Teréz, Péchy Róza, Rusz nővérek, Stei- gervald Gyuláné, Szabó Róza, Szikes Linka, Szikes Róza, Szőke Fánni, Tót Eszti, Ulmandinger Milcsi, Vég Gáborné, Verner Józsefné és Verner Róza. A tánezrend finom fényes velin papíron izlésteljesen és hosszúkás négyszögben volt kiállítva, egyik oldalán színes virágok között az 5, 10, 50 és 100 forintos bankjegyek hü és csinos miniatűr utánzataival, másik oldalán az egyszerű csinos tánczrenddel. — Ugyanezen napon tartotta az újonnan alakult nagymagyarvárosi olvasókör is saját helységeiben tánczvigal- mát. A bál sikere minden tekintetben még a leg- vérmesebb reményeket is felül haladta ugyannyira, hogy a tánczvigalom megtartására szánt helyiségek alig voltak képesek a különben is szűk szobákba a közönséget befogadni és sokkal helyesebben tette volna a választmány, ha más napon és alkalmasabb helyiségben rendezi azt; azonban úgy látszik azt tartották szem előtt, hogy „sok jó ember megfér egy kis helyen* és némileg igazok is volt, a mennyiben daczára a fesztelen és kitörő jókedvnek, melyet fölmivelő népeinknél — melyből a közönség túlnyomó része állott — máskép képzelnünk nem is lehet és a mely csak az őszinteség kifolyása, a tánczvigalom a legpél- dásabb rendben folyt le, a miben oroszlánrésze az ügyeB és fáradhatlan rendezőségnek van. A tánczvigalom az olvasó kör könyvtára javára is csinos összeget eredményezett. A békésmegyei gazdasági-egylet köz- hirré teszi, hogy a földmivelési miniszter ez idén is 60-tól 100 frtig terjedő összeggel fogja segélyezni azon méntulajdonosokat, kik hitelesen igazolni fogják, hogy a gazdasági-egylet által megvizsgált s alkalmasnak ítélt méneikkel a folyó tavasszal legalább 35 idegen kanczát, legfeljebb 2 frtig terjedő díjért hágattak és a mének tartására nózve az egyleti elnökségnél B.-Gsabán megtudható feltételeknek magukat alávetik. E segélyben szegényebb községek, ménesben vagy istállóban tartott méneikért is részesülhetnek. A kik ezen állami segélyt elnyerni óhajtják, ménéi- két legkésőbben f. óv február 20-ig Beliczey István főispánpán ur ő méltóságának bejelentsék. — Kelt Gerendáson, február 2-án 1885. M o k r y Sámuel, gazd. egyl. titkár. Szarvason a kir. járásbíróságnál egy és fél évig alkalmazva volt Plank Géza írnok, saját kérelmére az igazságügyminiszter által hason minőségben a csongrádi kir. járásbírósághoz lett áthelyezve és a jövő hó elején hagyja el Szarvast. Plank ur a szarvasi társas életnek egy igen haszonvehető tagja volt, s távozását az egész Szarvas és vidéke, de különösen a bálázó úri közönség méltán fájlalja. Kívánunk sok szerencsét e derék és jóravaló ifjúnak. A pécskai ni. kir. jószágigazgatóság tudatja, hogy Pécskáról hivatalát, a számvevői osztállyal együtt, f. hó elsejével Aradra tette át a jelenlegi dohánybeváltó felügyelőség épületébe, a megyeháza mellett. Jászapátiban a marhaállomány között a száj- és körömfájás kiütött. Az „Orosházi Közlöny“ szerkesztését f. hó elsejétől ideiglenesen Wágner Henrik vette át. A Szeghalom községében engedélyezendő vásárra nézve az aradi ipar- és kereskedelmi kamara pártoló véleményt adott, miután a szomszéd községek, melyek vásártartási joggal vannak felruházva, ez ellen kifogást nem tettek. Nyilvános számadás a b.-gyulai nagymagyarvárosi olvasó-kör f. évi február 1-én tartott tánczvigalmáról. Bevétel : 136 frt 20 kr, kiadás : 50 frt 95 kr; tiszta maradvány 85 frt 25 kr. Felülfizettek: Héninger György 50 kr, Stefanovics Ferencz 40 kr, Sebestény István 30 kr, Csomós József 30 kr, Gagó István 80 kr, Galbács Ferencz 30 kr, Bogár Ferencz 50 kr, Bogár János 30 kr, Ráfi György 20 kr, Góg Mátyás 1 frt, Gergely János 50 kr, Trifont János 50 kr, Gergely András 10 kr, Faragó Gáspár 40 kr, Kukla Ferencz 50 kr, Seres József 1 frt, Szőke Péter 1 frt, Góg Péter 1 frt, Illés Gergely 30 kr, Szabados István 50 kr, ifj. Góg Mihály 1 frt, Balog József 50 kr, Csomós György 1 frt, Gyepes Márton 60 kr, Szilágyi György 50 kr, Sz. Kiss Mátyás 50 kr, Petik Márton 50 kr, Schmidt Antal 50 kr, Csábi János 50 kr, Góg János 50 kr, Kukla István 50 kr, Illés József 50 kr, Góg Gábor 1 frt, Stefanovits Péter 50 kr, ifj. Mondák György 50 kr, Dutkay Béla 50 kr, Muzslai Gergely 40 kr, id. Tóth Lajos 50 kr, ifj. Tóth Lajos 50 kr, Finta Ignácz 1 frt 50 kr, Scherer Benedek 50 kr, Náaási Miklós 50 kr. Fikker József 1 frt, Ludvig József 50 kr, Csomós János 50 kr, Duska György 10 kr, Dósai József 10 kr, Oláh Antal 50 kr, mely felnifizetéseikért — a közművelődési czél iránti tekintetből — fogadják az igen tisztelt felülfizetők olvasókörünk nevében köszönetüuket. Seres József elnök, ifj. Góg Mihály pénztárnok. Nyilvános számadás. A b.-gyulai iparos- ifjúság önképző- és betegsegélyzö-egylete által f. hó 1-én rendezett tánczvigalomról. Bevétel 162 frt 40 kr., kiadás 96 frt 70 kr., tiszta maradvány 65 frt 70 kr. Felülfizettek: GrófWeuck- heim Frigyes 5 frt, Oppenhauspr József 4 frt, Dobay János 3 frt, id. Lindenberger István 1 frt, Kalmár Mihály 1 frt, Jeszenszki Béla 1 frt, Deutsch Zsigmond 1 frt, Sail József 50 kr., Szűcs János 60 kr., Féhn István 50 kr., Csete Gyula 10 kr., Herczeg János 20 kr., Pitrolf Gyula 20 kr., Pin- ér Ignácz 20 kr., Hoffmann István 20 kr., Bak József 50 kr., Kálmán Ödön 50 kr., Szabados József 50 kr., Démusz János 50 kr., Agrima Szilárd 50 kr., ifj. Uferbach János 50 kr. A nemes czél iránti tekintetből tett felülfizetéseikért fogadják egyletünk nevében hálás köszönetünket. — Sail József elnök, Szénásy János pénztárnok. Irodalom és művészet. Az „Ország-Világ“ e legkitűnőbb magyar képeB hetilap január 24-iki (4. száma) is rendkívül gazdag tartalommal s a művészi képek egész gyűjteményével jelent meg. Ez érdekes közlemények sorát Vértesi Arnold „A sicczek kapitánya* czimü elbeszélése nyitja meg. A további közlemények és képek névszerint a következők : „Művészet az iparban.“ Irta: Berényi László. — „A királyi bál.“ Költemény. Irta : Dalmady Győző. — „A villa Giuseppe.“ József főherczeg téli kertje Fiúméban. Irta: Egyessy Géza. — „Udvari bálák.“ Irta: Alma viva. — „A falu urai.“ Regény. Irta: Tolnai Lajos. — „A műcsarnokban.“ (Képpel.) — „A szél balladája.“ (M. Zamfirescen költeménye.) Fordította: Benedek Elek. — „f Huszár Adolf.“ (1843—1885.) Arczképpel. Irta: Székely Huszár. — „f Vas Gereben.“ (1823—1868.) Arczképpel. — „Télben.“ (Képpel.) — „A hét története.* Irta: Székely Huszár. — Ezután jönnek a rovatok, melyeknek gazdagsága és változatossága méltán hívja ki elismerésünket. E rovatok a következők: tudomány és irodalom, színház és művészet, újdonságok, vidéki élet, könyvpiacz, sport, hymen, gyászrovat, innen-onnau, rejtvények, naptár és hirdetések. Ismételten ajánljuk e kitünően szerkesztett, gazdagon illustrált vállalatot t. olvasóink figyelmébe. Előfizetési ára : egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Egy füzet ára 40 kr, egy számé 20 kr. — Kapható a könyv- és hírlapárusoknál, valamint az „Ország-Világ“ kiadó-hivatalában (Budapest, Grá- nátos-uteza 6. szám.) — Mutatvány szám ingyen és bérmentve. „Csittvári krónikák“ czimmel érdekes folyóirat indult meg Nádor Kálmán jónevü kiadónál. Jókai Mór „És mégis mozog a föld“ czimü regényében emlékszik meg „Csittvári krónika“ elnevezés alatt azon naplóról, melyet sárospataki és debreczeni diákok titokban szerkesztettek. Mert az őszinte ifjúság lelkületéből fakadt szabad gondolat csak titokban öltheté fel a szóalakját és a szót közölni nem volt szabad sajtó utján. E naplóból aztán számos másolatok keltek és ezek mai napig a közönség között keringenek, így maradtak reánk Csokonay eddig kiadatlan művei, melyeket még Toldy sem mert felvenni teljes kiadásába, leplezetlen kifejezéseik miatt. A Csittvári krónikák szerkesztője azt a czélt tűzi maga elé, hogy összegyűjtse a kiadatlanokat, bozzátérhetövé teszi a nagy közönség számára. Több igen sikerült humoros darabot találunk már a gyűjtemény első füzetében, is. A „Márton- napi gunár panasza.“ „Egy individuale datum az asszonyok állhatatlanságáról.“ Lengyel Imre úti neve napjára készült aliquid“ minddedig ismeretlenek a közönség előtt. Jóizü valódi magyaros humorral irt hosszabb elbeszélés a „Csőkmői sá rkány“ melyet debreczeni diákok ittak és versi alakjánál s tartalmánál fogva méltán társul a szintén Debreczenben kelt Ludas Matyi mellé. A füzet további tartalmát P. Horváth Á. eddig ismeretlen művei és satyrikus és fölkelési versek teszik ki, kiváló helyet foglal el a füzetben. A biharvármegyei ökrök és lovak közt folyt titkos levelezés másai. „A gömböcz,“ A farkas* és „A róka“ közkeletű humoros feiolvasasások; szintén látnak először nyomdafestéket. Az egész füzet a [búit és jelenszázad titkos irodalmának érdekes képét nyújtja, és e mellett élvezetes, magyaros (bár néhol vaskos) humoros olvasmányai örven- d'zteti meg a közönséget, A füzetet Homicsko fiatal művészünk sikerült humoru rajzai diszitik és emelik értékét. Ajánljuk a „Csittvári krónikákat* a közönség pártfogásába. Előfizetési árak : négy füzetre 1 frt 80 kr, egyes tűzetek ára 55 kr. Az egész mü mintegy nyolez füzetből fog állani s időhöz nem kötött füzetekben jelenik meg. Vertük a „Gondüzö* 20 ik számát, a következő változatos tartalommal : „Az uj főispán“, regény Tolnai Lajostól; „Rózsaszirmok“, költemény Vészi Ödöntől; „A végzet“, regény Mar- gitay Dezsőtől; „Egy rút leány története“, tündérjáték Balázs Sándortól (vége); „Székely támad, székely bánja“ történeti regény P. Szath- máry Károlytól; „A gyöngyvirág* elbeszélés Lé- vay Sándorról; „A gránátköves asrzony“, Marlitt E. legújabb regénye, fordította Mártonffy Frigyes ; ezeket követi a boríték érdekes tatalma, u. m. a magyar gazdasszony, vegyesek, talányok, talány- fejtük es szerkesztői posta. A minden vasárnap megjelenő „Gondűzö“ előfizetési ára: negyedévre 1 Irt 50 kr., egy hónapra 50 kr. Az előfizetési pénzek Székely A'adár kiadó-tulajdonoshoz kül dendők Budapesten, VII., dobuteza 14. Figyel meztetjük olvasóinkat a ki ünő lapra, melyből a kiadó mindenkinek szolgál mutatványszámmal ingyen es bérmentve, ki e végre hozzá fordul. A „Magyar Háziasszony “ Az e czim .Jatt Budapesten megjelenő háztartási, gazdasági és szépirodalmi hetilap, me'y a magyar gazdasz szonyok országos egyletének hivatalos közlönye, előfizetési ára egy évre 6 frt, félévre 3 trt, ne- pgyedévre 1 frt 50 kr. Előfizethetni legczél-zerűb ben postautalvány által a „Magyar Háziasszony* kiadó-hivatalához Budapesten, váczi kön. t 20. - Mutatványszámok ingyen küldetnek mindazok oak, kik a kiadóhivatalhoz ezekért — log- czélszerübben levelező lappal — fordulnak A legujabbi szám következő változatos tartalommal jelent meg: A nőknek egy fontos feladata. Korády Margittól. — Hogyan menjünk a fényképészhez ? Kovács Ellától. — A szeszélyes. Csúzi Márton- nétól. — A nők czigaretteaése. Barca Rózától. — Kuk'iprédikácziok. — Háztartás. — Gazdasszony- kodás. — Egészségügy. — Az étel változtatásának élettani jelentősége. Nagy Lajostól. — Kér tészet. Február havi teendők. — Háztartási gazdaság. — Konyhászat. — Heti étlap. — Hogyan főzzünk, süssünk. — A nők munkaköre. — Gyermekeink. — Oktatás. — Házi orvos. — Kézimunka. — Házi szerek. — Irodalom és művészet. — Színház. és zene. — A farsang. — Különfélék. — Hymen. — Heti naptár. — Szerkesztői üzenetek. Kiadóhivatal postája. — Hirdetések. — „Munka után“ melléklet tartalma: Farsangi gondok. Költemény. Rudnai Sprenger Bélától. — Bécsi élet. Darvas Aladártól. — Keleti képek. Jolántól. — Egy párisi nö hőstette. — Kérdések és feleletek. — Gondolatok. — Apróságok. — Talányok. — Megfejtések. — Regénycsarnok. — Vész és viharban. Angol regény. „Költemények“ Balog Istvántól; — megjelent Budapesten Nádor Kálmán kiadásában. Ára 1 frt 20 kr. — All Ívre terjedő csinos füzet irodalmi becse mellett reánk nézve azért is fontossággal bir, mert azok írója megyénkbeli dobozi fi, s költeményei elszórtan megyei lapjaink ban jelentek meg. — Felhívjuk rá az irodalom barátok sziveB figyelmét. Közgazdászat, ipar, kereskedelem. Kertészeti teendők február havában. Noha az idei február meglehetősen keménynek ígérkezik, mégis vannak bizonyos kertészeti teendők, melyeket a jó háziasszony nem hagyhat figyelmen kivül. A gyümölcsfák megnyirbálásával és tisztításával már e hóban lehet foglalkozni. Eleinte a korán virágzó fákon kell elvégezni, a baraczk és egyéb későn érő gyümölcsfákat azonban csak később szabad ennek a műtétnek alávetni. A hernyófészkeket lehetőleg ki kell irtani és a törzset a mohtól szintén meg kell tisztítani. A veteményes kertben a kapálást csak az esetben lehet eszközölni, ha az idő lágyabb kezd lenni; ellenkező esetben e hónapban a gondocsak a tisztításra és rendezésre kell szoA télen át vermekben tartott burgonyát" vagy egyéb élelmi szert meg kell vizsgálni, nem ártolt-e neki a téli hideg vagy egyéb befolyás. A virágos kertnek takarítását, utkészitését és egyéb rendezési műveleteit is február hóban kell elkezdeni, mert a virágágnak alakjainak esetleges megváltozása e hóban eszközölhető leg- czéUzerübben. A hó vége felé a melegágyak gondozására kell kiváló figyelmet fektetni, minthogy ekkor már sok virágfajt is el lehet ültetni. CserépnövéDyeket, melyeket pinezében teleltettünk át, szintén meg kel) tisztítani. Dísznövényekre igen a'ka'mas a következő alkotásu földanyag : 2 rész szélmállott lombföld, 1 rész közönséges kertiföld, 1 rész zsíros melegágyföld. Az ügyes háziasszony ügyes kertésznő is és fogja látni, hogy február hó, mint azon hónap, mely úgyszólván alapját nyújtja a nyár leendő kertészetének, egyike a legfontosabbaknak. Nem fog tehát egy órát sem elpazarolni, hanem azt az időt, me'yet a konyhai- és háziteendő igénybe nem vesz, a kertészetnek fogja feláldozni. Setiplaozl átral£ Gyulán. 1885. Február 6-án. frt kr. Búza legjobb 100 kilogramm....................................... 7 n közép „ I ...... 6 50 Kétszeres legjobb 100 „ ........................ 6 „ közép 1 „ ........................ 5 80 Ár pa legjobb „ „ ...... 6 — Zab „ i ........................ 6 — Te nged „ „ . . o n it n •••••• 6 20 Szinuszt _ 9 1) • • • • • 20 — ZsenTye'iszt jj g ....................................... 15----Ken ; ó iis-t g „ ...... 12 — Széna „ „ ....................................... 4 20 Szil- vagy gyertyánfa Lob-méter................................ 3 45 Tölgyfa „ 3 — Marhahús 1 kilogramm .... _ 48 Se rtéshús „ . . . . _ 80 S zalonna „ . ... — 49 Disznózsír „ . . . , — 60 Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dobay János-1 ■ A Pain Expeller! szerrel csúz, kösz vény, stb.-nél elért szerencsés gyógyeredményék kezeskednek arról, hogy egy beteg sem fogja megbáoni, ha eme figyelmeztetés által egy kísérlet tételére biratott. — A legtöbb családnál már készletben tartatika valódi horgony-Pain-Expeller. Ára ezen szigorúan szolid eredeti készítménynek igen mérsékelt, ugyanis pa'aczkonkint 40 és 70 kr. nagyság szerint s a legtöbb gyógyszertárban készletben van. Hamisítvány . kikerülése végett tessék a gyárijegyre „horgonyára figyelni. Richter F. Ad. és társa, Becs. — Főraktár Prágában az „arany oroszlán“ gyógyszertárban. Niklasplatz 7. 24 1—4 Előnyös alkalmazást nyernek: kereskedők, hivatalnokok, magánzók stb., kik osztrák-magyar állam- és dijsorsjegyek havonkénti lefizetések melletti eladásával az 1883-ik évi XXXI. törvónyezikk értelmében foglalkozni óhajtanak ; némi tevékenység mellett havonként 100 egész 300 frtnyi jövedelemre számíthatni. Ajánlatok, a jelen foglalkozás megnevezésével intézendók: a Fővárosi Váltóüzl et-Társasághoz BUDAPESTEN. 12 __________3—6 11 43. ikt. szhoz. 1885! Pályázati hirdetmény. A békési szolgabiróságnál rendszeresített s 360 frt segélydijjal egybekötött közigazgatási fogalmazó gyakornoki állás megüresedvén, annak betöltésére pályázat hirdettetik. Minélfogva felhivatnak mindazok, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t.-cz. 5. §-ában előirt képesitést feltüntető bizonyitvány- nyal felszerelt folyamodványaikat f. évi február 28-áig az alispáni hivatalba terjesszék be. B.-Gyulán, 1885. február 5-én. 27!_2 Jancsovics Pál, Bók ósvármegye alispánja.