Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-20 / 51. szám

kötvény kiállításával a megye alispánja, tiszti ügyésze és a kir. államépitészeti hivatal főnöke bízattak. meg Börtön ügy. A kir. törvényszéki fogház november havi állapotáról, a fogva tartottak száma, egészségi viszonyai és foglalkozásokról szóló a kir. ügyész által beterjesztett rendszerinti jelentés tudomásul szolgált. Tanügyek: A kir. tanfelügyelő jelentése a folyó tanév első negyedéről, melyszerint a 12 községben meglátogatott 80 iskolát kielégítő s a közokta­tási követelményeknek megfelelő rendben találta tudomásul vétetett. Vermes Lajos radványi tanító elleni bűn­ügyben közölt határozat a járási szolgabirák, Gyula város polgármesterének, és a megye iskola­székek elnökeinek kiadatott. őzv. Stéger Mátyásné, a gyulai községi is­métlő leányiskola tanítónőjévé lett megválasztása jóváhagyatott, Puszta-Földvár községének az ottani iskola építési költségeinek fedezése végett kivetendő. 21% iskolai pót-adó tárgyában hozott határozata helybenhagyatott. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisz­ter a bizottságnak a csabai tanyai iskolák bezá­ratása tárgyában hozott határozatát helyben­hagyván, a rendelet az étdekelteknek kiadatni határoztatok. Petrovics Erzsébet csabai lakosnő óvodája bezáratni rendeltetett. Kippert János csabai óvó, államsegély iránti kérvényé pártolás nélkül terjesztetett fel a mi niszteriumhoz, a mező herényi óvoda-fenntartó­egyesület államsegély iránti kérvénye pedig 180 frt államsegélyre való ajánlás mellett pártolólag felterjesztetett. * I. II. Alispáni jelentés Békésmegye közigazgatási bizottságának f. é. deczember bő 13-án tartott ülésében. Méltóságos Főispán Url Tekintetes közigazgatási bizottság! A hatáskörömhöz tartozó közigazgatási ágak folyó évi november havi állapotáról szóló rendsze rinti jelentésemet, az 1876. évi VI. t.-cz. 15. §-a alapján, tisztelettel következőkben terjesztem elő I. Közegészségügy. A közegészségi állapot megyeszerte meg­nyugtató azon kivétellel, hogy Békés községben a roncsoló toroklob 25 esetcen merült fel s u< gyanezen kár Kétegyházán is, a hagymáz pedig Doboz községben szórványosan mutatkozott. A hasznos házi- és gazdaságiállatok állapota telje­sen kielégítő volt. II. ,Közbátorság. A közbiztonságot a múlt hó zavarta meg Ugyanis: a Stiegelmayer József őrsvezetőből és Mankó György csendőrből állott járőr, november hó 11-én nyomozás közben Tompái Balázs hód mező-vásárhelyi határban lévő tanyájára betérvén ott egy dohánynyal megrakott kocsit talált. Tom pai Balázst a dohány iránt kérdőre vonatván, ez ügyben magát tisztázni képes nem volt, s ezen felül azon 4 darab ló tulajdonjogát sem tudta gazolni, melyről hamis lólevelek voltak kiállítva, egy lóról a lólevél teljesen hiányzott. E körülmények alapján Tompái Balázs s : lovak tulajdonosának vallott Farkas nevű egyél letartóztattak, s mindkettő kocsira ültetve, a járö rök által Orosháza felé kísértetett. A kisérés közben Tompái Balázs a kocsiról lekéredzett; mit az őrszezető megengedve, a ló ról leszállóit b a fogolyra ügyelt, míg Mankó György csendőr a kocsi mellett maradt. Farkas ezen alkalom felhasználásával a lovak közzé ütött és elhajtott. Mankó csendőr utána vágtatott csakhamar a kocsi elé került s azt megállitá mire Farkas a kocsiról leugrott s az ülés alatt elrejtve volt fegyverrel Mankó csendőrre lőtt, ki mellén és czombján találtatva lova által az utmenti fasor közé vitetett. Az őrsvezető Tompáit üldüzőbe vette; ennek azonban sikerült a kocsira felugorni s Farkassal együtt olhajtani s igy az erélyes üldözés daczára a beállott sötétségben elmenekültek. Mankó György csendőr szenvedett sebeiben még az nap elhalt. Tompái Balázs és Farkas időközben Hód- Mező-Vásárhelyre menekültek, s jelentkezvén a kir. járásbíróságnál, ott vizsgálati fogságba he­lyeztettek. A nyomozás már eddig is kiderítette, hogy a letartóztatott egyének egy csempész- és lótol­vaj banda tagjai, kiknek társai szintén nyomoz­tatnak. A gyomai községi postahivataltól a vasutig közlekedő póstálól a csendőri fedezet elvonatván|: a közbiztonság érdekei ellen lévő ezen intézke­dés megváltoztatása iránt emelt felszólalásomra azon választ nyertem, hogy a csendőrség a pos­tai fedezetet csak akkor fogja újból kirendelni, ha a csendőr számára, a posta kocsin alkalmas ülőhely készíttetik. Miért is megkerestem a nagy­váradi postaigazgatóságot, hogy a posta kocsi megfelelő átalakítása iránt intézkedjék. Ugyancsak Gyomán iorog tenn azon eset, hogy a vasúti vonatok érkezése és indulása ide­jén, a csendőri szolgálat, az őrs csekély létszáma miatt megszüntettetek. A csendőr hatóságnál ez iránt tett felszólamlásomnak eredménye a fennebb említett ok miatt, ez ideig nincs ugyan, s a csend­őrség e részben, a községi rendőrség alkalmazá­sát kéri; részemről azonban, különösen a vasu­tak éji közlekedése mellett, feltétlenül szükséges­nek tartom, hogy a vasúti vonatok érkezése és indulása idején a rendőri felügyelet, a csendőr ség által láttassák el. III. Közutak. Hidak. Védtöltések. A közutak a múlt hó folyama alatt járha­tók voltak ugyan; azonban a legutóbbi esőzések miatt tetemesen megrongálvák. Az utkaparók munkálkodása kevés eredményt mutat s inkáb az esővizek levezetésére szorítkozik. Jóllehet a vasúti indóházi utakhoz vezető kőutaink jó karban való fentartása az átvételtől számítva két évig a vállalkozók feladatét képezi, minthogy azonban e kötelezettség odáig terjedőnek nem tekinthető, hogy ezen utaknak a sártól való tisztántartása is a vállalkozókat terhelné; más oldalról pedig, minthogy ezen utak tisztántartása szilárdságuk egyik biztosításául szolgál, s mint­hogy ezen köutak tisztán tartására eddig is az utkaparók voltak kötelezve: egyöntetű eljárás czéljából határozatilag kimondatni kérem miszerint az útfelügyelők kötelességévé tétessék, hogy a járásukban létező köutakról a szemetet és sarat, az utkaparókkal takargassák el; a községek bírái pedig utasittassanak, hogy az összegyűjtött szemetet és sarat a köutakról községi czélokra s községi erővel azonnal elhordatni el ne mu- laszszák. A hidak közül felépültek a körös-tarcsai, mező-berényi és körös-ladányi ártéri hidak, to­vábbá a sebes-körösi foki hid s azok felülvizs­gálat után, a forgalomnak átadattak. A folyó vizek, a múlt hó végén bekövetke­zett esőzések folytán jelentékenyen megáradtak azonban a védgátak jókarban lévén: az árviz minden további veszély nélkül vonult el. IV. Vegyesek. 1. A megyei pénztárak és jótékonyalapok, a törvény értelmében, a múlt hó folyamán is meg­vizsgáltatván, azok maradványa 448,072 frt 48 kr- ban állapíttatott meg. 2. A múlt hóban a gyomai és békési járás ban e hó elején pedig a gyulai járásban hivatalos vizsgálatot tartván, figyelmemet Főkép a megyei alapokat állandóan illető jövedelmek beszállítása körül követett eljárásra terjesztettem ki. —1 E vizsgálatnál azt kelle tapasztalnom, hogy a köz­ségi elöljárók a szolgabirákhoz és az alispáni hi vatalhoz, a pénzszállításról szóló jelentéseiket nem eléggé pontosan jelentik be, mi miatt a járási és központi nyilvántartás adatai 6ok esetben nem egyeznek. — Továbbá a megyei közalapok irá­nyában fenálió tartozások, több község részéről még mai napig is jelentékeny hátralékot mutat­nak. Ezen körülményekből folyólag a beszállított szabályunkból van még 2000. Alkalmazott 4 iro-l dai személyünk — köztük 3 lelkes, értelmes egyetemi hallgató — napi 12 órát dolgozván, kézzel írott ievél küldetett közel 1800 drb. a a sokszorosított felhívásoknak, kéréseknek, hírlapi közléseknek csak impuruma egy vastag kötet. A választmányunkhoz érkező iratokra posta fordul­tával válaszoltunk, s ezért iktatóra csak oly ügy­darabokat vettünk, melyek értékről szóltak, vagy hivatalos jellegűek voltak, nem háuytunk el azonban egyetlen papirszeletet sem, hanem idő­rend szerint megőrizve, fenntartottuk összes le­velezésünket a jövőnek, mint jelen társadalmunk igaz képéhez páratlanul becses adalékokat. Föllépésünk menete röviden a következő volt; Április hónapban nyomtatványainkkal, íveink kel kerestünk föl 100 úrnőt, 120 lapszerkesztőt. 200 orsz. képviselőt, 550 pénzintézetet, 500 ka­szinót s rokont, majd bekopogtattunk 250 tano dai igazgatóságnál s számos magánzót és kisebb körű foglalkozási ágat kerestünk föl. Erre, a rend­szer-bizottság gondos utánjárására a terület vi szonyaihoz alkalmazkodva, külön-külön leveleket küldtünk az ország mind a 63 megyéjéhez (az alispánhoz vagy a főjegyzőhöz), a 25 önálló tör- vényhatóságu és a 13 rendezett tanácsú város polgármestereihez, vagy több helyt a polgármes­ter helyett ajánlt nevű vezérférfiuhoz. Es pedig a Királyhágón túl arra kértük a megkeresetteket, hogy területükről lelkes, nemes szivü oly honleá­nyokat vagy honfitársakat ajánljanak, kiknek az tán végleg kezükbe tegyük le azon a vidéken ügyünket. Nincs minek — tisztelt közgyűlés 1 most vázolni azt a lelkesítő lelkesülést, melylyel legtöbb oldalról találkozónk, elég jellemzésül aunyi, hogy oly megyék területén is, hol közmű­velődési egyesületek vannak, vagy legalább szük­ségesek volnának, részünkre aránylajos áldozatok folytak és folynak, s ha még 12 megyéből, 6 sz. kir. és 35 rend. tan. várostól választ nem kap­tunk, annak oka egyfelől a közti idő rövidsége. (Folyt, köv.) pénzek nyilvántartásának egyöntetűsége s pontos vezetése iránt a járási szolgabirák utján a köz­ségeket utasítottam s egyúttal intézkedtem, hogy a kinlevő megyei közalap hátralékos illetményei ez év végéig beszállittassanak. B.-Gyulán, 1885 december 13-án. Jancsovics Pál, alispán­Az erdélyrészi magyar közművelődési egyesület alakulása története. — Felolvastatott az 1885. aug. 31 -ki első nagygyűlésen Kolozsvárt. — (Folytatás.) A mi folyamodásaink közül kiválóan kettőt kell kiemelnünk. Jun, 14-én báró Kemény Gá­bor közmunka- ás közlekedésügyi miniszter ur méltóztatik helyt adni azon kérésünknek, hogy egyesületünk hasonlóan a pozsonyihoz, a „Szé­kely művelődési- és közgazdasági egylethez és másokhoz az 1865. október 2-ki rendelet értel­mében biztosított és megszorított portomentes- séget élvezzen. S ugyancsak jun. 14-én kerestük meg br. Fehérváry Géza honvédelmi miniszter urat, hogy a m. kir. honvédség és csendőrség szolgálatában álló tiszteknek a beléphetós leirat által is megengedtessék. Jul. 6-án kérelmet in­téztünk az országos kiállítás elnökéhez, hogy a kiállítás területén perselyeket állíthassunk föl s jul. 17-én meg is nyertük őzt, stylszerű perse­lyeink is elkészülnek, azonban közbejött sajnos körülmény folytán a kihelyezésről lemondtunk Akartunk folyamodni — mint az mindjárt kez­detben tervezve volt — egy sorsjáték megenge­déséért, azonban tekintettel az éppen most elő­térben állott számoB lottózásra, mindenekfölött az országos kiállítás országszerte elterjedt sorsje­gyeire, a tervet egyelőre kedvezőbb alkalomra Választottuk el. Tekintettel a körülményre, hogy voltaképi működésünk ápril 12-vel vette kezdetét munkál­kodásunk mérve lehet, hogy e 150 nap alatt ki­bocsátottunk közel 10.000 postai darabot, átlag egymásra mindennap 50-et, némely napon 600-at. Elfogyott 10.000 „Tájékoztatóink, 10.000 alap­Újdonságok. A helyi lap. Noha nyilatkozatnak közété­tele óta már két hét folyt le, nem hallottunk oly régleges megállapodást, mely akár a „Békés“ további fenmaradssát, akár más uj lap keletkezé­sét biztositaDá, — amiért is kinyilatkoztatjuk, hogy lapunk jövő számával — mely a karácsonyi ünnepek folytán már f. hó 25-én pénteken fog megjelenni — részünkről a lapot beszüntet­jük. — Egyben pedig Dr. B e r é n y i Armin ügyvéd ur felhívása folytán a „Békésmegyi Köz­löny“ utolsó számában közölt hírével szemben kinyilatkoztatjuk, hogy lapunk szerkesztését á t- venni nem fogja. A főispán lemondása. Már hetek sőt hó­napok óta közbeszéd tárgyát képezte a hir, hogy Beliczey István főispán ur illetékes felsőbb helyen beadta lemondását. A rendkívüli megyei közgyűlés első napján a tanácskozást megelőző­leg a törvényhatósági bizottságnak mintegy 50—60 kizárólag vidéki tagból álló küldöttsége megra­gadta az alkalmat a főispánnál tisztelegni s midőn őt egyrészről tántorithatlan ragaszkodá­sukról biztosították, egyszersmind legmelegebben felkérték, hogy lemondási szándékától visszalépni szíveskednék. Értesülésünk szerint a főspán hálás köszönetét fejezte ki az imposáusan nyilvánuló bizalomért, de másrészről kijelentette, hogy az uj köztörvényhatósági törvény életbeléptetése után határozottan visszalép, miután az uj törvény az ezutáni főispánt oly bureaukra teendőkkel ru­házza fel, amelyeknek vitelere ö — mint nem hivatalnok — nem érzi magát hivatottnak. Ré­szünkről bármennyire respektáljuk a főispán urnák eme érvét s egyéni elhatározási jogosult­ságát, mindannak daczára, hogy politikai szem­pontból pártellenesei is vagyunk, őszintén saj­náljuk a főispán lemondását, annyival is inkább mert mai viszonyaink között alig hisszük, hogy utódja őt oly közmegelégedésre pótolni tudná, mint amily megelégedéssel látta Beliczey Istvánt a megyei közvélemény a főispani széken. A közeledő szent karácsony ünnep al­kalmából eddigi elvi álláspontunknak megfelelő- leg első sorban ajánljuk a karácsonyi könyvpiaczot közönségünk vásárló figyelmébe. A karácsonyi könyvpiacz legjelesebb és összes termékei ugyan­oly választékban és ugyanoly ár mellett kapha­tók Nagy Ferencz könyvkereskedőnél, mint aminő árban és választékban budapesti könyv­kereskedésekben. A díszes könyvekkel halmozott könyvkereskedésbe mindenesetre látogatással tar­tozik minden magát intelligensnek valló egyen. Szép karácsonyi bazár van felállítva Deutsch Jakab norinbergi kereskedésében, mely azonban az utóbbi évek jó hírneve után minden nagyobb szabású reklámot nélkülözhet, miután a helybeli közönség már meggyőződött hogy itt ugyanoly vá­lasztékban és jutányosabban szerezheti be szükség­leteit, mint ha nagyobb városokból hozatná. A kiál­lítás pazarságával nem ugyan, de a tárgyak szép­ségével méltán versenyezhet a szomszéd üzlet Deutsch Józsefé is, mely szintén kielégíti a legkényesebb kivánatokat is. Eisler Lipót ékszerész sem felejtkezett el különben állandóan dús ékszerkészletét a karácsony-újévi ünnep al­kalmából még hathatósabban felszerelni. Ajánljuk a közönség pártolói figyelmébe. Az iparhatósági megbízottak választása f. hó 14-én volt a városháza termében a keres­edői és iparos osztály csekély érdeklődése mel- itt. Megválasztattak: Bán István és Deutsch Jó- ief kereskedők, Uterbach József üveges, Oláh ryörgy asztalos, Sál István bádogos, Exner Jó­séi czipész, Yerner János kalapos, Scheer Kon- Id építőmester, Herodek Lipót vendéglős, Róth ános kovács, Kiss István lakatos, Démusz József lészáros, - erbekucz Szilárd szíjgyártó, Gorab- ötő Mihály szürszabő, Karácsony Antal szűcs, üss József tímár, Fráler István sütő, Cs. Dem- :ó József, Gerebenics István és Krizsán András sizmadiák. A korcsolyázás — habár nem is öltött ily mérveket mint aminöt a múlt években — ílénken folyik néhány nap óta a köröscsatornán, nelynek jege azonban eddig nem mondható a egkitünöbbnek. A homokgödör tava az idén csak­nem egészen néptolen, amennyiben H a b i n a y Pál mérnök igazgatása alatt alakult korcso­lya klub a homokgödröt egészen kiejtette kombinácziójából s a befolyandó tagdijak kizá­rólag a köröscsatornai jégpálya fentartására fog­nak fordittatni. Hisszük, hogy ha az idő továbbra is fenntartja hideg jellegét, akkor az igazgató­nak a jégpálya tisztántartására fordítandó buz­galmát eme egészséges és kellemes sportnak tö­megesebb számban mutatkozó hívei fogják igénybe venni. Áthelyezések a honvédséghez. A véde­rőről szóló 1868. évi XL t.-cz. s ennek módositá- vonatkozó 1882. évi XXXIX t.-cz. 4. és 11. § §-ai értelmében a közös hadsereg tartalékából f. hó végével a m. kir. honvédség szabadságolt állomá­nyába áthelyeztetnek: Erlesbek Ferencz hadnagy a heves-békési 7-ik zászlóaljhoz, C o n- rád Mór buszárhadnagy a 2-ik honvédhuszár­ezred 1-8Ő századához. Alapszabály megerősítések. A közmunka- és közlekedésügyi miniszter a hosszufoki ármentesitő társulat gátvédelmi szabályzatát, — v a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter pedig a mez ő-b erényi izraelita statusqno I hitközség alapszabályait megerősítve leküldte a I megye közönségének. A körvadászat G e r 1 a-P ósteleken f. hó 9- 10- és 11-én tartatott mog állandóan I nagy hózivataros időben. A vadászat eredménye 1472 nyúl, 550 fáczánkakas, 16 fáczántyuk, 4 fo- I goly, 6 szalonka, 3 róka és 7 őz. A hét folyamán Ó-K igyóson és Békésen voltak kör- I vadászatok, melyek eredményéről lapunk zártáig Inem kaptunk tudósítást. Betörés, özv. Léderer Salamonné Izöldfa utczai házának kamaráját f. hó 13-án | esti 7—8 óra tájban ösmeretlen tettes feltörte I s abból egy bődön zsirt és több rendbeli zsáko­kat vitt el. A nyomozás megindittatott. Orosházán a negyvennyolczas pártkör kezdeményezése folytán a tél folyamára tervezett felolvasások elseje a karácsonyi ünnepek alkalmával fog megtartatni. Arad város polgármestere átiratilag ér­tesíti megyénk közönségét, hogy Arad-Gáj kül­városában a szarvasmarhák között száj- és kö­römfájás ütött ki. A bunda. E ö r d ö g h Lajos orosházi szolgabirónak — aki a „Kom1ó“-ban volt szállva a megyei közgyűlés folyamán — farkasszőrü bé­léses bundáját bizonyára elnézésből valamelyik bizottsági tag kicserélte. Hagyott a helyébe olyan- ' formát, s noha a bunda csak bunda, még sem - ' vetekedbetik ez a szolgabiró úréval. Uj ügyvéd. Dr. Nagy Elemér tótkomlósi i ügyvéd az aradi ügyvédi kamara lajstromába be- ' jegyeztetett. Tudomásunk szerint ő az első s i egyedüli ügyvéd nevezett községben. Házasság. Braun Fülöp kisjenői fiatal kereskedő s kedves arája Fülöp Lina kisasz- ' szony f. hó 16-ikán esküdtek egymásnak Gyula- ' Váriban örök hűséget. Az egyházi szertartást kö- t vetőleg a bájos menyasszouy szüleinél fényes nász- i lakoma volt, melyen nagyszámú s díszes közönség - gyűlt össze, mely velünk együtt őszinte saivböl - fakadó legjobb kivánatait kapcsolja az ifjú pár házassági frigyéhez. Csabán Gáspár Pál színtársulata — t melyről már lapunk múlt heti számában jeleztük - hogy igen jól van szervezve s mint ilyen a má- - sodrangu színtársulatok közt a legelőkelőbb helyet ) foglalja el — a közönség páratlan közönye folytán i a mindennapi megélhetés bajaival küzd. A bérlet > teljesen meghiúsult, a vasárnapra kitűzött első i előadást „Arany ember“ alig nézte végig - 30 ember. Hétfőn, kedden és szerdán nem is volt - előadás, csütörtökön „Denis e“-re ismét táton- - góan üres ház. A színtársulat kénytelen lesz - Csabáról eltávozni még e hét folyamán, mert t a reménynek bálvány árnya sem mutatkozik, i hogy a közönségnek téli időhöz hasonlóan fagy- t ponton alul levő érdeklődése emelkedjék. i Öngyilkossági kísérlet. Sós János - puszta-szent-tornyai községi Írnok — állítólag í amerikai párbaj miatt — gyufa oldattal meg­mérgezte magát, azonban a gyorsan alkalmazott i orvosi segély folytán remény van életben mara- - dásáboz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom