Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-01 / 22. szám
czák lejtmérése s a községi belvizek levezetése tárgyában 1877. évben hozott s többször megújított határozatai még most sem lévén mindeoütt végrehajtva, a késedelmes községeket kötelezett- aégökuek mielőbbi teljesítésére serkentőleg utasítottam. Az 1883 évi XXIII. t. ez. 14 és 31. §§-ai értelmében kötelesek mindazok, kik vadászatra használható fegyverek birtokában vannak, úgy szintén azok is, kik a vadászati jogot gyakorolni kivánják az 1884. augusztus 1 -töl julius 31-ig terjedő szóló bejelentéseiket 1884. junius havában megtenni, miért is figyelmeztetnek az érdekeltek, hogy bejelentéseiket a városi adóhivatalnál f. évi junius hó végéig annál bizonyossabban érvényesitsék ; mert ellenesetben az idézett törvény 42. és 43. §§-aiban rendelt bírságolásokat vonná maga után. B.-Gyulán 1884 május hó 28-án. Dobay János, polgármester. Újdonságok. Meghívás. Gyula városának 1848 as függetlenségi érzelmű választó polgárai az ország- gyűlési képviselőválasztás tárgyában f. hó 1-én, ma délután 5 órakor a „Magyar király“ vendéglő előtti téren közgyűlést tartanak, melyre az összes választópolgárok tisztelettel meghivatnak. Több elvtárs megbízásából :Jantsovits Emil. A választási mozgalmak megyeszerte megindultak. Örömmel jelezhetjük, hogy pártunknak — Csaba kivételével — minden városban illetőleg választókerületben van jelöltje Gyomán, Békésen és Orosházán a győzelem biztos, Szarvason és Gyulán valószínű reménye mellett: Gyulán Jantsovits Emil elnöklete alatt május hó 28-án délután 5 órakor magánértekezlet tartatott, amely a mai napon tartandó bizonyára im- posáns lefolyásúnak ígérkező párlgyülés elé terjesztendő Ügyek előkészítése fölött hosszasan és behatóan tanácskozott. A megyei központi választmány május hó 24-én délután 4 órakor tartott ülést a megyeháza termében. Jelen voltak: Jancsovics Pál alispán elnöklete alatt Hegedűs Mihály, Jancsovics Emil, ifj. Jancsovics Pál, Keller I. Kövér László, Moldoványi Gyula, Németh József, Szigethy Lajos, Tatay János választmányi tagok és Márky Lajos választmányi jegyző. Az ülés elején a választmányi tagok a megszabott esküt a szokásos alakiságok közt letették. Az általános képviselő választás idejéül mind a gyomai mind az orosházai választókerületben junius hó 16-ik napja tűzetett ki. Választási elnökökül s ezek helyetteséül, választási jegyzőkül s ezek helyetteséül, továbbá a szavazatszedő küldöttségek elnökei és jegyzői valamint ezek helyettesei gyanánt következők küldetnek ki : A gyomai választó kerületben választási elnök Jancsovics Emil, helyettese : Németh Lukács, választási jegyző P á b r y Sándor, helyettese H. Kovács Sándor. Szavazatszedö küldöttség — a választók száma 1500 főt meghaladván — kettő alakittatik, még pedig az első küldöttségnél elnök Jancsovics Emil, helyettese Németh Lukács, jegyző F á b r y Sándor, helyettese H. Kovács Sándor ; a második küldöttségnél elnök Hege d ü s Mihály, helyettese K é r y Elek, jegyző V i- donzki Ferencz, helyettese Harsányi Dániel. Az első küldöttség előtt szavaznak Gyoma és Endrőd községek választói, a második küldöttség előtt sorrendben Mező- Be ró n y, K ö r ö s-T arcs a, Kondoros, Szeghalom, Füze s-G yarmat, Kör ös- Ladány, Vésztő, Doboz ósGerlaP ó B t e 1 e k községek választói. Szavazási helyiség az első küldöttség előtt a gyomai községháza, a második küldöttség előtt a főtéren levő olvasó helyiség. — Az orosházi választókerületben választási elnök M i k ö 1 a y István, helyettese Tatay János, választási jegyző ifj. Jancsovics Pál, helyettese V a n g y e 1 Szilárd- Szavazatszedő küldöttség — a választók száma az 1500 főt meghaladván — kettő alakittatik, jelesül az első küldöttségnél választási elnök M i- k o 1 a y István, helyettese Tatay János, jegyző ifj. Jancsovics Pál, helyettese Vangyel Szilárd, a második küldöttségnél elnök S z é | á % István, helyettese Kiss János, jegyző B é z y Balázs, helyettese Povázsay Mihály. Az első küldöttség előtt sorrendben szavaznak Orosháza és Tó t-K omlós községek választói, — a második küldöttség előtt Öcsöd, Szent- András, Gyűl a-V ári, Kétegyházai U j-K i g y ó s, C s o r v á s, Puszta-Szent- Tornya, Szaba d-S zent-Tornya, Bánfalva, Nag y-S z é n á s, P.-F ö 1 d v á r és Sámson községek választói-sorrend szerint. Szavazási helyiség az első küldöttség előtt az orosházai községháza, a második küldöttség előtt a nagy-utezai második községháza (a volt Föl tiny-báz.) Gyula városa központi választmánya május hó 28-án délelőtt 10 órakor a városházán ülést tartott. Jelenvoltak : Dobay János polgármester elnöklete alatt Szigethy Lajos, Schmidt József, G e r 1 e i n Mihály, V é g h József, B e z 8 á n Józsoi, Mondák György, Petik Ambrus és Jantsovits Emil központi választmányi tagok. — A központi választmányba újonnan beválasztott tagok az előirt esküt letévén, az országgyűlési képviselőválasztás junius hó 14-ikére a városház számvevői helyiségébe tűzetett ki. Megválasztattak választási, illetőleg szavazatszedő bizottság elnökéül Szigethy Lajos, helyettesül Schmidt József, választási jegyzőül Popovics Jusztin, helyettesül K ó h n Dávid. Békésváros központi választmánya május hó 27-én tartott ülésében az országgyűlési képviselő választás határnapjául junius hó 16-ik napjának délelőtti 8 óráját tűzte ki. Választási elnökül Szegedi Károly, helyettesül Konkoly Jenő, jegyzőül M e z e y Lajos, helyettesül D a p s y Géza választattak meg. Irányi Dániel Békés városa képviselője s jövőre is egyedüli jelöltje, junius 8-áu délelőtt tartja meg beszámoló beszédjét. Békésváros központi választmánya kebeléből kiküldött összeíró küldöttsége a névjegyzék évenkénti kiigazítása körüli munkálatát május 29-én 1175 választó jogosult bejegyzésével befejezte, tehát 9 választóval kevesebb jegyeztetett mint a múlt évben. Jövöre azonban a földadó emelés folytán a választók száma aránytalanul fog emelkedni. Csabán a követválasztás az ottani központi választmány által junius 16-ikára tűzetett ki. Választási elnök lesz Vidovszky János, helyettese Varsa g b Béla. Az első szavazatszedő küldöttség elnöke Vidovszky János, helyettese V a r s á g h Béla, jegyző Kvasz Sándor, helyettese Petrovits Károly. A második szavazatszedő küldöttség elnöke K o- c z i s z k i János, helyettese B a d i c s Elek, jegyző Gally Gyula, helyettese Korossi László. Egyedüli jelölt a kormánypárti volt képviselő Zsilinszky Mihály, aki május hó 2ő-én tartotta beszámoló beszédjét, amidőn a kormánypárt részéről újra egyhangúlag kijelölték. A mérsékelt ellenzék állítólag mostanában kezd mozogni a siker kevés kilátása nélkül, mert a párt mint ilyen csak névleges Csabán és múltkori sikerét nem elveinek, hanem jelöltje gróf Apponyi Albert népszerű nevének tulajdoníthatta, mely körülményt leginkább igazolja, hogy amidőn a megválasztott Apponyi a jászberényi mandátumot vállalta el, a mérsékelt ellenzék szétmállott és még jelöltet sem tudott állítani. A csabai függetlenségi párt Prónay Dezső bárót akarta felléptetni, aki azonban a megtiszteltetést állítólag azért nem fogadja el, nehogy azzal vádolják, mintha ő az evang. egyháznál elfoglalt világi méltóságát korteskedésre akarná felhasználni. Gőndöcs Benedek apát, országgyűlési képviselői beszámoló beszédét ünnep másodnapján pélelőtt 11 órakor tartja a városháza udvarán. Dr. Györy Elek országgyűlési képviselő ma délután 5 órakor tartja Orosházán beszámoló beszédét. A szeretett képviselő fogadtatására Orosházán nagyszabású előkészületek történtek. Az orosházi függetlenségi párt tegnap tartott közgyűlést, melyen a kerületi községek is képviselve voltak. Szarvason a képviselőválasztás t. hó 13-ára tűzetett ki. A közjogi ellenzék, melynek jelöltje H a v i á r Dániel, szarvasi tekintélyes ügyvéd mindennap több tért hódit, annyival is inkább, miután a szarvasi hirhedt „helyi érdé kék“ — melyek két választás alkalmával oly fontos tényezőül számíttattak, ma nem képezhetik korteskedés és pressió tárgyát a kormánypárt részéről, árviz — szerencsére nem fenyegette Szarvas határát, és a vasúti kérdés is — minden irányban — meg van oldva. Gyomán — hosszas vajúdás után — mégis kibútt a szeg a zsákból, t. i. a kormánypárt jelöltet léptetett fel gr. Ráday Gedeon személyében, aki — tudomásunk szerint — pedig kinyilatkoztatta volt, hogy nem kér a megtiszteltetésből. Mindennek daczára a gyomai és end- rödi kormánypárt dr. Kovács István megyei főorvos elnöklete alatt (aki tudtunkkal nem Gyomán, hanem Gyulán választó), május 27-én gyűlést tartott és ott a grófot jelöltnek kikiáltotta i de minthogy igen kevesen voltak együtt, azt is elhatározták, hogy f. hó 3-áu uj pártgyülésre fognak összejönni. — Mit vétett Ráday gróf a kormánypártnak, hogy minden áron két helyen is meg akarják buktatni, mert hogy Gyomán épugy bukik mint Debreczenben (ahol Thaly Kálmánnal áll szemben) arra már jó lélekkel el lehet mondani, hogy „több mint bizonyos.“ A tavaszi megyei közgyűlés május bó 27-én fejeződött be. A közgyűlés tudósításának befejező részét a „megyei közügyek“ rovatban közöljük. A békésmegyei gazdasági-egylet tisztújító évi k ö | g I ü 1 é s é t | hó 2 án — holnap délelőtt tartja a csabai közbírtokossági teremben. Délután a szokott gyepen lóverseny lesz, mely iránt a vidéken is mindenütt nagy érdeklődés mutatkozik. A tavaszi vásárról lapunk múlt heti szá mában hozott tudósításunk kiegészítéséül sajnálattal kell konstatálnunk, hogy a vasárnapi belső vásár is sokkal alább maradt a hozzákapcsolt várakozásoknak; délután ugyan meglehetős csődület volt, de mindamellett agy a kereskedők, valamint az iparosok is — iparág különbség nélkül — igen csekély forgalmat tudtak felmutatni. Még a vásári látványosságoknak is szűkében voltunk ; az elmaradhatlan körhinta szomszédságában mindössze egy fóka mutogató sátoros tudta a komédia látni vágyók igényeit csillapítani. A lapunk múlt számában részletesen megirt 6388 frt tolvajláson kívül — melyre nézve mellesleg megjegyezhetjük, hogy a gyanúba vett Kőbán Jánost a kir. ügyészség szabadlábra helyezte — egyéb számbavehetö rendőri kihágás nem merült fel, és a börtönök is mondhatni, egész vásár folyama alatt üresen állottak. ______________ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ BÖBE óz COM Budapesten, Ülloi-ut 35. 51) 7—12. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Gőzcséplőgép készleteket venni szándékozók szíveskedjenek a gyári árak iránt Robei & Comp-hoz, mint az eredeti V3S~ + gerendás cséplőgépek gyárosaihoz fordulni. 2 % 4,6, 8,10 és 12 lóerejű cséplő szedetek gyárukban mindenkor készleten vannak. ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦ Az aradi sajtóbiróság május hó 29-én tárgyalta Hollender Ignácz békés-szent- andrási izraelita néptanító sajtóperét, amelyet az K ó h n Abrabám szent-andrási kovács mester és izr. hitközségi elnök ellen támasztott. A sajtóperre a „Békés“ múlt évi 51-ik számában Kóhn Ábrahám által beküldött czikkben inkriminált kifejezések adtak okot. Az esküdtek elé következő kérdések tűzettek: 1. Foglaltatik-e a kérdéses közleményben becsületsértés ? (a rág'alina- zási vádat panaszló az eljárás folyamán visszavonta) 2. Yádlott-e a szerzője a kérdéses czíkk- nek ? 3. Vétkes-e vádlott a becsületsértés vétségében ? Az első' kérdésre a felelet 8 i g e i 4 nem, a második kérdésre 9 igen 3 nem, a harmadik kérdésre 8 igen 4 nem volt. A törvényszék e szerint Kohn Ábrahámot a becsület- sértés vétségében bűnösnek mondotta ki, s a büntetőtörvény 164. §-a alapján a 92. §. tekintetbe vételével 20 frt fő, 10 frt mellékbirság és 61 frt eljárási dij megfizetésére kötelezte. Vádlót Simon Jenő aradi ügyvéd, vádlottat pedig dr. Báttaszóki Lajos csabai ügyvéd képviselte, utóbbi semmiségi panaszt jelentett be. Időjárásunk a tartós szárazság folytán gazdáink körében a legindokoltabb aggodalomra nyújt okot. Május hónapban az egé9z környéken csepp eső sem volt, a tavaszi vetések mindenütt 8inylenek, a tengeri igen sok helyen nem is kelhetett ki. A száraz időjárás a múlt- hét derekán még hidegre íb változott,' s ami emberemlékezet óta nem történt, a fagyos szentek és Orbán múlta után két nap virradóra egymásután fagy volt, mely különösen a véleményekben,- bevezetésen krumpliban, paszulyban tetemes károkozott ; szőllő különösen ahol sürü fák védték, keveset szenvedett, gyümölcsben — miután különben sincs — nem is lehetett kár. Kéménytüz támadt május 28-án Monori Ferencz kerékgyártó újvárosi házánál; gyorsan észrevették s elfojtották, anélkül hogy elharapózhatott volna. Az újvárosi olvasókör bázvételi alapja javára junius bó 2-án — pünkösd hétfőjén — zártkörű tánczvigalmat rendez, mely igen népesnek és kitűnő sikerűnek Ígérkezik. — Belépti dij személyenként 50 kr, kezdete 7 órakor Felülfizetések köszönettel vétetnek és a „Békés“, ben nyugtáztatnak. Békésen a hosszufoki ármentesitő társulat május hó 24-én Pekunovics Imre kolozsvári kincstári mérnököt választotta meg társulati főmérnökké. Békésen a Lody testvérek erőmüvészeti és testgyakorlati mutatványaival 10 napon át szórakoztatta a közönséget. Az utóbbi napokban beállott hideg estvék nem igen jövedelmezvén részökre, jobbnak látták jobb helyett keresni s 29 én el is hagyták Békést. Békésen május 24-én esti 6—7 óra között a páris város részén Matyi Szabó János házánál ismeretlen okból tűz ütött ki, mely csakhamar az egész házat elhamvasztotta. A szerencsés szélcsendnek köszönhető, hogy nagyobb kár nem történt a külömben túl tömött házsorok között. Mezö-Berényben az ottani fiatalság f. hó 8-án az uradalmi kertben zártkörű tánczvigalmat rendez. Csabán május hó 25-én virradóra Botyánszki András kárára 2 darab lovat loptak el; ugyanazon éjjel Tuska Pál szintén csabai lakostól is elvittek két lovat gyeplővel és nyeregszerszámmal. A tetteseket nyomozzák. Az orosházi iparos ifjúsági egylet könyvtára gyarapítására fordítandó tiszta jövedelemmel f. hó 2-án zártkörű nyári tánczvigalmat rendez. Belépti dij : személyjegy 80 kr, családjegy 2 frt. III. Árverési hirdetményi kivonat. A békési kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy az osztr. tengeri kereskedelmi társulat végrehajtatónak Bányai Sándor végrehajtást szenvedő elleni 14,460 frt tőke- követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében aj b.-gyulai kir. törvényszék (a békési kir. járásbíróság) területén lévő békési 4641. sz. tjkvben foglalt 1693. hr. sz. 1164. népsor sz. Bányai Sándor és neje, K. Kovács Zsófia közös tulajdonául bejegyzett házból fele részben Bányai Sándort illető jutalékra az árverést 462 frt 50 krban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 188-4. évi junius hó 31-ik napján d. e. 9 érakor békési kir. jbiróság bivatalhelyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverozni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 5%-át, vagyis 23 frt 13 krt készpénzben, vagy az 1881. 60. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-án 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban I kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. 60. t. ez. 170. § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előloges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kir. járásbíróság telekkönyvi hatósága. Békésen, 1884. év ápril hó 7-én. Gyukics, s.k. 80—i—1 kir. aljárfcsbirő.