Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-02 / 44. szám

8. Ugyancsak f. évi október hó 2-án és 3-án tek. kir. adófelügyelő ur a városi adóhivatalt is tüzetes vizsgálat tárgyává tette ; vizsgálata ki­terjedt úgy a pénz kezelés, valamint az adóhi­vatal irodai ügymenetére is ; általában a kezelés és irodai ügymenet iránt megelégedését jelezte, csak a szept. végéig elért fizetési eredmény iránt volt kifogása, miután az a tavalyi hason időszaki eredményt nem érte el. Október bó folyamán azonban a pénz beszedés szigorúbb eljá­rása által a kivánt eredmény eléretett. Hátrálta- tólag hat a pénzbeszedésnél azon körülmény, hogy a földadó és ált. jöv. pótadó a kát. munkák késedelmes befejezése és a birtok ivek későn érkezte miatt nem volt és egyhamar nem is lesz végleg kivethető, azonban ez folyamatban van. 9-er. A mérnöki catasteri munkálatok vég- befejezésükhöz közelednek, amennyiben a helyben volt nyoloz catasteri mérnök közül három mun­kálatát teljesen befejezte s ezek már a reám- bulatión is keresztül mentek. A költségek eddigeló 9168 Irt 4S krra rúgnak, mely összeg a laktanyapénztárból fedeztetvén, arra ideiglenes jóváhagyást kérek azon időig, mig a végleges befejezés után részleges számadás készíthető. — Telies reményem van hogy e mun­kálatok még e hó folytán be leendnek fejezve s e város oly tehertől szabaduland meg, melyre a múltban kilátása nem volt. 10. A városi pénztárak állását folyó hó 26-áról a következőkben van szerencsém fel­tüntetni : I. Államiadópénztár folyó évi október 16-tól október 26-ig bezárólag befolyt 3470 frt 24 kr, mely összeg mint a kir. adóhivatalba szállítandó mint készpénz találtatván felolvas­tatott. Folyó év elejétől kezdve szállíttatott a kir. adóhivatalba fejedelmi adóban 77595 frt 23 kr. Hadmentességi dij 2456 frt 55 kr. Fegyver adó 264 frt. 11. Fogyasztási adó az óv elejétől f. október 26-ig 15202 frt 84 kr. Kiadás .... . 12150 frt 77 kr. Készpénz .............................. 3052 írt 07 kr. Me ly összeg ugyanannyi készpénz által fe­deztetik. III. Laktanya pénztár : Bevétel 41947 frt 33 kr. Kiadás 6086 frt 04 kr. Maradvány 35861 frt 30 kr. Ezt fedezi : I; Kötvényekben 30479 frt 46 kr. Takarékpénztári betét 5374 frt 84 kr. Készpénz . . . . . . 7 frt — kr. Összesen : 35861 frt 30 kr. IV. Szegények földje jövedelmi pénztár: Bevétel . . . . 1196 frt 42 kr. Kiadás.......................................1116 frt 62 kr. Ma radvány .... 79 frt 80 kr. Ezt fedezi: Takarékpénztári betét 24 frt 29 kr. Készpénzbe . . . . 55 frt 51 kr. Összesen 79 frt 80 kr. V. Városi közpénztár. Bevétel .... 55255 frt 19 kr. Kiadás ..... 50391 frt 71 kr. Maradvány 4863 frt 48 kr. Ezt fedezi: Körgát tartozás . . 207 frt 97 kr. Készpénz . . . . 4653 frt 51 kr. Összesen 4863 frt 48 kr. VI. Szépészeti pénztár. Bevétel .... 1750 frt 21 kr. Kiadás...................................... 398 frt 90 kr. Ma radvány 1351 frt 31 kr. Ezt fedezi : Kötvényben . . . 1258 frt 81 kr. Készpénz . . ... 92 frt 50 kr. Összesen 1351 frt 31 kr. VII. Erzsébet ápolda pénztár. Bevétel............................... 2264 frt 84 kr. Ki adás............................. 1342 frt 61 kr. Ma radvány 922 frt 23 kr. Ezt fedezi. Takarékpénztár könyv 800 frt — kr. Készpénzben . . . 122 frt 23 kr. Összesen 922 frt 23 kr. VIII. Körösszabályozási pénztár. Bevétel .... 11018 frt 63 kr. Kiadás . . . . 10107 frt 15 kr. Maradvány 911 frt 48 kr. Ezt fedezi: Körgát tartozása . • • 880 frt 83 kr. Készpénz......................................30 frt 65 kr. Ös szesen 911 frt 48 kr. 11-szer. Az utóbbi három hó alatt létesített munkálatokról a következő előterjesztést tehetem. a) a közpénstár terhére előirányzat szerint készíttetett, a kis-oláh-várost a német-várossal Összekötő szilárd anyagból készített hid; b) az újvárosi iskola-utcz&nak járdája az eklézsia malmáig; c) a Ferenczy-utcza járdája a Kallós házig a vizleerésztésre csatornázottan — a közmunka pénztár terhére; d) a lencsés! utón a csabai határon a roz­zant fahíd helyett egy szilárd anyagú áteresz; — a két utóbbi, minthogy ezek a költségvetésbe előirányozva nem voltak a városi közmunka pénztár terhére; — azonkívül a városi pallók részint kijavíttattak, részint javításuk még az őszi idény alatt folyamatban van. A még be nem fejezett munkálatokról rész­letes jelentést az év végéig tenni fogok. 12- er. A catasteri munkálatokra engedélye­zett képviselői határozaton alapuló költségek ki lévén vetve, a bárczák a földbirtokos lakosság kezeiben vannak; az eddigelé történt befizetés azonban még nagyon csekély, jóllehet ezen ösz- szegre már azon oknál fogva is szükség van, mert az a laktanyapénztárból elölegeztetvén, e pénztárnak jövőben oly rendeltetése lehet, hogy arra közczélokra másutt leend szükség. — Fel kérni kívánom tehát különösen a városi kép­viselőtestület t. tagjait, a kik catasteri költségei­ket nem fizették be, hogy ezt mielőbb tenni szí­veskednének ; — az egyesekre háruló vagyon aránylagos költségvetés csekélysége a befizetést lehetővé teszi. 13- or. Iskolaügyünk tekintetében örömmel jelezhetem, hogy a rendes elemi iskolások száma a f. évben szaporodott; — és a nálunk oly ne­hézséget képezett ismétlő iskolások is már tekin­télyes számban iratkoztak be; az eddigi ismétlő iskolások száma 102, az iparos tanonezok iskolá­ba járók száma pedig 220, 14- er A szegények állását a következőleg jelzem: a) a városi ápoldában elhelyezve van éle­lemmel együtt 24. b) házi szegény aegélyeztetik 50 krtól 2 frtig 83. 15- ször. A kispéli legelő megvételére vonat­kozólag a szerződés mintázata megvan állapítva, a méltóságos tulajdonos által s a városi ügyész által is helyeselve; s ez ellen csakis az útnak meghagyása képez oly nehézséget, mely még tár­gyalásokat igényel; a rövid idő múlva tartandó képviseleti ülésig remélhetőleg eme nehézség is el leend hárítva és a vételár fedezéséről a kül­dő ttségi vélemény beterjesztve. 16- or. Végül jelentenem kell, hogy utóbbi rendes képviseleti közgyűlésünk óta a városi kép­viselő testület kebeléből a halál két tagot raga­dott ki körünkből, Papp György választott és Reisner Ignácz virilis képviselőket, kiknek helye a sorrendben következőkkel pótoltatni fog. 17- er. A jelen ülés folyamán felmerülő szervezési szabályrendelet a gyűlésnek egyik leg­fontosabb, évekre kiható tárgyát képezvén, kérem a tárgyalás folyamán a tisztelt képviselőtestület nek, szenvedélyességtől ment kiváló figyelmét és érdeklődését. Gyulán, 1884. október 27. Dobay János, polgármester. Nemzeti fejlődésünk, A legnagyobb magyar mondta: „Magyarország nem volt, hauem lesz“ 1 Mennyi csapás érte hazánkat, mióta a röpke szavak szájról-szájra jártak, de azért azok, kik a haza javát szivükön hordták, nem csüggedtek el, a dermesztő nyomás nem pusztíthatta ki a jobb jövőbe helyezett reményt. És e remény valósult! Mily mozgalmak támadtak, mióta magunk intézzük belügyeinketl Ott, hol ezelőtt húsz évvel lomha társszekér döczögött tova a rósz utakon, most gőzparipa száguld villámsebességgel, és alig van már hazánkban nevezetesebb vidék, melyet vasutak ne hálóznának, magyar hajók szelik át a világ tengereit és hordják szét a magyar ter­ményeket I Népnevelési ügyünk is óriási lendüle- tett tett, és népiskoláinkban majdnem mindenütt magyarul oktatják a gyermekeket. Az alakulandó, magyar oskola-egyletek eléggé tanúsítják az élénk mozgalmat, mely eziráuyban megindult. A keres kedelem és ipar virágzásnak indult, és a jövő évi kiállítás tanúságot teend, az ez irányban történt fejlődésről. Szépirodalmunk terén is üdvös mozgalmak mutatkoznak, mióta az írói jogot védő törvény életbe lépett és a külföldi férezműveket rósz for­dításban terjesztő vállalatok lassankint tünedezni kezdenek. Tekintsük azonban a jobbakat, minő az „Über Land und Meer“ „Gartenlaube“ és más ezekhez hasonló képes folyóiratok, ítél­jünk elfogulatlanul és hasonlítsuk össze az ily­nemű magyar vállalatokkal, mit találunk az ily képes lapokban ? jó képeket, melyek azonban nem magyar jellegűek, és ..................laza tartalmat me ly nem műveltet, és legtöbb esetben nem is szórakoztat.... Hiában kutatnak az anyák, nem találnak olyat, melyet aggodalom nélkül adhat­nának serdülő leányaik kezébe, pedig hiában neveljük jól gyermekeinket, olvasás nélkül — annak idejében — valódi műveltséget sohasem nyernek, mert az oktató, erkölcsös olvasmány adja meg a nevelés mázát. Egy uj csillag támadt szépirodalmunk egén, mely hivatva van arra, hogy e hiányt pótolja és kiszorítva a hazánkat sok ezer példányban elá­rasztó német folyóiratokat. Ez uj csillag a „Gondűző“ czimü szép- irodalmi hetilap, mely Székely Aladár kiadásában Martonffy Frigyes szerkesztése mellett október elején Budapesten megjelent. Figyelemmel tanulmányoztuk e kitűnő heti­lapnak eddig megjelent számait, és nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy hozzá hasonló szépirodalmi vállalat eddig még nem jelent meg. A vállalkozó, ügybuzgó kiadó czélul tűzte ki magának, hogy lapjában kizárólag elsőrendű íróink remekeit közölje, mostanig híven teljesítette programmját, és áldozatkészsége kezeskedik arról, hogy ezentúl is ragaszkodni fog hozzá. A „Gond­űző“ közleményei tősgyökeres magyarsággal írvák tanulságosak és erkölcsös alapon s az irodalmi szinvoual magaslatán állananak. Az eddig megjelent számokban találkozunk P. Szathmáry Károlyijai, Komócsy Józseffel, Kiss Józseffel, Mikszáth Kálmánnal, Margittay Dezsővel, Huszár Emillel, Dr. Sziklay Jánossal stb. Üdvözöljük a vállalkozó kiadót és szivünk­ből kívánjuk, hogy az anuyi áldozattal elvetett mag megteremje gyümölcseit, szorítsa le az er­kölcsöt rontó laza olvasmányokat, mulattatva oktasson, nemesítse a szivet, és tisztán tartsa az erkölcsöket. Megvagyunk győződve arról, hogy a nagy közönség méltányolni fogja e nemes törek­vést és hisszük, hogy a „Gondüző“ nemsokára egyetlen magyar család asztaláról sem fog hiá­nyozni. Nemo. Újdonságok. A megyei közig, bizottság november havi gyűlését f. év november hó 10-én tartja meg. A megyei tiszti nyugdíj szabályzat ügyé­ben a belügyminiszter leiratot intézett a megyé­hez, melyben fentartja egész terjedelmében az eredeti szabályrendeletet, kötelezvén a megyei tisztviselőket a megszabott hozzájárulási arány megfizetésére. Az építkezésekről szóló megyei szabály- rendelet a belügyminiszter által jóváhagyva le­küldetett. Eme szabályrendelet Gyulavárosa ki­vételével, a megye minden községére érvényes. Gyulavárosa ipartanácsába a törvény által előirt 20 tagnak választása f. hó elsején d. e. 11 órakor az iparosok nagyérdeklödése mellett ejtetett meg. A polgármester az ülést megnyitván fejtegette czélját az ipartanácsba választandó tagok­nak s jelezte, hogy a választás ügyében előző napon az ipartársulatok elnökeivel értekezletet tartott, melyen figyelemmel arra, hogy a tagság a jövedelmi adó mennyiségéhez van kötve, ipar­áganként jelölés történt azokból, akik legalább is 10 frt III ad osztályú kereseti-adót fizetnek. Eme jelölés azután telolvastatván, felkiáltás ut­ján a következők lettek az ipartanácsba megvá­lasztva ; — a kereskedők közül: Bán István, Deutsch József, Uferbach József; az iparosok közül: Oláh György asztalos, Sál István bádo­gos, Exner József czipész, Verner János kala­pos, Ser Konrád épitész, Herodek Lipót ven­déglős, Fráller István pék, Róth János kovács, Kis István lakatos, DémuBz József mészáros, Berbekucz Szilárd szíjgyártó, Gombkötő Mihály, szürszabó, Karácsony Antal szűcs, Kis József timár, Cs. Demkó József, Gerebenics István, Krizsán András csizmadiák. Vasúti állatrendöri szemlélő bizottság tagjaiul Békésen ifj. Jancsovics Pál, a gyulai já­rásban pedig Teréuyi Lajos szolgabirák nevez­tettek ki. Esküvök. Gyulán Császár Forencz orvosnövendék folyó hó 28-án vezette oltárhoz Schröder Mariska kisasszonyt, Schröder Gotthardt helybeli jóhirü kékfestő leányát. Ugyanaznap Lindenberger Rudolf fiatal kerékgyártó iparos esküdött hűséget Fri drich Mariska kisasszonynak. Tartós boldogságot mind­kettőjük frigyére. Dombár Klawerth Jozefin csehországi weinbergi születésű nő, október 27-ón a magyar­állampolgári esküt tette le megyei alispán ur előtt. A kataszteri mérnökök Gyulán teljesen befejezték munkálataikat s részben a reambula- tión is keresztül mentek; négyen pedig már el is távoztak téli állomásukra Szegedre. A helybeli gőzmalom tulajdonosok egymás között egyezséget kötöttek, hogy novem bér 1-től a gabonának a gőzmalomba s lisztnek a tulajdonosoknak visszaszállítását beszüntetik, minélfogva az őrlető közönség tartozik saját ér­dekében oda és visszaszállítani. Bodoki Zoltán gyulai ügyvédjelölt az aradi ügyvédi kamara lajstromába felvétetett. Lódy János Gyulán ismert testgyakorló és erőművész-társulata október 20-án kezdte meg előadásait a „Korona“ vendéglő színkörében, s jóllehet, igen ügyes tagjai vannak, alig lehet ki­látás hosszabb időn át itt maradására, mert az őszies, részint hideg, részint esős napok egyáta- lában nem alkalmasak arra, hogy közönségünk a színkört látogassa. Második előadásuk kedden közönség hiányában nem volt megtartható. — Ma még négy előadást hirdetnek, azután távozni szándékoznak. A földmivelés-, ipar és kereskedelem­ügyi miniszter az árva-, turócz- és zólyom- raegyei gyócsos tótoknak a hetivásárok látogatá­sát! megengedte. Szent-Amlrás községe az üresedésben levő községi orvosi és állatorvosi állásokra pá­lyázatot hirdetett, mely t. hó 12-én jár le. A kérvények a szarvasi szolgabirói hivatalhoz .adan­dók be. Orosházáu a postahivatal f. évi novem­ber hó elejétől kincstári kezelés alá jött. Irodalom és művészet. A hosszú téli esték legnemesebb időtöl­tését a hasznos olvasmány képezi. Társadalmi viszonyaink immár odáig fejlődtek, hogy aki a kortól elmaradni nem akar, egy jó napilap jára­tását alig mollőzheti. Legjobban bizonyítja ezt a napilapok előfizetőinek az utolsó fiz év alatt történt megtizszereződése. — De nem is csoda, mert ma már egy jól szerkesztett napilap a leg­olcsóbb művelődési eszköz és hasznos mulattató, úgyszólván élvezeti czikk egyúttal. Aki például a „Pesti Hírlap“ ot, mely egy hóra 1 frt 20 kr, negyedévre 3 frt 50 kr. járatja, — naponkint egész kötet olvasmányt nyer, melyben politikai czikkeket talál a legelőkelőbb publicistáktól (Pulszky E'erencz, Beksics Gusztáv, Tors Kálmán, Eötvös Károly), tárczákat és mulattató karczola- tokát Mikszáth Kálmántól (Scarron), Bartók La­jostól (Don Pedrő), kik a lap belső munkatársai s még egész sorától a jelesebb tárczairóknak, mint Ágai Adolf (Csicsen Bors), Györy Vilmos, K. Tóth Kálmán, Tóth Béla, dr. Radó Antal, dr. Sziklay János; stb. Kiválóan mulattatók : „A t. Házból“ czimű országgyűlési karczolatok Mik­száth Kálmáutól s a Bartók Lajos élénk színi szemléi. A lap nagy terjedelme lehetővé teszi minden érdekes beszédnek egész közlését; de a kiváló fontosságú távirati rovat íb a legterjedel­mesebb. S amit egyetlen napilap sem nyújt ma Európában, a „Pesti Hírlap“ hetenkint külön, bekötésre alkalmas zenemellekletekkel is kedves­kedik előfizetőinek minden ráfizetés nélkül; tehát évente legalább 80 válogatott zenedarabbal — ajándékul. Jó lélekkel ajánlhatjuk azért a poli­tikailag teljesen független — egy párthoz sem tartozó — „Pesti Hirlap“-ot a művelt magyar olvasó közönség pártfogásába. Aki még nem is­merné, írjon egy levelezőlapon a kiadó-hivatal­nak, (a „Pesti Hírlap“ kiadói Légrády testvérek Budapesten, Nádor-utcza 7. sz.) s onnét egy hé­tig díjtalanul kap mutatványszámokat. „Apollo.“ Magyar zeneszerzők válogatott műveinek gyűjteménye. Ez a czime egy életre­való, figyelemre és pártolásra méltó vállalatnak, melynek élén a zenevilág előtt előnyösen ismert zeneszerző és zenetanár, Vágvölgyi Béla áll, ki­nek sikerült ügye részére a kiválóbb hazai erő­ket megnyerni. Havonkint jelenik meg egy nagy negyedrét alakú füzet 5—6 zenemű tartalommal, s egy nyolezadrét alakú önálló melléklet 1 —3 iv zenével. A füzetek thrtalma : 1. „Komoly irányú zene.“ (Eredeti és átirt zeneművek.) a) Zongorára két kézre, b) Énekhang és zongorára. 2. Szalon­zene. a) Zongorára 2 kézre : b) Énekhang és zongorára. 3. Táncz-zene. Zongorára 2 kézre. A mellékletek teljesen önállók s tartalmukat a következő művek képezik : 1. Zongorára négy kézre. 2. Zongorára egy más hangszerrel (h - gedü, cello vagy fuvolával.) 3. Orgona és har- moniumra. 4. Zongora- és vouóshármasok és né­gyesek partitúrában és szólamokban. 3. Világi dalok és egyházi énekek férfi-, vegyes- és női­karra partitúrában és szólamokban. 6. Eredeti és átirt művek czimbalomra stb. stb. Az „Apollo“ előfizetési ára egész évre — 70 ív zenére a 12 Önálló zenemellékletre — 6 frt, félévre 3 frt. Az előfizetési pénzak legczélszerűbben postautal­ványnyal az „Apollo“ kiadó-hivatalába külden­dők Nagyszombatba. Gyűjtők 5 előfizető után egy tiszteletpéldányt kapnak. Mi részünkről e vállalatot, mely elegáns kiállítása I darabjai vá­logatottsága folytán bármely úri család zongorá­ját. diszitbeti, s mely a hazai, amúgy is parlagon hevert s mostoha sorsban részesült zenemüiroda- lom emelésére és felvirágzására jótékonyan hatni hivatva van, legmelegebben ajánljuk a zeneked­velők szives figyelmébe s hathatós pártfogásába. HIRDETÉSEK. 1 békési uradalomhoz tartóié vásárjog, mely a Békés városában szabadalmazott három országos és hetenként szombati napon egy vásár­nak helypénz szedhetési jogából s általában a vásári jognak eddig gyakorlatban volt javadalmá­ból áll 1885-ik év január 1-töl számított három évre zárt ajánlat utján haszonbérbe kiadandó. — A meghirdetett vásárjogot haszonbérelni szándé­kozók 225 frt bánatpénzzel ellátott zárt ajánla­taikat f. év deczember hó 5-ig az uradalmi számtartósághoz Békésre szíveskedjenek bekül­deni, hol a szerződési feltételek is meg tudbatók. Kelt Békésen, 1884. október hó 18-án. 1418—s Emperl Ernő, urad. számtané,

Next

/
Oldalképek
Tartalom