Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-06 / 1. szám
l"|só szám. Gyula, 1884. január 6-án. r~ ■--------------------------^ Szerkesztőség: Főtér, Pr ág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap, szellemi részét illeti”» közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ..........| írt — kr. Fé lévre .............2 „ 50 „ Év negyedre .... 1 „ 25 „ 1 Egyes szám ára 10 kr. ív— A III. évfolyam. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁENAP. 1 Kiadó hivatal: főtér, Prig-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttár sora 10 kr. A Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 sz. a.; Lang Lipőt Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Előfizetésre felhívás a z> 1884-ik évi III. évfolyamára. Lapunk az eddigi nagyságban és beosztással jelenend meg továbbra is, s előfizetési ára, mint eddig : I egész évre 5 frt — kr. ! félévre 2 „ 50 „ ' negyedévre 1 „ 25 „ mely öszeget annál is inkább kérünk ideje korán, legczólszerűbben postautalványnyal „a Békés kiadóhivatalának Gyulán“ czimezve beküldeni, minthogy — a f. év ezen első számát kivéve — a többi számok csakis az addig beérkezendő előfizetőknek küldetnek meg. — Tisztelt vidéki gyűjtőink négy előfizető után tiszteletpéldányra tarthatnak igényt. — Külön előfizetési felhívást nem bocsátunk ki. Kelt Gyulán, 1883. decz. 22. Dobay János, a „Békés“ felelős szerkesztője és kiadó-tulajdonosa,A tisztujitás után. A amit hó 30-án végbe ment választásokról dlmondhatjuk, hogy megyénk uj szervezése nem tisztujitás, hanem tiszt ma- rasztás volt. — A régi tisztviselők mind megmaradtak; küzdelem csak három állásnál volt, az elsőnél kétes, de a másik kettőnél előre1'is azon biztos kilátással, hogy az elégületlenség a régi tisztviselő irányában csak kis töredék keblében rejlik, node tisztviselői állásban mindenkinek eleget tenni, nemcsak nehéz, de lehetetlen is. Békésmegye közönsége, e választás által megmutatta azt, hogy különbséget a választás és kinevezés között nem tesz, és ha a szabad választáshoz, mint alkotmányos joghoz ragaszkodik, ez alkotmányos érzületének kifolyása, s a tisztviselőt,ki kötelességét híven teljesiti, még agg korában sem teszi ki az anyagi gondok, reája nézve nyomasztó esélyeinek, hanem hálásan emlékszik meg róla, midőn még mint ifjabb erő, minden tevékenységét a közügyeknek, a megyei közönség érdekeinek szentelni képes volt. És mi eme nézetet helyeseljük: a tisztviselő még ha választott is, nem ruha darab, amelyet ha elócskul, lomtárba teszünk, vagy zsibárúsnak adunk el; — a megyei közönség eme nézetével volt elérhető az, hogy megyénk az ország legjobban administrált megyéihez tartozik; eme nézettel volt elérhető az, hogy megyénk adózás tekintetében az ország legjobb adófizető vármegyéje; a tisztviselő ismerve a megyei közönség nézetét, nagyon gyakran megóvta ép a közönség érdekében egyéni függetlenségét és szive jobb meggyőződését felfelé, ha onnan a közönség érdekeibe ütköző cselekvények szándékoltattak elkövettetni; érezhettük ezt különösen az adózás kérlelhetlen szigora körül, mert mig más megyékben a közadók következetesen vas szigorral hajtatnak be, megyénkben a hu- manisnms s a közönség lehető fizetésképessége is vétetik és vétetett figyelembe. Mi nem akarjuk határozottan azt állítani, hogy az uj választások olyanok voltak, amelyeknél kizárólag az élet delén álló munkaképesség lett a megyei közönség által figyelembe véve; nem akarjuk ezt állítani különösen egy esetnél a csabai szolgabiróénál, ahol a kor gátlólag hathat ama tevékenységre, melyet a mai sok oldalú, jó közigazgatás megkövetel; de viszont azt sem akarjuk állítani, hogy a munka- és szellemi erő annyira csökkent volna, hogy egy becsülettel megfutott pályának bére, a feledés s az ezzel következetesen járó anyagi gondok legyenek; a közönség az agg kor mellé oly ifjú munka erőt adott, amelybe, ha képesség és akarat van •— és ezt hisszük, hogy van is — a közig, munkakör nemcsak pontosan, de előnyösen és kitünően is el lesz ellátva, s amaz ifjú munkaerőnek bére nem csak elismerés, de jövőjének biztos megállapítása is leend. Ha a választások minden megyében a közönség ily nézete által vezéreltetve mennek végbe; ha nem az egyéni rokon- vagy ellenszenv a választásoknál irányadó, ha- n-ra kellő képzettség mellett a választott tisztviselő jövőjének biztosítása is: akkor egyátalában nem látjuk okát annak, hogy a válásztás helyét, a kinevezés foglalja el, s ily értelemben maradunk továbbra is a megyei önkormányzati jognak : a tisztviselők választásának hivei. Újdonságok. Boülug ilj ívet ""IdviLnunk. Régi szokás a haldokló év megásott sírja mellett visszatekinteni a múltra s elmélkedni a jövőről. Tanulságok között hántoljuk be az eltemetett év koporsóját; bölcs tanácsok és jó kívánságok közben üdvözöljük a vén idő uj szülöttjét. A hagyomány, az al- kalomszorüség pár pillanatra megkapja lelkünkot. Érzékenyebbek leszünk, fölvillan elménkben az átküzdött év sok eseménye, az egyik elbusit, a másik hitet kelt beunüuk, ön kénytelenül összegezzük az eredményt, megcsináljuk a számadást, am csak azért hogy másnap már feledjük s éljünk a pillanatnak. Ez ma a közszellem. Nem igen érünk rá bölcselkedni, sem idöuk sem temperamentumunk hozzá. Látjuk, hogy aki megáll, hátramarad a hajszában, melyben erény a bűnnel, nemes száudék a gazsággal, eszme a konczczal, elv az érdekkel szemben oly gyakran hiába küzd s megtörve a félúton bukik el. Adja az Isten, hogy az uj esztendő egy nagy lépéssel előre segitse azok törekvését, kik államnak, még pedig szabad és boldog államnak akarják látni hazánkat, ádja a magyarok Istene, hogy az azért folyó hazafias küzdelem, törvényes alapon, békés eszközökkel, menten a párt szenvedélyek kinövéseitől, úgy győzedelmeskedjék iokról-fokra hogy az a győzelem a polgári erényeket, megyénk és városunk emelkedését, társas életünk nemességét, a közvagyonosodást és az egyetértést megszilárdítsa és erősbitse. Segítsen ebben bennünket az uj esztendő. A közigazgatási bizottság január havi rendes ülését f. hó 7-én tartja a megyeháza kis termében. Az uj esztendővel az ember torkig lesz mindjárt első napján. A részben rettegett, részben nem számított „kontók“-on kívül a „boldog uj év“ helyett inkább száz fölé igénybe vett „pénzünket“ kívánóknak a kantáié gyerekektől kezdve — hordárokig terjedő sokféle rendű és rangú gratulálok elől az ember szinte visszaki- váukozik újra decemberbe, vagy előre februárba de fájdalom a gratulálási illeték elől nem lehet megszökni, úgy hogy déltájban már akkor is önkéntelenül pénztárczánkboz nyúlunk, ba jó barátunk vagy ösmerösünk egész „önzetlenül“ köszönti ránk az uj esztendőt. Nyilatkozat. A „Békésmegyei Közlöny“ műit vasárnapi száma vitatván a megye afirpátr- járói irt czikkének helyességét, azt állítja, hogy a „békés“ öl-ik számában „Tisztujitás“ czimmel megjelent czikk írójának kilétéről határozott tudomással bir. § e határozott tudomás dsezára is oly tényekkel hozza kapcsolatba, melyek rajta soha nem történtek, melyeknek részese soha nem volt. Tehát a „Békésmegyei Közlöny“ koholt, hazudott 1 Midőn ezen — újdonságot éppeu nem képező — körülményt konstatálnám, tiszta öntudatom a nyilvánossággal szemben nem ró reám egyéb feladatot, mint kijelenteni azt, hogy a „Békés“ 51-ik számában megjelent „Tiszt- ujilás“ czimü csikk írója én vagyok. Dr. Füchse! Ármin. Gyulavárosánál — Kövér Lászlónak a megyei tisztujitás alkalmából gyulai segédszolga- biróvá lett megválasztása folytán üresedésbe jött közigazgatási tanácsnoki állás az uj szervezésig nem fog betöltetni; a békebirói teeudöket felváltva Terényi Lajos halálakor. (1868. ápr. 14.) — Simonyi Ernő levele az emigráczióból. — Ismerj meg. Ismerj meg egészen! Ne szeress te engem 1 Nem méltó tehozzád az én kósza lelkem. A te sorsod nap-fény, az enyém csak árnyék, Rád örömök napja, reám csak bú vár még . . Szeretem az erdőt, vad rengetegével, Melynek zúgásával panaszhangom ér fel, És ha végig csörtet a vihar a galyon : El tudok merengni e rémséges hangon . . . Jó szivet ne mutass soha, soha hozzám, Gyűlöletem támad a mosolygó orczán I Megvetem a napot, e fényes világot, Az éji boglárban már szebb tüzet látok. Elbolyongok messze, mint a röpke fecske, Hogy az én titkomat senki meg ne lesse, És ha omlik könnyem — ne kaczagjon rajtam. Oh mily jól esik így sirni hosszan — s halkan. Az én űzött lelkem, de hova is tévedt ? Hozzád, emlékéhez, már vissza se térhet, A múlt ábrándjait régen eltemettem . . j I I Felejts el egészen. Ne szeress te engem í Az alábbi levelet az „Arad és Vidéke“ után közöljük, mint Justh István békésmegyei nagybirtokos urnák eme laphoz beküldött czikkét. — Megyei közönségünket még ma, 21 év után is érdekelni fogja megyénknek a múltból eme kimagasló alakja, kinek emlékéhez az őszinte tisztelet van fűződve, megyénk minden önzetlen fiának szivében. — Az „Arad és Vidéke“ a következő bevezető szavakkal nyitja meg az érdekes levél közlését : Békésvármegyei ember előtt nem szükséges emlegetni : ki volt T e r é n y i Lajos. Kegyelettel gondol ott igen, igen sok ember a vármegye egykori hires alispánjára és jeles országgyűlési képviselőjére, kit jellemszilárdsága, ügybuzgésága, nagy tehetségei, fentkölt lelke miatt pártkülönbség nélkül tisztelték megyeszerte. Aradban és Csanádban is bizonnyal sokan vannak, kik ismer ték e boldogult derék férfiút, kinek ravatalánál méltán zokogott Békésmegye. — A gyászesetröl Justh István, az elhunyt egyik legbonsőbb barátja értesítette Simonyi Ernőt, ki akkor Angliában szenvedte a számkivetés keserveit, Simonyi Ernőt a legnemesebb barátság fűzte Justh Istvánhoz és Terényi Lajoshoz. Tanúja ennek az a levél is, melyet TeréDyi halálának hire után irt Justh Istvánhoz, ki drága ereklyeként sok szép] levelet őriz a már szintén sírban porladó szeretett barátjától, kinek emléke mindenkor élni fog Magyarország hazafiainak lelkében. A nagybecsű levél, mely oly igaz és nemes vonásokkal jellemzi magát Simonyi Ernőt is, s a melyet Justh István nagybirtokos ur volt szives rendelkezésünkre bocsájtani, következőleg hangzik: The Hermitage Dunball near Bridgwater 18. VI-1863. Édes Pistám I Baráti szives soraid csak néhány nap előtt jutottak kezemhez. De a rósz hir sebesen halad és én mar két holnap előtt értesültem azon gyászos esetről, mely szeretett Lajosomtól örökre megfosztott. Éppen midőn Németországba voltam indulandó, vettem kora halálának szomorú hirét, hol a dresdai postán egy második levél várt reám. mely ugyanezen szomorú eset gyászhirnöke volt. Utazásom közben a te baráti soraid I. H. Payne- nél maradtak, kitől én azokat csak néhány nap előtt vettem. Bármily szomorú legyen is tartalma ezen levelidnek, mégis én azt, mint őszinte barátságod zálogát, szives köszönettel vettem. Bizonyságul szolgált az nekem, hogy te még meg nem felejtkeztél rólam, és hogy felejthetetlen barátunk sirja felett megemlékeztél azon tántorithatlan barátságról, mely köztünk fennállott. És hogy ezen gyászravatal felett reám gondolván, eszedbe jutott, hogy a messze földön él egy ember, kit a nemes halott legalább is oly közvetlenül érdekel, mint a koporsóját körülfogó számos baráti s tisztelői bárm-dlikét. Bizony rég nem át tűk egymást kedves Pistám, régen nem hall' ttunk egymásról. Fájdalom, hogy ily mély gyásznak, ily felette szomorú esetnek, mely közös barátunktól megrabolt bennünket, kellett alkalmul szolgálni, hogy a köztünk évek óta megszakadt közlekedést ismét felvegyük. Hasztalan volna megkísértenem kifejezést adni azon mély fájdalomnak, melyet felejthetetlen Lajosomnak oly kora, oly váratlan halála okozott szivemnek. Huszonöt év előtt találkoztam én Lajossal előszőj-. Még most is látom ama gazdag szőke hajfürtöket, m dyek díszítették az akkor még gyermek derült homlokot. Még most is látom azon szép kék szemeket, melyek most örökre be- hunyvák. Ezen első találkozáskor szivem el- jegyzé szivét, és mi barátok lettünk és maradtunk éveken át elválhatlanok. Tizenegy év előtt, midőn Komáromban búcsút vettünk egymástól, egyikünk sem gyanította, hoay a kézszoritás, melylyel elváltunk, utolsó volt ez életben, hogy az elvállás örökre való. Igaz, hogy mindketten bizonytalan jövőnek néztünk elébe, s egymástól eltérő utakat választottunk. Lajos a hazában szándékozott maradni, hogy annak szenvedéseiben s keserveiben osztozzék, én az örömtelen számkivetés tövises utján indultam a külföldte, de mind a ketten egy czél felé törekedtünk, mindkettőnket egy biztos remény lelkesített, hogy előbb-utóbb czélhoz érünk, hogy elöbb-utóbb viszont látjuk egymást. Én még mindig bizton hiszem, hogy a czélt elérjük, de fájdalom, Lajosnak már csak szelleme lesz velünk.
