Békés, 1883. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1883-04-01 / 13. szám
13-ik szám Gyula, 1883. április 1-én II. évfolyam f ^ Szerkesztőség: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlet*, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre .. .. .. 5 írt — kr. Félévre ........... •• -2 50 „ Évnegyedre .. ■■ t „ 25 „ EyjüS szám ________ ár a 10 kr. Ja POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. f—;------------f Kiadó hivatal; Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttór sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 sz. a.; Lang IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: OppeLik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Előfizetési felhívás a 33 E' LC politikai hetilap II. negyedéreAz előfizetési dijak a lap homlokán olvashatók, s azok beküldése legczélsze- rübben postautalványon tehető meg. Gyulán, márczius 31. 1883. Dobay János, a „Békés“ felelős szerkesztője lés kiadója. Magyarország főpapja az iparosok és földmivesek helyzetéről.*) Ha az „Egyetértés“ ben mint esztergomi levelet nem olvastuk voln.i, alig hinnok el, hogy Magyarország bíboros főpapja hazánk iparos és földmiveseket na- gyoais érdeklő létkérdésüket képező ügyekkel foglalkozik, viszonyukat és helyzetüket ismeri, és oly őszintén nyilatkozik, mint várni reményünk nem volt. Kötelességünknek tartjuk, az ügy iránti érdeklődésünknél fogva, az említett esztergomi levelet egész terjedelmében, az „Egyetértés“ után közölni „A napokban az esztergomi katholikus iparos- ifjúság egylete küldöttsége tisztelgett Simor bibor- nokérseknél, mely alkalommal az ország főpapja azon nézetének adott kifejezést, hogy daczára annak, hogy az ipartörvény az ország iparosait koldusbotra juttatja, a szabad ipar megszüntetésére semmi kezdeményezés nem történik. Pedig elég szomorú tapasztalatokat lehetett már eddig is szerezni, hogy a tanult iparos, ha szegény, nem bírja ki a veisenyt azokkal a kapitalistákkal, a kik soha semmiféle mesterséget nem tanultak és mégis mindenféle iparczikkekkel kereskedhetnek és ez által a kisiparost elölik, koldusbotra juttatják. Megfoghatatlan előtte, hogy az iparos hogy bírja fenntartani családját, mikor tulajdonképen a *) Alkalmi közlemények mialt e czikket az előbbi két számból ki kelle hagynunk. Szerkmostani iparos nem más, mint az iparczikkekkel szabadon kereskedők napszámosa. Sajátságosnak találja, hogy miután a Lajthán túl már tárgyalás alatt van a szabad ipar korlátozását tárgyazó javaslat, hogy Magyarországon még nem látták be a szükségességét annak, hogy voltaképen a mi országunk az, a mely a szabad ipar megteremtése által a tönk széléhez közeledik. Hiszi, hogy a szabad ipar nálunk is korlátozva lesz, hiszi különösen azért, mert mi „majmoló“ ország vagyunk. Mindig másokat majmolunk. A földmiveléssel foglalkozók helyzetét hasonlólag kétségbeejtönek találja az ország főpapja. Szomorúan emlékezik vissza, hogy midőn még mint fiatal pap ismerni tanulta a közeli községek lakosait, hogy akkor még sok gazdaembert látott négy lovon járni, de egyébkiut is meglehetett győződni, hogy jó viszonyok közt voltak a földmivelők. Most azonban alig lát megelégedett embert, sőt igen sokszor azt látja, hogy egy lóval kénytelen a gazda szántani. De nem is csoda, — folytatta a bíboros főpap — mikor saját szemeivel látta, hogy egy középszerű vagyonnal biró gazdaember negyvenkét pozicziót volt kénytelen különféle czimekeu a községházánál fizetni. Ily körülmények közt nem is csodálható, ha a földmivelő tönkre megy. Némely községben meg már bírót sem lehet kapni, mert az adótörvény a bírót teszi felelőssé, ha az adó be nem folyik. Ezt még az ország főpapja sem érti, hogy az adó be nem hajthatásáért hogy lehet az elöljárót felelősségre vonni. E sorok Írója erre azt jegyezte meg, hogy a mostani adótörvényt Széli Kálmán volt pénzügyminiszter terjesztette elő a törvényhozó testületnek s ez valóban oly szigorú, hogy alig van hozzá hasonló. Erre Simor következőleg válaszolt: Tudom, én is ott voltam a felsőtábla ülésén, midőn a törvény tár gyaiás alá került. Azt mondtuk az akkori miniszternek, hogy uram, ez a törvény koldusbotra juttatja a népet, a mire a miniszter azt válaszolta, hogy: jön helyébe más. Ezután a küldöttséget elbocsátotta.“ Eddig a levél. Valóságáról kezeskedik az, hogy az „Egyetértés“ nem szokott a légből híreket meriteni, s levelezői megbízhatók. Mi, midőn a lapot olvastuk, jól esett meggyőződnünk arról, hogy az iparos mozgalmakat egy oly férfiú is helyesli, kiről nem tehető fel, hogy ha ezek jogtalanok, vagy nem meggyőződése szerintiek volnának, oly érvteljes nyilatkozatot tegyen egyszerű iparosok, munkások előtt, mint a minőket tett, szavaiból a meggyőződés hangja beszél, látszik azokon, hogy mint egy egyszerű iparos gyermeke, ma az ország legfőbb méltóságán ismerte és ismeri az iparosok helyzetét s földmivelcf munkás népünk bajait, s azokat oly őszintén tárja fel, hogy az őszinteséget • éltán magukévá tehetnék azok, kik hivatva vannak, kiknek kötelessége az emberiség java, hazánk tenmaradása és magyarrá maradása érdekében, azokon segiteni. Ha a bíboros főpap ipar- és kereske delmi miniszter lehetne, az emberiség s ez ország iránt nemes gondolkodó szive rég meghallgatta volna ama kéréseket, feliratokat, melyek 11 év óta az illetékes fülekbe oly számos helyről küldettek, és tán mitsem mondó, zagyvalékos, sokat beszélő enquettek nélkül is segített volna a bajon, és nem fordult volna el közönynyel attól, a mi társadalmunk egy nagyrészének létkérdése. Tizenegy év óta emelik fel szavukat iparosaink létük, jövőjük érdekében, ezen idő alatt mindössze annyi történt,"hogy az 1879-ik évben megtartott iparos congressus sürgető kérvényezése folytán, 1881. évben, tehát két évvel később, állítólagos szakférfiakkal tanácskozások tartattak, kik a magyar kisiparosok viszonyait a chinai civilizátionál is kevésbé ismerik ; az egyetlen szakférfiú, ki a viszonyokat ismerte, akkor már aláásott egészséggel, ma a gyöngyösi temetőben alussza örök álmát, és a szakférfiak legnagyobb része olyképpen véleményezett, hogy tizen húszféleképp, n beszéltek. A minister a nyilatkozatból adathalmazt gyűjtött, felhasználandó azt az ipartörvény revíziójánál, és ha ezen adathalmaz szerint fog a kérdés megoldatni, biztosak vagyunk benne, hogy Azt kevés kis iparos köszöni meg. Időközben a nézeteket két héten át türelmesen végig hallgatott minister más tárczát nyert, és igy nagyon kétes, hogy türelem termetté gyümölcsei megfognak-e érleltetni s erről elég bizonyságot adott az uj minister, a márczius 10-iki gyűlésen, midőn gróf Zichy Jenő interpellatiojára kijelenté, hogy ő az ipari örvény revisióját sürgősnek tartja, de neki mint uj miniszternek azt tanulmányozni kell, és csak akkor fogja a ház elé terjeszthetni, ha. a javaslat elkészítését az idő megengedi. Lehet, hogy hazánk bíboros tőpapjának nézete e kérdésről az időt siettetni fogja. Hazánk kis iparosai ezt minden esetre további türelmes várakozás mellett szívből óhajtják s hálát mondanak annak, kinek gondja a lelkiek mellett., egy nagy társadalmi osztály anyagi jobblétére is kiterjed. Hálás köszönet a valóban igaz és őszinte nyilatkozatért. Megyei közügyek. Békésmegye közigazgatási bizottsága folyó évi márczius hó 5-éu tartott ülésében a megyei közmunka-ügygyel foglalkozván, az 1883. évre esedékes, s igy ez évre befizetendő összeg tesz összesen 96,917 frt 50 kr. Természetben le fog szolgáltatni 1227 */2 igás és 8410 kézi nap. — A közmunka pénztár állaga leend hátralékokkal és pénztári tnaradványnval 145,019 frt 88 kr. Betegen. I. Jó orvosom aggódó arczczal Kutatja betegségemet, S gyógyítja, bár egyre kudarczczal Majd mellem, majd meg szívemet. Nem ott a baj jó orvosom. Lelkemben van a fájdalom. Lelkem gyógyítsd meg orvos, és — Ha majdan gyenge medrét nem szakgatja A bősz folyó, lelkemnek indulatja — A test is nyerhet üdülést! 1 II. Az éjnek leple hullt a földre, S az eső lassan permetez, Könnyem siratta, bánat födte Borús lelkemnek képe ez. De ah, ha jő a Hajnal lángsugára A gyáva Éjjel oszlik szerteszét, S a felhő könnye újra röpke pára A nap, ha rátüzelte délhevét 1 Kihalt szivem vigasza, Lelkemnek éjjelét Nincs fény, mely szétriassza, S szememnek dús könnyét, A mely egy tenger-ár, Nincs a mely felszfhassa, Nincs olyan napsugár l.... III. Láttam a múltkor fényes csillagot, A mint az égről lefutott. S mondák : Meghalt egy ember. Hogyan?! A fényes égnek fényes gyermeke A sötét földre futna le ? S a fényes égbe jutna be A sötét földnek sötét embere?. . ! Miért, s hogyan ez a bizar csere ?. . . IV. A föld a sötétség hona, Az élet kín és szenvedés, S a halál rajt’ a korona. Szemünkre ül a végső álom, Az érzelemnek vége, és Elpusztulandunk nyomtalan! — — Avagy túl még a zord halálon Létünknek folytatása van ? — — Van-e, lesz-e még ébredés! ? — * Mondjátok: Mi sem veszhet el, Az ember hogyan veszne el: * Harmóniába hangzó lágy dana Szűrődik át az ablakon, A víg olasz nép dallama, S a dalt merengve hallgatom. Végső akkordja elhalón Rezegteti meg ablakom Zsonogva lassudan, S összhangzó zenéje Elszáll a néma égbe, — — S ott elvész nyomtalan. V. Oh, bár ily összhangzó lágy zene Lenne az élet,' és a vég Szelíden elmosódó kelleme! VI. Az óra jelzi már az éj felét, Kerül az álom, s már ez ágy Nem enyhadója éjszakámnak. Kerüld csak álom szempillámat! — A lélek fenn virasztni vágy,' Úgy gondolom, sejtelme támadt Ezer egy hosszú éjszakát. Kerüld csak álom szempillámat! Hisz úgy is oly rövid a lét. Majd nem zavarja kín, se bánat Jövendő hosszú éjszakámat, Rideg síromnak éjjelét!! Gulisztán. jRl „viharmadár" hajótörése. A különféle papírok között, melyeket én egy skót barátom hagyatékában találtam, igy szól Dr. Adrián az ő újonnan megjelent „Képek Angliából“ czimü müvében, leköti figyelmemet egy leírás, mely véleményem szerint a következő igen érdekes közleményét tartalmazza egy ifjú utazó kereskedőnek. A birtokos kezeskedik nekem ezen előadás szószerinti igaz voltáról, noha szükségtelenné teszi annak egyszerűsége a jótállást. Én — beszéli az ifjú ember — dolgaimat Port Louisban rendbehozván, a szigeten nehány ismerőmtől búcsút vevén, magamat egy elég tágas hajószobába elhelyezvén, mely hajó 7 lépés széles és § lépés mély volt, a viharmadár névvel, gondolatban otthon és kedveseim körében forogtam. Már 8 év óta voltam távol idegenek közt, e nyugtalan pálya miatt, melyet választottam; ez idő alatt kevés vagy semmi tudósítást nem bírtam kapni rokonaimtól. Mily sokan lehettek e 8 év alatt megváltozva, annyi szerető szívet már a zöld hant boríthat, hány igaz baráti kéz megtörhetett a halállal való küzdelemben; — a hajóskapitány szava ébresztett fel merengésemből. Mi nehéz éjszakát érünk ! — mondá ö, gonddal terhes pillantást vetve az elhagyott partokra. Sűrű vastag és gomolygó fellegek kezdtek emelkedni, bár alig volt elég szél, hogy'a vitorlát feszítse, mégis mindenütt csapkodó hullámok mozgása volt érezhető, miket a matrózok kis tengernek neveztek és itt-ótt éles szélrohamok keletkeztek, a melyek 1 hajót egyszer nyilse- bességgel előre tolták, aztán ismét visszahaj- ták az úton. A háborgó hullámok egész mély barázdát hagytak, miket simítni kellett előre és hátra. Minden oda mutatott, hogy a mit a kapitány megjegyzett, nem valótlan s legalább is egy szeles éjszakánk lesz. Én a fedélzeten maradtam s vizsgáltam a hallgatag legénységet, kik a hajón s a kötélmüveknél voltak elfoglalva, figyelvén a vihar kezdetere. Végre engem a teljes csend, a mit csak a hajó oldalán dühösködő hullámok és az árbocz csikorgása meg a kötélmüvek zavartak, emlékeztetett az elérkezendő időre s én helyemre távoztam. A szél északról s élesen futyÖlt. Fekhelyemen 3 óra hosszig aludhattam, midőn felébredtem, a hajón sebes járkálást vettem észre s még hozzá lármát, minthogy rohamosabb szél ragadt; a főhajós mindenkit
