Békés, 1883. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1883-12-16 / 50. szám

gyulai kir. illetékszabási hivatal főnökévé kine­veztetvén városunkban megérkezett és hivatalát elfoglalta. Rövid ittléte alatt is canusitott meg­nyerő modora és rokonszenves egyénisége bizton engedi következtetnünk, hogy városunk társadal­milag is kiváló férfiút nyer az uj tisztviselőben Az Inkt*y családnak a szarvasi határban levő ötezer holdas kákapusztai birtokát agy szarvasi t ó t földművesekből álló érdekeltség I napokban megvette 510 ezer foriutért. A csabai konczert f. hó 8-án úgy anyagi mint művészi színvonalát tekintve mindeu tekin­tetben jól sikerült. A páholyok ez alkalomból niiod elkeltek, a nézőtér is eléggé népes volt. A bevé­tel 220 frton felüli, melyből az ottani polgári leányiskolának 145 frt tiszta jövedelem jutott. A fellépők mindenike bravoúrrul oldotta meg sze­repét és a hálás közönség pazarúl nyilvánította tapsokban s koszorúkban elismerését. Conczert után hajnalig tartó fesztelen kedélyes tánezviga- lom következett. Noha a korcsolyázás <s a sport club egyi cultiválandó sport ága lenne, tekintettel a klub szűk anyagi körülményeire, mely nem engedélyezi hogy eziránti kötelezettségeit pontoson teljesíthesse id hoc „korcsolyázó társaság“ alakúit, mélynél vígjai 5 irtot tartoznak fizetni a szerelvények be szerzésére; a sport club 100 forinttal fog ezekhű: írulni, azonban a szerelvények tulajdonát fogják majd képezni. A társaság f. hó 10 én délután negnlakulva, elnökül a sport club igazgatóját de különösen a néknek nagy számát lehetett a kérdéses helyen, a közelmúlt napokban láthatni. A „Budapesti Hirlap“-ot, melynek előfi­zetési fölhívását lapuuk mai számának hirdetési rovatában közöljük, a legmelegebben ajánljuk olvasóink figyelmébe. Főszerkesztőj.; Csukásai József és vezércikkeit a legelső magyar pub­licista Kaasz Ivor báró és Rákosi Jenő írják. Iránya minden izében nemzeti s teljes erő­vel azon van, hogy a magyarosodást terjeszsze, a közszellem emelésére hasson, üdvös mozgalmakat támogasson és kezdeményezzen. Pártérdekeket nem szolgál, véleményszabadságát, a hírlapíró ez egyetlen vagyonát, csonkitatlanul megőrzi föl és le egyaránt. Tárcája változatos. Első rangú Írók müveit közli, regénycsarnokában pedig a fordí­tott és eredeti regények egymást váltogatják. A többire nézve utaljuk olvasóinkat magára az elő­fizetési felhívásra. antsovits Emilt választotta meg. Csorváson f. hó 2 án a községi orvos vá isztás alkalmából a pályázók közül az oda idő őzben letelepedett Gremsperger Fereucz lett egyhangúlag megválasztva. A békési ref. egyház képviselete f. h. 2 én közgyűlést tatott, melyben — mint a tör- ény követelte létszám constatáltatott — az 1884- I évre előirányzott költség hiánylatának körül belül 4000 frtuak, mily alapon leendő kivetése kerüit szóba. A presbyterium egyhangú javaslata az államadó forint utáni kivetés mellett szólt, a gyűlés azomban sokkal könnyebbnek tartván az egyházi adó alapon kivetést, utóbbit fogadta el. Ezzel a közgyűlés ügye letár-yaltatváu az szét oszlott. A presbyterium tagjai azonban együtt ma­radván, a papkijelölő bizottság tagjait választották meg. Legtöbb szavazatot nyert Dr. Hajnal István, Hídvégi Imre és K o c s | r Gergely egyházi gondnok. A papválasztás valószínűleg a jövő év első havában fog megejtetni. A néhai bol­dog emlékű Hajnal Ábel lelkipásztor helyére nt Szabó János espéres és körös-tarcsai Lelkipász­tort emlegetik s megnyerhetése iránt erélyes moz­galom indult meg. Nagyon üdvös és kívánatos lenne az egyháznak ily derék és jeles férfiút meg­nyerni. Reméljük is, hogy egyházunk községe nem mulasztja el az alkalmat minden tőle kitelhető nemes eszközökkel ada törekedni, hogy ezen óhaj megvalósuljon. Békési levelezőnk írja : I’ojiovits Sylvius jelesképzettségü közigazgatási gyakorno­kunk, városuuk szülötte, a napokban tette és pedig dicséretes ere :méménnyel az államvizsgát. Szívből gratulálunk ne i s hisszük, hogy a segédszolgabirói j'-löltek számát ö is fogja szaporítani. ny men. Békésen V á r a d i Sándor ked­ves leányát R ó z á t, f. hó 12-éu vezette oltár­hoz Szűcs Lajos békési születésű, jelenleg Hat­van mellett VarsáudoD, hr. Radvánszki uradal­mában alkalmazott gépész. Br. Drcchsel Alajos volt megyei csend­biztos a napokban neveztetett ki a kormánybiz- osság részéről a békés-tarcsai vízvédelmi vonalra biztosúl. „Mindnyájan örömmel vettük e hírt s teljes reményünk van hozzá, hogy e tereni fel- ulatának híven nu-g fog fejelni.“ — írja békési tudósi tónk. Hymen. 1). V a r. g a Fereucz a napokban jegyezte el I) u r k ó Fereucz köztiszteletben álló békési polgár leányát J u 1 i s k á t. Sok szeren eset is boldogságot kivárniuk frigyökre. Békésen a községi képviselőválasztások deczemlier 17 érc vannak kitűzve. Választandó 10 ki n'i le then 10 rendes es 10 póttag. Békésen a polgári kör kebelében egy moz­galom indult meg a rendezett tanács szervezése tárgyában. Bővebb inegbcs/.élgetés és a módoza­tok megállnpitha’ása végett f. hó 16 án 10 tag Írásban benyújtott kérőimére rendkívüli közgyűlés hivatoU egybe, melynek egyedüli tárgyát ezen Ügy képezendi. Szarvason vásár van jelenleg, ami, — ha az idő kedvező lesz, — igen népesnek Ígérkezik; úgy sertések, valamint szarvasmarhák nagy szám­ban hajtattak be eladásra. Szombaton- lóvásár, vasárnap pedig belső vásár. Eljegyzés Szarvason. A közel múlt na pókban jegyezte el magának, Sztojcsevies Márton kataszteri felmérési hivatalnok, özvegy Jánovszky Jánosné kedves leányát Emmát. Tartós boldog ságot kívánunk a megkötendő frigyhez. Sport. A beállott kemény idő következte ben Szarvason a „Maczóba“ is befagytak az ott elterü'ö vizek, unnék fo'y án a sportkedvelőknek Hazai hírek. Az ipartörvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat legközelebb a minisztertanácsban fog tárgyaltatok A k ép visel öház elé januárban terjesztetik a javaslat, mely előreláthatólag a köz- gazdasági bizottsághoz fog utasittatni. Illetékes körökben — a „Nemzet“ értesülése szerint — re­mélik, hogy a javaslat még a jelen ülésszak alatt törvényerőre fog emelkedni. A törvényjavaslattal kapcsolatosan a kereskedelmi és iparkamrák re­formja fog következni. Az erre vonatkozó javaslat, mely az ipari adminisztráczió terén nagy és ter­jedelmes hatáskörrel fogja fölruházni a kamarákat, előkészület alatt áll. Khueu Ilédervtíry Károly gróf, az uj liorvát bán f. hó 10-én délelőtt vette át hivatalo­san a kormáuyteeudükct Ramberg báró tábornok­tól, az eddigi királyi biztostól. A bán azután a hatóságok fejeit fogadta. Minden küldöttséghez s az egyes tagok ioz szívélyes szavakat intézett, biztosítva őket, hogy összes erejét az ország üd­ének szenteli. A bán modora és rokonszenves egyénisége — mint Zágrábból távirják a „Orszá- os Értesítődnek — a legjobb benyomást szülte. Az elnapolt horvát tartomáuygyülés első ülése de- czember hó 17-én délelőtt 11 órára tűzetett ki. Budapestéit decz. 12-én báró Edelsheim- Gyulai és a törvényszék közt felmerült ügyben Edelsheim hadügyminiszteri rendeletre kifogásaitól elállóit, lovászai megjelentek az ítélet felolvasá­sán s azt a Curiához folebbezték. Külföldi hírek. Parisban decz. 10 én fölhívásokat terjesz­tettek a városban, melyek arra biztatták a népet, hogy sorakozzék VII. Fülöp király köré, mert csak mentheti meg Francziaországot. Lyonban bona- partisztiü us gyűlés volt, melyben elhatározták, hogy érőmé berczegről lemondanak s minden remé­nyüket Viktor herczeg jövöjéhez fűzik. A szerb emigránsok nagyrésze Vlada Mikosevics vezetése alatt Bulgáriából Romániába ött s most olt tartózkodnak. Bclgrádbnn Pero Theodorovics és Rascha Miloschevics a törvényszék által Laláira. ítéltettek. Az elítéltek a királytól táviratilag kegyelmet kér­tek és egyszersmind azt az Ígéretet tették, hogy a királyhoz örökké hűek fognak maradni. Milán király erre mindkét elitéltnek megkegyelmezett, mire a törvényszék a halálbüntetést 10 évi bör­tönbüntetésre változtatta át. Irodalom és művészet. A „Képes Családi Lapok“ 11-ik szúrnának tar­talma : Özvegy menyasszony; elbeszélés, irta Halasy Béla. (folyt, köv.) — Ilon könyve ; költemény, irta Bosán Ede. — Fejedelem és Fra Diavolo; elbeszélés, irta Jókai Mór. (vége.) — Az átok * ó-kori rege, irta Buday Etel. (vége köv.) — A bűn világa; egy rendőr nézetei. — Egy he* * gedü. novella Vichert Ernőtől, fordította Varga János, (folyt köv.) — Heti tárcza; Jókainé jubileuma, irta k g. — J okai-La borfalvi Rózának művészi pályjáa ötven éve emlékünnepére; ki Remény, irta Komocsy József. — Az eltemetett gyűrű: elkeszélés, irta Jakab Ödön.—Viszont­látás (Székesfehérvár.); költemény, irta Szentirmai Geyza. Képmcigyarázat. — Mindenfele. — Kepéink: Judic Anna. ' Uj-Bntanniai emberevők — Érdekes látvány. Melléklet: „Az önző“ czimü regény 161—176. oldala.— A borítékon: Heti naptár. — Sakk talány. — Szám-talány. — Szám- rejtvény. — Talányok megfejtése. — Megfejtők névsora. — A kis lutri húzásai, — Hirdetések. Előfizethetni: Meb­ner Vilmosnál, Budapest. IV. kér. papnövelde utcza 8. sz. Egész évre 6 frt, fél évre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. A „Nemzeti Újság“ czimü politikai és társadalmi napilap e hó 1-én eddigi szerkesztőjének, Somogyi Edé­nek tulajdonába és ezzel oly gyökeres átalakuláson ment át, mely e lapnak minden tekintetben csak előnyere vá­lik. A „Nemzeti Újság“ minden nap más-más ingyenes melléklettel jelenik meg, igy a vasárnapi szára a „Mulat­tató“ képes szépirodalmi lappal, mely a képek számát, a kiállítást és tartalmasságát tekintve bátran versenyezhet bármely más képes lappal. Így a mai száma is több ere­deti és egyéb sikerült képet hoz. A laphoz kedden az Iparügy, szerdán a Né,pnevelés, csütörtökön a Divatlap pénteken a Törvényszéki Csarnok és szombaton a Keres­kedelem és Mezőgazdaság czimü mellékletek csatoltatnak. Az uj kiadó valóban óriási áldozatokat hoz a lap emelése érdekében és megérdemli a tömeges pártolást. A képes melléklet egymaga oly érdekes és értékes meglepetés és a mellett az egész lap oly rendkívül olcsó, hogy bátran aj álhatjuk mindenkinek. tési többletnek 3%-a, mely mindkét nemű ö szeg 24 havi egyenlő részletben lesz befizetőn A rendes évi járulék 40 éven ál — évt ként fo'ytotjosau fizetendő 4°/0-ban állapíttat meg, a mely évi járulék havonként egyenlő ré letben fizetendő. A már eltöltött szolgálati évekből, ha illető ebbeli őhaját az igazgató-választmányn írásba beadja, legfeljebb 5 évet számíthat be, ugyan i beszámítani óhajtott évekre eső dijjár lékot egy év alatt befizeti, vagy elfogadható k telezvénynyel azt biztosítja, a mely esetben összeg után 5% fizetendő. Végkielégítést kap azon tisztviselő vagy U nevezett kis hivatalnok, ki 10 szolgálati éven | tül, vagy munkaképtelenség, vagy meg nem vf lasztás miatt hivatalától elesik ; és pedig az a 1 testi vagy lelki elnyomorodás miatt esik el bivs tálától 5 szolgálati éven belül, az végkiolégités képen kapja fizetésének felét, ha pedig 5-ue több de 10-nél kevesebb évig szolgált, akko egész évi fizetését kapja meg, mint végkielégi lést; — azon tag pedig, ki választás alkalmává maradt ki hivatalából, 5 szolgálati éven belül szinte felét kapja fizetésének, míg ellenkezőleg 1 éven felül 10-ig, a végkielégítés összege a szol gálati év számarányában növekszik : Ugyanis : 6 szolgálati év után fizetésének 6°/0-ját, 7 1, i) i) » 7n/o j®*1) 8 „ n i> v 8%-ját, 9 0 n n - 9%-j»t, 10 „ n n a Í070-ját. azaz egész fizetését. Az 1884. év előtt eltöltött s beszámíttatni kért évek is szinte figyelembe ve­endők lesznek a végkielégítés bekövetkezésének esetében. Az özvegvnö segélydiját végképen elveszti, ha szint" nyugdijképes egyénhez menne nőül, mig ellenkezőleg, ha egy olyanhoz menne férj he», ki semmiféle nyugdij-alaphoz nem tarthat igényt, I njnhban özvegységre jutna, az esetben ezen intézettől nyerendő segélydijaira újból jo­gosult. A magvar királyi belügyminiszter úrnak rendelete a csabai és uj-kigyósi dohánybeváltási állomásokra politikai biztosoké kirendelése iránt olvastatván, közigazgatási biztosokul Csabára nézve' Vilim János, Uj-Kigyósra nézve Wiolland Károly választattak meg. A közmunka- és közlekedési magyar királyi miniszter ur rondolete a körös-tarcsai, mező 1 herényi és körős-ladányi hidak kibővítése, vala-l r.iint az ártéri hidak felépítése tárgyában, mogle-1 lietős élénk vitára adott alkalmat, mígnem a ren­deletnek | hidak kibővítésére vonatkozó része örvendetes tudomásul vétetvén, az ártéri hidak felépítésére vonatkozólag megbizatott a megyei alispánja, hogy a hozzájárulási arány megálla­pítása végett az érdekeltséggel értekezletet tart­son, hogy a terv és költségvetést az állainépité- szeti hivatallal készíttesse el, olyfonnán, hogy e tárgyban | legközelebbi tavaszi közgyűlésre tüze­tes előterjesztést tegyen. Ugyancssak a közmunka- és közlekedési magyar kir. miniszter urnák rendelete a sárréti 1 vasút segélyezésére megszavazott 140 ezer forint fedezése módozata iránt, moly szerint a megye közönségének ez érdemben hozott s felterjesztett határozntát helybenhagyja — tudomásul vétetik. 1 A mező-herényi, gyomai és szarvasi vasúti 1 állomásokhoz vezető műutakon szedendő vám-1 dijak engedélyezése tárgyában leérkezett köz- 1 munka- és közlekedési magyar kir. miniszteri ren­delet folytán. Szarvason a vámdijszedés 1884 ik évtől kezdve engedélyeztetik, mig a moző-berénvi már elkészített, csak a felülvizsgálatra váró ré­szen, 1884. évtől kezdve szodhe'ő vámdij iránt a miniszter ur feliratilag felkérendőnek határozta-1 tott. — Ezen vámdijszedés után befolyandó ösz- szegek, időszakonként, a megye alispánja utján i megyei pénztári tisztséghez lesznek beszállitan- dók, ki is azt, mind- n más pénztáraktól elkülö­nítve kezelni tartozik. Az igazoló választmány jelentése a megun bizottság választolt tagjai felei eszének megújítá­sáról — egész terjedelmében b'lolvastiitván — tudomásul vétetett. A megye által alkotott szabályrendeletek, és pedig : 1. A kihágásokról szóló büutetötórvéiiv- köuyv intézkedései alá nem eső kihágásokról. 2. A kójolgési ügyről. 3 Az építkezési szabályokról. 4. A búskimérésről. 5. A kártékony rovarok és hernyók kiirtá­sáról. 6. A szerbtövis kiirtásáról. 7. A korcsmái zárórákról. 8. A vá-ári rendtartásról. 9. Az ipartörvény 5. szakaszában felsorolt iparágak gyakorlásáról ! 10. A gőzkazánok ellenőrzéséről, hosszabb eszmecsere után tett módosításokkal elfogad­tattak. Az 1884-ik évre katonai pótadó czimen 24,000 frt határoztatik kivettetni, és mert a csa­sz- bai elszállásolás szükséglete tetemes, megyei a. lő. ispán ur megbizatik, hogy e tekintetben maga n- sabb hérosztályba helyezés végett a honvédőim ott miniszterhez indokolt felterjesztést tegyen, íz- Több kisebb fontosságú ügy elintézése utár | gyűlés I hó 13-án ért véget, az ■— ■" ■■ ■ — Újdonságok. lg Gyula városa évzáró közgyűlése folyc _ hó 20-án tartatik meg, a meghívók | mai nap folytán bocsátatnak szét. A különféle tárgyak közül megemtitendönek tartjuk a laktanya pénztár kül döttségének, továbbá a jogi szakosztálynak jelen­tését Asbóth Kálmán árvaszéki ülnök fizetésének J- I ■ 1 1000 frtra, s a városi közgyámnnk 900 forintra . I emelése tárgyában. A nevelésügyi szakosztálynak. I véleménye, a polgári iszkolaszék választott tagjá­éinak redukálása tárgyában. A városi legtöbb j I adót fizetők névsorának megállapítása és a lo- Igyasztási adó jövő kezelése. A megyei közgyűlés az érdekes és ter- ] I jedelmes tárgysorozat folytán négy napig tartott lés állandó érdeklődés mellett folyt le. A tanács , I kozásrol lakunk inás rovatában kimerítő tudosi- 11ást adunk. A tisztujitás december hó 28 és 129-i kére tűr. atett; a választások 29-én I (szombaton) fognak megejtetni. A közgyűlés két | első napján B e 1 i c z e y István löispán, — a har- |madik és negyedik napon Jancsovics Pál | alispán ur elnökölt. Különösen nagyobb és beha- | több vitát a megyei szabályrendeleti javaslatok | keltettek, mindazáltal lényegtelen módosításokkal I mentek keresztül. A megyei főügyészre nézve I kimondatott, hogy az magán gyakorlatot nem folytathat. Ezzel a verdicttel egyetemben ki lett mondva az is, amit lapunk múlt heti számá­ban kimondani javasoltunk, hogy megyei tisztvi­selő más fizetéses állást nem tölthet be, vagy ameuyiben már tényleg betöltene, attól illetve azok tói mpgválni tartozik. Nem iktatták ugyan szabályzatba — amit vagyon sajnálunk — hanem azért önérzetes egyénnek er- k ö 1 c s i kényszerré válik magát alá- ^ vetnie, és hisszük, hogy mindazok, akik még ma ( — elnézés folytán — ily reájuk nézve is k é- , nyes helyzetben vaunak, restauratiőig igyekezni fognak állasuk incompatibilitását tisztázni és megóvni ; ezt a u n y i v a 1 inkább reméljük, mert az illetőket minden tekintetben j oly correct egyéneknek ösmeri a vármegye, akik pillanatig sem habozhatnak tisztviselői erkölcsi j aeputntiójuknak eme áldozatot meghozni. A tisztújitás közeledtével nincs alkálimmá c élénkebb mozgalmakról referálhatni, ami alatt nem t azt értjük, hogy a járásokban nem foiynék a csön­des kapaczitálás egyik másik — segédszol- . | a h i I ó — jelölt érdok ében, hanem azután ennyi és nem több az egész mozgalom. Sokau ■ ugyan titokzatos aiczczal azt mondják, hogy va- látni „meglepetés“ készül, de amióta if. Jancsovics Pál ur a közigazgatási első aljegyzői állás jelölt­ségtől önként visszalépett, feltéve, hogy be- | lyére más jelölt nem jelentkeznék, a meglepeté- soktól nincs mit tartani. A főtisztviselők minden valószínűség szerint újólag megválasztatnak túl­nyomóan ellenjelölt nélkül. A nyugalomba'vonuló . főügyész helyére legtöbb kilátásai vannak a négy ■ járás részéről jelölt Oláh György ügyvédnek, — kinek különben hallomás szerint ellcujelóltjci is v visszaléptek vo'na s igy az ö egyhangú meg- “ választása is valószínű. v Nimródok hete. A körvadászatok minden 11 irányban megindultak e hó folyamán ; mint héten jeleztük a Szőllős pusztát, f. hó 6-án és 7 én volt b ugyancsak a békési uradalmi nagy körvadásznt, •< amelyen 1689 nyulat, 89 darab fáczánt és 4 ŐZ't b ejtettek el. A gyulai határ nacyfénék-szeregyházi t részeit f. hó 11 -én hajtották meg, aránylag cse- a kély eredménnyel; mindössze 37 db. nyálat lőttek, t A határ siórét-pejrét-fövenycs szabadka, német benedek szlái yi-farkasbaloiu és kispé li dűlőiben j — melyeket Szabados József bérel — a körvadá-, b szat holnap és lio'napután lesz. Gyuláról mindenki c meg van hiva, akiuek csuk fegyver engedélye van; nyúl temérdek sok Ígérkezik, a tentarlott mint- J egy tizenötezer hold föld a megye legjobb vadász- | területének Ígérkezik. A pénteki hetipiaczot csaknem szétza- <. v.irta a uagyliarang télreverése úgy 9 óra tájban t A városház kéményébe rakodott kormot égették a t kéményseprők, s :t kicsapkodó lángok a torony i őri félrevezették, ueui is késett a tűzjeh megadni; | természetesen elcsititr tták. Hanem másszor jó lesz a toronyért ilyen koroniég"tésre eleve figyelmez­tetni, hogy — mint ezúttal — felesleges izgalm t ne okozzon. A tegnap esti kouczert a megyeháza ter- | méhen — előjeleiből következtetve mérsékelt számú közönség előtt folyt le, igazolva tanácsunk helv ességét, hogy az a megyei tisztújitásra lett volna elhalasztandó. Lefolyásáról egyébként rész­letesen lapunk jövő számában. Kinevezés. Az i azságügyminister B i a- n viczki László uapdijast a szarvasi kir. jáiásbirósághoz Írnoknak n veztn ki. Scholmásclii Ágost pénzügyi titkár a

Next

/
Oldalképek
Tartalom