Békés, 1883. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1883-07-08 / 27. szám
27-ik szám Gyula, 1883. julius 8-án IX. évfolyam r~~——1 Szerkesztőség: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre.. .. .. 5 írt — kr. Félévre .......... •• 2 „ 50 „ Évnegyedre .. •• i » 25 » Egyes szám ára 10 kr. J Eladó hivatal; Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Nyilttér tora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; ■— Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. A tévedések nem vig1, — de szomorú játéka. Ha valaki a tisza-eszlári mindeddig rejtélyesnek nevezhető bűnügy végtárgyalási tragoediáját elfogulatlan figyelemmel kisérte: lehetetlen, hogy lelkületét bizonyos sajgó érzés ne fogja el, látva, hogy e végtárgyalás az emberi szenvedélyek salakját miként sodorja felszínre. Nem volt ez ideig nap, mely a psychologusnak komoly reflexiókra ne adott volna okot; el kezdve azon időtől, midőn a lélektani talánynak nevezhető Móricz, a természet legszentebb kötelékei iránt érzéketlen, rideg elfásultságával vágta apjának s hitsorsainak szemébe a gyilkosság borzalmas vádját, egész a szemmel látható hamis tanúskodás lépten és nyomon megújuló megdöbbentő jelenségéig, a mely jelenség a mily elszomorító önmagában, méginkább kétségbeejtővé válik, ha elgondoljuk, hogy e hamis tanúskodás háta megett, — mutatkozzék az bármely oldalon, — kétségtelenül ott kell ólálkodni az értelmi bün- szerzés vakmerő daemonának, mely lelketlenül feldúl mindent, kedélyt, értelmet, érzületet, jobb meggyőződést és hitet, s mindezek alapján a társadalmi jogrendet. — E benyomást a végtárgyalás mintegy reáerőszakolja érzületünkre. A tanuk visszavonják előbbi vallomásaikat, a legellentétesebb vallomásokra tesznek esküt; pedig semmi sem bizonyosabb, mint hogy ha igaz volt a vallomás, hazug a visszavonás, és megfordítva: semmi sem bizonyosabb, mint hogy ha igaz egyiknek esküje, hamis és hazug a másiké. És ime, az emberek esküsznek derűre és borára! Számoljon mindegyik ezért önnön lelkének, és ha még él a hitnek szikrája lelkében: hát Istenének? Hanem hát, mig lelke legmélyebb tit kaival mindenki önnön maga számol, és kisebb vagy nagyobb megnyugvást képes, felfogásához mérten, szerezni az önvád há Regényes hajlamok.* *) Irta: Hevesi József. II. Pár perczczel a leirt jelenet után Andort a dunaparti kioszkba látjuk belépni. Futó pillantást vet a vendégekre, azután egyenesen egy félreeső asztalnál magányosan újságot olvasó fiatal emberhez tart. — Szervus Tóni 1 — szólt gyöngéden megérintve az olvasó vállát. — Isten hozott, Bandíkám, hol jártál eddig ? — válaszolt a megszólitott. — A búgomtól jövök, még pedig nagyszerű eredménnyel. — Hogyan? — kérdé Tóni elpirulva. — Majd mindjárt megtudod. Annyi bizonyos, hogy roppant rossz hadvezér vált volna belőled. Ostromot indítasz egy vár ellen, melynek erejét előbb ki nem kémlelte- ted. Úgy ám. Ismernünk kell minden gyöngéjét, szeszélyét azon nőnek, kinek szerelmét meg akarjuk hódítani s csak miután ezeket ismerjük, foghatunk hozzá az ostromhoz, mely igy többnyire kapituláczióval végződik. De te ezt elmulasztottad. Hübele Balázs módjára cselekedtél. — Hogyan? — kérdé Tóni, nem értve barátja czélzását. — No igen, neked legyezgetni kellett volna e leány romantikus hajlamait, melyek, azt hiszem, a te figyelmedet sem kerülték ki *) Mutatvány Buzárovits G. „Mulattató Zsebkönyvtár* czimü vállalatából, melyről irodalmi rovatunkban emlékszünk meg. borgó érzületének; ha értelmi szükebb felfogásának még meg is tudjuk bocsátani, lia önmagát feloldottnak bírja tekinteni bűnének terhe alul: de ugyan hol keresnek lelkületűknek megnyugvást azok, kiket magasabb értelmi miveltségük, finomabb érzületük, kell, hogy megóvott légyen a szenvedély sugallta túlkapásoktól? Mit szóljunk azokról, kikegy végzetes áramlat benyomása alatt, a váratlan módon lecsapott eszlári ügyet, mint szerencsés incidenst zsákmányolták ki arra nézve, hogy a kétségtelenül létező zsidókérdést, a higgadt di- scussio medréből kisodorva, a forrongó szenvedélyek hullámait egész a veszélyes rombolás dühéig korbácsolják fel ? Mit szóljunk azokról, kik megfeledkezve múltjukról, állásukról, a bérbe adott ész semmivel nem törődő cynismusával hurczolták meg nemzetüket és hazájukat, a rólunk különben sem valami előnyös nézetet tápláló külföld előtt, pusztán csak azért, hogy lehetetlennek declaráljanak egy bűntényt, melynek motívuma felett alig Ítélhet ember, melynek motívumát átérteni, úgy látszik, hogy csak a szivek és vesék redőit vizsgáló Istenség tartotta fenn magának? Mit szóljunk azokról, kik elég bárgyúk voltak be nem látni azt, hogy ily körülmények között minden oly jogi támpont, mely arra volt irányozva, hogy az előre feltett ártatlanságot igyekezzék elfogadhatóvá tenni, — még ha e jogi támpontot perhorrescálta is a józan ész s elutasította magától a jobb érzés, — csak azon űrt tette tátongóbbá, melynek áthidalását kellett volna elősegél- leni minden nemesebben érző s helyeseb- bén gondolkozó embernek ? Mit szóljunk azokról, kiknek nem volt elég a hazai tudományosság forrása, hogy az abból merítettek alapján szerezzenek a tény egyes részleteire vonatkozólag maguknak tájékozást, hanem újból elég gonoszak voltak ahoz, hogy, — merta hazai tudományosság Ítélete nem kedvezett elfogadott álláspontteljesen. Ő Iván Hóéról, selyemhágcsóról, lovagjátékról, herkulesi tettekről és nyaktörő kalandokról álmodik, te pedig épen nem regényes oldaláról fogva föl a dolgot, ajtóstól rohantál be. Természetes, hogy ily módon nem találta föl benned a beteg képzelete által alkotott ideált. Most már csak úgy segíthetünk a dolgon, ha egy kis cselhez fordulunk, — Soha! — mondá Antal határozottan, — cselhez nem nyúlok; ha őt őszinte, igaz szívvel mondott szavaim nem bírták rá érzelmeim viszonzására, úgy — — — Paperlapa! — vágott közbe a fiatai orvos; — az a kérdés, hogy szereted-e igazán húgomat ? — Jobban, mint életemet, — Úgy hallgatni fogsz reám, s ez által kettős czél lesz elérve: Juliska tied lesz s ki fog gyógyulni betegségéből; mert, hogy beteg, arról szentül meg vagyok győződve. Figyelj tehát: Ismerve e leány regényes hajlamait, csakugyan valami bolondságot kellett volna elkövetned, mely némi regényes nézeteket adott volna föllépésednek, de minthogy ezt elmulasztottad, csak úgy teheted jóvá, ha most még nagyobb bolondságot követsz el, — S mi az, ha szabad kérdeznem? — Hát barátom, öngyilkosságot kell elkövetned. Welter visszahökkent. — Csak nem komolyan mondtad tán? — Egész komolyan. No, no, de azért ne ijedj meg, a pisztolyt hónod alatt fogod elsütni úgy, hogy ruhádat megpörzsölje. En, mint orvos, bekötöm az oldalad s szörnyű dolgokat mesélek majd sebedről. Te persze előbb levélben roppant érzékeny búcsút veszesz Juliskától s tudtára adod, hogy nem juknak, — a hazájuk iránt ismét nem valami különös rokonszenvvel viseltető azon nemzethez forduljanak, mint ap-llatorium fórumhoz, melynek jelszava velünk szemben még mindig az, hogy: die Bildung kommt von Westen, s mely gőgös lenézéssel tekinti hazánkat s az egészséges magyar józan észt hódítási pöffeszkedésének zsákmányául tartja. Mit szóljunk azokról, kik követelik maguknak, hogy ők a modern és humánus büntetőjogi elvek magaslatán állanak, 1 arczul ütik önnön hazájuk e modern és humánus elvekre fektetett büntetőjogi elveit, melyek azt mondják, hogy a büntetés kiszabásánál kimondott hivatalvesztés idején túl, az illető, polgári teljes jogainak élvezetébe lép s ezen jogainak birtokában őt megháboritani nem szabad, s hogy erkölcsi élete épen úgy a törvények óltalma alatt áll, mint a legtisztább előéletű polgáré? Mit szóljunk ahoz, hogy maga az államügyész, ki pedig épen ezen humánus elvekre fektetett büntető-törvényekben kifejezést nyert államhatalmat képviseli, követi el azon erkölcsi sérelmet, — egy büntetését már kiállt, s igy az emberi társadalommal szemben magát expialtnak tekintendő, azóta visszaesést nem tanúsított, sőt becsületes erkölcsi exis'entián ?! És itt elértünk olvasóm a tisza-eszlári biinügy tárgyalási tragoediájának egyik legmegrázóbb jelenetéig, mely méltó párja Móricz gyerek úgy apjával szemben történt vallomásában, mint egész viselkedésében mutatkozó czudarságának. A két jelenet közötti különbség azonban óriási! Itt egy éretlen gyermek a scena hőse, amott komoly férfiak ; itt egy kamasz, ki vallomása mikéntjének értelmi s erkölcsi súlyát mérlegelni képtelen s viselkedése által elérendő czéljával sincs tisztában; ott a czél tudatos, s igy az eszköz is higgadt megfontolással lesz kiszemelve. Amott a vallomást és viselkedést támogatja, vagy a közvetlen látomás által szerzett meggyőbírtad elviselni szerelmi bánatod. Én beteg ágyadhoz fogom öt rendelni s te erős seblázt színlelve, beszélhetsz neki szerelemről, halálról, Iván Hóéról. Buckhingham herczegről, stb. Ez aztán hatni fog. Welter Antal kábultan hallgatá barátja szavait, ki azokat villogó szemekkel adta elő. — Nem, nem, ezt én nem tudom megtenni. Hisz ez csalás. Mit mondana Jálía, ha megtudná ? — De nem fogja megtudni. Te pedig megteszed, a mit mondtam, ha igazán szereted húgomat s ha kigyógyulását óhajtod. Mert, hogy ki fog gyógyulni, az kétségtelen. Lásd, mi orvosok méreggel gyógyítjuk a mérget. Welter fölvonva jobb vállát és mitsem válaszolt az orvosnak, ki örömmel dörzsölte kezeit, mintha valami érdekes „operatio“ várna reá. Tudta, hogy Welter hallgatása beleegyezést jelent. * Másnap reggel hangos durranás ébreszte föl Júliát álmából. Ijedten ölté fel reggeli otthonkáját, midőn a szo.baleány halalsápadt arczczal rohant be szobájába. — Kisasszony . .. Jézus Mária ... az úrfi meglőtte magát! — kiáltá a leány fuldokolva. — Az ég szerelmére 1 melyik úrfi? — Hát az izé... a Welter úrfi. Egy félóra előtt jött az orvos úrhoz s benn beszélgettek szobájában. Az orvos úr az imént eltávozott, Welter urat szobájában hagyva, de még a lépcsőn sem volt, midőn pisztolydurranás hangzik. Visszafut szobájába, hol fél— holtan találja barátját a pamlagon fekve. ződés hatalma, vagy a saját világkörében élő érzéki hallucinatio tébolya; itt a viselkedés jellege a hideg számítás, mely a rehabilitált erkölcsi existentia vérébe mártott tőrt igyekszik felmutatni vádlottak ártatlanságának bizonyítékául. Móricz vallomásával compromittálja apját és hitfele- kezetét; — ezek hazájukat, nemzetüket, annak intézményeit 8 ez intézmények nevében eljárt testületeket és egyeseket. Valóban : Móricz, Eötvös és Szeyffert semmit sem vethetnek egymás szemére! Hatalmasan ütik egymás zsidóját, s ha nem is egyenlő beszámítás alá eső, de egymáshoz méltó hősei a végtárgyalási izgalmas drámának. És ez izgalmas jelenetekkel szemben mit mond a higgadt értelem, s mit sugall a jobb érzés? — Móricz vallomása felett megdöbbenve tér napirendre, levonva belőle a lélektani következtetéseket, s ezzel elbocsátja — a dráma másik kéthősét elitéli. Mert hiszen, a szenvedélyek e kar- czában is egyensúlyát megtartani törekvő értelem tudja, hogy még a társadalommal szemben nem erxpialt bűnök is utoljára, bizonyos idő múltával, elévülnek annyira, hogy azoknak bolygatását még a tételes törvények sem engedik meg; a jobb érzás sugallja, hogy a törvények ezen intézkedése humánus, jogos és helyes. Az értelem diktálja, hogy a bűnössel szemben sem lehet többé helye azon középkori vad fanatismusnak, mely a bűnösnek homlokára sütötte az egész életre ki- ható örökös szégyen bélyegét; a jobb érzés az értelem e felfogását sanction álja. Az értelem diktálja, hogy lehetnek a társadalomban bűnök, melyeknek bizonyítását a törvény sem engedheti meg, mert közérdeket nem sértenek; a jobb érzés az értelem e felfogását magáévá teszi. Az értelem diktálja, hogy a kiállott büntetés a bőnösre nézve, hogy úgy szóljunk : mintegy a purgatorium tisztitó tüze; s valaJúliával forogni kezdett a világ, zsibbadás vett erőt minden tagján s aléltan rogyott egy karszékre. Több perez telt bele, mig annyi erőt vehetett magán, hogy az orvos szobájába indulhasson. Az ajtó előtt az orvos inasával találkozott, ki útját állta. — Nem bocsáthatom be a kisasszonyt, mert a tekintetes ur megtiltotta, hogy a nagyságos asszonyt és a kisasszonyt ide bebocsás- sam, vagy hogy az esetről szóljak bárkinek is. — De én bemegyek 1 Az inas újból elállta útját. Ekkor belőlről megnyílt az ajtó és óvatos léptekkel, csendet íntő ujjakkal jelent meg Máté Andor. — Meghalt — kérdé a leány fuldokolva. Az orvos karon fogta és odább vezette. miközben mutató ujját ajkához emelve, csendet intett. — Még nem halt meg, — monda néhány lépésnyire, — de állapota veszedelmes és minden izgalmas jelenetektől óvnunk kell. Égy levelet talaltam az asztalon, mely neked szól. íme .!! De menj szobádba, ha lehet, hivatlak. A leány átvette a levelet és szobájába támolygott. Itt alig látta olvasni e nehány sort. „Drága kisasszony! Ön nem akarta hinni, hogy szerelme nélkül én élni nem tudok. Midőn e sorokat olvassa, hinni fog nekem. De már akkor későn lesz. Lemondok ez életről, mely az ön szerelme nélkül boldog nem lehet. Utolsó kérelmem, hogy halálom ne nehezedjék vádként az ön lelkére, hisz ön nem tehet róla, hogy engem nem szerethet. Istel önnel. Antal.“ A levél kihullt a leány kezéből. Azt, amit ebből megtudott, leirhatlan hatással volt reá.
