Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-22 / 43. szám

gatni a mit megirtunk, hanem csak az : meglett-e czáfolva az ellenfél ? Ne vegye tőlem senki csökönös ragaszkodás gyanánt az általam mondottak igazságához, ha kijelentem, hogy én azokból a miket a „Békés| 35-ik számában megjelent csikkemben mondottam, dr. bokszéi vr czikke által megczáfolva semmit nem látok. A helyett látok egy vergődést az eszmék tömkelegében, de a mely vergődésnek rendszere épen a rendszer hiánya !

Mielőtt pedig letenném a tollat, különösen két kérdésre kell reflektálnom. A nélkül, hogy a kérdést előre jelezném, neki vágok, hogy minél kevesebb szót szaporítsak. — Fükszel ur azon hitben látszik élni, hogy mi magyarokul, annyira elfogult balgák vagyunk, hogy különbséget sem tudunk tenni zsidóság es zsidóság között; holott a „Békés“ 35. számában megjelent czikkem- ből is kivehette, hogy igenis e különbséget nagyon is nemcsak érezzük, de meg is tesszük. Hiszen, uram, e czikk csak egy dolgot rovott fel a zsidóságnak átalánosságban: azon magatartást, melyet azzal a szerencsétlen ominosus eszlári ügygyei szemben tanúsított, s annyi bizonyos, hogy ha e magatartás nincs, az egész kérdés elvesztette volna akut jellegét. Helyi viszonyainkat tekintve pedig, hiszen, mi, in specie békésmegyeiek, azon szerencsés helyzetben vagyunk, miszerint nem is érezzük, hogy zsidóságunk van ; mert a mi megyénk zsidósága számba sem vehető, csekély kivétellel a korszellemtől áthatott fölvilágosult elem, melyre alig ismerne rá egy távolvidéki orthodox hitsorsos. Hanem szóltunk és szóllanunk kell ma is a zsidóság azon eleméről, mely ahol valamely országtervletén megjelenik, első sorban is a dolgot azzal kezdi, hogy a nemzet nyelvét csak általa érthető jargonná torzítja; mely ravaszul ellesi az őt befogadott nép gyengéit és uralkodó hajlamait, hogy azokat a maga javára kizsákmányolja ; mely a buta paraszttal szemben még uzsora-kölcsönzéseinél is a nagylelkűt tudja adni, s a butát e színlelt nagylelkűség hálójába kerítve, épen oly lelketlen hidegvérrel teszi tönkre, mint a milyen ravasz alázatossággal szőtte hálójába. Szóltunk és szólunk azon elemről, mely gondosan elzárkódzik minden idomító hatás elől, melynek sajátos szokásaihoz való konok ragaszkodása a fanatismus jellegével bir ; mely gyűlöl mindent, mi gondolatának s érzületének sphaeráján túlesik, mely 1 sértő gyűlöletének azzal ad kifejezést, hogy még azon edényt is széttöri, melyet keresztény érintett. Szóltunk és széliünk azon elemről, mely gyermekeinek nevelését zugiskolákra bízza, melyet ha szétugrasztott ma a hatóság, másnap a falu vagy város másik félreeső zugában vonul meg ; azon elemről mely a talmud tanát, faluról-falura vándorló kóbor fanatikus rabbik magyarázata után szívja magába, ki maga is egy hozzá hasonló, de fölötte fölényt gyakorló rabbi lelki hatalma alatt áll. Szóltunk és szólunk azon elemről, mely igy aztán a sadagoraihoz hasonló csodarabbik lelki igájába görnyedt, melynek azután isteni tisztelete is egy visszatetszést keltő éktelen zsivaj, miközben tenyerével zsinagógája falait verdesi 1 mely fanatikus hitétől áthatva, tűr nyomort és üldözést, s e nyomort és üldözést a martyr ihlettségével fogadja, s e martyrságában magát boldognak érezi. Szóltunk és szólunk azon elemről, melynek nincs érzéke a neki nyújtott polgári jogok iránt, s melyeknek ennélfogva előtte értéke sincs, s mely ebből folyólag az őt befogadott állam irányában, a legjobb esetben is közömbös magatartást tanusit, mely igy aztán nem érzi azt, hogy neki is van hazája, s mert nem érzi, azt szeretni sem tudja. Szóltunk és szólunk azon elemről, a melyre mig a kebeléből kivált józanabb elem elhagyatottsága felett érzett szánalommal tekint, ő e szánalomra a renegát iránt érzett epés gyűlölettel felel, s mely Dr. Fükszel urat, 1 a hozzá hasonló zsidót jobban utálja, mint engemet. Nem kell oly messzire menni, uram, hogy a kirívó ellentétet az ember zsidó és zsidó között azonnal észrevegye. Menjen ön csak Nagy-Váradra, s kérdezze meg : hány hive van a nagy-váradi mintegy 7—8 ezer főnyi zsidóságból a sas- utczai díszes zsinagógának, s hány zugzsinagóga ólálkodik Nagy-Várad ghettojában, a Váralján és a katonavároson ? Ezen zsidóság, melyet a neolog irány nem csak hogy áthatni nem birt, de a mely az ellen minden izében felháborodik, s mely még ma is a túlnyomó nagytöbbséget alkotja, ez azon elem, melynek legközelebb fenyegető beáramlások ellen maga a hazai modern zsidóságunk is oly erősen tiltakozott, s melynek reformálására a legújabb időben is több oldalról önmaguk között emelkedett hang. E fajra vonatkozólag kérdeztem aztán a „Békés“ 35. számában azt, hogy Fükszel ur annyira felvilágosodottnak tartja a zsidóságot minden rétegében, hogy ahoz a babona mysticismusa magának utat nem törhet ? És vájjon tehetek-e róla, ha e kloáka

meg van ? Fükszel ur használta e kifejezést. Nem, uram, ezekért épen úgy nem állhat ön jót, mint én nem állhatok jót, hogy bizony a keresztények között is akad nem egy bigót, ki megenné azon szénát, melyről azt állítanák, hogy a betlehemi jászolból való. Valóban a magyar törvényhozás alig köve thetett el nagyobb mulasztást, mint midőn az álliberálismus téveszméje rajta erőt véve, a felvilágosult zsidóság sürgetése daczára is, a neolog irányt a merev orthodoxiával szemben védelmébe nem vette.

A másik dolog, a melyre reflektálnom kell, a tisza-eszlári bűntény úgynevezett rituális jellege. És a mit itt mondok, inkább keresztyén polgártársaimnak szól s felette örülnék, ha soraimmal bizonyos fogalmak tisztázására közreműködnöm sikerülne ; mert annyi kétségtelen, hogy bizonyos jogosult elkeseredésnek venné élét.

Sajátos jelenség az, hogy az emberek igen nagy része nem szokta latolni az általa használt szavak értékét: igy aztán közkeletnek örvendenek a szók a nélkül, hogy századiknak is eszébe jutna, kérdőre vonni az iránt, a mit mondanak és kifejeznek. Beszélnek az emberek erőről, függetlenségről, szabadságról ; de ha megkérdezik tőlök, minő fogalmat kötött egyik vagy másik e szavakhoz : a felelet igen sok esetben néma hallgatás, sok esetben ismét valódi godolkodástani torzkép. — így beszélt p. o. még maga a sajtó egy része is, a tisza-eszlári bűntény rituális jellegéről a nélkül, hogy megállapitta volna a rítus szónak fogalmát, s e foga’om mértékével mérte volna a kérdéses bűntényt. A rítus nem egyéb, mint bizonyos megállapított jelképes ténykedés által, arra közmegállapodás szerint rendéit személy- közbejöttével, egy e czélra megállapított s hivatott helyen történő érzékitése oly vallásos eszmének

, vagy gondolatnak, melyet bizonyos számú hívők egyeteme magáénak vall. Hiányozzék e feltételből egyik vagy másik, — a ténykedés rituális jellege azonnal megszűnt. Egy példa a dolgot világosabbá teszi. Ha p. o. egy helv. hitv. lelkész saját házánál, egy jó emberének egy falatkenyeret s arra egy korty bort adott, — még ezzel nem szolgáltatott úrvacsoráját, még akkor sem, ha ezt nem másod-, hanem többedmagával teszi, még akkor sem, ha az asztalt szépen, annak rendi szerint előbb megtérítteti. De ha csak egy emberrel szemben is, előirt ornátusában agendáját előbb felolvassa, s a hivő figyelmét azon eszmére és gondolatra irányítja, melyet az úrvacsorája symbolisál, s melyet a vele ugyanazon hitben egyesültek egyeteme vall magáénak: már ekkor meg a templomon kívül is megvan mindazon feltétel, melytől e ténykedés rituális jellege függ.

Feltéve már most, hogy azt a szerencsétlen leányt csakugyan sakterek és csakugyan a zsinagógában ölték meg : mert nem mutatható ki a hívők egyeteme által elfogadott eszme vagy gondolat, melyet e ténykedés symbolisálna, — elesik a rituálítás legfőbb jellege, s igy rituálisnak ez a gyilkosság nem mondható. Marad tehát mi ? Felelet: a babonás fanatismus ténye, a • mely fanatismusnak épen úgy megvannak a maga dőre symbolumai, mint a legtisztább és legszentebb vallásuak, de nem rítusa, mert rítusa csak a hívők egyeteme által elfogadott és vallott vallásos eszmének és gondolatnak van. Én részemről, kezdettől fogva igy fogtam fel a tisza-eszlári bűntényt, s azért mondottam, hogy én azt a vallásos érzület aberratiójának és őrjöngésének tekintem. A fanatismussal azonban le kell számolni mindenütt, le kell nálunk is.

így tehát kedves olvasóm! ezzel is készen volnánk. Azonban mielőtt megválnék tőled, ne feledd el, hogy engemet ellenfelem, mert egy történeti tényecskét találtam idézni, — válaszában történelmi rongyszedő bátyus zsidóvá avatott. Nos tehát olvasóm ! ime másodszor tárom fel előtted batyumat. Annyit tudok, hogy a portéka, melyet első batyumból kiráztam, elannyira kelendő volt, hogy újabb- és újabb megrendelések érkeztek, melyeknek a raktárnok már megfelelni nem birt. Minő sorsban részesül e portéka, melyet batyumból jelenleg rázok ki ? rongynak fogod-e tekinteni, vagy afféle rőfszámra mérhető fain rumburgi vászonnak ? — az a te ízlésedtől függ. Egyet azonban már előre is sejtek. Sejtem, hogy ha elolvasod dr. Fükszel ur czikkót, azon legalább is 25—30 Íróra történő hivatkozással (!?) összetákolt és foldott valamit, — eszedbe jut megkérdezni tőle : hogy mind maga szedte-é össze az egyes rongydarabokat, melyek összeillesztéséből ez a harlequin létre jött P — És ha csakugyan azt mondja, hogy : igen, meg leszek fosztva azon dicsőségtől, melyben ő engem részesített, mert ime, van már, ki a rongyszedésben rajtam minden bizonynyal túltett.

Dr. Kovács István.

B.-Gyulán, Dobay J. könyvnyomdájából. 1882.