Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-10-01 / 40. szám
és déli 12 óráig folytak. A főherczeg a csapatok kitűnő magatartása és a gyakorlatok fényes sikere fölött teljes megelégedését, sőt kellemes meglepetését fejezte ki. A gyakorlat különben ő fensége kitüntető nyilatkozatát teljesen kiérdemelte. A csapatok déli 12 órakor hazavonultak, | fensége kiséretével együtt szintén visszahajtatott a városba hol délután 1 órakor Göndöcs Benedek apát urnái fényes lakoma volt, melyen az előlmegnevezett törzstiszteken és .polgári hatóság tagjain kívül a kir. törvényszék elnöke és kir. ügyész vettek részt. A lakoma a czigányzenekar kedvderitő zenéje mellett egyszerű fesztelen kedélyesség mellett folyt le, Pohárköszöntöt Göndöcs Benedek apát ur mondott ö felsége a királyi párra, trónörököspárra, és másodízben ünnepelt vendégére a főherczeg 0 Fenségére, amely köszöntőket az asztali társaság helyéről felállva hallgatott végig és lelkesen megéljenzett. — Az ebéd három óra után ért végetj; ezután a társaság eloszlott. Délután 5 órakor ő fensége szintén kiséretével nagy érdeklődéssel tekintette meg a békésmegyei okszerű raéhészegylet telepét, ezután lakására vo nult, s szükebb körben elköltött vacsora után ! órakor nyugalomra vonult. Gráf Ede lovassági tábornok és Bekker Feodor alezredes a megye háza főispáni lakosztályaiban voltak szállva. — Megjegyezzük, hogy a középületeken és a paro- chián nemzeti szinü zászlók lobogtak, s hogy £ főherczeg lakásán állandóan diszörség volt alkal mazva. — 28-án reggel a főherczeg korai felke és után, megtekintette a megyei múzeumot, hol id Mogyoróssy János muz3um-igazgató diszmagyar ruhában fogadta és mutatta be tárgyait, ő Fen sége noha már több ízben szerencséltette magas látogatásával a megyei múzeumot, ezúttal is nagyérdekkel nézte meg a specialis tárgyakat; majd a megye kertjét tekintette meg, hol Party Fe- rencz megyei föpénztárnok ur, mint a díszes kert ügybuzgó főrendezője mutatta be az előbaladt időszak daczára díszes virágait. A főherczeg megtekintette még a megyeház emeleti termeit, a pompás gyüléstermet, a megyei fogházat, melynek berendezése és tisztasága felett elismerését nyilvánította, ezután fogaton kihajtatott Ferenczy Alajos nagyoláhvárosi diszkertjébe, és látható érdekkel nézte meg a virágokat, növényeket, minden szavával elárulva az elsőrangú botanikust és műkedvelőt, aki az alcsuthi és margitszigeti kertekből valódi földi paradicsomot varázsolt. A főherczeg —- nyilatkozata szerint különben — legbüszkébb fiumei kertjére, melylyel rö vid idő múlva Miramaret akarja felülmúlni. Ferenczy kertjéből a főherczeg haza hajtatott és déli 12 óra előtt teljes kíséretével villásreggelizett, fél 1-kor szintéo kíséretével a vasúti indó- házhoz hajtatott, a hol az udvari coupét a vá- radi vonat kocsisoraihoz kapcsolták. Az elutazás alkalmából a katonai és polgári hatóság ugyanazon tagjai voltak künn az indóháznál, mint a megérkezéskor, ő fensége ismét kezet fogott mindenkivel, ismételten kifejezést adott annak, hogy Gyulán tartózkodása alatt igen jól érezte magát, mire felszállt coupejába, s a déli vonattal közvetlenül Budapestre utazott fel. A honvédség gyakorlatai a főherczeg Gyulán tartózkodása alatt f. hó 27 én tartott hadgyakorlat alkalmával fejeztettek be. Másnap a csapatok leszereltettek, s egy része már 28-án utazott kaza családja körébe, hol egy vagy két évig — mig ismét gyakorlatra hivatik — hábo- ritlanul éljen rendes polgári foglalkozásának. Mintegy ezer ember volt az öt heti gyakorlatra berendelve, s hogy a katonai fegyelem ez aránylag rövid időszak alatt is mennyire tudott hódítani, kiviláglik ama körülményből, hogy a gyakorlatok tartama alatt a honvéd és polgári körök között a legkisebb összekoczczanás a legkisebb kellemetlenség sem fordult elő. Szép tény, mely amíg egyrészről páratlanul áll, másrészről szép fényt vet a derék tisztikar és honvédcsapatoknak katonai és hazafias polgári érzületére. A közigazgatási bizottság október havi rendes ülését f. hó 2-án tartja a megyeház kis termében. A kiállítás rendező bizottsága, lapunk utján kéri fel a tisztelt kiállítókat, hogy tárgyaikat a kiállítási programm határnapjainak pontos megtartásával szíveskedjenek beküldeni. Az állatok akiállitás reggelén vezetendők fék a termények, házi ipar és gazdasági iparművek pedig f. hó 5-kén esti 5 óráig szállitandók be Dobay János polgármester úrhoz, mint a rendező bizottság elnökéhez. A bírálat a kiállítást megelőző napon, okt. hó 7-én (szombaton) fog meg- ejtetni, az állatokra nézve okt. 8-án déli 12 óráig. A kiállításra bejelentések még f. hó 4-ikéig fogadtatnak el. Vasúti kedvezmény. A ra. kir. államvasutak és az alföld fiumei vasút igazgatósága, a békésmegyei gazdasági egylet által f. hó 8 és 9-én Gyulán rendezendő állat,- termény,- házi ipargazdasági gép és méhészeti kiállításra küldendő tárgyakra nézve összes vonalaikon f. évi okt ó- ber hó végéig következő feltételek mellett engedélyezett díjmentes visszaszállítást A küldemények a szállító levelen kívül a kiállítási bizottság által kiállított, a küldő nevét és a küldemény megjelölését kitüntető bizonyitvány- nyal kisérendők. 2., A visszaszállításnak ugyanazon irányban kell történnie, mint a melyen az odaszállitás történt. 3., A visszamenő árut kisérő szállító levélhez azon fuvarlevél is csatolandó, melylyel az áru oda szállíttatott; azonkívül mindkét fuvarlevélnek záradékkal kell ellátva lennie, melyben a kiállítási bizottság igazolja, hogy a tárgyak bár kiállítva voltak, de nem adattak el 4. Az odaszállitásra vonatkozó fuvarlevél a félnek nem adatik vissza. 5., A küldemények sem az oda sem a visszaszállításnál nem lehetnek utánvéttel terhelve. Teheráruként szállítandó é 1 ö á 1 átokért a következő dijak szedetnek darab és kilométerenként: lovak, öszvérek és csikók 1 drb feladásnál 3 frt 43 kr., legalább 2 drb feladásnál 1 frt 71 kr.; szamarak, birkák, ökrök es tehenek feladásánál 1 Irt 58 kr; borjuk és hízott sertésekért 79 kr.; kecskék, juhok, kos, ürü es kecskebakokert 26 kr; süldők malaczok, gödölye és bárányokért 13 kr. — E díjtételekben a kezelési illeték már benfoglaltatik. Ketreczekbe zárt szárnyas állatokért a tényleges súly alapján 100 kgr. és kilométerenként 26 kr. fog szedetni mely egységtételben a kezelési illeték már benn- foglaltátik. Az állatkisérőknek úgy az oda mint a visszautazás alkalmával egy fél harmadosztályú menetjegyet kell váltaniok. Fentebbi szállítási dijak úgy az oda mint a visszaszállításnál lesznek fizetendők. A kiállításra utazók részére pedig a magyar államvasutak október hó 6 tói október 16-ig terjedő időtartamra azon kedvezményt engedélyezik, hogy azok személyvonatoknál h a r mad osztályú jegygyei a második osztályban, vagy fél másod osztályú jegygyei a harmadik kocsi osztályban utazhatnak. Ezen kedvezményt igénybe vevő utazóknak azonban a magyar államvasutak által kiállittandó igazolvánnyal kell el látva Ienniök, s ily igazolványok a gyulai k i á 1 litást rendező bizottságnál, ugyszin tén a gazdasági egylet községi megbízottjainál kaphatók. Időjárásunk szeszélye ismét páratlanul kezd nyilvánulni; szeptember vége teljesen őszies jelleget öltött, a felső kabát ugyancsak ránk ki vánkozik, noha az égboltozat gyönyörű azurszi nében pompázik fölöttünk ; egy felhő sem homá lyositja el a láthatárt, hanem azért gunymosoly lyal haladunk el a boldog hivő járókelő előtt aki sétapálczával indul el hazulról, hogy ali negyed múlva elővigyázóbb pessimista ösmeröse kö zös esernyőjének fedezete alatt lehetőleg szárazon meneküljön a csendes őszi esőből erős menydör gés és villámlás kíséretében szakadóra változott heves nyári zápor elől menhely alá, a honnan negyed óra múlva kiderült ég alatti tropikus hő ségben forró sugarak, napszurást jósló daraoklesi kardként függenek fölötte. Hymen. Békésmegye egyik legünnepeltebb hölgyét, a szépség, kellem és szellemben elragadó Wagner Jennjy kisasszonyt, Wagner János p. eperjesi földbirtokos kedves leányát, Fábry Ká r o 1 y csabai ügyvéd, lapunk munkatársa múlt hó 30-án eljegyezte. Fogadják a boldog jegyesek őszinte szerencsekivánatunkat. Házasság. Dr. Télessy József megyei tb. főorvos szép leányát J e n k é t Szarvason múlt bó 28-án vezette oltárhoz Pessina Ede, a Kő- nigswarter-féle csabacsűdi uradalom ispáaja. Házasság. Hanekker Károly gyulavári uradalmi gépész, f. hó 2-án d. u. 4 órakor vezeti oltárhoz Lindenberger István iparos polgártársunk kedves szép leányát J u 1 c s á t. Az ifjú párnak hosszantartó felhőtlen boldogságot kívánunk. A debreczeni katasteri kerület tiszta jövedelmeinek fokozati tervezete „tudomás és tanulmányozás végett“ I járási földadó bizottságok tagjainak megküldetett. Békésvármegye tudvalevőleg három becslő járásba vau beosztva, nevezetesen a szarvasi, csabai és békési járásokba. Eme járások tiszta j övedelmi fokozatai művelési áganként egy katastralis hold (1600 Q öl) után követkozők : I) a szarvasijárásban: szántó 1-sö osztály 13 frt, 2-ik osztály 12 frt, 3-ik osztály 9 frt 75 kr, 4-ik osztály 6 frt, 5-ik osztály 5 frt, 6 ik osztály 3 frt 50 kr, 7-ik osztály 1 frt 70 kr, 8-ik osztály 75 kr, osztály átlag tiszta jövedelme tehát 6 frt 52 kr; kert 1-ső osztály 14 frt 50 kr, 2-ik osztály 11 frt, osztály átlag tiszta jövedelme tehát 12 frt 75 kr, rét 1- ső osztály 9 frt 25 kr, 2-ik osztály 7 frt 25 kr. 3-ik osztály 4 frt 50 kr, 4-ik osztály 3 frt 50 kr, 5-ik osztály 2 frt 50 kr, 6-ik osztály 1 frt 20 kr, 7-ik osztály 45 kr. osztály átlag tehát 4 frt 9 kr, szőlő 1-sö osztály 12 frt 50 kr, 2-ik osztály 7 frt 25 kr, 3-ik osztály 2 frt, osztály átlag tehát 7 frt 25 kr; legelő 1-ső osztály 8 frt 25 kr, 2- ik osztály 4 frt, 3 ik osztály 2 frt 50 kr, 4-ik osztály 1 frt 10 kr, 5-ik osztály 40 kr. osztály átlag tehát 3 frt 25 kr; nádas 1-ső osztály 12 frt, 2-ik osztály 3 frt, osztály átlag tehát 7 frt 50 kr; erdő 1-sö osztály 4 frt 25 kr, 2-ik osztály 3 frt 30 kr, 3-ik osztály 2 frt 30 kr, 4-ik osztály 2 frt, 5-ik osztály 1 frt 40 kr, 6-ik osztály 70 kr, osztály átlag tehát 2 frt 32 kr; eként a szarvasi becslő járás mezőgazdasági átlaga 6 frt 89 kr, főátlaga pedig 6 frt 24 kr. II. a csabai á r á s b a n : (gyulai, csabai és orosházi szolga- birói járások területe); szántó 1-ső osztály 13 frt 50 kr, 2-ik osztály 12 frt 50 kr, 3-ik osztály 10 frt, 4-ik osztály 6 frt 75 kr, 5-ik osztály 5 frt 25 kr, 6-ik osztály 3 frt 80 kr, 7-ik osztály 1 frt 80 kr, 8-ik osztály 1 frt, osztály átlag tehát 6 frt 12 kr; kert 1-ső osztály 15 frt, 2-ik osztály 11 frt 50 kr, osztály átlag tehát 13 frt 25 kr rét 1-ső osztály 9 frt 25 kr, 2-ik osztály 8 frt, 3 ik osztály 5 frt, 4-ik osztály 3 frt 50 kr, 5-ik osztály I frt 80 kr, 6-ik osztály 1 frt 30 kr, 7-ik osztály 60 kr, osztály átlag tehát 4 frt 35 kr.i 8 z ö 1 § 1-ső osztály 13 frt 50 kr, 2-ik osztály 7 frt 50 kr, 8-ik osztály 2 frt, osztály átlag 7 frt 66 kr; legelő 1-ső osztály 9 frt 25 kr, 2-ik osztály 6 frt, 3-ik osztály 4 frt, 4-ik osztály 2 frt 80 kr, 5-ik osztály 1 frt 10 kr, 6-ik - osztály 40 kr. osztály átlag tehát 3 frt 92 kr; n á d as 1-ső osztály 12 frt 50 kr, 2 ik osztály 5 frt, 3-ik ősz tály 45 kr, osztály átlag tehát 5 frt 98 kr, érd -ső osztály 4 frt 25 kr, 2-ik osztály 3 frt 30 kr -ik osztály 2 frt 30 kr, 4-ik osztály 2 frt, 5-ik osztály 1 frt 40 kr, 6-ik osztály 70 kr, osztály átlag tehát 2 frt 32 kr; eként a csabai becslő járás mezőgazdasági átlaga 6 frt 88 kr, föátlag 6 frt 22 kr. III. Abékési járásban: szántó -ső osztály 12 frt 50 kr, 2-ik osztály 11 frt 50 kr 3. osztály 9 frt, 4. osztály 6 frt, 5. osztály 4 frt fogunk az egyesitett társulat ügyeivel foglalkozni, miután azon tapasztalatod szereztük, hogy a választmány úgy, a miként megalakulva van, a társulat ártéri érdekeltséget nem jogosan és a viszonyoknak megfelelően képviseli; s tapasztaltuk azt, hogy az egyesitett társulat kötelékébe vont békés-gyomai öblözet meg nem alakitbatása ily zsibbasztólag hat a társulat működésére. Helyreigazítás. Zabolai Császár Ferencz ur annak kijelentésére kérte fel szerkesztőségünket, hogy lapunk múlt számának „nyiltterében“ közlött válasza a szedő, és correktor hibájából egy egész sornak értelemzavaró kihagyása mellett látott napvilágot; mely kérelmének ezennel szives készséggel eleget teszünk. Orosházán az izr. imaházban a hosszúnap rendőri felügyelet mellett ünnepeltetett, mert oly nagy e napon a hívek buzgósága, hogy a tolongás gátlása végett ez szükségesnek mutatkozott. Az imaház felügyelője egy rendetlenkedőt ki is kísértetett az ájtatos hívek soraiból; s az udvaron ha- hatós argumentumokkal serkentették őt a hivek a buzgóságra. 75 kr., 6. osztály 3 frt 30 kr., 7. osztály 1 frt 50 kr., 8. osztály 75 kr., osztály átlag tehát frt 16 kr ; kert 1. osztály 12 frt 50 kr., osztály 11 frt, osztály átlag tehát 11 frt 75 kr rét ís osztály 9 frt, 2. osztály 7 Irt, 3. osztály frt, 4. osztály 3 frt, 5. osztály 2 frt 30 kr osztály 1 frt 10 kr., 7. osztály 45 kr., osztál átlag tehát 3 frt 83 kr ; sz ő 1 ő 1. osztály frt 50 kr., 2. osztály 7 frt 25 kr., 3. osztály 2 frt, osztály átlag tehát 7 frt 25 kr ; legelő 1. osztály 6 frt 25 kr., 2. osztály 3 frt 50 kr., 3. osztály 2 frt 50 kr., 4. osztály 1 frt, 5. osztály 40 kr., osztály átlag tehát 2 frt 73 kr; n á d a s 1. osztály 10 frt 50 kr., 2. osztály 4 frt, 3. osztály 1 frt 20 kr., 4. osztály 45 kr., osztály átlag tehát 4 frt 3 kr ; e r d ő 1. osztály 4 frt 25 kr., 2. osztály 3 frt 40 kr., 3. osztály 2 frt 80 kr., 4. osztály 2 frt 40 kr., 5. osztály 2 frt 10 kr., 6. osztály 1 frt 50 kr., 7. osztály 80 kr., osztály átlag tehát 2 frt 46 kr ; eként a békési becslő járás mezőgazdasági átlaga 5 frt 95 kr., főátlaga 5 frt 45 kr. A kataszteri munkálatokból kifolyó fenti rideg számok és azok csoportozatai kiválóbb mérvben érdeklik megyénket, mint az ország bármely törvényhatóságát. Kezdettől fogva élénk figyelemmel kísértük a kataszteri munkálatokat, több Ízben figyelmeztettük megyénk irányadó köreit, kiválólag pedig az erre hivatott gazdaság) egyesületet, hogy az uj kataszternek Békésmegye nagyon megfogja adni árát, de azt, hogy a bé késmegyei tiszta jövedelmi fokozatok olyannyira aránytalanok legyenek a kerület többi járásaihoz képest, mint a kimutatás igazolja, erre minden possimismusunk mellett sem voltunk elkészülve. Sajnáljuk, hogy lapunk szűk tere nem engedi meg a kerületi összes becslő járások tiszta jövedelmi fokozatainak tabelláris közlését, vagyis utánnyomását, mert ezekből megyénk közönsége meggyőződést szerezhetne ama sajnos tényről, hogy az uj tiszta jövedelmi fokozatok szerint Békésmegye ó r i á s i ö s s z e g g e I n a g y o b b földadót fog fizetni a régi kataszter alapján kivetett szintén felette magas adójánál. Eme tényt igazoló adatokat, s általában a kataszteri mukálatokra vonatkozó észrevételeinket lapunk jövő számában fogjuk elsorolni. A* arad-béké§mcgyei egyesitett ármen- tesitö és belvíz levezető társulat választmánya szept. 29-én Gyulán a városháza nagytermében ülést tartott. Az ülésen igen kevés számban jelentek meg s az érdeklődés hiányát a társulat nagyfontosságu működésére károsnak hisszük, s nem helyeselhetjük, hogy azok kik választmányi tagságot, képviseletet vállalnak, kötelességeik teljesítésében, képviseltjeik érdekeinek előmozdításában ilyen figyelmetlenséget tanúsítanak. A választmányi tanácskozás legfontosabb tárgyát az igazgató főmérnöki állásra benyújtott pályázati kérvények felett a közgyűlés elé teendő véleményéé jelentés képezte, azonban a választmány tekintettel arra, hogy a M.’Beróny, K.-Tarcsa, Gyoma és Békés határaheli ártéri birtokosainak érdekeltségéből alakítandó békés-gyomai öblözet mind ez ideig megalakítható nem volt s így az egyesített társulat választmányában ezen öblözet érdekeltsége választmánya által képviselve nincsen : a pályázatok elbírálásába g a közgyűlés elé terjesztendő vélemónyes jelentés tételére jo gositottnak magát nem érzi.- — A felett, hogy az egyesitett társulat ügyei addig is mig a békés-gyomai öblözet megalakitható leend mi módon intéztessenek az október 20-ára kitűzött közgyűlés fog határozni. Legközelebb kimerítően Közgazdászat, ipar, kereskedelem. A csemegeszőlő téli eltartásáról. *) Ha csemegeszőlőt üzleti czélokra termelünk, szükséges tudnunk, miként lehet a csemegeszőlőt télire legjobban eltartani, hogy az meg ne rothadjon ? Az 1863-ik év nagyon száraz esztendő volt, a szőlő tökéletesen megérett. Hogy történt s mint történt ? de nagyon valószínű, hogy szüretkor, a mint a szedők a szőlöfür- töket kosaranként kihordták az ut végére, a borozdán álló csöbörbe töltendők, kivitel közben valamelyik szedőnek a kosarából leesett egy szép fürt szőlő, fekete kadarka, a szőlő hátánjárás-kelés közben a száraz homok ezen leesett szép tűrt szőlőre ráömlött, úgy, hogy a fürt szőlő a száraz homok által egészen el lett takarva, igy menekülhetett meg a szőlőt télire betakaró kapás szemei elől, ki a száraz homokot a leesett szőlöfürtre még jobban ráhúzta. Történt pedig, hogy az 1864. év tavaszán márczius hóban egy kis szilvafa susnyóba szem- zett kajszin baraczkfát kiültetés végett a szőlő tőkék közül ki akartam venni. A mint egy kis nyitókapával nagy vigyázattal húznám le a löldet a szőlőtökéről, hát egyszer csak egy gyönyörű szép fekete szölőfürtöt emelek ki kapámon, ép, egészséges, üde mintha csak akkor szakasztották volna le tőkéjéről, pedig egész télen át az átnedvesedett homokban telelt, de ezért a szőlőfürt legkevésbé sem indult rothadásnak. Ugyanazon évben, egy másik tőke tövénél szinte saját szőlőmben, látom ám, hogy rendkívül sűrű fakadás van, mi lehet ez ? Kaparom ki a sűrű fakadás alatt kézzel a földet, a midőn már ezen sűrű fakadásokat egészen aláaknáztam, egyszer csak leomlik az egész sűrű fakadás földestül együtt az általam kivájt gödröcskébe s ott szétomlik. Ekkor láttam, hogy itt is egy szőlőfürt lett eltemetve, s ott telelt, de amint tavaszszal, a nedves homok melegedni kezdett, a szőlőbogyók elkezdettek rothadni, mely körülmény által a talaj zölőlével lévén megáztatva, benne a magvak kicsiráztak, a szőlöbogyók nedvével átáztatott talajban föllelvén maguknak a legszükségesebb és legalkalmasabb tápot. E körülményből azon hasznos tanulságot lehet következtetni, hogy a szólőfürtöket száraz helyen egész télen át mindig üde állapotban el lehet tartaui. Legalkalmasabbak erre a czélra apró, körülbelül egy köbláb tartalmú ládácskák, melyek fenekére egy-egy ujnyi vastag száraz homokot hintünk, s úgy erre egy sor szőlőförtöt jól érett és száraz állapotban rakunk, ezt ismételjük mindaddig, mig a ládácska meg nem telik. Ekkor fölül, a fürtök fölött még egy ujjnyi vastagságra homokot hintünk s a láda tetejét leszegezzük ; igy ládákba pakolva, eltartható a szőlő egész télen, sőt még nyáron át is! És igy piros pünkösd napján is kedveskedhetünk vendégeinknek üde szőlőfürtökkel. Üzleti czélokra a szőlőfürtöket igy elrakui rendkívül hasznos foglalkozás, mert még cseresznyeéréskor is mindig szolgálhatunk a jól fizető inyenczekuek. Heti jelentés a budapesti gabnatözsdé- röl. Budapest, szept. 22. (Steiner József gabona és bizományi üzlet tulajdonos jelentése.) Az üzlet menete teljesen vontatott. Külföld nem vesz részt a vásárlásban, és teljesen belföldi fogyasztóink diktálják az árakat. Daczára a roppant kedvezőtlen időjárásnak, mely mindenütt sok kárt okozott, a hangulat lanyha marad, az árak csökkenők. Búza 20 krral olcsóbb, n>ai árjegyzéseink: Tiszavidéki, Pestmegyei és Fehérmegyei : 78—80 ko 8‘70—9 frt 81—82 ko 940—9 70 frt. Bánsági 25, Bácskai 15, Északmagyar. 40—50 kr. olcsóbb, őszre *) Zabolay Károly: „A szakszerű szőlőművelés“ czi- mű most megjelent munkájából*