Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-05-23 / 21. szám

Levelezés. Vésztő, május 18. 1875. Búsan, szomorúan kong a gyászt hirdető ha­rang ; búsan, szomorúan zokog, mintha érczkeble is érezné ama leverő, megrendítő fájdalmat, mit az emberek éreznek, s mely oly sokakat gyászba öltöztetett. TiBzteletes Szűcs Imre vésztői s. lelkész s felsőbb leányiskola tanitó ur, a köztisztelet, álta­lános becsülésben állott buzgó, lelkiismeretes, mun­kás, tevékeny, hivatásit megértő s betöltő hiva­talnok nincs többé. — Letűnt az ég egy fénylő csillaga, s rövid pályafutás után leszállott az élet, a halál árnyékos völgyébe. Gyászba öltözött nép, helybeli és vidéki kartársak, tisztelők, barátok, ro­konok, testvérek, a bánatos özvegy és bárom kis gyermeke állják körül a tisztelt, szeretett férfiú koporsóját. Az arczokon a bánat kifejezése ül, a szemekben a részvét, a fájdalom gyöngyei ragyognak. A templomban a szónoklatot tiszteletes Csák János helybeli lelkész ur végzé, s midőn ismeretes ékes szólásával az elhunyt búcsúját rebegé : avég- tisztesség-tevők átalánöB könyhullatással áldozának s szentelék meg a kiszenvedett, sírjába szálló porokat. A gyászba öltözött néptömeg a halottas ház­hoz ment, hol tiszteletes Körösy János k.-ladányi lelkész ur imázott. Innen a szokásos szertartás után a temetőbe indult a gyászmenet, betöltve a széles utczákat. A boldogult hamvait pályatársai vitték az örök nyugalom helyére, hol tiszteletes Zöld Mi­hály k.-tarcsai s. lelkész ur tartott 6Írbeszédet. A rögtönzött dalárda, a templomban, a háznál és temetőben énekelt. Eltávozál nemes emberbarát; kiszálltál e si­ralom völgyéből, élted delén, pályafutásod köze­pén hagyád el tieidet, hagyád el e földi hazát! Egy­házad ego, melyen oly fényes csillag valál; ki tudja: tán hosszú, nagyon hosszú időre bqborult; talán hosszú évek során túl tűnik majd fel ismét egy fénylő üstökös, mely sötéten hagyott helyedet bevilágítja. Eltávozál nemes emberbarát; lelked az iga­zak honába — a földi lót salakjától megtisztulva — a raenyország boldog édenébe szállt fel, hol reád szeretett atyád s gyermeked tárt karokkal vártak. Tekints le reánk onnan a magasból, kiket elhagyál; imádkozzál értünk atyánk előtt, mint mi a te lelked üdvéért imádkozunk. Elfeledni nem fogunk mi téged; emlékedet nem törli ki szivünk­ből semmi, hanem élni fog az, az idők végéiglen. Pihenj csendesen néma sirod ölén, siri álmodat ne bántsa semmi sem ! Béke és áldás lengjen hamvaid felett! Szabó Kalman. Újdonságok. A „Piros pünkösd“ ünnepe elmúlt minden fenakadás nélkül, — nem volt ugyan piros, mert rózsái elmaradtak, mint már több év óta mindig, hanem' derült jó időnk, sőt kissé melegünk is volt. Kedden délután aztán jó zápor eső esett, melyre úgy a kertek, mint a vetéseknek már nagy szük­sége volt. A Herodek Lipót a gyulai „Magyar király“ szálloda kertjét vasárnap délután nyitotta mog. — Sok vendégje és jó zenéje volt, a német városi gyermek-zenekar dicséretes haladásáról is alkal­munk volt meggyőződni; — Jirsza karmester ur­nák csak azt ajánljuk figyelmébe, hogy tanítson be legalább néhány magyar csárdást is, miután a gyermek-zenekar még nem tud egy magyar da­rabot sem játszani, — s igy nem lehet kilátásuk, hogy a magyar városon is szerepeljenek. — Mint biztos kútforrásból értesültünk a gyermek-zenekar a promonádon is fog minden két hétben egyszer játszani. A A gyulai rom. cath. nagytemplom ke­resztjének feltételét pünkösd másod napján délután, egy hirtelen jött szélroham majd megakadályozá, de aztán ez megszűnvén, a kereszt is feltétetett minden baj nélkül. A czeremoniának sok bámu- lója volt, de semmi rendellenesség nem történt. — Fehérbe öltözött csinos polgárleányok állták körül a keresztet, melynek feltétele után Schriffert Jó­zsef — a vállalkozó fia — versben ivott a szé­dítő helyen 12 áldomást, — s a nyomtatott „rig- mus“-okból pár százat szétszórt a nép közt. — A kereszt feltevést délután Göndöcs Benedek apát urnái csinos kis mulatság követé, s este Schriffert Mátyás házánál kedélyes tánczmulatság zárta be. A A gyulai vasúti indóháznál levő vendég­lő osinos kerthelyiségének megnyitása is hétfőn este volt, tűzijátékkal, melynek nézésére nagyon sokan összesereglettek, és mulattak kinn városunk intelligens osztályából is. — Ugyanakkor az új­városi olvasókör uj helyiségében a „Döbögö“.ben 1» búi volt, A Mig Gyulaváros népe egyik-másik mulató helyen tölté az időt, hétfőn éjfél tájban a belvá­rosban tűz ütött ki, melynél csakhamar roppant néptömeg összecsoportosult, de a házat megmen­teni már nem lehetett, oly. hamar terjedt a pusz­tító elem, bár szerencsére teljes szélcsönd volt. — Fábry Márton ügyvéd urat — kit a véletlen sze­rencsétlenség meglátogatott, őszintén sajnálta min­denki, s szomorú esete valódi részvét tárgyát ké­pezi ma is. — Az oltásnál sokan és erélyesen mű­ködtek, de nem sok eredménnyel, miután a belül­ről kigyuladt háztető egészen leégett, — s a szo­babeli bútorokban is sok kár történt. — Sajnosán tapasztaltuk, hogy a drágán megvásárolt tűzi fecskendő kezeléséhez alig ért egypár egyén, s annál jobban kell hangsúlyoznunk, hogy a város állitson már fel legalább 3—4 fizetéses tűzoltói ál­lomást, hisz ezt mindnyájuuk érdeke közösen pa­rancsolja. A A gyulai promonád és a térzenék ügye egészen elhallgatott, pedig a rendezésnek már legfőbb ideje eljött, s ha gyökeres átalakítást nem is lehet eszközölni, tegyenek annyit az ügy élén állók, a mennyi a már bejött pénzösszegből telik. A Remélhetőleg nem sokára minta-méhésze­tünk lesz Gyulán, miután Göndöcs Benedek apát ur, a méhész-egylet elnöke folyamodott a megyé­hez, hogy a gyulai epreskertet bocsátaná át az egylet rendelkezésére, — mit ha megnyer a mé­hész-egylet, (amin nincs okunk kételkedni, miután az epreskert haszonbérlete oly csekély összeg, hogy azt tekintbe sem veheti a megye, ily köz­érdekű, gazdászat és ipar szempontjából is fontos kérésnél) a minta-méhészet felállítása költségei­nek fedezésére, s megyei vándor méhésztanitási intézmény életbeléptetésére, államsegély iránt fog a közgazdászati ministeriumhoz folyamodni. A A gyulai német-temetőbe vivő utczán van egy bolt, melynek czégérje most is „császári ki­rályi“ dohány eladást hirdet, — pedig mi elmond­hatjuk már megfordítva a zsidókkal, hogy: „nincs császárunk csak királyunk.“ — Nagy Károly, mint a békésm. szabadelvű párt szervezeti alapszabályainak elkészítésével meg­bízott választmány elnöke felkéri az illetőket, — hogy f. hó 23-án d. u. 4 órakor a megyetermé­ben megjelenni szíveskedjenek. — A csabai szöllőkben építendő uj ev. temp­lom körüli munkálatokat sok pályázó közül a kö­vetkező iparosok nyerték el: Kömives Berndt Ferencz, ács Ondroviczky Sámuel, asztalos Mich- nay Sándor, lakatos ör. Adamik M. és Simon Gy. üveges Such Sándor. A toronynál szükségelt réz vagy bádogmunka a toronyterv változtatása miatt későbben log kiadatni. — Úgy halljuk, hogy a csabai utczák nevé­nek jelölésére készitett táblák már megérkeztek Pestről, s ennélfogva remélhetjük, hogy azok ne­hány nap múlva rendeltetésük helyén fognakdiszleni. — Szarvason Salacz Ferencz szoigabiró urat emlegetik követjelöltül b. Podmaniczky Frigyes ellenében. — Endrédről G. S. ur a „Békés“ 15. szá­mában „beküldetett“ czimmel „egy szemtanú" alái- rásu közleményére reflectálván kívánja, hogy a névtelen rágalmazó „szemtanú“ nevezze meg ma­gát, ha igazat vélt írni. Sajnáljuk, de hosszas le­velének tért nem engedhetünk, részint azért, mi­vel megyei közérdekű tárgyakkal vagyunk elhal­mozva, részint pedig, mert nem tartjuk szűkéé gesnek a már befejezett kellemetlen dolgokat boly­gatni. Nyugodjanak azok örökre! — A békés-csabai realgymnasiuui ifjúsága má­jus 26-án tartandja majálesét a „Széchenyi liget­ben, mely alkalomra a t. szülőket s ifjúságbaráto­kat tisztelettel meghívja a rendezőség. —k — Irányi Dániel országyülési képviselő ma, vagyis vasárnap érkezik Békésre, hol vá­lasztói ugyanaz nap a „Kozma-kert“-ben banquot- let rendeznek tiszteletére —• Purcsi jóhirű zene­kara közreműködése mellett. —k— Gsaby színigazgató — Varjunó-Maár Julia színigazgató társától külön válva — Béké­sen szándékozik előadásokat tartani, hova e f. hó 19-én megérkezett s 25-én kezdi meg színi elő­adásai sorát csaknem teljesen uj tagokkal szerve­zett társulatával. Békés közönsége minden körül­mények között pártolója volt s lesz is a művé­szetnek, s hisszük hogy ha Csaby színtársulata a békési közönség művészeti igényeinek megfelelni képes lesz áldozatkészségének ezúttal is tanuje- lét adandja. —k— A Békésen felállítandó ismétlő isko­lákban működő tanitó urak nem 60 — mint ez a „Békés“ 19-ik számában közölve volt — ha­nem 100 frt évi tisztelet dijjban részesittetnek. ■— Szarvason a községi iskolaszék ekként alakult meg: elnök Mihálffy József, jegyző Jan- csovics Péter, gondnok Csouka Pál, választm. ta­gok ; Achim Ádám, Benka Pál, Boros Pál, Cho- van Zsigmond, Frcska I. Kácser V. Klein F. Me­lis Gy. id. Mikolay M. Lonovics F. Sárkány I. Sohiff A. Szlovák S. Saruka I. Sznyida P. Túri L Viskovics I. és Zvarinyi L. Óhajtjuk, hogy e lelkes férfiak minél több haszonnal működjenek a nevelés terén! — Uyy halljuk, hogy ugyancsak Szarvason tervben van az ismétlő iskolák felállítása. Bizony már eddig is kellett volna! — A békésm. gazd. egyesület igazgató választ­mánya közzé tette és a társ. tagoknak roegkül- dötte a békésm. mezőgazdák kísérleti társulatának ama tervezetét, mely lapunk 13-ik számában már megjelent. Részünkről csak üdvözölhetjük a társu­latot e téren, és ez úttal felhívjuk a gazdaság iránt érdeklődő közönséget, hogy az érintett kísér­leti társulatba — minden díjfizetés kötelezettsége nélkül — minél nagyobb számban lépni szíves­kedjék. A bejelentés Rimler Pál urnái B.-Csabán eszközölhető akár személyesen, akár levelezési lapon. (b.) Borbélyválasztás. Megyénk egyik népe­sebb mezővárosában egy képviseleti gyűlés al­kalmával a városi borbélyválasztás szóba hozat­ván, midőn már a képviselők egynek kivételével egy jóhirű borbélyra szavaztak, az ellenzéki vi- rilis atyafi ily szavakkal törte meg a csendet: „Nem úgy lészen ez uraim, legjobb lesz őtet ki- poróbálni és csak azután megválasztani.“ E sza­vakat nagyon természetesen mosoly követte. Ezt követöleg pedig egy humoráról ismeretes képvi­selő, az előtte szóló ajánlatát véve fel alapul, in­dítványozta, hogy ő az ajánlatot elfogadja, azon­ban azon kikötéssel, hogyha a választandó borbély az indítványozónak haját levágja, szakállát, baju­szát levágván megborotválja, s rajta — hogy bor- bélyi tudományos képzettségét alaposan megismer­hessük — eret vág ék meg is köpülyözi. — Lett kaczagás; az indítványozó pedig sarokba húzódva töredelmes hangon ráadta szavazatát arra, kire a többi képviselők szavaztak. Hát osztán az ilyen furcsaságon ne nevessen az ember ? ! A Molnár János vendéglős, a „Fekete sas“ kerthelyiségét, Rácz Jancsi zenéje mellett Csütör­tökön fogja megnyitni. Ajánljuk a mulatni vágyó közönség figyelmébe annyival is inkább, minthogy jelenlegi nehéz anyagi helyzetbe is a pártolás hiány dönté. Felhívás. A nagyváradi m. k. országos bábaképezde 1873-ik év január hóban kezdte meg működését mint iskola s szülész-betegápolási intézet — egy a város hatósága által a kormánynak e czélra felajánlott épületben. Hogy mily nagy szükséget pótol e vidéken a n.- váradi bábaképezde, bebizonyult — hogy alig két évi működése után, a bábatanulók s az ápolást s monbelyet kereső betegek növekvő száma foly­tán az intézeti épület, épen úgy az iskolai, mint a betegápolási igényeknek nem képes megfelelni. Hogy az intézet örvendetes haladásában meg ne akadályoztassók, hanem működési köre minél inkább terjedjen, szükséges mielőbb egy uj, czél- szerü, elég tag szülházi épület felállítása. Az erre szükségelt költségek egy részének fedezésére vagyunk bátrak a magány jótékonyságot igénybe venni s a hazafiul közönséget felkérni. Re­mélhető, hogy a társadalom ezen kezdeményezését az alkun — belátván a szükséget e téren — csak­hamar bevégzett tényre fogja emelni. Az állam által újonnan szervezett bábaisko­lák s szülházak feladata; egyrészt az elhagyatott szerencsétlen nőknek menhelyet nyújtani s védtelen gyermekeit a lehetőségig további j'elülvigyázat alatt tartani, másrészt a vidéken értelmes és szakképzett szülésznőket nevelni, kiknek szakavatott közbenjárása átlát várja az ország az újszülöttek s kis gyermekek rémületes halálozási számának megszüntetését. E szép s nemes czél előmozdítása minden hon­polgár kötelessége- kinek szent a haza jóléte né­pünk s fajunk fentartása. E magasztos czél elöiuoz- liitására s szép honpolgári kötelesség teljesítésére kérjük honfitársainkat, midőn ez ügyben a magán jótékonyságot igénybe venni bátorkodunk. Keit Nagyváradon, l87ö-ik év. május hóban. B. Döry József s. k. Dr. Fuchs József e. k. Bihannegyo ős -Nagyvárad város fö- Közkórházi főorvos. ispánja. Dr. Lukács János s. ke Beöthy Andor S. k, Biharmegye küzkórházáuak igazga­Bihuviuugyo alispánja. tója. Patay András s. k. Dr. Kovács István s. k. Lukács György S. k. Békósmegye főorvosa. Nagyvárad váron polgármestere. Dpa Darányi János 8. ka Steiner Lipót S. k. Arad város főorvosa. Jancsovics Pál s. k. Dr. Berkovics Zsigmond s. k. Bőkősmegye alispánja, főorvos. Dobay János s. k. Dr. Konrád Márk s. k. Gyula váróé polgármestere. A nagyváradi m. k. orsa. bábakő­Göndöcs Benedek s. k. ig«g.w-uu*n. apát é. gyulai leikén. Orbán Károly. Kiimmer János sí k. kanonok. A befolyt pénzek kezelésére vállalkoztak: Dr. Lukács János. Dr. Fuchs József, Dr, Konrád Márk. — A békésmegyei muzeum mai nap­tól, azaz május 23-tól a közönség láto­gatására a szokott órákban nyitva áll, miről a t. közönséget van szerencsém értesíteni. Id. Mogyoróssy János. igazgató. Vegyes hírek a hazából és a nagyvilágból. — Az aradi ügyvédi kamara ma, azaz má­jus 23-án rendkivüli gyűlést tart a kamarai ügy­rendben az igazságügyminister által tett változta­tások ügyében. — Szegeden az országos kiállítási értekezlet — mint már jeleztük — junius 6-án lesz. Az elő­készítő bizottság következő tárgysorozatot állapí­totta meg: a) Milyen kiterjedésre irányoztassék a kiál­lítás tervezete, tekintettel a felölelendő tárgyak ne­meire nézve; a tért és időt is meghatározván. b) Az előző pont által igényelt szakosztályok számának és beosztásának végleges megállapításra, tekintettel a térviszonyokra és a következő pont megoldása által nyerendő követelményekre. c) A lánczolatos vagy csoportosítva szakga- tott rendezés kérdésének lehető megállapítása. d) A hazai és külföldi tárgyak viszonylagos érdem legesitése. e) A dijjak, jutalmak, szállítási, biztosítási, ügyeleti, képviseltetési és térfizetési illetékek sza­bályozása. f) Az országos vásárnak világvásár alakba való idomitása, a közhirrététel módozata és a kül­földi consulatusok által elterjesztendő hirdetések kérdése. g) Statistikai, ár- vagy mértékhasonlitási szak­értekezletek előleges tervezésének kimondása. h) A dalárünnepély s esetleg az országos ta- nitógyülésnekés tűzoltó-ünnepélynek a kiállítás egyéb ossz-jöveteleivel való öszhangba hozatala. i) Önálló indítványok, tervek, javaslatok a kiállítás közvetlen ügyeire nézve; nemkülönben ezen kiállítás utján előmozditandó egyes vidékek, vagy az egész ország idevágó érdekeinek megvi­tatása. — Jegyzéke a b.-gyuki kir törvényszéknél 1875. május 25 8 következő napjain előadandó polgári ügyek­nek. Előadó Hei'bert. 3442. Szabó János felperesnek. Csiz­madia György Bánki Horvát József és neje ellen a szt.- tornyai 226 sz. tkjkvbeli ingatlanhoz tulajdoni jogának megítélése irauti pere, 3443. Policzer Péter felpe* esnek, Fej er Sándor alperes ellen 358 frt 65 kr tőke s jár. iránti pere. 3874. Moíuar Andrásné Gulyás .Erzsébetnek Molnár András és Molnár Sára alperes ellen az öcsődi 624 sz. tjkvbeli hatarozatlan részbeni tulajdoni jog arányának ál­lapítása iránti pere. Szabó Lajosné Kovács Máriának Ko­vács Janos ellenzőül) frt s jár. iránti pere. Irodalom és művészet. — Megjelent és szerkesztőségünkhöz bekül- detett „ A békésmegyei gazdasági egylet 1874-ki ér• tesitöje, szerkesztette Mokry Sámuel e. t.“ — Ezen gondosan összeállított értesítőből megértjük, hogy az illető gazd. egylet nagy munkásságot fejt ki, hogy nemcsak megyénk közgazdászati ügyeinek tejiesztésére bat, hanem még a kormány állami, illetőleg nemzetgazdászati tevékenységének is nagy segítségére van mindenre kiterjedő figyelmességé­vel, tanácsával és szolgálatra készségével. — A kezünk alatti (1Ö0 lapra terjedő) értesítőben ol­vasunk egy terjedelmes szakjelentést a mezőhe­gyest kincstári birtoknak a békésmegyei gazd. egylet küldöttsége által 1874. január 8.— 10-én megejtett szemléről, melyből kitűnik, hogy a kö­zel 9 millió tőkeértékű nagybirtok (27,900 kát. hold) holdén kint 66 kr. mondd: hatvanhat kraj- czár tiszta jövedelmet hoz évenkint! Valóságos gunyja a gazdálkodásnak — mely kicsiben ábrá­zolja az egész országos gazdálkodást is. Felhívjuk gazdáink es általában az értelmes közönség fi­gyelmét e dologra, és különösen a kezünk alatti munkára, melyből bizonyára sok tanulságot lehet meríteni. — Mokry Sámuel előfizetési felhívást bocsá­tott közre ily czimü dolgozatára: „Buzanemeeités Egy példány ára 1 frt. Nyolca előfizetés után egy tngyun példány adatik. A mű f. év augusztus hóban jelenik meg, s már közérdekű tárgyánál lógva is megérdemli a gazdaközönség pártolását. Benedek Aladár „ Uj idők“ czimü mindinkább terjedő s méltán kedvelt hetilapjának 20-ik száma a ke vetkező válogatott tartalommal jelent meg : „A köztársasági mozgalmak hazánkban, II., Strom- mer Lajostól; „Dies trae“, (Eredeti költemény) Várady Antaltól; nNégy év után“, (eredeti napló- töröllek). Szulyovszky Etelkától; „Hagyj eyyedül* {Tényson költeménye) Szülik J, fordításában; „Sze­relem es szenvedés“, (Polka Eliz elbeszélése) ; „A „Heilbronnt Katinka“ költője“ {Vely E. jellemrajza); „A divat“ (divatos karozoiat). Széplaki Zsolttól; „irodalmi, társadalmi és művészeti hírek“; a bo­rítékon; előfizetési felhívás a „Milyenek a nők* czimü munkára; vidéki élet; divattárcza; hymen; gzáuirejtvéuy ; sukktaláuy ; a szerkesztő nyílt va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom