Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-12-26 / 52. szám

20—30 db rokolyát, a szebbnél szebb szal- lagokat és a pézuia bőrrel szegélyezett téli-bunda félét venni, ha az utolsó frtot rá költi is az anya, vagy ami leggyakrabban történik, hitelbe is a jó Ábrahám kereskedőtől, persze rendkívüli áron.

Azonban fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy ezen|métely nemcsak a pórnépnél, de az iparos osztályban is általánosan elharapódzott.

Hol van az a régi jó szokás, midőn az iparosnak leánya csinosan simára fésült hajjal, a legegyszerűbb tiszta öltözékben jelent meg, — bármily nyilvános helyen ?

S most kalap, tűnik, meg a jó isten tudja mi nem váltotta a fentebbieket föl, úgy, hogy ha nem ismered, legalább is földbirtokos gyermekének, hiszed, ■

Igen természetes, az ilyen túlkapás szüli azután az örökös pártát. De van is ratio benne, iparos fél az ilyen kisasszony félét nőül venni, más meg rá sem gondol.

Es miért ez effrentatio az öltözékben?

A korlátolt eszű pór igy beszél: „Ha komám uram lánya oly dús öltözékben jár, miért ne járna az enyém ?

Továbbá, ha leányom a bevett szokás szerint nem öltözködik, úgy az én szégyenemre, és az ő fájdalmára vén leány marad.“

Nem igaz az atyámfia, nem csak a kisasszony megy férjhez!

En még fiatal ember vagyok, s igy nagyon jól emlékezem boldog gyermek éveimre, mikor még nem volt ezen általános pénzhiány, de nem is volt az az átkozott fényűzés, nem kellett a szolgáló leánynak 8—10 db. vasalt rokolya, sem brünnel czipő, és még is férjhez mentek ; még pedig becsülettel, melyek után boldogul is éltek.

Az én gyermek időmben, ha a föld- mivesnek leánya czipőt húzott lábára, plane fehér harisnyát is, az disrenommeban volt, ez]t dehonettének nevezték.

De nem úgy van most, mint volt régen, úgy e bár ?

Elég baj az atyámfia; ez szüli azután a legnagyobb szükséget, nem csak a rósz termés.

Hejh! csak nagy baj az mikor az ember nem ur a háznál, s úgy tánczol,

amint a leánya hangjegyei:,! a mama pedig

fütyül.

Ugyan próbáljátok meg atyámfiai, hagyjatok föl azzal a nagy urhatnámság- gal, legyetek férfiak, parancsoljatok azoknak, kiknek parancsolni. úgy is férfiúi kö- telességtek, s meg fogjátok látni, hogy nem lesztek oly pénzhiányban, mint jelenleg vagytok.

Föl kell hagyni azzal a gondolattal, hogy ha asszonyomnak van ily ruhája,

legjobb barátomnak tartom, őt tehát jogosan illeti e tisztség.“

„Jól van, menjünk tehát hozzá.“

Czekédi Gyulánál épen nagy ferbli compá- nia volt együtt, a mint a két férfi belépett.

„Légy szives kérlek, nehány szóra átjöni a másik szobába.“

Át mentek tehát á benyílóba, holott egy nagy agár szundikált a kanapén.

A doktor meg nem állhatta, hogy ne tegyen rá egy megjegyzést.

„Hát nálad a kutya számára van a kanapé.“

„Kérlek alásan, no sértegesd, — az nőm kutya, hanem — solo agár.“

„No ha ember számba veszed, kérd meg, hogy menjen ki innen, mert csak hat szem közt van dolgunk.“

Az értekezés nem tartott sokáig; hogy miről beszéltek, az eredményből láthatjuk:

Másnap reggel a Gombás kert füzei között Tóni egy szép vágással diszité fel Dombosy homlokát.

„Szerencsésen vívtál,“ jegyzé meg Emil.

„Hogy ne lenne most szereucsém | — látod, hogy a Vilma gyűrűje van az uj jamon I“

„Eh mit, szerencse ! — kiáltott fel Czekédi Gyula — megvan csinálva, punctum!“ és oly büszkén lépdelt, hogy még talán a soloagarával sem állott volna szóba.

*

* *

Már ennek ide — s tova két esztendeje...

Vaséry Antal, ki most már táblabiró, ha a szorgalomban töltött hivatalos óra után haza megy, ölelő karokkal, csókra nyújtott ajakkal várja kedves Vilmája, kit „a Krach tett boldoggá.“

miéi’t ne lehetne nekem, ha ennek, vagy annak a hivatalnoknak neje kalapot visel, miért ne tehetné azt föl az iparos osztály bármely ikének neje? Szabad, az igaz hogy szabad, de egy csinos kendő, vagy fejkötő díszesebb volna fejeden, mint a kalap

Az ilyen túlkapások szülik az erkölcsi corrumpatiot, s ezek a társadalom minden rétesébe befuródván, létre hozzák az álo # '

talános nyomort, ínséget.

Tisztaság a legnagyobb egyszerűség, erkölcsös élet legyen jelszavad kedves magyar népem, s akkor ismét boldog le szesz.

Grumann Károly,

néptanító.

Munka és élvezet.

Az ember önfen! artása és kedélye kielégite- sénok szükségétől indíttatva igen tökéletlen ismeretekkel fogott a természet felhasználásához, és a- társadalom megalakításához. E munka közben lassan, de biztosan tágult gondolatvilága, moly szont termékonyitöleg hatott az életre, a foglalkozások módjára, a társas intézmények szellemére és az élvezetekre. Az ember első teendője külső szükségleteinek kielégítése, hogy azután magasabbra törekedhessék s minél behatóbban ismerjük a természetet és annak erőit, az élet anyagi feltételeit, annal bővebben szerezhetjük be. A természettudományok újabb, óriási haladására és annak gyakorlati eredményeire kell csak tekintenünk, hogy ezt belássuk. Jól eshetik a mai kor emberének a természet kizsákmányolásának növekedő ereje, de boldoggabbá — úgy látszik — nem teszi: A tudomány vívmányai annyira mogszaporitották I javakat, melyek nélkül el nem lehetünk, hogy azok megszerzésére fej kell áldoznunk időnk és erőnk nagy részét. Csupa előkészület minden foglalkozásunk a valódi életre, melyre örökke csak sovárganunk kell. — Hiszen éppen a munkában ban van az élvezet, mondja erre az ólet bölcse. Kedélyünk nem növény, hogy ne kelljen neki egyéb általánosságban kedvező feltételeknél minden virága kifejtÓBÓro: csak a megélhetés miatti harcz juttat ismeretekhez, melyek kicserélésében gyönyörködünk; csak az finomítja erkölcsi érzékünkét, melynek érvényesítése a társas viszonyokban a legnagyobb érdekű és Iegméltóbb élvezet. Az izgalmak és akadályozó elemek bonyodalma, melyeket a haladó kultúra sűrűvé tesz, igen gyakran nyújtja az alkalmakat élettapasztalatunkká fénní azT eszményeket, melyekért küzdeni aTégne- mesebb öröm, mivel azok adnak a létnek érteket és becset: — de ez a folytonos harcz nem hátráltatja-e mégis annak teljesülését, a mit az élettől várunk ?

A patriarchalis ősidőkben, midőn egy-egy törzs zárkozottan, egyedül magának ólt, ugyanazt a pályát futotta meg mindegyik ; az életmód azonossága hti ore- volt az összetartóság biztosságot nyújtó, boldog érzetének. — A társadalmi állás különbségei családiak voltak, melyek az egyforma életet mélyen érzett erkölcsi kölcsönös viszonyokkal nemesitették. Semmi nyugtalanítót nem tartalmazó; mégis emelkedett jellemű lét volt az, ama kort mélyen áthatotta az élet szépségének és becsének érzete. Munka nem gyötörte a nyájaikat őrző törzseket. Készen leiék azt, a mi egyszerű igényeiknek megfelelt. — E természetes állapotot nyomon követte a hőskor. A fajszépségnek, egyéni büszke öntudatnak, szeszélyes nagy- lelkÜBgének és megfoghatatlan vadságnak sok példáját mutatja fel az. Vadászat és harczból állott az élet, s bár ez utón jutottak az egyéni öufentartás eszközeihez, ez sem volt munka, mert az egyén erőjét élvezetből gyakorolta.

A görögök tisztelték a munkát. Ismerték, gyakorolták az egyén czélirányos tevékenységgel való fegyelmezését, de czéljuk az volt, hogy igy az emelkedő miveltséggel járó nemesebb élvezetekre megszerezzék a képességet. Munkálkodtak,

I minthogy nemük tökéletes példányává akartak válni, ki fejlett képességeinek foglalkoztatásában találja tol hivatását. S ez nagy tévedés volt. Az ember rendeltetése az, hogy egyénisége eredeti, össze nőm hasonlítható legyen s e czélból képességeit, egy egészen speczialis munkakörben arra kell felhasználnia, hogy előállítandó müveivel a társadalmat gazdagítsa. A kézművességnek abban áll világra szóló fontossága, hogy egy ember erejét túl nem haladja, és a sorsrendelte hivatás teljes betöltésének kedvez s igy sajátos szemlélődésű, önálló s más foglalkozásúak iránt igazságos egyéneket teremt. A görög csak önmagát kiképezve fáradozott, az életfentartás durva munkáit pedig egy Ieigázott osztály vállaira rakta, mert hogy magának kelljen azokat végrehajtania, arra nem érezti magát lekötelezve. Az az ö szemében a szolgaságra termett lelkoknek, melyek nem képesek a szép életre és a hadi foglyoknak, kiken visszatolásul lehet zsarnokoskodni, dolga volt

A római birodalom hasonlót mutat, avval a különbséggel mégis, hogy nyilvános életében hiány- zottaz az eszményi vonás, mely a görög társadalmi viszonyok sötét oldalait tulsugározta. A növekvő római állam folytonos hadi lábon állott; polgára a szünetet nem ismerő harcz miatt vagyont, ott- hout szerezni nem ért rá. A nép tömege elszokott a "munkától: pénz- és éle’emszer- ajándékokból tengetto életét s nyilvános játékokban kereste öi ö- mét. A munkát rendszeres kegyetlenséggel leigá- zoU hadi foglyoknak kellett végezniük.

Az ókornak tehát nem sikerült a javakat s azoknak élvezetét, meg másrészről a munkát úgy olosztani, hogy általános boldogságot eredményezzen.

A népvándorlás viharai ismét a kalaudos, hősi életet segítették uralomra; a szükségletek fogytával kevosbodott még az érdemes feladatoknak is a száma, a munkaerő — a jövő — szolgálatában nem értékcsittotott,

A népvándorlás zajongó aradata azonbaa lecsillapodott, a koroskedelem be kozdé hálózni Európát. A gyönge lábon álló közbiztonság az egy iparral foglalkozókat szorosabb szövetkezésre utalá, hogy ezéhérdekükot megóvhassák s áruszállításuk fennakadás nélkül folyhasson: Kasztokat alkottak a különböző mesterségek szerint s ily módon a hivatásszerű munka állást és jogokat adott nekik. A kézmü politikai befolyáshoz jutott, mert társulatait I közös szokások, kötelességek, jogok kapcsa kötötte össze s ha szabad társas életet nem is teremthetett, mert hiányzott az általános mivelt- ség és közlekedési forma, a külön érdekeket ösz- sze foglaló magasabb államrend, mégis sokat segített, nagyot lendített a polgárosodás ügyén. A közmű tisztességet adott, szigorú polgári erkölcsöket szült; versenyt idézve elő, a művészi képzeletnek, egyengette útját munkaszeretettől és akoresztyén- ség szabadabb szellemétől áthatva gazdaggá tette, a nemzeteket és boldoggá az egyest, mert a vele való foglalkozás egyszerre adott neki érvényt és élvezetet. A középkori ezéhekben a munkából me rithette azoknak tagja élvezeteit és önfentartása eszközei mellett. Az élet boldogsága nem hiányozhatott.

Az újkor nagyot változtatott e viszonyokon.

Ipar és kereskedés bel- és külterjileg mind nagyobb hódításokat tesz; ez s a mind inkább élénkülő forgalom megingathatatlanná igyekszik tenni a közjóiét egyensúlyát. Még a politika is ezen nemzetgazdászati irány szolgálatába szegődött, fÁbékét munkálja gyakran a becsület törvényeink mellőzésével. S 'mTTeleThetné meg ä -munka és anyagi gyarapodás és korának jobban, mint a mai nemzedék képzeletének mozgékonysága, mely- lyol egy elért eredményt rögtön, uj kutatásokra basznál fel kiindulási pontul és egy felfedezést, találmányt minden lehető irányban alkalmaz ? Tartózkodás nélküli és lehetetlenségekben nem hivő bátorsággal varázsoltalak javakká nemcsak a természet adományai, de még az ember is. Az ókornak gyarló eszközei voltak a munkára, nekünk gőzerőtől hajtott gépeink, melyek által az ember puszta felügyelete mellett a természet erői végeznek el mindent és pedig pontossabban és nagyobb mérvű termeléssel. Ezért a kényelem és jólét sok eszköze találtatott fel és terjesztetett. A külső élet szépsége, tökélye magas fokra hágott. — De mi ennek következménye. Az hogy a mai kor fia vagy

ur, vagy szolga, harmadik eset nincs. A külső életnek csak egy határozott jellemű formája van, ez, a melyet a fényűző divat szab elébe. A kinek nincs elég vagyona, hogy az ipar lekiválóbb termékeiben tetszése szerint válogathasson, egyes czifra rongyokat aggat magára, viselete, környezete, élete koldusos jelleművé lesz: vagy tőkepénzes vagy proletár, a ki a gépmunkás szomorú sorsára van kárhoztatva. így két fogast kell elsajátítania, melynek hatását nem érti, az előállított czikk roirevalóságát nem ismeri. Gondolat nélküli ügyességre kell törekednie, mi a szellemi fejlődést megöli s csak ritka tehetségeket nem akadályoz az ólesoszü vezetés és feltalálás fokára való emelkedésben. A mesterségek lejárják magukat, a gyártmányok puszta kijavítására vagy alkalmazására szorulnak. A mestorlogény munkásnak szegődik 1 kap szűkre szabott, nőve kodást kizáró napi dijt. Elöremenetele nincs, azért korán nősül, hogy gyermekeiben munka erőt nyerjen, szaporítva, az egy napról a másra reménytelenül elő prolatárok számát. S a gazdag, egy° dűl csak élvező és az önállótlan, csak dolgoB munkás ellentéte mindenüvé befészkoli magát. A kp sebb tőkék csoportosítása nagy vállalatokra, melynek ha: jóból a résztvevők arányos osztalékot nyer-"~ I csökkenti ugyan a pauperismust, erkört iS -tß‘’joozt pél. mértékletességet, de

gj..-l nagy bajt, hogy i munkát oly kevesen ta- ki"''.k élethivatásnak, meg nem szünteti. A munkás kedélye napestig való foglalkozásában semmi

I

sem talál, mi emelné, kielégítené, vidámabbá tenné. A munkát szükséges rosznak tekinti, mert különben rövid, érzéki élvezeteire nem tudna elég költséget előteremteni. Hol van itt a lehetősége annak, hogy a munkában találtassák fel az élvezet ?

Oda szerencsésen eljutottunk, — azt mutatja a történet, — hogy a munkára kötelezettséget mindenkire kimondjuk, s a mai kor meg is köve- eli toldntotbe vételét, de boldogabbá ezáltal nem leheteti ~az embert, mert a munkában csak ^fejletlen középkori viszonyok között lehetett minden oldalú megelégedést találni, ma már nem. Ma már arra kell törekednünk, hogy iparos szövetségek által a javak minél egyenletesebben oszoljanak cl, a gépek a lehetőleg nagyobb tökélyro einelkodjonok. így nyerhet az egyes elég anyagi erőt és időt arra, hogy a művészet, tudomány és szép társas élet örömeiben kereshesse a nemesebb élvezetet. Ebből tűnik ki legvilágosabban, hogy a mivelödés kérdése a mai társadalom minden rétegére nézve egyszersmind a boldogság kérdése is.

Gyula párosának az országos- és heti vásárok )megtartási módjára vonatkozó szabályrendelete.

1. §. Az 1872-dik t. ez. 32-ik §-a megengedi, miszerint minden iparos az ország bármely országos vagy heti vásárjain áruezikkeit és készítményeit szabadon árulhassa; — nehogy azonban eme viszonyból a városban lakó iparosok és kereskedőkre, kik a város többi lakosaival egyenlően járulnak az összes községi terhekhoz feltűnően érezhotö hátrányok származzanak egyrészről,

— másrészről pedig, hogy a vásári rend minden tekintetben fentartható legyen, azok megtartási módja ezennel szabályreudeletileg szabályoztatik

2. §. Az országos vásár kezdetét veszi a naptár szerint megállapított vásár vasárnapját megelőző szerdai napon, úgy azonban, hogy: a sertésvásár — szerdán, — a juh-vásár — csütörtökön}

— a szarvasmarha-vásár — pénteken, — a lóvásár pedig — szombaton veszi kezdetét.

Azon iparosok, kik áru czikkeiket a külvá- sártéron szándékoznak elárusítani, milyenek a hus- árulók, kerékgyártók, egyéb fanomü árasok, kádárok stb. a kirakodást, illetőleg árulást már a vásár kezdetén vagy is szerdán megkezdhetik.

A sátrakban áruló kereskedők, továbbá a zöldség és élelmiczikk árusok, valamint a gazdasági tárgyak árusai, a belvásártéron már pénteken megkezdhetik az árulást, a kézmü ipar s illetőleg tulajdon kópeni kirakodó bolvásár azonban mindenkor csak vasárnap reggel veszi kezdetét.

3. §. A hetivásárok mindennemű iparág és áruezikkre nézve mindenkor pénteki napon tartatnak.

4. §. A belvásár területéül a Körös csatorna kőhíd és a bárdos hídja közt lévő e czélra fenha- gyott területek szolgálnak, és pedig:

a) Az aradi országút jobb oldalán árulnak:

1) Vasárusok, lakatosok és puskamüvesek,

2) szappanosok, 3) késesek, 4) bádogosok, 5) üvegesek, 6) könyvkötők és rézművesek, 7) festők, 8) czipéBzek, 9) finom kalaposok, 10) férfiruha kereskedők, 11) nöruha kereskedők, 12) divat- és pipere árusok, 13) rövidáru (norinborgi) kereskedők, 14) divat- és posztó keroskedők, 15) kisebb röfös és szalag árusok, 16) takácsok, 17) szűcsök, 18) közönséges kalaposok, 19) magyar szabók, 20) gyolcsosok, 21) zsák- és vászon árulók, 22) zsib- árusok, 23) gyékényesek, 24) kerékgyártók és fanomü árulók. Ugyanezen oldalon a magtár háta megett állíthatók fel a mutatványosok sátrai.

b) Az aradi országút baloldalán árulnak:

I) Cserépedényesek, 2) csizmadiák, 3) tímárok és készített bőr kereskedők, 4) szalmakalap árusok, 5) csutorások, esztergályosok, 6) képárusok, szatócsok, pokróczosok, tarisznyások és házalók, 7) zöldség át utók, 8) szürszabók, 9) kosarasok.

c) Sas utczán árulnak;

J) Szíjgyártók, 2) kötélverök, 3) asztalosok.

d) Szerecsentéren árulnak:

A nyersbőr és ogyéb ilynemű nyerstermény árulók.

5. §■ Kiil vásártérül a bárdoshid és szélmalom közötti területek jelöltetnek ki, a hol is a sertés-, szarvasmarha-, juhvásár, valamint a fa- nemü és terményvásár, — o kétegyházi országúitól balra; — a kétogyházi országútiéi jobbra pedig a készített fanomü árusok, mint deszkások, teknősök stb. takarmány árulók, kocsikas és borona árusok és végre lóvásár van.

6. §. Minden a 4. és 5. §-ban elönora sorolt iparosok és kereskodők áru helyiségei a rendőrség által fognak a körül inényekhoz képest idö- r-'í!-időre kijelöltetni, úgy azonban: hogy ezáltal a' vásári jó rend, az akadálytalan közlekedés gátolva ne legyen, s hogy ez a többi iparosok és árusok feltűnő hátrányára ne történjen.

7. §. Országos és heti vásárok alkalmával

So