Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-11-14 / 46. szám

ház viszonyai között a jövö iránti aggódó gon­doskodás e naegye közönségét is foglaikodtatván, és különös tekintettel arra is, hogy a magyar ál­lana életérdekeinek biztosítását és fejlődését tár­gyszó oly kérdések megoldása lévén küszöbön, a mely kérdések az országos kormány hazafiasságát és munkásságát fokozott mértékben igénylik; a midőn a megye közönsége az újonnan kinevezett m. kir. ministerelnök urat e fényes pólczon tiszte­letteljesen külön is üdvözölné s kipróbált hazafias­sága iránt táplált őszinte bizalmát kifejezné, nem odázhatja el magától azon várakozásának kijelen­tését is, miszerint a magyar állam életfeltételeit képező közgazdászat! kérdéseknek, az államszö­vetségben álló szomszédos Ausztriával szemben a magyar nemzet anyagi felvirágzását egyedül le­hetővé tevő előnyös megoldását, törhetlen erély- lyel I fokozott hazafiul igyekezettel biztosítani jgyekvendik, s a midőn | várakozása teljesülésé­nek reményétől áthatva lenne, a gondviselés őr­ködésébe vetett bizalommal kiván neiuzutot orvén deztetősikert, a kormány összes tagjai működéséhez. (Folytatjuk.) Levelezés. Budapest, nov. 10. 1875. „Mint őszi alkonyon a félhoiuályu köd: fá­sult egykedvűség mereng szivem fölött“, — igy szól Petőfi egyik gyönyörű költeményében, — s kedély állapotom jellemzésére e nehány szónál al­kalmasabbat én sem találnék keresve sem. Rideg komolyság, az elhagyafottság, az idegenség keserű tudatától még keserűbbé téve, — legfeljebb pa­nasz hangokat adhatna ajkamra a hangtalan fáj­dalom, az atyát vesztett szív mély bánata, mely amúgy is elég örömtelen életemnek olykor mégis fölmerült nyugodt, derült perezoit is megmérgezé. S ha napvilágot is látnak épun o soraim a „Békés“ hasábjain, most az egyszer hiszem meg­fognak bocsátani tísztolt olvasóim, ha eseményeim előadásán meg fog érezni saját b'>rus kedélyhan­gulatom, szavaim mintegy bánatomon átszürödvo fognak feltűnni, az élénkség szembetűnő rovására. Sohasem kívánkoztam annyira a temetőben járni, mint mostanában, s nincs azon az uton-ut- félen elém akadó temetés, melynek követőjévé ne szegődném. A kerepesi temetőt úgy összojártani, úgy ismerem már, mint Pestnek akármelyik fö- utczáját. Sokszor őszembe is jutott ennek csinos, rendes, tiszta helyiségét tekintve, otthoni teme­tőinknek gyarló kinézése, mely az elhagyatottság legszomornbb bélyegeit viseli magán; mig itt szinte felemelkedik a lélek, s az a temetői nyomott han­gulat nem oly leverőleg érinti a kedélyt. Halottak estéjén nagyszerű látványt nyújtott ez a temető, a Bzebbnél-szebben diszitett síremlékek, pompás koszorúk és virágok, s az a kivilágítás, mely a sirok hazáját, az „Isten szántóföldjét“ egy estére a legszebb bálterem fénye és díszítésénél szobbé tévé, valami kedves és jótékony benyomást tett a szemlélőre. A nemzet halottainak sírjainál, Batthányi Lajos pompásan diszitett és pazarul világitott mauzóleumánál, Vörösmarty, Eisfaludy, Böször­ményi stb. sirjainál az egyetemi ifjúság testületi­leg volt kinn, s emelkedett szellemű beszédek tar­tattak ; — körülvéve oly óriási néptömegtöl, mely nagyobb volt, mintha Gyula szülővárosom minden lakóját egy tömegben látnánk. A képviselő házat, a minisztériumot s álta­lában az egész hazát ismét szomorú veszteség érte. Horn Ede, azon kevés jeleseink egyike, kiknek szorgalmas tanulmányai a gyakorlat terén is a mestert tüntették fel, kinek nemzetgazdászati kitűnő tehetségére, államháztartásunk és pénzügyi viszonyaink rendezésénél oly kiváló szerep jutott volna, — az önszorgalma által a szegény zsidó család fiából kereskedelmi miniszteri államtitkár­ságig emelkedett jó hazafi és szép képzettségű iró — a múlt héten meghalt. Temetése az egész fő­város részvéte és meleg rokonszenvének tárgya volt, s a kerepesi-ut vasárnap délelőtt oly meg- számlálhatlan néptömeget tüntetett fel az elhunyt koporsója után, melynek elörésze már a népszín­házát elhagyva az ákáczfa-utcza körül járt, mig hátsó része még a dohány-uteza sarkán húzódott. Ily gyászkiséretet csak a valódi érdem hálás em­léke vonhat maga után. A roppant tömegben ott voltak a főváros valamennyi előkelőségei, 1 számos emlékbeszéd hangzott el az elhunyt sírjánál, (melyek körül bizonyára egyhez sem volt annyi kíváncsiság csatolva, mint a szabadkőművesek be­szédjéhez, kiknek nevében Ivánka Imre beszélt, igen röviden, méltóságos komolysággal, a pathos bensőségével.) — Horn halála folytán a főváros egyik kerülete a Terézváros, melynek az elhunyt képviselője volt, uj választásnak, s talán mozgal­mas napoknak néz elé. A candidáló bizottság már működik, hogy kik lesznek a felléptetendő jelöl tek még nem bizonyos. (Az egyik élezlap külön­ben a midőn Brody és Liptay báró jelöltségén humorizál, azt irja, hogy ezek ketten a legnép­szerűbbek lennének — ily formával: „Brod mit Liptauer.“ Az országházon egy idő óta szinte megszo­kott látványnyá vált a gyászlobogó. Az uj képvi­selők közül már 4, Szűcs Imre, Bartal György a volt kereskedelmi miniszter, Horn Ede, s legújab­ban Tormássy Mihály hunytak el. Némely lap ki­csinyes hirhajhászással még azt is tudni akarja hogy Hornnak hagyatékában csak 58 krt, Tor­mássy zsebében csak két forintot leltek; nem úgy mint ezelőtt. (Honny sóit qui mal ij pente!) A képviselőház uj ülésszaka nov. 4-én nyilt meg. A képviselői padok és a karzatok telve vol­tak; — s a királyi kinevezés felolvasása után be­lépett minisztériumot, ólén Tisza Kálmánnal, az uj miniszterelnökkel, miudcnfelől harsány éljenek fogadták . . . Úgy képzeltein e perezben a nép­bizalom és a királyi kegy által kisért — s magas és diszes helyre emelt hazafit, a mint diszmagyar ruhában komoly, ünnepélyes tekintettel végig né­zett a „karok és rendeken,“ s némi büszkeséggel hajtá meg magát a ház előtt, mint Tolcky Mihályt, a Jókai „Török világ Magyarországon“ czimü ki­tűnő regényében oly hatalmas vonásokkal jellem­zett erdélyi kanczelhirt, kinek jellemvonásai mo­zaikjából, nem egy kő van az uj miniszterelnök jellemében is. — Egyébként az országgyűlés tár­gyai nem épen valami nagyon érdekesek, az ülé­sek is rövidek, — s Gyulára nézve némi érdekkel bírván — megjegyezhetem, hogy a szabadelvű párt vasárnap délutáni értekezletén, a közigazga­tási bizottságba városunk képviselője — Beliczey Rezső úr is beválasztatott. Tegnap délután a gyönyörű őszi idő, ellen­tétben saját búskomorságommal, szórakozását ki­csalt szobámból engem is, és megnéztem első al­kalommal ezúttal az építés alatt levő nagy sugár­utak Na hiszen mi gyulaiak is csak tartunk „su­gárútiunkra valamit, de a főváros is tarthat ám erre sokat, mert ha kiépül, Pestnek büszkesége, gyöngye lesz. Óriási erőfeszítés és hangya szorga­lom kellett hozzá, hogy már is ennyire haladt. Néhány már készen levő pompás palotája, s maga I diszes útvonal boillenék bármelyik világváros díszítésére; hanem jól is tették, hogy erre vezet­ték, mert ezt a ronda városrészt ugyan századok sem czivilisálták vólna talán e nélkül, — kissé zavarja persze az illúziót e gyönyörű képet ily dísztelen keretben látni, s bizony majd hogy rá nem alkalmaztam, a biblia hasonlatát — a disznók elé szórt gyöngyről, (bocsánat ez aestheticai bibi1 miatt, de hisz nem én mondom, hanem a bibliában van igy), — hanem azért a nagy sétát nem saj­náltam, mert bárkinek is érdemes volna o látvá­nyért ide fáradni. Az uj egyetemi könyvtár a barátok torén, méltó párja a gyönyörű posta vagy a lipótvárosi uj városháznak, s mind e középületek örvendetes jelenségei a főváros nehány óv óta erősebben meg­indult culturalis haladásának. Az egyetemi könyv­ár már legközelebbről át fog adatni a nyilvános­ságnak, s a mi növeli érdekét, délután is hasz­nálható leend. Mondhatnék még egyetmást az ujdivat, szín­házak és némely kisebb fontosságú társadalmi ese­ményekről, de attól félek, hogy már is hosszúra nyúlván levelem, ezek (talán az eddigiekkel együtt) — az unalraasság rovására esnének. Egyébként a fővárosi életképek olynoozaikot, vagy ha úgy tet­szik quodlibetet képeznek, hogy a napi események és látványosságok közt alig tudja magát tájékozni az ember, hogy hát tulajdonképen melyik lenne előbb való. Miskey-Jugovics Béla. Békés, november 9. 1875. T. Szerkesztő ur ! A néma csend, mely városunkban honol, alig engedi meg, hogy ígéretemet magyar emher módjára beváltsam, ba történetesen ezen néma csendet művész hangászaink, kik részint a hely­beli jelesebbekből, részint a sárréti világvárosok szemen szedett művészeiből alakult, s magokat szerény városunkban meghonosult, illetőleg meg­települtnek valló zenekar báj- és kellemdús hang­jai olykor-olykor meg nem rázkódtatnák a hullám nélküli léget. Ezer a szerencse, hogy a bor megfor­rott I | házasodás kedvelt idéoye be következett mert ha ez nem történik, azt hinnök másokkal együtt magunk is, hogy a természettel együtt téli álmunkat aluszszuk. De igy azután tehetségdús zenekarunk olykor olykor fel ébreszt, — ha t. i. parancsoljuk a „húzd rá“-t. Mert az a jó szoká­suk meg van ezen általank féltett művészeknek, hogy panaszkodni nagyon jól tudnak s azon ked- vencz nótájukat parancs nélkül is egyre húzzák, hogy Békésen a banda meg nem élhet. Persze hogy nem, ha művészi igényeiket annyira felesi gázzák, mint legközelebb is, hogy egy lakadal- mat, — ellátás mellett — 25 írtért elmuzsikálni vonakodnak i kénytelenittettünk a bajon a csabai derék Purcsi Náczival segittetni. Nég is ezen úri hangászaink folytonos pártolásért esdenek *s mind untalan ez értelemben keresgetik meg a különben is az ily nemű áldozat hozatalokban bő­kezű kasinót, a mely már oly sokszor megpróbálta jótékony adakozásai által városunkban ineghono' sitani a jó zenét. Ily eljárás mellett csodálkozzék valaki azon, hogy nekünk jó zenénk nincs. Le­hetne pedig, mert a mi közönségünk a művészet iránt oly sokszor tanúsított bökesüségo és párto­lás! hajlamáról a derek csabai zenészek mindany- nyian szives készséggel teendőnek bizonyságot. Csak az a hiba, hogy életrevaló egyenek nálunk tanyát nem üthetnek, mert honi művészeink azokat minden ok nélkül elmarják. Ezekből látható, hogy a józene hiánya nem a mi hibánk. Három napon keresztül katonai egybehívó harsona hangokat hallottuuk s minthogyez nálunk szokatlan, azt hívónk, katonaság érkezett; pedig hát a honvédség részéről őszi szemle tartatott. A „Békés“ múlt számában örömmmol ol­vastuk, hogy a felállított ismétlő iskolát több mint 200 növendék látogatta a múlt évben. Városunk hivatottal sem mulasztották el o tekintetben a kellő ntézkedéseket annak idején mogtenni s bét külön­böző helyen a város részeiben az ismétlő oktatás­ról gondoskodni. De hiába ! közönségünk még most som akarja megérteni a kor intöszavát. Czélsze- rübbnek s basznothozóbbnak látja saját körében elfoglalni az iskolázandókat, mert annak van haszna, de az iskoláztatásnak nincs értelme, mert apáink sem tanultak s mégis megvannak. Mint értesültünk illetékes helyről a hét iskolát több hetek óta alig látogotja 7, sőt néha egy is alig. r. I. Gyula november 12.' 1875. A város tanácsa által a polg. iskola teljes kiépitésének alapja gyarapítására rendezett táncz- vigalom f. hó o-án a helybeli dalegylct szives és készséges közreműködése mellett a városháza ter­mében megtartatott. — E tánez vigalmon ugyan azon közönséget láttam, melyet mindenütt látni szerencsém van, a hol Gyulavárosa előhaladása és közművelődésének gyarapítása forog szóban, —» sajnosán kell megvallanom, hogy éppen azokat nem láttam ott, Gyűlaváros értelmiségével karöltv áldozni gyermekeik jövőjének, a kiket az legin­kább illetne, — úgy látszik sájnálfák filléreiket ■fely intézménynek áldozni, mely egyedül az ö ér­dekükben gyermekeik jövő fejlődéséért létesittctclt; és ez polgári osztályunk, —a melynek gyermekei leginkább élvezik eme közművelődési intézmény­nek hasznát, előnyét. A mostoha időket hiába hoz­zák okul közönyük leplezésére, mert vonnak oly ügyek, melyeket itt szellőztetni feleslegesnek tar­tok, és a melyekre saját látszólagos hátrányokra is költekezni polgári kötelesség. E lefolyt estély azon óhajt fejeztoti ki velem: vajha zsenge intéz­ményünk reményteljes növendékei jobb akarattól lennének áthatva a jövőben, s nagyobb érdekelt­séggel viseltetnének az utónemzedék közuiivelö- désének előmozdítása körül. Az alább közlött nyilt számadás eredménj’e, noha teljesen kielégítő mai viszonyaink között, ez eredményért elismerésül csak is azoknak tartoz­hatunk, kik önzetlen áldozatkészséggel a jó ügy iránt kiváló figyelmet és pártfogást tanúsítottak. Áttérve az estély lefolyására, az elismerés első helyen a dalegyletct illeti, mint a ki kész­séggel ragadta meg az alkalmat Gyulavárosa ta­nácsának eme törekvésében készséges segédkezet közreműködése által nyújtani; a szabatosan elő­adott dalinűsor kedves emléke leend az estélyen jelenvoltaknak, mit azzal is tannsitottak, hogy min­den darab megtapsolva, az utolsó dal után még egy darabnak eléneklése a jelenvoltak általános kivánatára kéretett. A tánczvigalom maga fesztelen jó kedvvel meggyőződésem szerint mindnyájának teljes meg­elégedésére a mulatni vágyó kedélynek bö kár­pótlásául volt tekinthető. A nők öltözékei oly egy­szerűek és még is izlésteljesek voltak, hogy azon óhaj nyer bennem tápot, vajha mindenkor, min­den alkalommal vigalmaink ily egyszerűségben diszlonének, s a divatra, s fényűzésre költött fo­rintok szerényebb részei inkább az emberiség köz- mivelödési fejlesztésére fordittatnának. Lezajlott felettem a kor, mely hivatást adna arra, hogy ez estély — egyes ifjabbak szemében fi­gyelemre méltó alakjait előtérbe állítani engedné; óhajtottam volna, hogy ezt más az élet és ifjú kor örömeire hivatottabb egyén tegye, én egyszerűen azokat omlitem meg, kik ez estélyen jelen voltak és kiket ismerni szerencsém van, válassza magá­nak ezekből a reményekre jogosított fiatalság ideál­ját, én mindenkinek ízlését készséggel tisztelem. Az egyszerűségben teljes bájt kifejtett hölgy ko­szorúnak következő virágai voltak jelen: Gr. Al- mássy Erzsiké, Jancsovics Jonko, Farkas Mariska, Németh Lujza, Ormos Nepomuczeua, Nyikora Mimi, Bogár Mariska, Uferbach Nelli, Nogáll nővérek, Topics Lujza, Bodoky Jolán, Takácsy nővérek, Gyöngyössi Vilma, Hűké Szeréna, Gozmány k. a. Silberstein Katicza stb. A nők közül jelenlétük­kel disziték a vigalmat: Gr. Wenckheim Józsefné, Jancsovics Pálné, gr. Alniáss}» Kálmánná, Eördögh Lajosné, Cziffra Imréné, Kéry Kálmánná, Gyön- gyössy Lászlóné Somogyból, Czingulszky Józsefné és meg többen mások, kiket mindenütt ott láttam még eddig, hol a jó a hasznossal fűződik egybe. Ha netán kifelejtettem volna a jelenlevők valamenyikét, legyenek meggyőződve, hogy ennek nem irántuk! tiszteletem s a jótékony czél iránt részükről kifejtett jó akarat el nem ismerésének hiánya, hanem szükebb ismeretségi köröm az oka, A bálkirálynöt megnevezni illetéktelen vagyok, legyen az, az ott jelenvolt ifjúság szivének titka. Hogy a jó kedv nem hiányzott, hogy ki ki kedve szerint mulatott, annak teljes bizonyítéka az, hogy a vigalom csak hajnali 5 óra feló ért véget. Gyulavárosa tanácsa eme vigalom által né­zetem szerint kettős czélt akart elérni, ezek egyike önalkotta intézményénnek anyagi fejlesztése, má­sika pedig közönségének egy élvezetes estét sze­rezni. Nemo. Pályázati hirdetmény. A szarvasi szolgabirói járásba tartozó, mos alakúit Kondoros községében, a jegyzői állomás az 1871-ik évi XVIIL t. ez. 83-ik § értelmében nyilvános pályázat útján betöltendő lévén — Felhivatnak mindazok, kik őzen állásra — mely természetbeni lakás, 800 frt rendes öOO írt ótartási átalány kész pénz javadalmaztatásával van összekötve akkép: hogy az 500 frt átalányért 2 lovat tartani s azzal a hivatalos fuvarozásokat teljesíteni köteles — pályázui óhajtanak, hogy az 1871. XVIII t. ez. 74. és esetleg 75. szakaszaiban követelt szabályszerű bizonylatokkal s egyéb ké­pességüket igazoló bizonyítványokkal felszerelt kérvényeiket f. évi dec. hó l-sö napjáig alólirott- nál okvetlenül beadják s illetőleg posta utján bér- mentesen beküldjék. A választás f. évi dec. 12-én d. e. 11 órakor leend Kondoroson­Kelt Szarvason, oct. 31. 1875. Salacz Ferencz. jszbiró. Felhívás. Mindazon helybeli iparosok, kik tanonezokat tartanak, felhivatnak, hogy tanonczai- kat jövö vasárnap, vagy is november hó 14-én az ismétlő iskolába járatás végett a polgári iskola tanára Elek Lajos urnái irattassák be annyival is inkább, mert az ezt elmulasztó iparosok a tör­vényszabta pénzbírsággal fognak hüntettetni; ta- nonczaik pedig felszabadulásuk után elbocsátványt nem nyernek. Kelt Gyulán, november hó 6-án 1875. Dobay János. polgármester. Nyílt számadás. Gyulavárosa tanácsa által a polg. iskola javára f. é. november 6-án rendezett tánczvigalommal ösz- szeköiött dalestély jövedelméről. Belépti jegyekből befolyt . . . 159 ft 10 kr. Felülfizctésekböl ...................148 ft 40 kr. Ös szes bevétel 307 tt 50 kr. Kiadás.............................. 107 ft 50 kr. Ma rad tiszta jövőd. 200 tt Felülfizctéseket tettek : Beliczey Rezső 99 ft, Gr. Almássy Kálmánná 10 ft, Göndöcs Benedek 10 ft, Stojánovics Szilárd 5, Erkel Rezső 3.50, Ungvári Albert 3, Tormássy Károly 2, Ormos János 2, Ladies György 2, özv. Gr. Wenckheim Józsefné 1.50, Dr. Glazer Károly 1.20, Egy névtelen 1, Bene István í, Hoffmann Alajos 1, Eördögh Lajos 1. Berkes János 1, id. Hoff­mann Mihály 1, Qallacz N. 1, Szilberstein József 1 frt, Szentmihályi Lajos 50 kr, Szabó Pál 50, Vógh Gábor 20. Összesen 148 frt 40 kr. Fogadják az illető nemeslelkü adakozók, úgy a tánczvigalornban résztvevők Gyula városa köz­művelődése evdekében a városi tanács és iskola­szék legforróbb háláját. Kelt Gyulán, nov. 12. 1875. Dobay János, Fcrentzy Alajos, polgármester. iskolaszéki gondnok. Nyílt köszönet. Gyulavárosa tanácsa legkedvesebb köteles­ségét teljesiti, a midőn a helybeli magán dalkör­nek ama készséggel teljesített nemes fáradozásáért, a melylyel a f. é. november 6-án tartott estélyét szives közreműködése által vonzóvá ós érdekessé tévé, legforróbb köszönetét nyilvánítja; fogadják a tanács köszönetét egyúttal azok is, kik ez estély­nek sikeréhez részint mint rendezők fáradozásuk-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom