Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)
1875-08-01 / 31. szám
Negyedik évfolyam 1875. 31-ik szám. Gyulán augusztus 1-én. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnap. Szerkesztőség: Békés-Csabán, kastély utcza Ő-ik szám. Kiadó hivatal: Gyulán Dobay János könyvnyomdája és Winkle Gábor könyvke- reskedése. ■A. lap szellemi részét illető köz- J> lemények a szerkesztőhöz Békés- * Csabára czimzendőlc, és legfeljebb minden csütörtökig beküldendők. BÉKÉS. I ÉS I TÖBB BEXESMEGYEI NYILVÁNOS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. FELELŐS SZERKESZTŐ: ZSILINSZKY MIHÁLY. Előfizetési feltételek: Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve 5 frt — kr. Háromnegyed évre 3 „ 75 „ Félévre . . . . 2 „ 50 „ Évnegyedre . ! . 1 „25 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dijak: Egy 4 hasábos petitsor 5 kr. Kétszeri közlésnél . . . 4 „ Háromszori közlésnél . . 3 „ Többszöri hirdetéseknél engedmény adatik. Bélyegilleték 30 kr. A nyilt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: B.-Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. — B.-Csabán a nyomdában. — Budapesten Haasenstein és Vogler,— Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában.- — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni megrendelés által „a „Békés“ kiadó hivatalához“ czimezve is. — A békésmegyei gazdasági egylet f. é. augusztus 5-én B.-Csabán a volt Laczay-féle, most Breznyik-tanyán egy, kivált kisebb gazdákra nézve fontos KÉZI ÉS JÁRGÁNYOS CSÉPLŐGÉP VERSENYT tartand, melyre a közönség szívesen iáttatik. Az egyl. igazgatóság. T. Olvasóinkhoz. A „Békés“ jelen számának homlokán ntoljára áll nevem mint felelős szerkesz- tőjé. A gyomai választókerület polgárainak nagyrabecsült bizodalma uj küzdelmi tért nyitott számomra, melyen más minőségben, de úgy ugyanazon szent ügy, t. i. szeretett hazánk és megyénk közügyeinek szolgálatában keilend érvényesíteni hazafias törekvésemet és szerény munkásságomat. A lap szerkesztésiül ezennel visszalépek. Ha volt valami jó és méltányolni való e lapban az én vezetésem alatt, az nem annyira az én érdemem, mint inkább azon L munkatársaimé, kik önzetlen munkásságukkal kivívták a n. é. közönség szives elismerését, engem pedig valóban nagy, és szavakkal alig kifejezhető bálára köteleztek. A fogyatkozásokért egyedül én lévén a felelős, e részben szabadjon a n. é. közönség elnézését reméllenem. Senki sem érezte élénkebben a hiányokat, mint én magam, akinek — a nyomda távolléte miatt — hetenkint majdnem legyőzhetetlen akadályokkal kellett megkiizd'enem, nemis említve a munkatársak kellő nem dijazbatásából eredt nehézségeket. Mindamellett mindig nyngodt lelkiismerettel fogok visszatekinteni rövid szerkesztői pályámra, mert őszinte jóakarattal igyekeztem megfelelelni elvállalt kötelezettségemnek. Eleve kiadott programmomhoz hi ven arra törekedtem, hogy lapomban a megyei és községi ügyek részrehajlatlan igazsággal tárgyaltassanak, és a koronkint felmerült társadalmi mozgalmak és eszmék szakértők által megbeszéltessenek. Munkatársaim is bizonyították, hogy lehet a visz- szaéléseket megróvni sértegetés nélkül, dicsérni a szépet, jót és igazat bizelgés nélkül ; szóllani személyekről rágalom nélkül, és versenyezni irigység és veszekedés nélkül. Szóval igyekeztünk a hazai lapirodalomban oly sajnosán elharapódzott gyanu- sitgatás és a szellemdusságot affektálóhen- czegést kerülni, és a sajtó magasztos czél- jának lehetőleg megfelelni. Megfeleltünk-e valósággal, az más kérdés, s mindenesetre oly kérdés, melyre nem én, hanem a t. közönség fogja megadni az illetékes és igazságos választ. Nekem ezúttal nincs egyéb mondanivalóm, mint ismételve hálát mondanom volt hű munkatársaimnak és a n. é. közönségnek azon szives baráti készségűkért, mely- lyel engem hét h’ónapos szerkesztői pályámon támogatni méltóztattak. Őszinte óhajtásom az, hogy ezen lap szerkesztői utódom ügyes vezetése mellett méginkább virágozzék, s közlönye legyen még sokáig megyénk szorgalmának és bizton fejlődő nagyságának. Zsilinszky Mihály. — A „Békés“ szerkesztését jövő számunktól kezdve Elek Lajos ur a gyulai polgári iskola rendes tanára veszi át, minélfogva előlegesen is tisztelettel felkérem tisztelt munkatársaimat, kik a „Békés“ szellemi haladásán eddigelé fáradhatlanul munkálkodtak, valamint azon lapok t. kiadóit kik a „Békés“-sei csere viszonyban állanak, hogy becses munkálataikat, illetőleg a csere példányokat jövőre Gyulára czimezni szives kednének. Dobay János, kiadó. Ne markoljunk sokat. Midőn a mezőgazdák kísérleti társulatának létesítését javaslatba hoztam, azon nézetemet is kifejeztem, hogy ezen társulat működése van hivatva, egy kísérleti telep felállítását elősegíteni. Igen, egy kísérleti telep felállítását annak idejében én is óhajtom, de azt ez időszerint még korainak tartom, akár egy rendszeres telepről legyen szó, akár olyanról, mint a milyet Reök ur e lapokban ajánl. .... .... El mondom hogy miért. Arra,-~szepgy mi egy szakember által" vezetett s teljesen felszerelt kísérleti telepet létesítsünk, melynek fentartása évenként — legszerényebben számolva — négy-öt ezer forintba kerül, arra, legalább ez idő szerént nincs pénzünk; ahhoz, hogy egy oly telepnek, mint a minőt Reök ur tervez, intéző bizottságát összeállítsuk, — ahoz meg nincs emberünk. „Nagy sor a kisérlés uraim“ azt mondja Reök ur, én is azt tartom. Éppen azért, nekünk először észlelni, vizsgálódni kell, meg tanulni, hogy tanulva taníthassunk, arra pedig legalkalmasabb mód, a kísérletek tétele, oly alakban a hogy azt én ajánlottam, mert a kísérleti telek a kisérlettevő közvetlen közelébe lévén, oly mozzanatokat, s körülményeket figyelhet meg, melyek az e téren való önképzését fejlesztve, tapasztalatait gyarapítván, a majdan felállítandó kísérleti telep hathatós támogatójává képezik. És ha majd az ilyen kísérletek által eredményezett tapasztalások a gyakorlatba átvitetnek, s ösztönzésül szolgálnak a kísérletek alaposabb, belterjesebb megtételére, midőn majd az a gazdaközönségnél, mint egy életszükséggé válik, csak is akkor tartom az időt, elérkezettnek a társulati működés támogatására rendszeres kísérleti telepet felállítani, mert akkor úgy az anyagi, mint a szellemi támogatás biztosítva lesz. A Reök ur által ajánlott kezdetleges kísérleti telep gyakorlatiatlanságának fejtegetésébe ez úttal nem bocsátkozom, csak azt ajánlom, mellőzzük azt. Ne forgácsoljuk szét erőnket, hanem aki kedvet, akaratot érez magában, — ezen mindnyájunk előtt uj téren az úttörők sorához csatlakozni, lépjen be a mezőgazdák kísérleti társulatába, s erős meggyőződésem, hogy az egyesült erő működését siker koronázza. Bartóky István. Nem az a színe. A „Békés“ 28-ik számában azt állította R. I. ur, hogy képvisel# választás alkalmával középületre bármily zászlót is kitűzni a törvény tiltja. En, a „Nézzük szinéröl is“ czikkecskének iréja, a 29-ik számban azt állítottam, hogy a közös nemzeti zászló kitűzését a törvény nem tiltja. Erre a 30-ik számban R. I. nr agy vélekedik, hogy a jelvónytelen zászló — a közös, — ha nincs ellenjelölt, a jelölté; a jelölt zászlójának kitűzését a törvény tiltja; naiv okoskodás tehát, hogy a jelvónytelen zászlót középületen kitűzni szabad. Szerinte ez aztán „az egyszerű logica, a mely magyarázgatásra nem szorul.“ TARCZA. Üli jövöm t... Mi lesz jövőm ? 1... miként a félő gyermeket Az éj sötétje rettegéssel tölti el: , Ép úgy ijeszt e kérdés engemet, — s nem hágy Soha nyugodni egy rövidke perezre sem ; — Belészövi még álmaimba is magát, S ott ül nehéz lidércz-nyomásként keblemen, S veríték gyöngyöket csal homlokomra ki, Hogy fájva elszorulni érzem szivemet. Vidám körökben néha a derült mosoly- Kinos rángásba megy át torzult arezomon, — S a kik reámtekintnek, nem tudják mi lelt, — Ha e damocles-kardot meglátom fejem Fölött... Nagy Isten, óh soká fogok-e még Választ remegve várni e kérdés után ? .... Óh egykor, még midőn gyermek reményeim Aranykorában, a jövőről álmodám: Szép volt az és merész, — dicsőség és babér Önérzet s tetterő dagaszták keblemet; S mi lett belőlök ? ... a valóra ébredék, S láttam lehullani reményimet, miként Fényes vonalt leirt s egy perczig tündökölt Ál-csillagfény a végtelen űrbe lefut. Most látom a valót. — A tűz, — melyet ha a Nap helyére tehettem volna fel: szebb fényt Ragyogtatott voln’ a világ felett, tudom, S képes lett volna tán felolvasztani a Jégkérget, mely az emberek szivét fedi — Keblemben most kialva pislog, s fényinél Csak azt látom: milyen sötét önéletem.... Szeretném abba’ hagyni a már rég megunt Küzdelmeket, s nyugton haladni az utón, Mely nem magasra tör, hanem alacsonyan Ballag, a mindennapiság járt téréin; De épen erre nincs erőm 1 — Avagy talán Irigyeimnek én adjam kezökbe még Hogy rám hajítsák — a legutolsó követ, S kárörvendő kaczajjal tapsolhassanak Eiestemen ? 1... Nem! — csak ugassatok ti még Továbbra is, s fenjétek rám agyartokat. .. A fogcsikorgatás még lelkesitni fog Előretörni, hogy mennél magasbbról Nézhessek majd le rátok, hitvány fráterek. — Fel, mégegyszer tehát! — Felszítom a tüzet, Mely egykoron keblembe’ lobogott, — s ha még Önérzetem nem halt ki végleg: úgy Küzdni, s hiszem Istent hogy győzni is fogok. Mi lesz jövőm? most már tisztán előttem áll: Múljék bár lassan el majd életem, miként A fáklya, melyet önlángja emészt el, ám Sötétben nem fogok tévedezni tovább, A létem! fényessé fogja tenni — szellemem. (Gyulán, 1875. junius 10.) Miskey-Jugovics Béla. Trantaria, 1875. julius 35-én? (l-ső levél.) Falusi photographiák. Az ó-kornak éppen kellő közepén Trantaria bensejében s egyik legszélsőbb tartományában éjszak felé délen, egy kopár fensikon, szép virágos s gazdag völgyben élt egy nevezetes photog- raphus, a ki nagyon híven tudta az embereket Mai számunkhoz fél ív lefesteni. Azonban egy különös szokása volt, t. i. az, hogy az embernek azon tagját; a mely éppen sem képezte a kép fénypontját, különös gonddal emelte ki. — így például, ha valakinek hosz- 8zu orra volt, a mely mindent megszagolt és mindenhova beleütődött, annál az arcz egyéb részeit csak úgy nagyjából, mintha nem is oda tartoznának, — ellenben az orrt szépen kipingál- ta; — ha valakinek hosszú keze volt, a mely nem tudott az enyém-tied között különbséget tenni, annak képe két erősen retuchirozott bosz- szu ujju kézből állott; ha meg valakinek fülei minden szava és minden tetténél minduntalan ki- kitünedeztek a kalap alól, az ugyan szinte nem panaszkodhatott a photographus ellen, hogy nem találta el füleit, mert annak akkora füleket csinált, hogy egykoron Midás király sem dicsekedhetett különbekkel; — ha meg pláne valaki kedves élete párjával vétette le magát, akkor a férjet csak mint gyönge árnyat rajzolta, mely árnyból csak egy nagy papucs látszott ki, ellenben a nőt erős vonásokkal ecsetelte, némelyiknek fítoskája alá bajuszt, másnak divatos phrisuráju fejecskéjére férfi-kalapot, némelyiknek bibor szinü szájacskájába fogak helyett k e- I epei őt, másnak ismét rózsás ifjacskáira jókora körmöket, némelyiknek meg pláne egyik kezébe főzök an alat másikba meg botot festett; ez utóbbiakat mint a konyha és udvar feletti foltétien hegomóniának eldisputálhatlan simbolumait. — Ezen impertinens szokásán kívül még egy más hibája is volt a mi photographusunknak az t. i. hogy az embereket, nem mint a hogy a világ előtt meg-, jelentek, hanem mindig megfordítva fényképezte melléklet van csatolva. le s matatta be a világnak. így például legtöbben csak a külsővel akartak fényleni, ezeknek csak azért is belső ábrázatjukat világította meg, némelyek teszem azt jöttek szép bárány prémes mentékben, no ezek biztosak lehettek, hogy a mentét kifordítja s leez belőle farkasbnnda. Neve pedig e nevezetes fényképésznek va- la, ha jól emlékszem 1 Igazság Illés. Igazság üléshez fentemlitett bosszantó tulajdonai miatt nagyon kevesen jártak, inkább mentek az ő collegájához s halálos ellenségéhez: Ön szeretet Judáshoz, a ki az arczképen a hibákat szépen eltudá simítani s még a legrútabb emberekből is angyalokat festett. — Nagyon természetes, hogy mig Igazság üléshez csak hébe- hóba vetődött egy-egy pedáns moralista, addig Önszeretet Judáshoz a világ minden tájékáról özönlöttek az emberek apraja- és nagyja, nősténye és ......kezdve Borneo pithecns satyrus-ától egész Volt aire-ig. — ülés bátyánk azonban avval mit- sem törődött, jön-e hozzá valaki vagy sem, ő csak pbotograpbirozta az embereket, tudtokon és akaratukon kivül is. Ezen malitiáért aztán annyira felbőszült ellene az egész világ, hogy megkötözték s vitték a tartomány okos helytartójához Korszellem Pilátushoz, aki ugyan moBta kezeit,* de azért mégis kiadta a különben is már nagyon megkínzott photographnst. A felbőszültek, köztük különösen azok, kiket Trantariában pervesztők sectája alatt ismernek, Igazság Illésnek parag- raphnsokkal (ezek Trantáriában a kínzás legiszonyúbb eszközei e a legtöbb paragraphue úgy van készítve, hogy a szerint, a mint akarom, le. bet vagy rózsa-vessző vagy dorong, vagy rózsa-
