Békés, 1874. (3. évfolyam, 9-51. szám)
1874-03-08 / 10. szám
intelliírentiáképes bői állván, a szám, s az nak önmagában is birt ereje lesz a „populit dominálni,“ s a választásnak végre is igy kellett történnie, mivel ezt a község érdeke igy kívánta. Hogy aztán mért kívánta azt így a község érdeke, arra is megfelelt nekem a t. képviselő ur a következőkben: Ki községi ügyeinket csak némi leg ismeri is, azt egy bonyolult csomónak fogja találni, melyben a szálakat a község s uraság érdekei képezik, s melyek annyira össze vannak keverve, hogy a megkülönböztetés csak a községi ügyek hosszas tanulmányozójának sikerül némileg. Mivel pedig Gyulán van egy párt, mely e csomó gombolyitásánál a vastagabb szálakat folyvást az urasági érdekek részére szedegeti, kellett tehát, hogy működése ellensúlyozására alakitassék egy másik párt, mely amannak opponáljon, s mely ha az értelem mérlegében amazzal felbillenne is, nyomjon lega lább mennyiségben. Ezért pártjaink leghelyesebb elnevezése még országos politikai szempontból is : urasági és községi. — így a képviselő ur. S ha kérdem, ki hát az az urasági, vagy községi párt, mily elemek bői áll, mily érdekek tömörítik? Nagyon kényes dolog lenne e kérdés feszegetése, s én nem is bolygatom, s célom nem is lehet ez. Én csupán a két párt működését akarom e sorokban feltüntetni úgy, amint az eddigiekből magamnak tapasztalatot szereztem. Mindenek előtt azonban ki kell jelentenem, hogy az elnevezést helytelennek találom. Az uraság épen olyan községi polgár ma, mint akármelyikünk, ezt a törvény mondja, ki előtt mindnyájan egyenlők vágjunk, s ha vannak is a községéivel kapcsolatos, s ma még talán bonyolult érdekei, annak elkülönítéséről s tisztába hozásáról biztositja őt a törvényhozás, erre nem kell neki a községben pártot alakitani, oly pártot, mely a község rovására, az ő érdekeit mozditsa elő, s az uraság ezt nem is tette soha, hanem ha tett, az épen az ellenkezőt bizonyítja. Tekintsünk csak egy kissé szét, s majd látni fogjuk. Nagyon helyes dolog, s kötelességünk is, ha érdekeinket veszélyeztetve s megtámadva látjuk, azokat okosan megválasztott eszközökkel megvéd, | a támadót visszaverjük, hanem jegyezzük meg jól, hogy helyze tünk épen nem olyan, melyben a támadást talán mi kezdhetnők. Vannak az imaságnak községünkéivel közös érdekei, s vannak az uraságnak is, községünknek is, külön- érdekei, és ezek képezik a t. képviselő ur szerint ama bonyolult csomót, — ám legyen a hasonlat, én elfogadom, s épen e csomó osztja pártjainkat kétfelé, szerintem helyesebben olyanokra, kik a csomót legombolyit- hatónak tartják, s olyanokra, kik ezt nem hiszik, vagy hosszadalmasnak tartván, Nagy Sándorként azt szét-1 vágják. Itt van a Gerla-Póstelek puszták ügye. A csomóból egy szál. Szépen ki lehetett volna egyengetni, s mi el vágtuk. Mért történt ez igy, s mi ennek következménye, s mi lehet még? oly kérdések, melyekre a felelet talán különböző lehet, de az eredmény mindenesetre egy marad : községünk világos vesztesége, akkor midőn min- den jövedelem forrásra égető szüksé- ünk van. Hogy méit történt ez igy? felfogásom szerint természetesen. Amint vetünk, úgy aratunk, s ki ez ügy iránt érdekkel viseltetett, s menetét csak némi figyelemmel kisérte, az eredménynyel azonnal tiszbában volt. A „populit dominálták“ de e do- minatio egyéni érdekek szolgájává tette a populit. Ha az uraság leggazdagabb polgára a városnak, én a leghatalmasabb leszek, s az történik, amit én akarok. Ez a rugó, s a po- puli ezt nem látta. A hol pedig az egyéni érdekek lépnek előtérbe, hol az egyéni hiúság keres táplálékot, ott a közérdeknek szenvednie kell, ha a tér megnyílik, s tápanyag kínálkozik. Nálunk ez igy van. Az első bal, — bár jól kiszámított — lépés volt, midőn ez ügyet a megye elé vittük, s megengedtük, hogy a megye azt a sajátjává tegye, de a cél igy biztosítva volt, hiszen a t. képviselő ur által községinek nevezett párt vezérei, pártvezérei egyúttal a megye többségi pártjának is, s mert nem biztak erejűkben, hogy a községi gyűlést dominálhatják, felvitték a megyére, hol aztán erejüket igen is túl becsülvén, lóhátról kezdtek beszélni az urasággal, hogy tessék hát apellálui, most már teheti Ez az uraság pedig magyar ember, ki a gúnyt nem töri s jussát nem engedi, perel, — mint Arany János szépen megénekelte — a madár füttyért is. — S most már tudjuk, hogy az uraság a legfelsőbb forúmon megnyerte perét. Midőn városunk rendezett tanácsúvá alakult, egyik fő célja az volt, hogy a megyei atyáskodó gyámság alól kivonja magát, s ha e cél lebeg szemünk előtt, e kérdés is más megoldást nyer. Na de a községi párt ezt igy akarta, s mert igy akarta, igy is lett. Az aztán nem tesz semmit, hogy a levét 20,000 ember issza. Hogy aztán mi ennek a következése az már egészen világosan áll, mindnyájunk előtt, az t. i. hogy városunk legalább 3000 forint készpénztől esett el évenkint, ami pedig nem mese beszéd, mert az uraság jobbját nyujtá, s a belügyminiszter kijelenté, hogy nem csak nem akadályozná a kiegyezést, de sőt készséggel helybenhagyná. S mi most utasítjuk vissza az ide nyújtott jobbot, midőn oly terhet vettünk nyakunkba, mint a polgári iskola költsége lesz. Ezen összegből három tanárt fizethettünk volna tisztességesen, s most mivel az iskolát mégis életbe kell léptetnünk, majd csak nyúljunk a magunk zsebébe. S hogy mi lehet még ennek a következése, bár még a jövő fedi, de a jelekből mégis látható. Ha ez utón haladunk, községünk igen nagy károkat szenvedhet még. Itt van a regálék ügye, melynek megldása már csak időkérdése, s amint már csaknem bizonyos, a megváltás nem országosan, hanem a községek által fog eszközöltetni. A czikk felett álló kérdésre egyenes feleletet majd a jövő számban adok. Addig is kijelentem, hogy e sorok, valamint mind az, mit eddig irtain, saját egyéni meggyőződésem nyilvánítása, s vegye azokat az olvasó is úgy, s ha van hozzá türelme olvassa el. Kratochvill Gyula. Levelezés. M.-Berény mártius 5-én 1874. Február hó 8-áu tartotta meg, az itteni ág. ev. hitvallású egyházközség, az 1853-ik év óta Szarvas városában nyugalomban élt, — de szinte febr. hó 3-án 72 éves korában — ugyan ott meghalálúzott egykori lelkésze, t. Oertel Ferencz űrért az ünnepélyes gyász isteni tiszteletet, az egyház jelenlegi közkedvességben levő papja, n. t. Petz Gyula urnák megható s jeles szónoklata, illetőleg alkalmi beszéde mellett. A boldogult — a fél századon által -- szinte ezen egyházban papi hivatalt viselt néhai Oertel Zakariásnak fia lévén, előbb atyja oldala mellett 10 évnél huzamosabban segédkedett, — míg annak bekövetkezett halálával — helyébe mint rendes pap választatott meg, meiy hivatalában ismét 17 évet töltött el. Innét, — felmerült magány körülményei, — s szemeinek meggyengülése miatt, családjával együtt Szarvasra, — még életben lévő bús özvegyének rokonai körébe tette volt át lakását. Ritka kegyelet azonban az, melyet ezen német egyházközség tanusitott a boldogoknak családja irányában, mely valódi példaa- dásképen szolgálhat más egyházaknak is. Ezen egyház ugyan is, még akkor mindnyája kiskorú gyermekei részükre, — azoknak életkoruk arányához, olynemü évenkénti segélyt szavazott meg, hogy akkoriban négy leányai 18 évük, a fia 24-ik éve betöltéséig fejenként 7—7 köböl búzát és 16—16 forintot kapjanak. Mikor pedig már a gyermekek, fent- jelzett korokat betöltötték, a balsors által sújtott, de fáradhatatlan kitartással, szorgalommal dolgozó, közbecsülésben álló nő család tagok, s az aggastyán atya iránt azontúl is jó akarattal lenni meg nem szűntek. Es ime! azért a m.-berényi német ajkú egyház nem lett szegény, sőt mindig gyarapodik : — mert isten áldása árad az ily, — az ő lelki munkásait megbecsülni tudó népre, a melyre a boldogult végső leheletékor is áldást rebegett! B. Három nap életemből. Glauren H. után közli: If]. Fábry Károly. (Folytatás.) Elővettem zsebkendőmet, — mely az eső viz eltüntetési operáció folytán még mindig félig nedvesen, kiterítve feküdt az asztalon; — ráborítottam a szerecsétlen helyre, becsuktam a vendégszobát, s vártam a sötétséget, hogy az est homályában ismét haza, — vissza térjek, óh, mert fényes nappal igy senki előtt magam nem mutathattam. »Nem jön ön velem ?“ kérdé az éppen kilépő bábsütő, ki a korcnnárostól akart szabadulni — „Ninácskám, holnapra még itt marad a vásárra, s igy egy hely éppen üres van a kocsimban." — — Ez aztán megint egy nevetséges kegyessége a sorsnak. — O még jobban akarja magát velem összeköttetésbe hozni! En felültem kocsijába, de oly szomorúan, hogy ő résztvevőiig kérdezősködött oka felett. És mivelhogy folytonosan szorongatott, bogy csak mondjam meg, mi bajom? és mivel a legjobb barátsággal s jó szivü- ■éggel Ígérte, hogy sogitni fog, — ha csak teheti — vagy megengedem — tehát én elmondtam neki szomorú esetemet. „Barátocskára, — kiáltá fel ö nevetve — no csak örüljön neki. A grófnőnél én már ezelőtt 10 évvel szolgálhattam volna, csak akarnom kellett. — A ki önt ide ajánlotta, az nem akarta az ön javát, ön nem birta volna azt egy hónapig sem kitartani. Ezen állomásra ön igen becsületes lett volna, — ö egy embernek sem ad eledet enni, s a ki nem tud kunyorálni és füllenteni, csalni és lopni, a ki nem tud kétszinüsködni, és locsogni, fecsegni, az nem megy nála semmire. — Az egész házi csőcselék, mint egy pokolban él, mindig és mindenütt csak csel- szövény, ármány és visszavonás; — én inkább várfogságban, mint oly pokróczok közt élnék. Higyje cl nekem, vannak ezer és ezer dolgok, események a világon, melyek nekünk első pillanatra, a mint ránk nehezednek, igen igen nehezen esnek, és valami szörnyű szerencsétlenségnek tűnnek lel. Oh, én azt többször tapasztaltam életemben, áldjuk azonban az ég gondviselését, hogy minden igy esett, s nem máskép. Én csak egy igen egyszerű ember vagyok. — Ön egy tanult úr, s ha nekem nincsenek is azon tanult fogalmaim, de higyje el, tapasztalati eszemet én sem hagynám elvenni. — Oh, én nekem is, sokszor, sokszor mily rosszúl, gonoszul ment az életben, s azután ismét min- den jóra fordult. Én egy szegény, igenszegény ördög voltam, s olykor olykor ugyancsak gonosz napjaim estek, hanem azért én mindig jó kedvvel voltam, s mindig erős hiedelemmel, reménnyel, és végtére is szorgalom és rend által házat és földet szereztem, gyermekeimet felneveltem, s ha ma megtalálnék halni, marad annyijok, hogy gond nélkül megélhetnek. Ézen egyszerű szavak oly jól eBtek nekem, mint meleg nyári napon a lesütött mezőnek egy lanyha, áldás dús eső. Én az egész bölcsészeti (philosophi) osztályokat és rendszereket mind kivétel nélkül keresztül hallgattam, tannltam, hanem soha egy pro- fessorom sem tartott oly világos, oly vigasztaló, oly érthető kézzel fogható előadást mint az én mézeskalácsosom. / Én tehát egész vitézséggel, minden további bántalora nélkül fel, illetőleg lemondottam az én grófnőmről, sőt mintegy Ítéletet tartottam az ö éppen most hallott árnyoldalai felett, — s az én bábsütöm világos és nyilt előadása által egészen felvidítottam, s midőn s városban késő este elváltunk egymástól, sokkal elégedettebben léptem ismét kis szobámba, mint valaha, és — ilyen az ember, — ba mindent veszített is — bolondos gyermekességei, s hangos nevetés között mutattam Praetzelnémnek csupasz térdeimet. Ennek ellenében ő elbeszélte, hogy egy bérruhás szolga már kétszer keresett, s nem sokára ismét jönni fog. S ki fel van villanyozva, mint én, az tudni fogja, hogy ily állapotban minden bokrot hegynek néz. „A livrees angyal hozza a segedelmet, kenyeret és szerencsét — gondoltam magamban — igaza van az én bábsütömnek, ha a szükség a legnagyobb, akkor van a gondviselő isten a legközelebb." — Futottam az ablakhoz, vajon nem hallom-e jönni őt. A mi kis utcánk több kert, mint házból állott, egészen csendes volt, csak mesz- sziröl hallatszott a kocsik és harangok zúgása. — Minden percet olvastam. Egyszer egy lámpa kezdett bolyonga- ni kis utczánkban, mindig közelébb közelébb. Ez a segitö szellem •— — — livree- ben! Keresztül törtem a kis szobán, a házból ki a jövő elibe, s kikaptam kezéből a nekem czimzett levélkét. Vidrai ur kért, ha lehetséges rögtön menjek hozzá, s mondjam el kirándulásom sikerét, és jó siker esetén, mit ő mindenesetre remél, a megegyezés szerint ama „bizonyost" minden bizonnyal magammal vigyem, s végül egy gazdag vacsorára szívesen meghitt. A gazdag vacsorával már én nála egyszer jól laktam, a meghívást sem igen kellett köszönnöm, mert az is, az állás, hivatallal együtt elesett. Csak igaza lehetett az én derék bábsütömnek, hogy minden a mi a grófné környezetéhez tartozik, mind nem ér egy rósz pipadohányt, mert arra az ígért nyomorult 20 drb aranyra csak nagyon közönséges ember sóvároghat úgy. Rögtön megírtam neki, — a nankin eset meg nem említésével — hogy az ajánlott principálisnöröl közelebbi ismertetést nyervén, az ajánlott állomás elnyerésével is felhagytam. Ezen fordulat egész örömöt okozott. Tetszett nekem az, hogy én szegény ördög a gazdag Csákvárinén egyet csíphettem. Hanem mint mindig, a nagy örömöt ne mulass szokta követni, úgy bűnhődtem én is most. (Folyt, következik.)
