Békés, 1874. (3. évfolyam, 9-51. szám)
1874-05-10 / 19. szám
Harmadik évfolyam. ___________19-ik szám._________Gyulán május 10-én 1874. Sz erkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. V J BÉKÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél — Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 fit., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. ^ Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4ft V________y Me ghívás. A békésmegyei gazd. egylet f. évi május 25-én, pünkösd másod napján d. e. 10 órakor, B.-Csabán a casinó helyiségében rendes évi közgyűlését tartja, melyre az egylet minden tagja ezennel meghivatik. Azon nap délután a csabai szokott gyepen a lóverseny, másnap reggel a serház udvarán az állatkiállitás menend végbe. Gerendás, május 6. 1874. Az elnökség megbizásából: Mokry Sámuel, egyleti titkár. Gyula, május 8-án 1874. ii. Czikksorozatunk folyamában vegyük elő és beszéljük meg előbb azon ügyeket, melyek részint már létesültek, részint a létesülés közeli reményével kecsegtetnek. A tényleg már létesült ügyek közé tartozik a sokak által úgynevezett „sugárút,“ általam azonban — tán mert hosszadalmasabb ember vagyok — „vasúti egyenes utu mert hiába, én evvel a szóval: „sugárút“ nem igen tudok megbarátkozni itt a mi falunkban; ha fővárosi ember volnék, tán én is rajongnék utánna ott, itt azonban huszonnégy millió, és ennek fedezésére három évi szüktermés vau hozzákötve; — majd bővebb termés idején tán én is meg fogok vele barátkozni. Tudjuk igen jól, hogy evvel az úttal — inig létesült — igen sok bajunk volt, a két esztendőn át kivetett pénz elkallódott, a harmadik éviből meg van egy rész, ezt szaporítottuk mi jó reménységgel, melyből a magas kormány jóvoltából még valóság is lehet; szaporította a vármegye ingyen kölcsönnel és részben ajándék kővel; az egyenetlenség csomóját pedig ketté vágta azon végzéssel, hogy: „segélyt adok, de ott legyen a hol már ellettegyszer határozva.* így azután meg is lett, s már most nemcsak én, dea német asszonyok szószóllója is gyönyöködik benne, még mi több Örül rajta a mi kedves főispánunk is, mert a múlt vasárnap körünkbe érkezve, előhaladott kora daczára gyalog jött be rajta. Hanem ezen a városon kívüli térés ut mellett, itt benn a városban — ott a hol mérnökünk „rajongó fiatal esze“ jónak látja, — is szeretnénk egy kissé bővíteni, kivált ennek az útnak a mentén a központig, mert hogy a szélesebb utczák czélszerübbek és szebbek, azt elfogja ismerni még az is. a a ki az építkező félnek javára birtokon kivüli fellebező másod fokú végzést hozott, habár csak mint helyettes Ítélkező is. — A város többi részeire nézve inkább Q\i&vnesya\s.-& jelenben még azt, hogy az uradalmi épületek, mint a patrimoniális idő maradványai és előtte a szabályos építkezés valószínű ideáljai, u. m. granárium, német városi hid melletti ékes czégü korcsma, mé szárszék-utczai sarok „kulipintyó,* vásártér közepén Petőfi „Egy csárda romjaidra emlékeztető czédulaház, en uek átellenében fából összepántolt sóház, mint a közbiztonságnak netovábbja — mind, mind a legszabályosabb építkezési vonalban állanak, és a ki az ellenkezőt állitná, azt hajlandók vagyunk az építkezési szépészet szellemi szegényének tekinteni. — A jelenben mondjuk csak, mert jövőre valamikor, talán, ha honatyáinknak eszébe jut a regálák megszüntetését nemcsak a választók előtt elmondott programúiban, hanem illetékes helyen is hangsúlyozni és keresztül is vinni; és ha ekkor a törvény utján valahogy illő áron urai lennénk mind eme jelenleg szabályos építkezési vonalban álló épületeknek; — igen könnyen meglehet, hogy akkor eme loyalis gondolkozásunkat megváltoztatnék és fiatal mérnökünk rajongó terveihez csatlakoznánk, — ha ugyan addig egy megújulandó csuklás oda nem vinne bennünket, a hol gondolkozási tehetségünknek meg kellene szűnnie. Az ut tehát megvan, de nem úgy mint azt óhajtanók, mint annak lennie kellene; mi nagyon tartunk a jövő téltől, hogy ez az ideinek szárazsága után nedvesebb és igy utaink járhat- lanabbak lesznek, mi a forgalomra hátrányos lehet; — én nem tartozom azon optimisták közé, kik az idén nem kivánnak mást, mint hogy az ki lett légyen sajátítva és a kövezést eszközöljük fokozatosan évek során át, én nékem e tekintetben egészen czigány nézetem vau : „Add uram — de mindjárt.“ De hogyan ? az összes rendelkezésünkre álló töke mintegy 17,000 írt, az ut egész elkészitésére, t. i. kikövezésére elégtelen; ebből kitelnek a kisajátítási költségek, a járdának egy oldalon készitése, a földmunkálatok, és remélhetőleg marad kövezésre mintegy 4000 frt, az összes szükséglet azonban 27,000 írtba van felvéve, és igy hiány 10,000 frt; — ezt fedezni kellene, hogy minden időjárásokkal, szemben biztos és járható utunk legyen. — A város közönségét adóval a folyó évben terhelni többé nem lehet, mert adója azon fokon áll, a melyen más években állott, a kilátások pedig egy gazdag aratásra — mely népünk adó képességének hévméröje — nagyon csökkentek az időjárás mos- tohasága miatt. — Ez utón tehát pénzt nem teremthetünk. Van azonban egy mód — nézetem szerint — melyet alkalmazva, segíthetnénk ez ügyön; és ez: a vasúton behozott szállítmányoknak csekély mérvű- alig érezhető megadóztatása; — igaz, hogy ezáltal legnagyobb mérvben csak a kereskedői, és azon osztály lenne megadóztatva, mely kereskedelmi czikkeit, vagy a munka anyagát vasúton kapja, és mely — a hol áldozathozatalról volt szó, ebbeli készségének mindenkor kétségtelen bizonyítékait adá, de ha behatóbban vizsgáljuk a dolgot, ezen osztálynak érdeke parancsolja első sorban is azt, hogy minél hamarább minden időben használható jó utunk legyen. —Tehe- tünk-e mi arról, kik magunkat ez osztály tagjaiul valljuk, hogy a polgári életben osztályrészünkül az úttörők — dicső bár — de súlyos, áldozatokat igénylő szerepe jutott. — Tehetünk-e arról, hogy ma nékünk itt kell kézvimiSA A v id ék rózsája. Beszóly. (Egy szerelmes napló-töredéké böl.) Irta : Miskey Jugovics Béla. IV. Váljon meddig boldogabb a bzív : midőn még csak félve, titkon sejti hogy szerettetik, s egész valójában megremeg, hacsak kedvesének nevét hallja is említeni, és üdvözölt öröm fogja el, ha a szeretet lénynek kezét kezében tartja, lehelletét arczán érezi, — vagy midőn már a tartózkodás feszélyét szétszakítva, a kebel keblen dobog, az ajk ajkra tapad, s a nyelv helyett a szemek sugara beszél a meny megrabolt üdve s a tündérek megizlelt boldogságáról.... ki tudná megmondani ?! Gusztáv és a kis Tilla oly boldogok voltak, minő csak a szeplőtlen, romlatlan lélekkel bird ember lehet. Minek imám le a szép napokat, melyeknek minden percze paradicsomi gyönyörérzettel tölti el a kebelt, melyeket egymás körében élveztek a szerelmesek, — aki vi- szaemlékezik viszonzásra talált első szerelmének boldog idejére, az meg tudná ezt érteni, de aki még át nem élte ezt, az nem lenne képes felfogni sem talán. Egy reggel Gusztáv szokatlanul korán ment az öreg Murányihoz. Az öreg ur egy bőrpamlagon heverész- ve, bodor füstöket eregetett öblös tajtpipá jóból, és olvasott. — Gusztávot meglátva, szívélyesen üdvözlé és férfiasán megrázta kezét. — Isten hozta kedves öcsém, tegye kényelembe nálam magát, gyújtson rá, és mondja el minek köszönhetem korai látogatását; e szavakkal Gusztávot egy fouteillebe erőszakolva, kezébe egy megtöltött pipát nyomott, saját kezével nyújtva oda a meg- gyujtott fidibust. Gusztáv meghajtá magát, de nem gyújtott a pipára, hanem létévé azt, és felállt. Egész lényén valami ünnepélyes komolyság uralkodott, és úgy látszék, nem tudta, tulajdonképen hol kezdje, amit mondani akar. Végre belső zsebéből egy levelet vett ki, és megszólalt: — Tegnap este kaptam ezt a levelet, melyben tudósítanak, hogy nagybátyám veszélyesen beteg, életéhez már kevés remény van, b a jó öreg látni óhajt még végperczei- ben ; — igy tehát én már holnap reggel el fogok utazni. Mielőtt azonban ezt tenném, szivem ellenálihatlan sugallatát követve, jöttem boldogságomat biztosítani. — Talán csak nem én vagyok a „biztosítási ügynök?“ szólt közbe mosolyogva a tréfás öreg ur, miáltal Gusztávot, sodrából majd kiveré. — Körülbelül fél éve már, hogy szerencsés valók kedves uram bátyára vendégszerető házánál elfogadtatást nyerni, és kötelességemnek tartom ez ünnepélyes perczben kijelenteni, hogy nem csupán a tisztelet, hanem egy sokkal közelebbi érzelem is csatol már engem c házhoz, e családhoz, mert.. . mert . . . mert én Leontina kisasszonyt ......... izé, sze.. hm . . . szeretem ! — és általa viszont sze ... szeretetetem: hebegé Gusztáv zavarodottan, s mint a Ieczkójót nem tudó iskolás gyerek, kabátja gombjait kezdé a le- szakitás veszélyével fenyegetni. — Tudom fiam, tudom, felele minden megütközés nélkül az öreg ur, s hüvelykujja körmével lejebb nyomta pipájában a kiégett hamut. ’ — Tehát szabad-e reménylenem kezét ? kérdé bizonytalan hangon Gusztáv, ngy megpödörve bajuszát, hogy egypár szála okve- tetlenül ujjai közt maradt. — Már mint az enyémet fiam ? kérdé phlegmaticus vallató hangon az öreg ur, mintegy gyönyörködve az ifjúnak természetes zavarán. — Könyörgöm alázatosan, a Leontine kisasszony kezét........ — ü gy!... hiszen gyerek még az, alig múlt tizenhat éves, aztán meg az anyjuk dolga az, nem az enyém, azért legjobb lesz fiam, azon forum előtt kezdeni a pert; épen hallom hogy jön, hát csak neki kell rugtatni bátran, amúgy férfiasán. A másik szobából csakugyan hallott a lábcsoszogás, és belépett Murányiné. — Jó reggelt öregem, jó reggelt Gusztáv, mi jó hozta önt hozzánk Uy korán, e szavakkal nyujtá kezét az ifjúnak a szívélyes háziuő, ki is tiszteletteljesen ajkákoz emelé az elé nyújtott kezet, de hamarjában nem tudott szóhoz jutni. — Gusztáv öcsém nagy dologba jár, | leányod kezét jött megkérni, — hát mit szólsz hozzá anyjuk ? Kezdé az öreg ur, egyenesen kirukkolva a tárgygyal, miáltal az ifjút bizonyára nagy fejtörésektölmentettemeg. Murányiné nem igen látszék csodálkozni a hallottak felett, és az ifjúra tekintvén, miután látta, hogy annak válságos helyzete, nem igen kívánatos hogy tovább is tartson, nyájasan felelt: — Én Gusztávot úgy ismerem, mint aki képes leányunkat boldogítani, és én nem ellenzem frigyöket. — Magara is azt mondom, — felelt rá minden hosszas gondolkodás nélkül az öreg ur, s pipájából kivervén a hamut, azt gondosan helyére téve; azután Gusztáv elé állva folytatá: — Hanem a házasságból egy év előtt semmi sem lesz fiam, — addig te leteszed az ügyvédi vizsgát, anyjuk a kezéhez szoktatja egy kicsit a leáuyt, és azután ha nem változik addig érzelmetek, hát Isten neki, legyetek boldogok! Gusztáv kezet csókolt a jó lelkű szüjmF" Mai számunkhoz egy negyed-ív hirdetés van mellékelve,
