Békés, 1874. (3. évfolyam, 9-51. szám)
1874-03-29 / 13. szám
Harmadik évfolyam 13-ik szám Gyulán martius 29-én 1874 Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. V _______________, VE GYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra Hat hóra . Kilencz hóra Egy évre 1 ft 2 ft 3ft 4ft Kell-e nekünk községi oppositio ezen czitn alatt irt czikkjében Kratochvill Gyula ur a Gerla- Póste- leki ügyre oly módon hivatkozik, miszerint czikkjének ezen részére néhány észrevételt tenni szükségesnek találom. Ha K. Gy. ur ezen ügyet behatóbb tanulmányozásának tárgyává teszi : ugv hiszem, hogy Gerla-Póstelek külön községgé alakulási törekvéséért nem vádolná a megye közönségét s nem mondaná azt, hogy „a községi ■párt ezt igy akarta,“ „hogy városunk, t. i. Gyula városa legalább 3000 frt készpénztől esett el évenként,“ s nem használta volna azon, bizonyos tekintetben tenden- tiosns kifejezést, hogy a községi párt akaratának a levét „20,000 ember issza.“ Köztudomású dolog, hogy a község szervezéséről szólló törvény, különösen eme törvény 119. §-a, amely §. szerint, a község a birtokosokra községi adót vethet ki, - a nagybirtokosoknál oly mozgalmat idézett elő, melynek folytán Békésmegyének minden nagy- birtokosa, s ezek között a gerlai is, vagy , oly községhez kívánt csatlakozni, a hol községi adó nem volt, vagy alig volt, avagy pedig a községekkel az adókra nézve egyezkedni kívánt. Ezen mozgalommal szemben mit tett Békés vármegye bizottsága? a törvényrei hivatkozással s különösen az I adók befizetésének egyformasága te-1 kintetéből határozta : hogy minden birtokos, községi adóját a törvény 120. §-a értelmében fizesse. S miután az adóknak egyesség utjáni megállapításáról a törvényben egy szó sincs, sőt ellenkezőleg a bir- | tokosoknak a törvény értelmében lehető megadóztatásával a közteher-vi- I selés elve fogadtatik el: Gyula városa képviselő testületé is kijelentette, hogy az adókra nézve egyik polgárával sem egyezkedik, hanem szigorúan a tör- I vényhez fog alkalmazkodni. A nagybirtokosok, a megye határozata ellen felfolyamodással éltek ; a belügyminister azonban, a megye határozatát hagyta helyben, s igy el vetette a felfolyamodás azon részét is, mintha a közterhet képező adókra nézve kiegyezni lehetne. K. Gy. ur még is azt mondja, hogy a gerla-posteleki ügyet ki lehetett volna egyengetni, sőt e részben hivatkozik, a belügyminister olyforma kijelentésére is, mintha ő, a belügy- minister az ily egy ességet nem csak akadályozná, de sőt készséggel helybenhagyná. Lehet, hogy a belügyminister csakugyan tett ily nyilatkozatot, s megengedem, hogy azok előtt, kik a | községi ügyekkel nem — vagy egész keveset foglalkoznak, a közterhek viselése tekinietéböl kötendő egyesség természetes dolognak látszik : én azonban valamint az állítólagos ministeri nyilatkozatot elhamarkodottnak, úgy azok véleményét, kik ily egy ességeket lehetőknek s czélszertíknek találnak — felületesnek tartom. A község, mint magánfél, bizonyos jogok megkeresése, vagy kötelességek teljesitése tekintetéből a törvény korlátain belül köthet egyességeket, s a ment egyesség utján N. N. tulajdo nosnak megveheti beb vagy kültelkét, úgy a czikkiró ur által is megemlített regálék megváltására nézve az illető regdie-tulajdonosokkalegyezked- kedhetik. De a község, mint hatóság a községi polgárok ellen a törvény által megállapított közterhekre nézve y- nem egyezkedhetik, s igy általában oly eljárást nem követhet, mely a tör vénytől való eltérést foglal magában s igy az administratióban, különösen szükséges egyformaságot s jogegyenlőséget ingatja meg; mert amint valamely község bármelyik vagyonos polgárával, ennek adómennyiségére nézve kiegyezett: épen ily kiegyezést joggal fog követelhetni a kevésbbé vagyonos polgár is, sőt ennek alapján az adózó foldhirtokosok valamennyien, s a mint az egyikkel a kiegyezés terére lépett, s a másiktól pedig ezt megI tagadta: lelépett az egyedüli alapjául I szolgáló törvényes és igazságos talaj- I ról, s tért nyitott az annyira szükséges rendszer helyett azon zűrzavarnak, i mely nem csak az administrálást, de ; magát a község fennállását veszélyezteti. Az egyességnek rendszerinti czél- ! ja : valamely kötelességnek, a törvény által meghatározott feltételeknél, eny- j hébb feltételek melletti teljesitése. Ha I tehát a közterhekre nézve kötött egyezség alapján, a község bármely polgára csak néhány frtuyi kedvezményben részesülne is, jogos és igazságos volna-e, hogy eme néhány frtnyi külömb- séget a község egy másik polgára fi- I zesse ? bizonyosan nem. Minthogy pedig ennek ily esetben be kellene következnie : mulhatlanul bekövetkeznék | azon bizalmatlanság s közelégületlen- ség is, mely különösen az adók be- | hajtását s a községek administrálását annyira nehézzé teszi. Mondhatná valaki, hogy Gyula ezelőtt is egyesség alapján kapta, a közbirtokosok által fizetett községi adót, és : még sem volt semmi baj. Igaz, hogy [nem volt nagyobb mérvű baj, de azok [ tudják, a kik a községi ügyekkel foglalkoznak, s a néppel is gyakrabban érintkeznek, hogy úgy a községi adót mint különösen a katonatartás iránti | megállapodásokból eredt zúgolódások Három nap életemből. Clauren H. után közli: ifj. Fábry Károly. (Vége.) Sajnos! igy lát, igy ítél, igy gondolkozik a szerencsétlen 1 Ezen gyengeség, — melytől ritkán tud szabadulni — ez következménye a szerencsétlen gyötrelmeinek, s a legjobb embert fájdalmasan sértegetövé és mindenki ellenében oly éles, oly keserűvé teszi, hogy — ha előre erőt nem vesz e bajon, mely őt titkon felemésztéssel fenyegeti, s még a maga idejében nem működik ellene, — hogy még a visszatérő szerencse újólagos mosolygását sem fogadja elégűltség, köszönet, s engeBZtelödéssel, s ez sem béki- ti ki a világgal. S azért ti szerencsések, ti boldogok szüntelenül azon legyetek, hogy a szenvedő viszonyai iránt való elnézéstekkel s tekintettel, fentartsátok bizalmát és szere- tetét a szerencsések iránt. — — Vajon a grófnő csakugyan oly rósz hírű szomély volna-e, mint a minőnek nekem a bábsütő lefestette — ezt kitudokol- ni tűztem ki főcélul, s ba én csakugyan rá szedettem, tán sikerül Vidrai pártfogóm által még megnyernem, de akkor sietnem kelle, nehogy a bábsütö Judás megelőzzön. Bodroghy ur bizonyosan ismeri a grófnőt. 0 igen nagy részvétet s jó akaratot tanúsított irányomban, hozzá akartam menni, hogy kérjek felvilágosítást, s azután a sorsjegy ügyét Vidrainál kiegyenliteni elhatároztam. Másnap reggel felöltöztem s éppen induló félben voltam, midőn az én gonosz ellenségem, a bábsütö, hóna alatt egy csomaggal hozzám belépe. Az első üdvözlések után, melyeket én hidegen és megvetéssel viszonoztam, egész nyílt barátsággal mondá el, hogy ö tegnap nejének elbeszélé a velem történteket, s ök még tegnap késő este a lefekvés előtt elhatározták magukat, hogy nekem a szerencsétlenségért — részvétük csekély jeléül — kis kárpótlást adnak, s ne vegyem tolakodásnak, ha ők — ekkor ki- osomózott egy pár igen finom cashmir nadrágot — — a tegnapi vásár alkalmából szabadságot vesznek maguknak egy kis ajándékkal meglepni. S bocsánatot kárt még, hogy nankin helyett casbmirt vett, de a közellevő őszre gondolt, s azonkívül hozzáadta, hogy a mértékre hiszi, hogy jól talált, mert tni ketten körülbelül egyforma magasságúak vagyunk. Zavarodottságom, s köszönetéin elkerülése végett, sürgős elfoglaltság ürügye alatt, — mint a szélvész tovább rohant, s magamra hagyott pirultomban. Tegnap este, — ugyanazon idő alatt, míg én ezen ember felett a legszigorúbb nagyitó üvegen való vizsgálódást tartottam, mi alatt én Öt legveszedelmesebb ellenségemül fedeztem fel — az alatt ezen ember nejével, ki engem nem is ismer, sohsem látott, azon törte fejét, hogy nekem mi által csináljon örömet. Magam magamat sajnálhattam volna ; sőt szemrehányást is tettem magamnak azon hibáért, hogy az emberekben bizodalmamat oly hamar elvesztettem, s erősen feltettem, ily csúnya gondolatoktól ezentúlra tartózkodni. — — A gazdagok hiúsága felett ezelőtt többször mosolyogtam magamban tés l most — Bodroghy úrhoz készültem“ — s elpirultam, h& arra gondoltam, hogy Rózsát — talán njra láthatom. — A cashmir igen finom volt, s a legnjabb Ízlésű szín, nem bírtam magam megfosztani az örömtöi, hogy fel ne próbáljam. — A ruhácska oly jól állott, mintha csak rám szabták volna, és sokkal — — csinosabbnak éreztem magam, mint az előtt. Véletlenül az uj zsebekbe kapok, s mindenikbsn papirbi tekerve egy egy ara« nyat találtam. Hanoin ez már még is sok volt egyszerre. S csak most jutott eszembe először, hogy én ennek az én jóltevömnek a nevét sem tudom, hogy felkeresve őt, legalább köszönetét tudjak neki rebegni. Szerencsére vagy tán inkább szerencsétlenségre ismerte őt Praetzelné: „0 kezdé — ismerem igen jói, ismertem őt még a mikor Troppauból ide jött, akkor egy meztelen szegény ördög volt, hanem most már gazdag ember lett belőle, 8 nagy háza van a főtéren, no annyit mondhatok róla, hogy jót szívesen tesz és saját vagy nejének a rokonairól gondoskodik, mint saját gyermekeiről. Ekkor ismét megmaradt a gyanakodás ördöge. A „rokonság“ szócska mindent ösz- szerombolt, mit az ö jótéteménye bennem épített. Bizonyosan valamelyik szeretett rokona már útban van Fülkére, s a finom cashmir nadrág, s az arany csak — az én kenyér és becsület megfosztásomért, lélek mar- dosása némi megnyugtatásául szolgál. 0 csak magát, s engem akar evvel megnyugtatni. Hanem — gondoltam — ha a bábu sütőcskét ravasz utón találjuk, úgy majd gondoskodunk a nyilvános megtorlásról. Ezután Bodroghy árhoz törtem. Az atya nem volt hon, Rózsika fogadott kiváló szívélyességgel. Kérdezte vajon ö nem mondhatná el édes atyjának, a mit én vele beszélni akarok ? s erre én elmondtam neki leplezetlenül látogatásom okát S czélját. „Csákvárinó grófnőhöz!“ kiálta fel egész ifjúi tűzzel, — nem, hozzá ne menjen kegyed, ahhoz csak az megy, kinek már ninoz többé hová mennie!“ „Ezen esetben én jól...“ felelém, míg a többi szókat a helyzet torkomba összeszo- ritotta. „Ezen esetben ön nincs“ — válaszolta a tizennégy éves kedves leányka, egész tüzes részvéttel. „ A tata akart is tegnap önhöz küldeni, de nem tudta az ön lakását. Neki most oly sok dolga van, hogy egyedül nem képes elvégezni, s fel akarja önt kérni, ha neki segitne, — tehát önnek nem szükség a grófnőhöz mennie.“ Az örömtől képes lettem volna lábaihoz borulni, de ö ép e pillanatban kirepült * a szobából, s csak az ajtóból kiáltott, hogy várjam meg őt. Mintegy 5 perez múlva visz- szatért, kezében egy kis selyem tárczácská- val, s ajkain angyali mosollyal. „Ön — tegnap előtt — mondá lesütött szemmel — szegény édesanyjáról beszélt. Én azt nem felejtettem el. Én azon idő óta mindig arra gondoltam, milyen súlyos lehet az önnek, hogy segiteni szeretne rajta és nem képes. — Arra akartam én tehát önt kérni, küldje el ezt neki, hanem nem ngy, mintha én, hanem mintha ön gyűjtötte volna ezt számára, és édes szülőimnek se szóljon semmit róla, mert akkor ök nekem mindent visz. szapótolnak, s úgy az nekem semmi örömet sem okozhat.“
