Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-08 / 23. szám

Vegyesek. * Bernáth Gazsi levele Deák Ferenczhez. Bernáth Gazsi hátrahagyott iratai között, melye­ket az írói segély egyletnek adtak át, Gyulay Pál talált egy lepecsételt levelet, mely Deák Ferencz- nek volt czimezve. A levelet tehát azonnal elkül- dé Deák Ferecznek, kitől másnap egy megbízott érkezett Gyulayhoz és komolyan követeié tőle a levélhez tartozó mellékletet is. — Erről természe­tesen Gyulay mitsem tudott. E melléklet pedig két üveg pompás aszúból és egy üveg szilvoriuin- ból állott volna, melyet Bernáth Gazsi Deáknak hódolata jeléül átküldeni akart; később azonban elállott e szándékától, vagy mert hallá, hogy az ünnepelt hazafi nem él szeszes italokkal, vagy pe­dig azért, nehogy azt valami viszonzás gondola­tával terhelje. A levél még 1861-hen, a hires föl- iratok idejében kelt; cziméhez tehát csak 12 év múlva jutott el; a mellékletet persze másek üri- ték ki. — Eugenia császárné a londoni hagyatéki bíróságtól, mint III. Napoleon egyetemes örököse, kikapta az igazoló iratokat. A császárné által ki­adott okmányokban az elhunyt császárról az mon­datik, hogy Francziaországban, franczia szüléktől született, halál idején Francziaországban volt meg­teleped ve, azonban ideiglenesen Camden Placeon tartózkodott. Mind az angol, mind a franczia iga­zoló okmányokban a végrendelkező Charles Louis Napóleonnak neveztetik. A császárné letette a hi­tet, hogy az örökhagyó Angliában található ingó vagyona az adósságok levonása nélkül 120,000 fontra rúg. A császárnénak ennélfogva 200 font örökségi adót kell fizetnie. Gazdászat, ipar ás kereskedelem. Tormatcrm esztés. A debreczeni m. k. gazd. tanintézet kertjében követett tormatermesztési módot röviden a követ­kezőkben adjuk; A torma alá szánt föld, ha lehet őszszel, külön­ben pedig kora tavaszszal 3 jó ásónyomnyira jól megforgatandó (rigolirozandó), s minden ásónyom­ra jó érett tárgyával ellátandó. Ültetéshez mindig a tavai kiszedett tormagyökerek oldalhajtásai (mel­lékgyökei) használtatnak, s ezekből azok, melyek jó plajbász vastagságúak és legalább 10—12” hosz- szúak, adják a jó ültetni való tormát. Az ültetés márczius — april hóban történik. E végre zsinór után 2’ távolságban 10—12” mély s egy ásonyom- nyi széles árkokat ásunk, s az említett oldalgyö­kereket egymástól 1’—l'|s”-nyi távolságban ezekbe úgy rakjuk bele, hogy azok körülbelöl 45 foknyi rózsútossággal feküdjenek, természetesen mind egy irányban. Az árkocskák beföldeltetvén, a torma mintegy 2’-nyire földdel van fedve. Ez a vékony oldalgyökér már most anyagyökérré válik, felül levélsarjakat hajt, melyek csakhamar kibújnak; alább oldalgyökereket ereszt. Ezen oldalgyökerektől junius hó folytán meg kell tisztitatniss mi úgy történik, hogy az egyes tö­veket ásó-kapával kinyitjuk s róluk az oldalgyökere­ket, egész a legalsó két-háromig, letisztítjuk. Ezen munkája a leglényegesebb, mert csak ezután kezd a torma igazán vastagodni. Ha ezen nyitás alkal­mával a tormahajtások oly bokrosak s buják vol­nának, hogy ez által a hozzáférhetés nagyon meg- nehezittetnék: le kell az alsó leveleket törni (le­velezni). Mielőtt a torma a földet ennyire elborí­totta volna, annyiszor, a mennyiszer a sorok gyo­mosodni kezdenek, szükséges azokat megkapálni s feltölteni. Ilyen formán október—novemberben kész, ki­szedhető, s e szedés alkalmával származó oldal­gyökerei, melyek természetesen teljesen megtisztí­tandó — adják a jövő évi ültetni valót. Egyéb­iránt a torma tavaszig is a földben maradhat, és csak akkor szedetik fel, midőn földjének más ve- tarnény alá kell elökészittetnie. E mivelés előnye az, hogy a torma csak egy évig foglalván el a földet, a benne fekvő pénz gyorsabban forog s igy többet kamatoz; holott a régebbi mivelésmód mellett a torma — tudvale­vőleg — csak a második év végén került ki a földből. E szerint semmiféle kerti turnusnak sem szolgál akadályul. Egy n. sz. ölön van 12—18 gyökér, melyek át­lagosan legalább l|3 font súlyúak; és igy 100 n. sz. öl terület ad legalább 4—6 mázsa tormát, vagy­is 1200—1800 db. gyökeret. Az itteni 100 szám­ra 8 frton adatott el, tehát 100 n, sz. öl termése 1200 db. 96 frtot képvisel. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő Dobay János. HIRDETÉSEK. Gyári főraktár * nap- és esernyőkben. Daczira a munkabér növekvésének, valamint a szö­vetek drágaságának, mégis azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a nagy elővásárlások által az árakat oly alacsonyra szabhatom, mint tavaly. Tavaszi ernyők. 1 forab ecóvetből 50 la. I , fi bob selyemből kúlőnbőső étin 1.20. 1.50. 1.80. 1 • Ufynnolynn selyemmel bé­lelve 1.80. 2.80. 1 . Legfinomabb. széféi ylyel VBfj anélkül 2.70 3 20 8.80 Vagy napernyők. 1 darab m*T*tb*l *0 9“ br. 1 a ley-* • faj L10, 1. 1 „ angoi gyapot-atlaszból igen émtee 1 frt. I . ugyanolyan bélelve 1.40. Alyneca, romolhatlan an­1.5a •b t.j bélelve legfinomabb lyoni selyem divatot színekben nagy­ság szerint 2, 2-50 2£0. 1 , ugyanolyan bélelve 2.90, 340, 8.80. 4.20. I , legfinomabb, ezegélylyel vagy anélkül 4.50, 5, 5.50. Kői hegymászó-ernyők. nagy fajta, divatos maga« pál­cáikkal 1 • la rab alpnccewövet 1.80, 2 frt. 1 • ugyanily dós eegélyzettel 2.40, 2.80. 1 • gyapot-atlaszból, fölötte nép du mgélyzettel 2, 2.50. legagyob’ Legnagyobb elegánczia! 18' I, Mohtnda-tmyoi • legfi» imnbb selyem ée atla I wfc atlaszból. 1 darab gazdagon ékítve, tavaszra 050, 4 frt. a a * jSo^Tri.****™ **** *** m divatos hegymászó-nyéllel fi, 6.50. Női árnyék-ernyők. (£n tout-cas). lass, oly fénynye’, mint a selyem-atlasz 1.50, ugyan az béli. 1.90. 1 darab romolhatlan angol alpac- cábdl 1.80, bélelve 2.40. 1 a finom nehéz selyemből 4.50, 5.50. Úri árnyék*erayők. 1 darab finom gyapjn-atlass 1.80, dtto bélelve 2 20 1 , angol alpacca 2.40, dtte I bélelve 3 frt. Gizella-epiyök, legifjabb az 1873. idényben. Ern »k a legfinomabb Helyemből. dúsan Ízletesen ée divatosan *kitve párosulva a legfőbb e'egáncziavai. 1 darab tavaszi ernyő 3 50, 4, 4.50 1 a nagy napernyő 6 50 , 7.50. 8.50 kr. Ernyők a legfinomabb nyere- selyeniből. 1 darab nagy szegélynélkül 4. 4.50 1 * dúl szegelyze'tel 5 50,6 50 Esernyők. 1 darab közönséges fajta, nagy 1.30, 1.90. 1 , romolhatlan angol lósz*r­anyfcgl a selyemhez ha­sonló 2.50, 3.50. 3.80. 1 • a legjobb angol szövetbő (kérésztbeszőuy 3.50, 3 80. 4.20, 4.80 1 • legfinomabb lyoni selyem­ből 5, 5.50, 6, 6.50. 1 a a legfin. fajta 7.50, 8.50, 9.sa 1 a finom selyem - koppéiból 7-8 frt. 1 a tizenkét bordás igen finom nagy nyitással 9.50. 1 „ non pina ultra selyem­kelms (angol dupla­keimé) kétszínű 9 50,10.50 12 frt. 1 darab nagy faj, angol gyapjúét­■V Nagyban eladók engedményben részesülnek. FRIEDMANN A. gyári raktára, Becsben. Praterstrasse 26. kitűnő jóságúnak tapasztalt amerikai kettősen tűző hajó­PTi ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ kéz- és lábhajtással egyszerű szerkezettel, könnyen betanítva és a belromladozás- tól mentesítve. Nagy-Brittaniában több mint 50,000 ily gép van haszná­latban családoknál, és a királyi közoktatási bizottmány által Irhon 7000 iskolájában alkalmazásul választva. Mutatványok és varrásminták ingyen. Eladási helyiség: Neuerwall 65. Szerződött szállítói HAMBURG, Oppeuheiiner-féle ház. R. M. WANZER & Comp. varrógépeknek: Doubleday, Son & Comp. OB' Ügynökök kerestetnek Magyar- és Németország főbb helyein. Főraktár Gyula városa és Békésmegyérn : Kálmán Zsigmond férfi-ruha rak­tára által Gyulán, elvállalva, hol értesítések készséggel adatnak. Mutatványok, varrásminták és oktatás ingyen.' 46) Pályázati hirdetmény. Békésmegyéhez tartozó Körös-Ladány községben megürült két, egyenrangú jegy­zői állomásra pályázat nyittatik. Az egyik jegyző évi fizetése természet­beni lakás, 400 frt készpénz, és 45, 1200 négyszög öles holdat tevő 2/4 telekföld ter­mészetbeni haszon élvezete. A másik jegyző évi fizetése lakás he­lyett 100 írt lakbér, 400 frt készpénz, és 45, 1200 négyszög öles holdat tevő 2/4 te- lekfóld haszonélvezete. Végül mindkét jegyzőre nézve a magán felek részére készitendő írásbeli munkála­tok dijjszabály szerinti mellékjövedelme. A pályázók, képzettségüket igazoló ok­mányokkal felszerelt folyamodványaikat, je­len hirdetménynek a hivatalos közlönyben való első megjelenésétől számított három hét alatt Körös-Ladány község elöljáróihoz teljesszék be. Szeghalom 1873. május 29-én 74) 2—2 Szeghalmi járás szolgabirája. Néhai Becker Ferencz ó-kigyósi uradal­mi orvos ur hagyatékához tartozó tárgyak, u. m. szoba-, konyha- és kamaraheli búto­rok, 1 jó fejős tehén kis borjúval, 1 egész uj kocsi, 11 öl tűzifa, továbbá orvosi, se­bészi és baromorvosi műszerek és könyvek, ó-kigyósi uradalmi lakásán juniushó 17-én, szükség esetében következő napjain, kész­pénz-fizetés mellett, önkéntes árverésen el­fognak adatni. 76) 1—2 | Hyirl aIaű Békés-Szent-Andráson alólirtnak van egy jó karban levő cséplő-gépe, ipely a nyá­ri nyomtatási időtartamra kedvező feltételek mellett kiadan­dó, gépész, fűtő, szóval egész személyzettel ellátva. Kik ne­vezett gépet cséplésre óhajtanák megtartani, alólirottal érte­kezhetnek. — Szt-András május 27. 1873. 75) 2—3 Teleki Bálint • békés-szent-andrási lakos. feladás. Néhai Krausz Jánosné hagyatékához tar­tozó, Gyulán a belvárosban, a kántor-ut- czában fekvő ház, f. 1873. év jun. 21-én délelőtt 9 órakor a helyszínén megtartan­dó nyilvános árverésen el fog adatni. — A feltételek iránt az örökösök meghatal­mazottja szín LAJOS ügyvéd úrral értekezhetni. 77) 1-1 T. Friedmann A. urnák Bécsben. Az ön fejő-gépe lényegesen jobb és ozélszerűbb az előbbi fejő készleteknél; azonkívül azon előnye van, hogy a fejést hamarább és biztosabban végzi. — Beszerzését fejéseknél előnyös basználhatósaga végett nem ajánlhatom eléggé Tisztelettel Hölbling J. C. 21) 17—25 gazdászati tanár. Gép nélkül Géppel. Tehenek, örüljetek! Amerikában rövid idő * ott egy igen fontos mezőgazdászit! föl­fedezés történt, s nekem ottani összeköttetéseimnél fogra sikerült • ki- «álóan nevezetes czikkből a cs. kir. osztrák birodalom részére raktárt kaphatni. Ez az amerikai szabad, tehénfejő gép. A kővetkező elöi\jök minden fogalmat felülmúlnak : 1. E készülék használása fölöslegessé tesz mioden emberi segélyt, r az odaillesztés oly egy&zeiü, hogy azt meg gyermek is végrehajt­hatja. 2. Az önfejő a tehénre jótékonyan hat, minek következtében ez a tejet utána bocsátja, s négy poroz alatt az utolsó cseppig meg van fejve; mig ellenben a kézzel való fejéa a tehénre nézve nagyon kényel­metlen, sőt sok zor károsnak is bizonyul, mert gyakran megtörté­nik, hogy a tehén a fejes alatt kirng vagy a teiet nem bocsátja mi annak Vzooyiléka, h gy az állat kollemetlen előárzelmeknek van kitéve. Ha a tehén beteges vagy tőgye dagadt, e gép nélkülözhetetlen, mert a kézzel való fejé' csak fokozza a bajt, • ha nem fejünk elvesz » tej. E készülék rendkívül gyors eltörj ed őse s a gaszdászok és ma- oreágtnlajdonosok által — kik e gépet baezná'ják — kiállított ezátn- tlan bizonyítékok már elég biztosítékot nyújtanak az eredményekért E gép a legfinomabb ezüstből van készítve ára ponton ntasltáesal együtt frt. 5« Kapható az egyedüli főraktárban Friedmann á.-nál, Bécs, Praterstrasse Nr. 26. Óvás! Miután e gép jogositatlan árulók által nem­telen érczből utánkészittetik, mely a tehénnek ár­talmas, ez okból figyelmeztetem a t ez. közönséget saját érdekében is, hogy a valódi szab. amerikai fe­jőgépek legfinomabb ezüstből vannak készítve, és csak raktáramban Bécsben Praterstrasse 26. kap­hatók, hol azon helyzetben is vagyok, hogy e gépet a nagy kereslet miatt 6 frt 50 kr. helyett o fo­rintért adhatom. Ara: 5 frt. __________ Há zeladás. Ozv. T. Szilágyi Jánosné újvárosi 1319. sz. a. háza szabad kézből eladó, vagy bi­zonyos feltételek mellett haszonbérbe kia­dó, — az épület berendezése 3 szoba, 1 nagy, és 1 kis konyha — mind festett, — ezenkívül 1 éléstár, istálló, kocsiszín, ka­mara, és fáskamara. — A venni, vagy bér­leni szándékozó értekezhet a bentlakó tu­lajdonosnővel. 78) Nyomatott Gyulán, Dobay János könyvnyomdájában. 1873.

Next

/
Oldalképek
Tartalom