Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-06-08 / 23. szám
viteléreI Az önnön magán való segítés neveli az erőt, az önbizalmat, a nemes öntudatot és gazdagon megjutalmazza a hozott áldozatokat! Ily szempontból indulva ki, I békésmegyei gazdasági egylet mely a fÖIdmivelés érdekeinek ápolását kiváló feladatának tekinti, mezei gazdálkodásunk érdeke által sugalt azon felhívást intézi B.-Csaba városának nemes közönségéhez, hogy az kebelében egy jöldmives iskolát állítson, melyben köznépünk gyermekei a 'mezei gazdaság tudományára elméletileg és gyakorlatilag oktassanak ! Ez eszme kivitele tetemes áldozatokat igényel, de ez áldozatokat a város önnön magának, saját lakosainak hozza. Szegénységünk, a közterhek súlyos volta nem akadály, hanem a leghatalmasb indok ez iskola felállítására, mert épen gyermekűinknek a foldmivelés terén leendő értelmes kiképezése által tesszük képesekké őket arra, hogy a földnek jö- vedelmesebb mivelése útján vagyonosabbakká legyenek és a közterheket könnyebben elviselh ?ssék. A mennyiben pedig alólirott gazdasági egylet reményli, miszerint a m. kormány nem csak örömmel veendi tudomásul a városnak e nemes és korszerű elhatározását, de azt annak kivitelében anyagilag is támogatni fogja, az egylet készséggel ajánlkozik arra, hogy a tudomására hozandó elhatározás kivitelének előmozdítására szolgáló kormánysegélyt az illető minisztériumnál tekintélyének egész súlyával sürgetni fogja, Kelt Gerendáson 1873. évi május 12-kén- A békésmegyei gazdasági egylet igazgató választmányának megbízásából Beliczey István igazgató elnök. Mokry Sámuel egyleti titkár. Mikép alakítsunk népköröket, vagyis: Miként alakult meg a békés-szent-andrási népkör ? 1866-ik évben az Osztrák-Porosz háború alkalmával tapasztalván a nép érdekeltségét a csatatéren történtek iránt, azon gondolat ébredt bennem, váljon nem volna-e lehetséges ezen korszakban olvasó-egyletet alakítani, ? s ez által rég tervezett óhajtásomat létesíteni; erre nézve elérkezettnek láttam az időt, 8 hogy ennek lehetőségét megkísértTÁRCZA. Két szív története. Beszély. Irta Miskey-Jugovics Béla. I. A lemenő nap búcsú sugarai mégegyszer visszanéztek a rózsaszínű felhők közül, s a felüdült virágokra hűlt csöppek apró szivárványként csillogva tükrözék magukat a ragyogó sugarakban. A rezgő nyárfa ezüst levelei gyöngén suttogva rezegtek az alig érezhető lanyha esti szélben, s a cserjék közt megcsendült a csalogány bájos dala, ábrándozni híva boldog-boldogtalant. ‘A .........i gyógy-fürdö sétakertjében egyik kevésb bé járt ösvényén, két választékos Öltözetű fiatal ember halad; néha meg megállnak, hogy-az elöltök elterülő festői vidék természetes baját- és megragadó szépségét futólag élvezhessék. Egyikőjük magas, délczeg alak; fekete haja tömött fürtökben lebeg halántékai körül; hosszú pilláktól árnyult sötét szemeivel ábrándos-búsán bámúl maga elé; halvány arczán élte virágkorát meghazudtoló sötét kinyomata ül a lélekkinzó szenvedéseknek. Társa kivel karonfogva halad, tökéletes ellentéte; ennek telt arcza és élénk kék szemeiből vidámság sugárzik, s egész lényén bizonyos könnyed könnyelműség ömlik el, mely mégis bizalomra készt Az első ifjú Köméri Endre, egy gazdag föld- birtokos egyetlen gyermeke, ki mint orvos-növendék ntolsó évét tölté az egyetemen; a másik pedig gyermekkori barátjá Rotter Jenő, ki jelenleg az ügyvédi vizsgálat letételének küszöbén áll — Endre, — szólt a szőke ifjú — te ma ismét oly szótlan, oly bús vagy, mint rövid együtt* létünk óta már többszőr tapasztalám, s mely hajdan épen nem volt természeted; mondd, mi bántja szived, hogy eloszlatva bánatodat, vidámságot sem, a következő vasárnap templomból kijövet a néphez szóllottam, buzdítván őket a szellemi művelődésre, i felhivtam, hogy kik olvaso-egylet alakításához járulni óhajtanának, azok nálam Írassák be magokat. Öröm volt nézni ama lelkesültséget, mely ez alkalommal az arczokról tükrözött, úgy, bogy gyönyörködve szemlélem a lelkes fogadtatást, s e perczben előre is megtestesülve láttam mintegy az eszmét; még az nap 16 egyen Íratta be magát. Jövő vasárnap már hírlapok jelenvén meg, részint én, részint Nyiri Bálint hivatal-társam felolvasást tartottunk — saját lakásomon gyűlvén össze. — Ez alkalommal alakult meg népkörünk, mely jelenleg — az akkor még csak nem is képzelt — virágzásnak örvend. Elnöki és egy személyben pénztárnoki tisztséggel engem bizának meg, és én elhatároztam magamban, hogy e társulat megszilárdítására mindent, mi tőlem telik, el fogok követni. Alapszabályokat készítettem s megerősítés végett azonnal felterjesztettem. Ekkor gondoskodni kelle oly alkalmas olvasó-szobáról, hol összegyűlhessünk. Volt nekem egy kamrám az iskolaépületben, elhatároztam magamat, hogy megkísérlem az egyházi elöljáróságnak erre való beegye- zését; elmentem az akkori derék lelkész néhai Nagy Sándor úrhoz, előadván szándékomat, kinek nem csak megtetszett az eszme, de biztosított a siker eredményéről is; azonnal egyházi gyűlést tartván, nem csak kérelmem teljesítését eszközlöt- te ki minden dij nélkül, de kijelenté, hogy örömmel fogja látni, ha a presbyterek is sorakozni fognak, s az olvasó-egyletbe való lépést melegen ajánlotta. Naponként szaporodott a népkör tagjainak száma, minden belépett tag mint megannyi nekilel kesült apostol lépett ki a kör helyiségéből, s dicsőségnek tartá, ha valamelyik estve uj taggal köszönhetett be. A téli estéken felolvasások tartattak, s ez volt a hatalmas rugó, mely csoportosulásra buzditá a tagokat; nem csak hírlapokból, de hasznos könyvekből is tartatván felolvasás, mint természettan, történelem s más érdekes tárgyakról. Nagy segítségemre volt minden esetré Nyiri Bá- tint hivatal-társam ki erélyes buzgalommal s kiváló ügyszeretettel működött az egylet elöhaladásan. Hogy mennél többen vehessenek részt a népkör jótékonyságában a tagdíj csupán 1 frt 20 krra ba- tároztatott, s már uj-évre 75-re szaporodott a tagok száma. Átlátva, hogy ba czélt akarok érni, okvetlen varázsoljak arczodra, mely neked hidd el barátom jobban állna, mint ez összeránczolt Aesculap-hom- Iok, és bánatos egykedvűség. — Hagyd el a tréfát Jenőm, válaszolt Endre, szívélyesen szorítva meg barátja kezét, — sötét emlékeim újra felkorbácsolák lelkem szunnyadó daemonát, és ne csodáld, ha vidám szavaidra sem vonul el a bú fellege arczomról.... Az én szemeimből is hullottak még nem rég örömeseppek, forrók, lángolók mint lelkem, mint az alattok dobogó szív, rajtok virult életem virága, lelkem üdvössége; — oh mily közel voltam ekkor a boldogsághoz 1.. . s midőn karjaim kitártam, hogy keblemre öleljen vágyaim ideálját: akkor kellett látnom, hogy reményem csillaga bolygó lidércz fény vala, melyet vakon követve, a menny helyett, kárhozatot nyerék ... — Barátom, tárd föl előttem bánatod, s meg fog könnyülni szived, ha kínzó terhét levetheted; és ha föl nem vidíthatlak is: ketten könnyebben fogjuk elviselhetni azt. Eralékszel-e még a boldog gyermekévekre, midőn a testvéri szeretettel rokon barátság tölté el, és fűzte össze lelkeinket ? az én szivem nem változott irányodban, s nemde barátom a tied sem ? ... — Nem Jetíöm, az én szivem sem változott; s jól esik tudnom, hogy te is a régi vagy, és hogy van még a földön legalább egy meleg szív, mely irántam részvét- és szeretettel dobog.... igen, felfogom fedni bánatom okát, bár tudom, hogy enyhülést, nyugalmat csak a sir álma adhat zaklatott lelkemnek. Szótlanul haladtak egy darabig ifjaink; majd egy távol eső, elfeledett virágos lúgos lombjai alatt leülve, Endre — hosszan felsohajtva igy kezdé beszédét: — Húsz éves valék, midőn tanulmányaimat végezve, tőled elváltam, s szülőimhez haza tértem. Örömmel néztem jövöm elé, melyet ábrándjaim tündér honná varázsoltak; szivem telve volt remény és bizalommal a világ- és önmagam iránt. — Most már a tündér fátyol ellebegett, örökre eltűnt szemeim elöl, melyeket a fájdalom nedvet- lenekké égetett; reményeim kihaltuk, bizalmam szükséges egy könyvtár alakítása, erre elegendő pénzzel nem rendelkezhetvén, néhány népies olvasmányt magában foglaló könyvemet a népkörnek ajándékoztam. Itt meg kell említenem Nyiri Bálint hivatal-társam ügybuzgalmát s bámulatra ragadó nagylelkűségét is, midőn 86 kötetből álló díszes könyvtárát, mintegy 160 frt értékű könyveit a népkörnek ajándékozd, e ritka nagylelkűség méltó, hogy örök emlékezetben tartassék a népkör tagjainál, mert most fennáló díszes könyvtárunknak egyedül ő vetette meg alapját. 160 frt értékű könyvet ajándékozni 1 és éppen egy tanítónak ki maga is küzd a naponkénti szükséggel, bizony bizony nem mindennapi dolog. !! A tagdijak csekélysége miatt a pénztár meglehetős üresen állott, mert több rendbeli lapok és tanulságos könyvek megszerzése igénybe vette annak csekély tartalmát, mert mindenekfelett hírlapokról és könyvekről kelle gondoskodnunk, hogy annál nagyobb mértékben lehessen miből tartani felolvasásokat. De bár mily örömmel látszott is fogadni a nép kezdetben az eszmét még is sok küzdelem kiván- tatott ennek sikerre juttatásához, mert találkoztak egyes elfogult egyének, kik irigy szemmel, vagy tán kaján gonoszsággal nézték ez egylet növekedését, szerették volna, ha a kezdett szép egyetértés, összetartás köztünk meghasonlott volna, de mennél inkább növekedett számuk az ily elfogult gondolkozásuaknak, annál nagyobb ösztön ébredt a társulat tagjai közt az összetartásra. Nem ritkán lehete hallani alaptalan rágalmazásokat, sőt az egyháztanácsban egy presbyter nyilvánosan fel- szóllalt, hogy a társulatot az egyház helyiségéből ki kell tiltani, de elfogultsága a derék lelkész magatartásán hajótörést szenvedett. Tapasztalásból tudjuk, hogy minden jó ügynek különösen kezdetben találkoznak ellenei, mig ellenben a rosznak találkoznak pártfogói, úgy ezen presbyternek is megpendített kárhozatos indítványa kezdett a községben nagyobb-nagyobb mértékben elterjedni s engem mint a népkör alapitóját kezdtek méltatlan rágalmazásaik által bántalmazni, hogy a bántal- mak által elkeseredve, magokra hagyom a társulati tagokat s igy a népkör felbomláshoz fog közeledni, én azonban meg voltam azon eszmével barátkozva, hogy e társulatot emelni és ha lehet virágzásra hozni kell minden áron, s ha tervem sikerülni fog, reményletteu át fogják látni törekvésem jótékonyságát; ennélfogva nem gondolva bánelveszett, és jövöm ?. .. oh jövöm képe oly sötét, oly rideg, most érzem, tudom hogy többé nem lehetek boldog soha! — Négy év alatt megvénültem testben, lélekben; — és bár fürteimet nem vonta be a fájdalom a vénség derével, de e helyett letarolta szivemnek örömmel ápolt virágait; s oly sivár pusztává tette keblemet, mint Afrika sivatagja, hol a Sirokó halálszele átrohant.... Oh nem az évek teszik az életkort! — Időtől meggörnyedt testben is lakhatik élénk, fiatal lélek, ha a szenvedés és keserű csalódás érzéketlenné nem teszi. Gondoltam volna-e én négy évvel előbb, hogy ily hamar olyan lesz előttem az akkor még annyi kecsegtető reménynyol felém mosolygó élet, mint egy megúnt ruhadarab, melyet sajnálat nélkül dobok el magamtól ? !... Endrének hangja oly meginditó, oly igazi mély fájdalmat tolmácsoló volt, hogy szemeibe könyek lopództak a keserű visszaemlékezés fájdalmas érzete alatt, s több perczig szólni sem volt képes; barátja Jenő mélyen meghatva, elfogódott szívvel hallgatott. — Egy forró nyári nap alkonyatán sétálni in- dulék; üditö árnyas fa sor alatt haladva, észre sem vettem, hogy utam a temetőbe visz. Úgy szerettem mindig a mohos sirok közt elmerengeni, telkemre ilyenkor mindig oly édes-bús komolyság szállt melyet soká nem tudtam, és nem akartam magamtól elodázni. Levett kalappal haladtam mcg-megállva s olvasgatva talán századikszor a jól ismert sirirato- kat; s már vissza akartam térni, midőn a legvégső sirok egyike fölött egy gyermek leánykát pillanték meg. Oh barátom — nem lehet fogalmad róla mily tünde szép volt e leányka! — Babonás félelem, és megmagyarázhatlan gyönyör-érzettel néztem őt mozdulatlanul, a nélkül hogy ö észre vett volna, mert nehány vadrózsa bokor és félig ledőlt kereszt elfedett előle. Egy kicsiny sirhanton ült, s fejét jobb karjára hajtva nyugtató; angyali szép arczán a rózsa és liliom báj színei ömlének egymásba; kék szemei fényében a májusi tiszta égnek egy pontja vagy talmakkal — sokszór mondám „ Uram bocsásd meg nékiek, ifiért ntTn tudják tnit cselekesznek“ — folytattam elkezdett müvemet, biztatva, bátorítva hivatal társam által. Az 1868. február 12-ik napja volt népkörünkre nézve azon nevezetes nap, melyeu letétetett biztos alapja a társulat létezésének; ugyan is a nevezett napon egy á legszebb és legkedvezőbb helyen álló adósságai terhelt háznak árverelése tartatott, az igaz, hogy az épület nem valami izlésteljes volt, mert a ház teteje tökéletesen elavult s az idő viszontagságai által feldúlt úgy annyira, hogy a lakás javítás nélkül teljes lehetetlen volt. Gondolkoztam mitévő legyek ? nem jó volna-e azt a népkör részére megvenni ? a pénztárban nem volt több mint 19 frt 24 kr. Tizenkilencz forint és 24 kr.! 1 és házat venni! bizony nem kis feladat. Bármi lesz következménye, elhatároztam magamat ezt minden áron megvenni. E szándékomat nem is bátorkodtam a népkör tagjaival előre tudatni, ne hogy megsem misitteSsék, egyedül 6 taggal közlöttem szándékomat az árverelést megelőzött napon, de majd csak nem nevetségessé tűnt fel elüttök törekvésem, mig végre pártolni látszottak nézetemet. Másnap megjelentem az árverelésen, s szerencsére mint legtöbbet Ígérőn rajtam maradt. E váratlan eset nagy mértékben felizgatta a kedélyeket, s ekkor estve túl tömött volt a terem, ugyannyira, hogy alig volt képes befogadni a megjelenőket, lehetett hallanom saját tagtársaimtól is sokaknak kárhoztató Ítéletét, s kijelenték, hogy a ház nem kell, tartsam meg magamnak. Én bár az nap 100 frt tiszta hasznot Ígértek a vételáron felül, a többség akarata ellenére kijelentettem, miszerint sem a ház, sem az ígért száz forint nekem nem kell, mert én azt oly szándékkal vettem, hogy az a népkör háza,leend, észre sem veszik, midőn majd ki lesz fizetve a 221 frt vételár, s csak is igy lehet állandó népkörünk, ha saját házzal rendelkezhetünk. Alig lehet képzelni, mily forrongás volt községünkben, minden száj csak arról beszélt, minő nagy tévedés, üres zsebbel házat venni ! úgy hogy még azok közül is igen sokan, kiket buzgó tagoknak ismerek, kétségeskedni kezdettek a kifizetés lehetőségéről. Sokan a tagságbóü kilépéssel fenyegettek, mert úgymond az 1 frt 20 kr. tagdij csak csalétek volt a belépésre, most a házvétel és tetőjavítás miatt 5 frt is lesz a tagdij. Bármint igyekeztem is a népkör hasznát és kiszámithatlan jóa sirok ártatlan nefelejcse látszott visszatükröződni, — s ezek fölött mint bárány felhő az égen — ívként görbült a finom keskeny szemöldök; szabályos orra hosszas, félig horgas volt, — s két ajka oly picziny és piros mint a fakadó rózsabimbó; és ezekhez gesztenye-barna haja dús fonadékban futott körül feje hátsó részén, végig húzódva alabastrom fehérségű magas homlokon. Hóvállait és tömött, gyönyörű idomú nyakát irigyen födte el a karcsú derekához simuló fekete mellényke, mig tagjain hasonló szinű ruha plasz- ticus redökben folyt alá. A nap búcsú sugarai arczát csókolák, s feje fölött glóriát képeztek. Oly szép volt e tünde bá- ju gyerraekarcz, mint egy égi seraph, ki a tulvi lágról szált le a halál honába, szép álmokat hozva a csöndesen nyugovóknak. Elbűvölve visszatartott lélekzettel néztem öt hosz- szasan. A lányka fölocsudva mélázásából, letérdelt és pár perczig imádkozott. Égre emelt szemeiben a fájdalom gyöngyei csillogtak, s ártatlan arczának az áhitat szent buzgalma átszellemült, túl világi kifejezést kölcsönzött. Kevés vártatva fölalt, mcgcsókolá az egyszerű keresztet s távozott. Hosszasén néztem utána miután már nem Iátha- tám is, éB azután a sirhoz mentem, ahol előbb ö térdelt. A kis kereszten e név volt kezdetlegesen ki- vásve: „Boldog Mária.“ Tehát anyja, vagy testvére nyugszik itt gondolám. Meghatottan ereszkedtem térdeimre, és megcBÓ- kolám én is a kis keresztet, mint előbb a gyermek leányka tévé; a sirvirágok mintha hálásan hajlongtak volna felém, s egy eltévedt utólsó sugár a kis keresztre sütött, szelid mosolyaként az ott nyugvó szellemének. Mondhatlan érzelemmel tértem vissza sétámból, képzeletemben a kedves gyermek arczával mulatva, szivem kéjtelt sejtelmekbe merült. (Folyt, köv.)
