Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-04 / 18. szám
nyelvtan- és a többi tantárgyakban ügyesnek látszott. Meglátszott ez osztálya tanít- ványain is. De meglátszott az is, hogy mindezen tudás mellett osztálya tanonczai a legpajkosabbak voltak. Miért ? Azért, mert 8 e gyenge csemetéket csak tanította, de nem nevelte. Miután pedig igazán nevelni csak a hitvilágával lehet, ő pedig ettől nem lévén áthatva, tanonczai szivét is csak saját vallástalan szellemével áraszt- hatá el. — Ám a felekezeti tanoda már ily tanítót nem tűr. Itt a tudás mellett hitbeli meggyőződés is kívántatik. Mindkettőt egymástól elválaszthatlannak tartja, i Nem pihen nyugodtan egyedül a káté álláspontján, hanem ezzel karöltve előmozdítja a tudományok minden ágait. — Nem elég azt kürtölni, hogy a tudás minden, ez azon hatalom, mely teremt s emel nagy- gyá népeket; mert akik azt állítják, hogy az elemi oktatás minden, azok nem ismerik sem az elemi oktatást, sem a gyermeket, sem a népet. Más itt a dolog veleje: a gyermek nem pusztán tudatlan lény, hanem egyszersmind a roszra hajlandó s engedetlen. Az iskola oszlatja egy kissé a tudatlanságot, de az engedetlenséget s a rósz hajlamokat egyedül a religio szelídíti és javitja meg. (Folytatjuk.) Bártol J. Javaslat. (R I-tól). A megyei tisztviselőknél — a pénztáriakat ide nem értve — befolyó pénzek elszállítására nézve : 1. A megye minden tisztviselője — a pénztáriak kivételével a hozzájok érkezett bárminemű pénzeket 48 óra alatt rendeltetésük szerint elszállítani tartoznak. 2. Azon pénzekre nézve, melyeknek elszállítása hivatalos eljárás befejezésétől feltételeztctik, az elszállítási határidő (1. p.) az ügy elintézése idejétől számit tátik. 8. Azon tisztviselők, a kiknél pénzek rendszerint befolyni szoktak, azokról naplót vezetni tartoznak. 4. A napló következő rovatokkal lesz ellátandó: a) folyó szám: b) a pénz, ki által fizettetett; c) a pénz rendeltetése. d) a befizetés kelte, e) a pénz hova szállíttatott, f) mely utón szállíttatott, g) az elszállítás kelte, h) az átvevő egyén, posta vagy más hivatal elismerése, i) észrevételek, ha p. a pénz elszállítására nézve akadály forog fenn. 6. A naplót vezető tisztviselők tartoznak gyűlésenként abból kivonatot bemutatni. A már be-1 mutatott kivonatnak azon tételei, melyek elintő- • virágot hintének, és ö oly boldogan ment mindig tovább-tovább .... midőn egyszer csak ijedve nézett maga körül, ijedve Tette észre, hogy egymaga van, hogy lépteit senki sem követi már. Útja kietlen pnsztaságra változott, hol tüskék és rögök vérzék gyönge lábait. És utolérte a ziva tar...... Feje fölött úgy csattogott az ég, a nagy élő fákat, melyek alá félvo menekült egyen- kint csavarta ki a vihar; az esö-cseppek könyár- jával bővülve áztaták .... míg Iassankint elcsöndesült minden és fólébredt. Keble még úgy pihegett, szive oly hangosan dobogott, lelkét félelem, testét reszketés fogta el. Homlokáról fagyos verejték gyöngyözött, úgy félt, úgy rettegett, és nem tudta mitől. — Istenem, te tudod mit jelentenek e rejtélyes álmok, s ha még több szenvedésre vagyok érdemes, legyen meg uram a te akaratod! E szavakkal imazsámolyára borult és imádkozott. A nap első sugarai ekkor tűntek föl a láthatáron, s a nap első sugarai térdein találták az árva királyleányt, és glóriát vontak feje körül... olyan volt, mint a kereszt alatt térdelő fájdalom ma donnája. Soha szentebb ima nem szállt az égbe, mint ez ártatlan szívnek bus fohászai. Alig állt föl imazsámolyáról, hol aggódó szive naponként nyugalmat, enyhülést, vigaszt talált, alig Ölté föl egyszerű öltönyeit, midőn egy apácza jött, és öröm hangon tudata vele, hogy honából érkezett fényes követség vár reá. Qröm sikoj repült el az árva királyleány ajkizetlen maradtak, a következő kivonatba ismét felveendők mindaddig, míg a pénz el nem szállíttatott. 6. Ezen szabályrendeletnek bármely részében meg nem tartása sürgős fegyelmi eljárás tárgyát képezi. — A csabai felsőbb leány-iskola helybenhagyott alapszabályait alább egész terjedelmében közöljük, figyelmeztetve a megye székhelyének polgárait arra, hogy ily alapon nem lehetne-e itt helyben is egy polgári iskolát létesíteni; — mert azt, I h°gy elemi iskoláinkon kívül egy felsőbb tanintézetre szükségünk van — reményiem, hogy befogjuk már egyszer látni. A békés-csabai nöképzö társulat alapszabályai. I. Fejezet. A társulat cime, célja és eszközei. 1. §. A társulat czime: „Nőképzö-társulat működési tere: B.-Csaba. 2. §. A társulat célja: egy négy osztályú, magyar tannyelvű, vallás-különbség nélküli polgári leányiskolát az 1868. XXXVIII. t. c. idevágó szakaszaihoz és a helyi viszonyokhoz alkalmazotton felállítani és fentartani. 3. §. A kiadások fedezésére szolgálnak: az alapítványok kamatai, az évi tagdijak, a kegyadományok és a tandíj. II. Fejezet. A társulat tagjai. 4. §. A társulat tagjai háromfélék: alapítók, rendesek és rendkívüliek. 5. §. Alapítók azok, kik a társulat részére legalább 100 irtot egyszerre befizetnek, illetőleg biztosítanak. 6. §. Rendes tagok azok, kik kötelezik magákat, hogy egymásra következő 10 éven át, évenként legalább 10 frt. tagdíjat fizetnek. 7. §. Rendkívüli tagok azok, kik kötelezik magukat, hogy egymásra következő 10 éven át éven- kint tetszésük szerint kötelezett, 10 írtnál kisebb tagdijat fizetnek. 8. §. Akár alapitó, akár rendes, akár rendkívüli tag csak önjogú és becsületes ember lehet, tekintet nélkül a vallásra, nemre és lakhelyre. 9. §. A tagság a tagdíjról szóló kötelezettség napján kezdődik; megszűnik pedig: a) A kötelezettség leteltével, ha az meg nem ujittatik, b) felmentés, — és c) kirekesztés által. III. Fejezet. A tagok kötelességei és jogai. 10. §. A tagok kötelesek a társulat célját az alapszabályok által kitűzött határon belül buzgón ról, midőn ajtaján kilépve előtte álltak fényes, gyönyörű nemzeti öltözetben a rég látott hazafiak. Csoda-f, ha az elsőnek, kit meglátott keblére borult, és sirt ott oly hosszasan, oly édes keservesen, ... hisz annyi oka volt rá !... s csoda-e, ha őzt látva a marezona harczfíak, szintén nem tudták, vagy nem akarták visszaparancsolni kö- nyeif, melyek síráshoz nemi szokott szemeikből oly szaporán peregtek alá.... Az édes-bus üdvözlések után elöadá Csák Máté a követség föladatát és kérőimét, s ünnepélyesen meghívta öt a trónra; megjegyezve, hogy szavai, százezrek visszhangja a honiban. De Erzsébet már nem hallá e szavakat; lelkét, elméjét csak az foglalkodtatá; hogy újra meg- látandja honát, ujra Iátanc^ja a zöld bérczeket, a szebb színekben pompázó szivárványt, az alföldi puszták délibábját, és mindent, mi gyermek éveiben oly kedves volt neki; újra letérdelhot ősei és atyja sirlaka előtt, s kisírhatja ott magát, kárpótlásul annyi szenvedésért.... neki a korona, a királyság eszébe sem jutott. Örömmel adta beleegyezését a hazába visszatérésre, 8 a honfiak gyönyör»reményálmaiba ringa- tá magát. Szegény leány, szegény királynő! mily kegyetlen a sors, hogy ezen reményeket, egyenkint teljesülés nélkül ez&kgatá szét szemeid előtt!,,,. (Folyt, köv.) előmozdítani, s az évi tagdíjat (6 és 7. §.) minden tanévre előre septemberhó 30-ig pontosan lefizetni; kivétetnek a tanév közben belépett uj tagok, kik első évi tagdijukat aláírások napjától számított két hónap eltelte alatt tartoznak beszolgáltatni. 11. §. Egy társulati év September első napjától a következő évi augusztus utolsó napjáig terjed. 12. §. Közgyűlésen az alapi tó és rendes tagnak tanácskozási és szavazási joga van; ezenkívül választó és választható. 13. §. Közgyűlésen a rendkívüli tagnak csak tanácskozási joga van. 14. §. Minden tagnak jogában áll az iskolaszékhez írásban indítványt beadni, s annak a közgyűlés elé való terjesztését követelni. 15. §. Az alapitó és rendes tagnak, különös tekintettel tagsága éveinek számára, joga van megkívánni, hogy egy gyermeke a társulat iskolájában ingyen tanittassék, vagy legalább tandija mérsékeltessék. IV. Fejezet. A társulat ügykezelése. 16. §. Az ügykezelés történik: a) A közgyűlés által, b) az iskolaszék által. A) A közgyűlés. 17. §. A rendes közgyűlés minden évben a nyári szünnapok alatt, julius vagy augusztusban tar- tatik meg, az iskolaszék által megszabott és előre kihirdetett napon és tárgysorozat szerint. Az iskolaszék vagy 10 nem rendkívüli tag kívánságára rendkívüli közgyűlés is tartathatik. 18. §. A közgyűlés tárgyai: a) Az elnök évi jelentése; b) az évi számadások felülvizsgálása; c) az évi költségvetés megállapítása; d) a tandíjnak fölemelése; e) az indítványok megvizsgálása s elintézése; f) az iskolaszék megválasztása; g) a tanító megválasztása vagy elmozdítása; h) a tagságtól való fólmentés vagy kirekesztés ; i) az alapszabályok módosítása, mi is a kormánynak a közgyűlés után azonnal bejelentendő. (Vége köv.) Levelezés. Békés-Szent-András april 21. 1873. Midőn a közjó iránt lelkesülni tudó egyes jótevő maecenásokat van szerencsénk az olvasó közönségnek felmutatni; tesszük ezt azért, hogy ez által részint a jótevő iránti kötelességünket lerój- juk, részint azért, hogy a követésre méltó példát mások látván, a közjó iránt lelkesülni példát vegyenek. Mint az óra kerekei egy és ugyanazon czélra vannak előállítva, úgy a társadalomnak minden egyes tagja, mintegy hivatva van emberi rendeltetésénél fogva a közjó előmozdítására, de még is bányán vannak, kik hideg részvéllen roagok- viseletével önmagoknak élve, felednek minden közjót s azt közreműködésük által nem hogy elősegíteni, de inkább hátráltatni iparkodnak. És éppen azért nem lehet, hogy nyilvánosságra ne hozzunk egyes jóltevö maecenásokat, kik nem csak önmagoknak élnek, de igyekeznek áldozatkészségeik által a közjót is előmozdítani. Községünkben alakult, s jelenidőben már szilárd alapra fektetet „népkör“-ünk időnként szerencsés lehet a nép felvilágosodását előmozdítani törekvő áldozatkész polgárokat felmutatni, ime a közjó iránti nemes buzgalmának igen szép jelét adta Teleki Bálint közlakostársunk, midőn folyó hó 19 én a népkör iránti nemes érzelmében 14 frt 25 kr. ajándékozott egyletünknek. Valóban e szép tette megérdemli a nyilvánosságra hozást már csak azért is, hogy községünk te- hetösb polgárai ezt látván, annál inkább felbuzduljanak, habár nem is az ily áldozattételre, de legalább a népkörbe való beállásra, hogy ez által szellemi tehetségek fejlesztését növelni iparkodjanak. Fogadja általam e szép cselekményéért a népkör hálaköszönetét. Zih Károly. K.-Tarcsa april végén, Tisztelt Szerkesztő url A „Békés* 17-ik számában Körös-Tarcsa községére vonatkozólag egy a mily valótlan, ép oly sértő körülmény foglaltatik. Az állíttatván ugyan is nevezett község elöljárósága felöl, hogy ez ft szomszéd Mezö-ße- rény község hetivásári helypénz szedési jogának eltiltása végett folyamodik : ez által úgy lett az feltüntetve az olvasó közönség előtt, mint a mely a jognak és kötelességnek még fogalmával sem bir. Nem kérdezzük, hogy micsoda forrásból merítette a tisztelt szerkesztőség e valótlan közleményt, s mi okból tarthatta ez elferdített tudósítást oly biztos helyről származottnak, hogy annak alapján egy testületet bátran a gúny világításába állíthasson: de felhiva érezzük magunkat s kötelességünknek érezzük ama közleményt helyreigazítani, s az illustratiót valódi értékére szállítani. Alólirt elöljáróság Mezö-Borény község hetivásári helypénz szedési jogának eltiltásáért nem folyamodott, hanem részint maga tapasztalván, részint több helybeli panaszosok által figyelmeztetve lévén, hogy a legutóbbi mezö-berényi országos vásár alkalmával az illető vásári haszonbérlő, némely vásári haszonbérlők példája szerint, az eddigi felsőbb rendeletekkel ellenkezőleg illetéktelen dijjakat szedet vagy szedettet, s nem csak jogosan az árusokat, hanem illetéktelenül megadóztatta az egyes házakhoz beszállott vendégeket is: e visszaélések megszüntotése czéljából folyamodott a községi képviseleti gyűlés utasítása szerint, még pedig nem egyedül Mezö-Berényre, hanem általában minden városi joggal biró oly kebelbeni községre vonatkozólag, mely e visszaéléseket folyvást eltűri. — Kénytelenek vagyunk ezek szerint a „Békés* 17-ik számában foglalt Körös-Tarcsa községére vonatkozó közleményt vagy tudatlanságból, vagy meggondolatlan élczelési viszketegböl, vagy egyenesen roszakarat sugalmából származottnak nyilvánítani. Körös-Tarcsa község elöljárói. — A fentebbi kissé nagyon is érzékenykedő levélre azon megjegyzésünk van, hogy a sérelmes (?) hirt egyik újdondászunktól vettük ; most e levél következtében ntánna jártunk a dolognak és olvastak nemcsak a t. község folyamodványát, de a békési t. szolgabiróság véleményét is ez ügyben, a folyamodvány kétségbe vonja Mezö-Berénynek helypénzszedési jogát, holott az annak meg van adva, mi heti vagy országos vásárt helypénzszedési jog nélkül nem is tudunk jelenben képzelni, minden község igyekszik jövedelmét saját érdekében — mennyire lehet — fokozni; ha e körül visszaélések történtek, ezt első sorban maga Be- rény lett volna hivatva orvosolni, és hisszük hogy orvosolta volna is, — noha vásári alkalommal nehéz megkülönböztetni, a vásárost a közönséges utazótól, mert hisz vásárra, mindenki többnyire vagy eladni, vagy venni megy, és igy egészen helyén látjuk, hogy a helypénzt fizesse is; különben e tekintetben kétségtelenül intézkedni fog megyei közgyűlésünk; bárhogy dűljön el az ügy, Tárcsáé kétségtelen azon érdem, hogy az ügybon félszobáit. (A szerk.) — Jegyzéke a b.-gyulai kir. e. f. törvényszéknél 1873. év május hó 5-ik és következő napjain tárgyalandó polgári pereknek. jElőadóNyikora Mihály thiró. 4928. Szabó György s társának .Szabó Mihály ellen 1500 frt, osztályrész kiadatása iránti pere. 7589. Cséfai Flórának özv. Veres János ellen 540 öl nádas visszabocsátása és elvont hasznok iránti pere. 7892. Rostás Istvánné sz. Mogyorossi Annának, id. Mogyorössi János s érdektársai ellen 818 frt 28 kr. örökség és ingóságok kiadatása iránti perc. Előadó: Huszka Mihály thiró. 7893. Lövy Zsigmondnak Gyulavárosa ellen 7705. frt. kár megtérítése és jár. iránti pere. 7896. Melis Mihálynak Tóth József ellen tulajdonjog megítélése iránti pere. 7975. Oprics Ferencznek Képíró Lajos és nője ellen ingatlanok tulajdona iránti pere. 7076. Csarnai J. Jánonak Csarnai A. János ellon tulajdonjog megítélése iránti pere. 8249. Sz. Molnár Anna és Máriának Méhes Lajos kirendelt gondnok ellen eltűnt Sz. Molnár Péter holtnak nyilvánítása iránti pere. Újdonságok. — Évnegyedes megye-bizottmányi gyűlésünk holnap veendi kezdetét. — Az alispán! körlevélben foglalt számos tárgyak elintézése valószínűleg két hetet fog igénybe venni. — A Városi 100 képviselő választása mai napra lévén. kitűzve, az eredményt csak jövő szá-