Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-03-16 / 11. szám
Második évfolyam. ll-ik szám. Gyula martius 16-án 1873 f .^ Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza 13. sz.) — Bécsben Schmid Edmund hirdetési irodájában (Weihburggasse, Nro. 22.) Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. ^ Megjelen ^ hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4 ft V ________y Gyul a martius 14-én 1873. ni. Névtelen közlőnk az orosházi szolgabiró ellen megrendelt tiszti keresetbe, megyénk azon eljárását, mely szerint ez „az 1870. XLII. t. ez. 49. és 80. §-ra elölcgesen abba állapodott meg, hogy „ez esetben“ minden discussiót kerülve, az elnöki recapitulatiót is mellőzve, az előadás után közvetlen szavazáshoz fog s ngy is tett“ oly „a bűnnek talán kedvező: az ártatlan becsületére vészthozó“ csak a bűnnek érdekébe állható titokszerüségnek „a nyilvánosságtól remegésnek“ s a többi pnrasisokkal bélyegez, és vádol, hogy mint írja „az erkölcsi biztonság és szigorú igazságszolgáltatásnak kiáltó szava érdekében kötelezettnek találta magát ez ellenében“ mint a mely felfogás hála Isten! a törvényben igazolását nem találja felszóllalni“ sőt a „Pesti naplóba“ is felkiáltott. Nagy vádak, nagy szavak, melyek egy szuszra öndicsérők és egy megyét keményen sujtók! — de hála istennek, hogy nem csak nem igazak, hanem olyan, mely már az exposeba a czáíolatot is homlokán hozza. Mert 1-ör az elnöki recapitulatió mellőzéséről szó sem volt, mit a főispán ellenébe bajos is lett volna határozni. 2-or a megállapodáshoz az is tartozott, hogy e balpárti főtisztviselő, e balpárti megyébe csak a tiszti kereset utján rehabilitálható s ez úgy lett beszavazva ; 3-or, mert midőn e megállapodás csak „ez esetre“ 'történt, ez által elismertetett, hogy joga lett volna másként is megállapodni; és igy az erkölcsi közbiztonság veszélyeztetve ez esetből nincs ; 4-er, mert ott, hol az ügyiratok s a tiszti ügyész indokolt véleményei a nyilvánosság előtt felolvastatnak s a tisztviselő feletti itélethozás a bírósághoz áttetetni lia- tároztatik, ott titokszerűségről, a nyilvánosságtól, remegésről, bűnnek érdekében pár- toskodó titkolódzásról csak elfogult beszélhet, s olyan, ki mint közli talán magáról írja „mi akarva, nem akarva, mindent pártszempontból szoktunk tekinteni, ahoz képest eljárni,“ s ezen „lóláb“ közlő minden sorából kilóg. Lássuk ellenünk öszveirt érveit; — Midőn röviden elmondja, hogy az iratok minő halmazba olvastattak fel s ezért a gyakorlottak által is alig felfoghatók voltak, mindjárt utánna teszi, hogy többen a mellékszobába vonultak, azt elfelejtve ki- irni, hogy ő maga meg akkor jött a terembe, mikor már mind fel is olvastattak s igy nem csuda, ha meg nem értette a dolgot ; — mindjárt igy kezdi érveit: Vizsgáljuk a törvényt a praxis eriminalis szempontjából, világos ebből, hogy tisztelt barátunk ismét a bírósági theoriákkal zavarta meg velejét, s a-^torvényszék Ítéleti eljárásnak a megyei közigazgatási határozatokra erőszakos rávonszolásából vonja le a megye eljárását kárhoztató vádjait ; holott a 82. és 83. §§-ok elolvasása világosan tünteti ki, hogy vizsgálat megejtése „után“ (erre még később visszatérek) a birói tiszt nein a megyékre, hanem a törvényszékekre van ruházva; — a megye már akkor mint közigazgatósági hatóság csak mint házi ügyében, meghalgatva saját közegét t. i. a fegyelmi választmánynak és tiszti ügyészének véleményét csak abban határozhat „igen“ vagy „nem“-mel, van-e a vádba oly alap, mely tiszti keresetet képez, vagy nincs ; mely utóbbi esetben tisztviselőjét tovább is hivatalában megtartja. Hogy a megye ezen eljárásában semmi biróságra nincs hivatva, maga a törvény igazolja, mert 1- ör mint magad mondod és pedig helyesen, hogy erre elkerülhetlen, hogy vádló és védő közt a szabályos szóváltások megtörténjenek, úgy de ilyet a törvény a megyénél nem rendel most, mint a fegyelmi választmány eljárását, mely a vádlottól is nyilatkozatot vesz, és a tiszti ügyész indokolt véleményét, melyre titkos szavazattal határozni rendel, — tehát a gyűlés előtti vád- és véd-beszédről semmit sem tud a törvény ; — de ez nem is kell, mert 2- or a 80. §. szerint jogérvényesen csak ! a tiszti kereset elrendelését határozhatja el, mely ha felmentést határoz, azt a főispán vétója megsemmisíti, ki a belügyminister által a tiszti keresetet elrendelteti; — tehát az egész megyei határozati jog egy kis figuráló vótum informatorium, de legkevésbé sem birói Ítélet; ugyan minek rendelte volna tehát a bizottmány! tagokból vagy másokból a czifra véd- és vádbeszédeket ? — s mit eredményeztek volna egyebet a biróság elibe küldésnél, hol azután nyilvános lévén ismét a tárgyalás, lehet pro et contra beszélni a mennyit tetszik; 3-or. A megyénél ekkor már a dictió- zás csak árthat, de nem használhat, mert a főispáu véleménye szerint is ártatlan tisztviselőt a rósz akaratú ellenségek, a kárörvendező barátok örömére nyilvánosan megpiszkolhatják s ez elégtétel nemtelen, — s a közügyre káros; —,de nem használhat, mert a bármely szép beszéddel kicsiszolt tisztviselőt a főispán belátása, ki bizonyosan nem dictiózásból ítél, a megye felmentése daczára is a birói ítélet alá adja. Ezekért a törvény helyesen rendelte, hogy a megejtett vizsgálat felolvasása s tiszti vélemény meghallgatása után csak egyszerű titkos szavazással kell határozni a vád alapos s nem alapossága felett. De hát „mondod talán“ igy el van veszve a megye határozati joga saját tisztviselője felett; hol itt az önkormányzat, hol van annak sarkköve a nyilvánosság, a nyilvános feleletrevonás, mibe legtöbbet bizunk ? Koránt sincs elveszve, a megye discutiál s döntöleg határoz tisztviselője felett akkor, midőn a panasz elébe terjesztetik, s a fegyelmi eljárást el, vagy el nem rendeli; — mert még ekkor csak panasz van, mit ha a többség indokolatlannak talál, elvet; de ha a dis- cussiálás azt alaposnak határozza, a vizsgálatot megrendeli, itt van helye a közigazgatási discussiónak; — itt gyakorolta- tik az önkormányzat, a feleletre vonás, a TÁRCZA. Első találkám. Az idő ólomlábakon bukdácsolt, tán nem íb elöré! Rettenetesen kezdém magam unni, s még mindig messze a várt drága perctől. Alig lehetett több *|, 3-nái. Nincs valami rettenetesebb, mint mikdr az óra haladását kell lesnünk, akkor halad a leglassabban, mintha csak szántszándékkal akarná bosszantani az embert. Már nem birtam tovább kiállani a dicsőséget. Attól kezdtem tartani, hogy az éhség s az unalom megöl még a boldog perc elérhetése előtt. No! a volna még csak szép. Elkezdtem érvelni pro és contra. Végre is legyőztem az előbbi elhatározást, s kimenetelre szántam magam, hisz már úgy is megnyugodtam, s a boldogság már nem arezomon csak szivemben ül. Egy kapuczinerre! a szomszéd kávéházba! parancsolom a két szürkémnek, s azoknak nem is kellett sok parancs, rögtön vittek. Egy kapucziner enyhiti az éhségét, s úgy teszek, mintha ebéd után volnék. A kapucziner után a biliárdhoz állottam nézni. A kellner játszott Hadar! Gyula barátommal. — Érdekkel néztem, s magam is akartam protzitze- roskodni; de sajnáltam utólsó 5 ftomat felváltani. Hadari Gyula barátom igen jól játszott, én egész elbámultam, s magamat is alig vettem volna észre, ha a kellner nem figyelmeztetett volna csámpás lábaival a tyúkszemeimre jó rátaposván. Thytt! Ih, i — ii! Pardon, pardon, i’ pittel Gut, gut 1 egyen meg a . .. Dühömben elfordultam a billiárdtól, jó pajtásim kis fris ferblit ütöttek a sarokban. Elkezdtem druckolni Szilaj Pista kedveB komámnak. Drukom folytán kezdett is hatalmasan nyerni, mikor Hadari Gyula barátom úgy vágott hátba a dákójával, bogy majd orra buktam a bankba, de két markom ugyancsak markolászott benne. Fejér Lajos barátom utolsó osztást tévén, felkelt, bosszantva a rá esésemtől. Siettem elfoglalni a helyet, hogy többet hátba ne üssenek. Te is játszol Zsigó ? Nem én! nyögém, még most is sziszegve. Játszál! nagyon belé markolásztál az elébb a bankba, alig ha nem lesz szerencséd. Még csak nemis válaszolhattam, Szilaj Pista barátom, kinek az elébb oly jó druokoltam, elém dob 2 kártyát. No legalább megnézem, nem muszáj adni! biztatom magam. Két ász 1 Tök és zöld. Thyü. De abban a pillanatban látom, hogy Pista barátom magának pirosba 20 vetett, s még az én kártyámat is meglátta. Mindegy muszáj adni 2 ászra! Ezt nem lehet eldobni kinevetnének. — Adom, mi a vizi? — 50 kr. kihúzom összes vagyonomat, s bedobom az ötöst. Áll. Mindenki adja ? ' Mindenki 1 Pista barátom rám sunyit, látta hogy nincs több annál az 5 ftnál. Ez a kártya 1 ft. Be mindenki ! Áll! mondom rendületlenül. Ez a kártya 1 ft. All! hagyom rá kissé keservesen, — de már csak még is oldalba bököm : „Ne bolondozz Pista!“ Pista csakugyan nem kóstáltat többet; bevárja mig hozzám ér. Az első kártya 2 ft. * Adom ! muszáj! már 2 ft 50-krom úgy is áll benne, de tovább ne kóstáltass, mert visszakóstáltatom, duzzogom fejemvakarva. Átveszem, makk IX. Elborsódzott a hátam. A másik kártya 1 ft. adod ? nem ? és ki se adja a kezéből. Felugróm nagy dühhel „mondtam, hogy ne kóstáltass. Nincs több. Hozom!“ Hahaha! röhög az egész társaság, kiknek már Pista előre kacsingatott. „Hozom“-ra nem adunk semmit. Tedd be! Adjatok hát kölcsön nagyon jó kártyám van! Hahaha, elviszed a szerencsét, —. .. s Pista nem vár tovább s osztott magának. Minden vagyonom, egész havi gázsim mind úszik benne ? a kapucziner ki se fizetve, én nem is ebédeltem, s még vacsorárá sincs kilátásom s huh! én még csak a kártyámat sem láthatom. Őrült felakasztási vággyal s dühhel rohantam ki, az ajtóban Besser bácsiba ütközöm, egy vidéki jó ismerősömbe. Hova hova öcsém olyan nagy tűzzel ? állják meg már egy kicsit! Egy eszme kapott meg s megálltam, Besser bácsi adjon hirtelen, de rögtön, mindjárt, azonnal kölcsön egy forintot, mindjárt megadom. S a mint kezembe kaptam, rohantam a bank asztalhoz „Itt a kósta 1“ Ha ha! Pista barátom éppen búzta be a bankot 31 pirossal, még csak a visszajáró 50 ftomat sem adta ki. Csakugyan rögtön visszaadtam Besser bácsinak az 1 ftját. Mi a baj ? kedves öcsém, mi a baj ? gyöjjön üljön le, látom fel van hevülve, igyék rá egy kis feketét, s rögtön rendelt is kettőt. Elbeszélem neki borzasztó esetemet. Iszonyú jó izüeket kaczagott rajta s ráadásul megitatta velem — — — a feketét. Nó nem tesz semmit kedves öcsém! nem tesz semmit! Több is veszett Mohácsnál. Bizonyosan annál „szerencsésebb a szerelemben,“ úgy szokott a lenni! Rá néztem egész megijedve s gyanakodólag. Fejemre koppantok! Oh bikficz. Oh te, te... óh hogy is tudsz te kártyához leülni, mikor ma olyan levelet kaptál. Oh te szerelemhős, hogy tudsz te a kártyához leülni! a kártyához, a kártyához !! Nem volt nyugtom, megijedtem, hogy már gyanakodnak is, s utoljára még valamit kisütnek; de boszantott ez utóbbilag felfedezett körülmény is. Elsiettem, el, el — — — — — — — Nem akarom tovább is untatni a kedves olvasót, — ámbár ez események, s a még ezután történtek mélyen bevésődtek emlékembe, s ez események mintegy kiegészítő részei a történetnek, de mégis nagyon eltalálnék térni a czimtől. Elég az hozzá, hogy még alig múlt 6 óra s én már a promenád felé sétáltam, s a mint közelebb értem, e szentnek képzelt helyhez, — érzelmeim annál inkább s jobban lettek felcsigázva. Képzel- mera már előre szaladt, s maga előtt képzelte Ilka nagysára bájos alakját, szemeiben az régi üdvvel, ajkain a sóvár vágyakkal, — kedves arczán az eltűnt felhő helyett boldog, s boldogító derűvel. Ismét elkezdtem ábrándozni, s lelkem a 7-ik raenyországban lebegett, s minden kellemetlenségemet s éhségemet feledém. Oh szentlélek! a kapuczinerek órája 7-et ütött, minden egyes kongásával, s ütésével úgy éreztem mintha Hadari Gyula barátom vágott volna hátba dákójával, oh de ez ütések kellemesek voltak. Minden érzékeimet összeszedtem, hogy e boldog pillanattól el ne ájuljak, szivem erei túl feszültek, s szétszakadásuktól kelle tartanom. Leültem az úgynevezett „szerelmesek padján,“ s nem mertem a levegőbe tekinteni.
