Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-02-23 / 8. szám

Második évfolyam.

8-ik szám.

Gyula február 23-án 1873.

Szerkesztőségi iroda:

Dobay János könyvnyomdája, saját házában.

Kiadó hivatal:

Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház.

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza

13. sz.) — Bécsben Schmid Edmund hirdetési irodájában (Weihburggasse, Nro. 22.)

Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb

hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr.

Megjelen

hetenként egyszer,

minden vasárnap.

Előfizetési dij:

Három hóra Hat hóra Kilencz hóra Egy évre .

1 ft

2 ft 3ft 4ft

A febr. 3-iki megyei közgyűlésről.

III. A fegyelmi eljárás.

Hogy a tudvalevő fegyelmi esetben követett eljárásra visszatekintünk, ezt az erkölcsi közbiztonságnak, más részről a szigora igazságszolgáltatásnak kiáltó szavára tesszük, úgy lévén meggyőződve, hogy oly procedúrában, minőt a megye ez esetben alkalmazott, sem az egyik, sem a másik a kellő garantiát fel nem találhatja, sőt általa egyenesen veszélyeztetik.

Lássuk e procedúrát.

Miután a fegyelmi bizottság a vizsgálatot öt hónap alatt szerencsésen befejezte, és az írásos eredmény az ügyészi kettős véleménnyel a megye közgyűlése elé került, ez, az 1870. XLII. t. ez. 49 és 80. §-ra támaszkodva előlegesen abban állapodott meg, hogy minden discussiót kerülve, az elnöki recapitulatiót is mellőzve, előadás után közvetlen szavazáshoz fog, s úgy is cselekedett.

Erre felolvastatott a bizottság jegyzőkönyve, mely kérdőpontokból és az azokra adott feleletekből állott, aztán a járási községelöljárók tudvalevő bizonyitványát, melyekkel vádlott részéről az bizonyittatott, hogy a hátralékos pénzek az elöljárók által még be nem szedettek, végre az ügyészi kettős vélemény.

Az irományok jókora csomót képeznek, miszerint azoknak felolvasása egy pár órai időt igényelt, tehát próbára tette a leggyakorlottabb figyelmet is.

Ily hosszadalmas felolvasásból a species factit felfogni, különösen oly egyéneknek, kiknek legnagyobb része e tekintetben sem a kellő gyakorlottsággal, sem átaljában tájékozottsággal nem bir, még azon esetben is nagy feladat leende, ha az irományok egy összeállított egészet tartalmaztak volna, a mint az eset nem volt, mert a figyelmes hallgató a számok, a dátumok, a tények, a részletek egész tömegével, minden chro- nologiai rend és históriai összefüggés nélkül halmaztatott el. S ha e kétségbeejtő vállalattal bírt volna is egyesek figyelme némi összefüggést kivivni, hát azt a vívmányt a kettős ügyészi vélemény, teljesen elütő tartalmával bizonyosan széttépte volna.

Szóval konstatálhatjuk, hogy alig volt a bizottmányi tagok között nehány, kik a szavazatukhoz kellő meggyőződést a felolvasottakból merítették volna. A többiek azt egyes felfogott részletekre, főkép pedig azon ingatag tndomásra voltak kénytelen fektetni, melyet a gyűlést megelőzőleg beszélgetésből, pártconferentiázásból merítettek.

A szemlélőre meglepő lehetett látni, hogy a jelenvolt biz. tagok közül sokan, őktudták mi okból, de tekintve, hogy utóbb azért ha mégis szavaztak, aligha birói lélekismere- tességböl a mellékszobákba vonultak, s azzal azon gyenge illusiót is eloszlatták, melyet a szemlélő a jelenvoltak figyelme iránt táplálhatott.

íme a gyűlés birói actusa.

Vizsgáljuk azt most az idézett törvény, a praxis eriminalis szempontjából.

Hogyan! törvénykönyvünkben találnék fel oly eljárás igazolását, melyhez példát a modern bíráskodás terén hasztalan keresnénk. '

Hogy szól az 1870. XLII. t. ez. 29. és

84. §-a? a 49. §. azt rendeli „hogyha tiszti kereset vagy valamelyik tisztviselő hivatalvesztése forog szóban, a titkos legyen,“ a 80. §. pedig azt mondja, hogy a vizsgálat eredménye a közgyűlés elébe terjesztendő, mely a tiszti ügyész meghallgatása után a tiszti kereset megindítása vagy abbanha- gyása fölött szótöbbséggel határoz.“ Ezek a törvény szavai.

S ki van-e itt a nyílt tárgyalás zárva, van-e ezen §§-ban oly kitétel, mely a szokástól és a törvénytől, oly lényeges eltérést, — minő a discussio mellőzése megállapítana ? . . . valóban nincs! Feltehető-e a törvényhozásról, hogy ha már a szokásos és törvényes discussiót mellőztetni akarta, azt, mint kivételt, határozott, minden kétséget kizáró szavakban ki ne fejezte legyen ? ily mulasztást a törvényhozás el nem követhetett s el sem követett.

Nemis akart egyebet mint azt, a mit határozottan ki is fejezett, hogy t. i. a felhozott esetben a határozat nem mint többnyire történni szokott, a felszólalók, hanem a jelenlevők összes szavazatának többsége szerint hozassák, a mi természetesen helyes is.

De ez a discussiót még nem zárja ki, hányszor kivántatott discussió után személyenkénti szavazás.

De ha valakinek ezen okok daczára mégis kételyei volnának, olvassa el a 45. §-t mely a tanácskozási rendet szabályozza s mely mint átalános szabályt állítja fel, miszerint a szavazatok a szólók szerint vétetnek számba, melytől eltérés csak akkor rendeltetik, ha a névszerinti szavazást tiz tag kívánja és — a 49. és 80. §-ban foglalt fegyelmi esetben, a hol azonban csak a határozatnak titkos szavazat alapján hozataláról van szó, a 45. §. foglalt tanácskozás pedig illetetlenül s igy épségben ha- gyatik.

Igen, mondák, de ez esetben titkos szavazás kívántatik, már pedig nyilt tanácskozás és titkos szavazás együtt meg nem férnek.

Ezt is határozottan kétségbe vonjuk, hogyan ! nem tudunk-e példákat arra, hogy a megvitatott kérdés titkos szavazattal döntetett el.

Persze hogy a debatterekre nézve a titkos szavazásnak nincsen értelme, de hiszen nemis ő végettük sürgettetik olykor a titkos szavazás, hanem a fel nem szólaltakért és ezekre nézve annak igenis megmarad értelme.

Épen igy lehetne a nyilt szavazást is a tanácskozással ellentétbe hozni, mert hiszen a felszólalókra nézve a nyilt szavazásnak sincs értelme.

A törvényhozás jól tudta, hogy ily kényes kérdésben nem mindenkinek van kedve olykor a darázsfészekbe belenyúlni, s mivel azt nem csupán nehány bátrabbnak nyilatkozata, hanem az összes jelenlevők nézete szerint kívánta megoldatni, azért rendelte el a szavazást és pedig hogy minden géné, minden pressio elhárittassék, a titkos szavazást.

Ezeknél fogva tehát és itt is, mint a vé- leményes jelentésre nézve tettük, azt mondjuk, hála istennek ! ama felfogás igazolását a törvényben fel nem találja.

De mentsen is meg a törvényhozás böl- csesége ily eljárástól, mely a bűnnek talán, de annak is csak talán és kivételképen kedvezhetne, az ártatlan becsületére nézve pedig egyenesen vészthozó.

Ugyanis mi az alapos ítélet sine qua non-ja ha nem első sorban az, hogy a bi- ró a tényállást tisztán megértse és hogy annak természetéről magának teljes meggyőződést szerezzen.

A tényállás felismerésének pedig mi egyik lényeges feltétele és eszköze? kétségkívül az, hogy az nem referadákból vagy nem egyedül ilyenekből, hanem főképen szóbeli előadásból legyen merithető, mert a felolvasás fárasztó, ellenben az élőszó a figyelem lefoglalására legalkalmasabb.

Elkerülhetlen aztán, hogy az illető közeg a vádat és a kért büntetést okadatol- va formulázza, hogy e tekintetben vádló és vádlott között a szabályos szóváltások, ha nem szóval, legalább írásban — megtörténjenek.

Végre szükséges, hogy a bíróság tagjai, részben az esküdtek is, úgy a tényállás mint annak beszámítási mértéke felett értekezzenek.

S alkalmaztattak-e ezen természetes eszközök a mi gyűlésünkön ? —

Ellenkezőleg! Sem a tényállás senki által összeállítva, sem az is minősége megvitatva nem volt, holott ez esetben a dis- cussiónak egyben úgy a személyes kihallgatásokat, mint az akár szóbeli, akár írásos szóváltást kell vala pótolni.

A mi a szóváltást illeti, ez érdemben ugyan történt valami, mert az ügyész is adott véleményt, kettőt, védelmi irat is volt benyújtva. De az ügyészi két vélemény azon okból, mivel a hiányzott pénzek befolytak (!) egymástól lényegesen eltért s igy a tájékozódást csak nehezíthette. A védelem sem volt védelem, mert hogy képzelhető védelem a vádirat ismerése nélkül.

Tehát sem precisirozott tényállás, sem vád és védelem, sem a minősités iránt megállapodás !

S most kérdjük, hol itt az igazságszolgáltatás, a becsületbiztonság garantiája? Mi azt ily eljárásban feltalálni képesek nem vagyunk.

Ugyan, hogy nem remegett kezünk, ha a golyót az „igen“-re vetettük, gondolván, hát ha ártatlant sújtunk, vagy nem háborodott fel bennünk a lelkiismeretesség, ha a golyót a „nem“-re vetettük, gondolván, hát ha a bűn részére állunk.

Igaz, csak a tisztikereset meginditása vagy abbanhagyása volt a kérdés, s ez talán a scrupulust megnyügtathatta ? oly csekély dolog volna az tisztikeresetbe vonatni, midőn nem egy példa mutatja, hogy csekélyebb ok is tragikus véget idézett elő. Ha az a tisztikereset ártatlan ellen rendeltetik el, pedig ily eljárással az is megtörténhetik, a határozat egyértelmű a rágalommal, melyről mondva van : caulumniari audacter, et semper aliquid haeret.

S ha megfordítva nem csupán insubor- dinatio, hanem bűneset is forog fenn — és a tényállás fel nem ismertetik.. ? ha végkép ki nem tudódik a bűn, az büntetlen, a bűnös tisztviselő tovább is tisztviselő marad, ha kitudódik ... mindkét esetben a közügy szenved és a megye becsülete.

Tudjuk bűn esetében a fegyelmi bizottságnak mi a teendője..... de mégis — s mi minden esetre a nyilvánosságban bizunk legtöbbet.

S vegyük mindezekhez, hogy a megye különben minden ügyét nyiltan szokta tárgyalni, tegyük fel, hogy a kurzusokat (?) mint történni szokott, a kivételes ügy iránti érdekeltség megtöltötte, s ime mi történik hosszas felolvasás után, néma szavazás ... Mi ez, fogják kérdezni, minő titkolódzás.. ? s mi lesz az eredmény, a megye eljárása gyanúval fogadtatik, legyen bár határozata felmentő vagy nem. S a megye a gyanúsítás miatt még csak nem is panaszkod- hatik, mert az eljárásának természetes következése.

Továbbá, párti vagy más érdeknek, balul alkalmazott humanitásnak, s ki tudná minő más mozderönek nem nyílik-e a gyűlésnek a tényállásra nézve tudatlanságban hagyott nagyobb számú tagjaira hatni nagyobb tér, mintha normális eljárással úgyszólván kiki tájékozva van? A titokszerüség csak a bűnnek állhat érdekében, mert csak attól remélhet, az ártatlanság a teljes nyilvánosságot követeli, mert csak ez képes azt teljesen rehabilitálni.

Mindezek után kérdheti valaki, mi hát az, a mi a megyét a törvény balul magyarázásán felül, ily gyarló eljárásra indította..? raT egyetlen okot hallottunk, azt: hogy a discussio kellemetlen személyeskedést idézhetne elő..! tehát egy feltevés. De ha a kellemetlenséget előre biztosan tudhattuk volna is, ok-e ez a helyes útról eltérni? minden fegyelmi vagy bünügy személy körül forog, a személyre való tekintet nélkül. E szerint nagy hibába estek volna mindazon államok, melyekben bűnügyekben a szóbeli, nyilvános eljárás behozatott.

S különös, hogy egyszerre oly gyen- gédekké lettünk mi, a kik eddigelé vitatkozásaink közben a gyengédségnek nem épen mindenkor adtuk jelét, a mint ezt a közelmúlt eléggé tanúsítja.

Vagy az tenne különbséget, hogy a fegyelmi eljárással köztisztviselő van érdekelve? s valóban a gyűlést megelőzőleg cifra paradoxonokat hallottunk, miszerint megyei tisztviselőt nem-e az immunitás illetné meg, t. i. hogy még bűnesetekben is, ha azok hivatalos eljárással állnak kapcsolatban, a tisztviselő első birája a megye volna, a megyét illetvén meg ily esetben a bűnös vagy nem bűnös kimondása. Ily paradoxonok hozattak célzatosan, vagy inkább járatlanságból forgalomba. De reméljük, hogy azok ma már a magok értékére vannak devalválva. A mi pedig azt illeti, hogy a megyei tisztviselő mégis kivételes tekintetet érdemelne, erre nézve azt tartjuk, hogy ép a megyei tisztviselő tényei azok, a melyek a legnagyobb nyilvánossággal tárgyalandók ép a tisztviselő érdekében, ha kifogástalanok, ha pedig nem, úgy a közerkölcs a közbizalom érdekében.

S ne feledjük, hogy mi akarva, nem akarva mindent párt-szempontból szoktunk tekinteni, s ahoz képest el is járni. Az orosházi ügyben is kilátszott a „lóláb“ — de „ne szólj szám, nem fáj fejem“ a mint a közmondás tartja, s ép az lévén célunk, hogy egy helyes megfelelő eljárás szabályozásába mindnyájan pártkülönbség nélkül beleegyezzünk, rósz taktika is volnar tőlünk, ha a fentebbi themába belebocsátkoznánk. Csakis azért hoztuk fel a „párt-szempontot“, hogy a nyilvános tárgyalás mellett egy okkal többet hozzunk fel, kétségtelen lévén,