Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-08-24 / 34. szám

— Engedélyezett vásár. Mező-Túron az eddig rendesen- augustus 1-én megtartatni szokott orszá­gos vásár, az uralgó járvány miatt meg nem tar­tathatván, — most az — mint ezt biztos forrás­ból közölhetjük — f. hó utólsó napján fog meg­tartatni. — Az uralgó járvány' f. hó 8-ika óta folytono­san apadóban van, a mai nap azonban némi cse­kély emelkedést mutatott — az elhaltak száma junius 10-íöl a mai napig 900. — Városunk 'padlói a legroszabb állapotban vannak. — Legtöbb helyen fel vannak szakadozva, e miatt a rajta járás felette veszélyes, mutatja azt a. múltkori eset, a midőn egy éltes lelkes gazda a templomból haza menve megbotlott a padlón, leesett és kezét törte el, — felkérjük elöljáróinkat, mi­szerint a padlózási ügyet mentül előbb elővétet­ni — és azt elintéztetni szíveskedjenek, — egy­idejűleg pedig felkérjük arra is, miszerint a kö­zönség kényelme tekintetéből a népesebb forgal­mi helyeken kettős padló sort tétetni szíves­kedjenek. — A szarvasi főtanodában mint mi hallottuk a beiratások szeptember 15-én veendik kezdetöket. — Halálozás Hutiray Vilma kisasszony a múlt farsangi bálból ismert szép virágszál hosszas szen­vedés után az élők sorából Csabacsüdi pusztán ki­múlt. — Béke hamvainak. — Egy igen érdekes sürgöny érkezett a felvi­dékről városunkba következő czimcn „Szarvas városa kapitányi hivatalának M.-Berybentt — az illető alkalmasint a m.-berényi százszorszépek­ről ábrándozott akkor, midőn ezen sürgönyt czi- mezte, mert mi itt nem igen tudunk arról, hogy alkapitányi hivatalunk lenne, annál kevésbé arról hogy az M.-Berényben székelne. — Halálozás Rohoska Mihályné szül. Jánovsz- ky Juliánná köztiszteletben álló úrhölgy halála vá­rosunk köreiben élénk részvétet keltett — kit az uralgó járvány — élte 34-ik, boldog házassá­gának 17-ik évében — rövid kínos szenvedés után az élők sorából kiragadott. A legjobb anyát, a köztiszteletben állt úrnőt, számos ismerősein és és rokonain kivül, megszomorodott férje és árvái siratják. — Legyen áldott emléke! lem mézeB zsinórja örökké kiragad a valódi művé­szek sorából. Pedig nemcsak a műértö, hanem egy színésznek többszöri fellépése után a laikus is ész­reveszi, váljon átérzi-e a színész a szerepet, és játé­ka ezen érzésnek kifolyása-e? vagy pedig csak a modorosság kaptafájára vonja-e a szerepet ? Sajnos, hogy ki kell mondanunk a sújtó ítéletet, miszerint vidéki színészeink nagyobb része az em­lített betegségben szenved. Nem csoda, széptani ismereteik teljes hiánya velők, már t. L egy részé­vel, a művészetet mesterséggé, tehát a legmaga­sabb idealismust a legalacsonyabb materialismussá változtatja át. Ebből eredeztethető a közönség részvétlensége, mely egyszersmind intő szózat lehetne az igazgatók, illetőleg a rendezők részére a darabok megválasz­tása és a szerepek kiosztására nézve. Az említettekkel szemben örvendezve nyilvánít­juk, hogy jelenleg a város kebelében működő szin- társulat, ha nem is teljesen, de nagy részben ment a fennemlitett hibáktól. Az eddigi előadásokban, melyeknek részletes bírálata alantabb következik, volt szerencsénk egynéhány valódi művészettel fel­fogott és biztos müérzettel eljátszott szerepet láthatni. — Nyilvánps nyugtázás. Bajcsi János ur B.-Csabán, mint egykori növendéke a szarvasi fogymnásiumnak, ez intézet építkezésére szintén adományozott 5 frtot o. é., mely tétel, tévedés folytán, kimaradván az értesitőbeli kimutatásból, ezennel itt nyugtáztatik. Tatay István. Pathos ignorantiae. Ezen czim alatt jelent meg a „Figyelődnek múlt havi számában egy hosszas czikk, mely a tu­datlanság pathosának az irodalmi körökben való terjedtségét, káros voltát, corruptióit taglalta. Mi­után azonban az e fájta corruptiók a színészetnél, különösen pedig a vidéki színészetnél igen ottho­nosak ; 8 miután oly általános elterjedtségnek örven­dő phrázis az, valamelyik színész megbirálá- sánál N. vagy G. színész álpathossal játszott, jó lesz először tisztában jönnünk azzal, hogy mi tulaj­donkép az az álpathos, vagy is az a pathos, mely­nek a tudatlanság a birtokosa. Hogy ezzel tisztába jöhessünk, a pathost magát kell meghatároznunk. Mi az a pathos ? A szép, a nemes, a magasztos iránti lelkesülésből származott benső megindultságnak kifejezése ? A mely ha igazi, elfelejteti velünk, hogy emberek vagyunk, kiragad bennünket a hétköznapi salakból, és fel az eszmé- nyisdg" távol látkörébe ragadja lelkünket. Mert oly nagy bennünk minden igazi szép és nemes iránti lelke- sültség, hogy annak megítélésénél nem hívjuk segé­lyül a mérlegelő észt, hanem kizárólagosan szivünk Sugallatának engedünk. Az igazi pathosnak ezen isteni hatalma, mely­nek birtokában csak is a Múzsák kegyeltje lebet, arra csábítja a művészet mesterembereit, hogy annak utánzói legyenek, hogy ne a benső meghatottság, hanem a routia legyen segitségökre a fényes ered­mények kivívásánál; tehát rafaeli festmény helyett, annak hitvány-gyarló másolatát; ragyogó nap helyett, fellegekkel küzdő hold halvány sugarát kapjuk. Hogy ez nem képos keblünket a művészet iránti lelkesültségre ragadni, az igen természetes, mert hisz nem művészetet, hanem annak gyarló majmo- lását látjuk. Sajnos, hogy a dics-vágy, e szellem­romboló ötdög, a tudatlanság pathosát, vagy is helyesebben az alpáthost sok színészünk játékába beleazőtte, kiket a kicsinyes siker, az olcsó győze­— Színi szemle. Szombaton augusztus 16-án a német, érzelgős dráma egyik remekműve „De­borah“ népdráina 4 felvonásban, került színre. A czimszerepet Lukáuay Sándorné játszta. Biz­tos felfogással kezelte szerepét. Gyönyörű színpadi alakja, csengő hangja, hol szivet melengető suga­rakat, hol pedig sötét villámokat szóró szemei, rokonszenves, meleg érzelem teli játéka elragadta a közönséget. S épen ebben rejlik a művészet hatalma. Mert ahol az ö szive örömre fakadt, ott mi is örültünk, ahol pedig az ö szive dühöngött és átkokra kelt, ott mi is hasonlóan éreztünk. Csak néhol látszott elfelejteni, hogy szerepe a német sen- timentalismus és nem az uj franczia dráma iskolá­jából került ki. Annát Váradi Antónia játszta. Mint rendesen, most is mély bensőséggel és az érzelemnek azon hangján beszélt, melynek szelíd, szende érzése oly kellemes benyomást tesz a nézőre, hogy szívesen felejteti gyenge ábrázolását. Jól játszott azonkívül Lukácsy Sándor, kinek nagy­szerű, és vidéki színészeknél oly ritkán látható, maszkirozása bámulatra ragadt bennünket; és Sán­dor is, csak az a baj, hogy az erély hiányzik áb­rázolásából, mi szerepének felületes tanulmányozá­sából eredeztethető. A népes jelenetek nem voltak összevágók, és esetlegességekre bizvák. A rendezőség pedig meg­rovást érdemel azon felületes eljárásáért, hogy ugyanazt a díszletet használta templomnak, mit később kunyhónak használt. Vasárnap aug. 17-én „A czigány“ került színre. Igen kellemes estét szerzett Hegyessi dús komi­kai érrel bíró ábrázólása. S figyelembe látszotta venni azon latin közmondást: „Omnis, quod est nimiutn vertitur in vitium.“ Lukácsyné hűn tükröztette vissza a czigány leány egyszerű szivében fogarazott szerelem óriási vol­tát, mely deli heves vérmérsékletének hatása alatt csendes őrjöngésbe megy át. A népes jelenetek és az énekek sikerültebbeknek mondhatók és Sebők játéka, ki e szerepben csak diletanskodott, nem lévén az szerep szakmája, igyekezete, buzgalma és ügyessége folytán teljes elismerésünket bírja. Szerdán, augusztus 20-án Szigligetinek 100 arany­nyal jutalmazott eredeti népszínműve „Lelencz“ került színre. E - darab előadása csak megerősít bennünket LukácByné iránt táplált véleményünk­ben. Szerepe most is művészi mester-kezekben volt, melyek nem kísérleteket, de befejezett művészi egységet állítanak elébünk. Lukácsy Sándor az első felvonásban oly nagy­szerűen ábrázolta szerepét, oly természetesen, oly könnyedén játszta a hétköznapi szenvedélyek salak­jába sülyedt sihedert, hogy bámulva néztük. Szó­val mig csak mindennapi naplopó volt, addig Lu­kácsy játéka művészi volt. De mihelyt azon gyil­kossági kísérlet által jelleme azon nagy alakuláson megy keresztül, már túlzott. Gestikulatiója és hang­lejtése egy Shakespeare tragoedia hősének sem vált volna szégyenére. Váradi Antónia most is ér- zelraesség és bensöség tekintetében felülmúlta a többieket, bár szerepe inkább a soubretto szakmá­hoz vágott. Váradi és Váradiné egyszerűen, minden cziczo- ma nélkül játsztak, tehát szerepükhöz mért tiszta felfogással. Sebők tiszta, zamatos, magyar dialec- tusa nem csak kielégített, de teljes elismerésünket vívta ki, melyet fokozott minden alpathostól ment, egyszerű, természetes modora. Csütörtökön augusztus 21-én „Az ördög napló­ját“ adták. Hogy e franczia voudeville szinlapjá- nak magyar czime alá minő joggal tolakodott: „Die Memoiren des Teufels“ német czim, azt épen- séggel nem tudom felfogni. Nem is töröm a feje­met rajta, vigasztalván azon tudat, hogy azt az illető rendezőség sem igen tudja. E darab a sikerültebbek közzé tartozik. A fő­szerep Robin de Bois művészi kezekben volt, mely­nek minden árnyalatát az a nagy jelentőségű szí­nészi mü-Bzó routine, világított meg. Gondos játé­ka, melyet a művészet szelleme lengett át, több szőr részesült megérdemlett tapsokban. Ő bennünk meleg érdekeltséget költöleg a darab szövevénye és kifejlése iránt mutatta meg, hogy az ész a szellem mindenható ereje a salonok sima parkette' jén sem ficzamitja ki lábát, hanem győzedelmes kedik. A többi szereplők játéka, különösen Luká­csy néé, Váradi Antóniáé és Váradié, a kis számú közönség tökéletes megelégedésével találkozott. Nem sújthatjuk közönségünket a színházban va­ló gyér megjelenéséért a részvétlenség a szellemi retrogradismus vádjával. Jól tudjuk, hogy mindig szívesen rakott a művészet oltárára áldozatot. S most is akarjuk hinni, miszerint a már majd vég­kép elmúlt járványtóli félelem eloszlása után Tha­lia felszentelt templomát, melyben szombaton au­gusztus 23-án ngs Göndöcs Benedek apát és lel­készünk tiszteletére díszelőadást rendeztek, töme­gesen fogja látogatni. Gazdászat, ipar és kereskedelem. — A gabnapiacz conjectnráiról ezt írja Wertheimer tőzsde-lapja. Lassankint constatálva lesz azon nézet, hogy egész Európában csak gyen­ge az aratás; oly állapot támadt, minő egy ne­gyed évszázad óta nem volt Szerencsére a közle­kedési eszközök oly mérvben ki vannak fejlődve, miszerint úgy Amerika feleslege, mint a nagy oroszországi rónaság feleslege könnyen és gyor­san idehozható. Nem fogunk éhezni, de drága ke­nyeret fogunk enni. Az árak minden felé felszök­kennek. Németország, melynek a várakozás ellené­ben nincs különösen jó aratása, a wispel (2100 vámfont) búza árát 4—5 tallérral látja emelkedni. Francziaország, mely attól tart, hogy hiánya na­gyobb lecnd, mint várták, 5 frankkal jegyzi ma­gasabban a liszt árát zsákonként. Magyarországon a gazda csekély feleslegét visszatartja. Galiczia ez idén nyomatékos lesz terményfeleslegével. — „Az Anker“ 1873-ik év julius havi üzletki­mutatása. — E hóban a társulatnál benyujtatott összesen 612 bevallás 1,677.231 frt biztosítandó összeggel, és pedig: 392 bevallás 1,296.689 írttal halálesetre, és 220 bevallás 381.242 írttal életesetre. Kiállítva lön 391 kötvény 1,261.936 frttal halál esetre, és 217 kötvény 349.466 frttal életesetre : összesen tehát 608 kötvény 1,611.429 frttal. A havi bevétel vott 98.020 frt, haláleseti dij, és 108.037 frt betételekben, összesen : 206.058 frt. Ez évben benyujtatott 4227 bevallás, 7,011.821 frttal és kiállíttatott 4190 kötvény: 6,409.231 frttal; ugyan ezen időben bevétetett 1,561.566 frt; — ha­lálesetekért pedig kifizettetett: 340.203 frt. A társaság működése kezdetétől fogva halálesete­kért kifizetett 4,956.500 frt, és az 1873-ik túlélési társulás (Associatio) eredménye 726.578 frt volt, mely összeg 872 tag közt aránylagosan felosztatott. eszközök is a király és családja számára; a ki­rályi családhoz ragaszkodó lakosság rögtön hozott oda bútort, ruhát és ezüstszereket. A királynak kölcsönöztek e jó emberek vagy száz darab ara­nyat; az alprefectus megkérdezte, hogy ne ren­delje-e oda a chartresi ezredet? A király ezt el­lenezte; dreuxi nemzetőrség állította ki tisztelgő és őrtálló legényeit. Evés után irt lassan háza ministerének, Monta- livetnek, hogy küldje el szükséges földabroszait és toilette tárgyait és hogy elöleges intézkedéseket tegyen vagyona iránt. A levelet két órakor egy külön futár vitte el; a király lefeküdt s mély álomba merült. Ezen al­vása alatt érkezett meg Páriából Bethmontnak egy barátja s elbeszélte az alprefectnsnak, hogy a köz­társaság ki van kiáltva. Marechal nein akarta zavarni a király álmát, hogy az némiképen erőt szerezzen azon csapás elszenvedéséhez, melyet hallani fog. Hét órakor fölment a kastélyba s történtekről tudósitotta a király és Montpensier herczeg hadsegédeit. A ki­rály még aludt; családja felköltőtte őt. A királyné egész gyöngédséggel mondá el neki az újságot. Azon bátorság, melyet e hercegnő tanúsított a küz­delem alatt, most megadássá változott. A király ágya mellett a család tagjai és barátai tanácsot tartottak. Elhatározták, hogy a királyi család tag­jai elfognak válni egymástól, nehogy gyanút kelt­senek fel magok iránt azután. A király és királyné összejöveteli helyéül Perthu- isnak egy félreeső lakatlan falusi házát tűzték ki a flonfleur fokon; innen gondoltak legkönnyebben átmehetni az angol partokra. Montpensier herceg, a nemoursi hercegnő és gyermekei Avranches-félé vették utjokat, hogy onnét vagy Jersey vagy Guer- nesey szigetre mehessenek. Az udvari kocsit elhagyták; e helyett az al­prefectus kevésbé feltűnő kocsikat vett kölcsön a dreuxi polgároktól. A menekülök a legegyszerűbb ruhába voltak öltözködve. Montpensier herceg és Nemours hercegnő egy hintóbán mentek Avran- ches felé; a király a királyné egy szobaieány és egy legény és Rumigny hadsegéd zárt kocsiba szálltak. A királyné, ki a kápolnában fiának holt- tetemei felett reggelre misét rendelt volt, még utolsó búcsú imáját sem mondhatta el a hamvak felett; annyira kellett sietnie. A dreuxi alprefectus a bakra ült és az utat Anet és Louviers felé vette. A mint Anetbe, mint első állomásra megérkez­tek, a király fölismertetett és tiszteletteljesen üd- t vözöltetett. Marechal szerzett neki nyolez—tízezer francot aranyban és álnév alatti útlevelet. St.-Andréban lovak után kellett várakozniok; . a ncp hetivásáron volt összeseregelve s gyanús szemekkel nézte távolról a kocsit; azt hitték, hogy * Guizot űl benne, s elkezdtek kiabálni: itt van Guizot, itt van Guizot! A lárma növekedett és fenyegetővé vált. Az alprefectus, kit némelyek föl- * ismertek, igyekezett felvilágosítani a sokaságot, mely bizalmas szavait elértette és tisztelte. Ez alatt három ember közeledett és benézett a kocsiba. A király félig el volt takarva, homlokága fekete sipka volt huzva, mely alól ősz haja és pár paszeme világított. Eleinte tétováztak, később kék csendőrt hoztak magokkal, kik követelték az ut-\ levelet. Marechal előmutatta azt, félre vonta az egyik rendőrt és bizva nagylelkűségében, felfedez­te előtte a titkot. A csendőr úgy tett, mint hacsak az útlevelet vizsgálná, s azt rendben találta. A lovak befogattak s a király tovább ment. Könyvismertetés. A franczia királyi család menekülése 1848 Mutstvány ily czimű könyvből: „Az 1848-iki forradalom története“ Lamartinetöl. Fordította Zsilinszky Mi­hály. Két kötet, Pest 1873.) (Folytatás). A király még akkor azzal hizelgett magának, hogy az ő visszalépése mindent lecsendesitett, s hogy lemondása után fenmaradt a trón, az ország­gyűlés és a kormány. A mairenek és az alprefec- tusnak azt mondá, hogy Dreuxben négy napig szándékozik maradni, hogy bevárja az országgyű­lés határozatát reá nézve, valamint a nemzet ál­tal neki rendelt lakásra, évdijra nézve is. Egy ki- csit evett és fáklya fénynél megtekintette az ő ál­tala elrendelt építést, mint olyan, a ki jövőjéről égészen biztos. Ezen kastélyban hiányoztak a legszükségesebb ra. A kocsi egész napon át tovább baladott, min­den akadály nélkül: csak az Evreux-n való átme­netei volt veszedelmes. Marechal félt, hogy a ki­rályt Páriához ily közel fekvő városban felfogják ismerni és a nép mozgalma következtében lefog­ják tartóztatni. Már közel voltak a városhoz. Ag­godalma mindig nagyobb és nagyobb lett; már látszottak a város tornyai is. Akkor is már eszébe jutott, hogy egy barátjának Evreux közelében ta­nyája van. Megálliltatta a lovakat és kérdezőskö­dött utána az ut köveit egyengető szegény ember­től. Az ember megmutatta neki a keresett tanya épületét és a hozzá vezető utat. Marechal arra hajtatott. A ház ura azonban nem volt otthon. A haszon­bérlő és neje saját lakásukra fogadták a utasokat, a nélkül, hogy ismerték volna. A király és király­né a konyha melletti szobát foglalták el, a hol föl­melegedtek a pusztai emberek szivesssége folytán, kik urok barátjaiként fogadták őket. Mialatt a király és királyné itt megpihentek, ad­dig Marechal gyalog ment be Evreuxbe, hogy tu­dósítsa barátját a dologról.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom